Dunántúli Napló, 1968. június (127. évfolyam, 78-152. szám)

1968-06-02 / 128. szám

1968. június 2.

< DutiontOLii napid

7

A miskolci filmfesztivál

Miskolcon, amely szívesen nevezi magát az ország második városának, nem látszott első pillanatra, hogy falai között jelentős eseménye zajlik a magyar művészeti életnek. Mivel azonban valóban az ország második városa, forgalmas és élénk város, hajlamos az ember a viszonylagos „csöndet” azzal magyarázni, hogy a fesztiválj a maga 150— 200 vendégével, mintegy elvész a forgalomban. Később kiderült, hogy a viszonylagos csend és nyugalom nem utolsósorban a szervezettség következménye is.

Minden a székházban

A pécsi ember okvetlenül elszomorodik ezen a következtetésen, mégpedig azért, mert irigyli a miskolciakat. A fesztivált ugyanis nagyjá- ban-egészében a megyei művelődési házban rendezték meg, a vidéki bemutatókon és az üzemi találkozókon kívül mindent egy helyen, a reprezentatív, tágas székházban tudtak megrendezni. A Szak- szervezetek Megyei Tanácsa és a megyei tanács közös fenntartású intézménye bocsájtot- ta a fesztivál rendelkezésére a helyet és apparátusának egy részét is, így aztán mindén úgy ment, mint a karikacsapás, kényelmesen, szervezetten, egyszerűen. Szaladgálás, zűrzavar, tanácstalan keresgélés sehol. Egy remek színházteremben és egy ízlésesen berendezett tévé-szobában folytak a vetítések, a klubszobák kiválóan megfeleltek az ankétok, beszélgetések céljának.

A színházterem dekorációját ezúttal először a kétszeres Munkácsy-díjas festőművészre, Kunt Ernőre bízták. Az eredmény rendkívül sikeres volt, a szokatlan és izgalmas dekoráció mindenki figyelmét megragadta. A Pegazus és a kamera grafikai egybefűzése — mint sokan mondták — valóságos szimbóluma lett a kis- filmfesztiválnak.

A tv-mozi szellemes megoldása az volt, hogy „valódi” tv-n láthatták a nézők a filmeket, igaz, a vetítővászon háromszorosa volt a készülékek képernyőjének.

Ügy tűnt, mindenütt gondosságot, figyelmet, kulturáltságot lehet tapasztalni, s ahogy a fesztivál számos hazai és külföldi vendége is kifejtette: Miskolc tényleg gazdája lett a rövidfilm fesztiválnak.

Közönség és szavazás

Hat napon át peregtek a filmek, közel száz kisfilm. Ezeket 8000 ember nézte meg.

Nyilvánvaló, hogy egy fesztivál sikerének, meghonosulásának egyik legfontosabb feltétele a közönség megfelelő kapcsolata a fesztivállal. A miskolciak már a harmadik fesztiválon rájöttek, hogy Miskolc határain is túl lehet, s túl kell menni, azóta rendeznek vidéken is közönség-művész találkozókat és vetítéseket. Az idén Répáshután és Tolcsván hatalmas sikerrel, igen nagy érdeklődéstől kísérve tartottak találkozót. A filmesek számára felmérhetetlen jelentőségük van ezeknek a beszélgetéseknek. Miskolc nagyüzemeiben szintén rendeztek néhány ankétot, de a székházban bent is több alkalom akadt, amikor az alkotók

tv-film!) közötti közkedveltségi különbséget sem. A nézők azonban bemennek a fesztivál vetítéseire, és nem egyszerűen azért, mert fesztivál van. Miskolcon módszeresen alakítják, s évek óta már, a kisfilmek közönségét. Kisfilm-klub működik, szép taglétszámmal,

gazdag programmal. Most egy ún. kisfilm-szalon is nyílik, még tágabb lehetőségekkel. Az igény már a város közönségében is megvan, a fesztivál már nemcsak szervek és vezetőségek, és nemcsak a művészek ügye.

De mivel így van, érthetetlen, miért nem szavaz MiskolPécsi festők kiállítása Eszéken

A Magyar Képzőművészek Szövetsége Dél-Dunántjili Területi Szervezete és a Jugoszláv Képzőművészek Szlavóniai Szervezete között fennálló baráti és cserekapcsolat keretében június 13-án Kelle Sándor és Soltra Elemér képkiállítása nyílik meg az Eszéki Galériában.

A megállapodás értelmében kétévenként rendezik meg a képzőművészek csoportos tárlatát egymás városában, a közbülső években pedig egyéni és kisebb csoportos kiállításokra kerül sor. E mostani kiállítás viszonzásaként, ez évben július végén, augusztus elején Pécsett a Technika Házában rendeznek tárlatot prof. Stjepan Brlosic-nak, az Eszéki Galéria igazgatójának szobraiból.

Kelle Sándor és Soltra Elemér június 12-én utaznak Eszékre, résztvesznek a kiállítás ünnepélyes megnyitásán. Mindketten 22 alkotással szerepelnek. Kelle Sándor anyaga jobbára a baranyai tájat feldolgozó olajképekből tevődik ki, Soltra Elemértől figurális és elvontabb grafikák lesznek kint a kiállításon, köztük a Kövek játéka címet viselő sorozat.

A kiállítás az Eszéki Galéria hagyományainak megfelelően három hétig tekinthető meg, majd néhány más jugoszláviai városban is bemutatják.

a közönséggel találkozhattak. Még egy gyermek-ankét is volt, a televízió gyermekműsorának szerkesztői és miskolci általános iskolások beszélgettek — az alkotók ez esetben is sok tanulsággal távozhattak.

Igaz, a pécsiek számára ez még nem különösebben érdekes. Talán még azt is mondhatnánk, hogy Pécsett a filmszemle közönség-művész találkozói izmosabbak, kidolgozottabbak, s számban is jelentősebbek a miskolciaknál. Van azonban a közönség vonatkozásában egy s más, ami számunkra is tanulságos.

A 8000 néző ugyanis jórészt a bérletesekből tevődött ki. Miskolcon már hagyomány, hogy a kisfilm-vetítésekre bérletet adnak ki, az idén 1800 bérlet kelt el, legnagyobbrészt a miskolci üzemekben. Ez pedig — lévén kisfilmekről szó, — nagyon szép szám. A közönség ott nem ülhet be „nyugodtan”, tehát jóélőre informálva a moziba, mint Pécsett, ahol rég lefutott, számos kritikától kísért, nagyrészt ismert filmekről van szó. Sőt, ez esetben azért nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nagyjátékfilm és a kisfilm (tudományos, ismeretterjesztő, dokumentum, rajz-, riport- és

con a közönség1’ Ahogy Pécsett legutóbb már az derült ki, hogy nem elég, nem tökéletes, nem megbízható a helyi közönség (azaz a fesztiválfilmek esetleges közönségének) szavazása, úgy derült ki ezzel szemben Miskolcon az, hogy ésszerűnek látszik bevezetni a vetítéseken a közönségszavazást. A kisfilmeket nagyjából először látja ott a közönség, érdeklődése, igénye, ismeretei alapján joggal nyilváníthatna véleményt, s megérdemelné, hogy véleményét tekintetbe is vegyék, akár közönségdíj formájában, akár valahogy másképp.

Filmek és alkotók

No de a miskolci filmfesztivál másfelől mégiscsak az alkotók seregszemléje. Valamennyi részvevő megegyezett abban — s különböző ankétokon, vitákban el is mondták — hogy rengeteget javult a műhelymunka, az előző fesztiválokhoz képest. A dokumentumfilmről rendezett ankétről az a vélemény alakult ki, hogy a fesztiválok történetében a leghasznosabb, legizgalmasabb szakmai vita volt. Dr. Novák Zoltán egyetemi adjunktus tartott vitaindító referátumot, a művészi dokumentumfilm társadalmi szerepét és a művek esztétikai problémáit fejtegetve. Sok hazai és külföldi szakember szólt hozzá a vitához, amely a valóság megközelítésének lehetőségeiről, az igazság kimondásának szükségességéről, a színvonal kérdéséről tartalmazott rendkívül hasznosnak ítélt, ha nem is mindig egybehangzó véleményeket. Máskor felmerült például a tv- filmek és a mozifilmek közti különbség, a lehetőségek és a szükségletek eltérése.

Ami pedig a bemutatott filmeket illeti, szükségtelen felsorolni a díjazott műveket és alkotókat, hiszen a tv, rádió, sajtó közölte már a miskolci filmfesztivál eredményét. Sok megosztott, s néhány ki nem adott díj jelezte, hogy a színvonal nem volt egyértelműen magas, hogy bizonyos műfajokban különösen hiányoztak a kiemelkedő alkotások. Ez persze mindenekelőtt alkotói kérdés, mint ahogy a műhelyjellegű beszélgetéseknek egyik fő témája is éppen ez volt. Másfelől azonban sokan megkockáztatták azt a véleményt, hogy talán nem mindig a legjobb művek kerültek a fesztivál versenylistájára. Köztudott, hogy ugyanúgy, mint Pécsett, Miskolcon is előzsüri válogatja ki a fesztiválon induló filmeket az év terméséből. Ez a probléma tehát teljesen megegyezik: jó-e a jelenlegi megoldás, elég-e a mégoly jó szakemberek szőkébb körű zsűrije egy ilyen nagy feladat elvégzéséhez? A probléma Miskolcon is úgy jelentkezett, hogy az ún. információs vetítéseken látott filmek közül sok eséllyel vehetett volna részt a versenyen, mint ahogy Pécsett is sokcin vélekedtek úgy, hogy akadt volna a hazai filmek között több, amely akár díjra is pályázhatott volna, ha az előzsüri ki nem szűri.

A megoldás egyelőre még homályban van, hiszen ha Pécsett meg is lehetne tenni, hogy a közönség előzetes szavazását figyelembe vennék a filmek kiválogatásánál, nem lehetne ugyanezt alkalmazni a kisfilmek esetében. Hiszen a kisfilmek nagy száma, szórtsága, eltérő műfaja mellett ezt az is nehezítené, hogy a közönség alig-alig tudna mindennel megismerkedni áz év folyamán. Ámbár — ha országossá tennék a szavazást, — talán mégis lehetne gondolni ilyesféle megoldáson.

Mindez csak meditáció volt, s némi összehasonlítást próbáltunk tenni a két város, a két filmfesztivál között. Tanulni egymástól nem szégyen, a tapasztalatokat összevetni mindig hasznos lehet, s a végső szempont mégiscsak az egész magyar filmművészet és egész közönségünk.

Hallatna Erzsébet

hatalmas monográfiája (A latin nyelvű történeti irodalom kialakulása a XI—XIV. században. Bp. 1967. 683. I.). Kutatásának egyik fontos feltételezése az. hogy az Intelmek, az összes legendák (a Margit legenda kivételével) és Anonymus gestája is bencés scriptoriumban, a legtöbb Pannonhalmán készült. Ez a felismerés módosítja az Árpád-kori művelődéstörténetre vonatkozó eddigi ismereteinket is. Csóka elsősorban szöveg- és stíluskritikai módszert alkalmazott, de ezeken kívül komoly értékű tárgyi bizonyítékokkal is szolgált. A mondottakból könnyen következtethetjük. hogy Csóka a gesta szerzőjét egy XII. sz. derekán élt pannonhalmi szerzetesben véli felfedezni. Ugyanakkor Csóka támadást intéz III. Béla kora ellen is. II. Béla és II. Géza kora mellett súlyos érvül hozza fel. hogy az Anonymus által használt primates szó előfordulását a III. Béla korát állító Szilágyi Loránd kutató csak 1172-ig tudja kimutatni. Ha viszont a primates szó teliesen eltűnt III. Béla király ideiére az okleveles frazeológiából, akkor nehéz elhinni, hogy ezt a szót éppen

III. Béla egykori jegyzője használta volna. Ugyanezt mondhatni a szintén főurat jelentő nobilis szóról is,

Csókának ezt az érvét megdönti Sólyom Károly most megjelent érdekes tanulmánya (Űj szempontok az Anonymus- probléma megoldásához). Ebben a tanulmányíró hivatkozik II. András 1217-ben kelt, Péter győri püspök számára kiadott oklevélre, amely kifejezetten említi a „nobiles et primates” szavakat. Nem lehet tehát azt állítani, hogy e két szó III. Béla király uralkodása idejére eltűnt az okleveles frazeológiából. Ugyanő Anonymus személyét oklevéltan] stílusvizsgálaftal a Velek nemzetségből származó Péter győri püspökben látja, aki II. Andrást elkísérte a Szentföldre és Damietta ostrománál elesett.

Lényegében ugyanerre az eredményre jutott ifj. Horváth János kutató is, aki P. mester és műve c. átfogó tanulmányában elsősórbán azt igazolja. hogy a gestában a vérszerződés szövegezése félreérthetetlenül a XIII. sz. elején kiélesedő hatalmi és pártküzdelmek idejére utal. A gestában leszögezett tételek („a közösen szerzett javakban való részesedés és az ország tisztségében való rész követelése”) a II. András által bevezetett új rendszer politikai tükörképe, s eszerint a gesta nem más, mint II. András politiká. jának történeti és ideológiai igazolása. Ezen az alapon a gesta megírásának legkésőbbi időpontját az 1217-es évben jelöli meg.

Ifj. Horváth János kimutatja. hogy a gesta szerzője a legvalószínűbben annak a Velek dux-nak a nemzetségéből származhat, akinek a történeti szerepét a gesta írója oly módfelett eltúlozza. Ez nem más, mint Péter győri püspök, mivel ebben a korban csak egy P. betűs püspök szerepel.

Már említettük, hogy Csóka a gesta szerzőjét bencés szerzetesben véli látni. A Gesta Hungarorum szövegkezdő iniciáléjából, a díszes P betűből kiindulva Karsai Géza nem bencés, hanem domonkos szerzetest gondolt szerzőül. Karsai többszörös nagyításban tanulmányozta a zöld és vörös színekben pompázó, addig stilizált virágoknak és leveleknek vélt ábrákat, s megállapította, hogy a díszes vonalak nem

öncélúak, hanem a szerző vagy a másoló jelképei. A P öblében például tűzből kirepülő könyvet, liliomot, csillagot világtérképpel, kutyát fáklyával, létrát, gyertyát tartó majmot, óriásgyikot. csillagokat fedezett fel. Ebből azt a tanulságot vonta le, hogy ezt a kéziratot Domonkos-rendi illuminátor készítette 1200 körül. De ki volt ez a szerzetes? Karsai Géza az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött eredeti gesta üresen hagyott első oldalát a legmodernebb kutatási eszközzel, a palimp- szeszttel átvilágította, s a vibráló fényben megjelent a szöveg: aus eps dyacov. Ha ehhez hozzáolvassuk a szövegkezdő P betűt, akkor Paus episcopus Diakovár. vagyis Pausa (Pósa) gyakovári püspök lép ki az ismeretlenségből. S hogy a „jóemlékű Béla király” idején Pausa domonkos élt. s 1238- ban püspökké szentelték, oklevél bizonyítja.

Az elmondottak igazolják: az utóbbi évek nagyarányú kutató munkája ellenére is a

városligeti Anonymus-arc még nem ragyog tisztán.

Br. Tóth István

i

é

é

DOKUMENTUM

A dokumentum iránti heves igény korunk világjelensége. A dokumentum elfoglalja a helyét minden, eddig többé-kevésbé hipotetikus jellegű, tehát szubjektívan értékelhető területeken is, felváltva vagy alátámasztva a korábbi feltételezéseket. Sőt: a művészetben, főként a filmművészetben és az irodalomban — mint műfaj, de valójában, mint tartalmi kérdés — egy minden eddiginél nyugtalanabb és népszerűbb áramlatként jelentkezik.

A magyarázat? Az ember igyekszik mindent lázas gyorsasággal és a lehető legprecízebben megismerni abból, ami idáig ismeretlen volt a számára. Mindent bizonyítva, a sebészi kés objektivitásával akar maga előtt látni: a múltját, a kísérleteit, önmagát, a problémáit, és úgy tűnik: egyetlen elfogadható választ csak a dokumentum nyújt, amely lehet megdöbbentő, zavarbaejthet, elfordíthat a régi eszményektől és újakat kelthet életre, évtizedes dogmákat porlaszthat szét, de a legvalóbbat képes elmondani.

A fogadtatás nem egészen egyértelmű. A gyakorlatban, sőt: területenként újra és újra felmerül a kérdés: mi a dokumentum? Mikor dokumentum a dokumentum? Vajon a dokumentumot egy merev értelmezésben, csupán egy tény puszta leírásaként fogjuk fel, vagy lényegében egy bizonyító rendszerről beszélünk, amelynek elsősorban az összefüggések szempontjából — tehát a lényeg feltárása szempontjából — van döntő súlya? A dokumentum csalhatatlan ténybizonyíték, vagy az összefüggések kulcsa? Érdekes például szolgál az az elvi vita, amely Truman Capote dokumentumregényét, a Hidegvérrel-t kíséri. A dokumentumregény bejárta az egész világot, óriási sikert aratva, hozzánk is eljutott. A regény egyik híres kritikusa, Kenneth Tynan hosszasan, már-már erőlködve próbálta cáfolni az írás dokumentum jellegét, valójában egy lényegi kérdésben foglalt el konzervatív álláspontot. Végül is így fakadt ki: „Valóban hihetők-e ezek az események és beszámolók. amelyeket csak két ember bizonyíthatna, s ők halottak? Például útban Mexikó felé, Dick szándékosan elgázol egy kutyát, és azt mondja: öregem, ezt aztán szétlapítottuk! S Capote hozzáfűzi: Ezt mondta mindig, valahányszor elgázolt egy kutyát. Vajon magától Dicktől hallotta ezt, vagy Perry mondta neki, hogy rossz fényben tüntesse fel a társát? Nem tudjuk meg sem ezt, sem számos, hasonló összefüggésben fölmerülő probléma válaszát." Vajon Kenneth Tynan kicsinyes volna? Szó sincs erről, csupán egy merev, konzervatív koncepciót képvisel, amely a dokumentumot kizárólag csak bizonyító, konkrétan bizonyító tényként képes felfogni, és így — hiába beszél összefüggésekről — nem veszi észre, hogy az adott mozzanat, és minden dokumentált mozzanat lényegében kulcs egy távolabbi összefüggéshez. A tévedés, a helytelen értékelés rendszerint akkor következik be, amikor egy dokumentum a vizsgálat folyamatában metafizikus szerepet kap. Ez a módszerbeli hiba nem csupán a dokumentumművészet megítélésében, nem csupán a műkritikában fordul elő. - ,■» v..

A dokumentumok szerepe, súlya, értékelése nem elvont kérdés, és nem is pusztán esztétikai jellegű kérdés. A múlt eseményeinek megítélésében a dokumentumoknak döntő szerepük van. Ellentmondásos és bonyolult a dokumentumok szerepe és értéke — a történelmi, de főként pedig a munkásmozgalmi események megítélésében, az összefüggések tisztázásában. A munkásmozgalom különböző, ötven évvel ezelőtt történt eseményeinek évfordulóira emlékezünk sorozatban. Az évfordulók lázas izgalmában elég sok új dokumentum is napvilágra kerül. Ezek a dokumentumok a legtöbb esetben megerősítik az előzőleg már logikusan felépített hipotézisokat, más esetekben pedig ellentmondanak a korábbi elképzeléseknek, de az előkerült, feltárt dokumentumok még így is túl kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy segítségükkel a legfontosabb — de különösen a helyi — eseményekről abszolút képet alkothassunk.

Mindenki csalhatatlan bizonyítékok után kutat, ezek a csalhatatlan bizonyítékok általában ügyészségi és bírósági iratok, bizalmas följegyzések, munkásújságok, igazolványok, időnként burzsoá újságok beismerései (vagy ferdítései) és elég gyakran a szemtanúk vallomása. Így lép elő a ma élő szemtanú lényeges, mennyiségileg és minőségileg is fontos bizonyítékká. Vajon csalhatatlanok a szemtanúk? Vajon tanúvallomásuk, személyes emlékezésük felfoghatók-e, mint csalhatatlan dokumentumok? Amennyire — különösen és elsősorban munkásmozgalmi vonatkozásban — szinte felbecsülhetetlen a szemtanúk szerepe, annyira vitatott a valóságszerűségük is. Kétségtelen, hogy minimum 68—70 éves veteránok emlékeiről van szó. Kétségtelen, hogy az események régi emlékké ho- mályosodva — vagy egyszerűen csak átalakulva — négyöt évtized múltán óhatatlanul fnegszépülnek. De ezeket az emlékeket nem vethetjük el ab ovo, mert esetleg az esemény egyes részei szubjektív megvilágításban — mondjuk ki: megszépülve — tárulnak föl. I Ez előfordulhat, és valószínű elő is fordul. Sok problémát okoz például ^z események, forradalmi mozzanatok megítélése, de tudomásul kell venni, hogy a forradalmi felkelések egy része, az akciók, az „előmozgalmak” jelentős része nélkülözte azt a tudatosságot, forradalmi „menetrendszerűséget”, amit ma a proletárforradalmi megmozdulások piros szabályaiként ismerünk, és amit minden mozzanattól számon is kérünk. Sok problémát okoznak az időnként egymásnak ellentmondó tanúvallomások.

Nyilván felmerül, hogy hol van egy ma élő egykori szemtanúnak — mint dokumentumnak — a reálisan értékelhető helye? Azt mondják: a computerek félelmetesen precízek — kissé paradoxonként hangzik, de — már-már ellenőrizhetetlenül pontos világában az emberi emlékezet pontossága nosztalgia csupán. Munkásmozgalmi viszonylatban a személyes emlékezet dokumentummá lép elő. különösen a helyi események feltárásában, megíté'ésében. A munkásmozgalom nem képletek halmaza. Iranern az objektív és szubjektív elemek bonyolult mozgása. A részletek tisztázása rendkívül fontos, hisz ezek nélkül minden csak feltételezés, de a résztények is csak akkor válnak a szó teljes értelmében dokumentummá, ha elvezetnek az összefüggésekhez. Egy-egy váratlanul felbukkanó szemtanú állítása önmagában még nem döntő, nem dönthet meg egy korábbi, ugyancsak szemtanú révér. kia^ku’t fel- tételezést, legfeljebb kérdésessé tehet. Azonban két-három különálló, az adott főkérdésben egybehangzó tanúvallomás már dokumentál. Két-három kö2ös vallomásból viszont már ki lehet szűrni egy esemény, egv mozzanat helyes konklúzióját, és az adott kérdésben fel lehet fedezni az összefüggések helyes rendszerét.

Ez már dokumentum,

Th ry Árpád