Dunántúli Napló, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-19 / 66. szám

a 1968. március 1% Dunamtmt naoid Jól sikerült a Mecsek Rallye Pécsi versenyzők a legjobbak közölt Bár a. verseny hivatalosan csak vasárnap éjjel kezdődött, de szom­bat délután már némi Ízelítőt ad­tak tudásukból a versenyzők. Railye-lázban égett a város, a fesztiválok és szemlék után ismét nemzetközi sportesemény köz­pontja lett Pécs. Széchenyi tér, éjjel 2 óra. Fel­bőgött az első gépkocsi, lebbent a startzászló, megkezdődött a II. Mecsek Rallye és egyben az or­szágos bajnokság első futama. 121 versenyző állt starthoz, ahonnan cgypercenként indították őket. A mezőny apró falvakon rohant ke­resztül és annak ellenére, hogy késő éjjel volt. mégis sokan ma­radtak fent és figyelték a szágul­dást. Az autóversenyek szomorú ve­lejárói a balesetek. Ez alól a Mecsek Rallye sem volt kivétel és bár szeméyi sérülés nem tör­tént néhány esetben csak az autó­mentő segítségével tudott vissza­érkezni a versenyző, A raliye leglátványosabb része természete­sen az ügyességi verseny volt. A sportot kedvelő pécsiek százai lepték el a Széchenyi teret hogy tanúi lehessenek a legjobb ma­gyar és slavoniai versenyzők fu­tamának. A „garázsba” beállás­sal már nincs probléma, de a ki­tűzött zászlók hátrafelé való ke­rülgetése már nehezebb diónak bizonyult. Az első indulóknak az időjárás sem kedvezett, az esőtől síkos úton jónéhány versenyző lecsúszott a pályáról. Az esélye­sek mellett legtöbben a mezőny egyetlen női versenyzőjének, Mira Mackovlcnak, a suboticai autó­klub versenyzőjének szurkoltak, aki „férfiasán” vette az akadá­lyokat és végeredményben az ab- azolut 25. helyen végzett. A verseny befejező részére, az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjkiosztásra este az Olimpia étteremben került sor. Czollner j Zsigmond, a versenybíróság el­nöke beszédében megemlítette, hogy miután másodszor is ragyo­góan sikerült megrendezni a Me­csek Rallyet, a szövetség hagyo­mányos versenyként fogja prog­ramjába iktatni. A pécsiek szereplése várakozá­son felül jól sikerült, a Rallye I. osztályban Lukács Endre (Fiat «50) a 2. kategória 3. és az ab­szolút 12. helyen végzett, Széli Gyula (Skoda Felicia) a 4. kate­góriában ugyancsak 3. és az ab­szolút 35. helyen végzett, a Rallye TI. osztályban heten végeztek a különböző kategóriák 1—3, helyén, mig a Márka-versenyben a Tra­banttal indulók közül az első há­rom versenyző pécsi volt. Az I. osztályban a következők szerez­ték meg a géposztályonként! győ­zelmet. 600 kcm-lg: 1. Döme Jó­zsef (Bp. Spartacus) Trabant. 850 kero-ig: 1. Simon Ferenc (Corda- tic SC) Fiat. 1000 kem-ig: L Reá­lár János (Bp. Spartacus) NSU. 1300 kem-ig: 1. Szentlornyai (Cor- datie SC) Opel Kadett. 1300 kcm. felett: 1. Palotai Attila (Cordatic SC) Fiat. Az autós raliye Széchenyi téri ügyességi versenyén ft nagy köz-J delemben nemegyszer a közönségei ijesztgették a járdákra fel-fel futó kocsik. A hét végi fordulóban Pécsett a Steinmetz SE a középső súly­csoportokban — szép és kemény összecsapásokban — jelentős előnyre tett szert és mór a nagy váltósúlyban bebiztosította győ­zelmét. Az idegenben szorítóba lépő PVSK, ha a vártnál nehe­zebben is, sorban negyedik győ­zelmét aratta. Honvéd Steinmetz SE— Kecskeméti Fémmunkás 12:10 NB I. B. csb. mérkőzés, PVSK csarnok, 500 néző. (Elöl a pécsi versenyzők) Papírsúly: Kovács T. ellen Hadari a második me­netben döntő fölénnyel nyert, 0:2. Légsúly: Tatai pontozásos győzelmet aratott Völgyivel szemben, 2:2. Harmatsúly: Hor­váth pontozással vesztett Futó ellen, 2:4. Pehelysúly: Rákosi pontozással nyert Hegedűs ellen 4:4. Könnyűsúly: Sárdi a harma­dik menetben döntő fölény­nyel nyert Nyíri ellen, 6:4. Kisváltó8úly: Győri ellen Rózsa­völgyi edzője már a második Kézilabda csapataink újabb mér­kőzéseket játszottak a Felszaba­dulási Kupáért. Dózsa—Kesztyű­gyár 20:12, Dózsa—Komló 38:16, Bányász.—Ércbányász 32:17, Bá­nyász—Ércbányász 25:19, Kesztyű­gyár—Bóly 26:24, Dózsa—Komló 19:14. * A röplabdázók az Acsádi úti általános iskolában teremkupa mérkőzéseket. játszottak. Férfi csapatok: Keszü—Szigetvár 45:43, Bányaipari—Berkesd 60:44, Bánya­ipari—Szigetvár 45:42, Keszü—Ber­kesd 62:34. Női csapatok: Komlói HSE—Keszü 32:23, PEAC ifi— Komlói HSE 58:40. * A tájékozódási futók a Tcnfces- versenyen indultak. Felnőtt férfi: 1. Bodnár László PVSK, Z, Ozo- rák István PEAC, 3. Hornyák László Pécsi Ércbányász, ifjúsági férfi: 1. PaaJ Lás/.Jó PécsJ Gép­ipari Technik um, Z. Dömötör Jó­zsef Pécsi Gépipari Technikum, 3. Papp László 500. ITSK. Fel­nőtt női: I- Bánfalvi Márta Pécsi Az országos junior kötött és szabadfogású egyéni birkózó baj­nokságon Budapesten 39 egyesü­let versenyzői találkoztak. A kö­tött fogásban, nehézsúlyban Tiha­nyi, a PVSK versenyzője máso­dik helyen végzett. * Az országos ifjúsági é3 serdülő asztalitenisz bajnokságokon nem sikerült helyezéshez jutni a pé­csieknek. A verseny során jó né­hány meglepetés akadt. A felnőtt bajnok Jónyer nem, jutott döntő­be. A fiúknál Klampár, a leá­nyoknál Schneller nyert ifjúsági bajnokságot. menetben feladta a kilátástalan \ küzdelmet, 8:4. Vállósúly: Ba- í konyi pontozással győzött Mar- ( ton ellen, 10:4. Nagy váltósúly: ( Kovács megrendítő erejű ütéseit) csak másfél meneten át állta Papp, ekkor edzője feladta a mérkőzést, 12:4. Középsúly: Fo- | dór edzője a Csőke elleni mér­kőzést az első menetben feladta, 12:6. Félnehézsúly: Major edzője a második menetben feladta a mérkőzést, győz Kiss, 12:8. Ne­hézsúly: Beck ellen Gulyás a második menetben kiütéses győ­zelmet szerzett, 12:10. Az ökölvívó NB I. B. állása 1 U. Dózsa 4 4 ------- 57:31 3 2 . V. Dinamó 4 3 — 1 63:25 6 3. Borsodi B. 4 2 — 2 45:43 4 4. Steinmetz SE 4 2 — 2 41:47 4 5. Kun B. SE 4 2 — 2 35:51 4 6. Katona J. SE 4 2 — 2 33:53 4 7. Kecsk. F. Ép. 4 1 — 3 40:48 2 8. Kaposv. Dózsa 4-------4 S6:52 — P VSK— Oroszlányi Bányász 12:10 NB IX. csb. mérkőzés, Orosz­lány. (Elöl a PVSK versenyzők) Papírsúly: Gard ellenfél, nélkül nyer, 2:0. Légsúly: Csiszár ellen­fél nélkül nyer, 4:0. Harmatsúly: Gombkötő B.—Nemes döntetlen 5:1. Pehelysúly: Lökös az első menetben kiütötte Sebestyént 7:1. Könnyűsúly: Suta a harmadik menetben Harcsa döntő fölénye miatt leléptetve 7:3. Kisváltó- súJ.y: Sóvári—Tuza döntetlen 8:4. Váltósúly: Torma a második me­netben döntő fölénnyel nyert Fekete ellen. 10:4. Nagj/váltó­súly: Kovács a harmadik me- ! netben döntő fölénnyel nyert j Csankó éllen 12:4. Középsúly Ba- j raiiyai a harmadik menetben feladta Érbeivel szemben 12:6. Félnehézsúly: Gulácsi a második menetben kétszer Is szenvedett Tóth Győzött ; 12:0. Nehézsúly: Tara az első menetben feladta Kovács ellen 12:10. A gép’parista tornászok sikere Budapesten az ország leg­jobb középiskolás tornászcsa­patai válogató versenyen vet­tek részt. Nem kisebb tétről vol* szó. melyik fiú és lány csapat képviseli a magyar szí­neket a május 1 és 5-e között Grázban elsőízben megren­dezésre kerülő Európa Napo­kon. Ott voltak a versenyen a pécsi Leöwey Klára Gimná­zium és a Gépipari Techni­kum tornászai is. A Gépipari tornászok nagyszerűen szere­peltek. Hét. csapat közül a legjobbnak bizonyultak. — Nagy pontszámmal nyerték a versenyt különösen Harsányt, Kollár és Lévai Gábor gya­korlataival volt elégedett Poprocsi Viljnos a csapat edzője. A lányoknál a leöwey- ísták nagyon készültek, de csak az 5. helyet tudták meg­szerezni, a verseny végered­ménye: fiú ki 1. Zipernovszky K. pécsi Gépipari és Erős­áramú Technikum (Ferenczi, Harsányt, Karies, Lévai G., Lévai M., Kalapáti, Kollár, Tanár: Poprocsi Vilmos) 216.80. 2. Korvin Mátyás Gimnázium 208.70, 3. 28. sz. Iparitanuló és Szakmunkásképző Intézet 206.90. I Any ok: 1. Hámán Ka­tó Gimnázium. A győztes csapatok képviselik a magyar színeket a grazi középiskolás sporttalálkozón. Pécsett a serdülő fiú és lány I. osztályú tornászok te­rületi bajnokságát tartották. A lányoknál az egyéni össze­tettben egyenletes szép telje- sítinényével Farkas Ágnes (PVSK) szerezte meg az első helyet 73 ponttal. 2. Kelényi (PVSK) 72.1, 3. Hárshegyi (BTC) 72. A fiúk egyéni versenyé­ben 1. Rozgonyi (Sportiskola) 108.1, 2. Solymár (Szekszárd) 104.2, 3. Stálenberger (Sport­iskola) 102 pont. Hétfőn este a megyei sporthizban, a sportvezetők klubjában tartot­ták meg a jó tanuló-jó sportoló és a jó dolgozó—jó sportoló ver­seny ünnepélyes díjkiosztását. Lukács János, á KISZ meg/elűzött* ság titkára és dr. Csernus Kálmán, az MTS Megyei Tanácsa el­nöke adta át az értékes tisztelet díjakat. Képünkön: a jó tanuló— jó sportoló verseny győztese, Szalai Judit, és a jó dolgozó—jé sportoló verseny legjobbja. Budavári Árpád* Mérkőzésről mérkőzésre (Folytatás a 7. oldalról Megyei bajnokság Pécsi Kesztyűgyár—Mágocs 1:1 » (1:0), Mágocs, Vasas n. Bánj'ász j —Vajszló S:1 (2:0), Vasas 33. Bá- > nyatelep, Bóly—Pécsi Szikra 1:1 ) (0:0), Bóly, Véménd—Pécsszabolcs ■ —Pécsszabolcs 2:1 (0:0), Pécssza­Bereczkv reite át a rezetést J a iueg>ei egyéni sakkbajuokságon bölcs, Pécsi Kinizsi—Beremend 0:0, Kovácstelepi pálya, Pécsi Por- celánygyár—Szederkény 2:1 (0:1), Porcelán gyári pálya, Siklós— Pécsvárad 0:0, Siklós, Pécsi Vasas —Vasas I. Bányász 3:1 (1:1), If­júsági stadion. Labdarúgó NB L Tartat ék bajnokság Ferencváros—Pécs 2:8 (1:0). Nép­stadion, 5000 néző. V.: Dér. Fe­rencváros: Szikinger — Horváth A., Balogh, Horváth L., Juhász, Kapitány, Füsi, Mezei, Braniko- vics, Vépi, Sós, Pécs: Kollár (Bimbó) — Marton, Udvarácz. Ko­csis, Vajda dr., Kriska, Krémér, Lutz, Máté, Rádi, Zombori. Gól­lövők: Branlkovics (2), egyet 11- esből. MTK—Szeged 5:2, Dunaúj­város—Videoton 1:0, Vasas—Diós­győr 0:0, Szombathely—Salgótar­ján 1:1, Üj pest—Tatabánya Irt), Csepel—Egyetértés 1:1. Sakk OB IT. mérkőzés. Ércbányász—Pécsi Bányász 7.5:2.5. Két mérkőzés függőben maradt. Az első táblán Kádár és dr. Horváth. PEAC-sikerek a súlyemelő Alkotmány Kupán Budapesten öt együttes részvé­telével vasárnap rendezték meg az Alkotmány Kupa első forduló­ját. A Budapesti Vasas, MTK, Csepel, Újpesti Dózsa és PEAC versenyzőinek részvéteiével meg­rendezett verseny a pécsi súly­emelők sikerét hozta, 112 pontos eredmény ükkel megelőzték a fő­városi egyesületeket és az első helyen végeztek. A pécsi csapat tagjai: Gregorlty, Hoffer, Kozári, Skuta és Tóth. Kasel SOO induló a Mecseken j o # o Szombaton délután a Dömörka­_________ . ________ punáj rendezték meg a „Köszönt­G épipari Technikum, 2. Orosz Gi- Jüb a Tanácsköztársaságot” elne- zeila Pécsi Vasas Elektromos, 3. vezésű, két részből áJló erdei Dömöcsök Katalin Pécsi Gépipari futóverseny első fordulóját, a kö- Technikum, zépfokii iskolák tanulói részére. Mintegy háromszáz fiatal hallgatta-------------------------------- Tóth László, a Megyei RISZ-B1­I zottság küldöttének megnyitó sza­vait. majd a serdülő lányok fu­tamával kezdődött a versenysoro­zat. A pécsi iskolák mellett a komlói 501-es Iparitanuló Intézet, a Bólyl Szakközépiskola és Szent­lőrinci Mezőgazdasági Technikum képviseltette magát. Eredmények: Serdülő lányok, táv kb. 500 m: 1. Neducsin (Nagy Lajos Gimná­zium), 2. Jankó vies (Komarov Gimnázium), 3. Konrád (Gépipari Technikum). Csapatversenyben: 1. Komarov G. I., 2. Komarov G. II., 3. Nagy Lajos G. (A Komarov Gimnázium kilenc csapattal indult a versenyen, s ebből nyolc csa­pat került az első 10 közé!) Ifjúsági lányok, táv kb. 800 m: 1. Szolcsányi Edit (Nagy Lajos Gimnázium), 2. Atanasov (Leö- wey Klára Gimnázium), 3. Mester (Komarov Gimnázium), 4. Vágyi (Komarov G.), 5. Bagoly (Nagy Lajos G.). Csapatversenyben: 1. Komarov G., 2. Nagy Lajos G., 3. Komarov G. n. 4. Komarov G. III., 5. Széchenyi G. Serdülő fiúk, táv kb. 1500 m: L Kispál (Komló 501. sz. int.), 2. Horváth (Komló 501. sz. int.), 3. Nagy (Gépipari T.). Csapatversenyben: 1. Komlói 501. sz. ITSK), 2. Szé­chenyi Gimnázium, 3. 50€. sz. ITSK, 4. Komarov G. 5. Gépipari I'. 6. Bólyi Szakközépiskola. Ifjúsági fiúk, táv kb. 2000 m: t. Ita Jenő (Nagy Lajos Gimná- dum), 2» Lőrinc (Komló 50L sz. J 4:1 1 2:1 X 0:0 1 3:0 t ISO l 3:0 X 0:0 X 1:1 1 1:0 X 1:1 X' 0:0 X 2:2 X 1:1 % 1:2 1. Ferencváros—Pécs 2. Szeged—MTK 3. Győr- Bp. Honvéd 4. Dunaújváros—Videoton 3. Szombathely—SBTC 6. Oroszlány—Szállítók 7. Pécsi B.—G.-MAVÁG 8. Nagybátony—Eger 9. Pápa—Dorog 10, Esztergom—Almásfüzitő ti. Kisterenye—Borsodi B. 12. Kiskunf.— Jászberény 13. Kecskemét—KISTEXT + 1 14. Spal—Internazionale A Sportfogadási és Lottó Igaz- gatóság közli; 13 találatot 10 fo- j gadó ért el, szelvényenként! nye- i reményük 64 544 forint. A 13 ta- i lálafcosok közül 7 fogadó a 13 plusz 1 mérkőzés eredményét is J eltalálta ezek szelvényenként! i nyereményük st jutalommal 1 együtt 152 443 forint. 12 találatot *18 fogadó ért el, szelvényenként! j nyereményük 2049 forint. 11 talá- j tetős szelvénye 2705 fogadónak J volt, szelvényenként! nyeremé- | py ük 159 forint. 10 találatos szel- rény 17 991 akadt, szelvényenként! nyeremény 36 forint. Valamennyi nyeremény a nyereményilleték vonása után értendő. TEKE: BTC—Z. UauuAÍa 6:2 TSTB T. férfimérkőzés, Pécs. A Szikra-versenyzőknek rnár nem volt ilyen jó napjuk. FTC—Pécsi Szikra 8:0. NB I. férfi mérkőzés, Budapest. A BTC női csapata sem tudott nyerni. Szegedi AK—BTC 8:0, NB I. női mérkőzés. Szeged. Az NB n-ben folytatta jó sze­replését az Építők. Építők—Veszp­rémi Vegyész 6:2. NB II. férfi­mérkőzés, Veszprém. KOSÁRLABDA: Középfokú Iskolák erdet-mezei futóversenye a Mecseken Az Ifjú­sági lányok mezőnye. Elől a győztes -zolcsányi, mögötte a 2. he­lyezett Atanosov. int.), S. László (Komló 501. sz. int.), i. Béni (Komarov G.), 5. Jakab (Komarov G.), 6. Zimmer (Építőipari T.). Csapatversenyben: 1. Komlói 501. sz. ITSK, 2. Nagy Lajos Gimnázium, 3. Építőipari Technikum, 4. Komarov Gimná­zium, 5. Gépipari Technikum, 6. Komló város mezei futóbajnok­ságán meghívottak is részt vet­tek. A férfi felnőtteknél Dudás, az ifjúságiaknál a Bólyi MEDOSZ versenyzője, Németh végzett az első helyen. Az Ifjúsági lányok­nál Szabó (KBSK), a serdülők­nél Wieland (KBSK) nyert baj­nokságot. Sziget > ár—Diósgj őr 53:52 (29:20). NB I. na mérkőzés. Pécs. A szigetváriak az első félidőben eredményesen és jól játszottak, szünet után azonban visszaestek, könnyelmüsködtek és a hajrában elvétett hibák majdnem veresé­get eredményeztek. Legjobb do­bók; Hegedűs 13. Pákozdi 12 Illet­ve Horváth 19. Lugosi 18. Az NB n-ben is megkezdődött az Idény. Pécsett a Postás fölé­nyes. biztos; győzelmet aratott az erőtlenül, szétesően játszó PEAC ellen. A PVSK női csapata Baján szoros mérkőzést vívott az NB- böl kiesett Bácskával. Postás— PEAC 66:46. NB II. férfimérkőzés. Bajai Bácska—PVSK 62:59, női csapatok, Baja # Madridban a háromgo­lyós bUllárd Európa-bajnokságot a belga Ceulenmans nyertet. ® * SzverdloTss k-b a n —Demíetközi gyorskor- az SC Leipzig 3:0 (li, 2, 6) arái«.’ esolyázó versenyen a női ösaze- ; ban legyőzte a Esni cat. "a®^ tettben Jegorova (szovjet), a fér« összetettben Sandler (svéd) gyó- zötfc. • Lisszabonban a nfil. röplabda BEK negyeddöntőjében I I Értékes győzelmet arattak • i a Steinmetz St és a PVSK ökölvívói Eredmények — röviden A megyei egyéni sakk bajnok- [ . ság HL, IV. és V. fordulójá- | nak játszmái rendkívül éles ; küzdelmet és számos rueg­I lepetést hoztak. Az 5 órás | játszma Idő mellett négy talál- J kozó függőben maradt. A három fordulóban Bereczky, az Érc­bányász mester jelölt je szerepelt a legjobban, sorozatban nyert Kádár, Kamarás és Reszler ellen. Hármas győzelmével átvette a vezetést. Jól szerepelt Pa lesó is, aki Kocsis, Ivánfi és Péterfalví j ellen szerzett egy-egy pontot. De­meter Dénárt és Ivánfi ellen győzött. A múlt héten még ve­zető Dénárt viszont kettős vere­séget szenvedett. Érdekesebb játszmák: Reszler—Czéh 0:1, Pé- terfalvi— Kocsis 0:1. Lénárt— Ivánfi l :0, Ózdi (Siklós) Időtúl­lépés miatt vesztett Kamarással szemben. Döntetlen játszmák: Krisztián—Reszler, Krisztián—Ko­csis, Palcsó—Demeter. Az 1 élcso­port állása: Bereczky 5.5 pont, Palcsó, Demeter, Krisztián, Ká­dár 3.5 pont egy-egy függő játszma, Lénárt 3.5 pont, ko­csis, özdl 3—3 pont. A megyei csb. legutóbbi for­dulójának eredményei: Tervező— Vasas 11. Bányász 8:6, Siklós- Mohács 10:4, Spartacus—PEAC 11.5:2.5, Ércbányász H.—Vörös Meteor 14:0, Komló—Bóly 11.5:2.5, Bányász II.—Szigetvár 10.5:3.5, Dunaszekcső, Maja—Dinamó, Kesz­tyűgyár 10:4. Ércbányász-Bányász 7,3—2,5 Két mérkőzés függaben maradt, á két pécsi OB Il-es csapat :alálkozójából a nagyobb erőt képviselő Ércbányászok kerültek ri győztesként. Az egyes játsz- nák eredményei: (Elöl az Érc­bányász versenyzői) Ribli—Palcsó ,:0, Kádár—Horváth dr. 1:0, Be- ■eczky—Reszler döntetlen, Krisz­tán—Péterfalvi 1 :o, Demeter— sánta 0:1, Lénárt—Kovacsics füg- lö, Kocsis—Szabó rí. döntetlen, ándrás—Kiss döntetlen, dr Sán­dor—Szöllősi függő. Kamarás— 3őhl 1:0, dr. Mammel—Mufics :0, Vertényi—Gyura X :0.

Next

/
Oldalképek
Tartalom