Dunántúli Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-15 / 112. szám

1968. májúi 15. Dunaniau napio Szabó Ferenc szerzői estje Ma este fél 8 órakor ren­dezi meg az Országos Fil- hamónia Szabó Ferenc szer­zői estjét Pécsett a Liszt­teremben. A kétszeres Kos- suth-díjas művész, aki Ko­dály Zoltánnal tanult, aktív irányítója volt a szovjet zenei életnek és 1945-ben tért haza Magyarországra, — a követ­kezőkben nyilatkozott zene­szerzői felfogásáról: — Elsősorban a dallam­ból indulok ki, mert a rea­lista zene csak dallamos le­het. A dallam fejezi ki a muzsika legfontosabb mon­danivalóját, az ember alap­érzéseit, örömét, bánatát, ki- sebb-nagyobb tragédiáit. A színekkel és az akkordokkal lehet játszadozni, de ez nem túl fontos. Hiszem és vallom, hogy minden valóban értékes zene alapja a népzene — a zenetörténet folyamán csu­pán változik-fejlődik az al­kotóművész és a népzene vi­szonya, átmeneti korokban esetleg időlegesen meg is szűnhet, ez azonban annál rosszabb a komponistára és a műzenére nézve. A nép­zene legtöbbször áttételeken keresztül jelentkezik. Bach a protestáns koráihoz, Palest­rina a gregorián melódiák­hoz, Haydn a gassenhauerhez fordult — e mesterek leg­bonyolultabb műzenei for­máiban is kimutatható ez a hatás. — Közel negyven éves al­kotói tevékenységem folya­mán kettős cél lebegett sze­mem előtt. Társadalmi vo­natkozásban a komponálást valóban válogatásnak tartom, amelyet a komponista egy­felől a társadalmi tudatból, másfelől saját invenciójából hajt végre a közönségért, a komponálás szubjektív vo­natkozásaiban viszont min­dig a spontán alkotást te­kintettem célnak. Ha ezt si­került megvalósítanom, ak­kor nem éltem és nem dol­goztam hiába. — A gyümölcsösökben ar Idei | tavaszon tartották meg az újfajta általában foszforsav-észteres nö- vényvédőszerek premierjét. Miután hivatalosan betiltották a klórozott ■zénhidrogénalapú vegyszereket, végérvényesen „befelegzett” a DDT és a HCH tartalmú anyagoknak. Ezekben a napokban engedélyez­ték a Dímecron használatát és itt az új magyar készítmény, a Di- trifon. A listán még szerepel az TTltracid M és a Gusathlon 1a Akit elítéltek egy odú miatt Évszázados fák árnyékában Mit rejt tizenkilencezer herbárium lap? Dr. Vöröss László Zsigmond gyűjteménye vn Szolidaritás, béke, barátság Harmincegy év, tizenkilenc- ezer herbáriumlap. Elég ez a két adat is ahhoz, hogy dr. Vöröss László Zsigmondnak, a Pécsi Tanárképző Főiskola növénytani tanszéke docensé­nek gyűjteményét jellemezze. Vannak persze egyéb adatok is, sokatmondó, nagy munkát jelentő számok. Csak néhá­nyat a sok közül: csak a hár- sak ötszáz lapon szerepelnek a gyűjteményben. Dr. Vöröss László Zsigmondnak kereken kétezer különböző zuzmója van. Továbbá százötven féle, a Mecsekben termő szőlőfaj­ta, majd egy tucat olyan nö­vény, amelyet az országban itt Baranyában találtak elő­ször. Más jellegű adat: eddig mintegy ötven különböző pub­likációja, tankönyve, füzete, nagyobb cikke jelent meg, egy növényt róla neveztek el, s több olyan növény van, amit eddig az országban csak ő talált ugyanis a megye es a varos ' legérdekesebb fáinak adattá- j ra. Negyven arborétumból gyűj­tötte össze, főleg Baranya és Tolna, kisebb részben Somogy 1 megyei arborétumokból. E ' munka tudományos neve: dendrológia. Vagyis: a fákkal foglalkozó tudomány. E fiók­ban lapozgatni pedig egyene­sen élvezet, hiszen szinte min­den egyes arborétum, sőt, nem egy pécsi udvar vagy terecs- J ke egy-egy Ilyen dendrológiai érdekességet rejt. Mindezek persze nemcsak tudományos színvonalat ha­nem, mint általában a bota­nika, igen sok fizikai fárad­ságot is jelentenek. Dr. Vö­röss László Zsigmond fő ku­tatási területe a Dráva vidé­ke, ott is a Szaporcán és kör­nyékén lévő egykor, s he­lyenként még ma is mocsa­ras területek. Néha negyven kilométert is gyalogolt, hogy ritka növényeket kutasson fel. Amellett ő vezeti a biológia szakos főiskolai hallgatók te­repgyakorlatát. Ez kéthetes, az ország szinte minden sa­játos táját bejáró utat kíván. Kisebb teremnek beillő szo­bájában, egyik hosszú fal mellett végig fémajtós szek­rénysor húzódik, benne har­mincegy év tizenkilencezres gyűjteménye. Ezek nagy része persze inkább csak a tudóso­kat vagy szaktanárokat érdek­li, illetőleg a leendő tanárok oktatására szolgál. Van azon­ban nem egy olyan fiók, amely annak is érdekességet nyújt, aki semmit sem ért a botanikához. Ebben van így Pécsbányatelepen, a gesztenyésben található az or­szág legöregebb, még mindig | teljesen virágzó szelídgeszte-, nyefája. Ez körülbelül hatszáz 1 éves példány, törzskörmétere | tíz méter. Az országban van még egy ennél nagyobb sze- lídgesztenyefa is, mégpedig Kőszegen, de alig nagyobb a pécsbányatelepinél, azon kí­vül tavaly már Csak egy kis gally hajtott ki rajta. Geres- den az ország legnagyobb fái­nak egyike található. Ez a vé- détt akácfa tizenhat méter magas, törzskörmérete 675 centiméter. Katonai térkép is jelzi, s dr. Vöröss László Zsigmond tudomása szerint egyszer valakit elítéltek, mert részegen tüzet rakott a fa od­vábán. A tűz közben messzi­re hallatszott az égés robaja, s a hatalmas odú mint egy gyárkémény eresztette ki a füstöt Helesfán százéves mammutfenyő vart. Ez az Amerikából ideszármazott fa huszonöt méter magas és a koronája tizenkét méter át­mérőjű. Csúcsén ablakszerű nyílás van, amit még a há­ború alatt fűrészelték ki a német csapatok, s rajta ke­resztül egész a Dráváig fi­gyelték a vidéket Pécsett, a Sallai utca 25. számú ház udvarán kis mel­léképületek közé szorulva áll egy százéves páfrányfenyő. Japánból vagy Kinából kerül­hetett ide. Kínában, a Sze- csuan tartományban van a hazája, ahol egykor buddhis­ta kolostorok védett növénye volt. Pécsett, a Borforgalmi Vállalat székházában, a volt Littke háznak a kertjében áll az ország egyik legöregebb fája, egy kettős törzsű török- mogyorófa. Mintegy százötven éves. Aztán a Kulich Gyula utca 6. számú házban van egy török szőiőfa, az úgynevezett Rosa manna di vacca. Száz- nyolcvan éves. Hobolon áll egy hatalmas kocsányoslölgv, ezt még a tö­rök kiűzése idején ültették, s mintegy háromszáz éves kora ellenére még mindig díszük. A bólyl és a bakócai ezüst- hársak kétszáz evesek, s törzs- körmérőjük 5 méter. Náluk egy vastagabb található az országban, mégpedig Dombó­vár felett, s 516 centiméteres törzsátmérővel. A pécsi püspö­ki kertben áll az ország leg­nagyobb teltvirágú őszibarack fája. törzskörmérete 250 cen­ti méter. Osztálytea az I/C-ben MŰSZAKILAG FELÜLVIZSGÁLT Moszkvics 407 SZEMÉLYGÉPKOCSIT ÁTADUNK megegyezés alapján. Érdeklődni: B. M. ÉPlTÖ ANYAGIPARI TMK ÜZEME VÁLLALAT Pécs, Névtelen a. 5. Telefon: 28-7#. Sajnos, az adatgyűjtemény tartalmazza néhány olyan fá­nak az adatait is, melyet tu­datlanságból kivágtak. Így például a gödreszentmártoni 520 centis törzskörméretű akácfa gazdája sem tudta, hogy az ország egyik legöre­gebb fáját pusztítja ki. Cser­tőn, a kastély udvarában volt hazánk legnagyobb mocsári ciprusfája. Ezt is kivágták. Pe­dig — mint dr. Vöröss László Zsigmond tartja — az ilyen botanikai ritkaságok nagy szerepet játszanak a szülőföld rr>»e<!7,erettetésében is. Közvetlen a háború befeje­zése után, 1945. novemberé­ben Londonba összehívott világifjúsági konferencián alakult meg a DÍVSZ. A kon­ferencia résztvevői — 63 or­szág 1437 küldötte — ünne­pélyes esküvel fogadták meg, hogy harcolni fognak a bé­kéért, a népek szabadságáért, az ifjúsági mozgalom egysé­gének erősítéséért. Ezen a konferencián határozták el a világifjúsági és diáktalálkozók megrendezését is. 1947 óta Prága, Budapest, Berlin, Bukarest, Varsó, Moszkva, Bécs, Helsinki a vi­lág békeszerető ifjúságának legszebb élményei és az új kapcsolatok kialakításának eszközei lettek. 1968 nyarán a fiatalság szeme Szófiára tekint. Bul­gária várja a fiatalokat. Az ifjúság a szolidaritás, a béke és a barátság jelszavát írta zászlajára. Ez a jelszó hazánkban is széleskörű moz­galommá vált, amelyhez is­kolánk, a Széchenyi Gimná­zium és Szakközépiskola KISZ szervezete is csatlakozott. A Barátság-próba tanulóink számára valóban barátságot, internacionalizmust jelent. Ezt bizonyítják azok a KlSZ-gyű- lések, azok az osztályteák, amelyek a Barátság-próba je­gyében zajlottak le. A III. B és III. C. KISZ alapszerve­zetek arab és néger egyetemi hallgatót látott vendégül. Az I. C. osztály a pécsi bolgár iskolából hívta meg Elena Trihonova tanítónőt és tol­mácsként hozzá Ivana Dasz- kalova IV. osztályos tanulót. Több alapszervezet emlék­tárgyat készített, amelyet a VIT-re küldenek el. Nagyon szép és érdekes emléktárgya­kat készített a III. B. és a II. A. osztály. A III. A., az I. D. és az I. B. osztály is öt­letes ajándékkal akar kedves- kedni a fesztivál fiataljainak. Valamennyi megmozdulás, ami a VIT jegyében zajlik le, feltétlenül hozzájárul az internacionalista gondolkodás elmélyüléséhez. Pály Gábor tanár Táncdalszerzők klubja Szombaton amatőr énekeseket hallgatnak meg A hoboH kocsányos tölgy Megalakult a pécsi táncdal­szerzők klubja. A József At­tila Művelődési Háznak erről az érdekes kezdeményezésé­ről érdeklődtünk Rudolf Gyu­lától, a művelődési ház ille­tékes munkatársától és Kom- lódi József pécsi tánczene­szerzőtől. Rudolf Gyula: — A klubnak egyelőre négy tagja van, mégpedig Komlódi József, Hajas Béla, Nagyági Zoltán és Aczél László. Itt a József Attila Művelődési Ház gyárvárosi otthonában kaptak helyet. Az a célunk, hogy kö­réjük tömörítsük a pécsi ama­tőr táncdalművészeket, tehát nemcsak a szerzőket, hanem az énekeseket is. Ha sikerül őket összefogni, akkor tevé­kenységüket szervezetebbé te­hetik, s önképzésükre is sok­kal nagyobb lehetőség nyílik. Dolgozókat felvesznek A Kemtyflgyúr Pécsi t ml 8m- •ne éjjeliőrt és egy villanyszerelőt azonnal Mveaz. Az Özem meg­közelíthet* a B-ea autóbusszal. fis») * KArAgószflüöst Vörös MMa Mg. Vax megkezdte a eukorborsóaze- dest a cserkúti autóbuszmegáUó- nJL Szed «munkások Jelentkezhet­nek. Szedést (MJ l Ft/kg. (SS) két és menőjük férfi «agy ndl segédmunkásokat és ál­talános szerelőt — továbbá éjjeli­őröket, napi U órás munkaidővel keresünk. Állami Pincegazdaság. Batthyány a. L (S3») Otkarlmntartó segédmunkásokat, ♦törökét, kubikosokat, parketta- csiszoló vagy asztalos betanított munkást, betanított lakatost fel­vételre keresünk. Jelentkezés a Pécsi Köztisztasági és Útkarban­tartó Vállalatnál, Pécs, Rózsa Fe­len« a. n. (549) * Gyár- és Gépszerelő Vállalat ke­res vidéki szerelési területeire (aj­kai, almásfüzltöl, diósgyőri, ka­zincbarcikai) lakatos, hegesztő, csőszerelő, kovács szakmunkáso­kat és segédmunkásokat. Külszol­gálatra vonatkozó összes juttatá­sokat biztosítjuk. Jelentkezés sze­mélyesen vagy írásban: Bp. VI., Faulay Ede u. Sí, személyzeti fő- (4880) Tehergépkocsi vezet őket. henger­gépészt. nehézgépipari vizsgával, illetve gépkocsivezetőket gépkeze­lői munkakörbe felvételre kere­sünk, átképzést biztosítunk. Fize­tés megegyezés szerint. Jelentke­zés a Pécsi Köztisztasági és Út­karbantartó Vállalatnál, Pécs, Ró­zsa Ferenc u. 17. (541) * Vegyésztechnikust és képesítés­sel rendelkező laboránst állandó munkára felveszünk, vízmüvek, Zólyom O. 2. I. em. 2. (771) h A baksai Ezüstkalász Mg. Tsz keres traktorvezetőket .kombájnve- zeiőket (idénymunkára is). Érdek­lődni személyesen Baksán és Ocsárdon a gépműhelynél. (84) * Azonnali belépéssel alkalmazunk a pécsi építésvezetőségünkre kő­műves, ács, kubikos, férfi segéd­munkás dolgozókat. Teljesítmény­bér, szállás, napi háromszori ét­kezés biztosítva. Figyelem! Pécsi építésvezetőségünk társépltóje lesz a beremendi ÚJ Cement- és Mész- iparl Müveknek —az új belépőket — a beremendi munkák megkezdé­sekor átirányítják a Ccmentmü- vek építéséhez. Érdeklődés szemé­lyesen és levélben es. számú építésvezetőségen, Pécs, Hóeró- | mfl területén (levélcím: Pécs, 12. j pf. 7). 26. sz. Állami Építőipari VáHalat 83. sz. építésvezetősége, | Pécs. (509) Petaörészkészftö szakmunkáso­kat, cipész szakmunkásokat, beta­nított munkásokat felvesz a Kos­suth Cipész Ktsz. Madách I. u. 1«. (543) * Gépkocsivezetőket felveszünk. — Jelentkezés a szállítási osztályon. Fűszert, Pécs, Kossuth L. u. 21. (1257) * A Kohászati Alapanyagellátó Vállalat Pécsi Üzeme felvételre keres erős fizikai munkára gép­kocsirakodókat. Bérezés megegye­zés szerint. — Jelentkezés: Pécs, Légszeszgyár u. 30, üzemvezető­nél. (1141) * Beton- és Vasbetonipari Müvek Pécsi Gyára hirdi telepére szállí­tási tevékenység irányításához tér­mestert alkalmaz. — MÁV vagy AKÖV tiszti tanfolyamot végzet­tek előnyben. Jelentkezés a sze­mélyzeti vezetőnél. Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 10. (1248) Asztalos szakmunkásokat telje­sítménybérbe (elveszünk. — Pécsi Vegyesipari Vállalat. Irányi D. tér 9. sz. (1234) * Férfit raktári segédmunkásnak azonnal felveszünk. Posta Pécs Városi Távközlési Üzeme. Pécs, Rákóczi út 1. sz. (1222) * A 12. AKÖV felvesz autóvilla­mossági szerelőket, asztalosokat és fényező szakmunkásokat, vala­mint női segédmunkásokat. Je­lentkezés Rózsa F. a. 22. (750) A Siklósi Kesztyűgyár felvesz 15—35 éves korhatárig nödolgozO- kat gépivarrásra. Jelentkezés a helyszínen. (1061) * Géplakatosokat és nehézgépsze- relőket alkalmaz a B. m. Állami Építőipari Vállalat TMK üzeme, valamint 16. életévüket betöltött mübely-segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezés az üzemvezetőnél. — Nagy Lajos u. 1. Külvárosi pá­lyaudvar mögött. (1111) * Kenderfonó- és Szövőipari Vál­lalat Pécsi Kenderfonógyára Hird, felvesz hatvan 16. életévet betöl­tött nőt szövődéi, fonodái munka­körbe. Jelentkezés naponta 7—14 óráig a gyár személyzeti osztá­lyán. ^ (1109) A Beton- és Vasbetonipari Mű­vek Pécsi Gyára pécsi telepére női segédmunkásokat, valamint hirdi telepére férfi és női segéd­munkásokat alkalmaz. Jelentke­zés a pécsi telep vezetőjénél, Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 10, liléivé a hirdi telep vezetőjénél. Hird, vasútállomás. (1107) * A Pécsi Fémipari Vállalat kar­bantartó villanyszerelő. lakatos szakmunkásokat, valamint nehéz fizikai munkára férfi segédmun­kásokat keres. Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom u. 13. (1130) Gyakorlott bútorfényezöket fel­veszünk. Pécsi Vegyesipari Vál­lalat. Irányi D. tér 9. (1131) Fizikai munkára segédmunkáso­kat felvesz a Baranya megyei Ta­lajerőgazdálkodási vállalat. Jelent­kezni lehet: Pécs, Kossuth L. u. 17. sz. alatt, a munkaügyi osz­tályon. (1243) A Szentlörinc és Vidéke Általá­nos Fogyasztási és Értékesítő Szö­vetkezet Bükkősd községben lévő 17. sz. önkiszolgáló élelmiszer- boltjába, melynek havi forgalma 150/m forint, szakképzett boltve­zetőt keres. Jelentkezés a központi irodában. Szentlörinc, Munkácsy M. u. 15. (544) * Vízvezet őkszerelőket hálózatra, esztergályos, bádogos szakmunká­sokat, villamos gépkezelőket (le­hetőleg vizsgával), segédmunkáso­kat. kubikos brigádot 8—12 fővel, női dolgozókat az idényfürdőkbe és kertészeti munkára 5 órás munkaidővel, valamint takarító­kat azonnalra felveszünk. Vízmű­vek, Zólyom u. 2. 1. em. 2. (766) * 12. sz. AKÖV Mohácsi Főnök­sége azonnali belépéssel felvesz több éves gyakorlattal bíró autó­busz- és tehergépkocsivezetóket, jegykezelőket és egy üzemőrt. — Bérezés kollektív szerződés sze­rint. (191718) dr Pécsi Ingatlankezelő Vállalat fel­vesz tíz kőműves, egy tetőfedő, egy bádogos, egy ács, két vil­lanyszerelő, tizenhat férfi és női segédmunkást. Vidékieknek úti­költséget térítünk. Jelentkezés 7— 9-íg, Bajcsy Zs. u. 4. (ltif) Tóvábbá félhasználhatjuk ezt a közönség ízlésnevelésére is. Először a négy említett szer­ző mutatja majd be alkotá­sait. Körülbelül tizenöt zsűri­zett számról van szó, amit a karhatalmisták zenekara, il­letőleg a Zsoldos, valamint a Tunny Fools együttes kísér majd, s vidám prózai beté­tekkel tűzdelünk. Később meghirdetjük az amatőr tánc- dalénekesek úgynevezett meg­hallgatását. Mintegy húsz­huszonöt jelentkezőre számi- tünk, s ezek meghallgatása után valószínűleg nyolc-tíz énekest kiválasztunk, s igyek­szünk rendszeresen pódiumot biztosítani nekik is, meg a pécsi táncdalszerzőknek is. A szereplési lehetőség? A ba­ranyai vasárnapok rendez­vénysorozatára és az úgyne­vezett üdülőhelyi rendezvé­nyekre gondolunk, továbbá a Vidámparkra, a meszesi mű­velődési otthonra és a Pan­nónia Szálló Ifjúsági presszó­jára. Egyébként az amatőr táncdalénekeseket május 18- án, szombaton délután 5 óra­kor hallgatjuk meg itt a gyár­városi művelődési otthonban. Komlódi József: — Ha ennek a kezdemé­nyezésnek a révén sikerül néhányszor előadni számain­kat, továbbá ha szervezetileg is megerősödünk, akkor talán mód nyílik arra is, hogy a városon és a megyén kívül szereplési lehetőséget kap­junk. így a Pécsi Rádió is segítséget ígért, ami a pécsi és az újvidéki rádió csere­műsorának keretében esetleg Jugoszláviába is eljuttatná számainkat. Hallottunk arról, hogy esetleg a televízió is népszerűsiti a József Attila Művelődési Háznak ezt a kez­deményezését, s néhány percet ad rólunk a TV jelenti oímű műsorban. Mindemellett az is biztató, hogy most már har­madszor kerül be pécsi szer­ző a táncdalfesztiválra, az el­sőre Hajas Béla, a másodikra én, most pedig Nagyági Zol­tán. y r

Next

/
Oldalképek
Tartalom