Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-07 / 31. szám
Vtldg proletárjai, egyesüljetek! DunCmtüll naplö _____Az MSZMP Baronina megijei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja XXV. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1068. FEBRUAR 7., SZERDA A szak könyv és -folyóirat a tájékozódás egyik legfőbb eszköze Megnyílt a megyei mezőgazdasági könyvhónap Kedden délelőtt 11 órai kezdettel Siklóson a Járási Tanács nagytermében, dr. Földvári János, a Megyei Tanács elnökhelyettese nyitotta meg az 1068. évi mezőgazdasági könyv és folyóirat hónap megyei rendezvénysorozatát. Az ünnepélyes megnyitón dr. Vida Sándor járási tanácselnök köszöntötte a résztvevőket, köztük Kertész Istvánt, aki a Megyei Pártbizottság képviseletében jelent meg az ünnepségen. Megnyitó előadásában dr. Földvári János hangsúlyozta, hogy az új gazdasági mechanizmus biztosította önállóbb gazdálkodási keretek között az információ, a sokoldalú tájékozódás olyan követelmény, mely nélkül eredményesen gazdálkodni a ttn ábbiakban nem lehetséges. Az információ számtalan fajtája között ma fontosabb helyet foglal el a szakkönyv és folyóirat, mint eddig bármikor. Az utóbbi évtizedekben olyan nagytömegű ismeretanyag halmozódott fel a mezőgazdaság egyes ágazataiban, melyet képtelenség egy embernek mégcsak részben is elsajátítani, a kéznél lévő szakkönyv ma munkaeszköz a mezőgazdasági vezetők és szakemberek kezében. A tsz-kézikönyvtár ma már nem i.rodadísz, a szakkönyv egyre inkább tényleges szükségletet elégít ki, a gazdasági vehetők igénylik, s munkájukban felhasználják. Földvári János megnyitja a kőnyvhónapot. Harminchatmillióval több szabadnap Átcsoportosítások a szolgáltató Koszigin lögadiu t'/x USA nap} köretét Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke kedden a Kremlben fogadta Le- wellyn Thompsont, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét és megbeszéléseket folytatott vele. hlégcdellen a szöuli kormány A Mezőgazdaság; Könyvkiadó és a társkiadók könyvhónapi kiadványaikkal igyekeztek e tényleges igényt kielégíteni. Különösen jellemző erre a könyvhónapra. hogy a kiadványok jelentős része az új mechanizmus szellemének megfelelően segíti a mezőgazdasági vezetők, szakvezetők közgazdasági szemléletének kialakítását, a kötetlenebb gazdálkodással kapcsolatos új követelmények megismertetését A könyvhónapi megnyitót mezőgazdasági szakkönywá- sár követte, a siklósi földművesszövetkezeti könyvesbolt a helyszínen rendezett könyvki állítással egybekapcsolt könyv i árusítást. A megyei könyvhónap leg- j í közelebbi rendezvényére február 12-én, Szigetváron kerül sor. ahol dr. Nagy Gyula, a budapesti Mezőgazdasági Mérnöktovábbképző Intézet igazgatója tart előadást A dél-koreai bábkormány miniszterelnöke kedden magához kérette az Egyesült Államok szöuli nagykövetét es a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok főparancsnokát, hogy kifejezést adjon kormánya elégedetlenségének. A ki- szivárgott hírek szerint -határozottabb magatai- tást” követelt * KNDB- val szemben. vállalatoknál-Fellendül az idegen- nyelv-tanulás — Nagyobb tesz a szórakozóhelyek forgalma A munkaidő-csökkentés várható hatása 1970-ben „Technika! ebéd66 Lübke tiszteletére Francia lapok Brandt kijelentéséről Párizs: Willy Brandt nyugatnémet külügyminiszter ravensburgi állítólagos kijelentése miatt támadt francia—német incidens a határozott cáfolatok után diplomáciai úton lezártnak tekinthető. Hatása azonban nem múlt el nyomtalanul. Ezt egyrészt jelezte már az is, hogy hétfőn az Elysée-palotá- ban De Gaulle tábornok egyszerű „technikai ebédre” változtatta a francia fővárosban tartózkodó Lübke nyugatnémet elnök tiszteletére tervezett gálaebédet, és azon pohárköszöntők nem hangzottak el. Másrészt erre mutatnak azok a cikkek is, amelyek a francia kormányhoz és a külügyminisztériumhoz közelálló egyes lapokban jelentek meg. A gaulleista Nation vezércikke hangsúlyozza: bár Willy Brandt eddig a francia—német jóviszony bajnokának mutatkozott. senki előtt sem titok azonban, milyen hatalmas nyomást fejt ki az Angol Munkáspárt szocialista inter, nacionálé révén a különböző európai szocialista pártokra, hogy a francia politika elítélésére vegye rá őket. A szövetségi kormány — folytatja a lap — nem szabad, hogy elsodortassa magát ettől az of- fenávától. A Paris Jour-ban Tabouis asszony megállapítja, hogy a cáfolatok szerint Willy Brandt által valóban mondott „képtelen” vagy „oktalan” kormányok kifejezés is elfogadhatatlan. A L’Humanitében Yves Moreau kétkedését juttatja kifejezésre a cáfolatokkal szemben. A DPA jelentésében szereplő és a cáfolatok szerint állítólag valóban elhangzott kijelentések németül annyira eltérnek egymástól — írja Moreau —. hogy lehetetlen félrehallani őket. Tel jesítették a meszes! választók kéréséi r Étterem nyílt Pécsett a meszes! terület lakói legutóbb a tanácsválasztási gyűléseken is kének: a város vezetői tegyék lehetővé, hogy egy kultúrált étterem nyílhasson ezen a részen. A kérés nem maradt „pusztába kiáltott szó”. Megvizsgálták a lehetőségeket, szorgalmazta az étterem „létesítését” a tanács, a Mecseki Szénbányák, más szervek, amelyek szívügyüknek tekintették a lakosság kérésének teljesítését. A közös összefogás eredményeként január elején a nagyközönség számára is megnyílt a mesze- si bányászotthon — addig zárt jellegű — étterme a Mecsek vidéki Vendéglátó Vállalat kezelésében. Az ünnepélyes meg nyitóra tegnap este került sor. A megnyitón részt vett többek között Rapai Gyula elvtárs, az MSZMP Megyei Bizottságának első titkára, a tanács vezetői, élükön Horváth Lajos elvtárssal, a Pécs városi Tanács vb-elnökével, a Mecseki Szénbányák, a Mecseki Ércbányászati Vállalat és számos intézmény vezetője, képviselője. — Valóban mindenki összefogott azért, hogy Meszes Lakói egy kulturált étteremhez jussanak — mondta Hegyes Ferenc elvtárs, az üzemeltető vállalat igazgatója. — Igaz, hogy ezt az összefogást nagyon szorgalmazta Rapai elvtárs, úgy is mint a meszesi kerület országgyűlési képviselője. A közös akaratnak ime itt az eredménye. A tegnap este óta immár „hivatalosan” Is működő új vendéglátó egység naponta1 délután 5 órától éjfélig áll a nagyközönség rendelkezésére. A III. osztályú étteremben — ahol hárfa is gondoskodik a kellemes hangulatról — étlap szerint rendelhetnek a vendégek. Étel, ital, presszórészleg, cukrászsütemények kaphatók. Mint az üzemeltető vállalat vezetői elmondották, az eddigi tapasztalatok igen jók, különösen szombaton és vasárnap sok fiatal házaspár is látogatja. Azt tervezik, hogy nyáron kerthelyiséget is nyitnak. Ez év január elsején az iparban megkezdődött a heti 44 órás munkaidő általános bevezetése. A bányászaton kívül egyelőre hetven vállalat 120—130 ezer dolgozóját érinti a kedvezmény, a következő három évben azonban ezt fokozatosan az egész Iparra és építőiparra kiterjesztik. 1970- ben már körülbelül másfél- millióan dolgoznak Magyarországon csökkentett munkaidőben. Mivel a szabadidőt általában kéthetenként egy-egy szabadnap formájában veszik ki, az emberek jelenlegi évi szabadságideje 24—25 napped növekszik. Ez azt jelenti, j hogy évente összesen körülbelül 36 millió nappal kevesebbet dolgoznak s ezt a kiesést mindenütt műszaki és szervezési intézkedésekkel, a termelékenység növelésével kell pótolni. Ugyanakkor a szabadidő nagymérvű növekedése igen jelentős változásokat hoz az emberek életformájában, tagabb teret nyújt a szórakozáshoz, kiránduláshoz, a kulturált pihenéshez. A vál- tozáseik egész szolgáltató hálózatunkat lényegesen érintik. S a közlekedésnek, a kereskedelemnek és egy egész sor egyéb intézményünknek, kéllő időben fel kell készülniük az eddiginél joy's! nagyobb szabadidővel rendelkező dolgozóit új igényeinek .kielégítésére. A Munkaügyi Minisztérium komplex programot dolgozott ki a munkaidő csökkentés y’árható hatásainak vizsgálatára. Egyrészt a már csökkentett munkaidőben dolgozó hetven vállalat tapasztalatait tanulmányozza, másrészt azt vizsgálja, hogy hol, milyen ütemben akarják bevezetni a csökkentett munkaidőt, ennek felételeit hogyan teremtik meg. Kikérik a dolgozók véleményét is arról, hogy ahol már bevezették a kedvezményt, hogyan teremtették meg annak feltételeit, nem kényszerülnek-e a munkaintenzitás fokozására, nem csökkent-e a bérük. A Munkaügyi Minisztérium a szakminisztériumokkal és a fővárosi tanáccsal közösen azt is felméri, hogy az általános munkaidő csökkentés hatásaként milyen változásukra lehet számítani, s mit kell tenni, hogy a változó követelményeknek mindenütt megfeleljenek. Előreláthatólag ugyanis lényegesen növekszik a boltok hétvégi forgalma, megváltozik a vidékről bejárók utazásának ideje, s mivel egy- egy dolgozó naponta körülbelül másfél órát utazik autóbuszon, vagy villamoson lakása és munkahelye között, a kevesebb munkanap miatt évente körülbelül 54 millió órával kisebb lesz az utazási idő. Ugyanakkor hétvégén többen veszik igénybe a Id- rándulójáratokat. Ugrásszerűen nő majd a kereslet a kempingcikkek iránt, a jelenleginél jóval többen vásárolnak konzerveket és a kirándulásokhoz szükséges egyéb élelmicikkeket. A szórakozóhelyek forgalma nagyobb lesz, s. előreláthatólag fellendül az idegen nyelvtanulás. Meg kell majd változtatni a napközi otthonok, óvodák, bölcsődék nyit vatartását, az üzemélelmezés munkarendjét, . valószínűleg módosítani kell az orvosi rendelők ügyeletének idejét, a kórházi beteglátogatások rendjét. Mindez a szolgáltató intézmények munkarendjének átcsoportosítását teszi szükségessé. A Munkaügyi Minisztérium márciusban kezdi meg a különböző központi szervektől kapott prognózisok feldolgozását. Ezek alapján értékelik a munkaidőcsökkentéssel járó egész folyamatot és így az illetékes szervek kellő időben gondoskodhatnak arról, hogy a változások zavar nélkül bonyolódjanak le. A meszesi Bányász étterem tegnap estétől fogadja vendégelt. — Szokolai felv. —«