Dunántúli Napló, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-21 / 17. szám

10 napló 1968. JANUÁR ti. túréi 1988. JANUÁR 21. VASÁRNAP Szeretettel köszöntjük Agnes nevű kedves olvasóinkat névnapjuk alkalmából. A Nap kél 1.24, nyug­szik 15.27 órakor. — A Hold kél 23.28, nyug­szik 10.13 órakor. Megjelent |a Pályaválasztási Tájékoztató Okulva a korábbi tapasztalatokból, abból ugyanis, hogy a Pécs városi, valamim a Baranya megyei Tanács közös kiadásában meg- j jelent Pályaválasztási Tájékoztató minden évben hiánycikk volt, a tavalyi négyezer helyett liatezer példányt rendeltek meg a Pécsi Szikra Nyomdában. A tegnap megjelent hetvenöt oldalas, Ízléses ! kivitelű tájékoztató, mely a szakmunkásképzéssel a megszokottnál j nagyobb terjedelemben foglalkozik, mind Pécs, mind pedig a megye területén részben pénzért, részben pedig díjtalanul jut el az érdek- I lődőkltöz. Az iskolák igazgatói, a nyolcadik Osztályos osztályfőnökök, a szülői munkaközösségek, továbbá az érintett állami és társadalmi I szervek kapják az mgyenpéldáuyokat, a kiadvány egyébként négy forintos áron lesz kapható az iskolákban. — Az öttalálatos nyeremény kifizetése. Szombaton délelőtt az Országos Takarékpénztár Zala .megyei fiókjánál fizet­ték ki az 1. heti öttalálatos szelvényre járó 1 823 915 fo­rint nyereményt. A nyerte­sek — fiatal kisgyermekes házaspár — a nyereményt takarékbetétben helyezték el. A pénz felhasználásáról ké­sőbb döntenek. — KÜLÖNÖS KAUCIÓ. A szardíniái banditák idén már tíz embert rabolták el és hozzátar­tozóiktól 20—25 millió líra válság- tíijat követeltek. Két technikus, öleit Olaszország szárazföldi ré­széről különböző munkák elvég­zésére a szigetre irányítottak, fel­adatuk ellátásának megkezdése tlőtt oly formában követeltek biztonsági garanciát cégüktől, hogy az 40 millió líra kauciót tegyen le egy bankba arra az esetre, ha a banditák netán őket ts elrabolnák. — A vezjerigazgatö esfte A KOCSIVÁ!,. Egy sikkasztás miatt négy évi börtönbüntetésre ítélt angol vezérigazgató speciális engedély alapján reggelenként a börtönből autón irodájába távo- r.otl, elvégezte munkáját és zárás után visszatért a börtönbe és ott töltötte az éjszakát. Ezt a rend­kívüli kedvezményt most felfüg­gesztették, a börtönigazgatosag ugyanis visszatetszőnek találta, hogy a fogoly nem kis vagy kö­zépnagyságú autón, hanem egy Roils Royce-on vitette magát Irodájába. Úgy látszik, a börtön- igazgatóságnak is az a vélemé- sve. hogy ami sok, az sok. nem keli túlzásba vinni a dolgokat... — A Duna vízállása az el­múlt két napban .szinte meg­duplázódott. Január 18-án reggel 287 cm volt, ma reg­gel 560 cm. A hirtelen emel­kedést a felső szakaszról ér­kező árhullám, valamint jég­torlódás idézte elő. Mohács­nál a Duna jelenleg zajlik, a zaj lás 30 százalékos. A kis­hajó forgalom a város és a sziget között megindult. Elő­reláthatólag kb. még 60 centis emelkedés várható. — Befejeződtek a szigetvá­ri járás és Szigetvár város területén az önkéntes tűzoltó­testületek vezetőségválasztó közgyűlései. A testületek mindegyike elfogadta a szé- kelyszabari önkéntes tűzoltó- testület versenyfelhívását, hogy 1968 évben a tűzoltótes­tületek tagjai személyenként legalább 200 forint értékű társadalmi munkát végezze­nek lakóhelyükön. — 565 lakásigénylő Mohá­cson. Mohács városi Tanács igazgatási és jogi állandó bi­zottsága január 18-án tartott ülésén megtárgyalta a város lakásügyi helyzetét. Megálla­pították, hogy Mohács váro­sában 565 lakásigénylő van. A lakásigénylők közül a leg­súlyosabbak sorrendjét is ösz- szeállították. Előreláthatólag 97 lakás épül ez évben, egy része szövetkezeti. — Felújítják a majsi mozi épületét. A Megyei Moziüzemi Vállalat negyedmillió forintot fordít erre a munkára. A köz­ség a közelmúltban félmillió forintos költséggel épült is­kola napközivel is gyarapo­dott, s felújították a falu böl­csődéjét is. Farsangi slágerkoktél A Baranya megyei Ven­déglátó Vállalat, január 23- tól Nagy Kati és Horvát Vili, a Magyar Rádió és Televízió táncdalénekeseinek részvételével Farsangi slá­gerkoktél címmel zenés, énekes műsort ■ rendez a siklósi Központi, a mohácsi Béke, a komlói Béke étte­remben, a pécsi Olimpia és a szigetvári Tinódi presz- szóban és a pécsi Hullám étteremben. A belépődíj 5 forint, kötelező fogyasztás 20 forint. Beszédes számok Az Egyesült Államok ke- reskedelmi minisztériumá­nak adatai szerint az or­szágban 105 millió nő és 95 millió férfi él. Az em­berek kétharmada városolz- ban lakik. A férfiak átla­gos életkora 66.5 év, a nő­ké vedig — 73,5 év. Az egész világon jelen­leg 3,5 milliárd a lélek- szám; ez 11800-ban egy mil­liárd troli, i930-ban 2 mil­liárd és i960-öan 3 milliárd. 1975-re —‘ te becslések sze- , rint — a világ lakosságá­nak száma 4 milliárd lesz, a Z000-ik évben pedig 6, sőt 7 milliárd. Megjegy­zendő, hogy a Föld mos­tani lakosságáhaJc fele a második világháború után született. A legfrissebb statisztikai adatok szerint Dél-Korea lakosságának száma 1967 végén kereken 30 067 000 volt. Az ország fővárosá­ban., Szöulban 4 100 000 em­ber él. * Eangy élországban leg­alább két tucat helység vi­selt Varsó nevét, azonkí­vül 11 Párizsnak nevezi magát, sőt van egy Alsó- &s egy Felső-Párizs is. va­lamint egy. Bécs, egy Moszkva, egy Athén és több mint iO Róma nevű falu. * Kokkeido japán szigeten él az aini nép. A tudósok véleménye szerint az aintk voltak a japán szigetek, el­ső lakósai és számuk már csak V 000. — PÉCS VAROS in. KERÜLETI TANÁCS VB mezőgazdasági és élelmezésügyi csoportja feiliívja az érdekelt lakosság figyelmét, hogy a nagymértékbe^ elszapo­rodott kártékony ragadozók irtá­sára a Dózsa Vadásztársaság mérgezést hajt végre. A mérge­zést január 15. és február 28. kö­zötti időszakban végzik el a Ma- gyarürög. Patacs, Mecsekszentku- tat érintő erdőrészekben. A Jó- szerencsét, Vadásztársaság is hajt végre mérgezést vadászterületén. A mérgezést január 25. és feb­ruár 28. közötti időszakban végzi el, a mecseki műúttól délre lévő Szkókő, Bálics, Daindol, Kismély- völgy és Mecsekszentkutat érintő erdőrészekben. A mérgezést strichninnel végzik, ami emberre és állatra igen veszélyes méreg. Ezért kérik ezeken a területeken a lakosság fokozott figyelmét. ■*-* Kigyulladt a füstölő. Mo­hácson a Tömöri út 13 sz. alatt tegnap kigyulladt a ku- koricagóré alá épített füstölő. A tűz következtében 8 son­ka, 9 tábla szalonna, 5 má­zsa szemes tengeri elégett. A tüzet a szabálytalan füstölés okozta. Pécsett a Kalinin u. 1/1 sz. házban pénteken ké­ménytűz keletkezett A pécsi tűzoltók a tüzet eloltották. — KARLOVY VARY ÉVI MÉR- , LEGE. 42 országból több mint j 8000 páciens üdült és gyógyult 1987-ben a Karlovy Vary-i Impe- | rial szanatóriumban. A szanató­rium devizabevétele 2S0 000 dollár volt.. Jövőre további 77 egyágyas és 12 kétágyas szobával bővítik a szanatóriumot. Egy hónap múlva gépkocsi- nyereménybetétkönyv-sorsolás Az Országos Takarékpénztár egy hónap múlva, február 2*-án Budapesten, a 1IOM Csörsz utcai kultúrtermében rendezi az év első gépkocsi nyereménybetétkönyv sorsolását. A húzáson az 1967. október 31-ig váltott 5000 és 1» 000 forintos betétkönyvek vesznek részt. Ezen a sorsoláson több mint 250 kocsi talál gazdára. A múlt évben egyébként nyolcvanezerrel növekedett a gépkocsi nyereménybetétkönyvek száma. Jelenleg 422 ooo ötezer és tízezer fo­rintos gépkocsi nyereménybetétkönyv van forgalomban, s ezeken több mint 2.5 milliárd forintot őriznek. Mintegy kétszázezer betét­könyvet Budapesten, kétszáz-huszonkétezret pedig vidéken tartanak nyilván. — A szigetvári városi MSZ­MP alapszervezet január 19- én, pénteken 17 órai kezdet­tel a Városi Tanács tanács­termében nyilvános pőrtna- pot rendezett. A pártnapon a Városi Tanács vb., valamint az üzemek dolgozói közül több mint százan vettek részt. A pártnap előadója dr. Hor­váth András, a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa titkársá­gának vezetője. — VEDJEGY-PER. Huszonöt év óta először került most védjegy- per Is a bíróság elé. Az Egyesült Izzó perli az egyik külkereske­delmi vállalatot amiatt, hogy * forgalomba hozott rádiókészülé­kein engedély nélkül használta a Tungsram védjegyet! A négy hét múlva sorrakerüló elsőfokú íté­letet a vállalatok nagy érdeklő­déssel kísérik. — Áramszünet lesz február S-lg naponta tél 8—16.30 óráig, szom­baton fél 8—12.30 óráig a Remény u., Ságvári Endre u.. Csaba u., Gyula u Huba u.t Géza u.. Almos u..' Táltos u„ Felszabadulás u. által határolt területen, vala­mint a Wesselényi u., Csokonai u„ Petényi ti.. Jószerencsét u., Csapó J. u,. Szabadságharc u.. Ki­nizsi u, állal határolt területen. Ü — MEGVAKULTAK AZ LSD-től. Raymond Shafer pennsylvániai kormányzó szerdán borzalmas tragédiáról tett bejelentést. Kö­zölte, hogy hat, meg nem nevezett diák, akik LSD-tablettákat szed­tek. megvakultak, amikor a nap­ba pillantottak. — A francia egzisztencializ­mus. A Munkácsy Mihály Sza­badegyetem irodalmi tagoza­tának következő előadását a francia egzisztencialista re­gényirodalom nagyjairól Sze­derkényi Ervin főiskolai ad­junktus, főszerkesztő tartja január 25-én, csütörtökön du. 6 órakor a TIT Bartók Klub­ban. A nem bérletesek részé­re belépő jegyek a helyszí­nen válthatók. vasArnap : SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Egy bolond százat csinál (délután 3 és este 7 órakor). Tájszínház: János vitéz (délután 3 és este 7 órakor). Lábod. ZENE Liszt-terem: Általános iskolások IX. bérleti hangversenye (délelőtt 9 és 11 órakor). MOZI Park; Egytlptomi történet (10). Zűrzavar a Park-Hotelban (f 4. f 6. f 8). Petőfi: Kati és a vadmacska (10) Zűrzavar a Park Hotelban. (4, 6, 8). Kossuth; Irma, te édes, I—H. (10). Csak 18 éven felülieknek í — Zseniális megoldás (f 3, f 5). Irma, te édes I—II. (í 7). 18 éven felül! Pécsszabolcs: Ki volt dr. Sorge? (10). A tökéletes bűntény (3. 5. 7). Gyárváros: Kihágás szerelem miatt (4 8). Építők: A tökéletes bűntény' (5. 7). Meszes: Komple­xusok (4, 6). Mecsekalja: Állatok (10). Jánosik H. (3). Hajsza a gyémántokért (5. 7). Vasas I.: Fény a sötétben (6). Vasas H.: Ludas Matyi (4). Vörös sivatag (6). Mohács: Bűntény a művész­panzióban (10). A koppányi aga testamentuma (4, 6, 8). Siklós: Aranyfej (10). Gyermekrablás Wiesbadenban (5, 7). Szigetvár: Veszélyben áz alagút (10). Foly­tassa, Jack! (5, 7). PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor: Hallgatóink kérésére. — Zenés műsor. 18.15: Fiatalok a zenéről. Látoga­tás a( Fegyveres Erők Klubjá­ban. (Ismétlés).. 18.55; Sporthírek. * Műsorismertetés. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor: Hétköznapjainkról. — Jegyzet, önök kérték, ml sugározzuk. 19.30: Német nyelvű műsor: Vasárnapi levél» Kívánsághangverseny. 20.00: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Budapest: 8.43: Műsorismertetés. 8.45: Angol nyelv haladóknak. 9.00: Országos kémia-vetélkedő. 10.00: ifjúsági kisfilm. 10.15: Hétmérföldes kamera. 10.30: Közvetítés Kitzbühelből, a „Hahnénkamm” műlesikló- verseriyről. 11.15: Támadás a király ellen. — Sakktanfolyam gyerekeknek. 11.45: A Tv minikosárlabda- tomája. 12.45: Kisfilm.. 13.00:. Közvetítés Kitzbühelből, a ,,Hahnenkamm” műlesikló- versenyről. 15.53: Műsorismertetés. 15.55; A Flinstone család. 16.20: Mezőgazdasági szakfilm­sorozat. 16.50: Falusi könyvszolgálat. 17.00: A Magyar Hirdető műsora: 17.10:. Vasárnap délutáni előadás. Kúszó Maxi. Magyarul beszélő nyugatnémet film. 18.30: Gábor Andor. 18.45: Delta. 19.15: Co'pperfield Dávid. Magya­rul beszélő angol kisjátékfilm­sorozat. 3. Egy hosszú utazás. 19.40: Esti mese. 19.50: Sporthírek. 20.00: Tv-híradó. 20.20: irodalmi képeskönyv. — Szerencsevadászat. 21.15: Hangverseny Mikisz Theo- dorakisz műveiből. Az Euroví- zió műsora Zágrábból. 22.00: Tv-híradó — 2.' kiadás. Belgrád: 9.30: A Joze Vlahovic Kulturális- Művészeti Együttes. 10.00: Föld­művelőknek. 10.45; Kíváncsiak egyesülete (ism.). 11.30: Film gyermekeknek'. 12.00: Mestersé­gek. 12.55: Kicbiel: Síversenyek. 14.0Ó: A Zagreb—Olimpija labda­rúgómérkőzés. 15.30: Pohorje: Nemzetközi síverseny. 17.10: A haza katonái. 38.10: Népzenei szó­listák. 18.25: Szórakoztató zenei adás. 18.55: Hosszú, forró nyár. 20.50: Tv-magazin. 21.50: Sport­szemle. hEteö: SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Szünnap, ZENE Nemzeti Színház; Sláger NB I4 Az Országos Rendező Iroda mű­sora (fél 6 és háromnegyed 9 órakor). MOZI Park: Zűrzavar a Park-Hotel­ban (f 4, f 6, f 8). Petőfi: Zűrzavar a Park-Hotel­ban (4, 6, 8); Kossuth: Hajsza a gyémántokért (10, 12, f 3. f 5). Vörös sivatag (f 7). Bálvány (háromnegyed 9). Pécsszabolcs: Ezek a fiatalok (4. 6). Gyárváros: A dzsungel macskája (6) Mecsekalja: Don Gabriel (7). Vasas II.: A tolvaj (6). Ságvári K. O.j Tízezer nap (f 6. f 8). Mohács: Barátnőm, Sy­bille (6. 8). Siklós: A koppányi aga testamentuma (7). Szigetvár: Gyermekrablás Wiesbadenban (7). PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor: Zentai Anna és a Rixdorfi ének- együttes felvételeiből. 17.50: Mai gondok, holnapi örö­mök. Riport Véméndről. 18.05: Künnecke: Táncszvit. Részletek. 18.20: Pécs város 1968-as költség­vetéséről. 18.30: Az Állami Népi Együttes ének- és zenekarának műsorá­ból. 18.45; Dél-dunántúli híradó. Műsorismertetés. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor: Bács megyei mozaik. A bajai tamburazenekar játszik. Kirándulás a múltba. — Telepü­léstörténet. Az I. G. Kovacsics-együttes műsora. 19.30: Német nyelvű műsor: Hétfői kommentár. Német népdalok. Hallottuk, elmondjuk. 20.00: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Belgrád: 17.05: Kis világ. 17.30: Cook ka­pitány utazása. 18.20: Tudomány. 18.50: Riport. 20.35: Dusko Rok- sandic: ,,Döntés”. — Tv-dráma. 21.35: Témák variációkkal. — Balett. — GURULÓ HÁZGYÁR. Az OKJSZ és a Bajai Lakberendezési Ktsz olyan guruló házgyárat vá­sárolt az olasz GIGi cégtől, amely családi otthonok gyors felépítésére szolgák Fő tartozé­kai: cementsilók, ki^ebb-nagyobb méretű állítható panelgyártó mat­ricák és portáldaru. A helyszínen előállított építőelemeket a daru mindjárt helyére is emeli. A kis házgyár segítségével egy kétszo- ba, összkomfortos családi ház hatod annyi idő alatt készül cl, mint hagyományos módon. — NEGYVEN EVE TŰZOLTÓ­PARANCSNOK. Kiss József tűz­oltó-hadnagy, a lánycsóki önkén­tes tűzoltó testület parancsnoka, ebben az évben ünnepli születé­sének 70. évfordulóját, önkéntes tűzoltó tevékenységét 1916-ban kezdte, — 1928 óta a testület pa­rancsnoka. így ebben az évben a i 40 éves parancsnoki ténykedését I is ünnepli. A veterán tűzoltónak tegnap ünnepség keretében nyúj­tották át a Közbiztonsági Erem aranyfokozatát. Né esdoinping Mindenki szereti a virágot, de a virág is szereti a kiváló minőségű FLORASCA V1RÁGFÖLDET Kapható a B. ro. Vegyesiparcikk Kereskedelmi Vállalat pécsi, mohácsi, komlói és siklósi háztartási boltjaiba« A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése -szerint a 3. játékhéten 5 találatos szelvény nem érkozett. Négy találatot 150 fogadó ért el, nyereményük egyenként 25 085 forint. Három talá­lata 11401 fogadónak volt, nyereményük, egyenként 170 forint. A két találatos szel­vények száma 216 244 da­rab, ezekre egyénként 11 fo­rintot fizetnék. A- nyere­ményösszegek a nyeremény- illeték levonása után ér­tendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — » BAKONVBFLI SZOT ÜDÜLŐTŐL Januar elejeD elbu ! csúzott a beutaltak utolsó cső 1 portja. Ez évben hamarabb fejc- 1 zödött be a téli üdülési idény, mert aa épületet 10 millió forint költséggel felújítják és kibővítik. A régi épület korszerűsítésén ki vül egy új szárnyépületet is emel­nek, ahol a közös helyiségek, a konyha, a.z étterem, a társalgó ^ és az olvasószoba kap helyet» Érzel az üdülőliáz eddigi 53 sze- . mély es befogadóképessége 159— 159-r* s£. 1 Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: kevés felhő, száraz idő. A he- lyenként még élénk északi szél fokozatosan mérséklődik és ke­letire fordul. Az éjszakai lehűlés kissé erősödik. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2—mínusz 7, legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1— plusz 4 fok között. — BAJBAN A JÓSNÖ. A csábí­tó nevű Madame- Dubarry wits- tabley-i jósnő nagy bajában a he­lyi rendőrséghez fordult. Meg- kéide a rend őreit segítsenek neki megkeresni azt a tolvajt aki nem rég ellopta a hivatása gyakorlá­sához „létfontosságú’ ’ kristály­gömbjét. A EPM Autóközlekedési Tan­intézet Baranya megyei isko­lája Pécsett az alábbi tanfo-# lyamokat rendezi; 1. Középfokú gépjárművezetői tanfolyam. Időtartama 3 hónap. Részvételi díj 350.— forint. Előadások hetente háromszor 17—21 óráig. Je­lentkezhetnek azok a gép* kocsivezetők, akik 2 éves gyakorlattal rendelkeznek. 2. Autóvillamossági tanfolyam* Időtartama 3 hónap. Elő­adások munkaidő után be­tonte háromszor 17—21 óráig. Részvételi díj 250.— forint. Jelentkezhet bárki, 3. Vizsgaelökészitő tanfolyam. KRESZ és műszaki elmélet­ből motorkerékpár-vizsgá­zók, magán személygépko­csiból vizsgázók és segéd- motorkerékpárból vizsgázók részére. időtartama egy hónap. Előadások hetente háromszor munkaidő után 17—21 óráig. Részvételi díj I50v— forint. Mindhárom tanfolyamra Pécs, Bajcsy-Zsilinszky m 3?., s z. I alatt lehet jelentkezni * 19SS, j Január fő~ig, 1 Dolgozókat felvesznek A Pécsi Kenderfonógyár pályá­zatot hirdet energetikusi munka­kör betöltésére. Jelentkezéshez szükséges mérnöki vagy techni­kusi végzettség. Több éves gya­korlattal és energetikusi tanfo­lyammal rendelkezők előnyben. Bérezés kollektív szerződés sze­rint. Jelentkezés a gyár igazgató­jánál, Hirden. 157920 vY Építésztechnikust képzettséggel felveszünk. „Dél-dunántúli válla­lat” jeligére Hunyadi üti hirde­tőbe. 55 * A Baranya—Tolna megyei Hús­ipari Vállalat jelentkezést fogad el az 1968—69-es tanévre húsipari szakmunkás-tanulónak. Feltétel; jó tanulmányi eredmény. 50 — Az Országos Takarékpénztár összes pécsi, valamint, komlói és mohácsi fiókjai takarékbetét, átutalások, kisorsolt kötvények beváltása, totó—lottó-nyeremé­nyek kifizetése és hitelügyekben 1967. január 22-től MINDEN HÉT-* FŐN a szokásos pénztári órákon felül ESTE 18 ÖRAlG álj az ügyfelek rendelkezésére. (x) Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagynénink, ÖZY. WUNDERLICH ANDRASNE Polhammer Erzsébet, hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése Január 23-ári 15 órakor lesz Komlón, A gyászoló Kozma család. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett jó feleségem, gyermekem, édesanyánk, anyó­sunk, nagymamánk, testvé­rünk, FONÓ JÖZSEFNÉ Reisz Katalin, 57 éves korában vá­ratlanul elhunyt, Temetése január 21-én, vasárnap du. fé! 3 órakor lesz a bólyl temető­ben. A gyászoló család. \ T i A Porcelángyár kéményei

Next

/
Oldalképek
Tartalom