Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-02 / 27. szám

4 napló 1968. FEBRUAR 2. Luna L Komlóról * Két új kárpitozott bútortípus sorozatgyártását kezdték meg a napokban a Komlói Helyiipari Vállalat bútorüzemé- ben. A Luna I. és a Pihenő garnitúra első példányai már a jövő héten az üzletekbe kerülnek, elsősorban Baranyában. Eb­ben a negyedévben az előbbiből 480, az utóbbiból 320 garni­túrát gyártanak. Ezzel egyidőben megkezdték két másik típus — a Luna II. és a Zengő — nullszériájának gyártását is. Ezek sorozatgyártá­sát — a KERM1 vizsgálat megtörténte után — előreláthatólag három hét múlva kezdik és összesen . 200 garnitúrát készíte­nek a negyedév végéig. Mind a négy bútortípus tervei a vállalat által a múlt évben kiírt pályázat díjazott munkái, a prototípusokkal az ősz folyamán rendezett kiállításokon ismerkedhettek meg a kom­lói és pécsi vásárlók.--------------------------------------A--------------------------------------­1968. FEBRUAR 2 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük Karolin nevű kedves olvasóinkat névnapjuk alkalmából ♦ A Nap kél 7.11, nyugszik IC. 15 órakor. A Hold kél 9.03, nyugszik 21.06 órakor. Az első mesterséges gén Kesztyűt dobtak a természet­nek. Az utóbbi években talán ez a legvakmerőbb kihívás. Évmilliókra volt szüksége a földnek ahhoz, hogy létrehozza az élet első molekuláját. Albert Kornberg Nobel-díjas biokémikusnak ugyanerre a munkára csak néhány órára volt szüksége. A Stanford! egye­tem tudományos dolgozóinak egy csoportjával együtt kém­csőben létrehozta az élő vírus genetikai anyagát, vagyis élet­képes szintetikus molekulát „konstruált”. Ezzel első ízben született meg laboratóriumi kö­rülmények között a „mester­séges élet”. E meghökkentő felfedezés re­ményt kelt, hogy az orvosok gyógyítani tudják majd a kü­lönféle öröklött betegségeket. Egyelőre nehéz lenne meg­mondani, hogyan fognak „bele­forrni” 9 beteg ember szerve­zetébe a mesterségesen létre­hozott gének, de már most egé­szen nyilvánvaló, hogy meg van erre a lehetőség. A szin­tetikus gén alkalmas az „őr” szerepére. Amíg a szervezet normálisan fejlődik, addig az „őr” passzív. Mihelyt azonban megjelenik a kórokozó vírus, a szintetikus gén tüstént műkö­désbe lép. Az emberi szervezet képes lesz szembeszállni a be­tegség keletkezésével és kifejlő­désével, amellyel szemben eddig tehetetlennek bizonyult. Folt n Napon Néhány nap alatt nőtt óriássá az a hatalmas napfolt csoport, amely miatt már reggel óta szólt a telefon csütörtökön a/. Uránia Csillagvizsgáló Iutézet- ben. Ez a „szeplő” a nap ar­culatán valóban szinte ijesztő arányú. Átmérője — amint Ku­lin György, a csillagvizsgáló igazgatója elmonata — körülbe­lül KM) ezer kilométer hozzá­vetőleg nyolcszorosa a föld át­mérőjének. Jelenleg közel van már a naptányér nyugati pere­méhez de pénteken ha derült lesz az idő még jól látszik majd mégpedig szabad szemmel Is reggel és este a párás leve- górétegen át nappal pedig sötét szemüvegen (!) keresztül szem­lélve. Az óriási napfolt megjelenése szzal függ össze hogy erősen közeledünk a napfolttevékeny­ség maximumához ami számí­tások szerint valamikor az év vége táján következik majd el. — 340 negyedéves főiskolás kezdte meg tegnap háromhe­tes falusi tanítási gyakorla­tát. A Pécsi Tanárképző Fő­iskola negyedévesei a Dunán­túl valamennyi megyéjében végzik a tanítási gyakorlatot. —* * Az Egri Dohánygyárban üzembeállítottak egy francia gyártmányú filteres cigaretta- gyártó gépet. A korszerű beren­dezés csak Saváriát készít. — Tegnap zsűrizték a Ma­gyar Képzőművészek Szövet­sége pécsi területi kiállítására beküldött anyagot. Összesen 188 festmény, szobor, grafika és iparművészeti tárgy érke­zett be és ezek közül közel százat választottak ki az áp­rilis 4-én Pécsett nyíló kiál­lításra. ♦ SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK Dr. Sulyok Lóránd megyei bírósági tanácsvezető bíró és dr. Petkó Mihály állami köz­jegyző saját kérelmükre nyu­galomba vonulnak. Nyugalom­ba vonulásuk alkalmából mindketten miniszteri dicsé­retben részesültek. Dr. Pakucs Jenőt a megyei bírósághoz tanácsvezető bíróvá, dr. Gá- tos Györgyöt pedig a pécsi járásbírósághoz járásbírósági elnökhelyettessé nevezte ki az igazságügyminiszter. ♦ — öt tantermes szakmun­kásképző iskola épül Sziget- várott. A beruházási progra­mot elfogadták, s a helykije­lölés is megtörtént. — BB jugoszláv fllment A Ve- csernyc NovosztJ című belgrádi lap értesülése srerint Brigitte Bardot lesz a főszereplője Aiek- szandar Petrovlcs jugoszláv ren­dező következő filmjének. Bardot az új filmben egy vajdasági pa- rásztasszony szerepét játszaná. — ETELGYAR KECSKEMÉTEN. Sikeres üzemi próba után már teljes a termelés a kecskeméti fmsz új „ételgy árában”, ahol őt- jéle magyaros izü marhahús- készítményt állítanak elő nyugat német megrendelésre. A magya­ros ételekből I9€s-ban már egy­millió adagot exportálnak. Az idén bővítik az üzemet és ezzel lehetővé válik a belkereskedelem ellátása Í3. Elsősorban a nyári idényben a Balaton környéki üdülők ellátására készítenek tá­lalásra kész ételeket. — llj táneiskola kezdődik Her­mann tánctanár vezetésével feb­ruár 7-én. szerdán este féJ 7 óra­kor a KPVDSZ Művelődési Ott­honban. (József u. 15.). (X) — Holttest a kútban. Fecs­kendő mélyszívóval érkeztek a helyszínre, Máriagyüd, Szi­lágyi-legelőre tegnap délután a pécsi tűzoltók. A kútból a 30 év körüli Pozsár Dezső holttestét hozták a felszínre, akj körülbelül másfél hónap­ja tűnt el. A rendőrségi vizs­gálat folyik. — Széntörő berendezést szereltek fel a komlói szén- előkészítő üzemben a szenes­meddő hasznosítása céljából. A műszaki átadásra a múlt hét közepén került sor. A be­rendezés jelenleg 300 tonna, a jövőben mintegy 500 tonna szénterméket tesz alkalmassá a téglagyári felhasználásra. — P. Karlsson mérnök a svéd Bergman Borr gépgyár képvise­letében tegnap délelőtt Pécsett a MTESZ helyiségében találkozott üzletfeleivel a DÉDÁSZ a B. m. Állami Építőipari Vállalat a Víz­ügyi Igazgatóság és a Mecseki Ércbánya Vállalat gépészeti szak­embereivel. Az említett vállalatok korábban már több Pionír típusú benzinmtoros ásógépet vásároltak a Bergman-Borr művektől. A svéd mérnök a szakemberek vélemé­nyére volt kiváncsi: hogyan, vált be gyártmányuk a pécsi üzemek­ben? A tapasztalatcsere alkalmá­val több új géptípusokat ismer­tetett. — ..Mátyás király juhásza” a Kamaraszínházban. A Pécsi Nemzeti . Színház február 4- én. vasárnap délelőtt 10 óra­kor tartja a második gyer­mekszínházi bemutatót a Ka­maraszínházban. Ez alkalom­mal a „Mátyás király juhá­sza” című színdarabot mu­tatják be. — MOHÁCSON január végén megalakult a városi rádió klub és <3 taggal a lövész klub. Ez­zel az MHSZ klubok Mohácson mind megalkultak. a fentieken kívül működik a tartalékos, s a modellező klub is ♦ Időjárásjelentés Várható Időjárás péntek estig: enyhe, változóan felhős, párás, néhány helyen ködös Idő. csapa­dék nélkül. Gyenge, változó Irá­nyú, napközén kissé megélénkülő délnyugati, nyugati szél. A hő­mérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—mínusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—plusz f fok között. ♦ — Halálos verekedés. Ra­dies Aladár 26 éves segéd­munkás. O. Géza 18 éves, B. Sándor 17 éves és B. Tibor 18 éves bujáki lakosok Buják községben szóváltás után ka­rókkal olyan súlyosan bántal­mazták Kodak József 24 éves vontatóvezető, bujáid lakost, hogy a szerencsétlen ember a kórházba szállítás után meghalt. A rendőrség Radics Aladárt és társait előzetes le­tartóztatásba helyezte. — A* Irásmflvészet világkong­resszusa. Gutenberg 500. születés­napja alkalmából az UNESCO védnöksége alatt februárban 1,1- banonban megtartják az írásmtl- vészet világkongresszusát. A nemzetközt kongresszust az antik Biblosz városban rendezik ahol a föníciai ábécé született. — Flanell hosszú alsönadrág 41.60 forintért és munkásing 45.— forintért érkezett a Leértékelt Aruk Sallai u. boltjába. (x) Szélesebb vál. nagyobb készlettel állunk továbbra is a T. üzletfeleink rendelkezésére a haszonáru telepein. Építkezéshez vasanyagok, alkatrészek, géptlsztttórongy — (ennél 500 kg feletti vásárlás esetén árengedmény). Haszonpa^ír, baszonfém, hordók, göngyölegek, öb­lös» üvegek, tisztított toll stb. — Kedvező áron bocsátjuk rendelkezésre haszonvasat. CÉLUNK: vevőink pontos és udvarias kiszolgálása. TELEPEINK: Pécsett: Gomba u. 4. és Doktor Sándor a. 14. — Mohács, Siklós, Komló, Szekszárd, Dombóvár, Bonyhád, Paks helyiségekben. KÖZPONT: Pécs, Doktor Sándor n. 14. Telefon: 16-32. szám. FBÜHWFJSS Erb János felvétele — Ritka baleset. Csütörtökön Veszprémben a sikos úttesten megcsúszott és a kisfeszültségű vezetékeket tartó oszlopnak fa­rolt egy tehergépkocsi. A felső vezetékek elszakadtak, zárlat ke­letkezett és két vezeték lezuhant a földre. A vezetékek az elektro­mosságot vezető sáros-vizes ta­lajra hullottak így történhetett meg hogy a 21. számú AKÖV tulajdonában lévő arra haladó fogat két lovát anélkül érte áramütés hogy a vezetéki*« rá­léptek volna. Mindkét állat a helyszínen kimúlt. Tóth Imre ko­csis csak annak köszönheti meg­menekülését hogy nagy lélekje­lenléttel továbbra ia a bakon maradt. Centrum — Férfiing vásár fehér színben 30 százalékos engedménnyel a Le­értékelt Aruk Sallai u. boltjában. (*) — Áramszünet lesz március 2-ig naponta fél 8—16 óráig, szomba­ton 12 óráig a Barátság u., Espe- rantó u., Bányász vértanúk u., Vájár köz. Szüret u., Egyenlőség u.. Bajtárs u., Klapka u.. Dobó K. u., Engels u., Botond u.. Hon­véd köz, Irinyi J. u.. Lehel u„ Sudár I. u. által határolt terüle­ten. — Valamint a Remény u., Ságváti E. u., Csaba u.. Gyula u., Huba "u., Géza u.. Almos u., Táltos u.. Felszabadulás u. által határolt területen. — A Wesselé­nyi u., Csokonay u.. Perényi u., Jószerencsét u., Csapó J. u., Sza­badságharc u.. Kinizsi u. által határolt területen, W — Bővül a panelüzem. Meg­kezdték a földmunkát a Ba­ranya megyei Állami Építő­ipari Vállalat panelüzemének szomszédságában, ahol az épí­tőelemek új tárolóhelyét ala­kítják ki. A régi tároló he­lyére épül majd az új gyártó- csarnok. — JERUZSÁLEM HERCEGNŐJE Most ' szállítják a boltokba Ör­kény István „Jeruzsálem herceg­nője” című elbeszélés-kötetének úgynevezett paperback kiadását, amely az első kötete a Mag­vető és a Szépirodalmi Kiadó közös gondozásában induló új zsebkőnyvtársorozatnak. Külsőre ebben a sorozatban hosszúkás formájú, lakkozott kartonboritős könyvek jelennek meg, tarta­lomra pedig: a magyar iroda.- j lom utóbbi néhány éves termé­sének legjava. — Nősök bálja lesz február S-án. szombaton este 7-től vasárnap reggel 4 óráig a felújított, megszépült Tettye Étterem összes helyiségeiben. A jó hangulatról Kővári Vili sramlizenekara gondoskodik. A bál ideje alatt magyaros ételeket szolgálnak fel. — Nylon átkötött női harisnya 32 forint helyett 22.40 forintért vásárolható a neértékelt Áruk Sallai u. boltjában. í>) — Ipar) szenny vízderítő épül az idén 900 ezer forin­tos költséggel a Dél-Dunán- túlí Gázgyártó és Gázszolgál­tató . Vállalat pécsi gázgyárá­ban. A 600 köbméteres derí­tőből háromnaponként enge­dik majd le a mélyárofcba a vizet, de előzőleg mindig ér­tesítik a pellérdi halgazdasá­got. hogy ekkor ne vételez­zenek a mély árok vízéből. ♦ A tárgyalóteremből A Megyei Bírság feltűnően durva garázdaságért Rigó János büntetett előéletű pécsi szoba­festőt 8 hónapi, bűntársát Ba­logh László sütőipari dolgozót pedig 5 hónapi szabadságvesz­tésre ítélte. A vádlottak a múlt év szeptember 24_én délután a Najgypostavölgyben szembetalál­koztak Wenhadrt Henrikkel, aki feleségével és 1« éves kisfiával lakása felé igyekezett. Rigó ocs- mány megjegyzést tett Wenhardt- néra, amiért a férj rendre uta­sította az ittas szobafestőt. Rigó válaszul nekirontott és Balogh segítségével véresre verte. A ha­lálra rémült Wenhardtné és síró ' kisfia segélykiáltásaira a járó­kelők tették ártalmatlanná a ga­rázda utonállók/at. Az elítélteket | jogerős büntetésüket szigorított i büntetésvégrehajtási munkahelyen kell letöltendők. ♦ — Szigetváron 1 millió S00 ezer forintos költséggel öt tan­termes szakmunkásképző is­kola épül. Az iskola tervét és beruházási programját a terv­bíráló bizottság elfogadta. Az építkezést március hónapban kezdi meg a Baranya megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat Nemzeti Színház: Katonák (dél­után 3 órakor). József A. bérlet. Tájszinház: Egy bolnd százat csinál (este 7 órakor). Mágocs. tltozl > Park: Olasz furcsaságok (szL> f 4. f 6. f 8). Petőfi: Amyak a Notre Dame felett (4, 6, 8). Kossuth: Árnyak a Notre Dame felett (10. 12). Bomba 10.10-kor (szí., f 3. f 5). Kánkán I—H. (szi., f 7, dupla helyárral). Pécssznbolcs: Fan to más vissza­tér (szi., de. 10, du. 2, 4, 6). Me­szes: Nászéjszaka esőben (szi., 6). Mecsekalja: Jégkirálynő (szi., 7). Vasas I.: A lány rabló (szi., «). Vasas II.: A hajók a kikötőben robbannak- (6). Ságvári K. O.: Utolsó vérbosszú (f 6. f 8). Mohács: Vadölő (szi., 4. 6). Siklós: Csilla­gosok, katonák (7). 16 éven felüL Szigetvár: Viva, Maria! (szi., 7). 16 éven felül! 1 Pécsi Htttfiö | 17.50: Magyar nyelvű műsor: Zsolnai Hédi énekel, a 101 String zenekar játszik. 17.45: Huszonöt éve történt. — A győzelmes sztálingrádi csata. 17.55: Pécsi fiatalok hangversenye^ Polgár Zsolt gordonkázik, Hajna Dezső hegedül, Vajda József fagöttozik 18.10: Sporthíradó. 18.25: A pécsváradi Zengő népi együttes kórusa énekel, Babai Gyula népi zenekara játszik. — Vezényel: Várnai Ferenc. 18.40; Dél-dunántúli híradó. Műsorismertetés. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor: Gondolatok a zárszámadások idején. Vidám kólók és poszkocsicák. Kimagasló terméseredmények nyomában. A tudomány világából. Válogatás hanglemeztárunkban. 19.30: Német nyelvű műsor: Évforduló naptárunkból. 25 éve volt a sztálingrádi csata. Népdalok, vidám történetek. 20.00: Műsorzárás. I TTUigucrr Tv. j 3.05: élővilág (ált. isii. *. ősit.». 8.25: Orosz nyelv (középisk. 1—4. oszt.). 9.00: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). 13.35: Élővilág (ism.). 14.30: Orosz nyelv (ism.). 17.25; Műsorismertetés. 17.26: Pedagógusok forums, 17.58: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05: A ml őrsünk. 18.40: Nótaszó. 19.00: A Televízió politikai tanfo­lyama. önálló vállalatszerű gan- dálkodás kialakítása a tsz-ekbea. 19.30: Esti mese. 19.35: Relativitáselmélet és fizikai valóság. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Zenélő órák. — Mozart: A varázsfuvola. 21.40: Szülők, nevelők egymásközi, 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. |Juqo§zlüv IVTI 17.IS: A* On keresztrejtvénye, 18.20: Szlovén dalok első Ifjúsági fesztiválja 19.05: Spektrum. 19.33: Játékfilm. 22.05: Tíz jelenkori Ju­goszláv építész. — Üj öxemcsamokkal bő­vítik az idén a Pécsi Faipari Ktsz mecseknádasdi telepét, Az 500 négyzetméter alapte­rületű csarnokban felületke­zelő és szerelő részlegeiket helyezik el. Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett fele­ség, édesanya, anyós, nagy­mama, dédmama és kedves rokon. BIRÖ JÁNOSNÍ Miklós Katalin Vasas DL. lakos, életé­nek 71. évében, rövid szenve­dés után váratlanul elhunyt. Temetése február 3-án du. 2 órakor lesz a Vasas n. teme­tőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett rokonunk, ÖZV. BER­TA ISTVANNÉ 76 éves korá­ban elhunyt. Temetése február 5-én, hétfőn fél 4 órakor lesz a köztemetőben. A gyászoló rokonság. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiam. testvérünk, só­gorunk és rokonunk. KLOP­FER GYULA, az Ércbánya V. dolgozója _31 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Temetése február 6~ án, kedden fél 2 órakor less a pécsi köztemetőben. A gyá­szoló család. Köszönet Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak akik felejthetet­len halottunk KACSAR JO- ZSEFNÉ temetésén részt vet­tek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek A gyászoló Kacsar család« 4 Motto: Ridendo dicere j verum (=» nevetve meg- \ mondani az igazat). E lap < hasábjain már több ízben < szóltunk, az idegen szavak < szerepéről, elsősorban az < ipar és a kereskedelem j területén. Nem tagadható, < hogy sok esetben pótot- < hatatlan a szerepük. Pél- < dául; ha egy falusi néni < a város központjába igyek- j szik. csak rápillant a jel- J zőtáblára, kibetűzi a Cent- < rum szót, s már nem le- hét több kérdése (azaz: < problémája). < Az idegenforgalomban a \ müveit (vagyis kulturált) ) turisták szemében még < hasznosabbak az ilyen fel- j iratok. Idén bizonyára nagy ( örömmel (ovációval) fedő- < zik majd fel, hogy az \ Állami Áruház új nevet < kapott: Centrum Áruház ‘ (ha Központinak nevez- \ nék, nyilván nem érte- < né meg mindenki). Ennek kapcsán volna, ] néhány javaslatom (tip- < pern). Mivel a belvárosban 1 egészen kevés (minimális) 5 az idegen nyelvű felirat (Foto, Optika, Szalon, Ho- < tel, Eszpresszó, Bisztró, | Bár stb.), a gyengébbek < kedvéért ki kellene bőví- [ leni ' ezt a gyűjteményt < (kollekciót). Az Ajándék- < bolt felett- Souvenir-t, a j Dohány helyébe Tabac-ot* « a Színház homlokzatára < Theatrum.ot. a Gyógyszer- j tár jelzésére Apotheke-t, < a cukrászdára Konditorei-t < lehetne . kifüggeszteni. Mi- j lyen rokonszenves (szim- < patikus) színfoltokkal gaz- ‘ dagodnék szülőföldünk ) (pátriánk) l BÁN VAD&M j

Next

/
Oldalképek
Tartalom