Dunántúli Napló, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-11 / 267. szám

1967. NOVEMBER 11. napin 3 Még ebben a hónapban elkészül a beruházási program Seríéskombinát Bolyban Rácspadlózatos épületek — Kifutók nem lesznek Fűtik az eiletoket — Az első szakasz 1969-ben már üzemel Névnap — baltával Emberölés bűntettének kí­sérlete ügyében ítélkezett a megyei bíróság csütörtökön. Lukács Géza pécsi lakos, aki feleségével együtt lakott anyósánál és annak élettár­sánál — névnapja alkalmá­ból családi ünnepséget ren­dezett. A beszélgetés és a poharak emelgetése közben Lukács Géza szóváltásba ke­veredett anyósa élettársával Hirth Jánossal. Dulakodásra is sor került —, ami után Hirth a másik szobába ment. Lukács a keze ügyébe került baltát felkapta, s amikor Hirth János kilépett a szobából a baltával fejbe ütötte. Szerencsére a balta csak kisebb horzsolást ejtett Hirh János fején — 6 pedig egy piszkavasat kapott fel és azzal ütötte meg Lukács Gézát. A megyei bíróság Lukács Gézát emberölés bűntettének kísérletéért 2 évi szabadság- vesztésre ítélte. Az ítélet — mivel fellebbezése nem tör­tént — jogerős. mítások szerint a költségek aránylag rövid idő alatt meg­térülnek. Az új kombinátban ugyanis el akarják érni az évi 2,2—2,3-es kocaforgót (ennyiszer ellenek átlagosan a kocák), s 3,5 kilogramm ve­gyes abrakból akarnak előál­lítani egy kilogramm sertés­húst. Ezek olyan számok, amelyeket jelenleg csak a megye legjobb sertéstelepe, a Bikali Állami Gazdaság üze­me közelít meg. Jellemző az új kombinát technológiájára, hogy minimum 500, maximum ezer hízó jut majd egy gon­dozóra, s ezek ellátása keve­sebb erőkifejtést, fizikai mun­kát igényel majd mint amennyit a korszerűtlen ser­téstelepeken ma 300 hízó el­látására fordítanak. tót megtekintettek, mielőtt a beruházási program elkészí­tésére szóló megbízásukat ki­adták. A bólyi létesítmény tehát — elvben — a legkor­szerűbbek egyike lehet a vi­lágon. Jellemző azonban a szakemberekre, illetve a kor­szellemre, hogy — bár ma­holnap elkészül a beruházási program — továbbra is élénk figyelemmel. kísérik a külföl­di tapasztalatokat, s ha olyan megoldással találkoznak, mely jobbnak, gazdaságosabbnak ígérkezik a jelenlegi elkép­zeléseknél, módosítani fogják a tervüket. Erre már azért is szükség van, mert a sertés- tartásnak még nincs olyan ki­forrott rendszere, mint a ba­romfi-üzemágnak, világszerte kísérleteznek még, keresik a legjobbnak ígérkező megol­dást. Ez a magyarázata annak, hogy — bár az építkezés elő­munkálatai már megkezdőd­tek, — a kialakításra szánt technológia még most sem végleges. Azt már azonban el­döntötték, hogy három fázi- sos rendszerben — fiaztató, utónevelő és hizlaldák — fo­lyik a sertéstartás, s végle­gesnek látszik az is, hogy az épületeket rácspadozattal, il­letve föld alatti aknákkal lát­ják el. Ez csaknem teljesen feleslegessé teszi, hogy kézi erővel távolítsák el a trágyát. Tekintve, hogy a sertéstakar­mányozás gépesítésére még külföldön sem találtak — minden szempontból — ideá­lisnak ígérkező megoldást, az etető berendezéseket úgy épí­tik fel, hogy száraz és ned­ves dara etetésére egyaránt alkalmasak legyenek. A beruházók a zárt tartású rendszer mellett döntöttek, tehát sem az elletőknél, sem pedig a hizlaldákban nem építenek kifutókat. Az ellető- ket — és valószínű az utó­nevelőket is — fűteni fogják. Az épületek téglából készül­nek. Az elletők, hizlaldák stb.-k belső terét úgy alakít­ják ki, hogy a belső techno­lógia bármikor cserélhető le­gyen. A kivitelezést három sza­kaszban bonyolítják le, s az első lépcső 1969 elején üze­melni fog. Bár a gazdaság mintegy 50 millió forintot — tehát igen nagy összeget — szán a beruházásra, a szá­— A jugoszláviai Csepinben vendégszerepei november 29- én a szalántai kultúrház tánc­csoportja. A táncosok felké­szítésére a Magyarországi Dél­szlávok Demokratikus Szövet­ségének központjából érkez­tek oktatók. Ikarusok kuwaiti megrendelésre A MOGÜRT Külkereske­delmi Vállalat alig három hónappal ezelőtt kötött szer­ződést a Kuwaiti Trans- port Company-val 180 Ika- sus—66. típusú autóbusz szállítására. Az autóbuszok közül 80 már lekerült a szalagról, szállításuk a jö­vő héten kezdődik. Ezt meg­előzően pénteken a mátyás­földi gyárban jelképes át­adási ünnepséget tartottak, amelyen részt vett a Ku- wait Transport Company ez alkalomból Budapestre ér­kezett küldöttsége. A kuwaiti szakemberek az MTI munkatársának adott nyilatkozatukban elmondot­ták: nagyon örülünk, hogy Magyarországon megfelelő partnereket találtunk. Elé­gedettek vagyunk mind a most átvett jármüvek mi­nőségével, mind a típus mű­szaki megoldásával. Űjal>b utakat korszerűsítenek Pécsett Több mint 33 millió forin­tot költenek az utak felújítá­sára és rekonstrukciójára Pé­csett a jövő évben. A legna­gyobb munkára az Engels úton kerül sor, amelyet az idén — a Szabadság út sür­gőssé vált átépítése, illetve a kapacitáshiány miatt — nem tudtak korszerűsíteni. Az Új­világ, illetve Torda utcától kezdődően 9 méterre bővítik a jelenleg hat méteres útszé- lességet, s a lakott területe­ken föld alatti csapadékcsa­tornát helyeznek el. A Me­szes-patak, illetve Lámpás- völgyi-patakon felújítják és ki­szélesítik a hidakat is. A Pó- sa Lajos utcáig higanygőz­lámpás, kandelláberes közvi­lágításra térnek át A korsze­rűsített utat 1968 november 15-én kell átadni a forgalom­nak. Sok baleseti veszélyt rejt, hogy a Hunyadi út Vak Boty- tyán utcától Mecsek-kapuig terjedő szakasza még ma is A kereskedelem nem akar lemaradni a nagy versenyben Közös boltok a gyárakkal friss zöldség, gyümölcs, hal az állami gazdasagoktól Jövőre megnyílik az újmecsekaljai áruház A három megyei állatni ke­reskedelmi vállalat — a Ve­gyesiparcikk Kereskedelmi, az Élelmiszerkereskedelmi és a Kuházati Kereskedelmi Válla­lat — az elmúlt három ne­gyedévben összesen 1214 millió forint értékű árut hozott for­galomba. Hatvanötmillió fo­rinttal többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Első­sorban az élelmiszerek iránt nőtt meg a kereslet, az Élel­miszerkereskedelmi Vállalat egymaga 44 millió forinttal több árut adott el az idén, mint tavaly. A kereskedelmi vállalatokhoz csatlakozik ered­ményével a megyei Vendég­látó Vállalat is, amely első­sorban a saját készítésű éte­lek forgalmazásával ért el jó eredményeket. Tavaly 52,7 mil­lió forint értékű ételt szolgál­tak fel az éttermekben, az idén 56,2 milliót. Korszerű üzletbázis A kereskedelmi és vendég­látó vállalatok munkájának eredményességét, gazdálkodási eredményét igazolja, hogy ta­valyhoz képest az első három negyedévben négymillióval több nyereséget halmoztak fel. Az eddigi eredmények alap­ján: a Vegyesiparcikk Keres­kedelmi Vállalatnál mintegy 20, az Élelmiszerkereskedelmi Vállalatnál 17, és a Ruházati Kereskedelmi Vállalatnál 10 napnak megfelelő a jutalma­zási alap, ami az év végéig minden bizonnyal tovább emelkedik. A megyei vállalatoknál ezek az eredmények és a megtett egyéb intézkedések lassan megteremtik azokat a feltéte­leket, amelyek az új gazda­sági mechanizmusba való zök­kenőmentes átmenetet bizto­sítják. A következő évtől a le­hetőségekhez képest még több és választékosabb árukészle­tek várják mindenütt a vá­sárlókat. Az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat megkezdte korszerű üzletbázisának kiépítését. Ez év nyarán négy új ÁBC áru­házát helyezett üzembe, emel­lett több új és korszerűsített egységet nyitott. Már a jövő évek fejlesztési tervein dol­goznak. Az itt dolgozó áru­forgalmi szakemberek jó kap­csolatokat építettek ki megyén belül, sőt azon túl is az álla­mi gazdaságokkal és a tsz-ek- kel; és ezek a kapcsolatok a jövő évben még több friss zöldséget és gyümölcsöt, ha­lat, baromfit és egyéb élelmi­szerárukat jelentenek majd. Pe®ti gyárak Pécsett A Vegyesiparcikk Kereske­delmi Vállalat is igyekszik ki­szélesíteni közvetlen ipari kapcsolatait. Az idén beszer­zett mintegy két és fél millió értékű iparcikk egyelőre a vá­lasztékbővítést szolgálta, de ' egyben alapot biztosított a jö­vő évi áruellátás további javí- : tására. A „régit ad, újat kap” mozgalom keretében csak tv- ■ készülékből mintegy egymil­lió forint értéket cseréltek ki. : Jó ütemben haladnak az új- l mecsekaljai áruház építésének : munkálatai. A 28 millió fo­rintba kerülő kereskedelmi • objektum előreláthatólag a jö­vő év negyedik negyedévétől ’ látja el ruházati cikkekkel, ' lakberendezési tárgyakkal, bú- 1 torral, háztartási gépekkel és 1 egyéb fogyasztási cikkekkel az 1 új városrész lakóit. A Ruházati Kereskedelmi Vállalat több iparvállalattal kötött már megállapodást a közvetlen áruellátásra és a nagyfokú választék bővítésre, sőt néhány helyen az iparvál­lalattal közös üzemeltetésű bolttal kezdi meg az árusításit Pécsett. November 15-én nyí­lik meg a Kossuth utca 30. szám alatt a budapesti Pa­mutnyomó Vállalattal közös kezelésű bolt, amely a leg­korszerűbb pamutanyagú és szintétikus árukkal várja a 1 fogyasztókat. Ugyanettől az időponttól árusítja majd a Kossuth utcai Hattyú méter­Háromezer pár női cipfl készül naponta a Minüségi Cipőgyár szigetvári üzemében, ahol nagyarányú rekonstrukciós munkák kezdődnek. A rekonstrukció jövőre indul és 1970-re fejeződik be. Addigra • jelenlegi termelés megduplázódik. A gyár egyik ideiglenes csarnokában üzemelnek az új gepek, amíg a rekonstrukció be nem fejeződik. áru bolt külön osztályán a budapesti Gyapjúfonó termé­keit. December elsejétől a Győri Textil Vállalattal tör­tént megállapodás alapján a Kossuth utca 1. szám alatti boltban a hagyományos és közkedvelt „Aranypók” emb­lémás áruk kerülnek forga­lomba. Ugyanekkor nyílik meg a volt Cica-Mica bolt he­lyén a vállalat korszerű rö­vidáru boltja, amely a fővá­rosi Röltex boltokhoz hasonló árukínálattal, ezen kívül nép­művészeti és háziipari cikkek­kel várja a vásárlókat. A Vendéglátó Vállalat Is ízelítőt adott már azokból a törekvésekből, amelyekkel a jövő évekre készül. A megyei vendéglátó napok keretében vacsoraversenyeken, cukrászati bemutatókon, vadászvacsorá­kon, borkóstolókon, terítési, felszolgáló és udvariassági versenyeken keresztül érzékel­tette elképzeléseit. 1738 hektó bor A vállalat kiépítette kap­csolatait az állami gazdasá­gokkal. Ennek eredményeként a tavalyi egész évi 837 hekto­liter borral szemben az idén szeptember 30-ig 1738 hekto­liter közvetlen beszerzéssel ja­vította az italáruellátást. A presszókávé forgalmát ugyan­ebben az időszakban egymillió forinttal növelte és bizonyára kevesen tudják, hogy a megye lakói az első három negyed­évben pontosan 8 millió B't értékű presszókávét fogyasz­tottak el. A viszonteladói cuk­rásztermékek forgalmának fo­kozása, a saját készítésű hur­ka és kolbászféleségek forga- lombahozatala és más hasonló intézkedések is a vállalat ru­galmasabb működését bizo­nyítják. A kereskedelem tehát nem akar lemaradni abban a nagy versenyben, amely a jövő év­től kezdődően a piacok meg­hódításáért, a fogyasztók jobb ellátásáért és természetesen a vállalati gazdasági eredmé- j nyék fokozásáért folyik. I kiskockakő burkolatú. Ez • burkolat ugyanis nagyon csú­szóssá válik a ködös, nyirkc* időkben. Mint ismeretes, ugyanilyen volt a burkolat 8 Széchenyi tér Nagy Lajos Gimnázium felőli szakaszán is, s ezt a részt durva felületű aszfalttal fedték be. Ha 9 durva felületű aszfalt télen is beválik, akkor jövőre a Hu­nyadi út említett szakaszát is evvel a burkolattal látják eL A nagy nyári felhőszakadá­sok előidézte árvízveszélyt kívánják megszüntetni, illetve minimálisra csökkenteni a Rét utca alatt húzódó köz­művek átépítésével. A 20-as években beépített, szűk ke­resztmetszetű és eliszaposodott csapadékcsatornákat kiszedik, s nagy átmérőjű vízelvezető­ket helyeznek el. Ezzel egy- időben beépítik a felépítendő, új, Szigeti városrész felé ha­ladó távfűtési vezetéket is. Árvízveszély áll fent ma még a patacsi Patak utcában is, mert az elavult hidak miatt nem lehet mélyíteni az ott fo­lyó patak medrét. A jövő év­ben mindkét hidat átépítik, s ezzel egyidőben az utat is fel­újítják. A jelenlegi makadám- burkolatot pormentes réteggel látják el. Az Endresz György utcában már hozzáfogtak a szenny- és csapadékvíz-csatornák cseréjé­hez. Az utat aszfaltburkolat­tal látják el. A korszerűsített Endresz György utca —, me­lyet a jövő év első felében adnak át — meg fogja köny- nyíteni Űjmecsekalja északi részének megközelítését. öt méterről hat méterre szé­lesítik a Fehérhegyet és Pécs- szabolcsot összekötő Vörös Hadsereg útját, s az út északi oldalánál is megépítik a jár­dát. Szélesíteni fogják a kert­városi Móra ' Ferenc utcát, il­letve a Somogyi utat is Vasas I-ben. A Móra Ferenc utcá­ban felújítják a közműveket is, s — akárcsak a Vasas 1-1 részen — kandelláberes köz- világításra térnek át. A Móra Ferenc utcában, illetve Vasas I-ben a jövő év második te­lében kezdődnek meg a mun­kák. Korszerűsítik a Székely Ber­talan út Magaslati út felett húzódó szakaszát is. Tekintve, hogy az út igen meredek, csak a betonba ágyazott terméskö­vek, illetve betonidomokból készült burkolat nyújtanak biztonságot a víz pusztító ha­tásával szemben. Az út első, mintegy 800 méteres szakasza a jövő évben készül el, 1969- ben pedig meghosszabbítják, s szerpentin utat építenek ki a tudőszanatóriumig. Az út egyik oldalát járdával látják el. Ugyancsak betonba ágyazott terméskő burkolatot kap a j Szőlő utca Magaslati út, illet— i ve Fenyves Szálló között el- j terülő szakasza, illetve annak ! legmeredekebb része is. E he­lyen már megkezdődtek a munkák, s régi panaszt orvo- ; sóinak azzal, hogy az utat 1968. június végéig átadják. Mindemellett még számos utat újítanak fel a városban. A 33 millió forintos jövő évi keret közel egyharmadával ugyanis a kerületi tanácsok gazdálkodnak, s saját hatás­körükben döntenek az összeg felhasználásáról. A Városi Tanács építési és i közlekedési osztályán közöl­ték, hogy november 15-re át­adják az Északi körút Bartók ! Béla úttól Xavér utcáig ki- ! épített szakaszát, az év végén pedig a korszerűsített és híd­dal ellátott Megyeri utat. Az utóbbi iárdáját a jövő évben 1 építik meg. Krizantémliemutató Pécseit! A PANNÓNIA SZÁLLÓ NAGYTERMÉBEN november 11. és 12-én 10-től 19 óráig VIRÁGÁRUSÍTÁS nagy választékban A HELYSZÍNEN! PÉCSI KERTÉSZETI ÉS PARKÉPÍTŐ VÁLLALAT Tízezer férőhelyes sertés­kombinátot épít a Bólyi Ál­lami Gazdaság. A létesítmény beruházási programja még ebben a hónapban elkészül az AGROTERV-nél. Az épít­kezés előmunkálatai már meg kezdődtek, hiszen egy bőho­zamú — másodpercenként 140 liter vizet adó — kutat fúr­tak a leendő sertéstelep el­látására és hozzákezdtek egy másik kút fúrásához is. A jö­vő évben elkészül a kombinát vízvezeték, csatorna és több kilométer hosszúságot kitevő betonút és iparvágány háló­zata. Jellemző a méretekre, hogy az iparvágány mintegy háromezer vagon forgalmat fog lebonyolítani évente. Mint ismert, a legtöbb ha­zai ipari, mezőgazdasági, sőt lakásépítkezésnél örökös gon­dot jelentenek a járulékos beruházások, mert azok a leg­több esetben nem tartanak lépést a főberuházásokkal. Ezért hat újszerűén, hogy Boly addig nem fog hozzá a tulajdonképpeni kombinát fel­építéséhez, amíg a járulékos beruházások el nem készül­nek. A szakemberek — Timotity István, a gazdaság főállat­tenyésztője, Kern József, az Állami Gazdaságok Országos Központja Baranya megyei Főosztályának főmérnöke — több külföldi sertéskombiná-

Next

/
Oldalképek
Tartalom