Dunántúli Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-05 / 104. szám
6 Duna rumi naoio1 1968. május 5. KATKÓ ISTVÁN: MINDEN BESZÉLQETÉST FIZETEK H alló, maga az Ervin? Mit gondol, kivel beszél? Sejtettem, hogy egy év után feledésbe megy a hangom. Utoljára a repülőtérről hívtam, álmából ébresztettem fel, maga makogott valamit, aztán bontott a vonal. Igen, persze, hogy én vagyok. Ne tréfáljon, nincs idegen akcentusom! Hogyan is volna, hiszen Bélával mindig magyarul beszélgettem, ö csak egy hónap múlva jön utánam. Higgye el, magam is utálom azokat, akik úgy tesznek, mintha elfelejtkeztek volna az anyanyelvűkről. Utam? Semmi izgalom. Ezek a modern gépek kényelmesek, észre sem vettük, s máris hátunk mögött hagytuk az Óceánt. Három napja vagyok itthon. Nem tudtam előbb hívni, nagyon sok dolgom volt. Esküszöm, hogy maga az első férfiismerősöm, akit feltárcsázok. Mondja csak, még mindig nem nősült meg? Igaza van. Olyan kényelemszerető és önző férfi, mint maga, az ne tegyen boldogtalanná egyetlen nőt sem. Béla? Derék fiú. Hiszen írtam magának, hogy mit csinál. Üzlettárs egy fotószaküzletben. Istenem, nem vet fel bennünket a pénz, de rendesen élünk. Nincs kedvem dicsekedni. Persze. hogy van kocsink. Elárulhatom, hogy még nincs teljesen kifizetve minden részlet. Én nem lettem procc amerikai, drága Ervinkém! Igaza van, hagyjunk valamit a személyes találkozásra is. Csakhogy zavarban vagyok, nem tudok időpontot mondani. Megrohantak Béla rokonai, elárasztanak meghívásokkal. Nagyon rínom már őket. Szívesen elbújnék magával abban a kedves medvebarlangban. Majd jövő héten. Én hívom. Nem mondom meg a címemet. Maga képes arra, hogy azonnal beállítson ide. Szó sincs róla, negyedóra múlva jön a sógornőm, Béla húga a gyerekekkel. Képzelje, milyen felfordulás lesz itt. Nem tudnánk egyetlen szót sem váltani abban a lármábart. Istenem, ha én ráérnék mindenhová elmenni. Mi ez a búgás? Azt hiszem a szállodai központ keres. Abba kell hagynunk a beszélgetést, drága medvém !... — Központ? Nem tettem mellé a kagylót! Beszéltem, s újra beszélni fogók. Csak nincs korlátozva, hogy hányszor telefonálhatok? A számlával együtt kifizetem a beszélgetéseket is. Kérem hagyjanak békét ezzel a bú- gással! — Csókollak Rózsika drágám. Mit szóltak a gyerekek a csomaghoz? Józsika már el is rontotta azt az izét Ilyenek a gyerekek. Sándornak nincs oka, hogy megsértődjön. Mondtam, majd a jövő héten elmegyek hozzátok vacsorára. De igazán, nem nézlek le benneteket. Tegnap egész délutánom elment azzal a temetővel. Szegény anyám sírja teljesen el volt hanyagolva. Adtam egy csomó pénzt a kertésznek. A taxi is egész vagyonba került. Meg vagy őrülve! Te is azt hiszed, hogy milliomosok vagyunk? Vedd tudomásul, hogy az egv kis piti üzlet és Béla tele van adósságokkal. És ez az utazás ide. Hogy mért jöttem? Ezt te úgy sem érted meg. Aki soha sem utazott Nagykanizsán túl, az nem tudhatja, mi az a honvágy. Béla megértette, hogy nekem nem volt már maradásom. Nehezen bírom az ottani klímát. Mit kellett volna meggondolni?! Te c«0k sértegetni tudsz. Hát ezért nincs kedvem elmenni hozzátok. Hallgassam a megjegyzésteket. Azt hiszed, Béla nem mondta el, miket fecsegtetek rólam az esküvő előtt? Rosszindulatúak vagytok hozzám. Ezért küldtem el a csomagot. Ti egyébként sem rám vagytok kíváncsiak, hanem arra, hogy mit küldött Béla. Ijíe gorombáskodj! Hagyjuk ezt! Nem akarom telefonon kiteregetni a család ügyeit. Különben is találkozóm van hivatalos ügyben. Béla ügyében kell eljárnom egy minisztériumi pacáknál. Ide kérettem a szállodába, itt fogunk együtt megebédelni. Pá, Rózsikám, csókolom a gyerekeket. Hogy mit főzzetek majd vacsorára? Mindegy, csak magyar étel legyen. Tudom, hogy te -remekül főzöl. — Perjési Gézával szeretnék beszélni. Egy régi ismerőse keresi. Hogy honnan? Csikágóból. Géza? Igen, én. Kitűnő a hangmemóriája, drága fő- muftikám. Könnyebb a dalai lámát feltárcsázni, mint magát. Árulja el nekem, milyen beosztásban van most? Azt nem hiszem. Minél jobban védenek valakit a telefonálóktól, annál fontosabb helyen van. Ez régi magyar igazság. Megkapta a levelemet? Miért nem válaszolt? Már elmúlt az az idő, amikor valakit leváltottak volna, mert Nyugatra levelezett. Ejnye de kényelmetlenül nyögdécsel. Biztosan fél, hogy a titkárnője belehallgat a beszélgetésbe. Ja úgy, megbeszélés van magánál. Akkor majd máskor beszélünk. Hogy kiküldi őket? Küldje. Várok. Igen, én kopogtattam. A gyűrűmmel. Már nem emlékszik rá, hogy így szoktam jelentkezni? Semmi hang, csak három kopogás. És maga is visszakopogott, tisztelt Perjési úr. Azért hármat, mert szótagolva annyit jelentett: sze-ret-lek! Ezt is elfelejtette, maga hűtlen alak! Mi az, hogy neheztelt rám? Vártam volna meg, míg elválik a feleségétől? Nem igaz! Bélában nem az tetszett, hogy amerikai üzletember. Ha Dunabogdányban lakik, oda is követtem volna. Köszönöm a gratulációját. Igen, azért jött haza tavaly, hogy magyar feleséget keressen. Nem szereti az amerikai nőket. Neki pesti levegő kell a lakásában. Mindene megvolt, csak én hiányoztam neki. Kedve volna leülni velem egy kávéra? Igazán megtisztel. Csakhogy én nem érek rá. Csupán azért jelentkeztem, hogy ne mondhassa, itt jártam a vér Európában, és oda se csengettem magához. A régi dolgoknak örökre vége, Géza. Hűséges felesége lettem egy hűséges amerikai magyarnak. Azért jólesett volna, ha ír. Vártam sokáig, hogy válaszol. Legalább egy üdvözlő kártyát Odaát jólesik minden magyar szó. Angolul? Persze, hogy értek. Sokat nézem a televíziót is. Az a legjobb nyelvgyakorlás. Hogyan tanul a kislánya? Nem, ez lehetetlen. Béla rokonai vigyáznak rám. Mit szólna, ha rrtegtud- ná, hogy a régi férfiismerőseimmel randevúzgatom. Nem értem félre. Csak egy kis csevegésről volna szó. Rendben van. Majd jelentkezem a jövő héten és összeegyeztetjük a szabad időnket. Puszi, Gézuska ... — Halló, porta? Nem érkezett távirat a részemre? Ha jön, felküldik? Köszönöm. — Bársony ruhaszalon? Irén asz- szonyt kérem. Itt a neandervölgyi asz- szonytárs beszél. Egyenesen Csikágóból. Hát csak átrepültem. Nem olyan nagy ügy ez odaát. Drágám, az amerikaiaknak az Atlanti-óceán egy kis tócsa. Dollárban nem olyan sok. A mo- delljeid? Egyszerűen nem volt hová felöltöznöm. Bélának rendeztem időnként divatbemutatót odahaza. Az utcán egy lyukas bilit is felvehetsz a fejődre, akkor sem veszik észre, s közönyösen elhaladnak melletted. Egyszer egy pasas rámvigyorgott. Azt hittem, tetszem neki. Aztán öt dollárt kért tőlem. Igen, csak úgy. Adtam neki. Már esteledett, s közelünkben nem járt senki. Hát mertem volna nem adni. A közbiztonság, azt lehet irigyelni tőletek. Ez van, Irénkém. Mulatságos, hogy így beszélek? Csak át kell menni Amerikába, hogy az ember egy kicsit másképpen nézze a dolgokat. Púp a hátukon a négerkérdés. Jó, rendben van, minden gépesítve van, nem kell sokat vacakolnod, ha ebédet akarsz készíteni. Csakhogy Béla gyomra már kikészült azoktól az egyhangú amerikai ételektől. Szakácsnő kellett a drágámnak. Hát ez az én amerikai karrierem, Irén asszony. Megbántam? Oh, dehogy is. Nagyon jószívű, derék ember és szeret. Naponta többször is felhív az üzletből, nehogy unatkozzam odahaza egyedül. Soha sem érkezik ajándék nélkül. Hol egy doboz bonbon, hol egy csokor virág. Gyereket szeretnék, csakhát... Most elmegyek egy pesti specialistához. Igen, többek között azért is jöttem. Különben is tele akarom szívni magam pesti levegővel, hogy maradjon valami ebből, ha visszatérünk. Igen, ő is jön, csak az üzleti dolgai most nem engedték. Rendesen megy a bolt. Most kapott néhány új képviseletet. Teljesen automatikus géppel, ami pillanatok alatt előhívja is a képet. Igen, hoztam egy csomó felvételt. Mikor? Hát tudod, milyen ez a Pest. Pillanatokon belül elterjedt, hogy hazaérkeztem. Emlékszel Ervinre meg Gézára? Mindenhová vinni akarnak, mintha nem ismerném olyan jól a várost. Miklós is érdeklődött irántam? Én is csókolom. Ki jár még az ügető- re? Csak egyszer-kétszer mentem oda, amikor Miklós meghívott. Te ezt nem tudtad? Ne viccelj, én is mondtam akkoriban neked. Miért titkolóztunk volna a hátad mögött. Node, ha így beszélsz, akkor jobb, ha befejezzük a beszélgetést. Egyszer már meg szerettem volna neked mondani, hogy Miklós azért szökik ki a lovakhoz, mert nem bírja a te örökös féltékenységedet. Rosszul csinálod, drágám. Dehogy szólok bele az életedbe. Azt hiszed, nem mondták vissza, mit beszéltél rólam. Volt, aki megírta. „Az a szegény fiú Pest legnagyobb káját vitte magával Amerikába”. Egy szó sem igaz belőle? Látod, milyen rosszindulatúak az emberek. Csikágóban senki sem túrkál bele a másik magánéletébe. Nem, nem sírok ... Persze, hogy nem haragszom. A jövő héten, ha egy kis időm akad, beugróm a szalonba ... — Halló, maga az doktor úr? Nem, nem érzem rosszul magam, csak éppen lehajtottam a fejem. Igen. Minden gyógyszert beszedtem. Igen lenn voltam. Kinn az utcán rögtön szédülök. Ne haragudjon, hogy nem fogadtam szót. Nem azért utaztam ilyen rengeteget, hogy minden időmet a szállodában töltsem. Legfeljebb megint felszednek a mentők. Majd azt is fizetem. Csodálja, hogy el vagyok keseredve? Milyen szerencsétlen vagyok, doktor úr. Végre elszöktem abból az utálatos kőrengetegből, hazajöttem, s most ez... Nem, nincs türelmem olvasni. Köszönöm, a portás felküldött egy csomó képeslapot Hozzá sem nyúltam. Hogy mit csinálok? Telefonálgatok, kedves doktor úr... Szerencsére annyi ismerősöm van, hogy mindennapra megvan a programom. Ha meggondolom, hogy Csikágóban csupán három magyart hívhatnék fel, Béla barátait. Itt Pesten még a régi haragosaimmal is elszórakozhatom... Hát nem mulatságos ez, drága doktor úr? Ravasz nőcsábász Erb János rajza MOSOLYQÓ VILÁQ — Az ön fia, Herr Mayer, sokáig törte magát, hogy megkapja azt az állást. Mondja, végül is mit csinál most Hans? — Semmit. Hiszen az állását már megkapta. * Az ügyfél bemegy a hivatalba. — A főnökével szeretnék beszélni. — Sajnos, a főnök házon kívül van — mondja a titkárnő. — Ugyan már, az imént láttam az ablakban! — Az lehet, de ő előbb meglátta magát. * — Pufikov, tegnap megint részegen jött dolgozni! — Én? Részegen? Miből gondolja ezt, Vaszilij Petro- vics? — Miből gondolom? Láttam, amint támolygott és végigordítozta az egész műhelyt: „Gyerekek, hogy én hogy berúgtam ma!” — Ugyan, ugyan, Vaszilij Petrovics ... Maga is jól tudja, hogy az ember részegen mindent összebeszél! * — őszintén sajnálom, de ebben a hónapban sem tudok fizetni a szobáért — mondja a diák a háziasszonyának. — A múlt hónapban is ezt mondta — méltatlankodik az asszony. — No, és nem tartottam be a szavam?! * — Nagyon nyugtalanít, hogy a felt ségem beszél álmában — panaszkodik a férj a pszichiáternek. — És miket beszél? — kérdi az. — Azt hajtogatja: „Nem, Pierre, nem!” — Ez nem vészes. — Már hogyne lenne! Hiszen engem Philippe-nek hívnak ... — De a felesége határozottan azt mondja: Nem... * — Idefigyelj, Charlie, gondoltál már arra valaha, hogy micsoda életed lehetne, ha a tiéd volna Rockefeller jövedelme? — Nem, uram, viszont az ellenkezőjére gyakran gondolok. — Éspedig? — Mit csinálna Rockefeller, ha annyi jövedelme volna, mint nekem... ■Se — Titeket, asszonyokat, sok szál köt az állatvilághoz — mondja a férj a nejének. — Jacques, ezt nem egészen értem! — Megmagyarázom, drágám. A vidra prémet ad nektek, hogy bundátok legyen, a krokodil bőréből táskát, a kígyóéból pedig cipőt csinálnak a számotokra. És végül mindig akad egy szamár, aki mindezeket meg is veszi! * Egy orvostanhallgató az egyetem könyvtárában anatómia-tankönyvek között keresgélt. Amikor már két tucatnyit összegyűjtött, megkérdi a könyvtárost: „Ezek a könyvek mind legalább tíz évesek! Hát nincs itt valami újabb anatómiai mű?" „Fiatal barátom — feleli az ősz könyvtáros — amennyiben értesüléseim megbízhatóak, az utóbbi tíz esztendőben az emberi testhez nem csatoltak újabb részeket”. H állottám egy viccet: QRIQORIJ QORIN: „A beteg elmegy az orvoshoz. A lába be van kötözve. — Mi a panasza? — kérdi az orvos. — Fáj a fejem — válaszol a beteg. — A feje? Akkor miért a libán van a kötés? — Lecsúszott.. Egyik ismerősömnél vidám kis társasig gyűlt össze. Megkértek, hogy mint humorista meséljek nekik valami mulatságos dolgot. Elmondtam ezt a viccet. Mindenki nevetett. Csak egy idősebb férfi, aki szemben ült velem az asztal túlsó felén, nézett rám különös tekintettel. Töprengett egy darabig, majd áthajolt az asztalon és igy szólt. — Bocsánatot kérek, azt hiszem nem értettem meg valamit. . . Mi volt a panasza a betegnek? — Fájt a fejel — Akkor miért a lábán volt a kötés? — Lecsúszott! ~ — Ja, úgy! — mondta szomorkásán és valami okból sóhajtott. Az arcán látszott, hogy erősen gondolkodik. * — Nem értem! — mondta kevés idő múlva. — Nem tudom megragadni benne a humort. . . Próbáljuk logikusan megítélni; a betegnek a feje iájt, ugye? — Igen! — De miért volt a kötés a lábán? — Lecsúszottl! — Különös — mondta a férfi és felállt az asztal mellől. Odament az ablakhoz, s cigarettára gyújtott. Sokáig elgondolkodva bámult a sötétbe. Majd leült mellém és szinte a fülembe suttogta: — Nem hagy nyugton, hogy nem tudom felfogni a vicc sava-borsát. Hiszen, ha annak az emMIÉRT A LABAN VOLT A KÖTÉSI bernek a feje fájt, mi az ördögnek a lábát kötötte be? — Nem a lábát kötötte be — mondtam — a fejet! — Hát akkor hogyan került a kötés a lábára? — Lecsúszott!!! Felállt és idegesen végigmért. — Kérem, gyerünk innen valahová! — szólított fel ellentmondást nem tűrő hangon. — Ezt meg kell beszélnünk! Kimentünk az előszobába, — Mondja — s a kezét a váltamra tette — ez valóban egy mulatságos vicc vagy csak maga beugrat engem? — Szerintem mulatságos — szóltam. — Miben van itt konkrétan a humor? — Fogalmam sincs! — feleltem. — Mulatságos, ennyi az egész. — Lehetséges, hogy ön figyelmen kívül hagyott bizonyos részleteket? — Milyen részleteket? — Mondjuk a betegnek fél lába volt!? — Miért lett volna fél lába? — Ha elfogadjuk lehetségesnek, hogy a kötés lecsúszott, akkor végigcsúszott az egész testen, okvetlenül fennakadt volna a két lábon . . . Vagy pedig fél lábú rokkantnak kellett lenni az illetőnek . . . — Nem! — utasítottam el határozottan a feltételezését — a. beteg nem volt rokkant! — Akkor hogyan került a lábára a kötés? — Lecsúszott!! Homlokáról letörölte a hideg verítéket. — Esetleg a doktor rabiátus volt? — Hogy érti ezt? — No csak úgy, a vicc szempontjából! — Nem! — feleltem ingerülten — szó sincs róla! — Ki volt ő tulajdonképpen? — Mit tudom én? Talán egy angol, talán egy kirgiz . . . — Miért kirgiz? — Mert az apja egy kirgiz férfi, az anyja pedig egy kirgiz nő volt’ — No, igen! — bólintott értőleg. — Ha a szülei kirgizek voltak, akkor természetesen . . . — Óriási! — örvendeztem. — Végre minden világos önnek! — Csak az nem világos, hogy mi volt a baja a betegnek? — Minden jót! — mondtam. Felvettem a kabátomat és indultim hazafelé. Éjjel telefoncsörgés ébresztett fel. — Azzal a viccel kapcsolatban hívtam fel önt — hallottam a hangját a kagylóban. — Egyszerűen képtelen vagyok elaludni... Az a láb nem megy ki a fejemből. Van ebben egyáltalán humor? — Van — erősítettem. — No, akkor okvetlenül meg keli hogy értsem... Nem vagyok ostoba' Művelt ember vagyok, kérem . . . Elmeséltem a feleségemnek — ő nevetett. Hogy mit nevetett rajta, nem bírom felfogni . . . Egyszerűen nem tudom, mi itt a poén? — Aludjon tá egyet! — mondtam és letettem a kagylót. Másnap este megint felhívott. — Tanácsot kértem a barátaimtól, specialistáktól — kezdte. — Mindegyiknek az volt a véleménye, hogy a kötés nem csúszhatott le. — Vigye el az ördög magát! — mondtam. — Ha nem, hát akkor nem! Mit akar még tőlem?! — Világosan akarok látni ebben a kérdésben — mondta ingerülten. — Számomra ez elvi probléma ... Komoly funkcióban dolgozom. Itt kötelező az éleslátás! Lecsaptam a kagylót. Még néhány napon keresztül keresett telefonon, sőt eljött a lakásomra is. Szidtam, mint a bokrot, mérgemben a fogamat csikorgattam — s kidobtam. Még csak meg sem sértődött. Nézett rám tiszta, ártatlan szemeivel. Szinte könyörgöit. — Értse meg, számomra ez életbevágóan fontos... Gyakran járok külföldre .. . értenem kell a humort! Akkor elhatároztam, hogy Írok róla egy elbeszélést. Arról az emberről, aki nem érti meg a humort. Arról az emberről, aki a nevetés rejtett törvényeit oly szárazon akarja megtanulni, mint az egyszeregyet. Az elbeszélést elvittem az egyik újság szatirikus rovatának. A szerkesztő hosszan kacagott a történeten. — Ilyen tuskót! — mondta. — Csakugyan megtörténnek ilyesmik? — Személyes tapasztalat! — Leközöljük! — jelentette ki elégedetten. Azután átölelte a vállamat, odahajolt a fülemhez és suttogva megkérdezte: — No, de nekem megmondhatja Utókban: mégis mi baja volt a betegnek? — A feje . . . fájt a feje — dadogtam. — Akkor miért a lábán volt a kötés? Fordította: KOVÁCS SÁNDOR V
