Dunántúli Napló, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-21 / 68. szám
1968. március 21. Dunantmt napio Kitűnően vizsgázott a kereskedelem •« Ülést tartott a megyei képviselőcsoport Több fontos kérdést tűzött napirendre szerdai ülésén a megyei képviselőcsoport. Egye bek között megtárgyalták, hogy miként alakult a gazdaságirányítás reformja óta eltelt időszakban Baranya lakosságának áruellátása. Az erről szóló beszámolót Jaka- bos Zoltánná a Megyei Tanács kereskedelmi osztályának vezetője mondotta el, amit a siklósi és sásdi járás kereskedelmi hálózatában szerzett személyes tapasztalataikkal egészítettek ki az országgyűlési képviselők. Kedvezően alakult az áruforgalom Az év első két hónapjában kedvezően alakult az áru forgalom. Az élelmiszerellátás- bőséges, a kereslet és kínálat kiegyensúlyozott volt. Az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma február végéig 10,6 százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakáét. Az árrendezés az árak csökkenésének irányába hatott. Lényegesen javult a húsellátás. Élénk voit a kereslet tej- és tejtermékek iránt: vajból 36, sajtból 81, tejfelből 17, túróból 26 százalékkal emelkedett a megye fogyasztása. Jelenleg súlyos gondokat okoz, hogy Baranya egyes területein, pl. Villányban, Szederkényben, Sellyén akadozik a tejellátás, mert a Tejipari Vállalat nem köt szállítási szerződést a ME- SZÖV-vel. Nyugtalanító továbbá, hogy a Tejipari Vállalat a megye lakosságának egy részét — beleértve Pécs egyes területeit is — pasztő- rozetlen, úgynevezett „csarnoki” tejjel akarja ellátni. Ez visszalépést . jelentene a korábbi helyzettel szemben. A megye ruházati forgalma az országosnál nagyobb nér- tékben — 1,6 százalékkal — haladta meg a tavaly januárfebruárit, a vegyesiparcikk szakma pedig 5,6 százalékkal nagyobb' forgalmat bonyolított le, mint 1967 első két hónapjában. Főleg a csökkent árú cikkek, a tv készülékek, rádiók, motorkerékpárok, porszívók és bútorok iránt mutatkozott fokozott érdeklődés. Az áruellátás folyamatosságában zavart okozott, hogy egyes cikkcsoportok új fogyasztói árát, például a hengerelt és húzott árukét, a rozsdamentes evőeszközökét, sodronyfonatokét a piaci viszonyok figyelmen kívül hagyásával alakították ki. A hirtelen megnővekedett keresletet nem tudták fedezni az ipari és kereskedelmi készletek. A vendéglátás árbevételei januárban és februárban 3 százalékkal haladták meg a tavalyit A vendéglátóipari forgalom összetételét a negyedév végén alapos elemzés alá veszik. Ezt követően valószínűleg ármérséklésekre, áraráUj rendszer a gyógyításban Táppénzrevétel az üzemi rendelőkben Tizenhat és fél ezer embert érint Pécsett — Melyik üzemben mikor kezdődik ? — Csak járóbetegek részire A Minisztertanács ülése nyosításokra is sor kerti egyes egységeknél abból i meggondolásból, hogy a vál lalatok gazdaságos működé sének előfeltétele a forgalon növelése. Verseny a vásárlóért Jakabos Zoltánná a keres kedelem több problémája ismertette a kápviselőcsopor tagjaival. Ilyenek példám hogy nagymértékben meg nőtt áz adminisztrációs mun ka a vállalati központokba; és a boltokban; hogy nen rendelkezik kellő mennyiségi fogyóeszközzel a vendéglátó ipar; hogy beruházási gondok kai küzd a kereskedelem stt Végezetül elmondotta, hog a nehézségek ellenére a fo gyaszíók számára megnyugta tóan történt az új gazdaság mechanizmusra való áttéré az ármozgások nem keltette] elégedetlenséget, s a két hó nap során lebonyolított ked vezményes akciók és kiáru sítások pedig növelték a la kosság bizalmát. A jövőt il letően az a cél, hogy kibon takozzék a verseny a vásár lóért, s hogy a kereskedelen a vevők legnagyobb megelé gedésére dolgozzék. Olcsóbb lett a pécsi piac A beszámolót kővető vitá ban. Rapai Gyula a Megye Pártbizottság első titkára ki fejtette, hogy a kereskedelm dölgozók jól vizsgáztak > gazdasági reform bevezetési óta eltelt időszakban, nag; szerepük van abban, hogy i tömegek politikai hangulati jó. Felhívta a figyelmet arrt a meglepő jelenségre, hog1 Pécsett csökkennek a szabad piaci árak, hogy a pécsi piai a miskolcihoz, sőt a szegedi hez képest is kezd olcsóbl lenni. Huszonöt szabadpiac cikk közül tizennégynek csők kent, tizenegynek emelkedet az ára, s ez az arány a la' kosság megelégedésére szolgál. A megye legégetőbb kereskedelmi problémáiról szólva kifejtette, hogy az új gazdasági mechanizmus viszonyai között is gondoskodni kell az apró települések lakosságának áruval történő ellátásáról; hogy a következő hónapok tapasztalatai alapján tanulmányozni kell milyen mértékben csökkentsék a kereskedelem adminisztrációs terheit; hogy az import- beszerzések eszközlésénél gondosan mérlegelni kell a hazai kapacitásokat; végül pedig a kereskedelemnek elő kéül segítenie a helyi ipari termékek értékesítését Nagy Sándor a MÉSZÖV elnöke egyebek között azt hangoztatta, hogy a fogyasztási szövetkezetek 130 veszteséges kiskereskedelmi egységet tartanak fenn s kérte, hogy a tanácsok az eszközlekőtési járulék elengedésével és A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli; A Minisztertanács szerdán ülést tartott. Jóváhagyólag tudomásul vette a kormány elnökének beszámolóját a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületé március 6—7-én, Szófiában» megtartott üléséről. A Minisztertanács elfogadta az egészségügyi miniszternek a Magyar Népköztársaság kormánya és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya közötti egészségügyi együttműködési tárgyalásokról tett jelentését A kormány meghallgatta az Országos Tervhivatal elnökének beszámolóját a népgazdaság múlt évi fejlődéséről. A jelentést tudomásul vette és felhívta az illetékes minisztériumok és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy annak tanulságait munkájukban hasznosítsák. Az Országos Anyag- és Ár- hivatal elnöke az év első két hónapjában történt fogyaszDolgozókat felvesznek Zúgott a vas taps Szék szán- dón a régi megyeháza dísztermében, amikor a falusi fiatalok szavalóversenyének területi döntőjén Mihalovics József befejezte szavalatát Nemcsak a közönségnek tetszett a produkció, a zsűri döntése alapján a baranyai cigány fiú továbbjutott a szavalóverseny országos dőn- tőjébe. Kölkeden érdeklődünk Mihalovics József után. Egy Duna-parton álló új házhoz kalauzolnak a falubeliek, hozzátéve azt is, büszkék arra, hogy az egyszerű cigányasszony meg a fia, néhány hónappal ezelőtt örökre háta tfordított a cigánytelepnek, — Régi vágyunk volt egyszer másként élni — mondja elégedetten a házigazda. Édesanyám nehéz munkával, özvegyen — nevelt bennünket, s csak arra futotta ereiéből, hogy mindhárman elvégezzük a hat osztályt A hetediket, nyolcadikat már munka mellett, esténként Versek lámpafényhen jártam. Amikor a nyolcadik osztály elvégzése után három éves mezőgazdasági gépkezelői iskolára jelentkeztem, a telepen csaknem ellenségesen néztek rám, hogy miért akarok különb lenni a fajtámnál? Én voltam az első a családban, aki szakmát szerzett A szavalóversenyre terelődik a szó. — Már ott, a mezőgazda- sági iskolán a torkomban dobogott a szívem, ha a rendezvényeken, ünnepségeken egy-egy szép verset hallottam. Csodálatos dolognak éreztem, hogy vannak, akik olyan gyönyörűen tudják kifejezni a bennük lévő gondolatokat. Később mikor katona lettem, megismerkedtem a vajszlói fogyasztási szövetkezet színjátszóival. A KISZ-fiatalok maguk közé fogadtak és számítottak rám. Különösen az együttes vezetőjével, Tömös Mihó Lászlóval kötöttem jó barátságot, aki nemcsak érteni, de elmondani is megtanította a szép verseket — Édesanyám eleinte rosz- szallóan nézte, hogy ilyen hiábavalóságokra, könyvekre költőm a pénzemet. Fájt, hogy míg én József Attilával, Várnai Zsenivel ismerkedtem, édesanyám az egy soros, tanácstól való felszólítást sem értette. Megtanítottam írni, olvasni. Egyszer aztán elkezdtem esténként felolvasni az Egri csillagokat Sokszor két-három óra hosszat is. Egy hét után édesanyám már alig várta az estét, bizony megsiratta Évát, Gergelyt s az öreg Ceceit Azóta megbarátkozott a könyvekkel. Oklevelek, jutalomkönyvek emlékeztetnek a sikeres versenyekre s ott sorakozik a többi mellett a legutóbb Szekszárdon kapott jutalom rádió is. — A területi döntő életem eddigi legnagyobb versenye volt. Érthető, hogy örültem a sikernek. Mégis, rutinos szavalok, tehetséges, művelt versmondók között járva elszomorodtam egy kicsit: mennyi mindent nem tudok még, ami nekik már természetes ... Az új házban sajnos még nincs villany. Ha fáradtan hazatér a gyárból, közelebb húzza a lámpát és késő éjszakáig verset olvas a sárgás, tompa fényben. Mihalovics néni is szemet huny, nem sajnálja a petróleumot. Áram híján, egyelőre még csak a szomszédban szól a MESZÖV-től kölcsön kapott magnetofon, amelyen a kiejtési hibákat javítja. „Ember, te nagy, te óriás" — zeng a hangja s a járókelők tisztelettel állnak meg egy pillanatra az ablak előtt. Mihalovics József az országos szavalóversenyre készül. Wesztl Márta Épftészmérnöküt, építésztechnikust, legalább 8—10 éves gyakorlattal és egy gépésztechnikus' felveszünk. jelentkezés: Postaigazgatóság, Pécs, n. cm. 5. 633 * Markológépkezel ót és vontatóvezetőt felveszünk. Csak több éves gyakorlattal rendelkezők jelentkezzenek. MÉH Vállalat, Pécs, Doktor S. u. 11. 169531 * Baranya megyei Moziüzemi Vállalat állandó alkalmazásra film- szállítót (pendlizőt.) vesz fel azonnali hatállyal Jelentkezés a vállalat központjában. Perczel u. 22. sz. alatt, a munkaügyi veze önéi. 169530 * Kesztyűgyár azonnali belépéssel keres éjjeliőrt. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés a személyzeti osztályon. 169525 * Baranya megyei Moziüzemi Vállalat több éves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt alkalmaz azonnali belépéssel NYSA gépkocsira. Jelentkezés a vállalat központjában, Perczel u. 22. szám alatt a gépkocsielőadónál. 169490 * Baranya megyei Moziüzemi Vál- j lalat érettségivel rendelkező női munkaerőt alkalmaz a mohácsi Kossuth filmszínházhoz pénztárosi munkakörben. Jelentkezés Mohácson, a filmszínház üzemvezetőjénél. 169487 * Az ÍVM Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat felvesz asztalos szakmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaerögazdálkodá- sán, Pécs, Rákóczi út 56. 169479 * Mecseki Kultúrpark női Játék- kezelőket alkalmaz és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: a központi Irodában 8—16 óráig. 169455 * SZOVÖATKEPZOS munkakörbe 16 éven felüli fiatalokat azonnal felveszünk. RÉSZÜKRE MUNKÁSSZÁLLÁST BIZTOSÍTUNK. Jelentkezés levélben, Budapest. IV. kér., Baross u. 99. 1618 Kőműves, villanyszerelő szakmunkást és kőműves mellé segédmunkást felveszünk, karbantartói munkára. TÜZÉP, Pécs, Rákóczi út 46. 169331 * Pécsi Bőrgyár alkalmaz azonnali belépésre esztergályos, maróst, karbantartási munkákhoz. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés az Üzemfenntartási irodában. 169328 Hanti Nevelőotthon két nőót takarító munkára és inzügyekben jártas nyugdí- iminisztratív dolgozót felvesz. Érdeklődni: Megye u. 24. alatt. 22 * Pécs város ni. kér. Tanács VB pénzügyi osztálya szerződéssel fiatal férfi napidíjas dolgozót alkalmaz azonnali belépéssel. Követelmény: közénlskolal végzettség. Jelentkezni: Pécs, Szigeti út 33. fszt. 10. 287 * A Pécsi Hőerőmű Vállalat esztergályosokat és segédmunkásokat keres felvételre. Csökkentett időbeosztással. Jelentkezés a személyzeti osztályon. 169377 * Villanyszerclöiparl Vállalat felvesz VILLANYSZERELŐDET. LAKATOSOKAT és SEGÉDMUNKÁSOKAT nagybudapesti és vidéki munkahelyekre. Bérezés megemelt teljesítménybér, keresctkorlátozás nélkül, ehhez t5 százalék Idénypótlék. Egyéb Járandóságok: munkaruha, étkezési hozzájárulás. saját lakóhelyen kívüli foglalkoztatás esetén — jogosultságtól függően — különélés! pótlék, természetbeni szállás vagy szállásdíj- térltés. négyhetenkéntt ingyenes és hetenkénti kedvezményes hazautazási költségtérítés. Jelentkezés személyesen: Budapest, VI.. Mozsár u. 16. és Budapest, vn.. Síp u. 23. (Főporta) 1711 * AZONNALI BELÉPÉSSEL ALKALMAZUNK kőműves, ács, fűtésszerelő, festó-mázoló. vízszigetelő, tetőfedő, lakatos, hegesztő, kövező szakmunkásokat, kubikosokat, férfi segédmunkásokat. Bérezés teljesítménybérben, napi háromszori étkezés, modern munkásszálló, térítés ellenében biztosítva. Jelentkezés kizárólag Dunaújváros. Kenyérgyár u. 1. 26. sz. Építőipari Vállalat 276 * INGYENES SZAKMUNKÁSKÉPZŐ tanfolyamra Jelentkezhetnek 22—45 éves építőipari segédmunkások és betanított munkások, kőműves, ács-állványozó, szoba- festő-mázoló és lágy-tetőfedő, szigetelő szakmára. A tanfolyam Ideje alatt kereseti lehetőséget, 15 százalékos idánypódékot, naponta 10—15—20 forint különélést pótlékot fizetünk. Munkásszál'ást és ebédet, kedvezményes térítés ellenében. biztosítunk. Érdeklődök levelezőlapon kérjenek tájékoztatót: Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. Kecskemét, Klapka Utca 34. MS4* ▼ egyéb kedvezmények biztosításával járuljanak hozzá a kisközségek lakosságának áruval való ellátáséból adódó veszteségek csökkentéséhez. Jazbinsek Vilmos az ország- gyűlési képviselőknek a siklósi és sásdi járásban szerzett tapasztalatairól szólva elmondotta, hogy Siklóson és környékén szépen fejlődik a kereskedelmi hálózat, a sásdi járás községeiben ezzel szemben néhány kereskedelmi egység korszerűsítésre szo- j rulna. Beszámolt róla, hogy I Komlón rendkívül kedvezően ‘ alakulnak a szabadpiaci árak, ' a helybeli lakosság kilónként I 2-—3 forinttal vásárolta ol- ! csóbban a hízott sertéseket, ' mint egy évvel korábban. Dr. | Szabó József a siklósi járás- i ban tapasztalható tejellátási | nehézségek megoldására tett í javaslatot, majd Németh István kérte, hogy a siklósi já- ; rásban alkalmazott „bokrosí- I tás” elve alapján javítsák me- gyeszerte a körzeti központok áruellátását. Rameisl Ferencné, Ognyenovics Milán, dr. Pila- szanovich Imréné és Komár j András az elmúlt két hónap | kereskedelmi eredményeinek elismerése mellett a folyamatos áruellátást gátló nehézségek mielőbbi megszüntetését sürgették. A vita lezárása után dr. Szalmásy Lajos megyei főügyész tájékoztatta a képviselőket a törvényesség helyzetéről, majd az országgyűlési képviselők választókerületi munkájáról tárgyaltak, végül pedig a soronkövetkező országgyűlésre készültek fel megyénk képviselői. Tizenhatezer-ötszázhetven pécsi embert betegsége esetén ezentúl nem körzeti orvosa, hanem a munkahelyén működő üzemi orvos vesz táppénzes állományba. Alapvetően új, s a betegeket, orvosokat sok mindenben érintő átszervezésről van tehát szó. Ez az átszervezés március elsejétől április elsejéig tart. Jelentőségéről. gondjairól beszélgettünk dr. Breila Istvánnal, a pécsi Városi Tanács egészségügyi osztályának vezetőjével és dr. Zelles Máriával, a második kerület főorvosával — akinek kerületében egy kivételével valamennyi érintett üzemorvosi rendelő működik — továbbá dr Aller Máriával, az AK.ÖV üzemi orvosával, akinek rendelőjében legelőször indult ez az új munka. — Mi a célja az átszervezésnek? Dr. Breila István: — Az üzemorvos a három alapvető orvosi tevékenység, a betegségek megelőzése, a betegek gyógyítása és gondozása közül csak kettőt: a megelőző és gondozó tevékenységet látta el. Ugyanakkor minden ember életének jelentős részét munkahelyén tölti, s betegségeinek nagy része is munkájával, munkahelyi körülményeivel állhat összefüggésben. Ezeket a körülményeket az üzemi orvos az adott munkahelyre vonatkozóan jobban ismeri, mint ahogyan a körzeti orvos ismerheti a számtalan foglalkozást űző, százféle munkahelyen dolgozó betegeinek munkaviszonyait. Most a beteg munkakörülményeinek alaposabb ismerete miatt az j üzemi orvosra bízzuk a dől- ! gozók gyógykezelését is, továbbá a munkaképességüknek visszaállítására irányuló orvosi tevékenységet. Mivel az üzemi rendelőkben a krónikus betegek gondozása és a szűrő- | vizsgálatok ma már olyan ! színvonalon állnak, hogy a ! betegségeket kezdeti állapot- I ban, sokszor még a beteg pa- j naszai előtt észlelik és időben J kezelni kezdik — ezzel a táp- | pénzes időt jelentősen csők- í kenteni lehet. De nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, hogy nem célunk a táppénzes idő minden áron való csökkentése. E helyett ezt az időt a reális mértékre akarjuk szorítani, tehát a betegeket időben meggyógyítani, munkaképességüket visszaadni, esetleg a komolytalan panaszokat az eddiginél határozottabban megállapítani. I — Hogyan készítették elő az átszervezést? Dr. Breila István: — Két év óta készülünk rá. Az alapvető követelmény az volt, j hogy anyagi alapot teremtsünk a megfelelő rendelési I óraszám növeléséhez. 1 ÍKiö ban | 22-vel, 1967-ben pedig 14-gyel növeltük a város napi üzemorvosi rendelési óraszámait, így most összesen 121 órában rendelnek az üzemekben. De az idén még további 8 órát kapunk. E mellett segítségünkre szolgált, hogy az üzemi rendelők felszereltsége az üzemek anyagi áldozata révén jó, s nem utolsó sorban, hogy orvosaink, asszisztenseink, ápolónőink többségének szakmai tudása, munkamorálja megfelelő színvonalon áll. — Végülis hol és hogyan i szervezték meg a táppénzes1 állományba vétel új rendjét? i Dr. Zelles Mária: — A* alapelv az volt, hogy a kijelölt üzemek Pécsett lakó dolgozóinak száma haladja meg az 1800-at, továbbá az üzemi rendelő könnyen megközelíthető legyen a dolgozók többségének számára. Ennek alapján az AKÖV-nél március 18- án. a Bőrgyárban, a Kesztyűgyárban és a ktsz-ek üzemi rendelőjében pedig április elsején vezettük, illetőleg vezetjük be a táppénzre vételt. Ezeknek a munkahelyeknek a Pécsett lakó dolgozóit a jövőben az üzemben veszik táppénzes állományba. Számuk összesen — 16 570. A vidéken lakók továbbra is a községi körzeti orvosnál kerülhetnek táppénzes állományba. Az említett üzemekben dolgozó pécsi lakosokat viszont járóképes betegség esetében az üzemi orvos vesz táppénzre.Ha fekvőbetegek, akkor továbbra is a körzeti orvos írja ki őket. Ugyanez a helyzet akkor is, ha odahaza váratlanul megbetegednek, felkelni és orvoshoz menni nem tudnak, ebben az esetben szintén a körzeti orvos látogatja meg és kezeli őket. — Az első két és fél hét alatt milyen gyakorlati tapasztalatokat szereztek az AKÖV üzemi rendelőjében? Dr. Aller Mária: — Napi betegforgalmunk tíz-tizenöttel növekedett meg. Ebből a tíztizenöt emberből átlagosan négyet veszünk táppénzes állományba. Ez természetesen több munkát jelent, de az óraszámunk ennek megfelelően növekedett. Ugyanakkor — úgy hiszem — a betegeknek kevesebet kell itt várakozniuk. mint a körzeti rende- , lökben. Továbbá a munka- viszonnyal összefüggő betegségeket valóban reálisabban tudjuk megítélni. Az elmúlt két és fél hét kevés még ahhoz, hogy tapasztalatokról lehessen beszélni. A gyakorlat lesz majd az új módszerek próbája. F. D. tói árváltozásokról számolt be.' A Minisztertanács a jelentést elfogadta. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökének előterjesztése alapján a Minisztertanács határozatot hozott a termelőszövetkezetek szocialista munkaversenyének célkitűzéseiről és feltételeiről, valamint az állami szervek ezzel összefüggő feladatairól. A kormány tudomásul vette a Minisztertanács tanácsszervek osztálya vezetőjének jelentését a hatósági feladatok decentralizálásának eddigi eredményeiről és a hatósági munka felügyeleti rendjéről, majd határozatot fogadott el a községi tanácsok végrehajtó bizottságainak egységes szak- igazgatási szervéről. A Minisztertanács a művelődésügyi miniszter előterjesztése alapján döntött a Magyar Népköztársaság Kiváló művésze és Érdemes művésze címek ez évi odaítéléséről.