Dunántúli Napló, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-12 / 60. szám

4 Ounonrait nouio 1968 március 12. Maifö 1968. MAKCIUh 12 KEDD Szeretettel köszöntjük Gergely nevű kedves olvasóinkat névnapjuk alkalmából A Sáp kél 8.04, nyugszik 17.45 órakor. A Hold kél 14.49, nyugszik 5.23 órakor Kukoricatermesztési tanácskozás Sellyén 1/ ukoricatermesztési tan ácskozást, illetvé gépi be- mutatót rendeznek ma Sellyén, a műszaki propa­ganda hónap keretében. A délelőtti programnak a mű­velődési ház moziterme lesz a színtere.. ahol Baracs Jó­zsef, a Megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának megbízott vezetője 9 órai kezdettel előadást tart A korszerű gépesített kukoricatermesztés címmel. Ezt követően dr. Ljubo Ra die valamint Stevo Krinic, az Eszéki Növénytermesztési Rutató Intézet osztályve­zetői tartanak tájékoztatót a jugoszláv hibridkukorica fajták termesztésének technológiájáról, illetve a ter­mesztés jugoszláviai tapasztalatairól. Délután fél háromkor kezdődik a gépbemutató a helyi Ormánság Tsz területén, melyet Nyíri Sándor, a tsz el­nöke nyit meg. Az eszéki OLT Mezőgazdasági Gépgyár számos gépét is bemutatják, s ezekből Josip Kasana illetve Djordje Prelic, a gyár mérnökei adnak tájé­koztatót. Ezt követően Vigh Miklós, az AGROKER pécsi központjának] csoportvezetője mutatja be a vállalat gé­pi kollekcióját. ^ Szerzői est Szigetváron A Szigetvári Pedagógusok Tinódi Klubja március 9-én tartotta meg első nyilvános rendezvényét. Az irodalmi, zenei és művészeti szakcso­portokkal működő klub ket­tős programot tűzött ki célul: belső ismeretterjesztő mun­ka és a város kulturális színvonalának emelése. Első rendezvénye szerzői est volt. Szigetvári pedagó­gus írók, zeneszerzők, kép­ző- és iparművészek, fotó­művészek mutatták be alko­tásaikat. Élményszerű, mai és a várakozást jóval túlha­ladó színvonalú volt az est irodalmi anyaga. Acs István, Dezső János, Ecsy István és Mihalik Zoltán munkáit tet­széssel fogadta a közönség. Hevesi András több zenei al­kotással is jelentkezett, amit a Pécsi Zeneművészeti Szak­iskola vonósnégyese, a Szi­getvári Zrínyi Gimnázium kamarakórusa és Meggyesi Katalin tanárnő tolmácsoltak. Emelte az est színvonalát Molnár Imre helytörténeti előadása. A képzőművészek Zágion Gyula, Kapóit Ilona és Kriffaton Rózsa — kis­plasztikái. táblaképei és fém­domborításai nívósán gazda­gították a rendezvényt, az iparművész kiállítók, így Kriffaton Rózsa modem sző­nyegei és Budai Lajos ková­csoltvasmunkái, valamint vasgrafikái megérdemelt el­ismerést arattak. Jambrich Kázmér kifejező humorral, Ollári József lényegkiemelő megfogalmazással készített fotói eredményesen népszerű­sítették ezt a műfajt is. A családi esttel egybekö­tött rendezvény azt bizo­nyította, hogy a klub kultu­ráltan, jól megalapozottan hajtja végre programját, s amellett, hogy tagjai számá­ra színvonalas kulturálódási körülményt biztosít, a fiatal város jelentős kultúrfófuma. A klub legközelebb már­cius 27-én tart nyilvános rendezvényt „Korok, szerel­tnek” címmel összeállított irodalmi és zenei műsorral, majd áprilisban költészet­napi, májusban szerzői est­tel, júniusban pedagógus napi, majd augusztusban Zrínyi-emlékünnepi műsor­ral lép a nyilvánosság elé. — Tervegyeztetés. Tegnap délután Pécsre érkezeU a Magdeburgi Tejporgyár építé­sében érdekelt német szervek delegációja, hogy * a kiviteli terveket készítő Pécsi Tervező Vállalat szakembereivel ta­nácskozzanak. A megbeszélé­sek 15-ig tartanak. Balesetek A Nógrád megyei Rimóc községben Virágh János Tibor í 3 éves gyermek szülei házá- j nak udvarán játszadozott. Ed- j dig ismeretlen okból a pajta aj­taja rádőlt a gyermekre, aki | a helyszínen meghalt, I Kisíerenye községben a he- ; lyi tsz udvarán játék közben i a víztartályba esett és a víz- ' be fulladt Szécsi János 8 éves I iskolai tanuló. í A Békés megyei Mezőgyán ! községben Fettenöurg József 29 éves tsz-tag egy bikát já- ! ratott. Az állat közben meg­vadult, s gondozóját szarva- i val hasba döfte. Fettenburg í olyan súlyosan megsérült, i hogy a kórházba szállítás köz- ! ben meghalt. Kútfej István 29 éves marós, múmiából hazatérve, csepeli lakásán holtan talaita 18 Hó­napos Edit nevű kislányát. A vizsgalat megállapította, hogy Kutíejné, 21 éves gépmunnas, a kimosott ruhát a tűzhely j fölött teregette ki, majd mun­kába ment. A kötél leszakadt, s a ruha a kályhától tüzet fo­gott. A s/.erencsetlen gyermek íüstméigezésben meghalt. ♦ — Ifjú Gárdisták Bolyban. Bolyban húsz, a szomszédos Töttösön tíz fiatal megalakí­totta a KISZ-szervezetben az Ifjú Gárdát. Egyidejűleg for­radalmi ifjúsági napok meg­rendezését vették tervbe. A rendezvénysorozat március 14- én kezdődik és a tanév befe­jezéséig az összes jelentősebb évfordulót érinti. — Gj kalandokra készül az Orion. A nagysikerű „Járőr- szolgálat az űrben” című tv­sorozat hét folytatása után az Orion-űjhajó utasai újabb ka­landokra készülnek: már for­gatják a további folytatáso­kat, ezúttal színesben. — A A1ÁV vezérigazgatósága közli, iiogy pályaépítési munkán miatt a domoovar—oátaszen— oaja—kisKunhalasi vonalon Má- tenázapilszta és Bácsookod—Bács- borsou állomások kozott március 15-tol május 28-ig — szombat és vasárnap Kivételével — a Dombó­várról 7 óra 58 perckor induló ellenirányban KisKunhaiasról 8 óra 56 perckor induló személyvo­natok uvasait autoouszoKkal szál­lítják. — Avartűz. Tegnap dél­után Kovagószöllos kozeleDen avaxluz keletkezett. A pécsi tűzoltók a tüzet eloltottak — a kár jelentéktelen. — A Muziüzemi Vállalat értesíti a Pata filmszínház Közönségét, nos y március 12-én, kenden a piaijaitól eltérően az eloauas kez­dete tél 5, fel 7, fél 9 órakor lesz. — A Tolies Bergere 100 éve. A Folies Bergere nevű híres párizsi varieté betöltötte 100. evét. A mulatóhely sikere egyre növekszik, a bevetel : emeiktdesevel együtt. Jólie- : net a franciak nem látogatják már ezt a lokált, a közönség egyre nő, és az 1969. év ta­vaszára szóló jegyeket már elküldték az Egyesült Álla­mokba. A Eoües Beigere ma is Párizs legfőbb attrakciója az amerikai turisták számára. Most érkezett paplan, dunyha, ágygarnitúrák, azonos színű lepedőkkel. Reklámár »A ranypille“ inI niabolt. Kossuth Lajos utca 1. szám . — Nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára teg­nap a pécsi központi te­metőben Szegedi József elv­társat. a párt és a munkás- mozgalom régi harcosát. — Képeskönyv, vakoknak. Japán legdélibb szigetén, Ku- rume városkában került ki i nyomdából az első, vak gyer- | mekek részére készülő tarka képeskönyv. Kínzó Akijam nyomdász készítette elektro­nikus gépek segítségével. Hat ! különböző anyag tapintása út- I ján ismertette meg a gyerme- 1 keket a színek fogalmával. Viharos erejű szél Hétfőn hajnalban sokan éb­redtek arra, hogy szél dön­geti az ablakokat. A Misina- tetői meteorológiai állomás jelentése szerint a szél ereje j időnként a 90 kilométeres se- ' bességet is elérte. A szélvi- ! bar nem okozott jelentősebb ! károkat, — a DÉDÁSZ-hoz i Pécsváradról és Pécsről érke­zett néhány bejelentés háló­zati zavar miatt, ezeket gyor- J san kijavították. A PIK-hez ! : egyetlen bejelentés érkezett: j Pécsett a Széchenyi tér 7 sz. háznak egyik kéménye meg- | rongálódott. — Mágocson tartja meg legközelebbi ülését a Mecsek 1 és Dráva menti Termelőszö- ! vetkezetek Szövetségének El- | nöksége. A március 16-án, j ; szombaton délelőtt 10 órakor t j kezdődő ülésen a szövetség j eddigi munkáját, illetve a jö- : | vőbeni tennivalókat tárgyal- | ják meg. I — A Mátyás király utcai általa- \ nos iskola értesíti a szülőket, 1 bogy a jövő tanévre az első osz- I tályosok felvételét megkezdte. Ta- j nltás a rendes és áz ének-zenei ! • tagozaton is délelőtt lesz. Beirat- : kozni az iskola igazgatói irodá­jában naponta 8-tól 17 óráig le­het. A ki mit lúd? II. kerületi bemutatója Vasárnap délután fiatkor, a I KPVDSZ előadótermének telt háza előtt kezdődött meg a Ki mit tud II. kerületi be­mutatója. — Tizennyolc eió- ! adott szám közéi ötben részt- j vevője lépett a zsűri elé. Var­ga Alexandra, a Janus Pan­nonius Gimnázium terzettje, Faragó Mária, a Kereskedelmi j ; Szakközépiskola terzettje, a 1 Nagy Lajos Gimnázium vokál- I I együttese, Nemes Hajnalka, | I Duga Ilona, Eiter Mária, a . j Leówey Gimnázium terzettje, | Nagy Dezső, és a Művészeti 1 Szakközépiskola kamarakórusa j szerepeltek énekszámokkal, | I négy versmondó: Nagy Éva, i 1 Seook Ildikó, Eisenberg Ta­más és Bérezés Gabriella mu- j tatta be tudását, Bocz Miklós j tangóharmonikőzott, ifi. Bagó * Lajos saját koreográfiájú pgn- ! tomimszámot mutatott be, és j a Bóbita bábegyüttes szere­pelt két produkcióval. A zsűri döntést csak a további kerü­leti bemutatók után hoz. Leg­közelebb lé-ért, csütörtökön, az Ifjúsági Pressóban iü iá­mét össze. ♦ — A szarvasi Öntözést és Rizs- termesztési Kutató Intézetben fel­épült az új háromszintes, köz­ponti fűtéses új kutató épület. Itt kapott helyet többek között a biokémiai laboratórium, Itt vizs­gálják a legmodernebb eszközök­kel a növények táplálkozását. Brüsszelben egy kiállításon mutatják a fénypisztolyt Manfred Kuhn találmányát. Kárt nem tesz, mivel csak igen erős fényforrás kelet­kezik a támadás elhárításakor. — Száz esztendeje, 1868. j március 13-án született Jankó János, a magyar és finnugor néprajzi kutatások egyik meg­alapozója, a budapesti nép­rajzi múzeum egykori igazga­tója, magyar gyűjteményeinek megteremtője. Jankó János sírját március 20-án koszo- rúzzák meg a Kerepesi teme­tőben, s ugyanezen a napon emlékülést tartanak a Nép­rajzi Múzeumban. | Megkötöttség nélkül Kedvezményes tüzeldvásárlási akció Műszaki hónap MÁRCIUS 12., KEDD: Q 10 óra: Szőlészeti Kutató Intézet: dr. Diófási Lajos tudo­mányos főmunkatárs: „Kor­szerű tőkeművelés és metszési módok ismertetése a gyakor­latban”. i 15 óra: Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikum (Rókus u. 2.): Éltető Gábor: Korszerű tengelykapcsolók és alkalma­zási lehetőségek”. # 16 óra: Dr. Buvári András: „A természettudományi és mű­szaki egyenletek korszerű írás­módja”. % 17 óra: Technika Háza: Oszetzky Egon MÁV főtaná­csos: „Az Alpok jelentősége Európa közlekedésében”. ♦ [ Színház Nemzeti Színház: Érettségi talál­kozó (este 7 órakor). Szelvény­bérlet. Mozi Park; Hét katona meg egy lány (f 5. f 7. f 9). 16 éven felül. Petőfi: Hét katona meg egy lány (4. 6 8). 16 éven felül. Kossuth: Hosszú az út Gibral­tárig (f 10. 12). Fiúk a térről (n 3, f 5). Hosszú az út Gibraltárig (h 7) Fiúk a térről (9). Pécsszabolcs: Tom Jones (5, 7). 18 éven felül. Gyárváros: Stan és Pan, a nagy nevettetők (6). Meszes: Jégkirálynő (6). Mecsek- alja: Az Auróra cirkáló (7). Vasas I.: Tízezer nap (6). Va­sas n.: Betörők cinkosa (6). Mohács; Zseniális megoldás (4, 7). Siklós: Háború és béke H. (7). Szigetvár: A völgy (7). 1« éven felül. Pécsi Rádió 17.30: Magyar nyelvű műsor: — Zenélő levelezőlap. 17.55: Levelekre válaszolunk. 18.00: Két téma a mikrofon előtt: 1. Idei gondok Szentlőrincen. 2. A továbbtanuló általános iskolá­sok helyzetéről. 18.10. Legkedvesebb lemezeimből. Bemutatja Dám László, a Tre- molo-együttes tagja. 18.40: Dél-dunántúli híradó. — Műsorismertetés. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor: Fiatalok félórája. — összeállí­tás. — Tánczenei ritmusban, 19.30: Német nyelvű műsor: — Hírek, tudósítások. — Kívánság- hangverseny. 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. f.05: Orosz nyelv (ált. lsk. 8. Április 1-től megkezdi a TÜZEP a SZOT kedvez­ményes tüzelőanyag-akció utalványainak beváltását. 1968-ban 850 millió forint hitelkeret erejéig adnak ki utalványokat, ezért az ösz- szegért a tavalyinál 20 szá­zalékkal több tüzelőt vá­sárolhatnak a dolgozók és nyugdíjasok, A múlt évi akcióval szemben újdon­ság, hogy a bérből és fize­tésből élők, valamint nyug­díjasok mellett a termelő­szövetkezeti tagok is ka­matmentes hitelre vásárol­hatnak tüzelőt, A Pécs— Szekszárdi TÜZEP megke­reste a vállalatok, intéz­mények, közületek és ter­melőszövetkezetek vezető­ségét és szakszervezeti bi­zottságait, tájékoztatásuk szerint már márciusban át­vehetők a tüzelőanyag­utalványok. A nyugdíjasok utalványait a Nyugdíjfolyó­sító Igazgatóság küldi meg a kedvezményt igénylő nyugdíjasoknak. Idén az akció által nyújtott ked­vezményt sem korlátozzák, cgy-egy dolgozó több utal­ványt is kaphat. A TÜZEP a tüzelőutalvá­ny okát fizetési eszköznek tekinti, s így azokra bár­milyen tüzelőanyagot ki­szolgáltat. Tűzifát és kok­szot külön igazolás nélkül, korlátlanul adnak, s általá­ban a telepeken lévő áru­készlet szaoja meg az utal­ványokra vásárolható tüze­lőanyag fajtáját, minőségét. Újdonság még, bogy Bara­nya területén házhozszállí­tást is szervez a TÜZEP. Azokban a városokban és községekben, ahol köves út van. a szállítást hivata­los díjtétel mellett, teher­gépkocsival végzik. A föld­utas községekbe a TÜZEP és a vevő közös megállapo­dása alapján végzik a fu­varozást. A kedvezményes tüzelő­akció szeptember 30-lg tart. — Európai Hollywoodot j akarnak létesíteni a dél-spa­nyolországi Malaga tarto­mányban, Andalucia-La-Nue- va-ban. A tervek szerint itt • épülnek a legnagyobb film- ! stúdiók európai földön és egy- I ben a, világon a legkorsze­rűbbek. A beruházások elérik a 4,5 millió dollárt. — A tetoválások eltüntet­hetők. A gdanszki sebészeti klinikán új módszert dolgoz­tak ki a tetoválások eltünte­tésére. Erre a célra fogorvo- j sok által használatos fúrógé-' pet alkalmazzák, természete­sen helyi érzéstelenítéssel. A bőr így gyorsan regenerálódik és normálissá válik. — Agyonlőtte a rendőrt, majd öngyilkos lett. Bállá La­jos 39 éves, Pécs, Meggyfa u. 4. sz. alatti lakos hosszabb ideje rosszul élt feleségével, aki két héttel ezelőtt elköl­tözködött tőle. Bállá emiatt öngyilkossági gondolatokkal foglalkozott és több búcsúle­velet is írt. Bállá Lajos már­cius 7-én a délelőtti órákban lakásán pisztollyal öngyilkos­ságot követett el — megelő­zően — valószínűen pillanat­nyi elmezavarában — a laká­sán tartózkodó Új Ferenc r. őrvezetőt agyonlőtte, aki a helyszínen meghalt oszt.). 3.00: Környezetismeret (ált. lsk. 3. oszt.). ».55: Fizika (ált. tok. S. oszt.). 11.05: Történelem (ált. tok. f. oszt.). U.35: Orosz nyelv (tom.). 14.30: Környezetismeret (ism.). 15.25; Fizika (tom.). 16.10: Történelem (tom.). 17.58: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05: Zebra. Közlekedési műsor gyerekeknek. 18.15: Az emberi test. S. Nem fog fájni ... Kisfilm a helyes fogápoiasról. 18.30: Teleimpex. 18.50: Esti mese. 19.00: Demeter Imre színházi jegyzete, 19.10: Shakespeare: Rózsák há­borúja. Tragédia 3 felvonásban. A Pécsi Nemzeti Színház elő­adása. felvételről. Az I. szünetben kb. 20.15: Tv- lUradó Kb. 22.40: TV-híradó — a. kiadás. | Jugoszláv Tv. 17.45: Rajzfilm. 18.05; Hét nap, 10.20: Telesport. 19.00: Zene a* Un szamára. 10.13: Lépést tartva az idővel. 20.35; Napóra. Doku­mentumaim. 20.50; Kormos ké­pű angyalok. Amerikai bűnügyi aim. — Áramszünet lesz március in­ig naponta fél 8—16 óráig, szom­baton 12 óráig a Barátság u., Es- perantó u., Bányász vértanúk u., Vájár köz; Szüret u., Egyenlőség u.. Bajtárs u.. Klapka u.. Dobó K. u.. Engels u.. Botond u.. Honvéd köz, Irinyi J. u.. Lehel u., Ar- pád u„ Hun u.., Vöröshadsereg u.. Eperfás u. és a Sudár I. u. által határolt területen. Valamint a Remény u., Ságvári E. u., Csa­ba u.. Gyula u., Huba u., Géza u.. Álmos u.. Táltos u.. Felszaba­dulás u. által határolt területen. A Wesselényi u., Csokonai u., Perányi u.. Jószerencsét u.. Csa­pó J. u.. Szabadságharc u.. Ki- zsi u. által határolt területen. — 23-ig 8—17 óráig Csertető és kör­nyékén. — Március 13-án 8—16 óráig az Engels u., Török u., Be­senyő u., Kun u., Székely u., Bá­nyász u., Kalapács u.. Bártfa u., Hajnal u.t Torda u. által határolt területen. — Március 14-én 7—16 óráig Zsolnay u.. Temető u.. Ki­lián Gy. u., Nagy L. u., Lánc u., Hárangöntő u., Alsó-, Felsőbalo- kány u.. Farkas I. u., Halász u., Basamalom u., Kisbalokány u., Ditzmalom u.. Dankó P. u.. Nár­cisz u., Eozin u.. Czinka P. u., Bolgár u., Nagyhídi u., Rigó u., Fürj u., Basamalom dűlő, Endre u.. Rí pl R. u., Csillag u., Kiss E. u.. Vadász u., Délibáb u., Pósa L. m. által határolt területen, (x) Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagy mamám, DUDÁS JÖZSEF- N£ Böhm Anna 80 éves ko­rában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 13-án, szer­dán du. 2 órakor lesz a köz­temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatom, hogy szeretett jó férjem, SÍPOS JENŐ nyugdíjas bányász 62 éves korában elhunyt. Teme­tése március 13-án, szerdán fél 4 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló özvegye és a széleskörű rokonság. Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. KÉTHELYI ANDORNE elhunyt. Temetése március 13-án fél 1 órakor lesz. Gyá­szoló gyermekei, unokái és a rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagyanyánk, dédanyám, anyó­som ÖZV. KÖBERLLNG KA- BOLYNÉ Bubregh Erzsébet tü­relemmel viselt hosszas szen­vedés után elhunyt. Temetése március 13-án du. 4 órakor lesz a temető Szt. Mihály ká­polnájából. A gyászoló család. Szeretett férjem, POGÁNY KÁROLY vívó edző váratlanul elhunyt. Temetése március 13- án, szerdán fél 2 órakor lesz a központi temetőben. Gyá­szoló özvegye. Köszönet Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejtbetet- ten drága halottunk KOKO- BICS JÁNOS temetésén meg­jelentek és mélységes fájdal­munkban osztoztak. Külön kö­szönet a munkatársaknak, pé­csi vezetőségnek, a méhész szakcsoportnak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halot­tunk DB. KO KENDI ANTAL búcsúztatásán resztvettek. A gyászold család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága fe­lejthetetlen halottunk, BAN- HIDI JANOSNE Uorényt Mar­git mohácsi lakos temetésén resztvettek virágok és távira­tok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Bara­nya megyei Vendéglátó Válla­latnak és a kirendeltség dol­gozóinak. Gyászoló gyermekei, unokái, édesanyja, testvérei, anyósa és a rokonság. Ezúton mondunk köszönetét a testvéreknek, rokonoknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk PEBENYT JOZSE1- NE temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekez­tek. Külön köszönet a kórház orvosainak és dolgozóinak. A gyászoló család.

Next

/
Oldalképek
Tartalom