Dunántúli Napló, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-17 / 298. szám
\ V { KiíaibeJ Pálról, a sokoldalú tudódról, halálának 150, évfordulóján 150 évvel ezelőtt, december 13-án hunyt el a magyar botanika, de mondhatjuk úgy, hogy az egész magyar kultúrtörténet egyik legkimagaslóbb alakja, Ki- taibel Pál. Nagymartonban (a mai Mattersburg) született 1757. február 3-án, földműves szülők gyermekeként. Iskoláit Nagymartonban kezdte, majd Sopronban és Győrött folytatta, ahol az utolsó osztályt, a filozófiait fejezte be. Eleinte papnak készült, de már 1780-ban a budai egyetemen tanul jogot. Kedve és hajlama azonban a természettudományok felé vonzotta. Ezeket az ismereteket akkoriban az orvostudományok keretében adták elő, ezért átment az orvosi karra. 1782-ben teszi le a doktori szigorlatot és nyeri el az orvosi oklevelet. Néhány évig még Winterl, a kémia és botanika professzorának a segéde az egyetemen és a botanikus kertben, majd a füvészkert igazgatója és végül a botanikának kinevezett tanára lesz. Több mint három évtizedig járta hazánk különböző tájait. Területünkön három alkalommal járt: először 1799-ben, az ún. baranyai útja alkalmával, másodszor és harmadszor 1808-ban Szlavóniába menet és jövet. Utazásai során Magyarországon 20 000 kilométer utat tett meg, ebből több mint félezer a Mecsekre és 'a baranyai síkságra esik. 46 napig tartózkodott itt és ez alatt az idő alatt 31 gyűjtő napja volt. 530 növényfajt jegyzett fel és 1600 növénylelőhelyet közölt területünkről. Ö írta le elsőnek az illatos hunyort, a hacuros estikét, a bazsarózsát, amelyet Hosszúhetény és Pécsvárad között talált. Ugyancsak ó gyűjtötte elsőnek az arany barabolyt a Mecsek árnyékos helyein. A rozsdás gyűszűvirágot is ő találta meg először a Dróvaközben, Bere- mendnél. Utazásai alatt megfigyelte és pontosan - leírta nemcsak a növényeket és az állatokat, hanem a kőzeteket, talajokat, ásványvizeket, folyókat és patakokat, hegyeket és síkságokat. Ugyanígy feljegyezte útinaplójába a földművelés és az állattenyésztés jellemzőit, a bányászat és az ipar kihasznált és még kiaknázatlan természeti kincseit, valamint a történeti emlékeket, a néprajzi és a gazdasági viszonyokat. Tanulmányt írt a móri földrengésről. Állattani feljegyzéseiből kivehető, hogy az apró emlősök. a csúszómászók és a halak érdekelték különösebben. Hátramaradt kéziratai, jegyzetei elárulták, hogy mint kémikus, milyen alaposan foglalkozott a szappanokkal. ö fedezte fel először a klórmeszet és használta fel testilanyagok és viasz fehérítésére. Megfigyeléseinek az ásványtan területén legnevezetesebb eredménye egy új elem, a tellur felfedezése volt, amelynek a dicsőségében másokkal osztozott, illetve elsőbbségéről lemondott. A botanika mellett a legnagyobb figyelmet és a legtöbb fáradságot a hazai ásványvizek felkutatásának és leírásának szentelte. A legsikerültebb és külföldön is legjobban ismertté vált első, magyar természet- leíró munka Kitaibel Pál: „Descrip\iones et Icones plan táram rarioram Hungáriáé“’ — Magyarország ritka növényei írásban és képben — c. munkája volt. A mű felmérhetetlen erkölcsi haszna, hogy feltárta Magyarország növényi kincseit. Gyűjteményét halála után a kézirataival egyetemben a nádor Vette meg és a Nemzeti Múzeumnak adományozta. 1816 elején Kitaibel nyugalomba vonul, de ez áz időszak már nem volt számára a zavartalan munka és pihenés időszaka. Egyre súlyosbodó bajára hiába keres gyógyulást. Hosszas betegeskedés után 1817. december 13-án, 61. életévében meghalt és december 15-én temették él a Váci úti temetőben. A mai napilapok őse, a Hazai ’s Külföldi Tudósítások halálát így adta tudtul: „Ismét egy érdemes tagot vesztett el a’ Pesti Universitas. Tek. Tudós Kitaibel Pál Űr, orvos Doktor a’ Botanikus kertnek egykori Praefektusa, a Göttingai, Regensburgi, Jénai tudós Társaságok tagja Dec. 13- ikán meghalt és 15-ikén olly tisztelettel temettetett el, melly megbizonyította, hogy őtet nemtsak a Tudósok: hanem számos Fő Uraságok is nagyra betsülték.” Sírján a róla elnevezett Kitaibelia vitifolia (= Kitaibel füve) terebélyes bokrai díszlettek. A temető és vele Kitaibel sírja is a városrendezés áldozatául esett, oly, politikai és társadalmi téren egyaránt fásult időszakban, amikor az ütőkor Kitaibel- ről is elfeledkezett, úgyany- nyira, hogy földi maradványainak minden nyoma elveszett. Sírkövének végsősora azonban: „Gaude Hungária, quae talem tulisti”: — örülj Magyarország, aki ilyen fiat adtál a világnak — találóan fejezi ki, mind az egykori tudományos világ, mind a hálás utókor hódolatát és ítéletét egyik legnagyobb természettudósunk szellemi nagysága felett. Vass Anna Kodály Zoltán: LAUDES ORQANI „Halld a szép orgonát — a modern művészet édes dallamát, Tanuld meg, miképp kell szépen muzsikálni, hogy tessen a népnek”. E szavakkal dicséri az Arezzoi Guido emlékét idéző, Svájcban őrzött XII. századbeli kódex szekvenciája az akkor még „modern” hangszernek tekintett orgonát. Ez a lelkes muzsikálásra buzdító szöveg ihlette meg Kodály Zoltánt, aki az Amerikai Orgonisták 1966. évi Atlantában tartott kongresszusa tiszteletére ' komponálta művét és azt a partitúrát tanúsága szerint 1966. február 24-én fejezte be. Az új, mintegy húszperces Kodály-mű, a „Laudes Orga- ni”, „Az orgona dicsérete” a nagy magyar zeneszerző hattyúdala. Ebben még egyszer utoljára — mint egész életében annyiszor — teremtő fantáziával, ihlettel és míves mesterséggel ötvözte össze az európai hagyományt a magyar zenével. A vegyeskarra és orgonára írt mű szép szövege és szárnyaló, himnikus dallama egyszerre ad nagyszerű énekelnivalót a kórusnak és igazi, orgonaszerű fantázia- dús játszanivalót az orgonistának. A zenetörténeti jelentőségű bemutató előadás hétfőn, december 18-án fél 8-kor a Liszt-teremben rendezendő ünnepi Kodály-esten hangzik" el Magyarországon először. A Liszt Kórust és karnagyát, Antal Györgyöt, valamint Kistétényi Melinda orgonaművészt érte az a kitüntetés, hogy Kodály Zoltánnak legutolsó alkotását megismertesse a magyar közönséggel abban a városban, mely szülővárosa mellett talán a legközelebb állott a Mesterhez és amelyet arra a hivatásra választott ki, hogy nagy életművének, a magyar tanulóifjúság ének- | zenei oktatása új útjának bölcsője legyen. Felszabadult bábuk A Bóbita Együttes műsora A felnőtt ember számára a bábjáték többnyire dróton rángatott figurák emlékét jelenti. meg paraván mögött megbújt két-három láthatatlan játékosét, aki ura és pa- rancsolója néhány lárva arcú bábnak. A felnőtt nézőt ezeknek a dróton rángatott alakoknak a láttán másutt már első pillanatban megkísérti az előre meghatározottság unalma. A Pécsi Bóbita Együttes produkciójában — amit a napokban felnőtteknek mutatott be a Nemzeti Színház Kamaraszínpadán — felszabadultak a bábuk, mert fizikailag láthatóan melléjük állt az ember, avagy helyettük az emberi kéz állt a színre, — s mindettől megszűnt a determináció érzete. Prokofjev: Péter és a farkas című alkotásával most ebben a teljességre törekvő műsorban még inkább bizonyította igyekezetét a bábművészet emberiessé tételére. Az izgalmas zenére komponált szép bábukat nem paraván mögül mozgatják, hanem a közönség szemeláttá- ra. Elszemélytelenedve, egységes fekete kosztümben, mégis az ember személyiségét éreztetve adnak valami nagyon nagy hitelt minden egyes figurának. A zenei miniatűrökre komponált remekművű. rövid játékok ugyancsak izgalmat és szépséget teremtettek a színpadon. Az emberi kéz hallatlan kifejezőereje ezekben még akkor is töretlen maradt, amikor a teljes valóságban látható szép női alak keze játszott a muzsikára. s az a körülmény sem vonta el a figyelmet a kéz játékáról. Mindennek csúcsa a másik Prokofjev mű, a Romeo és Júlia kézpanto- mimra írott váltoszata. Valami hallatlan mozdulatkultúrával szerette egymást a lila kesztyű-Romeo és fehér kesz- tyű-Júlia. A fizikai terjedelménél fogva kicsiny emberi félkezek megdöbbentő módon uralták a viszonylag nagy színpadteret, s az egybeforrott csók jeleneténél szabályos élő emberpárnak hitették magukat. Nem az a meglepő mindebben, hogy a bábszínpadon eddig másodlagos szerepű emberi test mennyire elsődlegessé válhat, hanem hogy mennyire új dimenziókat teremthet a bábművészetben. A Bóbita Együttes műsorának izgalmát és szépségét nemcsak ez a felfedezés adja. Játékmodoruk is egyéni: játszanak a színpadon, remekül egyensúlyozva játék és valóság között. A farkas-megette kiskacsával mozgó művész * szomorú esemény után könynyét törli zsebkendőjével, a zenére táncoló kutyafigurák egy-egy óvatlan pillanatban egymás fülébe harapnak, az önálló kézpantomimot bemutató nőalak egyszer hajába simít. Hiszen a játék attól igazi, hogy halálosan komoly és mégis leplezetlenül játék egyszerre. Kós Lajos tervező és rendező mindemellett képileg is modern előadásokat teremtett, s igazolta, hogy a színpadi fényhatásokkal szánté fából vaskarikát lehet teremteni. Ez különösen a Romeo és Júlia pillanatonként változó színpadi tér- és fényhatásában tűnt ki. Amellett játéka mindig érzékenyen rezonál a zenére, s rendkívül szerencsésen hozza azt összhangba a mozgással. Az együttes eddigi munkájának keresztmetszetét adó műsorban egyetlen szürke folt akadt, a hagyományos párbeszédes mű, Duranty Szomszédasszonyok című kis bohózata. De a remek modern produkciókkal szembeni ellenpéldának jó volt. Foldessy Dénes Türr István Múzeum — Daja — Mintegy 10 ezer tárgy, évente kb. 40 ezer látogató. Ezek a bajai Türr István Múzeum fő adatai. Régészeti kiállítása, néprajzi anyaga és képzőművészeti kiállítás van. A múzeum vezetője, dr. Sólymos Ede kandidátus, néprajz- kutató. Egyetlen munkatársa Kőhegyi Mihály régész. Milyen lehetőségei vannak egy vidéki város múzeumának, ahol ráadásul kicsi az idegenforgalom? Hogyan lehet a kulturális centrumnak is beillő múzeum számára olya» feladatokat találni, amelyek intenziven beleszólnak a helyi kulturális élet alakulásába, felpezsdítésébe? Amikor ellátogattunk egyik szomszéd városunkba, elsősorban ezekre a kérdésekre kerestünk választ. Dr. Sólymos Ede mindenekelőtt bemutatta a zombori festők kiállítását. — Tavaly decemberben — mondotta magyarázatul — testvérvárosi szerződést kötött Baja és a jugoszláviai Zom- bor. Kulturális tárgyalások is folytak, kisebb küldöttségek jöttek és mentek, s a zombori festők előálltak azzal az ajánlattal, hogy rendeznének itt nálunk kiállítást a műveikből. természetesen cserealapon, úgy, hogy a bajaiak Zom- borban állítják ki képeiket a közeljövőben. November tűén megnyílt itt a múzeumban a zombori festők érdekes és sokszínű kiállítása. A megnyitóra eljött a belgrádi tévé is. A látogatottság megfelel a megszokottnak, az érdeklődéssel teljesen elégedettek vagyunk. A zombori festők valóban sokszínű anyagot hoztak eí Bajára. Különösen érdekesek Sztosity Zorán-Vrányszki dekoratív olajképei, az autodidakta Bránkov Boriszláv különös, erőteljes grafikái, Másity Dusán filozofikus tartalmú* drámai festményei, Szávovity Bratiszláv tusrajzai és Ble- szity Pávle kombinált technikával készült, modem felfogású képei. Az ilyen cserekapcsolatok — hiszen a Dél-Dunántúli Képzőművész Csoport és az eszékiek kapcsolata a pécs- baranyai közönség előtt ismert — mindig hasznosak, mert mindig nyújtanak valami kitekintést, hoznak valami újat vagy legalábbis tanulságosat mindkét félnek Baján a képzőművészeti élet persze még nem olyan élénk, s próbálkozásnak is ez az első ilyen^ A DUNA, MINT MEGHATÁROZÓ Ha Bajának nem is sok a látogatója, ha ki is esik as idegenforgalom széles országútjából. azért mégis olyat kell nyújtania, ami sajátos, ami rá jellemző. A Duna az, ami meghatározza itt — néprajz és helytörténet szempontjából is — a jelleget. A múzeumnak következésképp ez a legszebb, leggazdagabb, leginkább élményt jelentő kiállítása. A halászat szerszámai, fejlődése, sőt, halfajták teszik azt az anyar got, amit az idegen is örömmel, érdeklődéssel néz végig. A tárgyi anyag magába foglalja a Duna Budapest—Mohács közti szakaszának valamennyi halászszerszámát, s így ez az ország egyik legjobb, legteljesebb gyűjteménye is. Mindemellett mint kiállítás is szép és gondos munka. Ehhez kapcsolódik például a dunai molnárok hajdani életére utaló anyag, a hajóácsmesterség tárgyi gyűjteménye, a továbbiakban pedig a többi helyi céh, azaz a mesteremberek egykori eszközeit bemutató anyag. A múzeum régészeti anyagát bronzkori, vaskori, népvándorláskori, magyar középkori stb. leletek alkotják. A jelenleg is folyó ásatások természetesen állandóan gazdagítják ezt a gyűjteményt. A képzőművészeti anyag főleg a 20. századi festők műveiből áll, legértékesebb része az országszerte ismert Nagy István-hagyaték, és a bajai származású szobrász, Teles Ede munkái. A várostörténeti gyűjtemény őrzi a város r gy sző-, lőttéinek. Türr Istvánnak, a világhírű tábornoknak, a múzeum névadójának és Tóth Kálmánnak, a „koszorús költőnek" emléktárgyait. Az írásos anyag helyzete egészen speciális: egy részét a múzeum őrzi, más részei a kecskeméti megyei levéltárban, a Zomborban maradt egykori megyei levéltárban, sőt, Pécsett a levéltárban találhatók. Emiatt aztán ilyen tekintetben nem lehet egységes gyűjteményről beszélni. j MÉGIS VAN MÜZEUM Mindent egybevetve. Baján ma mégis van múzeum, s ez önmagában is nagy eredmény, ha a múzeum — azaz a múzeum létesítése előtti próbálkozások — történetét nézzük. A múlt század közepén, a nemzeti öntudat ébredésének éveiben vált országosan feladattá a múzeumok létesítése. Baján is a helybeli gimnázium tanárai kezdtek legelőször foglalkozni ezzel az igénnyel. Ha nem is közvetlenül, de innen követhető nyomon a múzeum megalapítása. A bajai gimnázium diákja volt az a Borsay Jenő, bátmonostori jegyző, amatőr régész is, aki aztán a bajai múzeum egyik létrehozója volt. Közben történt egy kísérlet: Déry Frigyen, a bajai születésű, Bécsbe került gazdag selyemgyáros nagyszerű gyűjteményét felajánlotta Bajának, de az első világháború zavaros évei, a szerb megszállás, a Horthy- kultúrpolitika jellegzetes manőverei révén a gyűjteményt Debrecen kapta meg. Déry aztán egy millió koronával kárpótolta a várost, ebből valamennyit a múzeum számára már megvásárolt barátok kertje parkosítására fordították, másrésze az infláció alatt lett semmivé. A hosszú — bár érdekes — történetből még csak any- nyit, hogy Oltványi Imre bajai származású bankigazgató és művészeti író 1935-ben a képzőművészeti gyűjteménynyel vetette meg a múzeum alapját. Hogy aztán sem helyiség nem volt. sem fizetés — a város vezetői 1939-ben bankettekre költötték el inkább a pénzt.. Aztán a felszabadulás után, az újjáépítés •'veiben a múzeum végre állandó épülethez jutott, 1948-ban kiállítást nyitották már a szabadságharcról. a Baján élő Rudnáv Gyula 70. születésnapján a múzeum ünnepelte a nagy festőt; 1950-ben Sólymos Edét, mint a bajai múzeum első állandó tudományos munkatársát, kinevezték, lett restaurátor és hivatalsegéd, műtermek és műhelyek. A Türr István Múzeum ma már rendszeresen rendezi kiállításait, és füzetsorozatot ad ki, s nem utolsósdFban folytatja azt a régészeti néorajzi és hely- történeti gvűjtést, amely az ország egyetlen helyén sem elhanyagolható. \ S akár mint a tudományok egyik őrzője és gyarapítója. akár mint kiállítások rendezője, komoly részt vállal egy vidéki város kulturális életéből. * r * T É
