Dunántúli Napló, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-30 / 100. szám
nnxM n 141 1968. április 38L Heves ütközetek 1 Humphrey is pályázik... Saigon közelében Hnmphrey, amerikai aielnök — aki két napja jelenteste be, hogy pályázik a Demokrata Párt elnökjelöltségére — vasárnap az amerikai televíziónak nyilatkozott. Szavaiból kiesendült, hogy töretlenül folytatni kívánja a John- son-feormány agresszív politikáját. Kijelentette, nem ígérhe t meg. hogy nem küldenek amerikai csapatokat á világ különböző „forró pontjaira”, ha elnökké választják. Xz ilyen nyilatkozat „megnyitná Pandora ncéjét” — mondotta, mert a . immisták bajt kevernének”» Hamprey tagadta Robert Kennedy szenátornak azt a vádját, hogy a Johnson-kormány válogatás nélkül mindenütt amerikai csapatokat vetett be, ahol bel viszályok támadtak. Megjegyezte, nem számít Johnson elnök hivatalos támogatásara az elnök jelölési hadjáratban, de örömmel venné, ha ilyen támogatást kapna tőle. Humprey John- «ÓBA «Jó barátjának” nevezte. 4- MOSZKVA: Május 1-én Moszkvában, helyi idő szerint délelőtt 10 orakor katonai díszszemlét tartanak, amelyet a dolgoaők felvonulása követ A díszszemlét Grecsko marsall honvédelmi miniszter fogadja. A díszszemle parancsnoka Jevge- rryij Ivanovszkij vezérezredes, a moszkvai katonai körzet parancsnokának első helyettese less. 4 LAGOS: Gomon vezérőrnagy, Nigéria vezetője vasárnap este megtartott sajtó- értekezletén kijelentette, reméli, hogy hamarosan megkezdődnek a béketárgyalások a szakadár Biafrával. Hozzá fűzte azonban, hogy a pártütő biafraialcnak gyakorlati jelét kell adniuk: érvénytelenítik az elszakadást. E feltétel biztosítása esetén a szövetségi ) kormány hajlandó tűzszünetet elrendelni. Egy újságíró kérdésére Gowon közölte, hogy Dakar esetleg lehet a tárgyalások színhelye, de a kormány még határozottan nem kötelezte el magát emellett a város mellett. 4 MANAGUA: Holtan találták manayuai tálcásán az 59 érés Ernst Newmant, Nyttgat-Németország nicara- guai üai/vivöjéL Ismeretlen merénylője két pisztolylövéssel végzett vele. A titokzatos ulaozo • Allan Reed Jelentette a detroiti rendőrségnek, hogy gyanús elemek állandóan autón követik, még akkor la, ha hivatalos útra vidékre megv Ezután hosszabb ideig két kocsi követte need autóját, a titokzatos aidözó és a rendőrség kocsija is. Hamarosan kiderült, hogy a titokzatos üldözd Heed felesége volt, aki válóokot keresett férje ellen és llymódon remélt szerezni egyet. Célját részben elérte: férje beadta a válókeresetet. Saigon: Dél-Vietnamban, ahoi az amerikai parancsnokság értékelése szerint továbbra is bármely pillanatban bekövetkezhet egy újabb partizán-of- íenzíva, vasárnap is heves harcok dúltak. A fővárostól 32 kilométerre északkeletre heves ütközet zajlott le a szabadságharcosok és az amerikaiak között. Az amerikaiak 38 halottat és sebesültet vesztettek. Humphrey aielnök, ízelítőt adott: a kormány elképzeléseiről, amikor kijelentette, hogy a tárgyalások, amennyiben létrejönnek, hosszúak, nehezek és esetleg eredménytelenék lesznek. William P. Bundy, az amerikai külügyminisztérium ázsiai ügyekkel foglalkozó államtitkára azt a véleményét i hangoztatta, hogy a tárgyalások időszakában teljes gőzzel folyik majd a háború Vietnamban. Bundy megerősítette a tárgyalási színhellyel kapcsolatos vita holtpontra jutott, és azt mondotta, nincs esély arra, hogy az Egyesült Államok elfogadja Varsót .vagy Phon Penht. Tanácsválasztások a YDK-ban Április 28-án, vasárnap a Vietnami Demokratikus Köztársaság egész területén a lakosság megválasztotta képviselőit a helyi népképviseleti szervekbe — a tartományok, városok, községek és nemzetiségek-lakta anionom körzetek tanácsaiba. tJjnáci előv'etörés Baden-Wurttembergben 4 AMMAN; Jordán katonai szóvivő tájékoztatása szerint vasárnap este izraeli tüzérség támadást intézett a Karame körzet ellen, majd a támadást később megismételte és kiterjesztette más körzetekre is a Jordán völgyében. A jor- dániai erők viszonozták a tüzet és két izraeli állást tettek harcképtelenné. Izraeli jelentések szerint a Jordán erők a Tiberias tótól délre tüzeltek mezőgazdasági központokra. 4- JERUZSÁLEM: Eskol izraeli miniszterelnök vasárnap minisztertanácson kijelentette, hogy a Biztonsági Tanács határozata ellenére is megrendezik a május 2-i jeruzsá- lemi díszszemlét. Izrael válaszát Jeruzsálem már közölte a kormány ENSZ-megbízott- jával. Jeruzsálemben az izra-1 éli hatóságok tovább folytatták a csütörtöki katonai díszszemle előkészületeit. A legfurcsább törvény Kevesen tudják, hogy ft legfurcsább törvény egy Borneo környéki szigeten volt életben évszázadokon át. A törvény értelmében azt, aki egy fuldokló nőt kiment a tengerből, halállal büntették. A szigetlakók persze nem haragudtak a nőkre, csak azért hozták a törvényt, mert büszkék voltak pompásan úszó asz- szonyaikra. Azt is hozzá kell tenni, hogy egyetlen asszony sem fulladt a tengerbe. •4 KOPPENHÁGA: A Dán Szociáldemokrata Ifjúsági Szervezet vasárnap megtartott évi értekezletén határozatban szólította fel a kormányt; jelentse be Dánia kilépését a NATO-ból és nyilvánítsa ki az ország semlegességét. \-4 BUKAREST: Habib Bur- giba tunéziai elnök július 9- töl 14-ig hivatalos látogatást tesz Romániában. 4 BAST1A: A Bastiában megtartott kétfordulós pótválasztásokon a város baloldali polgármestere, Zuccarelli legyőzte gaülleista ellenfelét, a kommunista szavazatok segítségével elhódította a mandátumot 4- FREETOWN: Siaka Stevens, Sierra Leone új miniszterelnöke vasárnap este bejelentette új kormányának megalakulását. A külügyi tárcát a független Brewan kapta. 4 DELHI: Haile Szelasszié etiópiai császár vasárnap egy hónapra tervezett délkeletázsiai és távolkeleti körútja első állomására, Delhibe érkezett. A császár három napot tölt Indiában. 4 LENINGRAD: A Kari Marx születésének 150. évfordulójával kapcsolatos ünnepségekre Leningrádba érkeztek a tudományos kommunizmus megalapítójának dédunokái. Karl, Robert és Paul Longue. ■4 ADEN: Megérkezett Adenbe V. I. Sztarcev, a Szovjetunió első nagykövete a Dél- Jemeni Népi Köztársaságban. 4 PÁRIZS: Breton autono- misták vasárnap hajnalban bombát robbantottak Saint- Brieuc rohamrendőrségi laktanyájának garázsában. A robbanás és a nyomában kitört tűz elpusztította a garázsépületet és 12 gépkocsit. A robbanásnál senki sem sérült meg. Két év leforgása alatt a breton autonomisták körülbelül 20 bombamerényletet követtek el, köztük a most vasárnapi volt a legnagyobb- szabású. 4 BUKAREST: Vasárnap délután Bukarestbe érkezett Saari Jehuda, az izraeli gazdasági, fejlesztési és idegenforgalomügyi miniszter helyettese, hogy részt vegyen a román fővárosban Izrael termelése és fejlődése címmel rendezendő kiállítás megnyitásán. 4 MOSZKVA: Szipka József, hazánk szovjetunióbeli nagykövete hétfőn fogadást adott a Fővárosi Operettszínház Moszkvában vendégeskedő társulatának tiszteletére. Zavargások a Bermuda -szigetek en A Bermuda-szigeteken, ahol immár két napja folytatódnak a zavargások, kijárási tilalmat rendeltek eL Az Atlantióceánban fekvő angol gyarmat fővárosának, Hamil torinak az utcáin rendőrjárőrök és riadókészültségbe helyezett „önvédelmi egységek” cirkálnak. A zavargások okairól nem hangzott el semmiféle hivatalos nyilatkozat. Ismeretes azonban, hogy a Bermuda-szigeteken május közepén általános választásokat tartanak és a lakosság néger többségének támogatását élvező haladó munkáspárt azzal vádolja a túlnyomórészt fehérekből álló konzervatív egyesült pártot, hogy fajgyűlölő politikát folytat. Lord Marton- mere kormányzó sürgős íelÜj nagykövei Budapesten I osonczj Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hétfőn fogadta Gonzalo Eatórre Salamanca rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Chilei Köztársaság új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. Gonzalo Latorre Salamanca nagykövet megbízólevelének átadásakor beszédet mondo t. A beszédre Losonczi Pál válaszolt. hívására a Virginia állambeli Norfolk amerikai támaszpontról, ahol a NATO egyesített fegyveres erőinek Atlanti- óceáni parancsnoksága székel, a Bermuda-szigetek felé irányították a Leopárd arrgol fregattot. Bonnban nyilvánosságra hozták a baden-württem- bergi parlamenti választások eredményeit. A vasárnap tartott tartományi parlamenti választások eredményeként az újfasiszta Nemzeti Demokrata Párt (NPD) a Német Szövetségi Köztársaság újabb tartományi parlamentjébe jutott be. A neonácik 9,8 százalékos szavazatot szereztek és így a baden-würtembergi parlamentben 12 mandátumuk lesz. Vasárnap este a stuttgarti parlament előtt mintegy 1000 fős tömeg tüntetett az újfasiszták ellen. A tüntetők ezt kiáltozták: „Tíz százalék náci — gyalázat!” Szívátültetés Párizsban Párizs: Szívátül be bési műtétet hajtottak végre vasárnapra virradó éjjel a párizsi Pitié-kór- háiban. A műtétet a 40 éves Christian Cabrol szívsebész- professzor végezte. Az átültetést Clovis Roblain 66 éves tehergépkocsi-fuvarozón hajtották végre. Az átültetett szívet egy súlyos agysérülés következtében meghalt 23 éves fiatalember holttestéből emelték ki. A szívműtétet szombat este 23.30-kor kezdték és vasárnap hajnalban, 4.00 óra körül fejezték be. Maurice Mercadier profesz- szor, a párizsi Pitié kórház sebészeti osztályának vezetője hétfőn nyilatkozott Clovis I Roblain állapotáról, akin szombaton Európában első ízben szívátültetése* műtétet hajtottak végre. A professzor szaval szerint a 66 éves teherfuvarozó állapota „viszonylag kielégítő”. A beteg a műtét után 40 órával még nem nyerte vissza ugyan eszméletét, de elektr akar dió- grammja normális, a vérnyomása állandó és érverése Is szabályos. Mercadier professzor ugyanakkor hangoztatta, hogy a páciens állapota — mindenek előtt a beteg előrehaladott korára való tekintettel — „bizonyos nyugtalanságra ad okot”. Mint közöltük, a múlt hét végén hatalmas tüntetések zajlottak le több nyugati fővárosban. A tömegek a faji megkülönböztetés és a vietnami agresszió megszüntetését követelték. A rendőrség — mint a Rómában készült felvételünkön is látható — brutális módszerekkel igyekezett elfojtani a tömegek megmozdulását. Szegények követelése az USÁ-ban Washington: Az amerikai szegények több hétre tervezett washingtoni tüntetéssorozata, amelyet eredetileg Martin Luther King tervezett, hétfőn jelképesen megkezdődött az amerikai fővárosban. A mozgalom száz vezetője, élükön King utódjával. Abernathy lelkésszel, több minisztériumot felkeresett, hogy átnyújtsa a szegények követeléseit. A mozgalom a többi között új munkaalkalmak megteremtését, iskolázási és szakképzési programot, lakásépítést és nyomorenyhítő intézkedéseket követel, és azt akarja elérni, hogy a törvényhozás még a tavasszal tegyen megfelelő intézkedéseket. Willi Brandi fia a tüntetők sorában Peter Brandtól is vettek ujjlenyomatot Beleestünk a rendőrség nyílt csapdájába. Hirtelen mindkét oldalról egyenruhások vettek örül. Nem lehetett menekülni.” Ezt közölte húsvéthétfőn néhány órával a berlini Friesen- strasse-i rendőrbörtönből való elbocsátás után a 19 éves Peter Brandt, a szövetségi külügyminiszter legidősebb fia, berlini munkatársunkkal való beszélgetés során, ö a nagyhét végén ideiglenesen őrizetbe vett 304 tüntető közül a legismertebb. „Csak húsvétvasárnap este 22.30 órakor bocsátottak ismét szabadon. Legfeljebb két vagy három órát tudtunk aludni” —' mondta a 19 éves ifjú, aki még Berlinben lakik és a szabad- egyetemen most történelmet és társadalomtudományt kíván tanulni. „Rövidesen őrizetbevételünk után a rendőrkapitányságra vittek az azonosítási szolgálati osztályra. Mint a többiektől, tőlem is vettek ujjlenyomatot, ezenkívül lefényképeztek. Már közvetlenül az előzetes letartóztatás után minden személyi tárgyamat elvették: a karórámat, pénztárcámat, jegyzetfüzetemet, sőt a jelvényemet is. ösz- szesen negyvenen két kis helyiségbe kerültünk. Alvási alkalmatosságként csupán felfújható matracok álltak rendelkezésünkre. Vasárnap reggel tejlevest kaptunk, amit azonban valamennyien visszautasítottunk. Legalább meleg kávét akartunk inni, ezt azonban csak 13.30 órakor hoztak be. A tüntetőket szigorúan őrizték, ez abból a tényből is kitűnik, hogy a diákokat még a rácsos toalettre is rendőrök kísérték ki. Arra a kérdésre, mit gondol, hogyan alakul Berlin politikai légköre, Peter Brandt röviden így válaszolt: „Nem számítok rá, hogy bizonyos nyugalom áll be. Inkább úgy vélem, hogy a problémák csak súlyosbodnak.” A Brandt-fiú helyesnek tartja, hogy a tüntetési hullám nem korlátozódott csak Berlinre, hanem több más német városra is átterjedt. Tegnap szó szerint a következőket jelentette ki: „Ennek nagyon örülök.” (Frankfurter Rundschau) l Peter Brandt követeli: apámnak távoznia kell! „Ennek az országnak e^y Vietnamra, két, három, sót talán négy Vietnamra volna szüksége. Nem a gerillaháborúra gondolok, hanem arra, hogy itt mindent gyökerestől ki kell tépni: a jelenlegi vezetőket — köztük apámat is.” így nyilatkozott a 19 éves Peter Brandt, a bonni külügyminiszter fia a londoni Sun lap berlini tudósítójának adott válaszában. „Első feladatunk, hogy felszámoljuk a Springer-monopóliumot. Springer befolyása rossz és mélyen gyökerező. Springer lapjai befolyásolják a gondolkodást, és annyira legyengítik a nép erejét, hogy az képtelen tevékeny politikai szerepet vállalni. Springer olyan, mint valamilyen nemzeti kábítószer, amelyet minden reggelihez felszolgálnak. Ha a rendőrség Springer lapjait masszív biztonsági intézkedésekkel védelmezi, mi a nép nevében jogosultak vagyunk erőszakot alkalmazni, hogy a Springer-lapok terjesztését megakadályozzuk” — jelentette ki a külügyminiszter fia. További terveire vonatkozólag Peter Brandt a következőket mondta: „Belépek az SDS-be és talán meg is nősülök, bár ellene vagyok a házasságnak, mint intézménynek.” Apának és fiúnak teljesen eltérő felfogása van, „Apám azok közé tartozik, akik közrejátszottak abban, hogy a német szocializmust a keresztény- demokratákkal való koalíció segítségével elárulják.” Peter Brandt és a berlini SDS több vezető tagja május 9-én a „Kommunista Forradalmi Ifjúsági Mozgalom” által párizsi Mutuali- te-palotában rendezendő nemzetközi nagygyűlésen beszédet fog mondani. A 19 éves diák a bonni SDS közlése szerint a Sun állításait mint valótlanokat visszautasította, továbbá atyjának „tudomására hozta, hogy a lap beállítása hamis”. Willy Brandt szövetségi külügyminiszter április 17- én kijelentette, hogy legidősebb fia tüntetése miatt nem hajlandó nyilvános családi civakodásba bocsátkozni. (Die Welt)