Dunántúli Napló, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-31 / 77. szám
1968. március Jt n Budapesti lementésünk: Jó játékot, győzelmet várnak Kispesten A labdarúgó NB I. tavaszi Idényének egyik legnagyobb meglepetése a Bp. Honvéd jó szereplése. A negyedik forduló után még veretlen a kispesti csapat. Diósgyőr ellen idegenben győzött, Győrben döntetlenül végzett a Honvéd, otthonában pedig a Dunaújvárostól és a Szegedtől mind & két pontot megszerezte. A Szeged elleni legutóbbi találkozó után, ami régen történt Kispesten, felcsattant a vastaps. A hazai szurkolók a szép játék után köszöntötték a Honvéd győztes csapatát. Feltámadt a Honvéd? Ismét nagy csapata lesz Kispestnek? Talán az a leghelyesebb meghatározás, hogy a mai Honvéd még csak jó Honvéd, és nem nagy Honvéd. Persze ez nem kisebbíti a Honvéd fiatalok kitűnő teljesítményét. A legutóbbi években nem tudott magáratalálni és régi hírnevéhez méltóan szerepelni a sokszoros bajnokcsapat. És most Szeged ellen nemcsak lendületes, energikus támadásokat veze:tek csatárai, de igen ügyes technikai megoldásokat, remek egyéni teljesítményeket is láthattak a szurkolók. Taktikából is jól vizsgázott a Honvéd. Az Idény elején új edző, Prei- fier Kálmán vet*e át a csapat edzéseinek irányítását. Nos. úgy látszik az új szakosztályvezetőnek sikerült rendbeszednie a Honvéd alaposan szétzilált szénáját. Az edző ügyesen válogatta össze játékosait. Tehetséges, fejlődőképes fiatalok, Kelemen, Ruzsinszky, Szendrei. Kocsis, Tóth K., Tóth Gy. mellett rutinos, tapasztalt labdarúgók. Sipos. Vági. Marosi, Komora jól egészítik ki az együttest. Különösen Sipos magáratalálá- sának őrülnek Kispesten. Támadófedezet volt legutóbb a Szeged elleni mérkőzésen és csapata legjobbjának bizonyult Uralta a mezőnyt, szinte minden támadás tőle indult ki és védekezésre is maradt ereje. A bajnokság megindulása előtt 50—GO százalékos teljesítmény elérését tűzték ki célul Kispesten. Ez az elmúlt évi teljesítményhez képest jelentős előrehaladás lenMind többet hallatnak magukról a férfi tornászok Napirenden» Jó az utánpótlás Beszélgetés Poprócsi Vilmossal Ismeretes, hogy Pécsett komoly tradíciója van a tomasportnak, amelyet évtizedeken át olyan országos klasszisú versenyzők és edzők képviseltek és képviselnek ma is, mint Várkői Ferenc és Horváth Leonóra, majd Héder János, K. Varga Lajos, Dévai Edit következett a sorban, hogy legújabban Tolnai Marta lépjen a nyomdokukba. Eredményes szereplés ne. A jó kezdés sem kápráztatta lel azonban a Honvéd vezetőit. ' A Pécsi Dózsa elleni vasárnapi mérkőzésről így nyilatkozott Prei- ner Kálmán edző: — Idehaza is nehéz ellenfél lesz a Pécsi Dózsa. Igyekszünk néhány változatot találni a jól záró I pécsi védelem átjátszására, j Kispesten még emlékeznek arra a mérkőzésre, amikor 1966. táva- j szán a Pécsi Dózsa 3:l-re győzte I le a fővárosban a Honvédőt. Igaz, j más alkalmakkor nemigen ter- I mett babér a pécsieknek a Hon- ivéd ellen Kispesten. Légutóbb Pécsett 1 :l arányú döntetlen volt 1 az eredmény. I A Honvéd szurkolók bizakodva várják a Dózsa elleni vasárnapi | találkozót. A jó kezdés megnövel- j te a szurkolók Önbizalmát. Ismét ; jó játékot és hazai győzelmet jvárnak. Kérdés, mit szólnak eh- ihez a Pécsi Dózsa labdarúgói? # Bratislavában megkezdődött a Duna Kupa asztalitenisz mérkőzéssorozat. A magyar utánpótlás egj'üttesck ellenfelei Szlovákia válogatottjai voltak. A fiúk mérkőzésén 5:2-es magyar győzelem született Szlovákia A válogatottjával szemben. Ugyanakkor a nők vetélkedésében a szlovákok győztek 3:0-ra. 0 Kolozsvárott folytatódott a nemzetközi vízilabda torna. A második versenynapon a magyar válogatott javított: biztosan 6:3 (1:0, 1:0, 2:2, 2:1) arányban legyőzte Romániát. A magyar csapat góldobói: Felkai (3), Szívós, Bodnár és Mayer voltak. A másik eredmény: NDK—Jugoszlávia 6:4, az NDK-sok újabb győzelmükkel a torna élére kerültek. A következő párosítás: Ma- gyarország-^Iugoszlávia, Románja —NDK. 0 A mentőn! nemzetközi j teniszversenyen a női páros ne- j gyeddöntőben a Polgár, Porzio j (magyar, olasz) pár vesztett a ; Szabó, Szörényi pár továbbjutott. • A Magyar öttusa Szövetség ! Elnöksége legutóbbi ülésén úgy J döntött, hogy a jövő évben bu- ' dapesten sorrakerülő világbajnok- j ságot szeptember második felében j bonyolítják le. 0 Az MHSZ ejtőernyősei ké- | szülnek az év nagy nemzetközi feladataira. Gyakorlásuk során az éjszakai ugrásaikra Debrecenben, a nappalira Hajdúszoboszlón kerül sor. A négy fős női együttes a nappali 1500 m-es késleltetett célbaugrásban ü.36 m-rel új országos rekordot ért el, a régi csúcs 0.64 m volt. Az 5 fős női együttes éjszakai 2000 m-es késleltetett csoportos ugrásban 2.78 m-rel alaprekordot állított fel. A 9 fős férfi együttes éjszakai késleltetett ugrásban 1500 m-es magas- > Ságból 2.55 m-es, 2000 m-es ma- > gasságból pedig 3.16 m-es eredménnyel ugyancsak országos alaprekordot ért el. Labdarúgó NB I. B. Szombaton két NB I. B. ősz- tályú labdarúgó mérkőzésre ke- j Sült sor. Komló—Miskolc 1:0 (1:0) Miskolc, 2500 néző, v.: Pusztai, j Góllövő: Korom. — A miskolciaké aktívabbak voltak, mint a véde^ \ kezesre berendezkedett komlói s csapat, mégis vereséget szenved-) tek. A vendégek egy gyors ellentámadás végén szerezték meg a két pontot jelentő gólt. Bp. Spartacus—Szállítók 2:1 (2:1) LABDARUGÓ NB ül: PEAC—Volán SC 1:1 (1:0). VéesA Ifjúsági stadion. 0 Marseilleben, a Franciaországbain vendégszereplő szovjet labdarúgó válogatott 1:0 (0:0) arányban győzött a francia első- ligás Marseilles ellen. • A Spárta Prága női asztalitenisz együttese a DTC Kaiser- berg-Duisburg ellen aratott 5:3 arányú győzelmével bejutott az Európa Kupa döntőjébe. 0 A rosslandi nemzetközi lesikló verseny megnyerésével a háromszoros olimpiai bajnok francia Jean Claude Killy másodszor nyerte el egymásután a világkupát. • Az „angliai Weymouth-ban megkezdődött a vak sakkozók 3. olimpiája. A magyar csapat eredményéről még nem érkezett jelentés. így felsorolva imponálónak tűnik az utánpótlás biztosítása, hiszen e sportág pécsi meghonosodása óta őzinte minden jelentős országos, de jónéhány nemzetközi versenyen is. nemcsak ■ jelen voltak, de eredményesen is szerepeltek tornászaink. De miután a sportban általában, úgy a tornászsportban is egyre magasabb kvalifikáltságot követel meg képviselőitől a szükséges színvonal, elérése,., ák^rát- lanul is felvetődik a kérdés;, lépést tu dunkle tartani a tpjrnasport immár világméretekben is jelentős fejlődésével. Kérdésünkre Ppprócsi Vilmos testnevelőlanár, á pécsi férfi 'tornáázsport utánpótlásának szakavatott mestere válaszolt, akiről bevezetőben még azt, is el kell mondani, hogy korábban maga is egyik reprezentánsa volt a magyar , tornasportnak. És annyit még. hogy a test- ! nevelő tanárkodás mellett a PVSK tomászfiataljainak edzését és sportpedagógiai nevelését 1960 óta I végzi, figyelemreméltó eredménynyel. • I — Hogy csak pécsi példával bizonyítsam a tornasport hallatlan minőségi fejlődését. talán elég, ha megemlítem egyik 14 éves növendékem. Harsányi József nevét, akit 20.’ évvel .ezelőtt a nemzetközi élvonalbeliek közé soroltak volna talaj gyakorlataival, és ma már országos viszonylatban ' is egyelőre csak a reménységek ! listáján tarthatjuk számon az I eredményeit. I Ezzel a példával azonban nemcsak a szembeszökő minőségi változásokat próbálta érzékeltetni, hanem a feladatok nagyságát is, melyekhez mint mondotta, mind kevésbé lesz elegendő az edző sportpedagógiai és gyakorlati képességeinek, erőfeszítéseinek maximális kifejtése, illetve át- plántálása, ha nem kap hozzá hathatós támogatást az illetékes sportfórumoktól. Konkrétabban miről is van szó? — Nem többről és nem kevesebbről. mint az objektív lehetőségek biztosítósáról — mondotÚSZÁS A Magyar Úszó Szövetség szombaton a Sportuszodában rendezte meg idei negyedik ellenőrző versenyét. Eredmények: 200 m női pillangó: 1. Zabonyai Katalin (Spartacus), 3. Árokszállási Agnes (BEAC), 100 m gyors: 1. Kucsera (Bp. Honvéd). 3. Márton- íi (Eger). 100 m mell: 1. Szabó S. (Spartacus). 2. Szabó T. (Eger). 100 m hát: 1. Cslkány (FTC), 3. Márton« (Eger). 400 m vegyesúszás: 1. Becset (Bp. Honvéd), 3. Cservenák (Szolnoki Dózsa). 400 m női vegyes: 1. Varga Zs. (Vasas), 3. Árokszállási (Szegedi EAC). ta_ — Ez azt jelenti, hogy a néhány jól felszerelt, tornateremmel ellátott általános, Illetve középiskolán kívül meg kellene teremteni a tomasport korszerű lehetőségeit minden jelentősebb pécsi és vidéki iskolában, mert csakis ezáltal szűnne meg az az áldatlan állapot, hogy a tomászpalán- ta majdnem, hogy csak véletlenül kerül az edzók keze, Illetve irányítása alá. Tehát nem hozta fel hiányosságnak azt, amivel más sportágak edzői érvelnek általában, vagyis nem hárította át a felelősséget az általános Iskolák testnevelő tanáraira. Minden segítséget megkapok — Én csak azt mondhatom, hogy évek óta minden tőlük telhető segítséget megkapok, noha mint mondottam, tornaterem^ és felszereltség híján csak korlátolt' nehézségeik kannák é sportágra valóban alkalmas fiatalok előnevelésére és átadására. Elsősorban természetesen a néhány éve létesült Pécsi Sportiskola biztosítja számára. — vagy ahogy ő mondotta — edző kollégái számára is az utánpótlás zömét és ennek meg is van már az eredménye. Tavaly például az ösz- szes vidéki versenyekét csapatban és egyéniben is megnyerték korosztályukban a növendékei és a magyar bajnokságon is a dobogós helyezések 23 százalékát jegyezték fel a pécsi fiatalok eredménylistájára. Ezzel az eredménynyel a Budapesti Központi Sportiskola mögött a második, helyet foglalták el, megelőzve olyan nagy riválisokat is, mint a Budapesti Dózsa, a Vasas es a Honvéd sportiskola tornász-növendékei. És mit Ígér az idei évad? — Korai volna még esélyekről beszélni, de a néhány legfrisebb eredményből máris kitűnt, hogy volt foganatja a felkészülésnek -~ mondotta. — Mindenesetre biztató volt már a területi verseny is, Poprócsi Vilmos, a pécsi férfi tomászutánpótlás mestere ahol a mieink magasan kiemelkedtek a mezőnyből, na és az is reményekre jogosít, hogy a legifjabb korosztályunk is az első helyezések egész sorát szerezte meg a vidéki bajnokságon. Biztató előjelek Mindenesetre jó és valóban biztató előjelek ezek a Gráczban sorrakerülő Európai Ifjúsági Játékokra. amely elten a pécsi gép- Iparlstak Is ott lesznek, és minden bizonnyal mindent elkövetnek hogy méltóképpen képviseljék ' a magyar középiskolás torna- sportot. _ _ P. Gy. JKai sportműsor Labdarúgás: NB 1. mérkőzés: Bp. Hőhvéd—Pécsi Dózsa, Kispest 15.30, NB I. tartalékmérkőzés: Bp. Honvéd—Pécsi Dózsa, Kispest 13.48, NB I. B. mérkőzés: Pécsi Bányász—Egri Dózsa, Pécsújhegy 14.30, NB II. mérkőzések: PVSK —Szombathelyi Cipőgyár, PVSK pálya 14.45, Máza-Szászvári Bányász-Nagykanizsai Bányász, Szászvár 15.30, Dorogi Bányász- Pécsi Ércbányász, Dorog 14.30. NB III. mérkőzések: Szigetvári ZMSE—P. Helyiipar, Szigetvár 35.30, Dombóvár! Spartacus—Mohácsi TSZ TE, Dombóvár 14.00, PBTC—Szekszárdi Dózsa, BTC pálya 10.00, Bonyhád—Honvéd Steinmetz SE. Bonyhád 15.30. Megyei mérkőzések: Mágocs—P. Szikra. Mágocs 15.00. Vasas n. Bányász—Véménd, Vasas U. bányatelep 15.00, Pécsszabolcs—Szederkény, Pécsszabolcs 10.00, P. Kinizsi—Pécsvárad, kovácstelepi pálya 10.15, P. Porcelángyái>-Siklós, porcelán gyári pálya 0.00, Vasas I. Bányász—Vajszló, Vasas I. bányatelep 10.00, P. Vasas—P. kesztyűgyár, egyetemi pálya 9.30, Boly—Beremend, Bóly 15.30. Kézilabda: Felszabadulás Kupa fér« mérkőzés: Pécsi Dózsa— Pécsi Bányász. PVSK pálya, 10.30, Vörös Meteor Kupa, női mérkőzések, PVSK pálya 8.00. Asztalitenisz: NB n. mérkőzések: PBTC—Dorog, férfiak BTC terem, 9.30, PBTC—Veszprém nők BTC terem, 9.30. Atlétika: Megyei mezei futóbajnokságok, a budapesti és har- kányfürdől vasútvonal találkozásánál, 10.00. Kosárlabda: NB L mérkőzés. Szigetvári Vörös Meteor—Bp. Meteor, nők PVSK csarnok 10.15, NB n. mérkőzés. PEAC—Székes- fehérvár, fértfak, PVSK csarnok 11.30. Természetjárás: Tájékozódási futók városi egyéni bajnoksága, Dömörkapu, rajt 7.00. Finnországban, Pécs testvér* városában, Lahtiban járt az MTS megyei és városi tanács elnöke, dr. Csernus Kálmán és Rózsahegyi Mátyás. Tapasztalataikról, élményeikről beszélgettünk Rózsahegyi Mátyással. — Megható volt a magyar nép iránti nagyi okú testvéri szeretet, mellyel az egyhetes vendéglátás, a hivatalos és barát*.i programok alatt lépten nyomon találkoztunk és a finn testvérváros vezetői, polgárai részéről megnyilvánult — kezdte beszámolóját az MTS városi Tanácsa elnöke. A pécsi sportvezetők finnországi látogatása egybeesett a Salpausselka néves éven- kint megrendezésre kerülő háromnapos síversenyek ünnepi parádéjával. A 90 méteres müugró nagysáncnál olyan élményük volt a pécsi sportvezetőknek, amit nem egyhamar felejtenek el. — Az 1967. évi finn mü- xigróbajnok az éj teljes sötétjében végzett vakugrását, a a csoportos, páros ugrásokat, a látványos tűzijátékot 50 ezer néző figyelte. Megtekint tettük a nagysánc siugróver- senyt is, melyen neves hazai és külföldi sizők indultak. A versenyről csak annyit, az U. Kekkonen finn államelnök és a diplomáciai testület képviselői is végignézték. Kár, hogy a versenyen magyar sí- zők nem indultak. Finn barátaink is észrevételezték ezt. Finnországban, a téli sportok paradicsomában nagyszerű sportteljesítményekkel találkoztak a pécsi sportvezetők. Nem ok nélkül pályáznak a téli olimpia megrendezésére. Lahti is igen fejlett sportkultúrával rendelkezik. Rózsahegyi Mátyás erről így beszélt: „ — ötvenöt sportkör működik a városban 15 ezer aktív spor tolóval. Négy ugrósáncuk van* kijelölt sífutó, lesikló és Thüle sikló pályájuk. Tíz gyakorló pálya és 600 méter hosszú sífelvonó, tíz jégkorongpálya és müj ég stadion biztosit sportolási lehetőséget a lahti fiataloknak. A legnépszerűbb sportág « sí. Tizenkét sportkör működtet si szakosztályt, de nagyon sokan kedvelik a természetjárást. Sportiskolásokkal is találkoztunk, labdarúgásban 800, síben 1000 és jégkorongban 800 fiatallal foglalkoznak a lahti sportiskolában. Más szabadtéri sportlétesítményekkel is megismerkedtek a pécsiek. Huszonöt különféle szabadtéri sportpályát számláltak össze. Csak « tömegsport részére. — Kicsit irigykedtünk, *mi- kor a két fedettuszodát a tizenkét nyártfürdőt, a kajak,, v I Vitorlás és vízipályát, a golftelepet, a két céllövőpályát, a lovardát, ijásztelepet és a két nagyteremmel (40x40 méter alapterülettel rendelkező sportcsarnokot, a teljesen automatizált 12 pályás tekecsarnokot, az ökölvívó, birkózó és súlyemelő edzőtermeket végignéztük. — A város valamennyi sportlétesítményét a városi tanács sportlétesítmény vállalata kezeli. A sportlétesítményeket a városrendezési terveknek megfelelően szüntelenül bővítik, korszerűsítik és újakat építenek. A városi tanács 1968. évre 800 ezer márkát biztosit erre a célra. A központosított sportpályák edzésekre és edzésjellegű versehyekre díjtalanul állnak a sportkörök és a sportolók rendelkezésére. Hivatalos, bevételes rendezvények esetén pedig progressziven fizetik a bérleti dijakat. 1. osztályú jégkorong mérkőzés után a bevétel 20 százalékát, 1. osztályú labdarúgó mérkőzés után 200 finn márkát, és így tovább. A megye és a város sportvezetői finnországi tartózkodásuk során baráti tárgyalásokat folytattak Lahti város psportvezetőivel, a két város sportkapcsolatainak ki- , bővítéséről, megerősítéséről. < — Finn barátaink örömmel vennék, ha magyar élvonalbeli sportolók is részt vennének az évenként megrendezésre kerülő téli sportjátékaikon, örömmel fogadták a szeptemberben Pécsett sorrakerülő nemzetközi Mecsek Kupa kerékpáros versenyre a meghívást és Ígéretet tettek, ellátogatnak a viadalra — fejezte be Rózsahegyi Mátyás. — fcf «•** A sportcélú támogatás 4 sport gazdasági oldala — amely nyilván több szempontból is meghatározó jellegű lehet — lényeges átalakulás időszakát éli as új mechanizmus viszonyai között. Nem csupán a minőségi sportban, az élsport- ' b*n, ahol a nagy egyesületek konkrét módin is érdekeltek a közönség számának, tehát a bevétel alakításában, de a tömegsportban, a kis egyesületek, az üzeni és tsz-sportkö^ rök szempcntjából is új, de legalábbis módosított szabályok rendezik az anyagi támogatás lehetőségeit. A pillanatnyilag még nem :eljcs jogszabályok nagyjából tsztázzák a költség- vetési szeriek számára, hogy kellő és aúnyos pénzügyi támogatást nújthassanak a helyi sportegyestiitek működéséhez, illetve a felyi sportlétesítmények fenntartásához. A jogi lehetőségek gyancsak rendelkezésre állnal ahhoz is, hogy a tanácsi szevek a saját pénzügyi alapja révén, annak egy része felhsználásával hozzájáruljanak i különböző helyi sportlétesítrények építéséhez, felújításaim, nagyobb arányú sportfelszercések beszerzéséhez is. A szabások hasonló módon kiterjednek a sport vállalati támogatásunk módjára és mértékére, beíértve a sportlétesítmények és berendezések fenntartásátis. „A résztedési alapból ~ szólnak az rányeivek — finanszírozni lelt a különböző test- nevelési ( sportfeladatokat, mint példát a munkahelyi testnevelés, a különböző jelvény- szerző versnyek, mozgalmak, sportümiepá^ek, szpartakiádok* üzemi bajneságok stb., a sport- egyesületne ilyen célra adott pénzügyi Lmogatás formájában. vagy a sportfeladat kiadásainak Közvetlen pénzügyi lebonyolítáival. • • A pénzüfi alapból pénzügyi támogatás dható a vállalatnál működő sprtegyesület működési céljaira,de pénzügyi támogatást lehe folyósítani — ha a vállalatnál em működik sportegyesület annak a sport- egyesületne amelyik keretében, szerzésében a vállalat dolgozói sírt ólnak .. |\Tagy ján azonos elvek ne- rint realizálható a tsz- sportkörök sőt a földműves- szövetkezek sportcélú támogatása is. A korábbi merev előírások íjt tekintetben meghiúsították S helyi kezdeményezések & részét, az egyébként szükges anyagi centralizáció mett megfeledkeztek az ezzel tfüttjáró decentralizációs oldaóL A központi támogatás íalában egyirányú, meghatároz! központi célok megvalósítót szolgálja, végső soron a «ftmozgalom legfőbb céljait, dezzel együtt a helyi sport és f.dasági vezetés érdekeltsége léikül, helyi sport nélkül a srtmozgalomnak legfontosabb étege, a helyi tömegsport ilhat célszerűtlenné, vagy egys*üen elsorvad, mint egy-két iyen a korábbi időben elő hördült. A tömeport mindig helyileg realizálód! Nem csupán azért, mert a hil, üzemi vagy falust fiatalok tedzését van hivatva szolgálni, íert tömegbázisa az iskola, a unkahely, de abból az okból, hogy a sportoláshoz szükjes anyagi eszközök is elsősöm, vagy kizárólag helyileg Inak rendelkezésre. Az üzema termelőszövetkezet kollektív; dönti el, hogy milyen mékü támogatást nyújt a munksiyi dolgozók sportolásához. zemi, városi vonatkozásban tömegsport lehetőségei áltban kevesebb problémát oSnak. Egyrészt elég sok az an különböző sport" ágakban megszempontból erős egyesület száma, ahol a sportolni váfr fiatalokat szíveseit látják, étben az egyesületekben me^elő sporteszközökhöz Is hozzóhatnak. Másrészt az üzemi )ortkörök általában résztvesk egyik vagy másik sportág :emi bajnokságában, ezeknek bajnokságoknak többnyire hjományuk is van. Egy üzemi dozónak végülis köny nyebb gtalálni a tömegsporthoz a (tőséget. Falun edig az okos Whp fogás tmthet olyan anyagi bázist, &ely megoldhatja, de legalábt kellően elősegítheti a helyi fiiok testedzését, sportolását. w tsz egyedül talán nem is Halja szívesen a sport anyagi heit (s talán nincs Is olyan Ind anyagi helyzetben, vagy é a tagság nagyobb része ne látja a helyi tömege sport .ntőségét), de a helyi földműszövetkezettel, a tanáccsal^: esetleges kis üze~ mekkelaröltve olyan anyagi támogat biztosíthatnak, amire eddig ; volt lehetőség. A rtcélú támogatások » ábbi időszakban jogilag el« „sokoldalúak'* voltak« Az újsabályok (s azok is, amelyonég szövegezésre, ha- tározatatalra várnak) rendezik a zonyokat ezen a területen Nem kell különböző manő\k révén anyagi lehetőséget álni a helyi, munkahelyi rthoz, de ki kell használni a lehetőséget, amit a törvén, rendeletek biztosítanak. n többet, és nem ke- vesebl m x j. i A MU sportok isisOcmmí LaML A ■ ■Mtorto. Mg? Mogrósánc