Dunántúli Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-29 / 124. szám
Világ proletárjai, egyesülj ete* i Ara: 70 fillér Dunámon napló XXV. évfolyam, 124. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága éss Megyei Tanács lapja 1968. május 29., szerda A Misináról jelentjük Ma elérik az öf ven métert A nagyszabású építkezés rendben halad Kezdeti szakaszánál tart ugyan a Misina tetőn emelkedő új tv-torony esúszó- zsaluzása, s a napról napra növekvő vasbeton óriás máris látványosság. A pécsiek örömmel figyelik növekedését és számítgatják, mennyit emelkedett a torony a múlt hét óta. — Akadt már olyan is, aki aggódva telefonált fel hozzánk — mesélték nevetve az építkezésen, melyet kedd délelőtt kerestünk fel —, hogy vigyázzunk, mert ferde a torony... Persze ez csak az illető telefonáló optikai csalódása lehetett. A hegy lejtőihez képest valóban ferdének tűnhet a torony. A valóságban erről szó Sincs. Érzékeny műszerekkel rendszeresen mérik a 26 ezer tonnás alapból emelkedő torony helyzetét. Ezt láthattuk kedd délelőtt is, amikor a mérőműszer kimutatta, hogy az építők kitűnően tartják az abszolút függőlegesnek megfelelő irányt. — Milyen1 magas már a torony? — kérdeztük Balogh Andor művezetőtől. — Az alaptól, ahonnan a csúszózsaluzást kezdtük, 48 méter magasan folyik már a munka — felelte. — Így máris ez Pécs legmagasabb épülete. Most helyezzük a zsaluzatba az első sugárzó erkély csatlakozó helyeit. Öt méterenként négy háromszög alakú erkély követi egymást, ezek mind technikai célokat szolgálnak majd. Szerdán érjük el az alaptól számított 50 méteres magasságot, — Okozott-e fennakadást az utóbbi napok szeles, viharos időjárása? — Itt a hegytetőn fokozottan érezzük a szél erejét. Eddig négy alkalommal kellett rövid szünetet tartanunk, mert a szélsebesség meghaladta az óránkénti 60 kilométert, amikor már nem tanácsos a magasban tartózkodni. A veszély jelzéseket az itt lévő meteorológiai állomástól közvetlenül kapVáltozatlan erővel folyik a sztrájk Franciaországban Előtérbe kerültek a politikai követelések A SZTRÁJKOLOK ÁLLÁSPONTJA: Mindaddig nem veszik fel a munkát, amíg a kormány álláspontja elmarad harcuk céljaitól. Az üzemi nagygyűléseken népi kormányt követelnek. Razzia a fővárosban, 40 személyt letartóztattak. Lemondott az oktatásügyi miniszter, Pompidou maga vette át a tárca irányítását. WALDECK ROCHET NYILATKOZATA: Franciaországban nem lehetséges baloldali kormányzat és szocializmushoz vezető út a Kommunista Párt aktív közreműködése nélkül! Párizs: A második hete tartó példátlan arányú francia általános sztrájkmozgalom növekvő erővel folytatódik. Azok a bizonyos vonatkozásban jelentős engedmények, amelyeket a kormány és a munkáltatók a szakszervezetek vezetőivel két éjszakán tartó tárgyalásokon adtak, nem elégítették ki az üzemeket elfoglalva tartó dolgozókat. Mindössze az ország északi részének néhány kisebb üzemében döntöttek a dolgozók a munka újrafelvé- tele mellett, ezzel szemben újabb jelentős üzemek, köztük a Lacqy Földgáztermelő i Üzem dolgozói is sztrájkba léptek.-Miközben a sztrájk változatlan erővel folyik, egyre in- j kább előtérbe nyomulnak a juk. Felszereltük ugyan a munkahelyet villámhárítóval, de két alkalommal, amikor nagyon heves vihar jött, rövid időre lehívtuk az embereket a zsaluról. Fő az elővigyázatosság! A nagyszabású munka az időjárás kisebb ..közjátékaitól” eltekintve rendben halad. A tv-torony vázát képező külső és belső gyűrű ■ ezek most párhuzamosan, de egymástól függetlenül emelkednek — összekapcsolására a már elkészített vastraverzek segítségével a 89 méteres magasság elérésekor kerül majd sor. A 92 méteres magasság elérésekor a külső köpeny lemarad és csak a belső gyűrűvel csúsznak tovább, fölfelé. Jugoszláv vízügyi szakértők Pécsett Gyors ütemben folytatják a Dráva szabályozását A Magyar—Jugoszláv Vízgazdálkodási Bizottság 1967 szeptemberi fiumei ülésén elhatározták, hogy felmérik a teljes Dráva-szakaszt a dunai torkolattól egészen a Mura betorkolásáig. Ebből a 238 kilométer hosszú szakaszból eddig 130 kilométer felmérése történt meg. Ennek felét a Kétszáz helyen könyvvásár ♦ Könyvbál cs vetélkedő Az ünnepi könyvhét gazdag programjából kiemelkedik a május 30-án a Hírlap- olvasóban tartandó irodalmi est. A könyvhét íróvendégei, Demény Oltó és Moldova György SZOT-díjasok és Sán- tha Ferenc József Attila-dijas találkoznak itt a közönséggel. Az írókat, munkásságukat Várady Géza, a Városi Tanács művelődésügyi osztályának népművelési előadója mutatja be, illetve méltatja. A résztvevő írók műveit, valamint Kosztolányi: Levél a könyvről című írását és Szabó Lőrinc: Neved elátkozott című irodalmi sanzonját Ronyecz Mária, és Karikás Péter, a Pécsi Nemzeti Színház művészei, valamint Abay Ilona főiskolai hallgató adjak elő. Az ünnepi könvvhét programjából Uemény Oltó, Moldova György, Sántha Ferenc Pécseit Az író-olvasó találkozók közül tegnap már kettőt megtartottak, Moldova György és Pál József találkoztak olvasóikkal. Ma Komlón (Gesztenyésen és Mecsekfaluban) Kende Sándor, Siklóson a gimnáziumban pedig Pákolitz István József Attila-dijas költő irodalmi estjére kerül sor. A KISZÖV Steinmetz Miklós művelődési házában Arató Károly irodalmi estje lesz este 6 órakor. Holnap este 6 órakor az újhegyi munkásklubban Makay Ida vesz részt író-olvasó találkozón. Sánta Ferenc május 31-én Komlóra látogat és a Zrínyi művelődési házban találkozik a közönséggel. Ugyancsak május 31-én lesz a Sörgyárban egy érdekes könyvheti program: délután 3 órakor Szöllősy Kálmán műsorral egybekötve ismerteti a könyvheti könyveket, s részt vesz a találkozón Sántha Ferenc is. A Szövetkezeti Könyvszolgálat ezekben a napokban tíz községben tart házról házra árusítást. Az iskolákban magyar órákon emlékeznek meg az ünnepi könyvhét jelentőségéről és a mai magyar irodalomról. A Bánki Donát utcai iskolában az V. b. osztály útiörőraja kiállítást rendezett 500 éves a könyvnyomtatás címmel, a VII. a. osztály pedig az ifjúsági irodalomról válogatott össze kiállítást. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat a Széchenyi téren állította fel sátrait. A Művelt Nép Könyvterjesztő pedig 200 helyen rendez könyvvásárt és kiállítást. A KISZÖV művelődési háza június elsején délután 5 órai kezdettel ifjúsági könyvbált, — vetélkedőt és vásárt — rendez. A Súgván Művelődési Ház és a Művelt Nép június 7-én a Mecseki Ércbánya Vállalat munkásszállásán tart szellemi vetélkedőt a könyvhét alkalmából. jugoszláv fél, másik felét pedig a magyar fél mérte. Ez évben a mérések folytatódnak és a magyar fél az alsó szakaszon 15 kilométer hosszú, a felső szakaszon pedig 38 kilométer hosszú folyószakasz felmérését végzi el. A mérések keretében részletes felmérés készült a drá- vaszabolcsi hídtól 10 kilométeres hosszon is. A határ és a drávaszabol- csi híd közötti Dráva-szakaszt 1960-tól kezdve a magyar és a jugoszláv vízügyi szervek közösen szabályozták. Az e szakasz folytatását képező újabb 10 kilométeres szakaszra a részletes felmérés alapján elkészült a közös általános szabályozási terv. Ezt a Magjar— Jugoszláv Vízgazdálkodási Bizottság magyar, illetve jugoszláv tagozatának elnöke levélváltás útján hagyja jóvá és ennek alapján még ez évben a magyar oldalon mintegy 3 millió forint értékű szabályozási munkát végez a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság. A jobb parton pedig az Eszéki Általános Vízügyi Vállalat végzi a munkálatokat. Ezek irányítása és az egyes munkaszakaszok kiválasztása a legteljesebb összhangban történik. A tervezés során több ízben találkoznak egymással a magjar és a jugoszláv vízügyi szakemberek. Így tegnap, kedden Pécsre érkezett Marato- vics Dániel mérnök, az Eszéki Általános Vízügyi Vállalat igazgatója és Krisztoforovics János mérnök, a vállalat igazgatóhelyettese. Mindketten a Dráva szabálj’ozásával kapcsolatos munkálatokról folytattak megbeszélést a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság vízügyi szakemberei veL politikai kérdések. A tárgyalások eredményével foglalkozó üzemi gyűléseken mind hangosabban hangzott el a népi kormány követelése. Párizsban az elmúlt éjszaka sorozatos razziákat tartottak, igazoltatták a gyalogosokat és az' autósokat. Az AFP szerint pisztolytól csúzliig minden veszélyesnek minősülő eszközt elkoboztak a megmo- tozottaktól. Negyven személyt letartóztattak. * Hétfőn este több vidéki francia városban rendeztek gyűléseket. Toulouse-ban 35 ezren — az AFP szerint munkások és diákok vegyesen — követeltek „új demokratikus társadalmat, amely mentes a kapitalista elnyomástól”. A várostól északra fekvő Agen helységben egy hasonló gyűlésen parasztok is részt vettek. Brestben 12 000- ren, Angersben 10 000-ren tartottak gyűlést. A nantes-i sztrájkoló munkások elhatározták, hogy mindaddig nem veszik fel a munkát, amíg a kormány álláspontja elmarad harcuk céljaitól. Rouenban 1500 diák szállta meg a városi színházat és kitűzte a vörös zászlót. Több ezer résztvevővel tartottak gyűléseket Clermont- Ferrandban, Nizzában, Besan- conban, Limoges-ben és más városokban is. A Reuter jelentésekből kitűnik, hogy kialakulóban van Franciaország-szerte a sztráj- kolókat támogató mozgalom: normandiai parasztfiatalok ötezer liter tejet osztottak szét a körzet három gyárában sztrájkoló munkások családtagjai között. Az észak-franciaországi Lille-ben és Pas-De Calais megyében, továbbá az Avignon-megyei Vaucluse- ben és magában Avignonban a városi, illetve községi hatóságok szolidaritási alapot létesítettek a sztrájkolóknak kö zel kétmillió frank értékben. Párizs: Francois Mitterrand, a Demokrata-Szocialista Baloldali Szövetség vezetője kedden délelőtt sajtóértekezleten ismertette az elkövetkező időszakra vonatkozó programját. Mitterrand felszólított a népszavazáson előterjesztendő degaulleista javaslat elutasítására. Miután a tábornokelnök kilátásba helyezte, hogy a népszavazás nemleges eredménye esetén lemond, Mitterrand kijelentette, hogy az elnök távozása maga után vonja a miniszterelnök és a kormány eltűnését is. Ez esetre tíz tagú ideiglenes átmeneti kormány azonnali megalakítását javasolta, Pierre Mendes-France egykori miniszterelnök vezetésével. Az új kormány első feladata — Mitterrand programja szerint — az elnökválasztások előkészítése lenne, ezekre július és október között kerülhetne sor. Mitterrand kérdésre válaszolva nem zárkózott el az elől. hogy jelöltként induljon az elnökválasztáson. Május 13-a óta — jelentette ki — Franciaországban nincs állam. A hatalom betöltetlen- ségét meg kell állapítani és meg kell szervezni az utódlást. Országunknak — mondotta — nem az a dolga, hogy az anarchia és egy olyan ember között válasszon, aki már nem képes a történelem formálására. A probléma — jelentette ki — a szocialista demokrácia megteremtése. * Párizs: Kedden lemondott Alain Peyrefítte francia oktatásügyi miniszter. A jelenlegi válság során ez az első törés a francia kormányban. Pompidou miniszterelnök a lemondást elfogadta és személyesen vette át — meghatározatlan időre — a tárca Irányítását. Párizs: Nem lehetséges Franciaországban ma baloldali kormányzat és szocializmushoz vezető út a Kommunista Párt aktív közreműködése nélkül, de főleg nem lehetséges kommunista-elle- nességgel — jelentette ki kedden délután Waldeck Rochet, az FKP főtitkára, a Francia Kommunista Párt és a Demokrata-Szocialista Baloldali Szövetség vezetői közötti tanácskozás kezdetekor. Wal- deck Rochet ezzel válaszolt mind a hétfő esti úgynevezett „diák- és munkásgyűlés’i szónokainak kommunistaellenes rágalmaira, mind pedig Francois Mitterrand kedd délelőtti javaslataira. A tartalom hói Az OKP újabb választási győzelme 700. olvasó-----*------------------K özűi vagy udvar? • Három katonára egy hadnagy Bányászati tanácskozás 'lragédiák az országutakon — *-----------------Eltűnt egy atom-tengeralattjáró