Dunántúli Napló, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-03 / 1. szám
1968. JANUÁR 3. napló 5 SZILVESZTER 1967. A Televízió vezetői az utóbbi két-három évben nem egyezer hangoztatták, hogy a szilveszteri műsor lényegében megszűnt minden szellemi és anyagi erőt megmozgató attrakció lenni, mint ez korábban volt. Nem az év kabaréműsora töbhé, hanem éppen olyan műsor, mint más ünnepi hétvégek programjai, legfeljebb valami hagyományos aktualistása van, hosszabb a terjedelme és rosszabb a színvonala. A szilveszteri tv-műsor már nem a régi, színvonala állandó csökkenést mutat, közéleti töltése mind minimálisabb, a lendület sem a régi. A tv- nézóben talán az idén merült fel először nagyon komolyan az alapos gyanú, hogy a szilveszteri műsor azzal az igénynyel és azoknak készült, akik kiszorultak a vendéglátóipar szórakozásaiból. . nem kaptak már jegyet a nyilvános szilveszteri műsorok valamelyikéhez, komolyabb igényű házibuli szervezésére sem jutott már idejük — mégis valamivel agyonüthessék az időt, míg az ital jótékonyan kezd a fejükbe «állni. Ami a részleteket illeti. A „bevezetőnek” szánt Happy New Yves! két éve szerepelt a párizsi televízió szilveszteri műsorán. Nincs mit hozzátenni. Legfeljebb, akik álta— Pécsett a legközelebbi országos állat- és kirakodó- vásárt 1968. január 7-én tartják. az állatvásárra csak azok az állatok hajthatók fel, amelyek vészmentes helyről származnak és szabályszerűen irányított marhalevéllel vannak ellátva, tekintet nélkül arra, hogy eladásra vannak-e szánva, vagy sem. A vásárra állatokat hájtó közönség á marha-f leveleket a vásártér bejáratánál tartsa kezében, hogy az ellenőrzés fennakadás nélkül történhessen. A heti vásárokat — amelyekre sertések, borjúk, juhok, kecskék, bárányok Ős gödölyék felhajthatok — minden héten szombaton tartják. — Árokba zuhant egy lo- ▼askocsi. Tegnap Pécsett délelőtt a Surányi Miklós úton a Mecseki Kul túrpark kétlo- vas kocsija megcsúszott és egy 3 méter mély árokba zuhant. Emberéletben nem esett kár, ellenben a két ló a helyszínen megdöglött. Iában figyelemmel kísérik a hazai képernyő műsorát és kielégítő a memóriájuk, azok egy kis meglepetéssel találkoztak a műsorban a hangulatos „telefonjelenettel”, amely nek magyar változata már tavaly valami módon megérkezett Párizsból és láthattuk is. Csupán nem Yves Montand előadásában. A szilveszteri csalódás árnyéka este kilenc óra után kezdte előrevetíteni az árnyékát. „Közkívánatra” címmel egy egész órás műsort láthattunk, amely nem késztetett nevetésre, nem volt szellemes — kivéve az egyetlen Vitray-jelenetet a jegeskocsival — és körülbelül el is vette a néző kedvét a szilveszteri műsor további részétől. A Televízió „felrobbantása”, illetve „kiárusítása” alapjában véve ragyogó ötlet, tele lett volna sziporkázó lehetőségekkel. A mindig szimpatikus öngúny szellemes petárdái ott vártak a színfalak mögött bevetésre készen, csak valaki túlbuzgóságból — vagy más okból — nedves helyen tárolta ezeket a petárdákat, és így a sok mókát, színes percet ígérő petárdák nem lobbantak fel. Helyette valami savanykás, legfeljebb házihasználatban figyelmetkeltő kis közléseket kaptunk, nemcsak kidolgozatlanul, de sajnos érdektelenül és színvonaltalanul is. A Közkívánatra néhány részletének az érdemé, jelentése még megfejtésre vár — például hogyan lehetett volna nevetni Tenkes kapitány és a labanc turisták jelenetsorán — és egyáltalán: hogyan kerülhettek bele bizonyos, műkedvelői szintű ötletek. A szilveszteri műsor mélypontja volt ez. A néző mind csüggedtebben várta, hogy egyszer csak meg fogják majd nevettetni, helyette bosszantották,- olyan ötletekkel, amelyek talán a televízió munkatársai számára egymásközt mosolyt fakaszthattak, de a néző ezeken egy csöppet sem tudott szórakozni. A Napóleon — elsősorban a mindig és mindenben kitűnő Márkus László révén fölkeltette néhány percre a néző reményét, hogy azután ismét visszazuhanjon a jókedv mérőszála. Pedig a Tar-Ka-Baré tovább javíthatott volna még valamit a hangulaton. Sajnos, csupán egy-két tréfa (mint Major Tamás és Kabos László jelenete) elégített ki, más jelenetek viszont (mint Mikes György nem a szilveszteri hangulatba való, egyébként ÉRTESÍTJÜK T. ÜGYFELEINKET, HOGY HOMOK-. SALAKSZÜK beszerzésénél a költségek kiszámításának megkönnyítése érdekében az 1968. január 1-től érvénybelépő Tehergépjármű Díjszabás alapján készített körzeti egységdíjas elszámolás szerint vállaljuk, illetve végezzük a homok és a salak fuvarozását. Az alábbi egységdíjakban az anyagár, a gépi fel- és lerakás, valamint a fuvardíj is benne van. 1 m* homok nlak egységdíja 1— 5 km-ig 42,— 30,— 6—10 Um-ig 51,— 37.— 11—15 km-lg 62,— 45,— 16—20 km-lg 74,— 53,— 21—25 km-ig 85,— él,— 28—30 km-ig 96,— 69,— 31—35 km-ig 107,— 77,— 36—40 km-ig 119.— 85,— 41—45 km-ig 130,— 93,— 46—50 km-ig 141,— 101,— 51—55 km-ig 153,— 109,— 56—60 km-ig 164,— 117.— 61—65 km-ig 175,— 125,— 66—70 km-ig 187,— 133,— 71—75 km-ig 198,— 141,— 76—80 km-ig 209,— 149,— 81—85 km-ig 221,— 157,— 88—90 km-ig 232,— 165,— 91—95 km-ig 243,— 173,— 96-100 km-ig 255,— 181,— finoman ironizáló monológja, vagy Horváth Tivadar monológja, melyet ráadásul úgy elhadart, hogy csak mondatfoszlányokat lehetett belőle érteni) a megnevettetés helyett inkább bosszantottak. A hazai tv-közönség igényes. Erre az igényességre bizonyos értelemben maga a Televízió vezette rá nem egy, nemzetközi szinten is figyelemreméltó műsorával. S hogy a Televízió bármikor képes erre a színvonalra, azt mi sem bizonyítja jobban, mint Kellér Dezső műsora, a Halló bácsik! Halló nénik!, amely derűsen öreges, csípősen szellemes, és ötletekben fáradhatatlan órája nemcsak felidézte a régi jó szilveszteri tv- műsorok emlékét és hangulatát, de valamit helyrebillentett az idei szilveszteri műsor kissé elfuserált színvonalában. Kellér Dezső száraz fanyarsága, Kiss Manyi és Feleky Kamill sziporkázóén nevettető jelenetei úgy maradtak meg a nézőben, mint az 1967. évi szilveszteri tv-műsor jóformán egyetlen, emlékezetbevéshető produkciója. A többi — sajnos — csalódást keltett, beleértve a zenei műsorrészeket is, amelyek a korábbi években kép- gazdagabbak és rokonszenvesebbek voltak, és beleértse a szilveszteri „segédeszközök” szerepét is. amellyel a néző megpróbálta élénkíteni kissé a fantáziáját és a humorérzékét. <T) Az alapvető cikkek ára változatlan Ismerkedés az árakkal A kakaó 64, a vaj 50 fonni — Egyes Mirelii-krszítuiények é-i konzervek ára nőtt, másoké csökkent A pénztárosnő megszokott mozdulatokkal nyúl a kosárba, megnézi az árat és blokkol. Minden úgy megy, mint máskor, csak a tempó lassult valamelyest, de ezt elnéző- leg veszik tudomásul a vásárlók. Az önkiszolgáló élelmiszerboltok pénztárosnőinek ezernél valamivel több új árat kellett megtanulniuk két nap alatt, nem csoda hát, hogy számolás közben belelapoznak a leltári segédletként kiadott árjegyzékek valamelyik kötetébe. Tejszín 30 forint A boltokban a rendes hétköznapi forgalom bonyolódott az év első munkanapján, csak a leltározásban részt vett eladók fáradtsága és a vevőknek az árak iránti élénk érdeklődése utalt az árreform mai végrehajtott változásokra. Az első kellemes benyomás az élelmiszer és csemegeüzletekben az, hogy nem változott az alapvető élelmezési cikkek, a kenyér, a zsemle, a kifli, liszt, tőkehús, töltelékáruk és a zsír ára. A második kellemes meglepetés, hogy a tejtermékek lényegesen olcsóbbak lettek. A kakaós tejet 6 forint helyett 4.40-ért, a kávés tejet 2,40 forint helyett 2 forintért, Az ünnepek alatti leltározás után tegnap reggel a szokásos Időben nyitott ki a Csemege Vállalat pé;;i iól. számú Kossuth Lajos utcai boltja. a kefirt palackonként 20 fillérrel olcsóbban, a tejszínt 37 forint helyett literenként 30 forintért, a vajat tíz dekánként 5 forintért, az ömlesztett dobozos például a közkedvelt Budapestet 10,80 helyett 7,80 forintért vehetik meg január 2-a óta a vásárlók. Olcsóbbak lettek a zsiros és félzsíros kemény sajtok átlagosan 20 százalékkal, az ementáli sajtnak 58-ról 48 forintra mérséklődött az ára. A harmadik meglepetés az édesipari „lisztes” termékeknek a vásárlókra nézve kedvező változása, a háztartási keksz 16 forint helyett 12 forintba kerül, a tere-fere csokoládés linzer kilója 56,67 forint helyett 43,33 forintba, a tv-linzer 34 helyett 28 forintért kerül forgalomba. Krémvsok óladé 68 forrni Olcsóbbak lettek a mézessütemények, s ha már az édességeknél tartunk, 9,60 forint egy kiló kristálycukor és az eddiginél kedvezőbben alakul a babapiskóta, a cukorkafélék. a krémcsokoládé, a karamellafélék ára is. A 12 dekás babapiskóta új ára 6,50 a régi 7,50-el szemben, a cukorkafélék mintegy felének ára csökkent 10—20 százalékkal, a krémcsokoládéból 1 kiló 68 forintba kerül, (a régi ára 80 forint volt), a karamellafélék átlagosan 10 százalékkal lettek olcsóbbak. A kakaó árát 90 forintról kilónként 64 forintra mérsékelték. Az eddiginél 5—15 százalékkal olcsóbban jutnak hozzá a fogyasztók egyes befőttekhez, ízekhez és főzelékfélékhez. A tartósítóipari termékek új árainak kialakításánál a gyümölcs vagy zöldség termelési költségigényeit, valamint a termék munkaigényességét vették figyelembe. Ennek megfelelően, amellett, hogy emelték néhány befőtt, (körte, zöldmandula) és szörp (fekete ribizli, málna, szeder, som stb.) árát 3—6 százalékkal, 3—20 százalékkal olcsóbb lett az őszibarack befőtt és íz, a sárgabarack íz, a vegyesíz, 15—20 százalékkal a zöldbab A MIRELIT készítmények közül' emelkedett a málna, szamóca, cseresznye, ribizli, egres, gesztenye, tengeri ára, ezt azonban kiegyenlíti a sársajtokat, j gadinnye. őszibarack, kajszi, vegyesgyümölcs, sárgabab és vegyesfőzelék árának mérséklése. Érdekesen alakul a kávé ára. ”A pörköltkávé osztályonkénti árai közötti eddigi nagy különbségeket lényegesen csökkentették. Az extra kávé az eddigi 240 forint helyett 182, az I. o. kávé 195 helyett 175 forintba kerül. A II. o kávé ára változatlanul 155 forint kilogrammonként, míg a III. o. kávé ára 125 forint helyett 140 forint lett. A pörköltkávé átlagára együttesen 8,8 százalékkal csökkent. A nyerskávé osztályonkénti árait hasonló módon közelítették egymáshoz. Az importból szár mazó kávékivonat 30 helyett 36 forint lett Inkább kellemes meglepetés Az eladóknak napokra, a vevőknek hetekre lesz még szükségük ahhoz, hogy megtanulják az új árakat. A megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat 384 boltja közül harmincban még tart a leltározás arról nem is beszélve, hogy aki jól „feltankolt” szilveszterre és az újévre, talán még meg sem nézte az üzletek új árcéduláit. Az else nap az élelmiszerboltokban e vásárlók szemszögéből nézve inkább kellemes volt. Ennek igazolására ide kívánkozik a? Élelmiszerkereskedelmi Vállalat forgalmi adata: 90 millic forint értékű tejet és tejterméket adtak el Baranyábar 1967-ben és ebből 40,5 millic forint volt a tejtermékfogyasztás. Ha 1968-ban hasonló mennyiségű vajat, sajtot é: egyéb tejterméket adnak el Baranyában. akkor a sajton é. vajon — a 20—30 százalékos árcsökkenést figyelembevevő — legkevesebb 8 millió forintot takarít meg a megy, lakosságának az a része, amely az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat üzleteiben vásárol. Ft Ft Ft A Fuvarvállaló Irodánk címe: Pécs, Felsővámház u. 9. Tel: 55-40 További megrendeléseiket várva, sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kíván az ÉVM Építőipari Szállítási Vállalat Pécsi Szállítási Üzemegysége roVILiOI, epedarueós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3 9 50 Ft-tói) RÉSZLETRE IS! VAJTA kárpitos Pécs. Déryné utca 11 szám Telefon- 36-75 Televízió, mosógép, rádió, háztartási készülékek javítása. Telefon: 43-38, 42-88, Házhoz__megyünk. Fi leden dron eladó. Kolozsvári út 13. sz. n. 10. ajtó. _______________________ I dősebb házaspárt vagy egyedül élő nénit vagy bácsit eltartanék. Családtagként. Lakásért vagy élet járadékra. ,, MegegyeEün/k” jeligére a Jókai u. hirdetőbe. összkomfortot átvesszek. | „30 000*» Jeligére a Sallai j u. hirdetőbe. 1 darab törzskönyvezett boxer ®ukát adnák egy darab német dog bakért. Ugyanott box erek olcsón eladók. Deutsch Péter, Szentlőrioc Munkácsy M. u. 34. Belvár dgyulán, 3-as háx- szám alatt 1 darab 200 kg-os hízó eladó. TÜZJFAFÜRÉSZELÉS? Tamás! Tej.* 39-91. György tt. 9.___________________ I éi 8 éves fejős tehén sürgősen eladó. Tótszenitgyőrgy 42._________________ Különbejáratú. üres szoba kiadó, gyermektelen házaspáH-ak. Gyulai Pál u 29. Kertváros.______ 4 szelest dunna. 3 párna eladó. Perrzel u. 29.. hátul az udvarban.__ B ti'la! vámhoz köze] eső, elsőemeleti. 2 szoba, összkomfortos lakásomat eW cserélném uránvárosi hasonlóért távfűtéses előnyben. ..Távfűtés’* JeMgére a Hünyadl u. hirdetőbe, Bartók Béla u. 53. számú ház. epytszoba. összkomfortos utcarésszel, április 1-i beköltözéssel eladó. Érdek’őinl munkaidő alatt 10-12 telefonon vagy 5 óra után. Kolozsvár u. 20 n. pme’et * ajtó_ alatt, ^zemé’yesen. Na.ryon Jól doVozó női fodrászt szerződéses Időre felveszek. .Gyors’* leMgére a Sallai u. hirdetőbe. Szoba, konyha, éléskamrás lakásomat elcserélném egyszobásra. .2935 — Bel_ város” Jelegére a Sallai u. hirdetőbe, _____________ ü rógf úti kereszt-megállónál 475 mégy szögöl. fiatal barackos eladó. Ujmeosek- alja, Bár.'fcy Danát u. 21. Gereslcs Károly né. Két és fél szoba, összkomfortos. házfelügyelői lakásomat elcserélném másfél, vagy kétszobás, főbéirletire. UjmecsekalJa, Bánky Donát u. 21. Ge_ r esi os._______________________ Pesti társbérletemet elcserélném pécsire. Érdeklődni lehet: Vasas n. C. u. 7, az. Vargáék. _______ 1 darab hízó és egy Vib- romat szem f élsz cdőgéo eladó. UjmecsekalJa. Körösi Csorna Sándor u. 13/b. Schüttné,___________________ Főtefcolás, vagy egyetemista szobatársnőt keresek azonmalra. Tiborc u- 22. sz. Nyuszik. 14 anya és 1 bak, egy 9 férőhelyes és 1 darab 4 férőhelyes óllal. takarmánnyal eladó. Pécsbányatelep. Sétatér u. 15. sz._______________' K ülönbé járatú központi íütéses. bútorozott szoba, fürdőszoba, konyha hasz_ nálatt&l kiadó két fiatal lány vagy gyermektelen, fiatal házaspár részére. Kertváros. Víg u. 14. Különbejáratú, bútorozott szobába férfi lakótársat felveszek fürdőszoba használattal Olajkályha van. Athln®y_ u. 36._________ M egvennék bérbevenmék, albérletbe vennék az I.— - n. kerületben kárpitos I műhelynek helyiséget. Két évet előre fizetek. Kovács Gyula Pécs I. kér., Deák Ferenc u. 25. 2 darab 170 k>g-os sertések aladófc. Kertváros, Erdély u. 9._____________ E ladó 2 darab sodrott kanca egyik hasas. Gör_ csdr.y. Aszódi u. 15.___ ü res szoba konyhát keresek albérletbe. .Megyeri út környéke” Jeligére a Hunyadi u. hirdetőbe. Hízók eladók. Lasfcó u. 30. sz. Kétszobás, kertes, családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni de. 11- ig. Ságván E 19. Gyárváros. Vasárnap eff nap. Két 1 éven aluli gyermek gondozását lakásomon vállalom. UjmecsekalJa Pol- láck Mihály u. 11. n. em. 1. Gyermek sportkocsit, lehetőleg cseh. fonottat vennék. Petőfi u. 47. sz. Bán. Garázst keresek a Megyeri út Petőfi u. környékén. Telefon: 38-82. Trabant 601-os. szürke, kitűnő állapotban. 25 000 km-rel eladó. Dr. Páz- mány. Athinay u, 1. Egy hold szőlő, gyümölcsös épülettel, nyugati városrészen. házhelynek alknlmasi, megosztva is eladó. Érdeklődni: Geisler E. u. 5„ emelet. Liszkay. Betegség miatt sürgősen elcserélném 2 szoba, elő- szobás konyhás kis családi házamat 2 szobás lakásért. „Megegyezünk” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Kösületek, figyelem! 1000 Ft (Egyezer) alatti munkákat 1968. évtől csak K É S Z P É N Z-fizetés mellett szolgáltatnak ki részlegeink. TEMPÓ KSZ PÉCS Gyönyörű ebédlő? zekróny eladó. Tiborc u. _22.___ S allai u.. földszint, 2 szoba, konyha, fürdőszobás. régibérü PIK-lakást cserélnék hasonló összkomfortosra. Lehet repté_ ri is. .Hasonló” jeligére a Sallai ti. hirdetőbe. Nem beköltözhető, nagyméretű. belvárosi háromszobás h ázrész készpénzért eladó „Központi’* Jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Nagyméretű, 2 szoba + személyzeti szobás konyhás. lakásomat elcserélném két különálló 1 szoba. konyhádért. „Márciusig” Jeligére a Sallai u. __hirdetőbe._____________ K a csőt a Petőfi utca 10 számú ház olcsón eladó. Buszjárat van.___________ Gyermekszerető flatalasz- szony. fél napra gyermekgondozást egyszerűbb háztartás vezetését vállal, ja. „Vizkereszt” leiigére a Sallai u. hirdetőbe. Hízók eladók. ífetsirőzs u. 16. 140—180 kg-os. üres albérleti szobát ke resefc. .Egyedül’* jeligéi a Ballal u. hirdetőbe. Fiatal, gyermektelen há zaspár bútorozott albér leti szobát keres, belvá rosban „Egyetemisták jeligére a Sallai u. bix detőbe,____________________ K ülönbejáratú. bútorozol szoba házaspárnak kiad< Rigódertető. Hétvezér i 16. 45-ös. 46-00 «•:« buszj árat.__________ H ízó eladó 130 kg-os. Kertváros Gárdonyi G. i 6. sz._____________________ 160 —200 kg-os hhói helyben í elpucolva is é adók. Ugyanott 12 gze«n< lyes asztal. 4 kárpitozol szék feladó. Rácváros, 3! Mekalor 622-es (garanciái gázolajkályha eladó. Komló. Attila u. 41. Tormáson, azonnal bekö tözhető kétszobás. kanj hás ház 400 négysaflí ő! telekkel 25 000-ért é adó. Kovács Gyula. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Az MSZMP Baranya megvet Bizottsága és a Baranya megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út ti. ss. Telefon: 15-32. 15-33. 21-60. 60-11, 31-68. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó V. Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11. se. Telefon: 15-32. 15-33. 21-60, 60-11. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály utca io szám. ______Felelős vezető: Melles Rezső T erjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dij egy hónapra 18,— forint. Indexszám: 25 054 « A KÉPERNYŐ ELŐTT