Dunántúli Napló, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-22 / 69. szám

4 Ounonmu «ve**»i® 1968. március 22. I 22 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük Izolda nevű kedves olvasóinkat névnapjuk alkalmából. A Nap kél 5.43, nyugszik 18.00 órakor. A Hold ké) 2.54, nyugszik 10.22 órakor Tavasz Irigyeljünk csak az óránk­1 ra: ma ebéd után, pont­ban tizennégy óra huszonkét perckor: itt a tavasz. Köszön­töttük március l-én is a ta­vaszt, az a meteorológiai volt, s bizony nem napfénnyel, me­leggel, virágbomlással kö­szönt vissza. A mostani: a csil­lagászati tavasz. Talán „ő” el­hozza, a csillagokban hihetünk. A Nap már a Halak és a Vízöntő határán jár, most már hiába hozhat még hózáport is a szeszélyes március — megér­kezett, itt van, ma délután ti­zennégy óra huszonkettő perc érkeztének pontos ideje. Ekkor fordul Földünk évi járásában úgy a Nap felé, hogy mind­két arcát — az északi és déli féltekét — egyformán világítja meg. A nap járásában hihe­tünk ... A mai éjszakánk — álmunk — pontosan annyi ideig tart, mint nappalunk, a Nap ponto­san keleten kel és nyugaton nyugszik, úgy mondjuk: nap­éjegyenlőség. Hiába: megérkez­tünk a tavaszba, s nincs meg­állás, máris elindultunk a nyár felé. Az idő még az „évszak­hoz képest kicsit hűvös”, de a nők már eldöntötték a tavaszi divatot. Szabályos tavasz érkezett? Nem a Meteorológiai Intézet­től érdeklődtem, hanem a már 50. életévéhez közeledő Réthly professzortól, a meteorológia hajdani egyetemi tanárától. „Ta­vasz ez?” „Tavasz — mondja az ezüsthajú bölcs — nálunk minden lehet, ha nem is a krónikás időket hívom tanúnak — ezen a napon egész hadse­regek hulltak hóviharokba, és régi feljegyzések szerint tava­szon már arattak is —, de hosszú életem emlékeit, s esze­rint mondom: nálunk minden lehet. 1938-ban huszonnégy fo­kos melegben már fürödtek a fiatalok, 1913-ban pedig méte­res hóban jártunk. Azért szép, mert: kezdet, s ezért minden lehet”. Tavasz kezdődik, a csillagok bizonyítják. Tavasz és szerelem. A Venus a hajnalégboltról át­jön az esti égboltra. (Hajnalban ki nézné?, alszanak még ilyen­kor az esti csillagnézők.) El­jött az esti séták, vallomások, csillag nézések ideje. Feltűnnek már a tavaszi csillagok. Nap­nyugtáiul már felfénylik az Arcturus, Tehénpásztor ó, s a mitológia szerint a Nagymed­vét őrizte, hogy le ne szökjék az égről. (Ha párodnak muta­tod a Göncölt, akkor a Nagy- medvét mutatod, az Ursa Ma­jort, a Göncöl azonos vele.) En­nek is szép tavaszi története van. Areas görög ifjú belesze­retett Dianába, Juno istennő vadásztársnőjébe. (Juno Jupiter­nek, az öregedő, féltékeny fe­lesége volt.) Juno ezt nem tud­ta elviselni. ezért bosszúból medvévé változtatta Arcast, s feltette az égre és Arcturust, a pásztort bízta meg őrzésével. Akik pedig még éjfélkor is a parkban, utcán vannak — a csillag nézésben gyorsan elsza­lad az idő —, azok harang- konduláskor, éjfélkor az Orosz­lánt is láthatják az égen. (KŐBÁNYÁT) — A Baranya megyei Ce­ment- és Mészmű kisajátította és birtokba vette beremendi lakótelepének 5 hol dny i terü­letét. A kártalanítás összegé­ben valamennyi tulajdonossal megegyeztek. Elfekvő készletünkből bútorelem, díszkerítés, virágállvány KÉSZÍTÉSRE ALKALMAS LÉCESELÉK áron alul eladó a MÉK Megyeri úti telepén. Ugyanitt tüzelésre alkalmas göngyölegliuHa- dék 10 és 20 l't-os áron kapható. A Mecseki Szénbányák, a Petőfi Sándor laktanya fiatal kl- szesei tegnap délután a csertelói emlékműnél tették le ünnepélyes fogadalmunkat. Az ünnepségen, amelyen Stier József, a Mecseki Szénbányák pártbizottságának titkára is részt vett, Lukács János, a KISZ KB tagja, a KISZ megyei első titkára mondott ünnepi beszédet. A résztvevők az ünnepség alkalmával megkoszorúzták a bányász mártírok emlékművét. Utcabál az udvaron... — Véradókat tüntettek ki Mozsgón. Modenszider Lajos tízszeres véradó arany-, töb­ben ezüst- és bronzjelvényt kaptak. — Elhunyt Murányi-Kovács End­re. Március 21-én hajnalban, 60. születésnapja után néhány nap­pal hosszú szenvedés után súlyos betegségben elhunyt Murányi- Kovács Endre író, hírlapíró, a Magyarország kulturális rovatá­nak vezetője, az irodalomtudomá­nyok kandidátusa. — MADARAK A RADAR ER­NYŐN. Az amerikai Johns Hop­kins University három fizikusá­nak, Konradnak. Hicksnek és Dobsonnak sikerült olyan radar rendszert kidolgoznia, amelynek segítségével megállapítható, hogy milyen fajta madarak vonulnak át az égen. Az egyes fajták ugyanis különböző módon rea­gálnak a radarra. Ugyancsak megkülönböztethetők a madarak egyéb repülő tárgyaktól, rovarok­tól, repülőgépektől, rakétáktól, meteoritoktól stb. — A TIT Közlekedési Szabad- egyetem sellyei tagozatának ün­nepélyes záróvetélkedőjét március 24-én, vasárnap 9 órakor tartják a sellyei művelődési házban. — Kisiklott a vonat. Szerda este Palotabozsok és Béta kö­zött első két tengelyével ki­siklott a sebesvonat motor­mozdonya. Személyi sérülés nem történt. Az akadály el­hárítása 3 órát vett igénybe. Az okot vizsgálják, de minden valószínűség szerint műszaki hiba okozta a sebesvonat mo­tormozdonyának kisiklását. — őszi zab. A délalföldi mező- gazdasági kísérleti intézet két tu­dományos kutatója: dr. Somorjai Ferenc és dr. Nagy Miklós több, mint egyévtizedes munkával ki- nemesitette az első magyar őszi zabot. A most előállított és elő­zetes fajtaelismerést kapott „új­szegedi őszi zab” jól tűri a ke­mény téli fagyokat, s a tavaszi vetésűeknél 30—40 százalékkal ma­gasabb hozamot ad. Az új őszi zab más gabonafélékkel keverve jóminőségü zöldtakarmányként is számításba jön. Előnye éppen az, hogy olyan időpontban vágható, amikor zöldtakarmányokban hi­ány van. ♦ TIZENHARMADIK HAVI FIZETÉS Tegnap kifizették a Pé­csi Porcelángyárban az 1967. évi nyereségrészese­dést. A gyár múlt évi cél­kitűzéseit maradéktalanul megvalósította, s így 2 mil­lió 160 ezer forint került a nyereséget tartalmazó borí­tékokba. Ez az összeg 26 munkanap bérének felel meg. Az idei nyereségosztás érdekessége, hogy már har­madszor kapták meg a dol­gozók a „tizenharmadik hó­nap” bérét — 1965. óta ugyanis minden alkalommal egy hónapnak megfelelő összeget tett ki az osztalék. ♦ — Átmeneti kabát, szivacs, szö­vet. ballon, férfi és női. vásárol­ható engedményes áron a Leérté­kelt Aruk Sallai u. boltjában, (x) — Karambol. Tegnap a pé­csi Kossuth utca és a Sörház utca kereszteződésében Mol­nár Tibor székesfehérvári ta­nár személygépkocsijával ösz- szeütközött egy GAZ gépko­csival. Molnár Tibort a. men­tők fejsérüléssel a Il-es szá­mú sebészeti klinikára szállí­tották. Távirat A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Nor­vég Kommunista Párt ma Oslóban megnyíló XII. kong­resszusát. ♦ — Múanyagbevonatú vas­huzal. A salgótarjáni kohá­szati üzemekben most szere­lik a milánói Covema cégtől vásárolt műanyagbevonó be­rendezést, de a piackutatás eredményeként eddig már hat országból, Hollandiából, Svéd­országból, Jugoszláviából, a Szovjetunióból, az NSZK-ból és Szudánból érkezett nagyobb megrendelés Salgótarjánba műanyagbevonatú vashuzalra. — Levelező tagjává választotta Germanus Gyula professzort az Indiai Iszlám Tudományok Inté­zete. A tárgyalóteremből A múlt év végén beszámoltunk a villányi postahivatalban lelep­lezett nagyarányú sikkasztásról, amelynek elkövetőit, Katona And­rás 59 éves hivatalvezetőt és Má- nyoki László 34 éves postai kéz­besítőt a rendőrkapitányság elő­zetes letartóztatásba helyezte. A sikkasztókat a Siklósi Járásbíró­ság vonta felelősségre és több napig tartó főtárgyalás után íté­letet hozott. A bíróság a szakértők vélemé­nye alapján megállapító ta, hogy 1966 májusától 1967 októberéig a két sikkasztó 189 ezer forinttal károsította meg a postát. Katona, aki 1946 óta vezette a villányi postahivatalt, a hamis bizonylatok tömegével fedezte a maga és bűn­társa visszaéléseit. A bíróság bi­zonyítottnak vette, hogy Katona egyedül 106 ezer, Mányokival kö­zösen pedig 83 ezer forintot sik­kasztott el. Katona a bíróság előtt csak annyiban ismerte el bűnös­ségét, hogy leplezte beosztottja üzelmeit, a hivatalos pénzek el- sikkasztását azonban tagadta. Má- nyoki vallomásában 30—50 ezer forint eltulajdonítását ismerte be. A harmadrendű vádlott Mányoki Lászlóné, aki szintén postai al­kalmazott volt, nem tagadta, hogy tudott főnöke és férje visszaélé­seiről és beismerte, hogy amikor bajba jutott. hamis tanúzásra akarta rábírni egy ismerősét és az édesanyját. A bíróság Katona Andrást 5 évi, Mányokit 3 és fél évi bör­tönre. Mányokinét pedig 1® hónapi felfüggesztett szabadság­vesztésre ítélte. A bíróság továb­bá az ítélet jogerőre emelkedése után, az állásukból fegyelmileg elbocsátott Katonát és Mányokit egyetemlegesen 83 ezer, Katonát egyedül még külön 106 ezer fo­rint kármegtérítésre kötelezte. — Erdőtüzek. Meggyulladt az avar szerdán a pécsváradi hegyoldalban. A lángok átter­jedtek a Mecseki Állami Er­dőgazdaság erdeire, amelyből mintegy 10 holdnyi égett. A tüzet a pécsi tűzoltók és a honvédség együttesen oltották el. A kár 80 ezer forint. Avart égettek és felügyelet nélkül hagyták a tüzet teg­napelőtt Horváthertelenden, a Borik dűlőben. A lángok át­terjedtek a 23. szám alatti présházra és pincére, a tető- szerkezet, az ablakok és ajtó­tokok és a hordók égtek. A tüzet, az ibafai önkéntesek ol­tották eL Nyolc vállalat és intézmény KISZ szervezete közösen ren­dez ifjúsági nagygyűlést szom­baton este 6 órakor a Jókai utcai Általános Iskolában a forradalmi ifjúsági napok ke­retében. A rendező szervek — a 12-es AKÖV, a Porcelán­gyár, a Húsipari Vállalat, a Brn. Fodrász Ktsz, a Pécsi Sütőipari Vállalat, a Sörgyár és a Posta KISZ szervezetei — olyan programot igyekeztek összeállítani, mely elsősorban hangulatával, romantikus szí­nességével köti le a fiatalok figyelmét. Az ünnepi beszéd után tábortüzet gyújtanak és változatos műsort adnak, me­lyet tánc követ. Rendezvé­nyükre szeretettel várják a nyolc vállalat és az egész város fiataljait. —• A Jászberényi hűtőgépgyár, amely tíz éve kezdte meg a ház­tartási hűtőgépek gyártását és a héten készítette el a félmilliomo­dik, korszerű hűtőszekrényt, a kettős jubileum alkalmából aján­déksorsolást rendez. A március 15. és május 15. között vásárolt Lehel típusú hűtőszekrények tu­lajdonosai országszerte díjmentes sorsjegyet kapnak. A sorsolást május 26-án Budapesten nyilváno­san tartják meg. Tíz hűtőszek­rényt, valamint 150 értékes ház­tartási cikket sorsolnak ki. Központi boyler. Erb János rajza — MEGKSZDÖDÖTT A PRI­MŐR-EXPORT. Még ezen a hé­ten magyar camion körülbelül negyvenezer fej salátát visz Ausztriába a Budapest környéki kertészetekből. — Baltával fejbevágta ve- jét. Gresa József pécsi lakos egy házban lakott vejével, Bal­ia Sándorral. Szerdán este Gresa Józsefné és a vő össze­vitatkozott, mire Gresa József a vöjét egy fejszével hátulról fejbevágta. Bállá Sándor sú­lyos sérülést szenvedett. A rendőrségi vizsgálat folyamat­ban van. — Találtak pénzt. Igazolt tulaj­donosa a siklósi Rendőrkapitány­ságon átveheti. — Áramszünet lesz március 23-ig 8—17 óráig Csertető és környé­kén. — Március 30-ig fél 8—17 óráig a Gyula u. és környékén. — 22-én 7—16 óráig Gesztenyés, Fe- hérkút, Kozári kőbánya. Alsó-, Felsőgyükés. Vidámpark, Lámpás völgy. Kispiricsizma által hatá­rolt területen. — 23-án 12—18 óráig Fürst S. utcában a Gyárvárosi ls~ kólától az Ellőd u. terjedő szaka- SZáS. Színházi világnap,? a magyar rádióban A magyar rádiózás történe- j tében szinte egyedülálló vál- j lalkozással készül a Rádió az | idei színházi világnap meg- j ünneplésére. Március 27-én 14 órától éjfélig végig elő adás- ! ban adnak műsort a hallga- { tók kívánsága szerint. Ez any- [ nyit jelent hogy az ország ' különböző részeiből, sőt akár külföldről is telefonon jelent­hetik be a ital Igátok kívánsá­gaikat az adás folyamán a Rádiónak: mit szeretnének hallani. A kfvánságszámokból „menet közben” kerekedik ki maga a műsor, tekinte tel a színházi világnapra, elsősor­ban a hallgatók színházzal kapcsolatos kívánságait elégí­tik ki. Este 19—23 óra között ugyanis összeköttetést terem­tenek 29 színházzal. Ezek kö­zűi 18 magyar — fővárosi és vidéki — 11 pedig külföldi színház. A külföldi fővárosok közül kapcsolják Moszkvát, Londont, Párizst. Varsót, Prá­gát, New Yorkot, Berlint és Montreált. A műsor előkészítésében és bemutatásában több mint száz szerkesztő, riporter és techni­kai munkatárs vesz részt. • — CHURCHILL GÉPKOCSIJA. Londonban elárverezték Winston Churchill, volt angol miniszter- elnök 1938-as gyártmányú Austin Cambridge védjegyű személygép- , kocsiját, amelyen gyakran uta- i zott a második világháború évei­ben. 1360 fontsterlinget fizettek érte, vagyis hétszer annyit, mint amennyibe eredetileg került. — Habselyem kombiné, német import, 80.— forint helyett 52.60 forintért, férfi ingpulóver, német import, 274.— forint helyett 183.50 forintért érkezett a Leértékelt Áruk Sallai u. boltjába. (x) — FÉRJHEZMENÉS UTÁN. Egy londoni orvos elhatározta, hogy kideríti, milyen változások áll­nak elő egy fiatal nő szerveze­tében házasságkötés után. öt­száz 27 éves nőt vizsgált meg hajadon korában, illetve négy hónappal az esküvő után. Töb­bek között arra a meglepő ered­ményre jutott, hogy a fiatal asz- szonyok többségének hangereje kétszer akkora, mint leánykorá­ban volt. — Tűz Mázán. Két megye, Tolna és Baranya tűzoltóit riasztották szerdán Mázán. A régi hőerőműben, ahol a he­lyi ktsz-nek gumifeldolgozó üzeme van, egy pajtában 500 négyzetméternyi területen fel­halmozott használt gumi égett. A környező épületeket is erő­sen veszélyeztető tüzet sike­rült lokalizálni. Az oltásban a komlói állami és a sásdi önkéntes tűzoltók vettek részt. — LESZÁLLÓHELYEK A HOL­DON. Az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA a Lunar Orbiter és a Surveyorok által továbbí­tott képanyag alapján öt „ki­kötő’” helyet jelölt meg a Hol­don, ahol — legalábbis látszó­lag — biztonságos a holdutasok leszállása. Kettő a Nyugalom tengerében, kettő a Viharok óceánjában, s az ötödik Köz­ponti öbölben található. — A Zsolnay Művelődési Ház március 23-án bált rendez. Zene: TREMOLO. (x) | Színház Nemzeti Színház: A tetovált fó- zsa (este 7 órakor). Puccini bér­let. Gyermekszínház: Mátyás király juhásza (délután 3 órakor). Mozi Park: Hogyan kell egymilliót lopni? (f 4, h 6, 8). Petőfi: Hogyan kell egymilliót lopni? (4. n 6, í 9). Kossuth: Hogyan kell egymilliót lopni (10 12). Big Beat (f 3, f 5). Kötelék (f 7, f 9). Pécsszabolcs: Árnyak a Notre Dame felett (5. 7). Meszes: Sze­vasz, Vera! (6). Mecsekaljai Regényes élet (7). Vasas L: A tettes elrejti arcát (6). 16 éven felül. Vasas H.: Adámnak hív­ták (6). Ságvári K. O.: Az Auró­ra cirkáló (f 6, f8). Mohács: Kalandorok (4. 7). Siklós: Kár­tyavár (7). Szigetvár: Nem vá­rok holnapig (7). Pécsi Rádió 17.30: Magyar nyelvű műsor: — Fél hattól hatig. — összeállttá* aktuális témákból. 18.00: Uj felvételeinkből. A KM zinczy étterem népi zenekara játszik, Sárközi György vezeté­sevei. Acs Irén és Vörös Imre énekel. 18.40: Dél-dunántúli híradó. •—* Műsorismertetés. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor: Irodalmi esték a stúdióban. — A műsort összeállította: Pavlov Dusán. 19.30: Német nyelvű műsor: — Kulturális hírek. — Fúvószene. 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. S.D5: Élővilág (ált. lsk_ S. oesíX 8.30: Angol nyelv (középisk. 3— 4. oszt.). 9.00: Földrajz (ált. isk. «. oeztX 13.35: Élővilág (ism.), 14.30: Földrajz (ism.), 17.25; Műsorismertetés. 17.26; Pedagógusok fóruma. 17.58: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05: A Magyar Hirdető műsora. 18.10: Ifjúsági kisfilmek. 18.35: Az orvosi gondolkodás tör­ténete. 2. Bizánci orvostudo­mány. 19.00: A világ térképe előtt. — Aktuális külpolitikai műsor. 19.25: Esti mese. 19.35; Nótaszó. 20.00; Tv-hiradó. 20.20: Az állhatatos feleség. — Magyarul beszélő nyugatnémet film. 16 éven felülieknek I 21.40: Költészet. Lírai riport Weöres Sándorral 21.55: Tv-híradó — 1. kiadás. Jugoszláv Tv. 17.15: Az ön keresztrejtvénye. 18.20: Zenei képernyő. 19.05: Ob­jektív 350. 20.35: Játékfilm. 22.05: Tíz jelenkori jugoszláv építész. Műszaki hónap MÁRCIUS 22., PENTEK; # 17 óra: Technika Háza: Közgazdasági Társaság Klub­ja: „Az anyagi ösztönzés és az új gazdasági mechanizmus összefüggései az NDK-ban” rímmel előadás a klub tagjai részére. 0 18 óra: Mohács, Kossuth Filmszínház: A technikai hét megnyitása, ünnepi beszédet mond: Fischer János, a városi tanács vb-elnökhelyettese. # 18.20 óra: Dr. Bánky Géza, a KGM osztályvezető főmér­nöke: „A magyar műszaki fejlesztés és a világszínvonal”. # 18 óra: Szederkény, Művelő­dési Ház: Nészerű technikai könyvek és kiadványok — ki­állítását megnyitja Józsa Gyu­la járási könyvtárvezető. — Maxim János gépészmérnök: „A mezőgazdaság korszerű szántóföldi gépei”. — Barflon és Jersey mői hosszú­nadrág, színekben 230.— és 360.— forintos áron a Leértékelt Aruk Sallai u. boltjában kaphatók, (x) — A Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat (régebbi nevén Pécsi Gázmű) értesíti a gázfogyasztókat, hogy az év fo­lyamán áttér az 5000 kalóriás gáz­szolgáltatásra. 1968. március 20. és április 20-a között pénzbesze­dőink a gázmérők havi leolvasá­sakor, illetve a számlák kifizeté­sekor az átállással kapcsolatban gázfogyasztóinkat érintő felhívást adnak át, amely az átállással kap­csolatban több fontos figyelmezte­tést tartalmaz. Tekintve, hogy pénzbeszedőinket csak a felhívás kézbesítésével bíztuk meg. rész­letes felvilágosítás adásával a 22-97 távbeszélő számon jelentke­ző dolgozóink hivatottak. Nyoma­tékosan kérjük fogyasztóinkat, akik bármely oknál fogva a jel­zett felhívást 1968. április 20-ig nem kapták meg. ezt vállalatunk­nál a fenti időpont után sürgő­sen bejelenteni szíveskedjenek, (x) Halálozás HANKÖCZY ARANKA nyug. tanítónő 91. évében hirtelen elhunyt. Temetése március 23- án fél 11 órakor lesz a Szt. Mihály kápolnából. A gyászoló rokonság. Köszönet Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetet­len halottunk. ÖZV. MOLITOR JÓZSEFNÉ temetésén megjele­nésükkel, virágok, koszorúk küldésével fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak. akiit felejthetetlen halottunk* TÁRNOKI ANTAL temetésén megjelentek, fájdal­munkat virágok és koszorúk küldésével enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halot­tunk, KERESZTES JANOSNE temetésén részt vettek és együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a Gép­ipari Technikum igazgatójá­nak, tantestületének és a IV/a. osztály diákjainak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen halottunk, IDÓS BETIOL JA­NOS temetésén részt vettek, koszorúk, virágok küldésévé) mélységes fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család. w t

Next

/
Oldalképek
Tartalom