Dunántúli Napló, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-24 / 46. szám

1968. FEBRUAR 24. 4 napló 1968. FEBRUAR 24 SZOMBAT Szökőnap A Nap kél 8.3S, nyugszik TI. is órakor. A Hold kél 4J1, nyugszik 12.31 órakor. Tegnap délelőtt a mohácsi Széchenyi Icrcn megtartották a busójárás főpróbáját, ezúttal természetesen jelmez nélkül. A busójárásnak mintegy 1000 szereplője lesz. Megkezdték már a töröktábor || építését is. Japán dráma Egész Japán lélegzetvissza- fojva követi a televízió negye- nik napja tartó helyszíni köz­vetítését a közép-japáni Suma- takyo üdülőhelyről, ahol egy volt fegyenc kilenc túszt tart fogva egy vendégfogadóban, s azzal fenyegetőzik, hogy le­vegőbe röpíti az épületet, ha a rendőrség támadást intéz el­lene. A 41 éves, koreai nemzetisé­gű Hűi Hyo Kim kedden este menekült a festői vendégfo­gadóba, miután két embert megölt Kim, aki dtnamitpat- ronokat fűzött derekára és to­vábbi tölteteket tart a kályha mellett, eredetileg 13 túszt te­relt össze, de később négy túszt, egy asszonyt és három gyermeket kiengedett. Azt mondotta, hogy ameny- nyiben a rendőrség bocsánatot kér a koreaiakkal szemben tanúsított kegyetlen bánásmód miatt, továbbá elismeri, hogy az általa előzőleg megölt két ember bűnöző volt, aki meg­érdemelte a halált, szabadon- bocsátja a túszokat és főbe­lövi magát. A rendőrség körülvette az épületet. A volt fegyenc, pus­káját tüzelésre készen tartva már fogadta a kocsmában a sajtó képviselőit is, sőt nyi­latkozott a televízióban. A rendőrség egyik nyomozó­ja csütörtökön a televízióban — ennek adását a fogadóban felállított készüléken a volt fegyenc is követheti — bocsá­natot kért Kimtől, ő azonban kijelentette, hogy annak for­mája nem volt megfelelő. Kim stimuláló injekciókkal tartja magát ébren, csütörtökön este meg is fürdött, azonban a tú­szok nem merték megtámadni. — Közgazdász klubcst. A TXT közgazdasági szakosztálya és a Fiatal Közgazdák Klubja ma este 8 órai kezdettel közgazdász klub­estet rendez a Technika Háza Bartók Klubjában. — A Beat Klub előadását, amelyet február 12-re hirde­tett meg az Országos Rendező Iroda, de elmaradt, április 29- én délután fél 4, 6 és este 9 órakor tartják meg a Pécsi Nemzeti Színházban. Színes film a jégeső keletkezéséről Az Állami Biztosító megyei Igazgatósága február 28-án délelőtt tíz ódakor színes filmet mutat be_ a jégeső keletkezéséről, a. gabonafélék, a kukorica és a szőlő hozam, valamint jégkárbecslésről. A film érdekessége, hogy egy részét Villányban és Ujpetrén forgatták 1966-ban, az emlékezetes au­gusztus huszadikl jégverés után. Baranya közismerten „jeges” megye. Mind a biztosított mezőgazdasági üzemek, mind a biztosító szükségét érzik, hogy aktív jégeső-elhárítás kezdődjék a megyében, mint ahogy az a Szov­jetunió kaukázusi területein és Jugoszlávia Dráva menti szaka­szán folyik Szeretnék, ha Baranyát jelölnék ki a jégeső-eU hárítás kísérleteire', mert itt a sűrű jégverés miatt értékelhetőb- bek lennének a jégelhárítási rendszer eredményei és jó együtt­működés képzelhető el hasonló célból kísérletező jugoszláv szak­emberekkel. Az illetékes szakemberek a megyében elkezdődő kísérleteket azért is fontosnak tartanák, mert Siklós és Villány körzetének védelme e területek jelentős exportja miatt különös­képpen indokolt volna. — A Hazafias Népfront közle­ménye: Pécsett ma, szombaton délután 16 órakor, a Vasas I. kör­zeti népfrontbizottság a Puskin Művelődési Házban, az Erzsébet- telepi kultúrházban 18 órakor tart választási gyűlést. — Lengyel cigaretta érke­zik a dohányárudákba. A ci­garetta neve: „66”. Füstszű­rös. középminőségű. enyhén mentolos. Az ízlésesen csoma­golt (20 darab) cigaretta ára 7 forint lesz. — Hússzelet sütése zsír nélkül! 8—10 dkg-os sertésborda szeletet kissé kiverve kívánság szerint sózva, fűszerezve kétrét hajtott alufólia közé rakunk. A fólia 3 nyitott oldalát visszaliaj to gátjuk: úgy, hogy a keletkező gőzök azt szét ne feszíthessék. Az Így ké­szült fólia-csomagot sütőben, vagy serpenyőben mindkét oldalán né­hány percig sütve, jóízű könnyű húsétel készíthető néhány perc alatt. Még ízesebb, ha hússzeletet egy szelet sonkával, vagy néhány szelet kolbásszal együtt sütjük. Hasonló módszerrel máj, marha­hús, hal, darabolt csirkehús is elkészíthető. (x) — A székelyszabari önkén­tes tűzoltótestület valamennyi tagja felajánlotta, hogy 200 forint értékű társadalmi mun­kát végez községe területén. A székel ysza bar iák kezdemé­nyezéséhez csatlakozott a mo­hácsi járás valamennyi ön­kéntes tűzoltó testületé. A MÉK piaci árai Burgonya, gülbaba: 3,40, kisvár- dai rózsa: 3,20. lengyel rózsa: 2,80, somogyi sárga: 2,40, vöröshagyma I osztályú: 3,40. H. osztályú: 3,—. zöldhagyma: 1,20—1,40, fokhagyma húsz dekás tasakban: 7,—, cékla: 3.60. gyökér: 7,40, sárgarépa: 4,40, fejeskáposzta: 3,60, kelkáposzta: 5.60, karalábé: 4.80. vöröskáposzta: 4,40, zeller; 6,60, feketeretek: 2,40, torma: 12,—, Jonathán alma 65 milliméter felett: 7,40, 55—65 mil­liméter között: 6,20, Hl, osztályú: 5,—, dióbél: 62,—, mák: 38,— fo­rint. Csak nálunk kaphatók a retsi kesztyűgyár különleges termékei / • r- /»• r rr • érj i es not aulóskesityűk „Csongor” Pécs, Síechenyi tér. „Duna” Ar uház, Mohács Baranya megyei Ru há sa ti hereshedelmi Iáltalat Pécs — Karnevál. A pécsi Jókai utcai általános iskola úttörő- csapata és a csapat kisdobo­sai február 25-én és március 17-én kulturális seregszemlét és karnevált rendeznek az Építőipari Vállalat Rákóczi út 56. szám alatti kultúrter­mében, A rendezvény délelőtt 9. illetőleg délután 3 órakor kezdődik. — Tanácstagok fogadóórái: I. kerületben március 1-én, 6 órakor: Mendly Lajos, Kemény János a szabolcsfalilsi kultúrházban tart fogadóórát. — „Peches” ember. Csütör­tökön délután Nagykanizsán, a mintegy 8 m magas Szeme­re utcai vasúti felüljáróról a közeledő személyvonat elé ve­tette magát B. György 18 éves fiatalember, nagykanizsai la­kos. A vágányok közé esett és elveszítette eszméletét, a vonat áthaladt felette anélkül, hogy érintette volna. Kisebb sérülésekkel szállították kór­házba. — Hirdetmény. Abaliget. községi közös Tanács VB. az Orfű köz­ségi szőlőhegy kertes telkek el­adását megkezdi. Vásárolni szán­dékozók a jogügylet megkötése céljából a fenti tanács vb-t ke­ressék fel a hivatalos idő alatt. A megvásárolt ingatlanokat 1968. évi április 15-ig. valamint 1968. j október 1-vel adjuk birtokba, te­kintettel a mezőgazdasági ingat­lan zavartalan művelésére. A tel­kek csontmagvas gyümölcsök ter­mesztésére alkalmasak, Végrehaj­tó Bizottság. (x) Időjárásjelentés Várható időjárás szombaton estig: erősen felhős idő, többfelé, főként a Dunántúlon eső. Az élénk, he­lyenként erős déli, délnyugati szél mérséklődik. A nappali felmele­gedés elsősorban nyugaton gyen­gül, de még enyhe marad az idő. Várható legalacsonyabb- éjszakai hőmérséklet Z—7, legmagasabb nappali hőmérséklet 6—11 fok között. — Az állaton ősi ügyeletes szol­gálatot Pécs varos területén feb­ruár 24-én 1.3 órától 26-án reggel 6 óráig clr. Horváth Csongor nyu­galmazott kerületi állatorvos lát­ja e!. Lakása: Alkotmány u. 12. Telefon: 16-18. — Áramszünet lesz március 2-ig fél 8—16.30-ig FeLsővámház u, déli oldalán. Major u.. Halász ti., Far­kas I. ti.. Felsóbalokány u, és as ALsóbalokarjy u. által határolt területen. Március 16-tg naponta | fél 8—16 óráig, szombaton' 12 I óráig a Barátság u.. Eszperantó I u.. Bányász vértanúk u.. Vájár köz. Szüret u., Egyenlőség u., Bajtárs u., Klapka u., .Dobó K. u.. Engels u., Botond u.. Honvéd ! köz, Irinyi J. ti., Lehel u., Ar- | pád u., Hun u., Vöröshadsereg u.,. Eperfás u. és a Sudár I. u. áltál határolt területen. Valamint a Remény u.. Ságvári E. u., Csa- I ha u.. Gyula u., Huba u., Géza u.. Álmos u.. Táltos u.. Felszaba­dulás u. által határolt területen. A Wesselényi u., Csokonai u., Perényi u.. Jószerencsét u., Csa­pó J. u.. Szabadságharc u.. Ki­nizsi u. által határolt területen. 25-én 7—12 óráig hálózatépítés miatt Vasas I., Vasas II. falu, Vasas II. telep és Hird község 6-os út feletti részén, (x) I — Találtak egy karórát. Igazolt I tulajdonosa a siklósi rendőrkíapi- 1 tányságon átveheti, — A Pécsi Orvostudományi Egyelem összes klinikáin és a baranyai kórházakban a látogatási tilalmat feloldot­ták. Első látogatási nap feb­ruár 25., vasárnap. — üzemet létesít Dombóvá­ron a Láng Gépgyár. Ez év őszén kezdik meg az új üzem építését a veszprémi vasútvo­nal mentén és mintegy 230 millió forintos beruházással tizenkét év múlva fejezik be. E(*y kis táplálkozás Nagy örömmel olvas- tavi tegnapi lapszámunk­ban, hogy négy nemzet tudósai egy bizonyos po­loskafajt mozgósítottak a Koloradóbogár ellen, mely tudvalevőleg a krumpli esküdt ellensége. Rava­szak ezek a poloskalár­vák. Kezdetben „a bur­gonya nedvével táplál­koznak, de az első ved- lés után már a Koloradó­bogár petéit kezdik ke­resni és ezek nedvét szívják ki”. Külön meg­nyugtat az a tudat, hogy a poloskák nem érzéke­nyek az arzénes vegyü- letekre, melyekkel a Ko- loradó-bogarat irtják. Csak arra lennék kiván­csi, mivel táplálkoznak majd az első vedlés után, ha már a Kólóra dó-bogár petéit hiába keresik? K. Reformier? a dolgozók gimnáziumaiban A gimnáziumok nappali ta­gozatán az 1968—1969-es okta­tási évben fejeződik be az új» reform-tantervek bevezetése, az esti és levelezőtagozatokon pedig ezzel egyidejűleg kezdő­dik, — tájékoztatta az MTI munkatársát Bakonyi Pál, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgató-helyettese. A tantárgyak — mondotta — általában megegyeznek a gimná­ziumok nappali tagozatáéval, az idegen nyelv oktatása a dolgozók gimnáziumaiban csak fakultatív jellegű lesz. Kísér­letképpen Esztétikai ismeretek címmel új tantárgy is helyet kap az esti és levelező tago­zaton. A nappali tagozathoz hasonlóan a dolgozók gimná­ziumaiban is tanítani fogják a Világnézetünk alapjait a negye­dik. évfolyamban. A heti összóraszám a jelen­legihez képest nem változik. A reformtanterv bevezetése a dolgozók gimnáziumaiban is fo­kozatos lesz. — Farsangzáró bált tarta­nak február 24-én, szombaton este a Tettye kisvendéglőben. A műsorban Vár] Éva és Mendelényi Vilmos, a Pécsi Nemzeti Színház művészei lép­nek fel. — Üj tánciskola kezdődik már­cius 1-én, péntéken 19 órakor a Vasutas Kultúrotthónban. Várady Antal u. 7/2. Vezeti. Balog. (x) Orvosi ügyelet Pécs m. j. város biztosított dol­gozói (ill. -gyermekei) részére gyér mekorvosi ügyeletes szolgálatot tartunk a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 19.) február 24- én, (szombat) este 19 órától feb­ruár 26-án (hétfő) reggel 7 óráig. Ugyancsak a Városi Rendelőm- tézet ügyeletes orvosi helyiségé­ben (Munkácsy M. u. 19.) fogá­szati ügyeletes orvosi vizsgálatot tartunk február 24-én (szombat) este 19 órától február 26-án (hétfő) reggel 7 óráig. Ezenkívül ügyeletes orvosi szol­gálat van kerületenként, február 24-én (szombat) de. 9 órától feb­ruár 26-án (hétfő) reggel 7 óráig a következő helyeken: I. kerület részére: Az újmeszesi orvosi rendelőben. Telefon: 51-81. Járóbetegek részére rendelés de. 9—10 óráig és du. 15—16 óráig. n. kerület részére: A Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 19.). Telefon: 30-00. Járóbetegek részé­re rendelés de. 10—11 óráig és du. 16—17 óráig. Hl. kerület részére: A Petőfi utcai körzeti orvosi rendelőben. Telefon: 25-88, Járóbetegek részé­re rendelés de. 8—9 óráig és du. 14—15 óráig. Szmhciz 1 Nemzett Színház; Katonák («Mi­után 3 órakor). Csiky G.-bér!et. A tetovált rózsa (este lét 8 órá­kor). Tímár-bérlet. moil Park: Kártyavár (f 4, f 6. f 8). Petőfi: Egy férfi és egy nő (4, 6. 8). Kossuth: Kártyavár (10, 12). Hor­gász a pácban (f 3, f 5). Egy férfi és egy nő (f 7. f 9). Pécsszabolcs: A fáraó I—n. (4). Gyárváros: Tízezer nap (6). Me* csekalja: Folytassa, Jack! (7). Vasas II.: Hová tűnt el Éva? (6). Mohács: Normális élet (6. 8). 16 éven felül. Siklós: Tiltott vulkán (7). Szigetvár: Az Angyal” le­sen (7). Pécsi Hacfifl 1 17.30: Magyar nyelvű műsor: — Hallgatóink kérésére. — Zenés műsor. 18.15: Levelekre válaszolunk. 18.20: Pécsi énekesek ABC sor­rendben. 18.40: Dél-dunántúli híradó. — Műsorismertetés. 19.00: szerb-horvát nyelvű műsor: Népdalest a Pécsi Nemzeti Szín­házban. n. rész. Közvetítés hang- felvételről. 19.30: Német nyelvű műsor: — Hírek, jegyzetek. Neue Zeitung előzetes. Szombat esti muzsika. 20.00: Műsorzárás. tnaguar Tv. | — Felkészültek a mohácsi üzletek a busójárás fokozott forgalmára, az áruellátás és választék bőséges lesz. A du- naszekcsői halászcsárda és a szederkényi fmsz lacipecsenyé- vel és saját termésű borral megy be Mohácsra. — MAVAUT-pályaudvar. Pénte­ken délelőtt ünnepélyesen átadták rendeltetésének az új észak-buda) — a Bécsi út és a Vörösvári út sarkán épített — korszerű MA- VAUT-pályaudvart. Innen az észak-budai községekbe, ürömre, Pilisborosjenőre, Pilisszentivánra, Pilisszántóra, Pilisvörösvárra, Soly­márra — szállítják az utasokat. Az új állomáson naponta körül­belül 6000—6500 utas fordul meg. DUNANTÜLI napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11 Tel.: 15-32. 15-33 21-60 80-11. Belpolitikai rovat: 31-68, Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs Hunyadi út 11. ___Tel.: 15-32 15-33 21-60 60-11. P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs Munkácsy Mihály u. 10. sz ___Felelős vezető: Melles Rezső T erjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 18.— B*t. Indexszám: 25 054 8.58: Műsorismertetés. 9.00; Nótaszó (ism.). 9.20: ötmillió tanú. — Magyarul beszélő csehszlovák film (isin.). 10.40: Haladás. — Tudományos magazin (ism.). 11.20Teenager-party. Magyaí dokumentumfilm (ism.). 16.43: Műsorismertetés. 16.45: A Magyar Hirdető műsora. 16.55: 2000 méter felett Riport­film. 17.05: Újdonságok, érdekességek a mezőgazdaságban. 17.20: Hírek. 17.25: Fiaitok és leányaitok. — Amerikai dokumentumfilm. 18.25: Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön. Ifjúsági tv-film-soro- zat. I. A körtemuzsika. 18.45: A Tv jelenti. — Aktuális riportműsor. 19.30: Cicavízió . . . 19.40: Marokkói mátkapár, 20.00: Tv-híradó. 20.20: Made in Hungary. —» A Magyar Rádió tánczenei bemu­tató hangversenye Székesfehér­várról. Kb. 21.20: Az Orion űrhajó fan­tasztikus kalandjai. Magyarul beszélő nyugatnémet filmsorozat. 4. A szökevények. Kb. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. Kb. 22.35: Made in Hungary. A Magyar Rádió tánczenei bemu­tató-hangversenye. A II. rész közvetítése, felvételről. .iKgosatlcB.v TV. | 9.40: Tskola-tv. 14.50: Iskola-tv, 18.00: Hírek. 18.15: Müsorismerte* tés. 18.20: Á hegyek császára. —• Sorozatadás. 19.20: Szóban és ké­pekben. 19.45: Hirdetések. 20.00: Tv-híradó. 20.30; Hirdetések. 20.35: Humoros sorozatadás. 21.35: Videofon. 21.50; Bonanza. Soro- zatfilm. 22.40: Tv-híradó. 23.00: Jégkorog-mérkőzés közvetítése. Halálozás Szeretett édesanyám, ttletve nőverem. ÜZV PAP MIKSÁNK Berecz Sarolta, türelmesen vi­selt szenvedés után február 30" án 78 éves korában elhunyt. Temetése február 26-án fél 4 órakor lesz a pécsi központi temetőben: Gyászolják: unokái, dédunokái és rokonai. Mélységes fájdalommal tuda­tom mindazokkal, akik ismer­ték. és szerették, bogy felejt­hetetlen férjem, VARGA LA­JOS nyugdíjas asztalos, 61 éves korában elhunyt. Temeté­se február 26-án, hétfőn fél 2 órakor lesz a központi teme­tőben. Gyászoló özvegye, test­vére és a rokonság. Mélységes fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett éíettársam, édesanyánk, anyósunk, nagy­mamánk. dédnagymama és kedves rokonunk, ÖZV. KISS JANOSNÉ Duzel Lucia 67 éves korában. türelemmel viselt, hosszú betegségben elhunyt. Temetése február 26-án, hétfőn 1 órakor lesz a központi teme­tőben, A gyászoló család­Mély fájdalommal tudatják, hogy szeretett férjem, édes­apánk, apósunk, nagyapánk, testvérünk, nagybátyánk, ro­konunk. DANI JANOS, volt sellyei vendéglős, életének 76. évében csendesen elhunyt. Te­metése február 26-án, hétfőn 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben, A gyászoló család­Fájdalmas szívvel tudatjuk, hogy drága férjem, szerető apánk, nagyapánk, GERGELY FERENC nyug. ref. lelkész, 83 éves korában elhunyt. Temeté­se február 28-án, szerdán fél 3 j órakor lesz a központi teme- ! tőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagy­apa, testvér és rokon, KASZT! | IMRE MÁV főfelügyelő, 57 éves korában türelemmel vi­selt, hosszú betegség után, vá­ratlanul elhunyt. Temetése feb­ruár 28-án, szerdán 3 órakor lesz a központi temetőben, A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kislányunk és ! testvérkém. KERESZTES KA- i YIKA 3 éves korában elhunyt. | Temetése hétfőn, 26-án 16 óra­kor lesz a központi temetőben, A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, testvér és ked­ves rokon, HIDEG JÓZSEF 54 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése hétfőn, 26-án du. 4 órakor lesz a Va­sas n. temetőben. A gyászoló család­Köszönet Bflndazoknak, akik szeretett feleségem és leányunk. VARGA ARPADNÉ Rozgonyi Zsuzsan­na temetésén részt vettek, ko­szorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. ezúton mondunk kő- 1 Rzönetet. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik WINKLER RONRADNÉ temetésén részt vettek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett hősi halottunk. REGAL ANT AL tü. alhdgy. temetésén megjelentek, koszorúk, virágok és táviratok küldésével mélységes fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a község lakosságának, a megyei társszervek képviselőinek, a községi tanácsnak, a tsz. ve­zetőségének, az önkéntes és létesítményi tűzoltó-testületek­nek a társadalmi segítségért, amelyet nyújtottak. A gyászoló család és rokonság, a Megye! Tűzrendészet! Parancsnokság személyi állománya. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak. akik szeretett halottunk, ZSIRAIANN IST- VANNÉ temetésén részt vet­tek. koszorúk, virágok küldé­sével mélységes fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. Ezúton mondunk köszönetét a kedves rokonoknak, jóbará­toknak, szomszédoknak és mindazoknak, akik felejthetet­len halottunk, LANTOS HEN­RIK temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal és megjelenésükkel mélységes fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Külön mondunk köszöne­tét a Tüdőszanatórium I. eme­leti orvosainak, ápolóinak az odaadó munkájukért. A gyá­szoló család. f

Next

/
Oldalképek
Tartalom