Dunántúli Napló, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-14 / 88. szám
6 Dnnontmi naoto 1963. április 14. Túlterhelik-e az általános iskolásokat? TSlg-Molnár Zoltán: GTÁB Á III. kamarakórus fesztivál ét apa beszélget: — Nem buta gyerek az én fiam, megmondta már a tanítónője az elsőben. De ez az átkozott tananyag. Te, tudod, mit kell ezeknek megtanulni? Hát én jeles voltam első gimnáziumtól nyolcadikig, de esküszöm fizikából nem tudok segíteni. Kémia? Az egyszerűen japánul van nekem. Mit akarnak nevelni a gyerekekből? Atomtudóst minden másodikból, csillagászt minden ötödikből. a közbeesőkből pedig „csak" tudományos kutatót. — Ne haragudj, de nem biztos, hogy igazad van. Hidd el, a tudományok, elsősorban a természettudományok óriási léptekkel fejlődnek. A tudományos és technikai forradalom igényeinek meg kell felelnünk. — Ne feledd, hiába nő as Ismeretanyag, a gyerekek életkora és az iskolai óraszám ugyanaz marad. A régi szűk edénybe kell beleönteni a kétszerannyi magot. Persze, hogy kifolyik a végén és semmi sem lesz belőle. Szakítsuk félbe ezt a párbeszédet, hiszen a téma közismert, elégedetlen apák és sajnálkozó anyák tárgyalják évek óta az egész országban. Az általános iskolás gyerekek túlterhelésének fogalma beletapadt a közvéleménybe. De akármilyen bosszúsan is emlegetik, a haragos megjegyzések mögött ott van a jóleső érzés is: van mire hivatkozni. „Az én fiam, az én magzatom nem lehet buta, nem lehet lusta, az a tanterv, ott a fő hiba, micsoda követelmények!** Igaz ez? Nem igaz? Nem tanulnak öt pécsi általános iskola tapasztalatait vizsgáltuk meg, s mindjárt az elején le kell írni a kiábrándító igazságot: a tantervből eredő túlterhelés — álprobléma. Más bajok vannak az általános iskolás gyerekek körül. Alapos megfigyelések bizonyítják: az altalános iskolásoknak csak mintegy 20—25 százalékán látszik bizonyos túlterhelés, tehát csak minden negyedik-ötödik diákon. A többi? Nos, a többinek a vállán nem túlzott, hanem könnyű avagy semmiféle teher nem nyugszik. Magyarán — nem tanulnak. Az Ágoston téri általános iskola felmérése szerint a felső tagozatosoknak mintegy 60 százaléka két-háromszor olvassa el az anyagot, de nem teljesen odaadó figyelemmel. További tíz százalékuk négy- ötször olvassa el, tizenöt százalékuk pedig mindössze egyszer. Végül a felsősök húsz százaléka csak egyes tárgyakból készül fel úgy-ahogy, például olyanokból, melyekből várható, hogy másnap feleltetik őket. De mit mutat a 39-es dandár úti iskola felmérése? Ott is a gyerekeknek csak körülbelül húsz százaléka tanul rendszeresen és pontosan, 30—40 százalékuk már nem erőlteti meg magát, legfeljebb napi másfél órát foglalkozik a tananyaggal, 20— 30 százalékuk szorgalma erősen hullámzó, hol tanulnak, hol nem, végül 15—20 százalékuk egyáltalán nem készül fel másnapra, legfeljebb lemásolja barátja házifeladatát, így aztán érthető az Országos Pedagógiai Intézet munkatársának véleménye. Eszerint átlagtanulót számítva, a tananyag egyharmada marad meg a gyerekekben. De miárt nem tanulnak a gyerekek? Bonyolult okrendszere van ennek. Az okok szövevényét azonban mégis kétféle szempontból vizsgálhatjuk: először a szubjektív, majd az objektív okokat kutatva. Bár a kettő természetszerűleg ösz- szefonódik. Magukra hagyatva A szubjektív okokat vizsgálva, első helyre kerül a szülői hanyagság. A szülők persze akarják, hogy gyermekük tanuljon. Mégis lényegé- baa szülői hanyagságról van szó, mégpedig a családoknak mintegy a felénél. Igaz, ezt az állapotot elősegítette az a néhány évvel ezelőtti álláspont, hogy a tanítás az iskola feladata. Ez aztán sok család fülébe annyira beletapadt, hogy máig is kizárólag az iskolára bízzák a tanítást, a nevelést. De éppen ez a baj: magára hagyják az iskolát, megfeledkeznek arról, hogy otthon is kell tanulni. Lássunk néhány számot az Ágoston téri Iskola felméréséből: a felső tagozat hatodik és hetedik osztályában csak a gyerekek 7—8 százalékának otthoni felkészülését ellenőrzik, például az írásbeli lecke megtekintése, a szóbeli tudnivaló visszakérdezése módján. Csak az úgynevezett „fontos” osztályokban, az ötödikben és a nyolcadikban emelkedik a szülői ellenőrzés arányszáma a 7—8 százalékról 20—22 százalékra. Igaz, sokan ma már nem értik meg a kisfiú, vagy kislány tanulnivalóját, s ezért nem tudják ellenőrizni. Ezek a számok azonban még így is széleskörű hanyagságról árulkodnak. Legtöbb esetben talán serkentik azért a fiúkat, lányukat, ez azonban csak puszta szó. Hatásos formában, például az olyannyira fontos házirend kialakítása és betartása formájában semmiféle segítséget nem kapnak otthon a gyerekek. Fő oka ennfk persze az a tény, hogy ma az anyák többsége is rendszeresen dolgozik, így aztán a gyerekek nagy része délután napköziben, idősebb családtag felügyelete alatt, sőt az esetek jelentő« részében egyedül van. Amellett, hogy az egyedül lévő gyerekek java része végigjátssza a délutánt, s alig vagy egyáltalán nem tanul, külön kérdést jelentenek a napközibe járó diákok. Az általános iskolások egyharmada ugyanis napközi otthonban tölti a délutánt. De otthon-e igazán a napköri otthon? A korszerű pedagógiai hangoztatja, hogy a gyermeknek egy napon belül is váltakozva kell kisebb és nagyobb közösségben élnie. A nagyobb közösség az iskolai osztály. A kisebb a család vagy az ideális napközi. E helyett azonban például Űjmecsekalján délután üresek a modem lakások és zsúfoltak a napközi otthonok. Zsúfoltak, tehát nem otthonok. A gyerekek ugyanabban az iskolában töltik az időt, ahol délelőtt. Egy-egy nevelő legfeljebb ugyanannyi, de inkább több gyerekre ügyel, mint egy-egy órán a tanárok. A gyerekek szírte-java Az objektív okok? Aranyszabály: a kultúrához pénz kell. Ha az említett szubjektív okokat így vizsgáljuk meg, akkor persze sok mindent meg lehet érteni. Hiszen alihoz, hogy a gyerek délután kisebb közösségbe kerüljön, vagy a családanyáknak kellene otthon maradniuk, mégpedig legalább a gyerek tíz éves koráig — ugyanis eddig a legjobban terhelő az egésznapos nagyobb közösség hatása — vagy pedig meg kellene változtatni a napközi otthonok egész mai rendjét. Hiszen ma miből áll egy napközi otthon? Konyhából és ebédlőből. Minden más célra ott az iskola többi helyisége. Tehát pénz kellene külön kis napközi otthoni szobák létesítésére, ahol egy-egy nevelő jóval kevesebb gyerekre ügyelne. Persze csakúgy pénz kellene ahhoz is, hogy például a fiú vagy kislány tíz éves koráig otthon maradhasson — mondjuk a mamának adott gyermeknevelési segély révén. Mindemellett nemcsak pénz, hanem elosztás kérdése is ez a napközi-ügy. Éppen mert az első törést akkor kapják a gyerekek, amikor a tárgyi feltételekkel kiválóan ellátott, mese-hangulatú óvodai napköziből bejönnek az enyhén szólva egyhangú Iskolai napközibe. Nem árt gondolkodni ezen az aránytalanságon is. Végül is nem szabad azért teljesen jelentéktelennek feltüntetni a tanulói túlterhelést. Hiszen a diákok húszhuszonöt százalékánál ez azért jelentkezik. De itt sem a tanterv a fő ok. Igaz, bizonyos túlméretezettség itt-ott még mutatkozik, némely tárgy anyaga még nem elég szellő«, s kevés gyakorlási lehetőséget ad. Aztán — bár nem olyan mértékben, mint a közvéleményben benne él — van még faragnivaló a szaktanári sovinizmuson is. Csakhogy ez a nem túlterhelt húsz-huszonöt százalék túlnyomó részt éppen a jó tanulók közül tevődik össze. Tehát a gyerekek srine-java vn veszélyben. Itt pedig már pedagógushibáról van szó. Magyarán: azt a lovat hajtják, amelyik húz. Az úttörőmunka, a tanulmányi versenyek, a különórák mind-mind őket terhelik. Például az egyik iskola megállapításai szerint szeptember 29-ig tizennyolcféle úttörő feladatot kellett megoldani A meszesl iskolában harminc féle versenyen ugyanaz a nyolc gyerek szerepelt, méghozzá jóL De ml lesz velük, ha továbbra is Így terhelik magukat? Hibásak persze a szülők is, mégpedig a sokféle különórában. Kellő törődéssel Az általános Iskolákban tehát csak viszonylag kisebbik baj a túlterhelés, s kellő szülői és tanári önfegyelemmel, törődéssel lényegesen csökkenthető. A nagyobbik: nem tanulnak a gyerekek. Vagyis: bizonyos terhet azért rájuk kell rakni. Ezt pedig elsősorban a szülők okos, a pedagógusokkal összefogó, gondos segítségével lehet megoldani. A legtöbb eddig fanyalogva tanulgató diáknak semmi baja nem lesz tőle. Földessy Dénes Honismereti pályázat A Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Művelődésügyi Osztálya a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztályának közreműködésével, az 1918-as polgári demokratikus forradalom és a KMP megalakulása 50. évfordulója alkalmából hely- történeti, honismereti pályázatot hirdet. Pályázni lehet: 1. Uj kutatási eredményeket felmutató, vagy forrásközlő történeti tanulmánnyal. az alábbi témákban: a) A KMP megalakulása Pécsett és Baranyában. A KMP tevékenysége 1918—1921 között. b) Pécs-baranyai internacionalisták. e) Az 1918-as októberi forradalom és az első magyar proletárdiktatúra helytörténete, d) A község neves szülöttének élete, munkássága. l. A fenti témákban ösz- szegyűjtött tárgyi emlékekkel, pl.: a) Korabeli sajtóanyaggal, plakátokkal, igazolványokkal, pénzekkel, stb. b) Irat- és dokumentum- anyaggal. c) Visszaemlékezésekkel, naplókkal, egyéb tárgyi gyűjteménnyel. Pályázni csak eredeti tanulmányokkal lehet, amelyek más pályázaton még nem szerepeltek és nem jelentek meg nyomtatásban. Valamennyi pályázat jeligés. A pályázó nevét, működési helyét a pályázathoz csatolt ugyancsak jeligés boríték tartalmazza. Beküldési határidő: 1968. október 1. Minden pályaművet, közvetlenül a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Művelődésügyi Osztályára kell küldeni (Pécs, Széchenyi tér 9.) A pályaművek értékelése: 1968. november 7. A pályázatokat szakemberekből összeállított zsűri bírálja el. Pályadíjak: I. díj (egy db) I MM) Ft II díj (3 darab) 600 Ft m. díj (öt darab) 300 Ft A pályadijbau nem részesült, de jutalmazásra érdemes pályázatok 150— 200,— Ft-os jutalomban részesülnek. Az április 8—7-én lezajlott ILL országos kamarakórus fesztivállal ismét gazdagabb lett a magyar kórusmozgalom és Pécs művelődéstörténete. Miként a négy illetve két év előtti találkozót, ezt is nagy érdeklődés előzte meg és kísérte végig. Annak ellenére, hogy ebben az időben az ország több városában rendeztek hasonló megmozdulást, a kórusmozgalom irányítói, segítői és a kórusvezetők szép számmal voltak jelen. Nem hiányzott a hangversenyekről Pécs-Baranya kórusmuzsikát kedvelő közönsége sem. A virágokkal feldíszített Liszt-terem mindannyiszor zsúfolásig megtelt. A hallgatóság négy hangversenyen vehetett részt Éspedig a rendező és irányító szervek jó előre, még az elmúlt év nyarán meghatározott koncepciója szerint a fesztivál négy hangversenye közül kettő az eddig kialakult irányt volt hivatva folytatni, illetve tovább fejleszteni, amelyeken a kórusok műsorblokkjai vegyesen tartalmaztak régi és modern darabokat. Szombat délután s vasárnap délelőtt hangzottak el a vegyesműsorú hangversenyek. Ezeken tíz együttes lépett fel. A szombat délutáni koncertből műsorösszeállításával a Pécsi FMSZ Janus Pannonius leánykamara- kórusa, a vasárnap délelőtti koncertből a Soproni Ady Endre Művelődési Ház kamarakórusa „lógott ki”, mert mindkét kórus csak XX. századi komponista alkotását szólaltatta meg. A rendező- szervek azt is lefektették, hogy a művek kevéssé ismertek (esetleg teljesen újak!), de művészi szempontból mindenképpen rangosak legyenek. Ebből a szempontból minden kórus dicséretes kutatómunkát végzett. Ezek közül is a HVDSZ Szilágyi Erzsébet női kamarakórusának (pL gregorián dallamok és ősi magyar népdalok), a Pro Musica •énekegyüttesnek (Farkas: Tavaszi holdtölte), a Budapesti Frankel Leó Művelődési Ház leánykamarakórusá- nak (pl. Varabeuta: Villognak a jánosbogarak, Hilton: Zengj, húrok édes hangja) és a Komárom megyei K1SZÖV Monterverdi kamarakórusának (Bárdos: Esztergom sorsáról) műsorválasztását kell kiemelnünk, mert valóban jó műveket bányásztak elő. A tervek szerint a fesztivál másik két hangversenyét; a szombat estit teljes egészében a régi (XV—XVII. sz.), a vasárnap estit pedig a XX. századi (magyar és külföldi) szerzők alkotásaiból állították össze. Az ezeken fellépő négy-négy együttes vállalta a hálátlan feladatnak hitt, egy stílus körén belüli műsorral való dobogóra lépést. Bebizonyosodott ismét hogy egy-egy kórus sikere nincs összefüggésben a több korból válogatott műsorösszeállítással. Milyen kívánalomnak kellett eleget tenniők a rég! mesterek alkotásait fletrekeltő kórusoknak? Érdekeset, különöset vártak ezektől az együttesektől műsor felépítésben (egy központi gondolat köré csoportosított művekkel), egy ciklus, egy zenetörténeti érdekességnek számító mű szinrehozatalát valamint egy különleges apparátust igénylő darab megszólaltatását; ügyelve arra, hogy ne csak az előadó apparátusnak jelentsen izgalmas feladatot, hanem élményt t* nyújtson a hallgatóságnak. A feladat teljesítésében a Pécsi Nevelők Háza kamarakórusa járt az élen (Schütz, Lotti, Mos to műveivel), de a Miskolci SzMT Művelődési Ház kamarakórusa csakúgy mint a Gesualdo sextett is kitett magáért A XX. századi kórusművek hangversenyén fellépő együttesektől azt várták, hogy műsorblokkjaikban századunk klasszikusainak alkotásai mellett az újabb kísérletek is helyet kapjanak. A hangverseny meghirdetésével kettős célt kívántak szolgálni: tájékozódni és a közönséget is tájékoztatni a modern külföldi kórusirodalomról, olyan művek megszólaltatásával, amelyek o mi Bartókon, Kodályon csiszolt ízlésünknek és tartalmi igényeinknek leginkább megfelel, továbbá a magyar komponistákat új művek írására serkenteni. A felhívás kedvező visszhangra talált és az ezen a koncerten fellépő négy kórus teljes mértékben kielégítette igényünket Tizennyolc olyan kompozíciót hallhatott a közönség magasszínvonalú előadásban, amelyek gyöngyszemei ennek a műfajnak. Nem sorolhatjuk fel valamennyit, csupán néhányat emelünk ki közülük: a Szilágyi Erzsébet női kamarakórus műsorából Bárdos—Weöres: Ne félj és Seiber—Lukin: Kurta karmo- nádli című művét, a Zeneművészeti Főiskola K1SZ- Szervezete Liszt Ferenc kamarakórusának műsorából Veress—Illyés: Óda Európához és Rautavaara: Ludus verbális című kompozícióját, az Ifjú Zenebarátok Juventus karnarakórusának előadásában megszólalt Lendvay— Radnóti: Éjszaka, Bartók: Ne láttalak volna és Balázs: Pólusok című művét és a Pécsi Nevelők Háza kamarakórusa által bemutatott Britten: Karácsonyi énekek című tizenegy tételes alkotását. Ebbe a műsorba „illett volna” a Pécsi FMSZ Janus Pannonius leánykamarakórusának színes műsora és a soproni kamarakórus programja, amelyben olyan kitűnő művek hangzottak el mint Kodálynak Seiber Mátyás halálára írt Media vita in morte sumus című műve és Soproni József két műve. A kórusok teljesítménye rendkívül változatos képet alakított ki a találkozó végére. Egy dologban megegyeztek az itt pódiumra lépett együttesek. Valamennyien magas szinten művelik a kóruséneklést, az öntevékeny kórusmozgalom élharcosai. Teljesítményüket a legjobbak által megállapított magas mércével mérhetjük csupán. Ebből adódóan az elmar&sz- talhatók Is az átlagos színvonalnál jóval feljebb állnak Minden kifcffl patriot! zraua nélkül állíthatjuk, hogy a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa Dobos László és Tillai Aurél vezetésével az elsők között van. Interpretálásuk olyan tökéletes és eszményi, amilyen csak lehet Hasonlót mondhatunk a Mohayné Ka- tanics Mária vezette HVDSZ Szilágyi Erzsébet kamarakórusról is. Mindkét kórus előadását az a rendkívül őszinte és felszabadult éneklés jellemzi és emeli ki, amelynek hatása, a szó nem elkoptatott értelmében magával ragadja a hallgatókat A „profinak” is tekinthető főiskolai Liszt Ferenc kamarakórus, a kiváló kórusdirigens, Párkai István vezetésével szintén az elsők között van. Amit ez a kórus meg tud oldani, arra kevesen képesek. Ezen a fesztiválon a meglepetést az első alkalommal résztvevő esztergomi Monterverdi kamarakórus, a remek kórusvezénylési készségekkel rendelkező Hunyadi Zoltánnal az élen, a soproni kamarakórus (karnagy: Törzsök Béla) és a budapesti Frankel Leó Művelődési Ház leánykamarakórusa (karnagy: Varga Károly) okozta, komoly felkészültségről tanúbizonyságot adva. A Vasas Művészegyüttes kamarakórusa (vezető: Vass Lajos) és a budapesti Bartók Béla kamarakórus (karnagy: Tóth Mihály) csalódást keltett invenció és fűtöttség nélküli produkcióival. Igényes muzsikálást hallottunk a szombathelyi kamarakórustól (karnagy: Németh István), a miskolci kamarakórustól (karnagy: Reményi János). Az utóbbi kórus „hozott” zenekarral még egyértelműbb teljesítményre lett volna képes. Az Ivasivka Mátyás vezette pécsi FMSz Janus Pannonius leány-kamara- kórus remekül helyt állt ebben a mezőnyben is. A budapesti Juventus kamarakórus (karnagy- Csík Miklós) nem szárnyalta túl tavaly- előtti formáját. Kodály: Katalinka című művének megszólaltatása világított rá arra az útra, amelyen járniuk kell a továbbiakban. A Pro Musica énekegyüttes és a Gesualdo sextett a várakozásnak megfelelően és megérdemelt nagy sikerrel szerepelt Valamivel halványabb volt az a tavalyelőttinél az orosházi madrigál-együttes szereplése (karnagy: Szokolay Bálint), aminek a felfrissített nőikar lehetett az oka. Jól mutatkozott be az Erkel Ferenc Művészegyüttes Ars musica kamarakórusa (karnagy: Csík Miklós). A fesztivál, a vázolt célkitűzések szellemében és igen rendezetten került lebonyolításra. Várnai Ferenc
