Dunántúli Napló, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-08 / 264. szám

i napló 1961. NOVEMBER 1. Gyenge játék és döntetlen a Verseny utcában Pécsi Dózsa - Szombathelyi Haladás 2i2 (0.0) PVSK-pálya, 5000 néző, vezette: Zsolt. Pécsi Dózsa: Rapp — Hernádi, Móricz. Konrád, Vajda dr., Rádi, Gór, Rónai, Dunai dr., Kriska, Daka. Edző: Teleki Gyula. Szombathelyi Haladás: Szarka — Szántai, Homolya, Mester, Né­meth. Márkus, Szabó S., Gyar­mati, Iszalc. Tóth, Gangl. Edző: Tátrai Sándor. Az esőtől felázott, csúszós tala­jon a Dózsa kezdett veszélyeseb­ben, már az első percekben két­ezer is gólszerzési lehetőséget sza­lasztottak el a pécsi játékosok. Később ellaposodott a játék, mind­két csapat részéről nagyon sok hiba csúszott a játékba, ebben azonban része volt az irreális ta­lajnak is, A kapuk nagyon rit­kán kerültek veszélybe, különö­sen szembetűnő volt a pécsi tá­madók lövésiszonya, akik csupán a 37. percben küldték az első lö­vést Szarka kapujára. Ezt köny- nyedén védte a szombathelyi ka­puvédő. Némi izgalmat keltett a félidő befejezése előtt Gangl egyé­ni alakítása, aki három védőt is kicselezett és az utolsó pillanat­ban sikerült csak szögletre szerel­ni. Közvetlenül az első félidő le­fújása előtt Daka beívelését a fe­dezetlenül hagyott Kriska a jobb oldali léc mellé fejelte. A második félidőben a vendég­csapat kezdett lendületesebben és már a 47. percben a pécsi kapu­ban táncolt a labda. Gangl kicse­lezte Hernádit, laposan középre gurított, pontosan Gyarmati elé, aki 8 méterről a sok láb között is a hálóba talált. 1:0. Nem sokáig örülhettek a szom­bathelyiek a vezetésnek, mert az 53. percben Gór—Dunai dr. volt a labda útja, a pécsi középcsatár tisztán kapura tört és a kifutó Szarka mellett a kapu közepébe gurított, 1:1. A gól után feljött a pécsi együttes. Folyamatosan gör­dültek támadásaik a szombathelyi kapu felé. A 60. percben újabb pécsi gólnak tapsolhatott a közön­ség, ekkor ismét Gór adott be középre és Dunai dr. előre vetőd­ve 6 méterről fejelt a hálóba, 2:1. A második pécsi gól után mint­egy 10 percig a pécsi csapat kez­deményezett többet, majd fokoza­tosan feljöttek a vendégek, és a 75. percben egyenlítettek. Szabó S. jobb oldalról középre ívelt, Vajda fejéről szöglet felé tartott a labda, Ranp kivetődött, de a labda kiperdült kezéből. Iszak ott termett, kapu elé adott és a jó­kor érkező Gyarmati a léc alá vágta a labdát, 2:2. A gól után már említésre méltó esemény nem történt, mindkét oldalról távoli lövésekkel kísérle­teztek a csatárok. A mérkőzés — eltekintve a második félidő első húsz percétől — alacsony színvo­nalú játékot hozott, a lelkesebb szombathelyiek rászolgáltak az egy pontra, mely lehet, hogy az NB I-ben való bentrnaradásukat jelenti. Jók: Hernádi, Móricz, Konrád, Dunai dr.. illetve Szarka, Homolya. Német. Gangl. Dunaujváros—Komló 1:0 (1:0) Dunaújváros, 4000 néző, vezette: Petri. Dunaújvárosi Kohász: Mohács — Formaggini, Ligeti. Ajtony, Ma- gasházy, Nagy F., Czigíer, Mártha, Mihály, Kiss, Takács. Edző: Ma­rosvári Béla. Komlói Bányász: Kiss — Kele­men, Vörös. Csordás, Bánfalvi, Sós. Bérezési, Pataki, Bordáes, Takács. Bodai. Edző: Szőcs János. A második percben Czigler kö­zeli lövését Kiss remekül védte, majd egy perccel később nagysze­rű dunaújvárosi támadás befeje­zésénél Kiss 15 méterről védhe- tetlenül lőtt a léc alá. l!0. A má­sik oldalon a komlói Takács ka­páslövése csúszott ki a léc felett. A hazaiak gyors támodásokkal kísérleteztek, és a félidő végéig meg legalább 4—5 tiszta helyzet­ben hibáztak a csatárok. A máso­dik félidő elején tovább növel­hette volna előnyét a hazai csa­pat. A dunaújvárosi Takács már csak Kissel állt szemben, de a I szélső lövését a jobboldali kapufa hárította. Élénkült a küzdelem, s a vizes, csúszós pályán mindkét oldalon sok hiba csúszott a já­tékba. A 49. percben Bordáes már a 16-oson belül járt, amikor fellökték. A jótékvezétő azonban nem sípolt. Az 54. percben Czigler 15 méterről küldött bombalövését a komói kapuvédő nagyszerűen védte. A 74. percben Bodai veszé­lyes szöglete után Takács tiszta helyzetben — 14 méterről — a jobboldali léc mellé lőtt. Az utol­só húsz percben fergeteges haj­rába kezdett a Bányász, jobbnál jobb helyzeteket dolgoztak ki a komlói csatárok, de még a ruti­nos Takács, a szemfüles Pataki és a gyorsaságáról közismert Bér­ezési sem tudott a hálóba találni. Jellemző, hogy még az ötösön belül sem tudták gólra váltani a helyzeteket. Küzdelmes 90 percet hozott a kiesési rangadó. A hazaiak a har­madik percben szerzett remek gól­lal maguk javára döntötték el a két pont sorsát. A mély talajon a komlóiak bírták jobban a küz­delmet. a hajrában felülkereked­tek, azonban a hazaiak hősiesen yédekeztek, és sikerült meghiúsí­taniuk a Bányász-támadók min­den kezdeményezését. A két csa­patban több kiemelkedő játékos­teljesítményt láttunk, elsősorban a hazaiak védelme, és két gyors szélsője játszott jól. A komlóiak­nál: Kiss a gólt nem védhette, több alkalommal kitűnő védések­kel hívta fel magára a figyelmet. A védelemben Vörös nyújtotta a legjobb játékot, s a fedezet Sós is igen jól helytállt: hosszú idő után azt nyújtotta, amit vártak tőle a szakvezetők és a szurko­lók. A csatársor csak a második félidőben játszott elfogadhatóan, de a helyzetek kihasználása miatt a teljesítmények értékét nem lé- het magasra venni. Mérkőzésről mérkőzésre Nyíregyházi Spartacus—Bp. Elő­re 1:1 (1:0), Egyetértés—Miskolc 8:0 (5:0). Budafok—Kecskemét 4:2 (2:1), Székesfehérvári V-asas—Deb­receni VSC 5:0 (4:0), Oroszlány- Várpalota 5:1 (2:1), Ózd—Dorog 3:2 (0:0). Az NB I. B. állása: 1. Székesfehérvár 42, 2. Egyet­értés 41. 3. Oroszlány 39, 4. BV- SC 37, 5. Szállítók 37, 6. Bp. Elő­re 33, 7. Pécsi Bányász 31, 8. Ganz-MAVAG 31, 9. Bp. Spartacus 30, 10. MVSC 30, Jl.. Nyíregyháza 29, 12. Ózd 29, 13. Várpalota 29, 14. Kecskemét 28, 15. Budafok 27, 16. Dorog 25, 17. DVSC 20, 18. Au­tóbusz 20 pont. Az első félidő 42. percébe:?! Szark a szombathelyiek kapusa nehéz helyzetben hárított. Labdarúgó NB. I. Perencváros- Szeged 4:1. •Eger 1:0, Csepel— A bajnokság állása: _1. Ferencváros 27 24 3 — 79:16 51 2. U. Dózsa 2 7 17 6 4 79:30 40 3. Győr 27 13 10 4 61:33 36 4. Vasas 27 14 6 7 61:32 34 J5. Diósgyőr 27 10 7 10 46:46 27 6. Tatabánya 27" 8 10 9 35:33 26" 7. Csepel 27 6 13 8 32:41 25 8. Pécs 27 8 8 11 29:36 24 9. Bp. Honvéd 27 7 9 11 43:48 23 10. Szeged 27 8 7 12 31 :r>0 23 11. Dunaújv. 27 8 6 13 20:49 22 12. MTK 27 6 9 12 35:44 21 13. Szombat.h. 27 8 5 14 33:56 21 14. Salgótarján 27 8 5 14 34:56 21 15. Komló 27 7 6 14 30:58 20 16. Eger 27 6 6 15 32:57 18 / i Ferencváros már bajnok. a második von pl alatt lé’ VŐ csapa­tok még érdekeltek a kiesés kér­désében. Labdarúgó NB i B Szállítok—*Pécsi Bányász 1:1 (1:0), Czabán Samu tér 800 néző, ve­hette: Bacsó. Szállítók: Szűcs — Bima. Rixer, Kemerle, Alapi, Ka­nyó, Erdősi. Polgár. Bakk, Matu­lai , Kovács. Edző: Palicskó Ti­bor. Pécs: Lukács — Bárány, Halasi, Györkő n., Balázs, Köves, Selymes, Mérei Opova. Koch, Bencsik. Edző: Kontha Károly. A 18. percben Bakk 20 méieres felső sarokba tartó bombáját véd­te nagy bravúrral Lukács. A 30.- ban Matulai húzott el a balolda­lon. beadását Erdősi lekezelte és a labdát a léc alá lőtte, 1:0 a Szállítók javára. Szünet után vál­tozott a játék képe, mind több támadást vezettek a pécsiek. A 48. percben Sima könnyedén akart szerelni, elcsúszott, Bencsik előtt j nagy helyzet adódott, de Bencsik j fölélőtt. Továbbra is támadásban maradtak a pécsiek, egyizben j Koch közeli lövését bravúrosan | I védte Szűcs. Majd Balázs gólba ; ; tartó fejesét mentette a pesti ka- 1 pus. A 69. percben egyenlített a | , Bányász, egy labda átszállt a | Szállító-védők feje fölött, a jó i ; ütemben érkező Selymes biztosan I lőtt a bal sarokba. Már az első ! fél órában a Bányász-csapat nagy ' iramot diktált, és a csúszós ta- ; lajhoz is jobban alkalmazkodott az ellenfelénél. A váratlan gól j után azonban feljöttek a hazaiak, | és fölényben játszottak. A játék második része szinte végig pécsi rohamokkal telt el. Jók: Szűcs (a mezőny legjobbja), Kemerle, Er­dősi, illetve Lukács, Györkő n.t Halasi és Köves. Labdarúgó NB II. A Nagy Októbert Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkal­mával megyénk és városunk számos sportvezetőjét és társa­dalmi munkását tüntették ki a magyar testnevelési és sport- mozgalomban hosszú idő óta végzett kiemelkedő munkásságu­kért. A Magyar Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesültek: Dr. Bodor Imre, az MTS Ba­ranya megyei Tanácsa Gazdasági Bizottsága munkatársa, Drávái Lajos birkózó szakoktató, a FVSK birkózó szakosztálya ed­zője, Csorba István a megyei Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja, Koszér Géza, az MTS Pécs járási Tanácsa tagja, a járási Kézilabda Szövetség elnöke, dr. Kövecs Ferenc, az MTS Pécs vá­rosi Tanácsa tagja, a Gazdasági Bizottság társadalmi revizora, Kulcsár Ferenc, a Mohácsi Tsz TE sportköri titkára, Molnár Gyu­la, az MTS Szigetvár járási Ta­nácsa tagja, a Szigetvári Spar- tacus Sportkör elnöke, Patkó Gyula, az MTS Pécs városi Ta­nácsa elnökségi tagja, Ricza Jó­zsef, a megyei Röplabda Szövet­ség elnökségi tagja, Sabacz Ernő, az MTS Sásd járási Tanácsa tagja, a Magyaregregyl Sportkör gazdasági vezetője, Szegedi Dezső, a megyei Labdarúgó Szövetség Igazoló Bizottsága titkára, Szu- chovszky Bertalan, az MTS Ba­ranya megyei Tanácsa Számvizs­gáló Bizottsága elnöke, Temesi Péter, a Nagyharsányi Építők Sportkör elnöke. A Magyar Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntetést kapták; Bánfai László, az MTS Sásd járási Tanácsa Kézilabda Szövet­ség elnöke, Bíró Zoltán, az MTS Mohács járási Tanácsa Igazoló Bizottsága vezetője. Cövek Ernő, a Beremandi Sportkör elnöke, Csík Ferenc, az MTS Baranya megyei Tanács foto-szakkörének vezetője, Csurmann Tivadar, az MTS Komló városi Tanácsa Ágit. prop. Bizottsága elnöke, Dudás Antal, az MTS Pécs járási Ta­nácsa Ágit. prop. Bizottsága el­nöke, Garai Elemér, a megyei Atlétikai Szövetség elnökségi tag­ja, Gálosi Ferenc, a megyei Lab­darúgó Szövetség főtitkára, Gám György, a megyei Birkózó Szö­vetség elnöke, Horváth János, a Drávasztárai Sportkör elnöke, Horváth Lajos, a Kaposszekcsői Sportkör elnöke, . dr. Hortobágyi Ferenc, az MTS Pécs járási Ta­nácsa tagja, Kovács István, az MTS Pécs városi Tanácsa tagja, Medovdrszky László, a megyei Természetjáró Szövetség Túra- bizottsága vezetője. Molnár József, az MTS Baranya megyei Taná­csa Számvizsgáló Bizottsága mun­katársa, Padi József né, a pécsi Janus Pannonius Gimnázium spotrkörének elnöke, Pál József, 3 Szulimáni Sportkör elnöke, Poprócsi Vilmosné, a pécsi Köz- gazdasági Technikum sportköré­nek elnöke, Radnai László, a KISZ Pécs városi Bizottsága sportfelelőse, a megyei Kézilabda Szövetség titkára, Reszli István, a Szigetvár Járási Labdarúgó Szö­vetség elnöke, Rogányi Miklós, a Bólyi MEDOSZ Sportkör atlétikai szakosztályának edzője, Sárkány Károly, az MTS Baranya megyei Tanácsa tagja, a megyei ököl­vívó Szövetség elnöke, Szittya Imre, a megyei Kosárlabda Szö­vetség elnökségi tagja. TOTÓ 1. Dunaújváros—Komló M 1 2. Pécs—Szombathely s 3. Nyíregyháza—Bp. Előre ld s 4. Ózd—Dorog s a 1 5. Oroszlány—Várpalota 5:1 1 6. Budafok—Kecskemét 4:2 1 7. Fűzfő—Győri Dózsa 2:2 X 8. Pécsi Ércbányász—PVSK 4d t 9. Máza-Szászvár—Pápa 2:1 1 14. Gyula—KISTEXT 2:2 X 11. BEAC—Vasas Izzó 2:0 1 12. Ormosbánya—EVTK 3:8 1 13. Rudabánya—Nagybátony 2:2 X +1 14. Kazincbarc.—Esztergom 2á 1 A palánk alól jelentjük: Na«y mérkőzésen, hosszabbítás után nyert a PVSK PVSK—Bajai Bácska 101:93 (49:42) (89:89) A Bajai Bácska Posztó elleni találkozón a 10-es számú Csongor volt a PVSK legeredményesebb játékosa. MAI SPORTMŰSOR Birkózás: Jubileumi meghívásos felnőtt kötöttfogású verseny, PV- SK-csamok. 10.00, November 7. Kupa serdülő kötött- és szabad­fogású verseny, Nagykanizsa. 10.00. Kosárlabda: Országos egyesületi ifjúsági kupa területi döntők, a PVSK fiúk részvételével. Szek- szárd. 10.00, a Szigetvári Vörös Meteor lányok részvételével, Bu­dapest. 10.00. Természetjárás: November 7. emléktúra. Fehérkuti turistaház, 10—12 óra között. Röplabda: A Vörös Meteor No­vember 7. tornája, Acsádi úti Alt. Iskola, 9.00. A szépszámú nézősereg már az első percben ragyogó alakításoknak és nagyszerű dobó­versenynek lehetett szemtanúja, 21:2l-ig együtt volt a két csa­pat, majd Tahy távoli kosaraival fokozatosan elhúzott a PVSK. A második félidőben sikerült a PVSK nak az előnyt megtartani, sőt növelni, és a félidő közepén már 12 ponttal vezettek. Sorozatos já­tékvezetői tévedés miatt élese­dett a küzdelem, a bajaiaknak sikerült behozniok hátrányukat, sőt egypontos vezetésre is szert tettek. 89:89-nél három másod­perccel a mérkőzés befejezése előtt kettő büntetőhöz jutott a PVSK, ezek közül azonban egyet sem tudtak értékesíteni. Így hosz- szabbításra került sor. A hosszab­bításban a PVSK biztosan győzte le nagyhírű ellenfelét. Legjobb pécsi dobók: Csongor 34, Gyura- sits 30, (a mezőny legjobbja), Pánczél 16. Így látta az edző: — A mérkőzés után a PVSK- csamok legboldogabb embere Szamosi Nándor, a vasutasok ed­zője volt. aki a következőket mondotta az értékes győzelemről. — Nagyon örülök a győzelem­nek, nemcsak a két pontnak, ha­nem a kitűnő játéknak és annak a körülménynek, hogy a bajaiak kétéves pécsi veretlenségi soro­zatát is megtörtük. Köztudott, hogy a Bácska támadó stílusú együttes, viszonylag kevesebb gondot fordít a védekezésre. Tak­tikánkat ennek megfelelően dol­goztuk ki és elképzeléseinket va­lóra is tudtuk váltani. Győzel­münkkel megerősítettük helyün­ket a középmezőnyben. NB n. mérkőzések: Pécsi Postás—Bajai Vízügy 9»:M férfiak, Pécs. PVSK—Kiskunfél­egyháza 63:29 nők, Pécs. MAFC— Pécsi Tanárképző 62:50 nők, Pécs. A FÉRFI NB I. ÁLLASA: 1. Bp. Honvéd 22 22 — 2069:1262 44 2. MAFC 20 17 2 1489:1229 37 3. Csepel 22 15 7 1754:1583 37 4. Baja 21 15 6 1773:1587 36 5. VTSK 22 12 10 1708:1652 34 6. Sopron 20 12 8 1595:1521 32 7. PVSK 21 11 10 1594:1569 32 8. Ganz-M. 22 10 12 1455:1553 32 9. Oroszlány 21 9 12 1633:1716 30 10. Szeged 22 7 15 1464:1719 29 11. Kecskemét 21 7 14 1324:1516 28 12. BEAC 21 6 15 1259:1479 27 13. Újpest 21 5 16 1530:1815 28 14. BVSC 22 1 21 1424:1877 23 Pécsi Ércbányász—PVSK 4:2 (1:2) Tüzér utca, 400 néző vezette: Mike. Pécsi Ércbányász: Doszpod — Gyürke. Péhl, Bendes. Farkas, Fekete. Borovácz. Kisutzki. Sza­bó, Kakuszi, Kovács. Edző: Dara János. PVSK: Lipovszki — Kutas, Mohácsi, Horváth. Márton. Holló- vári, Nagy. Dobos, Vincze, Ben- csics, Mihály. Edző-. Meggyes La^ jós. A többet támadó Ércbányász csak a 83. perc után elért gól­jaival tudta megfoidítani a mér­kőzés sorsát. Góllövők: Farkas (11-esből), Kovács, Kakuszi, Sza­bó. illetve Nagy, Bencsics. Jók: Bendes, Farkas. Kakuszi, illetve Horváth. Márton. Hollóvári. Máza-Szászvári Bányász—Pápai Textiles 3:1 (1:1) Szászvár. 600 néző. vezette: Har- lász. Máza-Szászvár: Stoics — Kucker, Róth, Nagy I., Németh, Bakó. Jónás Szöllősi, Lahó, Nagy II.. Bocz. Edző: Palatinusz János. Pápa: Szép — Domonkos I., Ál­dozó. Horváth I.. Zsenák, Domon­kos II.. Szimacsek, Szűcs Kras- nyánszky, Varga. Horváth* II. Ed­ző: Kuti Herbert. A hazai csapat végig nagy lendülettel és lelke­sedéssel játszott és végig irányí­totta a játékot, és megérdemelten nyert. Zsenák a 43. percben ki­állítva. Góllövők: Lahó. Szöllősi (ll-esbői). Németh, illetve Szima­csek. Jók: Hucker Németh. Jó­nás. illetve Szép, Áldozó, Szima^ csek. Fűzfői AK—Győri Dózsa 2:2, Táncsics SE—MÁV DAC 1:1, Nagykanizsai Bányász—Kaposvári Kinizsi 2:1. Pécsi Ércbányász— Pécsi VSK 4:2, Szombathelyi Ci­pőgyár-Zalaegerszegi TE 0:1, Za­laegerszegi Dózsa—Dombóvári VSE 6:1, Veszprémi Vegyész- Soproni Textiles 20. A bajnokság állása 1. Győri Dózsa 28 16 8 4 43:21 40 2. ZTE 28 15 4 9 55:45 34 3. Táncsics 28 14 5 9 54:43 33 4. Veszprém 28 12 8 8 50:45 32 5. Nagykanizsa 28 12 7 9 48:45 31 6. Szombath. C. 28 13 4 11 54:33 30 7. Pápa 28 12 5 11 39:41 29 8. Z. Dózsa 28 12 4 12 48:50 28 9. Kaposvári K. 28 11 6 11 39:48 28 10. MÁV DAC 28 9 9 10 46:43 27 11. P. Ércbány 28 10 6 12 38:41 26 12. PVSK S8 10 5 13 45:47 25 13. Fűzfő 28 9 6 13 32:43 25 14. M.-Szászvár 28 9 6 13 34:40 24 15. Dombóvár 28 8 2 18 32:50 18 16. Sopron 28 8 2 18 34:56 18 Labdarúgó NB Ili. Kaposvári Vasas—Honvéd Stein­metz 1:0 (0:0). BTC-pálya. vezet­te: Kő. Pécsi Kinizsi PEAC 3:3 (2:0), Kovácstelepi pálya, vezette: Hődör. Fadd—Szekszárdi Vasas 4:0 (2:0). Szekszárd, v.: Szöllősi. Dunaújváros—Pécsi Volán 3:0 (1:0), Dunaújváros, v.: Kleiber, aonyhád—Lábod 3:1 (2:1). Bony­hád. v.: Sümegi. Siófok—Mohácsi TSZTE 2:0 (0:0). Siófok, v.: Sza­bó. Szekszárdi Dózsa—Baja ?:fl (2:0), Baja. v.: Király. Pécsi BTC —Pécsi Helyiipari 2:0 (1:0), Pécs- bányatelep. v.: Bors. A bajnokság állása 1. Siófok 2. PBTC 3. Sz. Dózsa 4. Baja' 5. Dunaújváros 6. P. Volán 7. Bonyhád 8. Lábod 9. PEAC 10. Mohács 11. Kaposvár 28 18 28 16 28 16 4 41:20 42 4 60:26 40 6 62:35 38 28 17 — 11 59:39 34 28 13 5 10 43:35 31 28 10 8 10 32:34 28 28 10 7 11 53:49 27 28 12 3 13 45:42 27 28 8 11 9 45:43 27 28 10 7 11 36:35 27 28 10 6 12 41:42 26 12. H. Steinmetz 28 9 7 12 41:44 25 13. Fadd 28 10 4 14 37:53 24 14. P. Helyiipari_ 28 10 4 14 26:48 24 15. P. Kinizsi 28 5 7 16 33:67 17 16. Sz. Vasas 28 3 5 20 28:81 11 Az első vonal feletti csapatok még versenyben vannak a bajno­ki címért, a második és harmadik vonal közötti csapatok még ki­eshetnek. a harmadik vonal alatti két csapat már kiesett. Megyei bajnokság Nyugati csoport: PBTc II.— P. Postás 2:l BTC-pálya. Sziget­vári ZMSE—P. Vasas 1:0 PEAC- pálya. Pécsszabolcs—Siklós 1:1 Pécsszabolcs. Mágocs—Vajszló 6:4 Mágocs. Baksa—Pécsj Bányász el­maradt. Vasas n. B—Magyarszék 2 a Magyarszék. A bajnokság állása; 0:0 Véménd. Beremend—Szeder­kény 3:i Beremend. P. Szikra— P. Dinamó 2:0 Erőmű pálya. Érc­bányász n.—Pécsvárad 1:0 BTC pálya. A bajnokság állása; 1. Bóly 21 19 1 1 64:11 39 2. Vasas I. B. 21 13 3. P. Porcelán x 21 13 1. Szigetvár 2. P. Kesztyűgy 3. Siklós ______ 4. ^Mágocs 5. ’Pécsszabolcs 6. Vasas II. B. 21 H 1 4 49:12 33 21 14 4 3 54:16 32 21 14 4 3 49:23 32 4. Pécsvárad 5. Véménd 6. P. Szikra 7. Szederkény 8. P. Dinamó 9. Beremend 10. Villány 11. Hidas 12. Ujmohács 22 20 22 21 21 21 21 20 21 2 48:14 32 4 44:19 28 7 34:35 24 6 30:27 22 9 29:32 22 11 26:29 19 9 31:38 18 10 32:42 18 6 12 20:40 12 4 14 26:55 10 3 15 24:67 9 21 14 21 11 21 8 7. Vajszló 8. P. Vasas 9. Magyarszék 10. Sellye 11. P. Postás ___ 1 2. Baksa 4 62:23 31 5 40:26 27 12 35:51 18 11 32:43 16 10 17:23 15 13 26:35 15 12 25:50 14 12 24:47 14 21 3 1 17 22:86 7 A legfelső vonal feletti csapa­tok még versenyben vannak az elsőségért, a második és harma­dik vonal között lévő csaoatok közül még bármelyik a kiesés sorsára juthat, a Baksa már ki­esett. Keleti csoport: PVSK II.—Uj­mohács elmaradt. Vasas I. B.— Hidas 1:0 Hidas. Bóly—Villány 7:0 Bóly, Véménd—P, Porcelángyár A Bóly már bajnok, a második vonal alatti csapatok már ki­estek, az első és második vonal közötti csapatok *Túzül még egy együttes esik ki. x Két büntetőpont levonva. DÜNANTÜLI naplö A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megye) Bizottsága és a Megyei Tanács lapia. Főszerkesztő- Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs Hunvadt üt U. Tel. 15-32 15-33 21-60. «Ml. ’Belpolitikai rovat' 31-68. Kiadja: a Baranya megyei l.aokladO Vállalat Felelős kiadd Braun Karoly Kiadóhivatal Pécs Hunyadi u! 11, Tel.: 15-32 15-33 21-60. 60-11. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u 10. as. Felelős vezető Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj i hdnapra 12.— Ft. Indexszám: 25 os*. Sportvezetők, társadalmi aktívák kitüntetése

Next

/
Oldalképek
Tartalom