Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-07 / 31. szám
4 1968. FEBRUAR % napló------------------------------------------1968. FEBRUAR SZERDA Szeretettel köszöntjük Tódor nevű kedves olvasóinkat névnapjuk alkalmából. A Nap kél 7.05, nyugszik 16.53 órakor. A Hold kél 10.28, nyugszik 1.37 órakor. New York-i rekordok Az újabban megjelent kimutatások érdeke» adatokat nyújtanak azokról a rekordokról, amelyekkel 1967-ben New York városa dicsekedhetett. Igaz, hogy New York elvesztette az első helyet a lakosság száma tekintetében (beleértve a külvárosokat is), mert New Yorknak „csak” 17 300 000 lakosa van, viszont Tokió lakosainak száma 18 millió, de továbbra is New York vezet sok tekintetben a versengésben. így pl. New York maradt ,,a legmagasabb város”, mert hiszen 804 000 négy—har- mincemeletes háza van, 143 felhőkarcolója, vagyis olyan palota, amelynek több, mint 30 emelete van. Ugyancsak New York a „legforgalmasabb” város. New Yorkban naponta 17 millió ember dolgozik, akik állandóan New Yorkban laknak, vagy a környékről járnak be, ezek az emberek a közlekedéshez 4 millió autót, 11 ezer taxit, 5 ezer autóbuszt (3 millió utas naponta), földalatti vasutat (380 km hosszúságon 4 500 000 utas naponta), repülőgépet (naponta 600 ezer személy) és hajót (naponta 10 ezer utas) használnak. 1849 óta New York foglalja el az első helyet a világ kikötői között. Ettől kezdve évről évre növekedett a kikötőkbe befutó bajók száma. A New York-i kikötő az első helyet foglalja el a tekintetben is, hogy évente 26 ezer hajó fut be. tehát 71 naponta. New York a legkozmopolitább város. Lakosainak több, mint egynegyed része más országokban született: ezenfelül az újszülöttek 20 százalékának szülei nem amerikai nemzetiségűek. New Yorkban több ír él, mint Dublinban, több néger, mint bármely afrikai városban, több olasz, mint Genovában, több zsidó, mint Tel Avivban. New York * legjobban iparosított város az amerikai kontinensen. 42 000 üzem és gyár van benne, 3,5 millió munkással. New Yorkot illeti a kevéssé tiszteletre méltó elnevezés, „A kábítószerek világfövárosa”. Az Egyesült Államokban az utóbbi hónapokban elkobzott 12 tonna marihuana fele New Yorkban jutott a rendőrség kezére. Az Egyesült Államokban több, mint százezer olyan embert tartanak nyilván hivatalosan, akik kábítószerekkel élnek, ezekből 30 ezer New Yorkban lakik. Vegüj New York a „bűncselekmények fővárosa”. Ezen a téren évtizedeken át Chicagót illette az első hely, tavaly azonban a második helyre szorult. Az Egyesült Államokban 400 ezer bűnöst és tolvajt tartóztattak le, ennek 15 százaléka New Yorkra esik. Felemelték a dohány felvásárlási árát Az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke, valamint a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter együttes utasításban módosította a dohányfelvásárlási árakat. Az utasítás szerint a felvásárlási árak — a jelenleg érvényben lévő árakhoz képest — átlagosan 17.4 százalékkal emelkedtek. Az átlagon belül az áremelés mértéke fajtánként és minőségi osztályonként különböző. Az átlagosnál magasabb az áremelés a szabolcsi. a kerti, a burley és a havanna, kisebb a hegesi, a szuloki és a debreceni fajtáknál. A felemelt árak az 1968- ban termelt dohányok átvételénél lépnek hatályba. Változatlanul érvényben ma radnak a dohányperonoszpóra elleni védekezéshez szükséges növényvédőszer ingyenes juttatására, a védekezési költségek térítésére, valamint a peronoszpóra miatt kárt szenvedett termelők állami kártalanítására vonatkozó rendelkezések. * l)r. 1 ober« áliaputa A Groote Schuur kórház közlése szarint dr. Blaiberg állapotának javulását késlelteti, hogy újból szívburok-vizenyöt észleltek nála. Mint az orvosok hozzátették, ez a tünet egyáltalán nem okoz gondot. Emlékeztetnek arra, ! hogy a szívátültetés után több- . szőr észleltek szívburok-vizenyőt, ' amelyet injekcióstű segítségével j tüntettek el. Eddigi tapasztalatok j szerint a kezelés után a beteg j állapota mindig megjavul. Tekintettel arra, hogy a beteg j felgyógyulása lelassult, esetleg ; egy-két hónap is eltelik, mire ha- zabocsátják a kórházból. — KÜLÖNJÁRATOK a BUSÓJÁRÁSRA. A megyei Idegenfor- galmi Hivatal aulóbuszkülönjá- ratokat szervez Abaligetröl, Szi- i getvárról, Siklósról és Harkányból i a mohácsi busójárásra. A kü- i lönjáratok utasai Harkányból és ! Siklósról 77, Szigetvárról 96, Aba- : ligetről 88 forint befizetés eile- i nében megtekinthetik ci ,,Mai i magyar festők”. a „Régi bútorok” kiállítást, belépőt kapnak a Nem- ! zetiségek zenéje című előzenei : előadásra és helyet a busójárás j alkalmára épített lelátóra, ezen túlmenően díjmentesen ebédet szolgálnak fel számukra valamelyik mohácsi étteremben. A „vidéki” vendégeket a Durui parti tűzijáték után szállítják vissza lakhelyükre az autóbuszok. — Képviselői fogadóóra. Dr. Pilasszanovich Imréné országgyűlési képviselő február 9-én, péntekéi» délelőtt 9 órától 10 óráig a gődreszentmártoni. délután 2 órától pedig gödrekeresztúri községi tanács épületében tart fogadóórát. — A KI ŐSZ szigetvári helyi szervezetének titkára, özv. Balogh Ferencné megbízatásáról lemondott. A titkári teendők ellátásával a vezetőség ideiglenesen Toponárj Béla, vezetőségi tagot bízta meg. — Szőlődarálők és szőlőprések érkeztek a Mezőgazdasági Szak- üzletbe, Pécs, Rákóczi út 38. ♦ Gázrobbanás Kedden, súlyos szerencsétlenség történt Nyíregyházán. özvegy Csordás József nénál disznóvágáshoz készülődtek. Soós András, 4.0 éves TÜZEP árukiadó, a perzselést gáz segítségével akarta elvégezni. A gázpalack azonban *— amelyet az égő tűzhely közelében szerelt — felrobbant és a konyhában tűz keletkezett. A helyiségben tartózkodó hat személy közül Bodnár Zsuzsanna, 49 éves háztartásbeli olyan súlyos égési sebeket szenvedett. hogy a helyszínen meghalt, Soós Andrásné, 33 éves háztartásbelit válságos, Soós Andrási életveszélyes, Za- vadszki János, 39 éves segédmunkást és Csordás Zsuzsannát súlyos sérüléssel szállították kórházba. özv Csordás Józsefné 63 éves nyugdíjas könnyebben megsérült. A szerencsétlenség ügyében a rendőrség vizsgálatot indított. — Novics János elvtárs, a Megyei Pártbizottság titkára február 6-án a Dunántúli Napló szerkesztőségébe látogatott és tájékoztatta a lap munkatársait az időszerű mezőgazdasági kérdésekről. — János vitéz — Eszéken? Kedden este megtekintették a Marica grófnő pécsi előadását Merki Ferenc és Pápé János, a Horvátországi Magyarok Szövetségének vezető funkcionáriusai. Mint elmondották, szívesen látnák Eszéken és környékén a Pécsi Nemzeti Színház társulatát a János vitéz és a Marica grófnő előadásaival a tavaszi hónapokban. ♦ Személyi változások A B. m. Tanács Végrehajtó Bizottsága Mischl Róbert Ipari osztályvezetőt — saját kérelmére — felmentette tisztsége alól, és hozzájárult, hogy a Tanácsi Tervező Vállalat igazgatója legyen. Az ipari osztály vezetőjéül dr. Heim Györgyöt nevezték ki, aki korábban a munkaügyi osztály vezetője volt. A munkaügyi osztály vezetésével dr. Schmidt Antalt, az osztály volt főelőadóját bízták meg. Dr. Palotai Ferenc tervosztályvezetői megbízatását véglegesítették. A pénzügyi osztály helyettes vezetőjévé Lipka Istvánt, az ipari osztály volt vezető helyettesét nevezték ki. ♦ — Üj szélesvásznú mozi. A komlój Zrínyi Művelődési Házban november óta nagyszabású átalakítási munkák folynak. A mintegy félmillió forintos ráfordítással végrehajtott rekonstrukció után a művelődési ház filmszínháza szélesvásznú filmek vetítésére is alkalmas lesz. — A MÁV pécsi iUomásfónölt- sége értesíti valamennyi MÄV- nyugdíjast, hogy a részletfizetéses tüzelőjegyzéseket február 8-tól 13= íg eszközük. A nyugdíjasok elő« jegyzése Pécs állomás segédhivatalában, míg a tényleges dolgozóké az állomási anyagcsoport hivatalában történik. Készpénzes tüzelőjegyet jegyeztetni nem kell. Tüzelőutalvány a poggyászpénztárban, arcképes igazolvány bemutatása ellenében kapható. Elő- jegyzés a fenti napokon reggel 8-tól 12 óráig. — Két egyfelvonásos matat be Pécs város Művelődési Háza Irodalmi Színpada február 11-én este fél 8 órai kezdettel a Janus Pannonius u. 11. sz. alatti Pinceszínházban. Jegyelővétel a Magyar írók Könyvesboltjában. (x) Szélesebb választékkal, nagyobb készlettel állunk továbbra is a t. üzletfeleink rendelkezésére a haszonárutelepein. Építkezéshez vasanyagok, alkatrészek, géptisztítórongy — (ennél 50« kg feletti vásárlás esetén árengedmény). Haszonpapír, haszonfém, bordók, göngyölegek, öblös» üvegek, tisztított toll stb. — Kedvező áron bocsátunk rendelkezésre betonvasat. CÉLUNK: vevőink pontos és udvarias kiszolgálása. TELEPEINK: Pécsett: Gomba u, 4. és Doktor Sándor u. 14. — Mohács, Siklós, Komló, Szekszárd, Dombóvár, Bonyhád, Paks helyiségekben. KÖZPONT: Pécs, Doktor Sándor a. 14. Telefon: 16-32. szám. Sergio Endrigót és a brazil Roberto Carlost, az idei San Remo-i slágerfesztiválon a Canzona per Te című dalért az Aranypálmával tüntették ki. — Új lépcsősort építenek Komlón a Lenin tér és a szil- vási új városrész között. A feljáró, amelynek építési engedélyét a napokban ad'* ki a Városi Tanács a közv hígítással együtt 400 ezer forintba kerül. — Óriásdaru. A Mecseki Szénbányák komlói anyagellátó üzeméhez osztrák gyártmányú óriásdaru érkezett. A gép 86 méter széles sávban 260 méter hosszú pályán mozogva végzi munkáját. A hatalmas gépkomplexum összeszerelése a második negyedévben kezdődik. — TOLL-BOLT, Pécs, Kossuth Lajos u. 58. értesíti kedves vásárlóit. hogy az ágyneműtoll különféle minőségben megérkezett. (x) — Veszettségj megbetegedés j nagyfokú veszélyével jár az elhullott rókák megnyúzása, a közvetlen érintkezés más beteg állatokkal, kutyákkal, macskákkal, vagy ilyen fertőzött állatok tetemeivel. Minderre százezer röplapon és a sajtó útján is felhívták a lakosság figyelmét Veszprém megyében, mégis eddig 150 embert kellett beoltani íertő- zöttségi gyanú miatt, mert nem tartották be a' kötelező egészségügyi óvintézkedéseket. ♦ Tragikus gázmérgezés Székesfehérvárott a Fürst Sándor utca 25. számú házban tragikus gázmérgezés történt. Posta Gábor, 39 éves anyag- beszerzőt négytagú családjával együtt eszméletlen állapotban találták a lakásban. A kórházba szállítás után megállapították, hogy valamennyien gázmérgezést szenvedtek. Két nappal később Balmazújvárosból vendégségbe érkezeti az akkor már kórházban ápolt családhoz idősebb Posta .1 Gábor,. 62 éves tsz-tag és 53 éves felesége. Megérkezésüket követően néhány órával őket is eszméletlen állapotban találták a lakásban. Mire az orvos megérkezett, id. Posta Gáboron már nem tudott segíteni, feleségét életveszélyes állapotban szállították kórházba. A február 2-án kórházba került család tagjai közül ifj. Posta Gáborné 37 éves betanított munkás meghalt. A Fejér megyei rendőrfőkapitányság — műszaki szakértők bevonásával lefolytatott vizsgálata megállapította, hogy a mérgezést mindkét esetben a ház előtt húzódó gázvezetékből kiszivárgott gáz okozta. Azt -is megállapították, hogy a gázművek szakemberei már az első alkalommal mulasztást követtek el. A Fejér megyei rendőrfőkapitányság ezért büvádi eljárást indított, és a vizsgálatot tovább folytatja. ♦ — ÚJ tánciskola kezdődik Hermann tánctanár vezetésével feb- nuár 7-én, ma este fél 7 órakor a KPVDSZ Művelődési Otthonban. (József u. 15.). (x) I ItoCTEl.tiaJE 1 i@aaa)c»37K';3r,rf?7;?T2c— Nemzeti Színház: Katonák Wflután 3 órakor). Móricz Zs.-bériet, Tájszínház; Egy bolond százat csinál (este 7 órakor). Dombóváron. mozi I Park; Árnyak a Notre Dame felett (f 4, f 6. f 8). Petőfi: Olasz furcsaságok (szi.# 4, 6), Filmklub előadás (8). Kossuth: Olasz furcsaságok (szi.« 10 12) Bomba 10.10-kor (szi., f 3, f 5) Ólasz furcsaságok (szi., f 7, f 9)' Meszes: A tiltott vulkán (szi., 6). Vasas I.: Katonalányok (6). 16 éven felül. PécsiküdiS I 17.30: Magyar nyelvű műsor: Pest-Buda dalolta. 17.40: Keresztmetszet Baranya műszaki értelmiségéről. — Szemle. 17.50: A Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatának szimfonikus zenekara játszik. 18.10: Látogatás a Sopiana Gépgyári ipari tanműhelyében. — Riport. 18.20: Richard Anthony énekel, a Hazy Osterwald sextett játszik. 18.40: Dél-dunántúli híradó. Műsorismertetés. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor: Falusi hétköznapok. — összeállítás. — Kultúrcso portok műsorából. 19.30: Német nyelvű műsor: Irodalmi melléklet. Sporthírek. A tánczene kedvelőinek, 20.00; Műsorzárás. tEagtfcnr Tv. | 17.58: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05 Motorkerékpárral m Föld körül. . 18.35: Pályaválasztási tanácsadó. 18.55; Találkozás a stúdióban. — A sorozat ezúttal új formába» jelentkezik: a mai műsor csak az első része a móri járásról készülő adásoknak. 19.15: A világ térképe előtt: 19.25: Esti. mese. 19.40: Falusi dolgokról. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Gyilkosság gyorsírásba». — Magyarul beszélő angol film. 21.40: A téli olimpiáról jelentjük, összefoglaló a nap eseményeiről. 22.00: Tv-híradó — í, kiadás. 16.85: Felvétel a grenoble-i olimpiáról. 17.25: Kljukec élmények (Gyermekeknek). 17.45; Hol vai — micsoda. 18.20: Se nem fekete — se nem fehér. 19.05: Zenei laboratórium. 20.20: Az olimpiai játékok filmszemléje. 20.40: Film- omnibusz. 21.40: Perspektívák. Fagybalál Indiában Számos emberáldozatofc követelt a rendkívüli viharos időjárás és a fagy a világ több részén. Hétfőtől kezdve Angliába újból beköltözött a kíméletlen és havas tél. A pár napja tomboló vihar több angol balászhajót lepett meg a Jeges-tengeren közülük — az eddigi jelentések szerint — legalább három elsüllyedt hatvan halásszal a fedélzetén. Legutóbb, hétfőn a Ross Cleweland halászhajó süllyedt el. A 19-tagú legénység odaveszett. Anglia-szerte éles tiltakozást váltott ki az a tény, hogy a halászhajókat a veszélyes téli időjárás ellenére is védelmi berendezések nélkül küldik a sarkkör! vizekre. A közvélemény nyomására valószínűleg betiltják a halászatot a téli hónapokba» északon. A szokatlanul hideg időjárás következtében harminc ember fagyott meg az indiai Nyugat- Rengálla, Asszam és Bihar államokban. Óriási erejű hóvihar lepett meg a mexikói Quadalajara melletti 5300 méter magas íz- tacihuat! vulkánon egy 29 tagú iskolás-csoportot. Eddigi jelentések szerint a 14—18 éves fiúk közül tizenkettőn haltak meg a viharban. A csoport többi tagjának sikerült egy menedékházat elérnie, ♦ — Áramszünet lesz március 2-ig naponta fél 8—16 óráig, szombaton 12 óráig a Barátság u., Espe- rantó u., Bányász vértanúk u., Vájár köz. Szüret u.» Egyenlőség u.. Bajtárs u., Klapka u.. Dobó K. u., Engels u., Botond u.. Honvéd köz, Irinyi J. u.t Lehel u., Árpád u., Kun u., Vöröshadsereg u.. Eperfás u. és a Sudár I. u. által határolt területen. — Valamint a Remény u., Ságvári E. u., Csaba u.. Gyula u., Huba u„ Géza u.. Álmos u., Táltos u.. Felszabadulás u. által határolt területen. — A Wesselényi u., Csokonai u., Perényi u., Jószerencsét u.# Csapó J. u.. Szabadságharc u.. Kinizsi u. által határolt területen. — Február 7-én 7—16 óráig a Kokszmű lakótelep. Nagyhídi út. Pécsbá- nya rendező területén. — 7-én I fél 8—16 óráig a Fürst S. u. déli | oldalán a gyárvárosi templomtól a Felszabadulás útig terjedő szakaszán. <x) — SZOVJET VEGYI ANY AGKI- ÁLL1TÁS. B K. Puskin, a Szovjetunió magyarországi kereskedelmi képviselője a budapesti szovjet kereskedelmi képviselet Bajza utcai épületében kedden ünnepélyesen megnyitotta a moszkvai Szajuz-Chirnexport Vállalat laboratóriumi vegyszer kiállítását. A február 6-tól 9-ig nyitva tartó kiállításon a Magyarországon már ismert szovjet gyártmányokon kívül bemutatják a legújabb készíti ményeket is, amelyeket a gyógyászatban, a mezőgazdaságban és az ipar különböző ágaiban alkalmaznak a laboratóriumi vizsgálatoknál. Időjárásjelentés Várható Időjárás szerda estig; változóan felhős, főkéut keleten ködös idő. helyenként' ködszitáiás- sál. Nyugaton és délen többfelé eső. Mérsékelt, elsősorban a Dunántúlon időnként megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Enyhe marad az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet ő— mínusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—6 fok között. Halálozás Mély fájdalommal közöljük, hogy szeretett férjem és édesapánk, TURSITS IMRE ham- vasztás előtti búcsúztatása ma, szerdán délután 4 órakor lesz a központi temető ravatalozójában. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa és rokon, KIRÁLY SÁNDOR február 5-én elhunyt. Temetése Vasas I-en február 8-án du. 4 órakor. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett- nővérünk, nagynénink, ÖZV. BRODSZKY LA- JOSNÉ Ribmer Ilona, életének 93. évében február 2-án, csendesen elhunyt. 9-én, pénteken fél 4 órakor temetjük a Szt. Mihály kápolnából, A gyászoló család. Fájó szívvel tudatom, hogy felejthetetlen, drága feleségem, BORBAS JÓZSEFNÉ Bauli Julianna, türelemmel viselt, hosszú szenvedés után 68 éves korában elhunyt. Temetése 1968. február 9-én, pénteken fél 4 órakor lesz a pécssza- bolcsi temetőben. Emlékét örökké megőrzi: gyászoló férje és a Pauli család. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyánk, anyósunk, nagyanyánk, dédanyánk és testvér, ÖZV. KÁRPÁTI ADOLFNÉ Fülek! Rozália MÁV nyugdíjas, 78 éves korában csendesen elhunyt. Temetése február 9-^n, pénteken fél 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesanya, anyós, nagymama, ÖZV. BREITENBACH ANTALNÉ Pörös Júlia 88. évében elhunyt. Temetése február 9-én fél 1 órakor lesz a központi temető Szt. Mihály kápolnájából. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, apa, testvér, nagybácsi és sógor, BÖRÖCZ VENDEL bőrgyári nyugdíjas 72 éves korában elhunyt. Temetése február 9-én 12 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós, nagymama, dédmama, tikma- nia. ÖZV. HERENDI PÉTER- NÉ, volt piskói lakos, ,94 éves korában elhunyt. Temetése 10- én 12 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy nagyon szeretett férj, legdrágább édesapa, DR. MARTIN JANOS egyetemi docens, főorvos, február 3-án váratlanul elhunyt. Temetése február 9-én, pénteken fél 12 órakor lesz a Szt. Mihály kápolnából. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett feleségem, felejthetetlen leányom, SZABÓ JÓZSEFNÉ, volt klinikai ápolónő temetésén megjelentek, koszorúkkal, virágokkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, SZIGECSAN ISTVÁN temetésén megjelenésükkel. koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család.