Dunántúli Napló, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-04 / 80. szám
ma. Aprifb 4 5 > DaiTiQ ntait naoto Jankovich Ferenc: Áprilisi ébresztő Ébressz föl engem, Április, fényes szellőkkel rázz, repíts szerte világgá — messze, hol kigyullad újra a Bokor ... .,. Mert Magvető, kenyérszegő, majd Szántód partjain ülő napraváró barangoló, majd véres Dunából úszó Tavaszidéző vagyok én. örökszülető költemény, örökváró el-nem-múló, állal öklömön búsuló — De véget ért a búsulás, mert új Nyájat hajt a Juhász s ahol megy, ott új fény pereg: való szabadság, emberek, Nem hig, üres szó-áriák, mitől visszhangos a világ: de hit s jótettel szeretet, való szabadság, emberek. Grain András: Országház Jubileumi nagy pályázat A Baranya Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. a Pécs mj. városi Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Szakszervezetek Baranya Megyei Tanácsa Elnöksége az 1918-as polgári demokratikus forradalom győzelmének, a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának és a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából pályázat útján megbízásokat ad irodalmi, képzőművészeti és zenei pályaművek készítésére. A megbízások célja a munkásmozgalmat, valamint szocialista fejlődésünket kifejező irodalmi, képzőművészeti és zenei alkotások létrejöttének elősegítése. Pályázni lehet vers, elbeszélő költemény, novella, egyfelvonásos dráma, kisregény, ill. rajz, akvarcll, olaj, kisplasztika, valamint kórusmű, szóló- és kamarazenei mű témájának, tématervének, vázlatának beküldésével. A megbízásokról és a 1 pályadíjak odaítéléséről — a művészeti szövetségek javaslata alapján — a pályázatot hirdető szervek képviselőiből alakult bizottság dönt. A' megbízásokra és pályadíjakra a pályázathirdető szervek 120 000 Ft-ot biztosítanak. A megbízás alapján készült minden mű díjazásban részesül. A díjak nagyságát — műfajtól és az elkészült alkotás művészi színvonalától függően — állapítja meg a bizottság. A zenei müvek díja magában foglalja a szövegíró díját is. Pályázni csak eredeti, új alkotásokkal lehet. A megbízási és pályadíjak nem érintik a művek tulajdonjogát és . szerzői jogdíját. A pályázathirdető szervek ugyanakkor az elkészült művekre fenntartják az első köz lés és bemutatás, valamint az elővétel jogát. A pályázatok beadásának határideje 1988. június 1. A megbízásokról a bizottság 1968. július 1-ig dönt. A kész műveket 1969. február 1-ig kell beküldeni a Megyei Tanács VB. Művelődésügyi Osztályának (Pécs, Széchenyi tér 9. sz.). A díjak ünnepélyes kiosztása 1969. március 21-én történik. A kulturális élet fő gazdasági kérdései Irta: Garamvölgyi Károly pénzügyminiszter-helyettes Életkörülményeink javulása egyre nagyobb igényeket támaszt a kulturális élet, a kultúra termékei iránt. S hogy ez az igény valójában milyen irányú — a kulturálisan értékesebbet helyezi-e előtérbe, vagy az eszmeileg sekélyeset — az számos tényezőtől függ. így mindenekelőtt országunk lakóinak kulturális színvonalától és attól a kulturális köz véleménytől, amelyet — sok tényező mellett — nagyrészt a helyes irányú kritika alapvetően befolyásol. S nem utolsó sorban attól is függ ez a kulturális igény, ez a speciális kereslet, hogy a kulturális élet „piaca” — ez a nagyon bonyolult piac — mit kínál a fogyasztónak és milyen közgazdasági körülmények között működik. A párt- és a kormányszervek — szakértők bevonásával — behatóan foglalkoztak a kulturális élet működési feltételeinek problémáival az új gazdasági mechanizmusban. Olyan speciális közgazdasági szabályozók kidolgozása és be- vézetése volt a feladat, amelyek egyrészt igazodnak az egész mechanizmus rendszeréhez, másrészt pedig e terület különleges társadalmi, közgazdasági, piaci viszonyait is nagymértékben figyelembe veszik. Gazdasági életünkben ma a vállalatok és intézmények — nem utolsó sorban a tanácsok — fokozottabb önállósággal, nagyobb felelősséggel, s a kettő ötvözetét jelentő fokozottabb anyagi érdekeltséggel működnek. Ezek az új, kedvező gazdasági tényezők a már említett sajátos piaci körülmények között érvényesülnek a kulturális életben. Sajátosságaik egyik jellemzője például, amely lényegesen eltér a gazdasági élet egyéb területeinek piacviszonyaitól, hogy itt a termékek iránti fogyasztói értékítéletet — a spontán kereslet mellett — feltétlenül ki kell egészítenie a sajátos társadalmi, kulturális érdekek szempontjaival. Ebből következik, hogy a kulturális vállalatoknak és intézményeknek a keresletet úgy kell kiszolgálniok, hogy a kulturálisan fontos művek, produkciók létrehozásában érdekeltekké váljanak és a kevésbé fontos, kultúrpolitikai célokat nem szolgáló alkotások sem az előállítónak, sem az átvevőnek, forgalmazónak ne jelentsenek nagyobb gazdasági előnyt — mint az előbb említettek. Mindez természetesen nem értelmezhető szélsőségesen, mert így éppen a kereslet és az igény tényezői kerülnének ki a figyelemből. Hiszen valójában a kulturális termék, szolgáltatás csak akkor „használódik fel” értékesen, ha az a társadalom széles rétegeihez szól, azokhoz valóban el is jut s nemcsak egy nagyon szűk, speciális („arisztokratikus”, sznob stb.) keresletet elégít ki. S arra az útra sem lehet lépni, hogy a kulturálisan értékes termékek, szolgáltatások „árát” ezért kulturális és gazdasági meggondolásból végül is erőteljesen „leértékeljük” és áron alul adjuk, míg a kulturálisan érdektelent áremeléssel mértéktelenül megdrágítsuk, indokolatlan felárral hozzuk forgalomba. Ez az eljárás éppen szélsőségessége miatt helytelenül tájékoztatná a közvéleményt, hamis értékítélet kialakításának adná meg az alapját. Mindezek ellenéré sem lenne célszerű közvetlen utasításokkal kötelezni a vállalatokat, vagy intézményeket, még kultúrpolitikailag fontos feladatok elvégzésére sem, ha ez számukra gazdaságilag előnytelen, esetleg lényegesen sérti anyagi érdekeiket. A fokozottabb anyagi érdekeltség viszont magával hozhatja, hogy a kulturális vállalatok és intézmények — a népgazdaság más területeihez hasonlóan — szolgáltatásaiknál és termékeiknél (például: színház, mozi, könyv, hanglemez, stb.); a nagyobb nyereséget biztosító előadásokat, illetve termékeket kedvezőbb elbírálásban részesítik és elhanyagolják a ráfizetéses produkciókat. Ez pedig azt jelentheti, hogy a kultúrpolitikailag fontos művek kerülhetnek hátrányba. (Bár szükséges azt is megjegyeznünk, hogy mélységes lebecsülése az értékes kultúrának és a kultúrát igénybevevő fogyasztónak, ha olyan tételből indulnánk ki, mely szerint: „a kulturálisan értékes egyben feltétlenül gazdaságilag veszteséges és fordítva ..Elegendő utalni azokra a nagysikerű és kulturálisan értékes művekre és produkciókra, melyek a kultúra minden területén példaként felhozhatók...) A kulturális termékek és szolgáltatások tehát bizonyos mértékben más jellegű áruk, mint a fogyasztási cikkek. Közgazdasági nyelven szólva; a könyvek és egyéb művészeti termékek, szolgáltatósok értékét nem egyszerűen a bennük megtestesült, elvont munka mennyisége határozza meg, hanem az az eszmei, tudományos, művészeti tartalom is, amely az élet különböző területein munkálkodó ember igényeit elégíti ki, de egyben tudatának formálására, ízlésének fejlesztésére, s lehetőleg a szocialista közvélemény alakítására szolgál. Ezek a művek viszont éppen újszerűségük és küldetésük miatt, ma még gyakran nem a legkeresettebbek, és ezért gazdasági kihatásaik kedvezőtlenebbek a könnyű, kimondottan szórakoztató műveknél. Köztudott, hogy a kulturális cikkek piacán számításba kell venni az adott társadalmi, műveltségi viszonyokat. A gazdaság! mechanizmus előkészítése során, a fenti tényezők és célkitűzések ismeretében, gondosan kidolgozták a kulturális termékek és szolgáltatások új árrendszerét. Mérlegelni kellett, hogy milyen kulturális tevékenységre terjedjen ki az állami támogatás, illetve hol lehet az árakban is érvényesíteni a termelői árrendezés következményeit, a ráfordítás arányosság követelményét. A felülvizsgálat eredményeként egyes területeken új árakat állapítottak meg; számottevően azonban a kulturális terület árszínvonala nem változott. A nyomdai költségek jelentős emelkedése következményeként — a könyvkiadást, amely eddig kisebb nyereséggel működött — 1968-tól csaknem százmillió forint állami támogatásban kell részesíteni. Ha ez nem történt volna meg, károsan befolyásolta volna a keresletet, a fogyasztás összetételét. Egy jelentősen megemelt fogyasztói ár ugyanis esetleg csökkenthétté volna az állami támogatás mértékét, de a vásárlók tartózkodása, a vásárlások számának csökkenése kulturálisan nagy károkat okozhatott volna a lakosság eszmei, tudati fejlődésében. Ugyanilyen szempontok szerint rendezték a mozik helyárait. A színházaknál hasonló elv érvényesül; az átlag helyárak gyakorlatilag nem emelkednek. A legalacsonyabb árszint változatlanul fennmarad, alkalmanként azonban egyes előadások helyárainál jobban differenciálhatnak. Ezzel a jogával a produkció jellegének megfelelően élhet a színház, ha úgy látja, hogy gazdasági érdeke ezt diktálja. E területen is az árpolitikában ésszerűen kell érvé- nyesiteni és egyesíteni a kulturális és a gazdasági érdekeket, kiindulva abból, hogy a fogyasztóra aktív árpolitikával kell hatni, s a keresletet a társadalmilag fontos produkciók igénybe vétele felé kell terelni, de lehetőleg nem úgy, hogy a kulturálisan értékeset leértékelt áruként kezeljék. A könyvkiadás területén is hasonló szempontok és megoldási módozatok érvényesülnek az árpolitikában és az ármechanizmusban. (A ■pénzügyminiszter-helyettes elvtárs cikkének második részét vasárnapi számunkban közöljük). Képek a dél-dunántúli képzőművészek kiállításáról Martyn Ferenc: Csendélet Fflrtös György: Vonatos fiú Németh János: Török tavas Zs. Kovács Diana: Faliszőnyeg II. (résziét)
