Dunántúli Napló, 1968. június (127. évfolyam, 78-152. szám)
1968-06-14 / 138. szám
Dnnomatt naoto 1968. június 14. jól sikerült a középfokú iskolák megyei kézilabda-bajnoksága Ünnepélyes külsőségek között tartották meg a középfokú Iskolák megyei kézilabda-bajnokságának díjkiosztását. A győztesek és a helyezettek boldogan vették át a legjobbaknak járó vereteket, érmeket. A kétfordulós ifjúsági, és serdülő csapatokkal megrendezett bajnokság jól sikerült. A társadalmi egyesületek aggálya, hogy az önálló középfokú iskolai bajnokság mérkőzései miatt az iskolák ragaszkodni fognak áhhoz, hogy a tanulók kizárólag iskolai sportkörük csapataiban szerepeljenek, feleslegesnek bizonyult. A' testnevelő tanárok zöme, igen helyesen, ezt az elvet nem tette magáévá, és lehetőséget biztosított iskolája legjobb kézilabdázóinak társadalmi egyesületek csapataiban való szereplésre. Ez azonban nem jelenthette azt, hogy az iskolai sportkörök nem tudtak ütőképes csapatokat kiállítani. A Gépipari Technikum serdülő és ifjúsági csapata is bajnokságot nyert, de emellett több játékosuk a Bányász és más sportegyesület szakosztályaiban szerepel igen eredményesen. A bajnokság színvonala kielégítette a szakembereket. A kézilabda Dunántúli Napló terem Kupában a Nagy Lajos Gimnázium fiú ifjúsági csapata csoportjában a társadalmi egyesületek csapatai előtt első helyen végzett, és most a középfokú iskolai bajnokságban csak a 8. helyet szerezte meg. A bajnokság szervezőinek problémát jelentett, hogy a lánycsa- patok meglepő kevés együttessel neveztek és így nem lehetett a fiukéhoz hasonló szintű bajnok- i ságot rendezni. Beszélni kell a nagyfokú pályahiányról, ami pécsi vonatkozás- j ban hovatovább gátja lesz az is- j kólái sport fejlődésének. A Sze- ; chenyi Gimnázium kettő, a Nagy ! Lajos Gimnázium és a Vegyi Gé- I pészeti Technikum három-három ; csapata „albérletben”, nem egy- ; szer lehetetlen körülmények kö- j zött játszotta mérkőzéseit. Gyakran öltöző és fürdő sem állt a i csapatok rendelkezésére. Kár, i hogy kevés vidéki iskola vett | részt a találkozókon. Mohácsi is- j kólával már évek óta nem találkoztunk a középfokú iskolák kézilabda-bajnokságán. A Pécsvára- di Szakközépiskola a körzeti versenyen nagyszerűen szerepelt, első helyen végzett, csapatuk mégsem vett részt a bajnokságban. Jelentősen elősegítette a bajnokság sportszerű légkörének biztosítását a Pécs városi KISZ- Bizottság sportszerűségi versenye. Alig akadt végleges kiállítás. A szövetség vezetői eredményesen tevékenykedtek a mérkőzések megszervezésénél, lebonyolításánál. A jövőben azonban nagyobb segítséget várnak az iskolai sportkörök vezetőitől. A középfokú iskolák kézilabdabajnokságában résztvevő csapatok a mostoha körülmények ellenére is jó munkát végeztek, a testnevelő tanárok és játékosok zömét méltán illeti dicséret, a rendező szervvel együtt, hogy ismét eredményes bajnoki évet sikerült zár- niok. Kőszegi Gábor, a kézilabda Ifjúsági Bizottság vezetője A labdarúgó MNK további hírei Kiesett a kupavédő Győri Vasas ETO Az idei labdarúgó MNK legjobb 16 csapata közé jutásért folyó mérkőzések jónéhány meglepetést hoztak. A meglepetések élén a háromszoros kupagyőztes Győri Vasas ETO kiesése áll. Az ETO csak döntetlent ért el Várpalotán. így az NB L B-s csapat jutott tovább. Az NB I-ben szereplő csapatok közül még a Videoton mondott búcsút a további küzdelmeknek, a fehérváriak a BVSC-vel szemben véreztek el. A Csongrád megyei II. osztályú bajnokságban szereplő Orosházi Labdarúgó-e redmények Határőr Dózsa az NB n-es Kiskunfélegyházi Vasassal szemben harcolta ki a 16 közé kerülést. Az MNK 16 állva maradt csapatából kilenc NB I-es, két NB L B-s, három NB Il-es, egy megyei első osztályú és egy megyei másodosztályú. Az állva maradt csapatok a következők: Ferencváros, MTK, Vasas. Csepel, Bp. Honvéd, Salgótarján, Tatabánya, Pécsi Dózsa, Üjpesti Dózsa, Várpalota. BVSC, Debreceni Elektromos, Szegedi VSE, Dorog, Szombathelyi Autó és Orosházi Határőr Dózsa. KÉZILABDA NB L ALLASA Férficsapatok 1 Bp. Honvéd 11 fl. 1 1 236:190 19 Női 1. FTC csapatok: 11 10 — 1 100:54 20 meg. Egy-egy versenyt mindig nehéz felkészülés előz meg — mondotta 2. Bp. V. Met. ll 8 1 2 217:161 17 2. Veszprém 11 9 1 1 123:74 19 Lukácsi Sándor —, heti öt edzé3. U. Dózsa 11 6 2 3 195:175 14 3. Vasas 11 7 1 3 113:90 15 sünk van, és nagyon örülök, 4. Győri T. 11 6 t 4 191:154 13 4. Ózdi Koh. 11 7 1 3 103:82 15 hogy munkahelyemen lehetővé 5. Pécsi B. 11 6 1 4 200:193 13 5. Pécsi B. 11 6 2 3 125:97 14 tették számomra az edzéseken 6. Győri ETO 11 5 2 4 224:232 12 6. Győri T. 11 5 3 3 87:75 13 való részvételt azáltal, hogy ál7. TFSE 11 4 3 4 225:215 11 7. Bp. Spart. 11 5 2 4 108:92 12 landóan a délelőtti műszakban 8. Bp. Spart. 11 4 2 5 178:204 10 8. B.-csab. K. 11 5 — 6 90:129 10 dolgozhatom, és még munkaidő9. Elektromos 11 3 3 5 212:190 9 9. Bp. Postás 11 4 — 7 100:110 8 kedvezményt is kaptam. Az ed10. Vasas 11 4 1 6 184:195 9 10. Csapéi 11 4 — 7 91:104 8 zések előtt gyakran más „kiegé11. Csepel 11 4 1 6 210:226 9 11. TFSE 11 4 — 7 86:107 8 szító” sportokkal is foglalkozom, 12. Pécsi Dózsa ll 4 — 7 204:232 8 12. BGSC 11 3 — 8 75:93 6 hogy kondíciómat megtartsam, il13. Ózdi Koh. 31 3 — 8 193:235 6 13. Győri ETO 11 3 — 8 68:91 6 letve növelni tudjam, az edzése14. Csömör 11 1 2 8 165:237 4 14. Bp. V. M. 11 11 66:137 ken pedig inkább a nálam súMegyei II. osztály: Szentegát—Drávasztára 2:0, Gör- csöny—Sellye 2:1, Pécsi Postás— Majs 5:2. Bikái—Magyarszék 3:1, Pécsi Dinamó—Szigetvári Kinizsi 1:1, Villány—Üjmohács 4:0, Hidas —Baksa 4:0. Megyei ifjúsági csoport: Pécsszabolcs—Mágocs 6:1. Vasas n. Bányász—Boly 1:1, Véménd— Szederkény 1:0, Pécsi Szikra—'Dinamó 5:0. Pécsvárad 1:1, Pécsi Porcelán- gyár—Pécsi Kesztyűgyár 7:0, Vasas I. Bányász—Pécsi Kinizsi 3:3, Beremend—Pécsi Vasas 2:1. Ű ttör ők: Pécsi Kinizsi—Pécsszabolcs 4:0, Pécsi Bányász Sportiskola—Pécsi Dinamó 2:1, Pécsi Dózsa II—Pécsi Postás 2:1. Pécsi BTC—Komlói Bányász 0:0. PVSK—Pécsi Porcelángyár 5:0, Pécsi Dózsa I—Pécsi Mit várhatunk atlétáinktól? Még nem érkeztünk az atlétikai versenyidény derekához, de az elmúlt hathetes versenyidőszak már sejteti, hogy kik azok az élvonalbeli, vagy éppen tavaly feltűnt fiatalok, akik az idén is elő-' relépnek. Válogatottjaink közül Lovász és Honti meglepően jól kezdték az idényt és azóta több versenyen is bebizonyították, hogy teljesítményüket még fokozni tudják. Honfi legutóbb elért 3:43.1 mp-es eredményénél jobbat. 1500 méteren, 1961 óta magyar futó nem ért el. Lovász 68,08 méteres kalapácsvetésével — a szovjet Kliin és a magyar Zsivótzky után — a világ bármely versenyzőjével szemben egyenlő félként veszi fel a küzdelmet. Ez pedig a mexikói olimpia szemszögéből nem közömbös. Mindehhez hozzátehetjük, hogy az idény elején vagyunk, s a következő hetek, nem utolsósorban a Népszava 15—16-i nagy nemzetközi versenye, újabb jó versenyalkalmat jelent a teljesítmények fokozására. A két komlói távfutó. Dudás és Homoki is. teljes erőbedobással alapoztak a téli és tavaszi hónapokban, de eddig adósok maradtak az eredménnyel. Reméljük a főidényben ők is jobb formába lendülnek. Utánpótlás válogatott versenyzőink. egyelőre adósak a jó eredményekkel: a dobó Riszt és a távolugró Köves Mária makacs sérülésekkel bajlódnak; a rúdugró Kulisch most az egyetemi vizsgákra ,,összpontosít”, tőle az idény második felében várható fellendülés; Varga Nándor eddigi szereplése csalódást keltett. Kisebb sérülések, betegségek őt is sújtották. Egyedül a kalapácsvető Mandel fejlődésével lehetünk elégedettek. 53—54 méteres dobásai reménytkeltőek. Az ifjúsági korú versenyzőknél a középtávfutó Ita. a vágtázó Regős és a gerelyhajító Bartha Júlia eredményei érdemelnek figyelmet. Ita és Bartha minden bizonnyal részt vehetnek a berlini Olimpiai Reménységek Tor^ náján. Fejlődésük egyelőre töretlen. Bartha a május 25-i NB I-es versenyen hajította először 44 rn fölé a gerelyt és teljesítményét azóta már két ízben megismételte. Ita 8:38 mp-et futott 3000 méBemutatjuk: Lukácsi Sándort, a Pécsi Dózsa cselgáncsizóját Lukácsi Sándor, a Pécsi Dózsa tehetséges cselgáncsozója kitűnően szerepelt az országos felnőtt I. osztályú cselgáncsbajnokságon. Az igen erős mezőnyben, súlycsoportjában a 3. helyet szerezte lyosabb, erősebb versenyzőkkel szeretek gyakorolni. Sokat köszönhetek edzőmnek, Benkő Ferencnek, aki sikeresen készített fel a bajnokságra. Hogyan zajlott le a budapesti verseny? Az országos bajnokságon közel 90 versenyző indult, tízen az én súlycsoportomban. Kora délutánra már három nyert mérkőzés állt mögöttem, és így csoportelsőként jutottam a négyes döntőbe. ahol körmérkőzéses rendszerben folytatódott a verseny. Első ellenfelem Szabó, a Bp. Spartacus versenyzője volt. akivel szemben csak játékvezetői „segítséggel” maradtam alul. s így lettem bronzérmes. Mérkőzéseinket ugyanis a fővárosi egyesületek edzői vezették, és így nem egyszer okoztak meglepetéseket a vidéki versenyzők számára, már ami az eredményhirdetéseket illeti. — Hogyan lehetne megoldani az ehhez hasonló problémákat? — Nem tudom mi akadálya lenne annak, ha a labdarúgáshoz hasonlóan a cselgáncsban is — különösképpen az ilyen nagy versenyekre való tekintettel — semleges bírákat kérnének fel a mérkőzések levezetésére. — Végül mi a kívánsága a Jövőre vonatkozóan? — Két éve vagyok a válogatott keret tagja, a közeljövőben nemzetközi mérkőzésen is szeretnék bizonyítani. Schmidt Gábor térén és alig maradt el a 8:34.1 mp-es országos ifjúsági csúcstól. Regős 400 méteren elért 50.4 mp- es eredménye sejteti, hogy hamarosan 50 mp alá kerül. Elégedettek lehetünk még több fiatal fejlődésével, hangsúlyozva, hogy a következő hónapokban még további javulást várunk tőlük. Elsősorban Béni József (P. Dózsa, 400—800 m), Németh Gyula (Bóly. 1500. 3000 m). Neducsin Mira (PVSK, 100 ni), Jakab Éva (Sportiskola. 100—300 m), Wieland Ilona (KBSK, 80 m gát), Kispál János (KBSK, 2000 m), Kakas István (PVSK, távolugrás), Kónya József (Postás, távol és magasugrás). Fónod Agnes (P. Dózsa. súlylökés), Illés Ágnes (P. Dózsa, diszkosz vetés), Gyimesi Éva (PVSK, diszkoszvetés), He- nits Erzsébet (Tanárképző, gerelyhajítás) és Kürtösi Mária (PVSK, gerelyhajítás), azok. akiktől sokat várhatunk. A felsorolás nem teljes. nem is érintettünk minden réteget. Az NB I-ben szereplő megyei válogatott csapatok gerincét alkotó felnőtt versenyzők eredményeit -most nem boncolgatjuk, majd az idény végén. Ugyanúgy később szólunk a válogatott csapatok szerepléséről. Villányi Nándor KÉZILABDA NB II- ALLASA Férfiak: 1. Gy. Magas 8 7 1 — 162:121 15 2. Sz.-helyi Sp. 7 5 1 1 120:101 11 3. Szív. MÁV 8 5 — 3 162:134 10 4. Tatab. Vol. 8 5 — 3 141:132 10 5. Komlói B. 8 4 — 4 136:136 8 6. in. kér. 8 3 2 3 137:138 8 7. Lőrinci F. 8 4 — 4 148:153 8 8. Simont. 8 3 — 5 129:126 6 9. Várpalota 7 3 — 4 104:104 6 10. Pécsi Ércb. 7 2 — 5 118:129 4 11. Bp. Építők 8 2 6 127:163 4 12. Pécsi T. 7 1 — 6 103:150 2 A Pécsi Ércbányász—Szombat- helyi Spartacus június 28-án kerül lejátszásra. 1. Csorna Nők: 8 8 121:49 16 2. Sz. Cipőgy. 8 8 — — 98:53 16 3. Dunaújv. 8 5 1 2 97:70 11 4. Pécsi VM 8 5 — 3 105:69 10 5. Bp. Építők 8 4 2 2 83:67 10 6. P. Porcelán 8 5 3 88:72 10 7. Tipográfia 8 3 — 5 65:79 « 8. Tolnai VL. 8 3 — 5 59:75 6 9. Z. Kőolaj 8 2 1 5 65:84 5 10. K. Húsos 8 1 2 5 51:77 4 11. Környe 8 1 — 7 60:120 2 12. Tat. Cipőgy. 8 — — 8 53:130 — A LABDARÚGÓ NB m. Állasa (A Baja—Mohács mérkőzés ügyében félbeszakadt hozott határozat után.) 1. PBTC 13 9 3 1 34:14 »1 2. PEAC 13 7 4 2 29:10 18 3. Szekszárd 13 7 4 2 29:13 18 4. H. Steinmetz 13 7 3 2 18:14 16 5. DVSE 13 6 4 3 18:15 16 6. Baja* 13 7 3 3 18:14 15 7. Bonyhád 13 6 3 4 27:24 15 8. Lábod 13 7 — 6 31:20 14 9. M. TSZTE* 13 6 1 6 24:22 11 10. Sárbogárd 13 5 1 7 24:25 11 11. P. Volán SC 13 4 3 6 14:15 11 12. Dombóvári S. 13 3 4 6 lö:21 10 13. Kaposv. V. 13 3 2 8 14:28 8 14. Kaposv. D. 13 2 4 7 13:34 8 15. P. Helyiipari 13 1 4 8 15:25 6 16. Sz. ZMSE 13 — 4 9 13:43 4 * Két-két büntetőpont levonva. FOTELÁGY, epedarugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! VAJTA kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 36-75. Uránvárosi kétszoba, tárfű téses földszinti vagy harmadik emeleti új lakásomat elcserélném háromszobás városira, Tele- fon: 15-53, 212 mellék. Cukrász házaspár, cukrászda vezetését, egyben áru eladását vállalná. Dobozi József, Bácsalmás, Marx Károly u. _70. B eköltözhetően eladó, kétszoba, konyha, spájzos, udvari ház. Mecsek u. 19. F.ladó, Pécs. Ágoston tér 2. sz. háromszobás, összkomfortos ház beköltözhetően._________________■ Technikus 6 éves út-, vasútépítési és egyéb mélyépítési gyakorlattal állást változtatna az ország bármely részébe. Aj áx: la tokát: „Lakás szükséges 127 934” Jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe.__________ L ottón nyert Csongor szobabútor (Értéke 37 691 Ft), áron alul eladó. Érdeklődni: Pécs, Kossuth tér 7. Csörge.___________ O ldaíkocsis, nagy motor- kerékpár, üzemképes sürgősen eladó. Megtekinthető: Pécs, Rózsa F. u. 12. 2 darab 4.90 m-es vasbetongerenda. 175 kem-es Jáwa eladó. Szondi Gy. u. 35. ___________________ H arkányban, strandközel- ben kis nyaraló eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap. Ságvári utca 30. Erdei Termék Vállalat cigánymeggyet átvesz 6 forintos áron. Pécs, Kazinczy u. 6. sz. 7—10 óráig. _____ K ifogástalan, rövid, bécsi zongora olcsón eladó. — „Költözés” jeligére a Bem utcai hirdetőbe._________ Sz cmeskukoriea eladó. — Szentlőrinc, Erzsébet u. 51. sz, ______________ Ang ol nyelvoktatás most jelentkezőknek kedvezmé- nyesen. Telefon: 26-04/87. Kombinált szekrény, reka- mi, könyvszekrény, asztalok, párnássz^kek eladók. Molnár, Felsővámház u. 2. üres albérleti szoba, fürdőszoba használattal kiadó. Pósa Lajos u. 50. Speciális MÜSZÖVÉS KASSAINÉ Pécs, Hunyadi J. n. 64/b. (Pálosok alatt)_______ K ettőszoba, konyhás, beköltözhető ház olcsón eladó. Pellérdi elágazásnál. Székely, Rákóczi út 79. Matematikából pótvizsgára előkészítek. Geisler Eta u. 19., félemelet 2.________ J avítóvizsgára német és orosz nyelvből gondosan előkészít tapasztalt középiskolai szaktanár. Jogász u. 2. I. 3. Egyszoba, konyha bútorozva Szentlőrincen kiadó. — Érdeklődni „Azonnal” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Biztos befektetést jelentő IPARHOZ TÖKÉT KERESEK. „Biztos pénz” jeligére Bem u. hirdetőbe. Csinos családi ház, 753 négyszögöl terület, kevés szőlő, többi gyümölcsös, présházzal, mellékhelyiségekkel, villany van, 55 000 forintért eladó. Érdeklődni mindennap, Szentkút 20., helyszínen._______________ Házrész eladó. Nyíl u. 24. Érdeklődni 5 órától. 600 négyszögöl szőlő bérlete. terméssel, présháznál betegség miatt átadó. Hyü u. 24. Keresek nyugdíjas asz- szonyt, aki édesapám gondozását lakásán vállalná. „Nyugalom” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. ___ 1 00 liter Olasz rizling bor eladó. Bánki Donát 19., földszint 1. Lendvai József.____________________ H arkányhoz közel, Tenkes csárnánál 848 n-öl ház- I hely, részben gyümölcsös, kúttal, betegség miatt elfogadható árért eladó. Érdeklődni: Csarnótán 52. sz. Figyelem! 600-as Trabant eladó. Pannóniát oldalkocsival is beszámítok. Uj- mecsekalja, Hajnóczy u. 11/b. Németh.________ K étszobás. kertes családi ház beköltözhetően eladó. Pécs, Deák F. u. 48. Kisbicsérden, a 148-as számú ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. Telek, kétszintes esaládi ház építésére, Tettye közelében áron alul eladó. „Szép hely” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Egy különbejáratú szoba, konyha 15-re kiadó. Kertére u.- 1. sz. Kertváros. Keresek 4000 forintot építkezés befejezéséig rövid időre. Hízót is adhatok. „Jól jár” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. 350 kem-es Ariel oldalkocsis motorkerékpár üzemképes állapotban eladó. Gyárváros, Álmos u. 11. Padláson elfekvő, régi leveleit, bélyeggyüjteményét megveszem. — Címeket: „Gyűjtő” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérek. Műszaki vizsgázott, 1102-es Skoda jó állapotban eladó. Pannóniát beszámítok. Lánc u. 25. 15 óra után. ___________________ Nagy szoba, konyha, mellékhelyiséges ház, 559 n-öl területtel eladó. Víz, villany van. Lakást beszámítok. Friedrich Ede, Kispostavölgy. Csőgarnitúra, sez- lon, heverő, asztalok, sodronyok, matracok, rekamié, háló, hármasszekrény olcsón eladó. Alkotmány u. 7. Kisbútorüzlet. Kórház térnéL Kettő + személyzetis, leválasztott földszinti, telefonos, garázíos, összkomfortos, belvárosi lakásom háromszobásra, vagy nagyobbra cserélném magas ráfizetéssel. Telefon: 15-50/ 253. _____________________ M ájus havi lottó tárgynyereményen nyert Budapest, Batthyányi út 38. sz. II. em. 14-es, 3 szobás öröklakás sürgőén eladó. Szigeti Sándor, Pécs. III. Magyarlirögi út 30/2. szám. CG-s rendszámú Renault Dauphine eladó. Érdeklődni: Tüzér utcai sportpályán 3—5-ig. Telefon: 45-66. Fél háló, antik szekrény, szék, zongora, mosógép, jégszekrény eladó. Mikes K. u. 3., délután. ___ 18 0-as, jó állapotban levó Mercedes, új, igényesnek 60 000 forintért eladó. — Pécs,_ Zsigmoud_u._3/2. A lbérleti szoba, nőnek kiadó. József u. 8. Udvarban. Harkány 0271/13. hsz. szántó a Kishegy dűlőben 2630 négyszögöl, ugyanott a 0271/13. hsz 1315 n.-öl szántó egyben és külön is eladó. Érdeklődni: Sik- lós. Vasúti Kisvendéglőben. Bútorozott szoba kiadó házaspárnak. Sallai u. 41., emeleten jobbra. Károlyi. Bútorozott albérleti szoba, házaspárnak azonnal kiadó. Mező I. u. 57. Magas- és mélyépítési tervezési és kivitelezési munkákat 1008 második félévi vállalónk. Belvárdgyulal „Közös Üt” MGTSZ Építési és Tervezési részlege Pécs, Edison u. 35 (Hőerőműnél). Telefon: 15-50 577 mellék vagy Belvárdgyula 7. Egy kétszemélyes rekamié eladó. Hegyalja u. 76. sz. Eladó Bissén, a falu közepén egy üresen álló ház. 1700 négyszögöl kerttel, ebből kb. 1600 négyszögöl szántóföld. Érdeklődni lehet Gergely Györgyné. Pécsvárad, Rákóczi út 5. szám.____________' K eresek 25 000 forint kp.- vel másfél, vagy egyszobás, spájzos főbérletet. — „Sürgős 25” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.___ K ézikocsi, 2 q teherbírású, íúvott gumikkal, mosógép príma állapotban eladó. Pécs, Petőfi u, 23,1. Egyetemista lány szobatársat keres, szeptember 1-től. Vida Ferencné, Semmelweis u. 13. 2-es lép. 1/2. 17 óra után. Másfélszobás, uránvárosl, főbérleti lakásomat elcserélném kétszobás, főbérleti, uránvárosi lakásra. — „Megegyezünk 741” jeligé- re a Sallai u. hirdetőbe. Vine« u. 21. sz. családi ház azonnal beköltözhetően, olcsón eladó.___ B udapesti, egyszoba, konyhás lakást cserélnék pécsire. „Óbuda” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Siklóshoz közel, lakható épülettel, szőlő olcsón eladó. Kindlovits, Geisler E. U. 19. ______________ E lcserélném urán városi 1.5 szoba, összkomfortomat földszinti III. emeleti, 2 szobásra. Reptéren, vagy bárhol. „Omega” Jeligére a Sallaí_u. hirdetőbe._ Málomban vennék öreg szőlőt, gyümölcsöst, szántót részletre. „Omega” jel igére a Sallai u. hirdetőbe. _______________ E lcserélném Gyárváros Dózsa György út 33. sz. alatti 1 szoba, konyha, spájzos főbérleti lakásomat hasonlóra. Érdeklődni lehet a fent nevezett cimen de. 10, du. 4' óráig. Nagyon mérges hutyát vennék. „Egv. két évem” lel űrére a Sallai u. hirdetőbe. RAKTÁRAKAT, IRODÁKAT, PINCÉKET ÉS ÜZLET- HELYISÉGEKET adnánk át PÉCSETT, MOHÁCSON, SZIGETVARON, SASD és SIKLÓSON, minőségi csere vagy kártalanítás esetén. Érdeklődni: FŰSZERT PÉCS, Kossuth L. EL, 21. Házhely, 300 négyszögöl, az egyetemi városrészben, építési engedéllyel eladó. Pacsirta u. 24. Érdeklőd- nl délután 4 órától. Balatonföldvári, egy gyermekes SZOT családos beutalómat elcserélném bárhova július 18—31-ig. Két gyermekes is lehet. Telefon: 35-95. Állami Gazdaságok és Termelőszövetkezelek, figyelem! A várható szalmaterméskiesés ellensúlyozására — almozási célra — fűrészper korlátlan mennyiségben kapható 5 Ft mázsánként. Felvilágosítást ad: A MECSEKI Állami erdőgazdaság Kereskedelmi Osztálya Pécs, Rét u. 8. Tel.: 12-46, 12-47. Ugyanitt kisiparosok és magántermelők részére szőlőkaró, seprőnyél- léc és cseresznye fűrészáru kis meny- nyiségben is kapható. Konyhaszekrény, 2 ruhaszekrény, két ágy, 3 matrac. egy sodrony, hegedű, fűrészporos kályha, 3 darab 10 literes borosüveg. Zsinkó I. u. 12., második csengő. Eladó Nagy-Daindolban levő, 560 négyszögöl szőlő, gyümölcsös és epres. Érdeklődni: Munkácsy Mihály u. 4., földszint 8., felső csengő. ____________ P unnák, vánkosok eladók. Garai u. 5. Szombat kivételével. Érdeklődni mindennap. SZOBAFESTÉST, ÉPÜLETMAZOLAST SORON KÍVÜL, VIDÉKEN IS VÁLLAL SAFRAN, Kossuth u. 57. Pécs Különbejáraté szoba 3 diáknak, lehet ipari tanuló is, kiadó. Mandula u. 5. Épületfa, szarufák, gerendák, 18 m, kútkötél és egy használt lószerszám eladó. Rácváros 44.______ E ladó orfül víkendtelek központjában hetven négyszögöles, út melletti víkendtelek. „Víz, villannyal” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.___________ Szövetkezeti lakásom eladó. „Azonnal beköltözhető” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 2 szoba, összkomfortos családi ház beköltözhetően _ eladó, esetleg kisebb la- j kást beszámítok. Megte- , kinthető szombat du„ vasárnap egész nap. Kert- város, Keszüi út 66 sz. 1 család méh, új. nagy- boconádi kaptárral eladó. Pécs, Báthory u. 28. __ 230 négyszögöl szőlő, gyümölcsössel igényesnek eladó a Magaslati út felett, esetleg komolyabb kocsiért elcserélhető. Épület van. „57 ezer” jeligé- re a Sallai u. hirdetőbe. Fa és deszka, 2.5x2.5-ös alapterületű épülethez ajtóval és ablakkal együtt, valamint egy hordozható cserépkályha eladó. Lő- rincz, Toldi M. u. 10 „ este 8-tól._______________ Eladó beköltözhető családi ház. Sándor u. 5. Megtekinthető egész nap. Moszkvics 403-as jó állapotban levő személygépkocsi eladó. Érdeklődni: 8—16-ig telefon: 52-03, 17—19-ig. Pécs, Jókai U. 46. I. em. Dr. Takács. Eladó olcsón, jó karban levő szőlő, 400 négyszögöl. Pécs, Kismély völgy 25. 6000 FORINTÉRT kétszemélyes rekamié* fotel, szék, asztal* BÁRÁNY, kárpitostól. Heverő, ágybetét, sezlon, kapliató: Pécs, Jókai utcai bátorházzal szemben. 601-es Trabant Combi, 4 ezer km-rel eladó. Újvilág n. 36. ____________ K omlói, 2 szobás, déli fekvésű, magasföldszintes, föbérleti, garázsos lakásomat elcserélném pécsi 2 szobás, főbérletire. Esetleg emeletrá,építést. szövetkezeti, vagy öröklakást átvennék. „Magas költségtérítéssel nyáron” jeligére , a Ballal a. hirdetőbe. 1 ÉRTESÍTJÜK a vállalatokat és közüle- teket, hogy hetenként 5 alkalommal BUDAPESTRŐL tehergépkocsival PÉCSRE, vagy a megye bármely területére fuvart vállalunk. Térítés: szállítási árengedménnyel történik. Részletes tájékoztatást nyújt a MÉSZÖV IPARI OSZTÁLYA PÉCS, Kossuth tér 8. Telefon: 13-25« Borozónak* vagy ipari célra 60 négyzetméteres, szuterin eladó. „Belvárosban” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._______________ K ettő szobás, szuterin belvárosban „Beköltözhetően eladó” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Gyönyörű helyen kettőszoba, összkomfortos csal&dl ház 328 négyszögöl gyümölcsössel az év végére beköltözhetően eladó. — Pécs, Csoronika 23. Tanárképző mellett. _______ Bel város! szoba, konyha, éléskamrás, főbérletet cserélek kettőszoba, összkomfortra. esetleg szövetkezetire is. Különböze tét térítek. „Makár” jeligére a Ballal a. hirdetőbe. Há* eladó, 550 négyszögöl szőlő, gyümölcsössel, 90 ezerért. Pécs, Patacs, Kenderföld, Papp János. Eladó egy jó állapotban levő családi ház, gyümölcsössel, konyhakerttel, valamint szőlővel. Érdeklődni: Hosszúhetény, Hegyalja u. 26, ___________. E ladó jókarban levő, világos hálószoba bútor, csehszlovák gyerekágy. Zó- ja u. 1. Nyersné. Elcserélném belvárosi, 3 szoba, összkomfortos utcai lakásom, 2x1, vagy lVa szoba, összkomfortért. Válaszokat: „Egyik egy emeletig” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Pécsi 2 szoba, összkomfortos, távfűtéses lakásomat elcserélném budapesti hasonlóra. Telefon: 401-93K N A* MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanáca lapja. Főszerkesztő: Boez József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Telefon: 15-32, 15-33, 21-60, «0-11 Belpolitikai rovat: 31-68 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11, Tel.: 15-32, 15-33, 21-60, 60-1L SZIKKA NYOMDA Pécs, Munkácsy M. n. M. F. v.: Melle* Rezső Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Indexszám: 25 IN Hét országból érkezett nevezés eddig a kerékpáros < Mecsek Kupára 2 Tegnap Pécsett ülésezett a Me- 2 esek Kupa nemzetközi kerékpáros 1 verseny szervező bizottsága. Az a ülésen az MTS Baranya megyei 'Ä és Pécs városi Tanácsa munka- «I társai, a Spartacus Sportközpont 2 részéről Tóth István, a szervező { bizottság főtitkára, valamint a 2 Pécsi Spartacus Sportkör vezetői I vettek részt. Az ülés napirendjén fi a IX. Mecsek Kupa verseny költ- B ségvetési, technikai és nevezési B kérdései szerepeltek. A szervező 3 bizottságtól megtudtuk, hogy a m szeptember közepén megrendezés- I re kerülő versenyre eddig hét or- 9 szág kerékpárosainak nevezése J érkezett be. Ezek az SC Pado- B vani. a kupa védői, valamint I egy-égy bolgár, csehszlovák, ro- 1 mán, osztrák, lengyel és jugosz- B láv együttes. Még nem tisztázó- 3 ! dott a hollandok és finnek rész- i vétele, és úgy hírlik, hogy az a NDK-ból a Dinamó Berlin csa- 9 patán kívül még egy kerékpáros B klub szándékozik résztvenni. A H szervező bizottság úgy határozott, 9 hogy legközelebbi ülését augusz- B tus 14-én tartja meg.