Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-09 / 33. szám

6 1968. FEBRUAR 8. napló------------------------------------­Harminchat versenyzővel készülődnek a Spartacus-kerekesek Érdekes mérkőzések a labdarúgó DISK második fordulóján A Labdarúgó Dunántúli Napló Kupa első fordulójának mérkőzé­sei nagy közönségsikert arattak, közel ötezer néző izgulta végig Pécsett, Komlón, Mohácson és Szigetváron a találkozókat. A hét végén a második forduló mérkőzéseit játsszák csapataink. Az első mérkőzést szombaton dél­után a PVSK-pályán 3 órai kez­dettel rendezik. Á PEAC lesz a PVSK vendége. Vasárnap délelőtt a Vasutas sportpályán ismét ket­tős mérkőzés lesz. Fél 10 órakor az Ércbányász és a BTC együt­tesel lépnek pályára, majd utána 11 órakor a Dózsa II.—Helyiipar találkozót játsszák. Ezúttal is lesznek mérkőzések Komlón, Mo­hácson és Szigetvárott is. Kom­lón a Honvéd Steinmetz SE sze­repel. Mohácson a Volán SC lép pályára, Szigetvárott a Bányász lesz az NB Hl. újoncának az ellenfele. Már az első forduló mérkőzé­sein bebizonyosodott, hogy érde­mes volt a vidéki csapatok meg­hívása. A hétvégi találkozókra most is különös gonddal készül­nek a vidéki csapatok. Különösen Szigetvárott nagy az érdeklődés, a Bányász NB I. B-ben szereplő csapatának bemutatkozására so­kan kiváncsiak. De az is izgatja a szigetváriakat, vajon a hazaiak hogyan állják meg helyüket a ki­tűnő erőt képviselő pécsi csapat­tal szemben. A jövő héten hétközben is lesz­nek DNK mérkőzések. Szerdán a PVSK-pályán. Komlón és Szi­getvárott játsszanak. Csütörtökön pedig az ifjúsági stadionban lát­hatnak a nézők kettős mérkőzést. Talán még soha nem készültek ilyen nagy ambícióval az év ver­senyeire a Spartacus kerékpáro­sok, mint az idén. Dévai János edző az évadnyitó szakosztály­gyűlésen ismertette az együttes célkitűzéseit. Hét országos baj­nokságon szeretnének elindulni, az országúti versenyek mellett pályaversenyeken is rajthoz áll­nak; a hegyi- és terepversenye­ken is. A felkészülés ennek je­gyében zajlik, egy-egy verseny­számra speciális edzésekkel kí­vánnak még jobban felkészülni. A szakosztály vezetői örömmel fogadták a most jelentkezett 21 új fiatalt, akiiekéi a szakosztály versenyző-létszáma 36-ra gyarapo­Pécsi súlyemelők a válogatott keretben dott. Az új fiúk nagy lelkesedés­sel kapcsolódtak be a szakosz­tály munkájába, nemcsak hétközi- napokon edzenek, de a vasárna­pokat is kihasználják, amikor délelőttönként nyeregbe szállnak. Hol a harkányi, hol a mohácsi országúton róják a kilométereket, de minden kerékpárosedzés a Mecsek tetején, a volt lapisi va­dászház környékén fejeződik be. Nem egy alkalommal végeznek kiadós futóedzéseket a Mecsek oldalában vagy a Tettye lépcsőin. A legjobbak Dévai András, Raj­nai György és Szauer István je­lenleg Zakopanéban készülődnek, de az itthonmaradottak sem pi­hennek. Jogos a vezetők bizako­dása, ha a versenyévadban is ilyen aktívan dolgozik a szakosz­tály. olyan eredményeket érhet el, melyre büszke lehet minden pécsi kerékpárt szerető szurkoló és sportbarát. A labdarúgó NB n. tavaszi rajtjára Komlón készül a Máza- Szászvári Bányász együttese. A Bányász labdarúgók Szászváron január közepén kezdték meg ed­zéseiket, majd a 16-os keret Pa- latinusz János edzővel Komlón folytatja felkészülését. Komlón nagyszerű körülmények között dolgozhatnak az NB n-es csapat tagjai. A lehetőségeket jól ki­használják, naponként tartanak edzéseket. A Máza-Szászvári Bá­nyász 16-os játékoskerete: Sztoics, Süveges, Róth, Bocz, Németh, Kővári, Bakó, Nagy I., Nagy II., Jónás. Wéber, Herbert, Stier, Gyorsok. Balogh. Lahó. A tavaszi j idény mérkőzésein számítanak a sérült Hucker és a tehetséges, fiatal Gyenis játékára is. Pécsi sízők az országos bajnokságon Tehetséges fiatal versenyzők ne­velődnek a PEAC súlyemelő szak­osztályában. A fiatal verseny­zőkre Budapesten is felfigyeltek. A PEAC két tehetséges ifjúsági versenyzője meghívást kapott az országos utánpótlás válogatott ke­ret edzéseire. Somogyvári Sándor és Kozári Péter az elmúlt évi or­szágos versenyeken érdemelték ki a kerettagságot. Üszótanfolyam A Tanárképző Főiskolán úszó­tanfolyamot indítanak. Kedden és pénteken fél 4—fél 5 óráig fogad­ják el a jelentkezéseket a Főis­kola uszodájában. Jelentkezni le­het négy éves kortól. Az országos síbajnokságnak pé­csi résztvevői is voltak. A Galya­tetőn megrendezett versenysoro­zaton a PVSK négy felnőtt és négy ifjúsági férfi sízője állt rajthoz. Különösen az ifjúsági versenyzők szerepeltek eredmé­nyesen. Báli, az ifjúsági műlesiklásban egész sereg fővárosi versenyzőt megelőzve, 67 induló közül ne­gyedik volt. A vasutasok másik három fiatalja, Komlósy László, Komlósy Ákos és Novák a közép­mezőnyben végzett, a csapatver­senyben a PVSK hetedik volt. A lesiklásban is jól versenyzett Báli., az ötödik helyet szerezte' meg, Komlósy Ákos 27. lett. Az óriás műlesiklásban balszerencsésen ver senyzett Ball, amennyiben hazai formáját kifutja, az alpesi össze­tett versenyben az első három között végézhetett volna, így is bekerült az első tíz közé. A fel­nőtteknél a műlesiklásban Gart­ner 38. volt. A vasutas sízők igen nehéz kö­rülmények között dolgoznak, nemcsak a mostoha hóviszonyok nehezítik meg a versenyzők felkészülését, de felszerelésük is messze elmarad a fővárosi ver­senyzők kitűnő felszerelésétől. A PVSK ifjúsági sízői így is felhív­ták magukra a figyelmet, és Báli betört a legjobbak közé. Női műkorcsolya A kötelező gyakorlatok után Almássy a hatodik Csütörtökön délután az ötödik gyakorlattal befejeződött a női bajnokság kötelező gyakorlata. Fleming, a nagyszerű formában lévő világbajnoknő tovább nö­velte előnyét. A szabadonválasz- tott gyakorlatokra több. mint 77 pontos előnnyel léphet majd jégre. Ajz; élcsoportban lényegesen nem változott a helyzet. Almássy Zsu­zsa megtartotta hatodik helyét, s pontszámban csaknem 22 ponttal vezet az angol Stappleford előtt, akinél lényegesen jobb kűröző. A verseny állása a kötelező gya­korlatok után: 1. P. Fleming (amerikai) 9 hsz. 1062.1 pont. 2. G. Seyfert (NDK) 21 hsz, 984.9 pont. 3. B. Schuba (osztrák) 31 hsz, 960 pont. 4. Maskova (csehszlovák)). 5. A. Noyes (amerikai). 6. Almássy Zsuzsa (magyar) 61 hsz, 910.2 pont. * Csehszlovákia—NSZK 5:1. Jég­korongmérkőzés. Félgőzzel is biz­tosan győzött a csehszlovák csa­pat. ezzel csoportjában jelenleg a 2. helyen áll. Zavar az olimpiai programban Csütörtökön ismét adódott za­var az olimpiai programban, amely elég nehéz helyzetbe állít­ja a rendezőket. A hatalmas ér­deklődéssel várt férfi lesiklást ugyanis a reggeli erős hóesés, majd a nagy köd miatt — rajttól mindössze 30 méterig lehetett csak ellátni, — el kellett halasztani. A versenyzők edzésre használták ki az időt. A versenybíróság úgy határo­zott. hogy pénteken délelőtt 11 órakor bonyolítják le a köd miatt elhalasztott férfi lesiklást. Balázs Éva reményei? Pénteken délelőtt újabb magyar versenyző áll rajthoz a téli olim­pián, Balázs Éva, a 10 km-es női sífutásban szerepel. Csütörtökön délután telefonon beszéltünk Ba­lázs Évával: — Úgy érzem, jól kihasználtam az edzési lehetőségeket, erővel is bírni fogom a versenyt, bár a pálya igen nehéznek tűnik. Na­gyon szeretném, ha a 34-es me­zőnyben nem a sereghajtók kö­zött végeznék — mondotta. Olimpiai híradó 0 Meg volt az első jelentősebb dopping-vizsgálat, Autrans-ban szerdán a 30 km-es sífutás első hat helyezettje került az orvosi bizottság elé. A vizsgálat ered­ményéről nem adtak ki semmi­lyen jelentést. 0 A 450, rendkívül csinos olim­piai hostess még csinosabb lesz az elkövetkezendő napokban. Egy vezető kozmetikai cég ugyanis ..szépségládávar’ ajándékozta meg őket. A legmárkásabb krémek, púderok és rúzsok vannak, az j aj ándékcsomagokban. 0 A téli olimpia eseményein a fizető nézők helye előtt tolóko­csiban ülő gyermekek láthatók. A téli olimpia szervező bizottsá­ga 80 gyermekparalízises gyerme­ket hívott meg a játékokra, va- lamennyiök részére minden sport­eseményem külön helyet tartottak fenn. 0 Vlagyimir Kosztka. a cseh­szlovák jégkorong válogatott ed­zője kijelentette: A szovjet válo­gatott óriási formában van. Az ember benyomása, hogy ennél jobban nem is lehet játszani. Kü­lönösen támadásban rendkívül erősek, a finn és az NDK véde­lem teljesen tehetetlen volt elle­nük, kétségtelen, hogy az első­számú esélyesek. 0 Saragat, olasz köztársasági elnök táviratban köszöntötte a 27 esztendős Franco Nones-t, a tize­dik téli olimpia első bajnokát. „Valamennyi olasz állampolgár nevében fogadja legmelegebb gratulációmat olimpiai győzelme alkalmából.” 0 A 10. téli olimpia benjaminja a ll éves 141 cm magas, 38 kg súlyú Beatrice Hustiu román mű- korcsolyázó lány. Bármilyen fia­tal és kicsi, nein marad észre­vétlen az olimpiai városban. Már a felvonulásban feltűnést keltett a hatalmas termetű sportolók kö­zött, de a kötelező gyakorlatok során is magára vonta a figyel­met. Egyelőre még ugyan nagyon tapasztalatlannak tűnik, de lát­szik, hogy tehetséges és még sokra viheti. Bájosságát, kedves­ségét és tapasztalatlanságát azon­ban a bírák nem igen veszik fi­gyelembe és éppen ezért alacsony pontszámaikért gyakran kapnak füttyöt a közönségtől, amely ke­gyeibe fogadta a kis román lányt. Sporthírek Az U. Dózsa labdarúgócsapata magyar idő szerint csütörtökre virradóra újabb mérkőzést Ját­szott Limában. A lila-fehéreknek ezúttal nem ment a játék, 20 ezer néző előtt a Sporting Cristal, a perui bajnokság 2. helyezettje 2:1 (1:0) arányban győzött a magyar együttes ellen. ¥ Az Octogonal nemzetközi labda­rúgó torna legjobb góllövője cí­mét holtversenyben Farkas János és Toninho (Santos) szerezte meg, mindketten 7 gólt lőttek. * Dessauban az NDK férfi kézi­labda válogatottja 3000 néző előtt 15:13 arányban győzött a világ­bajnoki negyedik helyezett Szov­jetunió csapata ellen. Komlói Bányász — PVSK 6:0 (2:0) Előkészületi mérkőzés, PVSK« edzőpálya. 200 néző, v.: Simonfai. Az első félidőben aránylag ki­egyenlített játék folyt, melyben a Bányász-csatárok használták ki helyzeteiket. Szünet után a PVSK a tartalékait szerepeltette, ekkor az NB I. B-s csapat nagy fö­lénybe került. Góllövők: Bordáca 2, Pataki, Takács, Pintér, Bodal. Jók: Zimonyi, Takács, Bodai, il­letve Wald. Pandurics. Zsámboki nyerte az Adám Kupát Az Adám Kupa női tőrvívó­versenyt hétközben rendezték meg az Egyetemi Tornacsarnokban. Tíz versenyző állt rajthoz, köztük a Pécsről elkerült, jelenleg a Bp. Vasasban versenyző Telekdy. Az elsőséget jó vívással Zsámboki Magda szerezte meg veretlenül. 2. Telekdy (Bp. Vasas) 8, 3. Fagy- gyas 6, 4. Kiss-Kovács 5. 5. Gecse 5 győzelemmel. Valamennyi • PEAC versenyzője. DUNÁNTÚLI napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11 Tel.: 15-32. 15-33. 21-60, 60-11. Belpolitikai rovat: 31-68. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út Ui Tel.: 15-32. 15-33, 21-60, 60-11. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. ML Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 18.— Ft. Indexszám: 25 054. FOTELAGY, epedarugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Telefon: tdV« pulikutyát hat­hetestől vennék. Ajánla- ■sokat ..Fehérezőrü” jel1gé_ re Beái utcai hirdetőbe. „Buksi’* toötágép. €-os. gázolaj tüzelésű fürdőkály­ha eladó. Szigeti út 100. (27-es buszmegálló). Uj. rácy kereset futott gépkocsit veszek (Kp.). ..Kiutalást te átveszek” .i eligére a- Bem. utcai hir­detőbe. . ________________ K ÁETOLÓÍJÍTET venjnénk. Ajánlatokat ..Kártológép’' .leiigére a Hunyadi ÚW hirdetőbe kérek._______ P ON SVA VARRÓGÉPET td- fogáctala« állapotban, verb- rék. Ajánlatot: „Kifog a« tálán-* jeligére a Hunyadi útá. hirdetőbe kérek.. _____ $ darab süldőt adoA atw *ü&k. áki) eg.v hírét «d decemberben, méhekert te eicseréieio. Pécs. 1. Haj­nal u. 8._____________ B elvárosi, mánfekzobás. távfűtéses és kétszobás, komyhás lakást cserélnék SV*—3 szobásra. ..Nyuga­lom»* jeligére a Bem u. hirdetőbe.___________________ B .étseebás. kertes vagy máeféiszóbáa, távfűtéses lakást cserélnék háromazo kis lakásra. ..Ritka al­kalomjeligére a Bem u. h'rdetőbe.__________________ H armadikos gimnazista fiút vagy lányt biológiából kor­repetálnék. vagy negyedi­keseket orvos i egyetemi felvételre előkészítenék. .. ledkiismeretes* ’ jeligére Vérek leveleket a Bem ut­cai hirdetőbe. Egy 4 éves frtssfej&, jóltejelő tehén, egy há- romhónapoe. szép bikabor­jú eladó. Berkesd. Diós­völgy 3.______________ M ásfókwobis, szövetkezeti lakás eladó. Lift van. — Pécs Dobó István u. 76. IV. em. 19. ajtó (.Meszes). Tővtd Stiagl acragora eiadó. Kováos György. II., Dómba! U. 6/B., du. 5 után.________________ S zövetkezeti, másfélszobás, földszinti lakásomat, átad­nám. ..Azonnali béből tb­s’* jeligére a Bem ut­cai hirdetőbe._____________ E ladó elavult, karambolos személyautó. ..Felújítás’* jeligére a Hunyadi u. hir­detőbe.____________________ lVz éve» kislányom mellé, napi 6 órára gondozónőt keresek. ..GyertneLszeretö” jeligére a Ballal u. hir­detőbe. néffysógftf gzJSlö pin*- eladó. ,, Szabolcsi 22« óévei szőlőhegyen’ • jeligés-© a Sallai u. hirdetőbe. ötezer forintot kéréséi szeptember 15-lg kölcsön. Fölcij Mihály. Ilona u. 12. Eladó 360 négyszögöl sző­lő. vagy lakásért elcserél­hető. platói megállótól 5 perc Cserkút Rákóczi út 16. g».____________________ E I cserélnem uránrv árost. 2 szoba. távfűtéses lakáso­mat 2L-szer 1 szoba, kony­háira. Ajánlatokat ,,4. emelet” jeligére a Hunya­di útd hirdetőbe fejérek. Lakásért eltartanánk kiős házaspánt. ..Nyugodt öreg. kor” .jeligére a Bern ut­cai hirdetőbe. EgJ- vagy kcttósEOba, összkomfortos főbérleti la­kást keresek költségtérítés­sel. Jelige: ..összkomfort 9” a JSallai a. hirdetőbe. tsz-ek! Állami gazdasagok; közületek; M AGÁNFOGYASZTÖK FIGYELEM! A szentlőrínci íinsz, 3. se. Vasboltjában kéziszerszámoh, csóva rok9 vasáruk? kötéláruk, olajkályhák9 tűzhelyek nagy választékban kaphatók. MAMBÓ ÉS SELGA ZSEBRÁDIÓK a szcntlörinci MŰSZAKI BOLTBAN újra kaphatók. Téli vásár keretében ŰJ RTJHÄZATT CIKKEK érkeztek a szentlőrinci RUHÁZATI BOLT­BAN 30—40 százalékos ÁRENGEDMÉNNYEL Eladó I «sofeft, RpáJVu krmyha. Aaaanaj beköltöz­hető. Pécs, Erzsébet u. 2.1------*----------------------------I E lőleg "f'Mi Előleg né ■vaM'tek ablak­redőnyt F.EDÖNYSZESLBÉNT NÉLKÜLIT. valamint BEDÖNT SZÉKKÉNT EST, 10 havi TOOENBIER. Rákóczi át 38. üi», Családi házai vennék 3—3 szobánál Harkányban ráér Pécsett. Szskókó— Bálics—Daindöl környékén. Készpénz -f részlet, eset­leg életjáradék. Ármeg­jelöléssel „Beköltözhető” jelig,ere kérem az ajánla­tokat a tatabányai hir­detőbe._______________ H áló bútorok konyhabúto. rök. heverik. reíkamiék, tomblnáltbútorok. egyéb szép bútorok. Soóky bú­torüzletében vásárolható. Zsolnay U. 1. Kettőszobás Lakájért har, kányi házhelyet adok. — Tel.: 34-70/123. Eladó alkalmi áron bar­na oerzsa és csiikóbunda, lingei ebédlő (kisméretű), álló óra külföldi báliruha. pianínó asztali tűzhely. Szent István tér 9.. ud­varban. Elcserélném 2 nagyméretű szoba, konyha, fürdőszoba, kamrás belvárosi lakáso­mat 2 kisebb szobás ha- sarulóért, ha nagy a kony­ha. fürdőszoba nélkül is. Urám áros! is lehet. — ,, Azonnal is lehet” jel­igére a Ballal u. hirde­tőbe. Baia-tenf«? y vese» 136 négy­szögöl. vízpart)! villa telek eladó. 'Vasútállomástól 12 perc. Perrák Mária u. 44. Balatonfeny vés.________ UusemcgaJlóbo» 2 perc járásim eladó 779 mégy- eaögpöl szőlő és gyümölcsös, rajta levő építési, anyag­gal és engedéllyel. Villany, kút van. Esetleg 1000~es Wartburgot beszámítok, Érdeklődni Tehet: Pécs, ürámáros. Páfrány u. 23. ! (Vast 56-as ép). Somogyi . Ferenc. Kótnxobá« ház szőlővel beköltözhetően eladó. La­kájt átveszek. Ugyanott leadott rendszámú se mély gépkocsi motorért elcserá-hető. Deák F„ u. 22. (17-es busszal). Szentlőrlnoen, a 6-os öt mellett 223 négyszögöl házhely építés! engedély­ivel és építőanyaggal el­adó. Érdeklődni: Szemifclö- rinc. Zirínyi u. 7. 4—5 HETES. ELŐNEVELT hampshire csirke ELADÓ. vagy ELŐJEGYEZHETŐ MÁJUSIG. MAGY ARJIERTELENDI MTSZL Fiatal, gyermektelen há­zaspár kill önbej áu-atú bú­torozott albérleti szobát fürd ászaiba használattal keres. ..Igényes” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Szép kettőszobás, régibé. rü. belvárosi lakásomat el­cserélném másfél, va szép. egyszobás, összkom­fortosra. Kóczián S. u. 2. A DÉLMAGYARORSZAGI FŰRÉSZEK, BARCS értesíti mindazokat a gazdaságokat, termelőszövetkezete­ket és intézmény eket, akik fakitermeléssel foglalkoz­nak, hogy legalább egy vagonlélelt elérő mennyiség esetén FELVÁSÁROL MINDEN FA­FAJÉI FÜRÉSZRÖNKÖT, valamint FENYŐ ÉS LÁGY FAFAJÉI GÖMBANYAGOT. Bejelentés és érdeklődés a vállalat címén Barcs. Tel.: 14 Belváros.!. földszintes szo­ba komyhás éléskamra® házrészeinek elcserélném kétszobásra, költségtérítés­sel. Érdeklődni: Székely B. u, 10. földszint. __ J ókarban levő nagyméretű forr ázó tekiüőt vennék. — Pécs. Móra F. u. 35. Or­bán. ______________________ I stállótrágya eladó. Nagy- kozáron. Hunyadi u. 18. Pellérdien Dózsa u. 75. sa. alatt 55Ö négyszögöl te­rületen fekvő OTP köl­csönnel épült új. modern családi ház sürgősen el­adó. Ugyanott kamdalló- anyag is eladó, Elcserélném 2 szoba, össz­komfortos. gázos. PH£-la­kásomat hasonlóra. ..Feb­ruár” jeligére a Ballal u. hirdetőbe. Egy darab süldő eladó. Ady Endre u._41^_ sz. E ladó Harkányban 215 négyszögöl házhely. Tán. csics utcában. Érdeklődni: Kovácsaidat Italboltban. Egy darab jój fejlett, nyolchetes bikabor jú el­adó Vasas I.. Búzakalász u. 69. sz._______________ C saládi ház nem beköl­tözhetően eladó kettő szo­ba egy év múlva megegye­zés szerint beköltözhető. Póas. Felsőbalokány 40,2. Peremeik. S gKoba összkomfortos ház sürgősen. jutányosán el~ a dó beköl tözlielően. Endre u.__6._____________________ F aredőnyt szekrény nélktl- 14. ablakra, egészen fel- húaliatóan készítek. Ras. boud. Tompa M. u. 26. Telefon. 49-41.___________• E lcserélném belvárosi, szo­ba kouyüás lakásomat budapestire, vagy Pest környékire. Irányi D. tér 7. Géder.___________________ 2 0 mássá lucer níuszéna. liasas anyadlasuó. 3 hóna­pos malacok, trágya eladó. Kovácstelep, őszirózsa u. 16. s&.______________________ Elcserélném belvárosban négy és fél szobás, össz­komfortos lakásomat, két­szer kétszobás, komfortos lakácsért. megegyezés sze­rint. Nagy Flórián u. 21. I. emelet.__________ C serdf hegyen szántó, ol­csón eladó. Érdeklődni: Bükikösd. Becsal! u. 5. Pécsi_______________________ U rán városi garzon laká­som elcserélném 1 és fél, 2 szobásra, ugyanott urán_ dolgozóval. ..Magas térí­tés” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._________________ 3 50 kem-es Velares; jó állapotban és 400-as kis szalagfűrészgép eladó. — Pécs. Csöpp u. 6. Rlgó- der-tető. Hízott sertés. 168 és 200 kg-oc valamin* érett mar­hatrágya eladó, szállítás., sál Pécs Feladtalak áoy 41. SE. Mérlegképes könyvelő 18 évf szakmai gyakorlattal elhelyez'.aednje Pécsett, vagy környékén. ..Minél előbb” jeligére a Sallai u. hirdetőbe kéjem. Második borjúval tehén eladó. Budaíán. bussmeg- állónál. 109. s&ám. Eladnám vagy elcserélném saját házamat pécsi vagy komlói főbérletért. Véaá- rosdombó, ófalu 37. ?•&. Szí gctl része n ház te Ekek eladók. ZteLkó Gyulájáé, Lajkó megállónál,________ I dősebb személyt keresek társnak 300 "darab tojó­tyúk ápolására. Pécstől 20 km-re. ottlakással. — Autóbuszjárat van. Ge­bauer u. 7 SUman. (.Volt Visy L, xx.). Német fordítást vállalok. Eaditz Pál. Miskolc, Augusztus u. 3.__________ F iat 850-es kiutalást át„ vemnek. ..Mielőbb” Jeligá, re a Sallai u. hirdetőbe. Eladó garázs í r osott Simca^ Aronde. Megtekinthető; Jászai Maii ti. 1-ben. Meghűlés, influenza ellen FOGYASSZON „C“ Y I TA MINOS CSIPKESZÖRPÖT! Árusítják: élelmiszer- és gyógynövény-szaküzletek. A f 1 Komlón készül a Máza-Szászvár

Next

/
Oldalképek
Tartalom