Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-16 / 39. szám
4 napló 1968. FEBRUÁR 16. 1968. FEBRUÁR 16 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük Julianna nevű kedves olvasóinkat névnapjuk alkalmából A Nap kél 6.50, nyugszik 17.07 órakor. A Hold kél IS.55, nyugszik 8.02 órakor. Dr. Bartha Ottó az egyetem új professzora Tegnap délután a Pécsi Orvostudományi Egyetem tanácsülésén dr. Boros Béla, az egyetem rektora bejelentette, hogy a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány dr. Bartha Ottót, a Vas megyei Tanács Markusovszky Kórházának ortopédiai főorvosát egyetemi tanárrá nevezte ki a Pécsi Orvostudományi Egyetem ortopéd-klinikájára. Egy hónap alatt 22000 új tv-előfizető A lakosság számára kedvező árváltozás nyomán a tele- ' vízió- és a rádió-csúcsforgalom ezúttal nem decemberben, hanem januárban bonyolódott le. Az év első hónapjában az 1967. januárinál 50—55 százalékkal több televízió- és rádiókészüléket vásároltak országszerte. Januárban a tavalyi 18 600-zal szemben 28 700 televízió és a 16 900-zal szemben 25 300 rádiókészüléket szállított a nagykereskedelem az üzletekbe. A nagy keresletet igazolta a Posta nyilvántartója is. Januárban több mint 22 000 — pontosan 22 055 — új televí- zi óelőfizetőt vettek nyilvántartásba. Az újakkal együtt a január 31-i állapotnak meg felelően — 1 190 856 televízióelőfizetőt tart nyilván a Posta. A rádió-előfizetők száma megközelíti a két és fél milliót, a legutolsó adatok szerint 2 478 818. A hazánkban működő rádiókészülékek szánra azonban ennél jóval több. Az utolsó ecsetvonásokat végzi Kelle Sándor festőművész a moh ácsi városi tanácsterem falának képén. A történelmi és a mai Mohácsot kifejező képet a Városi Tanács rendelte. A négy és fél méter széles, összesen öt és fél négyzetméter alapterületű alko tast a lektorátus már átvette. Hrírom helyre pályázhatnak a végzős tanárok Megjelent a művelődési1 gyi miniszter utasítása, amely — a pedagógusképző felsőoktatási intézményekben végző hallgatók munkábalépésének elősegítése érdekében — úgy intézkedik, hogy az 1968—1969-es tanévtől kezdődően valamennyi alsó- és középfokú oktatási intézményben pályázat útján kell betölteni a pedagógus állásokat. Pályázatot a kinevezési hatáskört gyakorló szerv — tanács szakigazgatási szerv, intézmény, vállalat — vezetője hirdethet. A pályázó egyidejűleg három helyre pályázhat és mindaddig nem adhat be újabb pályázatot, amíg az előzőek elbírálásáról nem kapott Írásbeli értesítést A pályázat kedvező elbírálásáról szóló értesítés kézhezvételét követő nyolc napon belül a pályázónak írásban kell nyilatkoznia az állás elfogadásáról. Meghalt Waldapfel Jőzsef A Magyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar írók Szövetsége mély fájdalommal tudatja, hogy Wal- dapfel József akadémikus, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem 1. sz. magyar irodalomtörténeti tanszékének tanszékvezető professzora, életének 64. évében elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. — A Hazafias Népfront közleménye: Pécsett a mecsekaljai körzeti népfrontbizottság választási gyűlést tart február 17-én, szombaton délután 6 órakor. A gyűlés helye Rácváros 2fi. — Túróval töltött fánkot hoztak forgalomba a pécsi Jókai téri bisztróban darabonként 1 forint 50 filléres áron. Az új cikk kapós lett. mert 1 az első napon szinte percek I alatt el fogyott a készített mennyiség. — IDÉN és előreláthatólag « következő esztendőkben is foly- t tatja Imponáló karrierjét hazánkban a propán-bután gáz. Ez év vegére több mint 900 ezer, 1970 végére várhatólag 1 050 000, 1980-ban pedig már másfél millió • lesz a palackos gázt fogyasztó j háztartások szama. — Különvonat a bélyeg-világ- kiáliításra A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége rendezésében az IBUSZ Prágába, a bélyeg-világkiállításra külön vonatot indít. A június 25-től 30-ig tartó útra bélyeggyűjtői igazolvánnyal v.c IBUSZ pécsi, illetve komlói irodájában lehet jelentkezni. Útiköltség 1230 forint, plusz 150 korona költőpénz, t>6l forint értékben. — Ünnepi pártnapot tartanak ma a Mecseki Szénbányák újhegyi üzemében. Ez alkalommal Balázs Lajos öntödei dolgozó. Szörényi János üzemvasút-művezető négy évtizedes. tizenhat munkás pedig negyedszázados munkájáért kap jutalmat. — Gépkocsivezetői tanfolyam. Mohácson a álagyar Autóklub helyi csoportja a klub tagjai részére soronkívüli személygépkocsivezetői tanfolyamot rendez az Autóközlekedési Tanintézet keretében. Jelentkezni lehet Mohács, Terv u. 41. sz. alatt február 28-ig. — Közel félmillió forintos költséggel fejlesztik az idén a Mecseki Szénbányák Alsó- Béla telepi üdülőjét. Felépítenek egy 30 személyes személyzeti szállást és több családi pavilont bojlerrel szerelnek fel. — Országos első. Az ÉDOSZ és a KISZ Központi Bizottsága által tavaly hirdetett versenyben a Pécsi Betonárugyór KISZ-szervezete ismét az első helyre került a szerkezetgyártó vállalatok sorában. — A RIOSZ-klubban (Pécs, Rá- kóczi út 26.) dr. Borsos József február 16-án, pénteken este 7 órai kezdettel Görögországról élménybeszámolót tart. — Gépesítik a szalonnabőr lehúzását a Húsipari Vállalatnál. a 81 000 forintért vásárolt, NDK gyártmányú bőrlehúzó gépet február végéig üzembehelyezik. — VJ MŰANYAGGYÁR. A Ti- szai Vegyikombinát területén 1,8 milliárd forintos beruházással épül hazánk nagy műanyaggyára, amelyben évente 24 féle minőségben 24 OOo tonna polietilén granulátumot állítanak majd elő. — A szentlászlói tanács ez évj fejlesztési alapjából 400 ezer forintos költséggel orvosi rendelőt és orvos lakást épít. Az építkezést a szigetvári járási tanács vb. építőbrigádja fogja végezni. Gépjárművezetők! Szítihaz \ i Oroszlánkaland Aranypille hostmth Lajos utca 1. szám ágynemtíu jánlata Duimagamilúra sima és angolszélú Hímzett és angolszélú paplangarnitúrák nagy választékban, különböző méretekben. Baranya megyei Buházaíi Kereskedelmi Vállalat, Pécs Az első kép az operáció óta dr. i Philip Rlaibergról a Groote Scbuur I kórházban. A kép baloldalán 1 Barnard professzor, a szívátültetés végrehajtója. — Súlyos sérülést szenvedett a Kossuth-bánya 56-os fejtésben Cserlj Sándor vájár, A kaparószalagon történő anyagszállítás közben egy deszka a fémtámhoz nyomta a bal lábát, amely boka fölött eltört. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a sérült szabályellenesen és tái'sai figyelmeztetése ellenére átterpesztve állt a kaparószalag felett. — Találtak: négy erszényt pénzzel. egy aktatáskát pénzzel, zsebórát, nyaksálat, szánkót, asztali lámpát, táskát női ruhaneművel, forrasztópákát, autólámpa keretet, két kerékpárt, bárom karórát valamint pénzt erszény nélkül. A fenti tárgyakat az igazolt tulajdo nosok Pécs Város! és Járási Rendőrkapitányságon (Kilián Gy. u. 3. I. em, 66, ez. szobában) átvehetik. A Majláth utca sarkán tél eleje óta. áll egy sátor, amelyben motoros orosz- iá apród akció látható. Amikor nincs előadás, a két oroszlán a ketrecében tartózkodik és nyugalommal viseli az emberek bámész tékintetét és ezerféle megjegyzéseit. Nem így az idomítójuk szavát, amit bizony nagyon is megértenek és csodálatosan engedelmeskednek az emberi szóra, mely néha parancsoló, de legtöbbször kedves, bár mindig határozott. A minap én t-s bementem a szives invitálásra, mivel csak azt mutatták be, hogyan idomítják az állatokat. Kérdeztem, nem lehet-e őket megsimogatni. Dehogynem! — mondta az idomítójuk — csak nem itt kint, hanem bent a ketrecben. A mutatvány végén az idomító beinvitált a ketrecbe, hogy megsimogassam Tarzant meg Simbát. Az idomító mellett semmi ok nem volt a félelemre. Pár kedves szó után Simba a fejét is meg hagyta simogatni és ostor pattintásomat kedves morgással nyugtázta. Hogy mit érzett Dániel az oroszlánok között, nem tudom, de én határozottan jó érzéssel távoztam az oroszlánkelrecből, mert szerintem • akármilyen állatról van szó, az szerétéiért sohasem fizet hálátlansággal. Már azért is érdekes volt ez a találkozás, mei't az egyik oroszlán a pécsi állatkertben született.. láttam annakidején kis öklömnyi gombóc korában. Akkor is <! megsimogattam Csak ő } azalatt kissé megnőtt. ) DR. SZABÓ ENDREN& — A sorompónak hajtott. Szerdán este Pécsett a Mohácsi úton Herbst Janos töttösi lakos motorkerékpár javai a lezárt sorompónak hajtott. A mentók könnyű sérüléssel szállították a kórházba. — A Zsolnay DJQvelődési Ház 17-én, szombaton nagyszabású farsangi bált rendez. Zene: Makkai. (X) Időjárásjelentés Várható időjárás péntek estig: erősen felbős. párás, ködös idő, sokfelé eső, kődszitálás. Gyenge, napközben kissé megélénkülő szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás még nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszaka? hőmérséklet mínusz 1—plusz S, legmagasabb nanpalí hőmérséklet plusz 2—plusz 6 fok között. Balesetveszélyes a köd A ködös Idő fokozottabb figyelmet követel a gépkocsi- vezetőktől. Egy pillanatnyi figyelmetlenség, és már elkerülhetetlen a szerencsétlenség. Mint szerdán Pécsett az Árpád-tető közelében, ahol Galló János pécsi lakos tehergépkocsijával Komló felé haladt, egy jármüvet előzött, nem vette észre a vele szembe jövő személygépkocsit. Az ösz- szeütközés következményeként a személygépkocsiban ülő Szirmai Istvánné. mániái lakos súlyos, a férje pedig könnyű sérülést szenvedett. A közlekedési rendészet tapasztalja. hogy a gépjárművek sűrű ködben városi lámpával közlekednek, pedig a KRESZ-szabály előírja, hogy sűrű köd esetén lakott területén belül tompított világítás kötelező. Helyes, ha nagy ködben lakott területen kívül is tompított világítást használnak a járművezetők. — TENGERSZEM A MATRÄ- BAN. — Az utolsó cementlapot is elhelyezték a köszörűvölgyi vízzárógáton. Ezzel befejeződött az ország legnagyobb, ivóvízellá- \ tást szolgáló víztárolójának épí- j tése. A Mátra északi lábánál I megépített hatalmas gátrendszer I magassága 22 méter. Építéséhez 150 000 köbméter földet és kavi- ! csőt használtak fel. A tároló a j Mátra északi részének mintegy j 30 000 hektárnyi területéről gyűjti | össze a csapadékot és forrásvi- j zeket. Vizének magassága, teljes | feltöltöttség esetén a gát közeié- | ben eléri a 20 métert. A hozzátartozó víztisztító telep, valamint a vezetékhálózat még az idén elkészül. 1969-től naponta 2000 köbméter ivóvizet szolgáltat; Párád és környékének teljes vízigényét fedezi. — Üj házak Mohácson. 1968-ban OTP kölcsönnel Mohácson a Dózsa György utcában egy 12 lakásos háztömb építése kezdődött meg. A Liget utcában öt lakásos háztömb építésére kerül sor, ezenkívül 52 családi ház épül. — Áramszünet lesz március 2-ig naponta fél 8—16 óráig, szombaton 12 óráig a Barátság u., Espe- rantó u., Bányász vértanúk u., Vájár köz. Szüret u., Egyenlőség u.. Bajtárs u., Klapka u.. Dobó K. u., Engels u.. Botond u.. Honvéd köz, Irinyi J. ti., Lehel u., Árpád u.t Hun u.. Vöröshadsereg u.. Eperfás u. és a Sudár I. u. által határolt területen. — Valamint a Remény u., Ságvári Endre u., Csaba u., Gyula u., Huba u., Géza u., Almos u.. Táltos u., Felszabadulás u. által határolt területen. — A Wesselényi u., Csokonai u., Perényi u.. Jószerencsét u., Csapó J. u., Szabadságharc u.. Kinizsi u. által határolt területen. — Febr. 16-án fél 8—16.30 óráig a Felszabadulás u., Kokszmű lakótelep, valamint Pécsbánya-rendező területén. — Február 21-én 13—16.30 óráig a Tolbuhin u., Frankel Leo u., Szabolcs-íalu, Csertető, Pécs- szabolcs felsőtelep. Hősök tere és környékén. Arpádtetö. György- telep, Keller J. u., ötéves terv u., Bocskay u., Apaffy u., Zsdanov u., Zalka M. u.. Fejtig u., Sztahanov u., Kirov u.. Május 1. u., Csók I. u., Auróra u. Arany J. u., Kedves u., Ibolya u., Margit u., Kénes u., Nagybányaréti völgy által határolt területen. — Február 17-én 7—12 óráig a Rakéta és az Akác utcában. — Febr. 20-án 7—15 óráig a Lotz K. u., Lugos u., Endresz Gy. u., Görgey u., Erkel F. u., Tüzér u., Szigeti út, Homok u., Tiborc u.. Gyümölcs u., Mikes K. u., Batsányi u., Fogaras u., Kürt u. által haátrolt területen. (x) Nemzeti Színház: A tetovált rózsa (este 7 órakor). Bemutató bérlet. Hangweraeng I Liszt-terem: Középiskolai bérleti hangverseny (negyed 1 és 3 órakor). 'ilOaei Park: Fantomas a Scotland Yard ellen (f 4, f 6. f 8). Petőfi: Fantomas a Scotland Yard ellen (4, 6. 8). Kossuth: Edgar és Krisztina (16, 12, f 3. f 5). Falak (f7, f 9). Pécsszabolcs: A koppányi aga testamentuma (10, 2, 4. 6). Meszes: Folytassa, cowboy! (6). Mecsek- alja: Háború és béke I. (7). Vasas I.: Türelemjáték (6). Vasas H.: Az algíri csata (6). Mohács: Zűrzavar a Park-Hotelban (6, 8). Siklós: Lássátok feleim! (7). Szigetvár: Tanulmány a nőkről (7). Pécsi TRAcfiö 1 17.30: Magyar nyelvű műsor: Fél hattól hatig. — összeállítás aktuális témákból. A műsorvezető : Kovács Imre. 18.00: Slágerek. 18.15: Sporthíradó. 18.30; Mozart: Kis éji zene, 18.45; Dél-dunántúli híradó. Műsorismertetés. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor: Üzemekből jelentjük. Dalról dalra. A generációk ellentéte. — Kommentár. Hangszerszólók. Farsang idején. 19.30: Német nyelvű műsor: Humoros irodalmi, zenei összeá llítác 20.00: Műsorzárás. HlocHfcrr Tv. 8.25: Orosz nyelv (középisk. oszt.). 9.00: Földrajz (ált. isk. 6. oszt.). 9.55: Fizika (ált. isk. 7. oszt.). 14.30: Földrajz (ism.). 15.25: Fizika (ism.). 17.25: Műsorismertetés. 17.26: Pedagógusok fóruma. 17.58; Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05: a téli olimpiáról jelentjük. Hírek. 18.10: Relativitáselmélet és valóság. 18.40: a természet kincsei. A Televízió kisfilmje. 19.00: A Televízió politikai tanfolyama. 19.30: Esti mese. 19.40: Nótaszó. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Budapesten harcoltak. Tvfilm. I. rész. 21.15: A téli olimpiáról jelentjük. Műkorcsolya, férfi szabadonvá- lasztott gyakorlatok. 23.00; Tv-híradó — 2. kiadás. fjagoszl&v ív. | 11.00: Az általános műveltség alapismeretei. 13.50: Téü olimpia. Férfi gyorskorcsolyázás. 16.10: Az általános műveltség alapismeretei. 17.10: Heti szemle albán nyelven. 17.15: Gyermekműsor. 18.00: Tv- újdonságok. 18.15: Műsorismertetés. 18.30: Ifjúsági hangverseny. — SZÁLLODA ÉPÜL SZENT ENDREN. A Visegrádi műú mentén készülő Danubius szállt három emeletes lesz és 2—4 ágya. szobaiban 120 vendéget szállásol hatnak el. Az olcsóbb árosztály ba sorolt szállodában kisvendég lő. presszó, lift, tenisz- és teke Pálya szolgálja majd a lakói kényelmét, szórakozását. A hat millió forintos költséggel épüli Danubius augusztusban nyílik meg Halálozás Fájdalommal tudatom rokonokkal és ismerősökkel, hogy szeretett nővérem, VARGA BÉLAnE Berghauer Mariska Kazincbarcikán váratlanul el' hunyt. Gyászolja húga, ÁBRÁNYI MIKLÓS budapesti lakos temetése Pécsett a köz- \ temetőben lesz február 19-én j 11 órakor. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy j szeretett feleség, testvér, nagy- I néni, HORVATH EMILNE I Plachy Katalin 59 éves kora- j ban, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február 17- | én, szombaton fél XI órakor | lesz a pécsi központi temetőben. Gyászolják férje és a rokonság. Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem és kedves rokonunk, BEHLOVAM JANOS nyugdíjas. Laskó u. 44. sz. alatti lakos, 79 éves korában elhunyt. Temetése február 19-én, hétfőn 12 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló özvegye es a rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, nagyapa, dédapa, testvér és kedves rokon, HORVÁTH DEZSŐ nyugdíjas, életének 79. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése február 17- én, szombaton 3 órakor lesz a pécsbányai temetőben, A gyá^ szoló család. Köszönet Nagyon köszönjük mindenkinek szeretett halottunk, ÖZV. LÜCJZE JÖZSEFNÉ temetésén való részvételét, koszorúk és virágok küldéséi. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szerete t halottunk, GYÖRKÖ ISTVÁN temetésén megjelentek, koszorúk és világok küldésével együttérzésüket fejezték ki. Külön köszönetét mondunk a bükkösül ált. iskola tantestületének és dolgozóinak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, cjédikénk. uagybátyán« és sógorunk, BERNATIí MIHÁLY temetésén részt vettek, koszorúk, virágok, táviratok küldésével és más módon mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család és rokonság. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik MOSÓ IS a VAN temetésén megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Pacsirta étterem vezetőinek és dolgozóinak, valamint a Szénbányászati Tröszt művezetőinek, dolgozóinak, szomszédoknak és jó ismerősöknek. A gyászoló esalád. 4 Biaiher^, az új szívű ember