Dunántúli Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-26 / 122. szám
10 Dunantmi napio-1968. május 26. Az NDK-ba utazik a pécsi úttörőzenekar 1 J I Szeretettel köszöntjük íülöp nevű kedves olvasóinkat névnapjuk alkalmából. A Nap kél 3.55, nyugszik 19.27 órakor. A Hold kél % 3-M- nyugszik 19.04 órakor. Elfoglalt gyerekek mostanában a pécsi úttörőzenekar tagjai, akiknek többsége a Gyárvárosi Általános Iskola tanulója. Készülnek az évvégi vizsgákra, de legalább ilyen szorgalommal a nyári szerepléseikre. — Június 14-én Csillebércre indulunk — ismertette a népszerű fúvószenekar nyári programját Rajnai Henrik zenekar- vezető tanár. Ott résztveszünk az úttörőtábor fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségen és az úttörő olimpia rendezvényein. — Ezt követően, július 3-án Lipcsébe utazunk, hogy eleget tegyünk kedves barátaink, a luckai úttörőzenekar meghívásának. 40 tagú együttesünk két hétig lesz a német úttörők vendége. — Milyen program várja a zenekart az NDK-ban? — Bőven lesz alkalmunk a szereplésre — felelte Rajnai Henrik. — Vendéglátóink megírták, hogy Altenbvrgban, Jénában. Weimárban, Berlinben, Lipcsében és Karl-Marx-Stadtban is látni és hallani szeretnék zenekarunkat a német pajtások. Ismernek már bennünket, először 1966-ban járt zenekarunk az NDK-ban. Arra készülünk, hogy megismételjük az akkori sikersorozatunkat. Jó?//////////////?//////////////////////////, Savaria nyári egyetem Szombathelyen Az ország kilencedik nyári egyeteme Szombathelyen nyílik meg 1968. augusztus 12-én, a Savaria-rendezvények keretében. A tizenkét előadásból álló sorozat megtartására neves egyetemi tanárokat hívtak meg Budapestről, Debrecenből, Grácból, Ljubljanából és Eisenstadtból. Az egyetemi előadások fő témái: Savaria- Szombathely római kori története és művészeti emlékei, Nyugat-Pannónla építészete és szobrászain, az Isis-kultusz történeti, művelődéstörténeti kérdései, a sárvári Nádasdy- vár, a kőszegi Jurisich-vár, a jákt templom, a nyugat-magyarországi román-, gótikus-, reneszánsz-, valamint barokk építészet, a Járdányi-Paulo- vies István Romkert régészeti leletei, a nemzetiségek kialakulása a XI—XIII. században, az első hazai magyar nyelvű nyomda működése Sárvár-Uj- szigeten, valamint a mai Szombathely városépítészeti problémái. A hazai és külföldi hallgatókat a Szombathelyi Tanítóképző Intézet modern kollégiumában helyezik el, az előadásokat (a külföldi hallgatók számára tolmácsok útján több nyelven is) a tanítóképzőben tartják, ahol erre az alkalomra kiegészítik a nyelvi stúdió technikai berendezéseit. Az előadásokon kívül autóbusz-kirándulásokat rendeznek, megtekintik a kőszegi Juri- sich várat, a város műemlékeit, a jákí apátsági templomot, hazánk legrégibb, épségben maradt román stílusú templomát, a badacsonyi irodalomtörténeti múzeumot és a Balatonon töltenek egy napot. Az augusztus 12—25. közötti két hét alatt olyan kiemelkedő kulturális rendezvényeken vehetnek részt a hallgatók, mint Mozart Varázsfuvola és Gluck Iphigenia a tauroszok földjén című operájának bemutatója az Isis-szentélyben, valamint a kőszegi orgonahangverseny az újgótikus plébánia-templomban, s a szombathelyi történelmi karnevál. A Claudius császár idejében, időszámításunk 43. esztendejében alapított város római kori leleteivel, újjáépített Isisszentélyével, s a gyorsan fejlődő város új látképeivel, az öt éve emelt Művelődési és Sportházzal, a Derkovitsról elnevezett új városnegyed, a most épült Zeneiskola és az Isis-szálló látványával várja a kilencedik nyári egyetem hallgatóit. B. L. Jól fizet a négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 21. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 22 fogadó ért el, nyereményük egyenként 167 543 forint. Három találata 3253 fogadónak volt, nyereményük egyenként 568 forint. A kéttalála- tos szelvények száma 118 985, ezekre egyenként 19 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — A Liszt Ferenc Kórus Kaposváron vendégszerepeit május 20-án este, a Pécsi Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Händel concerto grossoja és Bach kettősversenye (Kircsi László és Gyer- mán István szólójával) után Mozart Requiem je szólalt.meg. Balatinecz Márta, Erese Margit, Fülöp Attila és Marczis Demeter énekelte e hatalmas alkotás énekszólamait, melynek megrázó erejű tolmácsolását a kaposvári közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta. A sikeres kaposvári koncertet Antal György vezényelte. — A Pécsi Orvostudományi Egyetem május 27-én délután 5 órakor a Gyermekklinika tantermében tudományos ülést tart. — Tárgy: Schmidt Pál és Rádler Antal (II. sz. Sebészeti Klinika): A narkózis szerepe a shockos állapot kezelésében (15 perc). Csaba Imre, Major András és Bücs Gábor (Szülészeti Klinika): A méhnyálka- hártya viselkedése polycystás petefészkek eseteiben (20 perc). — Major András. Csaba Imre és Bücs Gábor (Szülészeti Klinika): Stein—Leventhal syndroma és méhtestrák (15 perc). Diákok, figyelem! Közeledik az év vége. Ilyenkor mindenki minél szebb nyaralást kíván biztosítani magának. Ehhez azonban pénz kell. Már évek óta szokás, hogy a diákok a nyári szünet egy részét termelő munkával töltik, így biztosítva a nyaralásuk költségeit. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat az idén megemelt tervet kell hogy teljesítsen. Ezt csak akkor tudja valóra váltani, ha a nyári időszakban létszámát megemeli. Sok olyan munka van az építőiparban, amit tizennegyedik életévüket betöltött fiatalok is el tudnak végezni. Így találkozik a vállalat, a népgazdaság érdeke és a szünidős diákok egyéni érdeke. A vállalat a szünidőben minden diák-jelentkezőt szívesen vár, két- háromhetes munkára is alkalmaz. A felvételhez szükséges igazolni, hogy a jelentkező a következő tanévre beiratkozott. Jelentkezni a vállalat központjában; Rákóczi út 56. szám alatt lehet. Lakóbizottsági választások vasárnap és hétfőn Ma délelőtt és holnap délután Pécsett az alábbi helyeken tartanak tanácstagi beszámolót és lakóbizottsági választási gyűlést; Május 26, vasárnap — valameny- nyit a Dankó Pista utcai játszótéren — délelőtt 10 órakor: dr. Takács József 10.30-kor, valamint 11 és fél 12 órakor: Mezei Béla. Május 27, hétfő délután 5 óra; Frankel Leó utca 15. számú ház, lépcsőház: Neu Géza, György-te- lep 14. sz. ház: Üjhelyi Vincéné, Tolbuhin u. Szontagh-féle_ kocsmaudvar: Győző János, Fürj utcai Általános Iskola: Pintér István, Budai II. pártház: Nagy Sán- dorné tanácstag. 17.30-kor: Vasas II. falust pártház: Fehér József né, ÉPFU Vállalat kultúrterme: Bodó Pál, Bánki Donát u. iskola: Hart Károlyné, Tanárképző Főiskola B. épület: Kurucsai József tanácstag. 18 órakor: József Attila utcai kul- túrház: Rumann József né, Gyárvárosi Általános Iskola: Posgay József. Meszes-dűlői leágazás: Horváth József, Malompiari Vállalat kultúrterme: Gyurics Károly* Fürj utcai Általános Iskola: dr. Takács József, Sütőipari Vállalat. Zsolnay u. 61. sz.: Szabó László, Frankel Leó utca 19. számú ház, lépcsőház: Gross János- né, meszesi kultúrház: Varga Kovács István, alsómeszesi iskola: Jankovics Rémus, Tündér utca 25. sz.: Vida Tibor, Szamárkúti rét: Vadon Mihályné, Budai II. pártház: Nagy Sándorné. Nevelők Háza: Bödő Mihály, Szülésznőképző Iskola: dr. Kiss Tibor, Fürdő utcai iskola: Kosztolányi Károly, Ágoston téri iskola: Laky Istvánné dr., Bányipari diákotthon: Ott Miklós, Vízmű kultúrterme: Simon Imre, Jókai utcai Általános Iskola: Szegedi József- né, Mátyás király u. iskola: Vörös Pál, istenkúti kultúrház: Balogh György tanácstag. 18.30-kor: Kirov utca 32. sz. udvara: Győző János tanácstag. 19 órakor: Vasas II. falusi pártház: Fehér Józsefné, Vasas I. falusi iskola: Keresztúri György, Szabolcsi tsz-iroda: Per- necker Imre, Frankel Leó utca 14. sz. ház lépcsőháza: Gross Já- nosné, Fürj u. Általános Iskola: Pintér Tstván, Sütőipari Vállalat: Szabó László tanácstag. — Hazaérkezett Jugoszláviából a MAFILM 3-as stúdiójának egyik forgatócsoportja, amely Makk Károly rendező vezetésével filmet készít Galambos Lajos „Görögök” című novellájából. Mikor kezdődik a strandidény? Vagy már megkezdődött volna? Hiszen a Balokány május 7-e óta reggel 6-tól este 6-ig nyitva tart. Igen ám, de a fürdőt, melynek befogadó- képessége Ötezer ember, naponta átlagosan 20 strandoló ha látogatja, a Hullám fürdő megnyitása pedig június 10-ig várható, amennyiben kedvező lesz az időjárás. Az árakat mindenesetre már rendezték. Ez magyarul any- nyit jelent, hogy a tanulójegy ára 1,10-ről 2 forintra, a szekrény és fogas 2,10-ről 3 forintra, a kabin pedig — végén csattan az ostor — 4,10-ről 10 forintra emelkedett. Szerintem, eltekintve a rossz időtől, azért lehet valami ösz- szefüggés az ..árrendezés” és az alacsony látogatottság között. bár ennek elérése bizonyára nem volt célja a Víz- és Csatornaműveknek. A Vízmű céljait egyébként is csak sejteni lehet, az okot azonban, melyre hivatkozva emelte a fürdői árakat, ismerjük: „Magasabb lett a vízköltség”. Félő, hogy ennek hatására néhányan úgy döntenek: Ha már a víz is ilyen drága, inkább sörre költjük a pénzt. K. ígneska Dr. Sülé Tamás felvétele A n. nemzetközi művészi fotószalon ma délután 3 óráig tekinthető meg a Technika Házában. Építők úti rege A tömött 20-as közeledik a Tüzér utca és Építők útján levő megállóhoz. — Na, én meg is érkeztem — áll fel egy zömök férfi. — Szevasz — int utitársa —, én a szakmunkásképző intézetnél szállók le. *— Annyival hamarabb is született a fiad . . . Bár csak minden esetben ilyen igazságos lenne a lakáselosztás! K. ♦ — A Mecseki Fotoklub utolsó tavaszi színes diaelőadása „Barangolás Olaszországban” lesz, közkívánatra megismételve, dr. Oppe Sándor élménybeszámolójával. KPVDSZ József utca 15. sz. alatti kultúrtermében, 1968 május 30-án este 7 órai kezdettel. — A komlói Erkel Ferenc Zeneiskola az 1968—69-es tanévre felvételi vizsgát hirdet. Időpontja: május 27-én, 28-án délelőtt 10—-12 óráig, délután 2—5 óráig, 29-én délelőtt 10—12 óráig. A szeptemberi pótfelvételi vizsgán már csak a tanszakonként bé nem töltött helyekre vesznek föl növendékeket. — Gyalogosok balesetei. Tegnap délelőtt Pécsett a Regős utca és Bajcsy-Zsilinszky út sarkán Hoffman Józsefné pécsi lakost, kora délután a Szigeti vámnál Tóth Lajosnét ütötte el egy-egy motorkerékpár. Hoffmanné csak köny- nyebb sérüléseket szenvedett, Tóthnét súlyos fejsérüléssel a Pécsi Idegklinikára szállították. — A pécsi Jószerencsét Búzakalász Mg. Tsz felhívja a lakosság figyelmét, hogy a pécsvasasi és pécsszabolcsi határban május 27- től 31-ig Wofatox permetezőszerrel permetezést végez. A szer emberre, állatra és méhekre veszélyes. Mérgező hatása 21 nap. — HABSZIVACS ÁGYBETÉT — gyermekágyba is — érkezett. — GUMIHAZ, Sallai u. 8. (x) — Vásár lesz június 2-án Pécsett, 10-én Siklóson, 12-én Szent- Iőrincen, 14-én Szigetváron, 17-én Mohácson, 18-án Szászváron, 24- én Pécsváradon. — Párezer kilométert futott Skoda Combit készpénzért, sürgősen vennénk. Vörösfény Tsz, Kölked. — Áramszünet lesz 30-ig fél 8— 16.30-ig Zsolnay V. u., Lánc u., Alsó-, Felső-Balokány u., Farkas I. u.. Harangöntő u. által határolt területen. 27-től június 8-ig 8—16 óráig a Tettye-dülőben. <x) — A Városi Idegenforgalmi Hivatal és a Magyar Autóklub június 16-án, vasárnap kirándulást szervez a Gemenci erdőbe. Részvételi díj személyenként saját gépkocsival 31 forint, különautó- busszal 105 forint. Program: indulás Pécsről 7 órakor a Jókai térről, érkezés Keselyűsbe, onnan kisvasúton utazás tovább a magaspartig. Kb. egyórás gyalogtúra a Sió-torokig és vissza, ebéd Ge- mencen. Visszaindulás kb. 15 órakor Pécsre. A részvételi díjban idegenvezetés, ebéd, kisvasút és autóbusz költsége szerepel. Jelentkezés a Városi Idegenforgalmi Hivatalban. Pécs, Széchenyi tér 1, május 31-ig. — A Baranya megyei Tanács Kórháza a Rákóczi út 2. szám alatti portai gépkocsi-bejáróját építkezés miatt ideiglenesen, a Szendrei Júlia utcai portára helyezi át. Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: Kevés felhő, szórványosan fellépő futó eső, zivatar. Időnként megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. A Balaton^ vízének hőmérséklete Siófoknál szombaton 12 órakor 17 fok volt. — „Az NDK gazdasági irodalma.” Magyarországon először, május 27-én nyitja meg kapuit az NDK gazdasági irodalmát reprezentáló szakmai kiállítás az NDK Kulturális és Tájékoztató Központjában (Budapest, V., Deák Ferenc tér 3.). A kiállítás, melyen 13 NDK kiadó több, mint 300 könyvét és brosúracímét mutatják be gz elméleti és gyakorlati közgazdászoknak, május 27-től június 8-ig hétköznapokon 11—18 óráig, szombaton 10—13 óráig tekinthető meg. Dolgozókat felvesznek c7 A Baranya megyei AGROKER Vállalat, Pécs, Megyeri út 90, felvételre keres szakképzett (vas- gépszakmában) raktárvezetőt, eladót és magas jutalékkal — motorkerékpárvezetői jogosítvánnyal rendelkező — kereskedelmi utazót. (1823) Színház VASÁRNAP: Nemzeti Színház: Rigó Jancsi (délután 3 és este 7 órakor). Gyermekszfnház: Mátyás király juhásza (délelőtt 10 órakor). Hangverseny VASARNAP; Liszt-terem: Bach: H-moll mise. Egyetemi bérlet (fél 11 órakor). Komló: Éneklő Baranya. — III. Felnőtt énekkarok napja. HÉTFŐ: Liszt-terem: Bach: H-moll mise. ,,A” b.érlet (fél 8 órakor). Mozi Pécsi Rádió HÉTFŐ: 17.30: Magyar nyelvű műsor. —- Könnyűzene 17.50: Kerekasztal. Téma: Szakember-ellátottság a baranyai mezőgazdaságban 18.10: Részletek a 12-es AKÖV Bartók férfikarának és a Pécsi KISZÖV vegyeskarának május 11-i hangversenyéből 18.40: Dél-dunántúli híradó. — Műsorismertetés 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Hírek. — Irodalmi évfordulók. A. Santic. — M. Teodorakis dalai. — Szocialista országokból. Szerb népdalok és táncok 19.30: Német nyelvű műsor. — Hétfői kommentár. — Vidáman a hét elején. Zenés összeállítás 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. VASARNAP: Park: Muhtár, hozzám (10). Az elrabolt expresszvonat (f5. h7, 9). Jó idő esetén utolsó előadás a kertben. Petőfi; Az „I” akció (10). Az elrabolt expresszvonat (4, n7, f9). Kossuth: Az elrabolt expresszvonat (10). Az eltávozott nap (f3. f5). Az öngyilkos (f7, 19). Zsolnay Ko.: Hajrá franciák (5, 7). Gyárváros: Bumeráng (4. 6). Pécsszabolcs: A Kolumbusz hajó inasa (9). Filmklub előadás (11). Kitérő (3, 5, 7). Meszes: A kop- pányi aga testamentuma (4, 6). Vasas I.: Autót loptam (6). Vasas II.: Egy magyar nábob, Kár- páthy Zoltán (3. 6, dupla helyár). Mohács: Don Quijote fiai (10). A kalózkapitány újra tengerre száll (4. 6, 8). Siklós: Nyomoz a vőlegény (10). Keresztelő (6. 8). Szigetvár: Rab Ráby (10). Tökéletes úriember (6, 8). HÉTFŐ; Park: Az elrabolt expresszvonat (f5. h7, 9). Jó idő esetén utolsó előadás a kertben. Petőfi; Az elrabolt expresszvonat (4. n7, í9). Kossuth: Az elrabolt expresszvonat (10, 12). Stan és Pan, a nagy nevettetők (f3, f5). Jowita (£7). 16 éven felül! A szerelem másik arca (f9). 16 éven felül! Zsolnay Ko.: Nyár a hegyen (5). Gyárváros: Fény a sötétben (6). Pécsszabolcs: Tökéletes úriember (5. 7). Vasas n.; Diplomaták összeesküvése (6). Ságvári Ko.: Diplomaták összeesküvése (f6, f8). Mohács: Keresztelő (5, 7). Siklós: A kalózkapitány újra tengerre száll (8). Szigetvár; Az eltávozott nap (8). VASARNAP: 8.30: Felsőfokú matematika 9.10: Angol nyelvtanfolyam haladóknak 9.25: Műsorismertetés 9.26: Hétmérföldes kamera. Üttö- rőhíradó 9.40: Gyermeknapi köszöntő 9.45: A mi őrsünk ... 10.10: Gyerekünnep a vízen. — Közvetítés Moszkvából 11.00: Támadás a király ellen. Sakktanfolyam gyerekeknek 11.30: Ki az ügyesebb? A nemzetközi gyermeknap alkalmából rendezik meg ezt a vidám versenyt. melyben Dunaújváros déli és északi városrészének „úttörő-válogatottja”- méri össze ügyességét 15.33: Műsorismertetés 15.35: Újdonságok, érdekességek a mezőgazdaságban 15.50: A Magyar Hirdető műsora 16.00: Egri Dózsa—Szolnoki Dózsa bajnoki vízilabdamérkőzés közvetítése Egerből 16.45: Séta a Műcsarnokban, a XI. magyar képzőművészeti kiállításon 17.15: Atlétikai bajnoki forduló közvetítése a Népstadionból 18.00: Tudósklub. — Tananyagrobbanás! . . . 18.45: V. Miskolci Filmfesztivál. A fesztivál díjnyertes alkotóinak és alkotásainak bemutatása 19.45: Esti mese 20.00: Tv-híradó 20.20: Három lány Párizsban. — Dán film 21.50: Sporthírek 22.00: Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. VASARNAP: 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Gyermeknap a rádióban. — Felnőttek és gyerekek közös műsora a vidámság jegyében sok komolysággal-. — A tartalomból: Rameisl Ferencné köszöntője. — Gyermekek a felnőttekről. — A szülők iránti szeretetről. — A nevelőszülő. — Válasz levelekre. Mini kerekasztal. — Mesékről, mesehősökről, ideálokról. Gyermekművészek műsora. A zenélő levelezőlap gyermek kiadása 18.50: Szerb-horvát nyelvű műsor Hétköznapjainkról. Kommentár, önök kérték, mi sugározzuk 19.20: Német nyelvű műsor. — Kívánsághangverseny 19.50: A vasárnap sportja. — Műsorismertetés 20.00: Műsorzárás. Jugoszláv Tv VASARNAP: 9.30: Népzene. 10.00: Adás földművelőknek. 10.45: Kíváncsiak egyesülete. 11.40: Az én barárs tóm. 12.00: Szafári. 12.40: A val-' lás. 13.10; Egyedülállók. 13.42: Emlékezések dr. Milutin Ivko- vicra. 14.15: Kézilabda — jugoszláv kupadöntő. 16.35: Jugoszláv dokumentumfilmek. 17.05: Zenei adás az ifjúság napja alkalmából. 18.50: A Forsyte-saga. 20.50: Aranytalálat. 21.50: Sportszemle. HÉTFŐ: 17.05: Kicsiny világ. — 17.30: Szafári. 18.20: A vallás. 18.50: Nemzetközi színpad. 19.20: Tv- posta. 20.35: Hartogg: Családi ágy. Tv-játék. 21.35: Témák változatokkal. Osztrák— magyar történésztalálkozó Pécsett A tárgyilagosságra való őszinte törekvés, a kölcsönös megértés szellemében tanácskoztak három napon át a Bartók Klubban a pécsi osztrák—magyar történésztalálkozó résztvevői, az 1867. évi kiegyezés gazdasági, politikai és kulturális következményeiről. Mindjárt az első napon érdekes vita alakult ki a gazdasági övezetek és a kapitalizálódás egymáshoz való viszonyáról dr. Ferdinand Tremel egyetemi tanár és dr. Ruzsás Lajos, a Dunántúli Tudományos Intézet osztályvezetőjének előadása nyomán. A kiegyezés politikai utó-vonulatait felmérve — amellett, hogy annak létrejöttét is rendkívül sokoldalúan elemezte — a dualista rendszer esetleges alternatíváit vázolta fel a pénteki nap osztrák előadója, dr. Alexander Novotny egyetemi tanár. Ezt követően dr. Galántai József docens azoknak a háborús céloknak a lényegét igyekezett feltárni, melyeknek megvalósításával — sikeres háborút követően — délkelet-európai vezető szerepét realizálta volna a monarchia. Rendkívül gazdag tényanyag elemző felsorakoztatásával támasztotta alá gondolatait a kiegyezés kulturális következményeiről a tanácskozások utolsó, szombati napján dr. Anton Klein professzor. Dr. Mátrai László akadémikus ugyanakkor nagyvonalú, összehasonlító módszerrel hívta fel a figyelmet rendkívül érdekes ösz- szefüggőségekre és különbözőségekre elsősorban az irodalom területén. Az utolsó hozzászólások elhangzása után dr. Berend T. Iván egyetemi tanár összefoglalójában hangsúlyozta, hogy a tanácskozás jelentős lépés a megkezdett úton, melynek célja a tudományos kapcsolatok állandósítása. A közös történelem időszakának kutatása, ilyen összefogással, nagy reményekre jogosít. Különös biztosíték erre az előadások magas színvonala, az álláspontok jelentős közeledése, nem utolsósorban a történelmi egység és különbözőség tényének mindkétoldali szemmel- tartása révén. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének nevében megköszönte a magyar és külföldi résztvevők aktív közreműködését és a Dunántúli Tudományos Intézet előkészítő munkáját. Dr. Berend T. Iván szavaira, az osztrák történész-küldöttség nevében, dr. Anton Klein professzor válaszolt, meleg szavakkal méltányolva a rendező szervek és » város vendégszeretetét. (Boda Miklós — Áramszünet lesz 28-án 8—16 óráig a Kalinin u. és a Tettye- dűlőben, valamint az Alsó-, Felső- Balokány u., Lánc u. és a Zsolnay V. utcákban: 28. 29-én fél 8— 17 óráig Gyula u. és környékén. Az áramszünetet szakaszosan tartjuk meg. (x) l v