Dunántúli Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-23 / 119. szám
6 Dunantmt napid 1968. május 23. Készülődnek a vidéki úszók KOSÁRLABDA VB L ÁLLÁSA Női csapatok: Bőven lesz versenyzési lehetőség Baranyában 14 vidéki úszószakosztály működik. Az Üszószövet- ség vidéki bizottsága a vidéki úszók versenylehetőségének biztosítására külön versenyrendszert állított össze. Az a cél vezette a szövetség vezetőit, hogy minél több és jobb versenyzési lehetőségük legyen a vidéki úszóknak a nyári hónapokban, mert fedett uszoda hiányában csak a melegebb idő beálltával tudnak dolgozni. Az idén a tapasztalatok alapján néhány változtatást eszközölnek a bevezetett, rendszeresített versenyformán. Kovács Györggyel, a vidéki úszóbizottság elnökével beszélgettünk a vidéki úszók programjáról. — Az elmúlt években nagy sikerrel rendeztük a Baranya Kupa páros kétfordulós úszóversenyt. Az idén ezt egyfordulóban és nemcsak két szakosztály, hanem egy-egy körzethez tartozó községek részvételével szeretnénk megrendezni. Változtatni kívánunk az I., II. osziályú csapatbajnokságok kiírásán is. Ezeket a versenyeket is két-két fordulóban bonyolítottuk le a múltban, most azt tervezzük, — a magasabb szintű versenyek és a sportolók néhány szabad vasárnapjának biztosítása érdekében — ezt a versenysorozatot egy fordulóban rendezzük. — Milyen versenyeken vehetnek részt még a vidéki úszók? k — Évről évre megrendezik Siklóson a hagyományos kupaversenyt, melyen minden egyesület úszója rajthoz állhat. A járások közötti bajnokság színhelye Si- konda lesz, melyre a pécsi, a sásdi, a mohácsi és siklósi járások sportolóit várjuk. A megyei vidéki úszóbajnokságok színhelye Pécs lesz. Ezt a versenyt szeptember első felében tartjuk. Az elmúlt évben nem kevesebb, mint kétszázötven vidéki úszó indult a már hagyományossá vált bajnokságon. — Hol tartanak felkészülés terén a vidéki egyesületek? — örömmel értesültünk, hogy I Siklóson Bakó Pál edző és Ko- I vács Géza szakosztályvezető irá- ! nyitásával már megkezdték az I edzéseket. Komlón is megkezdődtek már az edzések, Harkányban j Tihanyi Zsúzsa edzőnő irányítja a munkát, a Fürdő vállalat igaz- j gatója, Várhelyi Vendel és műszaki vezetője Nagy Elek jóvoltá- j ból a medencét díjtalanul hasz- | nálhatják Harkányban a helyi ! úszók. — Milyen problémák várnak megoldásra? — Nem egy edzőnek gondot okoz a víz hőfokának elégtelensége. Itt a szigetvári termál, és a pécsváradi túl hideg vízre gondolok elsősorban. Jelentősen elősegítené a vidéki úszósport fejlődését, a helyi kedvezményes uszoda- bérletek biztosítása. Kívánatos lenne, ha a pécsiekhez hasonlóan a vidéki úszók az üzemeltető szervtől egész idényre, egésznapos uszodabérletet kapnának. S. G. 1. MTK 11 10 1 773:571 21 2. VTSK 11 9 2 793:646 20 3. Videoton 11 9 2 648:607 20 4. Bp. V. Meteor 11 9 3 688:511 19 5. Bp. Előre 11 7 4 650:654 18 6. TFSE 11 7 4 698:604 18 7. Bp. Petőfi 12 5 7 790:777 17 8. BEAC 11 6 5 598:615 17 9. Szigetvár i2 4 8 597:649 16 10. Szfv. Építők 11 4 7 586:683 15 11. Kecskemét 11 4 7 517:591 15 12. Bp. Spartacus 11 2 9 566:705 13 13. Sopron 11 2 9 526:710 13 14. DVTK 11 1 10 567:705 12 ASZTALITENISZ NB I. Férficsapatok 1. B. Spartacus 10 10 — 191:59 20 2. VM. Közért 11 9 2 206:69 18 3. Csepel 9 8 1 166:59 16 4. BVSC 10 8 2 180:70 16 5. Bp. Postás 11 8 3 158:117 16 6. Akn. Bányász 11 7 4 159:116 14 7. Ganz-MÁVAG 11 7 4 143:132 14 8. P. Ércbányász 12 5 7 147:153 10 9. D. Kohász 12 5 7 112:188 10 10. M. ÉMTE 12 4 8 127:173 8 11. K. VMTE 12 3 9 100:200 8 12. BGSC 11 2 9 106:169 4 13. Szegedi K. 12 1 11 81:219 2 14. V. Meteor 10 — 10 49:201 — Izgalmas kupamérkőzés a Népstadionban Arámiit lm Anastasi Ha valaki, úgy mi, magyarok aztán igazán megértjük, hogy kerülhet az ország érdeklődésének középpontjába egy jeles középcsatár. így nem is csodálkozunk azon, hogy Itália-szerte az elmúlt héten — a választási esélyek latolgatásán kívül — Anastasiról beszéltek. E húsz éves fiatalember korábban egy másodosztályú egy«sületben rúgta a labdát. És hogy nem eredménytelenül, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy NB I-es csapat 50 millió lírát adott érte. Most ismét gazdát cserélt az ifjú középcsatár: a torinói Juventus vásárolta meg potom 660 millióért. Honfitársai, eljátszadozva a számokkal, megállapították, hogy az összegből csaknem 20 líra jutna valamennyi olasz választóra, s hogy egy tanító egész életében ennek az összegnek még a felét sem szedheti össze. Különben Anastasi valóban tehetséges fiú. Tizenkét gólt lőtt a bajnokságban. Egy- egy gólja tehát nem kevesebbet, mint 55 milliót hozott a konyhára. Anastasi lába — arany láb a javából! E HETI totótippjeink 1. Győr—Tatabánya 2. Videoton—Honvéd 3. Diósgyőr—Csepel 4. Dunaújváros—Pécs 5. Szeged—Salgótarján 6. Nagybátony—Komló 7. Szó. MTE—Nyíregyháza 8. P. Bányász—Miskolc 9. Máza-Szászvár—Dorog 10. Mos. V.—Pécsi Ércb. 11. Siófok—MAV-DAC 12. Kecsk. TE—DVSC 13. Cegléd—Szegedi VSE 14. Debr. Elekt.—Jászberény Népsport 1 x 2 1 2 1 x 1 X l 2 1 X X 1 x 2 2 1x2 2 x 1 1 x Népszava 1 x 2 1 1 2 x 2 1 2 x 1 1 x x 2 x 2 1 2 X 1 1 D. Napló 1 2 x 1 x x 1 2 1 1 x 2 1 X 2 1 Ferencváros—Bologna 3:2 (1:2) A labdarúgó WK elődöntőjében szerdán a Népstadionban játszotta első mérkőzését a Ferencváros és a Bologna együttese. A 90 perces találkozó izgalmas játékot hozott. A zöld-fehéreknél a sérült Albert nem játszhatott és az olaszok is változtattak tervezett összeállításukon, Fogli nem került be a csapatba. Alig kezdődött el a játék, az olaszok már az első támadásból gólt értek el. Még az első percet mutatta a stadion órája, amikor a késlekedő ferencvárosi védők között Clerici a hálóba fejelte a labdát (1:0). A Bologna magabiztosan játszott — Haller irányításával — a ferencvárosiak sok hibát vétettek. Negyedóra után mezőnyfölénybe kerültek a zöld-fehérek. 33. percben Novak átadását Bra- nikovics kapura fejelte, Vavassori a jobb alsó sarokból nyomta ki a labdát. A 34. percben egy elő- reívelés nyomán Bálint és Géczi késlekedett, Pace a felső kapufára lőtte a labdát, az visszapattant és Perani az üres kapu közepébe lőtt (2:0). A gól felrázta a Ferencvárost. Juhász a 35. percben megsérült, a partvonal mellett ápolták, miközben Branikovics egymásután átjátszotta a Bologna játékosait, s mintegy 12 m-ről a kapu alsó sarkába lőtt (2:1). A 38. percben cserélt a Ferencváros: Juhászt, miután sérülése miatt húzta a lábát, Karába váltotta fel. Ferencvárosi támadásokkal ért véget a félidő. Szünetben az olaszok cseréltek, Túrra helyére Fogli jött be. A Ferencváros óriási iramot diktált a második félidő elején is. Az 56. percben megszületett az egyenlítő gól. Az előretörő No- vák ívelte be a labdát, Páncsics felugrott, ezzel megzavarta az olasz védőket és a szemfüles Branikovics védhetetlenül lőtt a kapuba. (2:2) Élvezetes, jó volt a játék, mind a két csapat a támadást erőltette. A hajrában sem csökkent az iram és a 81. percben a Ferencváros megszerezte a vezetést. Varga 17 m-re a kaputól váratlan lövést küldött a jobb alsó sarokba (3:2), az utolsó percekben is a Ferencváros kezdeményezett többet. A látottak alapján a Ferencváros győzelme feltétlenül megérdemelt. Az olaszok a mérkőzés első játékrészében jól használták ki a ferencvárosi védelem megingásait. A 2:0 azonban elbizakodottá tette őket. Egyénileg Novák, Páncsics, Szűcs és Branikovics, illetve Vavassori, Guam éri, Janich, Haller és Pace játéka érdemel említést. Végeredmény: Ferencváros—Bologna 3:2 (1:2) Népstadion, 20 000 néző, vezette: Buchelli (svájci). A Ferencváros május 27-én Bolognában minimális, egy gólos előnnyel játssza a visszavágót. í Sakk: fl Siketek IV. egyéni világbajnokságának 3. he'yezellje Bereczky Péter Ülünk egymással szemben a2 asztal két oldalán, de nem töltjük beszélgetéssel a drága időt. Hosszabb-rövidébb kombinálás után megfogjuk az egyik figurát, — és a megfogott bábuval lépni kell. Bizonyos megelégedettséggel nyugtázom, hogy nem kapok tőle három lépésben mattot, s ha egy fél óráig gondolkozom, akár háromnegyed óráig is tarthat a partink. Amikor leveszi egy-egy figurámat — sajnos ezt elég gyakran módomban áll megfigyelni — vagy rosál, utánozhatat- lanul egyéni kézmozdulatai a viador kecses, de nem öncélú hajlongásait idézik. A charme viadornál a szakmai kellék, nála csak sok éves beidegződés eredménye, kicsit talán a természetéből fakad. Harminchat éves, tizennyolc éve sakkozik. Ez hosszú időnek tűnik, de ha figyelembe vesszük, hogy sok versenyző már 7—8 éves korában elkezdte a játékot, majd az elmélet tanulmányozását, a soha véget nem érő felkészülést, bármennyire is furcsán hangzik, azt kell mondanunk, hogy Bereczky Péter még versenyzői pályafutásának elején tart. Másodszor vesz részt a siketek egyéni világbajnokságán. Négy évvel ezelőtt Mai- mőben második lett, de mostani eredményét, ezt a harmadik helyet nagyobbra értékeli. Malmőben mindössze nyolc ország nyolc versenyzője alkotta a mezőnyt, amúgy sem volt különösebben magas a színvonal. Május 8 és 17-e között Budapesten pedig Csehszlovákia, Bulgária, Lengyel- ország, az NDK, Jugoszlávia, Nyugat-Németország, Hollandia, Dánia, Finnország, Görögország, Svédország és Magyar- ország 14 versenyzője adott egymásnak találkozói. Két négyes és két hármas csoportra osztották a mezőnyt, e csoportok első két helyezettje jutott tovább a nyolcas döntőbe, ahol körmérkőzés döntötte cl a végső sorrendet. — Nehéz volt megszerezni a harmadik helyet? — Bizony nagyon neki kellett gyürkőznöm az elődöntőben, ahol jugoszláv, finn és görög versenyzővel voltam egy csoportban. Megjegyzem, egyedüli vereségemet attól a jugoszláv versenyzőtől szenvedtem el, akivel az elődöntőben döntetlent csináltam. — A jugoszláv sakkozó ön előtt végzett? — ö lett az utolsó, csak én és magyar társam, Gelencsér József legyőzésére futotta erejéből... Dr. Svabensky csehszlovák versenyző lett az első, ő részt vett mind a négy egyéni világbajnokságon, ebből hármat megnyert. Bereczky Péter és dr. Svabensky nemzetközi mesteri címmel rendelkeznek a siket kategóriában, mindössze ketten érdemelték ki ezt a magas minősítést. Bereczky egyébként a hallók között is versenyez, az Ércbánya csapatában játszik, mesterjelölt. A Magyar Sakkszövetség, eddigi eredményeire való tekintettel — és mert a versenyek időpontja egybeesett — kiemelte az országos középdöntőre, melyre szeptemberben kerül sor. Ez azt jelenti, hogy nem kell részt vennie az elődöntőn és az országos vidékbajnokságon. A szépen berendezett szobában itt is, ott is kupákat, okleveleket, érmeket, herendi porcelánokat fedezek fel, Bereczky Péterné kávéval kínál, a tálca aljára is sakktábla van festve, ha minden kötél szakad, játszani azon is lehet. Hogy szóvá teszem, Bereczky Péter mosolyogva, teszi hozzá: - Es az utánpótlással, a fiammal még nem találkozott. A múltkor játszottunk egyet, hát látom, hogy mielőtt lép. mindig megnéz valamit az asztal alatt. Sikerült tetten érnem, egy sakk-könyvet vett ki a szekrényemből, abból puskázott. Tehát az elmélet jelentőségével máris tisztában van. (Kéri) Súlyemelő* toborzó A PEAC súlyemelői nem egyszer hívták magukra a figyelmet jó eredményeikkel. Legutóbb Kozári az országos ifjúsági bajnokságon aranyérmet szerzett. Az utánpótlás biztosítása érdekében toborzót rendeznek a PEAC súlyemelői. Az Egyetemi Tornacsarnokban csütörtökön, ma délután öt órára várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik kedvet éreznek a súlyemeléshez. Házhely eladó Dózsa György úton. Erdetolöclnd: Marx út 62 sz. Kemény tűzifa hulladék leszállított q-fcént 20 Ft-os. FOTELAGY, epedarugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! V A 1 T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: 36-75. üres konyhai rész albér- ]etbe kiadó. Remény, u. 4. Harkányi főútvonal mellett. Turonyban kis ház c-’adó. Érdeklődni: Pécs, Tolbuhtn út 63. Müller. Négy szoba, hallos, fürdőszobás lakásrósz. gáz. főzési 1 ehe tőséggel, vállalatnak nyaralásra kiadó. Siófok, Balataniazéplák. November 7 u. 30/a. Megtekinthető mindennap 5 óra__utjún ___________________ A Isóbéla telepen, kettöszo- ba, hallos nyaraló kiadó. Június l-töl július 20-ig. Érdeklődni 35-55 telefonon. este 7 után>.__________. K eresek 10—15 ezret rövid határidőre. ,,Kocsi fedezet” jeligére a Hunyadi u. hirdetőbe._______________ Intelligens rendes dolgo. zó nőt lakótársnak keresek. Aradi vértanúk útja 18. Alsó csengő. ____________ E lcserélném kettŐszoba. összkomfortos. szövetkezeti 1 a k ásom at k isebbr e. Aj án- la tokát: ..40—80” jeligére Ä Hunyadi úti hirdetőbe. Keresek kisebb szőlőt, piésházzal részletre. ..500” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. ____________ E ladó 1155 négyszögöl szőlő épülettel, felszereléssel. 55 ezerért. Horváth.. Aradi vértanúk útja 6.__________ I dősek. betegek háznál való kiszolgálását vállalom. Schneider fodrász. Városház u._______________ R ácsos gyermek ágy mat- íaccal eládó. Dr. Dómba i János u. 4., földszint 1. Elsőrendű helyen. most épülő társasba/,bún kétszobás öröklakás, garázzsá! átadó. Érdeklődni- Egye. lem u. 4. III. 2. Négy órától. _________________ T ettye u. 45. sz. három- szobás ház eladó. Telefon; 11-69. Vennék szoba, konyha, eléskamrás házrészt vagy főbérletet vagy szövetkezetit. vagy kisebb területű szőlőt lakható épülettel beköltözhetően. villannyal. vízzel, buszmegállóhoz közel. 40 ezer kp., a többi részletre. ..Tavasz” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Balaton fenyvesen parti oldalon 137 négyszögöl telek eladó. Telefon: 11-69.__ Egészségi okok miatt sfk területen. vennék szoba, konyhás házrészt. „Mielőbb” Jeligére a Hunyadi útl_ hirdetőbe. ______________ E gy éves fiunk mellé megbízható asszonyt keresünk. ..Lakásunkon” jeligére a Bem utcai hirdetőbe.___ Ö röklakást vennék idősebb embertől. ..Nem beköltözhető 107” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. ___________ Elhelyezkednék állami gaz. da ságba vagy tsz-ben. — Erdős! György. kovács, Téseny._____________. ■ , K ét üres albérleti szoba kiadó. I.. Máj us 1 u. 53. Építkezéshez kölcsönbe kérések 15 000,— forintot 1 évre hízókat adhatok. ..Építkezéshez” jeligére a Bem utcai hirdetőbe.___ K önyvszekrény diófából. 4 ajtós kitűnő állapotban eladó. József u. 17/2. Telefon: 42-72. du. 6 órától. Keveset használt. 70 literes Lehel hűtőszekrény eladó. Vargáné. Pécs, Vas Gereben u. 39. NYEREMÉNY- KOCSIT, Octávia Combit vagy Wartburgot készpénzzel átveszek, azonnal. Megkeresést 15-50/496 telefonon kérek, délután. Különbcjáratá, távfűtéses, bútorozott, szoba, fürdő zo- ba. konyha használattal házaspárnak az Urán városban kiadó. Diplomásnak előnyben. ..Egy gyermek nem számit” jeligére a Bem utcai hirdetőbe.___ S ötét színű tv-szekrémy új állapotban eladó. Dobó István u. 76. az. Fenyvesi.________________________ S imca személygépkocsi eladó. Cím: B&jcsy-Ze. út 5. II. em, 6._____________ T átrán robogó háromezer kilométerrel eladó. Böröc. Rákóczi út 78.____________ H árraasnzcfcrény, rekamlé. k'omblnáltszekrény. konyha, bútor heverő, könyvszekrény. Íróasztal eladó. Mol- rar. Felsővámháa u. 2. Elcserélném újmecsekaljai garázsomat belvárosiért. ..3. tízemeletesnél” Jeligére a Bem utcai hirdetőbe. puhafa q-ként 10,— Ft-os áron korlátlanul kapható. Fürészpor 5,— Ft-os áron ugyancsak korlátlanul kapható. Ugyanitt vegyes parketta kapható magánosok részére Iß. Férfi- és női dolgozókat azonnal felveszünk. Bérezés teljesítménybér. Göngyölegei látó Vállalat. Hidas, XIII.. sz. üzemegysége. VENNÉK SIMSON, pedálos motort, ármegjelöléssel. Készpénz jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Férfi segédmunkásokat felveszünk. betanítunk, magas fizetést és munkásszállást- biztosi tűink a budakalászi és pomázi gyáregységünkbe. , Felvételre lehet jelentkezni személyesen ' vagy írásban a Gyapjúmpsó és Szövőgyár. Budapest, XIII.. Kárpát u. 9—11. Budakalász. Ságvári u. 27. és Párnáz HÉV állomásnál a munkaerőgazdálkou. dásan. óriási értékű, kastólyszerü. magas ház. kerttel átvehető lakással, kilencvenket- tőezerért. Magaslati út legszebbjén háromszáznógy- szögöles telek. öröklakás elfoglalható három szobás, legmodernebb toettószázhatván ötezer ért. ..Eladó” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe;______________________ j Férfifodrászt azonnal fel- | veszek. Jeilewfckezás: 17 óra után. Pécs. Felsővám- ház u. 43.______________ R égi tallért. kitüntetést, fegyvert, eoziir.it. cukor do _ boat veszünk, József u. 42. Singer varrógép. nagy szabóvarrógép. íróasztal olcsón eladó. József u. 42. i Kóstolja meg felváló minőségű borainkat, a Csengődi Ara.nyhomok Szakszövetkezet pohárazó borkimérésében. Hozott edényben haza Is adunk ki bort. Pécs. ToLbuhin út 62. 10-20-as autóbusz, fehórhe- gyl vég állom ásn ál. Bontásból építőanyag, kő. tégla. kisméretű cserép, deszka. 4.5—5 m3 fa 5—7 m hosszú eladó. Érdeklődni* Pécs. Antal m_17.__ O ldalkocsis IZS eladó. Kismotort beszámítok. — Nagy koz ár. Petőfi u. 12. Egy világos háló eladó. Megtekinthető a déiutám órákba®. Erzsébet n. 1/1. apróhirdetések Külön be Járató. fürdőszoba használattal albérletet keres gyermektelen- házaspár. ..Belvárosban igényesnek” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.______________ 8 00 négyszögöl szőlő, gyümölcsösben 2 szoba, hallos, összkomfortos. garázsos családi ház beköltözhetően eladó. Ugyanott 595 négyszögöl szőlő. gyümölcsös házhelynek építési engedéllyel eladó. Ki spirits izma 10. (Szamárkútnál, 49-eg busz). Csonka. __ E ladó egy nagy szoba, konyha, előszobád és egy kis szoba konyha, élő- szobás öröklakás, beköltözhetően. Erzsébettelep. Székely u. 4/6.____________ G azdasági épületek újszerű tetőszerkezettel és tégla sertésól lebontással eladó. Kacsóta 22. sz. ala-tt. Érdeklődni : Péas. TVvnpa M. u. 27.________________ S zép. utcai szoba, konyha, eléskamrás lakásom elcserélném 2 szobásra, vagy közeli faluéi házért ráfizetéssel. Petőfi ü. 17. 8 ágú. antik, bronzcsillár 500.— forint. gyerekágy 100.— forintért eladó. Pécs Citrom u. 14. LÉGFÜTÖ KÁLYHÁT, AUTOTETO- CSOMAGTARTÓT készít FRIEDRICH Rákóczi 37. T.: 23-87 Kisebb, egy szoba, konyhás családi ház eladó. Gör- csöny. Biró Lajos. Dózsa György utca 54. __________ E ladó üzemképes állapotban 8/100-as síkkötögép. Szöfce István. Pécs-. Bajcsy _ Z&. u. 43-45._____________ K ülön bejáratú űrén szoba, konyha kiadó, gyermektelen házaspárnak. Gyöngy- vlrág utca 8. K o vács telep. Munkaügyi vezető normás, több éves gyakorlattal állást változtatna. Megkeresés: ..Könnyűipar” jel igére _a Sallad u. hirdetőbe. Beköltözhetően eladó egy- szoba, összkomfortos, távfűtéses. szövetkezeti laké« belvárosban. .Éva’’ jeligére a Saljai u. hirdetőbe®. 4M négyszögöl szőlő és gyümölcsös eladó. Kinszkókótetö 13.__________________ 2 hold elsőosztályú szánt, tóföld kertészkedésre is alkalmas eladó, megosztva is. Ürög. in.. Kócsag u. 62. Lászióéik. TÜZIFAFÜRÉSZELÉS? T A M A S György u 6 Telefon: 39-91 Centrifuga (törpe) eladó. Perczel u. 26. I. emelet. Különbcjáratú bútorozott albérleti szoba dolgozó házaspárnak kiadó. Mező Imre u. 63. _______________ U jmecsdkalja. összkomfortos. távfűtéses lakásomat albérletbe kiadom. Érdeklőd ni egész nap. Cím: Kelemen János. Építők útja 19. ép. B.-lépcsöház, I. 4. _ajtő. _________________ U jmecsekalja. összkomfortos. távfűtéses lakásomat albérletbe kiadom Érdek, lődni egész nap. Cím: Kántor László, Építők útja 19 ép. B.-lépcsőház. földszint 3. ajtó;____ C saládi ház beköltözhetően eladó kút villany melléképületek. gyümölcsös, esetleg szőlő is. Pellérdi elágazás. 26-os busz ''égállomástól 5—6 perc. Me. csekalja-Cserkút állomással szemben-. Gogolák Elek. Azonnal beköltözhető 3 szobás ház eladó. Péas, Rókus u. 3. _______________ 1 szoba, konyhás. távfűtéses lakásomat elcserélném házfelügyelőd lakásra az Urán-városban. Pérs, Ybl Miklós u. 7/2. IV. em. 2.____________________ Kétszobás. összkomfortos, központi fekvésű. kertes családi ház beköltözhetően eladó. Gáz van. Cím: Pécs III. Ungvár u. 13. Érdeklődni de. 10—12 között. ____________________ ö tezer forint kölcsönt kevesek egy évre. részleteket személyesen. ,. Megbeszéljük” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._________________ P écsi 2 szoba, összkomfortos. távfűtéses lakácsomat elcserélném budapesti hasonlóra. Telefon; 401-958, Eladó nagyképernyéfe tv (Álba Reg-ia). Kosztolányi Dezső u. 30. (Volt Kiskereszt utca).________________ N agyon nagy filodendron olcsón, eladó. Marx út 88. El cserélném kettőszoba. összkomfortos garázs os csal add házamat főbérletért értékkülönbözettel. Viola u. S. szám. ÉRTESÍTJÜK kedves vevőinket, hogy A NŐI KALAP- ÜZLETET ÁTHELYEZTÜK Jókai tér 5. sz. alá, volt Könnyű fényképész műterem helyére, az udvarba. DRENDÁNÉ női kalapos. Egerig. Kassa u. 139.. 2 szobás ház eladó, 1400 négyszögöl földdel 35 000 forintért. Eladó kótseoba. konyhás családi ház. melléképülettel olcsón, azonnal beköltözhetően. Dimirvyeberki 77. számú_________ 500 darab szőlőnevelésre alkalma* használt karó eladó. Érdeklődni 5 óra után. Rudas László u. 21. Jakab József. 350 kctm-es BMW oldalkocsival olcsón eladó. Ta- kács Semmelweis utca 16. Elcserélném 2 szoba, össz- komíortos. távfűtéses, házfelügyelői Iáik ásómat hasonló f (»bérletiért. ,, Júliusi” jeligére a Ballal u. hirdetőbe,___________________ Magaslati Úton épülő tár_ sasházban 2.5 szobás lakás átadó. ..Díjtalanul” jeligére a Sallai u. hirdetőbe^ ________________________ B eköltözhető a&ö vetkezeti lakást ven"*9* TWpiyjoWL. sült” Jeligére a 3aHal *. hárdrtőbs. Építők útján levő. föld szinti 2 szobás, szövetkezeti lakásomat elcserélném 2 szobás. összkomfortos tanácsira. .,521” jeligére a Sallai p hirdetőbe. Harkányban életjáradékot vállalnék, házért. 10 ezer kp., a többi megegyezés szerint. ..Megértés 80” jeligére a Sallai u. hirdetőbe; ______________________ E ladó a pellérdi elágazás, nál 238 négyszögöl jól termő gyümölcsös, részben lugasszőlövel víkendh ázzál. Érdeklődni: 16 óra után 44-59 telefonon. Pannónia motorkerékpár felújítva részletre is eladó. Megtekinthető egész héten. Bajosy-Zs. u. 10. Papp János._______________ E lcserélném 2 szobás, harmadik emeleti, uránvárosi lakásom 2 és fél. 3 szobás. távfűtéses lakásért. ..Urán dolgozóval” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.____ Házhclr eladó. Pipacs u. '14. Érdeklődni: hétköznap délután. Uránv áros, Tarr Imre u. 2/o. Vlda. Szabadság és Jókai út között négy szob ás. kertes családi ház határidős beköltözéssel eladó. Kaffka Margit u. 7. _______ G azdasági célra helyiséget, épületet, pincét bérbevennék. esetleg megvásárolnék Pécsett vagy közelében. Ajánlatokat: Sallai u. hirdetőbe kérem , .Kiadó” jeligére. Felhívom Pécs város és környéke figyelmét, hogy KÁRPITOS MŰHELYEMET megnyitottam. Mindennemű kárpitos munkát vállalok. Hívásra házhoz megyek. Szabó György kárpitosmester Pécs, ni„ Jászai M. u. 1. sz. Jói Jövedelmező serléshiz- ialáshoz 10 000 forinttal társat keresek. ,, Meg egyezünk 470” jeligére a SaL- laj u, hirdetőbe.___________ M alacokért süldőkért december bem hízót adok. — ..Csere” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._______________ Egy darab ír is« borja* tehén, napi húsúi tér tej. terme léssel. leg előrejáró eladó. Nagy árpád. Szövetkezeti ». t. Kemény fa félháló eladó. Pécs. Megyeri út 21. Bútorozott szoba 2 személy részére június 1-től kiadó. Mártírok u. 56. 4-es ajtó. Egy távfűtéses, félig bútorozott szoba. fürdőszoba és konyha használattal tn_ telligens gyermektelen házaspárnak kiadó. Ugyanott gyermekgondozást ts vállalok. ..Tüzér út IV. em.” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.____________________ N SU robogó 150 kem-es, jó állapotban eladó. Sallai U. 44._______________________ B ontásból eredő fenyő szarufa és léc eladó. Boda 58. sz._____________________ Kertvárosi. 2 szoba. ösez. komfortos, kertes családi házat eladok beköltözhetően. Kolozsvár Petőfi és Jókai utca. vagy környéki 2 szoba, összkomfortos lakáscseréivel ..Kertváros’» jeligére a Sallai u.' hirdetőbe. Esernyőrészlegünk a javításra leadott — cs 6 hónap óta ki nem váltott — ESERNYŐKET amennyiben 10 napon belül ki nem váltják, újabb újsághirdetés után eladja. Ezúton kérjük T. Ügyfeleinket, hogy fenti határidő alatt a javított ESERNYŐKET kiváltani szíveskedjenek. TEMPO KSZ Pécs, SaQaJ n. 5. szám. Nagyméretű fürdőkád azonnal eladó. Pécs. Kiás Er» nő u. 56. _______________ R étszoba. összkomfortos, távfűtéses PIK. uránvá- rosi lakásomat elcserélném másfélszobásra a belvárosban. Kérem az értékkülönbözet térítését” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Német, gyermek sport ko esi eladó. Megtekinthető egész nap Pintér Dezső, Bihari J. u. 5. H/7. üjmecsekalja._________________ E lcserélném egy szoba, konyhás lakájomat nagy szoba. vagy másfélszoba, összkomfortra. ..Érbéfckü— lömbözet 338” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._______ S orsoláson nyert utalványt veszek. ..Trabant Limusin’? jeligére a Sallai u. hirdetőbe. DN Aj MSZMP Baranya megye) Bizottsága és a Megye) Tanács lapja. Főszerkesztőt Bocs József Szerkesztőség) Pécs, Hányad) út U Telefon; 15-32,15-33, 21-60, 60-11 Belpolitika) rovat: U-68 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat FelelOs kiadói Braun Kától, Kiadóhivatalt Pécs, Hunyadi út 11. Tel.: 15-32. 15-33, 21-60, 60-11. SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M. a. H, F. v.t Melles Rezső Terjeszti! a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél rasazetési <Mj egy hónapra U Ft Indexszám MIM <