Dunántúli Napló, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-05 / 3. szám
e napló 1968. JANUAB 5. 3 játékos — 3 ígéret Bemutatjuk a Dózsa új játékosait «VMM Elves H László A Dózsa labdarúgói megkezdték felkészülésüket az év mérkőzéseire. Kovács Imre edző irányításával 18 játékos látott munkához, köztük három új fiú: Köves László, Jánosi Károly és Krémer Károly. A Dózsa labdarúgó szakosztályássak vezetője Lovig Károly, elégedetten mutatta be a csapat új szerzeményeit. — Sok bajunk volt* * * az elmúlt évben csatársorunkkal. Az új játékosok igazolásával elsősorban támadósorunk gólképességét szeretnénk fokozni. Ezért esett választásunk Jánosira és Krémerre. Mindketten gólerős játékosok. Köves n. pedig az a labdarúgó, aki a játék szervezésére, irányítására képes. Egy jó középpályás játékos nagyon kellett már nekünk. Mind a három fiú tehetséges, jólképzett labdarúgó. A bizalmat előlegezzük részükre. Reméljük beváltják a szereplésükhöz fűzött reményeket. Köves II. László Nem kell különösképpen bemutatni a pécsieknek Hat éven keresztül játszott a PVSK csapatában. .— Szigetváron kezdtem — mondta —, a PVSK-tól a Honvéd Táncsics SE-hez kerültem, majd onnét a Vasas hívására Budapestre mentem. A Vasasnál azonban nem tudott gyökeret verni. Egy felejthetetlen dél-amerikai portya, több nagyszerű mérkőzés emlékével távozott. — A fiúk hamar befogadtak, Csordás edző, aki felvitt Budapestre, bízott bennem. Illovszky Rudolfnál azonban csak ritkán kaptam játékalkalmat. Úgy éreztem méltánytalanul mellőztek. Amikor a Pécsi Dózsa vezetői megkerestek, szívesen írtam alá az átigazolási lapot. Szeretném bebizonyítani. hogy az NB I-ben Is lehet rám számítani, állandó helyet igyekszem magamnak biztosítani a csapatban. Jánosi Károly Nos, Köves n. László rendelkezik azokkal az erényekkel, melyek jó és hasznos tagjává tehetik a lila-fehér együttesnek. A 23 éves labdarúgó harcos játékfelío- gásával, nagy munkabírásával a legnehezebb feladatok megoldására is képes. Jánosi Károly Középcsatárt játszik. Tapolcán a MÁV színeiben 34 gólt lőtt az elmúlt évben az NB m-ban. — Talán azzal kezdeném — mondotta —, hogy hazajöttem. Édesapám a harmincas években sokáig a PVSK csapatában játszott. Az . NB Ilí-ban kevés edzéslehetősége volt. Szolgálati elfoglaltsága miatt mindössze heti egy edzésen tudott részt venni, de így is gólrekorder lett. — Nagyon örültem, amikor a Dózsa vezetői megkerestek. Jól esik, hogy bíznak bennem. ígérem, mindent el fogok követni, hogy. olyan formába kerülhessek, mellyel ereményes tagja lehetek majd a csapatnak. Tudom, sokat, nagyon sokat kell edzenem, hisz az NB m. és az NB I. között igén nagy különbség van. A Dózsa csatársorában nagyon elkel egy gólerős, eredményes játékos. Jánosi az NB m-ban ontotta a gólokat. Megfelelő partnerekkel ez miért nem sikerülhet neki az NB I-ben is? Huszonegy éves mindössze. Krémer Károly Baján, az NB m-ban rúgta a labdát. Csapatának gólzsákja volt. Huszonöt gól fűződik nevéhez. — Régi barátaimhoz, játékostársaimhoz tértem vissza — mondta. És ez így is van. Baján kezdett játszani, majd a Dózsa ifi-csapatában játszott, a tartalék csapatban is megállta a helyét az ügyes, jómozgású fiú. Krémer Károly — Családi okokból 1964-ben meg , kellett válnom a Dózsától. de < most. amikor ismét alkalom ki-> nálkozott rá, boldogan jöttem) vissza. s Jobbösszekötőt játszik, de jobb-) szélen is feltalálja magát. Kétlábas. technikás játékos. Legnagyobb erénye, hogy a kapu előtt nagyszerűen feltalálja magát. SPORT-KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁSUNK: Baranya legjobb röplabdázói Kevés a röplabda-csapat Baranyában. Ez megmutatkozik a megye legjobb férfi és női röplabdázóinak ranglistáján is. A férfiaknál Dózsa. Honvéd és PEAC, a nőknél PEAC. Dózsa és Vörös Meteor Élelmiszer adott játékosokat a ranglistára A férfiaknál Lovas Gyula a r.öknél Vass Éva vezeti ^ ranglistát. A legjobb férfi röplabdázék rangsora 1967-ben: 1. Lovas Gyula (Dózsa), 2. Szabó Lajos (Dózsa), 3. Mészáros László (Dózsa), 4. Haraszti Antal (Dózsa), 5. Dr. Czakó Gyula (Dózsa), 6. Lemle Géza (Honvéd Steinmetz SE), 7. Lusztig Péter (Honv. Steinmetz SE), 8. Pál Károly (Honvéd Steinmetz SE), 9. Rizsányi László (PEAC), 10. Bácskái Géza (Honv. Steinmetz SE). A legjobb női röplabdázők rangsora 1967-ben: 1. Vass Éva (PEAC), 2. Mészáros Magdolna (Dózsa;, 3. Borsós Györgyi (PEAC), 4. Szűcs Emilné (PEAC), 5. Győri Éva (Dózsa). 6. Ró?sa Katalin (Dózsa), 7. Helstáb Eszter (Dózsa), 8. Fischer Margit (Dózsa), 9. Fischer Zsuzsa (Vörös Meteor Élelmiszer), 10. Becker Éva (PEAC). Hegyi István Öttusa Érdekes versenysorozatot írt ki a Pécsi Dózsa öttusa szakosztálya. Négy fordulón keresztül biztosítanak versenylehetőséget a | pécsi öttusázóknak és párbajtőr- i vívóknak. Az első forduló verse- I nyeit január 8-án tartják, majd ; február 5-én. március 4-én és ; április l-én újabb forduló lesz. : A versenyen a PEAC, a PVSK, a I Sportiskola és a Dózsa párbajtőrvívói. öttusázói vesznek részt, j meghívták a viadalra a budapesti I egyesületek öttusázóit is. Igen ér- dekes lesz a verseny- értékelése. | Az egyes csörték öt találatig men nek. Fordulónként, illetve az ősz- szetett 'versenyben a győzelmet ! azonban az szerzi meg. aki a leg- j több tust szerzi. Végeredményben tehát nem a csörtegyőzelem, ha- | nem az adott, illetve kapott találatok összege adja a fordulónkénti, illetve* a végső győztest, j Labdarúgó-játékvezetői tanfolyam Pénteken, ma este 6 órakor a labdarúgó játékvezetők értekezletet tartanak (Megye u. 21.). Még egy hírt kaptunk a I labdarúgó játékvezetőktől. A i január 15-én Pécsett induló játékvezetői tanfolyamra minden hétfőn és pénteken este 6—7 óra között lehet jelentkezni a Megye u. 21. sz. alatti hivataBevált régi márka Új korszerű forma Éles, tiszta kép Kiváló I lang 1967 legfőbb ifjúsági sportolói A Telesport csütörtöki műsorában kiosztották a Magyar Tef©^ vízió által kiírt „Az év ifjúsági sportolója” vándordíját, valamint az emlékplaketteket,, 1967-ben a fiúk csoportjában az év ifjúsági sportolója Kocsis Imre, a Bp. Honvéd kardvívója lett, az elmúlt évi ifjúsági világbajnok. „A kiváló nevelő munkáért” emlékérem arany fokozatát edzője, Polgár József nyerte el. A 2. helyezett Katona Mihály (Ganz-MAVAG) az elmúlt évi ifjúsági kajak-kenu EB 1503 m-es versenyszámának győztese lett. Edzője Kemény László, az em- lákplakett ezüstfokozatát kapta. A 3. helyen Boros Sándor gerelyvető. az U. Dózsa sportolója végzett. Az elmúlt évi Európa ifjúsági játékokos» aranyérmet nyert, edzője Tamás László, az emlékérem bronzfokozatát kapta. A lányok csoportjában 1967-ben az év ifjúsági sportolója A 1- m á s s y Zsuzsa műkorcsolyázó, az FTC spjrtolója. Tekintettel arra, hogy hazai edzője nincs, az aranyplakettet nem adták kL Almássy a felnőtt EB-n szerzett bronzérmet. A 2. helyen Gyarmati Andrea, a BVSC úszója végzett. Aranyérmet szerzett az ifjúsági EB-n és világviszonylatban is nagyszerű magyar csúcsot állított fel 100 m-es pillangóúszásban, edzői Székely Éva és Littomericzky Mária, a kiváló nevelő munkáért ezüstplakett díjazásban részesültek. 3. Csipán Borbála atléta, a KSI versenyzője. Edzője Iharos Sándor bronz emlékérmet kapott. Csipán Borbála ifjúsági csúcstartó 800 m-es síkfutásban. • ÜSZÖRERORD. Linda McGill 25 éves ausztrál úszónő eddig egyedülálló teljesítményt hajtott végre, átúszta a Victoria állambeli Fülöp-öblöt. A táv 25 mérföld, azaz közel 40 km volt. Az öböl vízét állandóan viharok szántják, s a tengernek ez a szakasza teli van cápákkal. Linda McGill Port Ar- lingtonból indult és mintegy 13 órás úszás után érte el a célt, Frankstont. Két órával úszott jobb időt férfi versenytársánál. Természetesen az egész útvonalon volt kísérete, s hogy a cápaveszélyt elkerülje, egy úgynevezett „acélketrecben” úszott. Q SAKK EB. A Gröningenben folyó nemhivatalos ifjúsági sakk Európa Bajnokság második fordulójában Jocha (magyar)—Hosta- let (spanyol) függő. A harmadik fordulóban Ligterink—Jocha döntetlen. A torna állása: 1. Timman 3 pont. 2. Karpov 1.5 (1 függő), 3. Zara 1.5 pont, 4—5. Jocha és Hostalet 1—1 (1—1 függő). % JÉGKORONG. Befejeződött az ifjúsági jégkorong Európa Bajnokság. Az Európa-bajnoki címet veretlenül 10 ponttal Csehszlovákia nyerte. További sorrend: 2. Szovjetunió 8 pont, 3. Svédország 8 pont. • MARGITSZIGETI MÉRLEG. 67« rendezvény. 730 ezer sportoló és fürdőző, csaknem 2 millió forintos beruházás a margitszigeti sportuszoda múlt évi mérlege. g MEXIKO KÉSZÜL. A mexikói nyári olimpiai játékok lebonyolítása 12 milliárd pesóba kerül az államnak — jelentette ki a rendező bizottság egyik tagja. Ez az összeg körülbelül egymilliárd dollárnak felel meg. A tolték civilizáció középpontjában a Hidalgo-állambeli Las Cru- cesben lesz az a műhold állomás, amely lehetővé teszi a' tv-közvetí- téseket és egyéb másirányú adást. A berendezéseket Japánban a Mitsubishi cég készíti és előre összeszerelten juttatja el Mexikó- ba. A tv-k történetében 1968-ban lesz először színes adás az olimpiáról. A mesterséges holdat augusztus előtt indítják útjára, és az egyenlítő környékén lesz a pályája. (A toltékok az aztékok elődei voltak és az ő kultúrájukat fejlesztették még magasabb fokra az aztékok.). Területi ifjúsági válogatottak tornája... los helyiségben. A tanfolyam 6 hetes és díjmentes. Előadások az esti órákban lesznek. A sikeres vizsgát tevők fényképes igazolványt kapnak, mellyel díjtalanul látogathatják a mérkőzéseket. Várják a volt labdarúgók és a labdarúgás iránt érdeklődők jelentkezését. Az év végén ismét megrendezte a Győr-Sopron megyei Kézilabda Szövetség a területi ifjúsági válogatottak tornáját, melyen Baranya leány és fiúcsapata is eredményesen szerepelt. A torna tapasztalatai igazolják azokat az erőfeszítéseket, melyeket a szövetség tett annak érdekében, hogy ifjúsági csapat szereplése ne okozzon csalódást. A felkészülés tervszerű munkáját az elért eredmények. de méginkább a mutatott játék bizonyította. A résztvevő csapatok Játékereje megközelítőleg azonos szinten volt, talán csak a debreceni lánycsapat volt gyengébb. A kiegyenlített erőviszonyok miatt izgalmas, bizonytalan kimenetelű találkozóra került sor. Ezt a keresztbeverések száma is mutatja. Férficsapat mérkőzésről mérkőzésre javuló játékot nyújtott, míg a lánycsapat szereplése rapszódikus volt. Kitűnő teljesítmények mellett érthetetlen visszaesés is jelentkezett játékukban. A torna a tehetséges fiatalok felkutatását szolgálta és nagy ösztönzőerőt adott azoknak a fiataloknak, akik ifjúsági, középiskolás és megyei csapatból kerültek a válogatottba, és így fejlődésük, rutinszerzésük szempontjából sokat jelentett. Az időpont megválasztása nem a legjobban sikerült. December vége a vidéki csapatoknak nem kedvezett. Július, augusztus hónapokban sokkal jobban felkészült együtteseket tudnának pályára küldeni. FOICLAGT, epedarujvfg ágybetét, modern garnitúra (5 db 39 50 Ft-tól) KÉSZLETBE IS! VÁJT* kárpitos Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon; 36-75. I—-m. kerületben vennék, átvennék« albérletbe keresek KÄRPITOSMÜHELYNEK MEGFELELŐ HELYISÉGET Előre fizetek. KOVÁCS GYULA Pécs, L k^ , Deák Ferenc n» 25. Nagyméretű «feraraa eladó. Gyongyvirás_u:_34:__ Eladó kétaknás és foíy- tonégő kályha, szép kivitelben. összecsukható. sod_ rornyos vaságy új állapotban. Cső ródli, új. Kert. v áros. Bimbó u. 30. ___ Ren des, dolgozó nőt albérletbe felveszek. Sudár, né. Pécs. Petőfi xl 3ő„ földgázárat 4._______________ Nagy Jenő u_ 5. számú ház. ergyssoba, mellékhelyiségekkel. azonnal beköltözhetően eladó, érdeklődni • Donátual kápolna, Fácán-dűlő 8. Egyszoba., konyhás. éléskamrás. kertes fél házrész, lakáscserével eladó. „Tavasz’» jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Két évesnél nem idősebb, kétszobás szövetkezeti lakást vennék, azonnal. — Doktor S. u. 8. Pajor István. 26 forintos áron hízóik eladók. Laskó u. 30. 220—236 kg-on hízott sertés eladó. Kovácstelep, Ürögá fasor 12. ESKÜVŐRE modern menyasszonyi ruháik, alakra igazítva. Ruh akőiosön- aő. Megye ú- 4. Kettőszázezer farín toK, tforgalmtíárbélkŰL, félház nagy telekkel, a Város- templom felett, egysaoba, konyha átvehető lakással, 95 000 eladó. „Ajándék” Jeligére » Jókai u. hirdetőbe. Bejárónőt keresek rsapd 8 órai elfoglaltságra. Jelentkezni lehet «te- H— 1-ig vagy du. 4—6-ig. Dr. Karg Norbertod. Déryné u. 8., emelet. Belvárosi szoba, konyhái lakásom. megegyezéssel elcserélném kétszobásra. „Tavas«” Jeligére a Jókai u. hirdetőbe. __________ 1 30 kg-os sertésnek fele eladó. Pécs. Táncsics Mihály u. 23. Eladó szép, zománcozott asztali tűzhely és ruganyos ülés. Kovácsié len Brassó u. 5 Belvárosi, egy szoba, konyháé lakást cserélek — ugyanolyan belvárosiért. „Via bent van'» jeligére a Jókai u. hirdetőbe. Intelligens, nyugdíjas nőt keresek, féléves gyermekem gondozására, lakáso_ man. „Uránrvaras,> jeligérea Jókai u. hirdetőbe. Eladó egy szoba, konyha, kamrás házrész. Érdeklődni: Pécs, Basatcalom u. 7. sz.. azonnal beköltözhető BqJokány mellett. Rendes, gyerruekaserető nénit ksrestirJk a belvárosban. aki másféléves i kislányunkat saját laka- | sám gondozná. Szükség esetén egy hétig is vállalná- „Nagymama’» jeligére * SaLLad ii. hirdetőbe. ( t/habanda. 80 can. Stdngl, rövid ozngora. páneéltőikás eladó. Szabadság út 54. 6. ajtó. DarkányfiLrclŐm Daniké u. 2. szám alatt fél házrész, beköltözhetően telekkel, b ozzáép Itésl lehetőséggel eladó. Érdeklődni: Siklós, Felszabadulás u. 27. ______ F orgalmas üzletbe» társat keresek. „Kereskedő” jeligór« « Jókai u. hirdetőbe.___________________ M unkát vállalna pécsi, fiatal nő gyárba, bölcsődébe. vagy egyéb munkahelyen. „Ügyes szorgalmas , megbízható” jeligére választ a Sallal u. hirdetőbekérem._____________ S zéchenyi tér felett, kettőszázezer forint értékű fél ház nagy telekkel, átvehető nagy szoba, kony- hás lakással vagy eladó 92 000. Ugyanott 3Öo négyszögöles. délranfeő telek eladó. .Surányl’» jeligére a Sállá! U- hirdetőbe. 6/100 acél tűágyas kötőgép eladó. Bartók Béla u. 25. Tormási. Karambolos személykocsit vennék. Ajánlatot: „43” jeligére a Saljai m hirdetőbe. 200 kg-os. fehér hízó útiadé. Pócsudvard. Felszabadulás u. 53. Kövesút van. ___________________ k iadó Barna perzsaláib- bunda. Barna csikóbunda, középtermetre. Érdeklődni: Saljai u. hirdetőben. Telefon; 18-07. _______________ E gy szerényebb dolgozó férfit albérlőnek felveszek. Pécs. I-. Sándor nSerek háah«V eladó, dfe fekvésű, újtelepülésű, be- tonjárdás. jólevegőjü helyen építési engedéllyel. Hal tértől kőt megálló, negyvenezerért. Érdeklődni a Sallal u. hirdetőben. Rövid, kérészthúrps zongora eladó. Jókai Mór u. 25. I. 14. 2 szoba, Bzuterinrtas családi ház beköltözhetően. OTP-vei. eladó. Kertváros Készül út 66. Megtekinthető szombat délután, vasárnap egész _nap.__________ 1 80 kg-ow hízott sertések eladók. Kertváros. Készül út 82. Tóthék.___________ E ladó készpénzért beköltözhető, száraz szoba a köapontbaiv ,, Csadádi ház” Jeligére « Ballal u. hirdetőbe.__________________ 4 darab 140 kg-os hízó eladó. Őszirózsa u. 6. Eladó 1 darab villanytűzhely 1 darab cseh sport gyermekkocsi. Pécs. Kertváros. Gárdonyi Géza u- 2/1. Anderman Jenő. Újszerű állapotban levő, sötét hálóbútor eladó. Pacsirta u. 2/1. (Főiskolánál);__________________ Elcserélném kétszoba összkomfortos, kováastelepi, kertes családi házamat tkötszóbál. távfűtéses, PIK-lakásért. „I. emelet” jeligére a Sallal a. hirdetőbe. •m Moszkvics dugattyű-gyűrű garnitúrát. Gyarmati, Kossuth u. 83. Hízott sertések eladók, Kis állom á« alatt fertőtlenítők mellett. Kovácsné, Nagyhalak árny u. 1. Építkezés előtt álló tár. sasházban másfélszoba átadó. „55” jeligére a Sállal u. hirdetőbe. Legmagasabb árat tizet BŰTORAIÉRT BÁRÁNY Hal tér L Nagy bfeihajtásű kukoricám orzsolót vennék Pécsett vagy környékén. — Ajánlatokat. Szabó Miklós, K övágóssőlős. — Golgota Kertes családi ház beköltözhetően eladó. Kovács- telep, őszirózsa u. 24. Különbé járatú bútorozott se óba kiadó. Meszestelep, I. kér.. Bocskay u. 26. Házaspár «rag albérleti szobát keres konyhával vagy konyha használattal, eJiol esetleg vá kainak kisfiúnk gondozását is. — Választ: „Másfél éves’S jeligére a Sallal u. hirdetőbe;_____________________ V érmék jó karban levő, balots asztali vagy Tea- tűzlielyet. Szendrődi, Katalin u. 5. Eladó sötét _ virágállvány. Rigó József, Pécs Zetkin Klára n. J. ül. em._________________ 2 0 literes zotuánoaactf) válnál ing eladó. Majlátij u, 28.___________________ B útorozott szoba fürdőswu ba használattal, távfűtéssel kiadó diáklánynak. Péca. m.. , Páfrány u. 29. A., földszint 2. XT}~ mcosefcaUa._______________ T ea-tűzhely eladó. I. kear,. Fekete Gyémánt tér C. L em-____________________ k g-os hízott hússertés eladó. I. kér.. Mósrioe» mence u. 11. S50 négyszögöl. L Ó. rzöló. 60 gyümölcsfával házhelynek alkalmas, eladó. vagy 1—Ui szobás Összkomfortért elcserélhető (Ürög alatt). Érdeklődni vasárnap délelőtt, Pécs, ürög. Fülemüle n. 34. Két darab 170—18d kg-oa, fiatal hízó eladó. Kertváros. Táncsics M. a. 3&, Keveset használt, hálószobabútor eladó. Megtekinthető 5 óra után». I Fürst 3. u. 7/c. Réz. Orosz nyelvtanítást kezdőknek és haladóknak ga~ | rantáltan vállalok. Ferezel u. 26. L íffi l DUNÁNTÚLI napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Bocz József. Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Tel.: 15-32,15-35,, 21-60, 80-0, *i-aS- Kladja s Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 1L Telefon: 15-32, 15-33, 21-80, 66-11. PSCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály utca 10. sz.—Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőim®. Előfizetési díj egy hónapra.-18,— forint. — Indexszám: 25 034. I t 1