Dunántúli Napló, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-26 / 280. szám
£qij bűLőiid százai esitiál Bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban (.Zenés bolondság S felvonásban" — olvassuk a műsorfüzetben a meglehetősen szokatlan meghatározást és hajlandóak vagyunk azt hinni, hogy ezzel a színház felmentést kér a nézőktől és a kritikustól egyaránt mindaz alól, ami a színpadon három órán keresztül történik. A péntek esti premieren (persze kiderült, hogy koránt- aem ez az igazság, hiszen e megtévesztőnek tűnő műfaj mögött voltaképpen bonyodalA doktor űr (Ffllöp Mihály) makkal, félreértésekkel, ma Is elevenen ható viccekkel teleaggatott pezsgő ritmusú bohózatot kapunk. Hogy ez így Igaz, arról elsősorban Sziláért Sándor kezeskedik, aki a helyzetkomikumok tömény áradásán túl a jő értelemben vett nevettetést, szórakoztatást tartja rendezői munkája lényegének. A közeg, melyben dolgozik, engedelmesen alakítható, hiszen a harmincas évek ismert színpadi szerzője, Szüle Mihály nagy rutinnal értett mesterségéhez, poént poénre halmoz és a nem új, de mindig hálás kettős figurára, az egymásra megszólalásig hasonlító Dömötör főpincér és Suarez Rodrigo Félix gróf sorozatos összetévesztésé- ből fakadó mulatságos jelenetekre építi a cselekményt. Annakidején Latabár Kálmán aratott emlékezetes sikert e szerepben színpadon és filmen egyaránt. A csúcs, egyben a legszellemesebb, zeneileg is legötletesebb jelenet a II. felvonásban az őrültnek hitt grófot üldöző főlakáj, orvos és két ápoló „Rigoletto- paródiája”. A szinte egymásra torlódó szóviccek forgataga helyenként azonban már kissé fárasztóvá válik, a harmadik felvonásra pedig maga a szerző is kimerül, legfeljebb ismételni tudja önmagát, a rendező pedig egy utolsó, általános nagy rohangálással zárja a darabot Amit Győzi lAszló és Bor József az utóbbi években hozzátett, voltaképpen csak annvi, hogy a két amerikai lány, Betty és EHly éppúgy nem milliomos, mint ahogy nem oroszlánvadász gróf a főpincér és nem tudós halbiológus a dzsesszkarmes- ter. így az Igazság kiderültével mindnégvük felsülése még mulatságosabb szituációt teremt A pécsi előadás az eredeti zenei anyaghoz nyúlt, melyet Walter László komponált, ha ezt a színlap el is titkolja. Az idősebbek emlékezetében még élnek az egykori dallamok, rég hallott foxtrot. tangó és angolkeringő ritmusok. A betétszámok is korabeli slágerek, köztük olyan örökszép melódiák csendülnek fel, mint a Kis kíváncsi kacsa, vagy a Somebody lövés me. Ez a zene hangulatosan, helyenként ügyes érzékkel hangszerelve szólal meg a felvonásonként más jelmezbe bújtatott és a színpadról az orchesterbe vonuló, alig féltucat muzsikus hangszerén. A zongora mellől Kováts Zoltán irányítja az együttest nagy hozzáértéssel. Különösen az I. felvonásban azonban még finomítani kellene a hangzást, mert így elnyomja az amúgy is rendkívül gyenge énekhangokat és érthetetlenné teszi az egyébként szellemes dalszövegeket. Fekete Mária női ruhatervei a helyzetnek megfelelően ri- kitóak, Vata Emil díszletei pedig nyütszíni tapsokat kaptak, ami persze nem a tervező különösen kiemelkedő munkájának szól, hanem annak, hogy a közönség ismét hamisítatlan kulisszákat lát, kékre festett tengert, égboltot, világító ablakú távoli házsorokat a fekete körfüggöny és jelzések helyett. A darab voltaképpen egyetlen hatásos szerepre épül: Holl István játssza a kettős figurát, néha boszorkányos gyorsasággal érkezik Dömötör főpincérként, alig néhány másodperccel azután, hogy a színpad ellenkező oldalán kiment, mint Suarez gróf. Szí- nészileg aprólékosan kidolgozott alakítás ez, a drámai szerepek után Holl művészetének sokoldalúságát, fanyar, egyéni humorát bizonyltja, ö a darab éltető motorja, egy pillanatra sem fárad, nem ismer üresjáratot, táncai ötletesek, hiszen ő maga készítette a koreográfiát. Jól sikerült figurát Aliit a színpadra Jean főlakáj sze repében Bősze György. A gyors játéktempót diktáló Mendelényi Vilmos és halványabban megírt szerepében Vári Éva többnyire előző szerepeit ismétli, bár úgy látszik, ez is elegendő a sikerhez, hiszen a közönség már színrelépésük pillanatában tapsol Péter Gizi e „testére szabott” szerepében, mint súlyemelő bajnoknő valósággal ,Jehen- gerel” mindenkit maga körül s legalábbis táncaival azt bizonyítja, hogy még mindig remek szubrett... Az epizód szereplők közül elsősorban Fülöp Mihály orvosát kell kiemelnünk, valamint Faludi László részeges rendőrtisztjét. Földessy Margit, Berczeli Tibor, Monori Ferenc, Bakos László Kutas Béla, Sass Irén mellett rövid, de gonddal megformált alakítást nyújt Pataki Tibor, Rest Rerenc és Vincze János» — nt — Zenei kapcsolatok Ausztriával és az DíDK-val Antal György Liszt-díjas karnagy a közeljövőben a Német Demokratikus Köztársaságba utazik Bach h-moll miséjének pécsi előadását készíti elő, s ezért Berlinben, Lipcsében és Drezdában hallgat meg néhány énekkart és eszmecserét folytat karmesterekkel e mű előadásáról. A h-moll misét januárban, márciusban, áprilisban és májusban mutatják majd be a pécsi közönségnek. Antal György ezenkívül Ausztriába is elutazik, mégpedig a Bécsi Rádió meghívására. Az Alsó-Ausztriai Zeneművészek Zenekarával és a Bécsi Rádió Énekkarával közösen adja elő Händel: Concerto Grosso, Bach: Motetta című művét és Kodály I. szimfóniáját. A „négyesfogat”. (Mendelcnyi Vilmos, Vári Éva, Holl István és Péter Gizi) lit?» Párizsban Járt a Pécsi Balett. Az együttes fellépett az V. Párizsi Táncfesztlválon és találkozott Serge Llfar-nal, a világhírű balettművésszel aki egykor az orosz balett legkiválóbb táncosa volt, s aki Djaghileff halála után a balett haladó szellemű csoportjának vezetője volt, Serge Lifar elbeszélgetett a Pécsi Balett vezetőivel, tagjaival, elmondta. mi tetszett produkciójukban és mi nem, s további sikereket kívánt. Képünkön, mely a párizsi lapokban is megjelent, Serge Lifar három pécsi baiettművésznővel, Uandel Edittel, Árva Eszterrel és Uhrik Dórával ilyen játékos pózban állt a fotóriporter lencséje elé. mimesek kimunkált ősszjáté- ka a lengyel bábművészek produkciójának csúcsai voltak. A Marcinek bábszínház egy, a gurál népművészetre alapozott gyermekdarabját is bemutatta vendégjátéka során. „Kati, aki elveszítette libáit” címmel. Az előadáson meggyőződhettünk arról, hogy a lengyel művészek most sem engedtek művészi igényükből. A népdalokkal táncokkal szíKós Lajos i Egy elveszett játékstílus felelevenítése A poznani „MARCIDEK“Állami Bábszínház : vendét» játéka Pécsett A IIL országos bábjátékos napok rendezvényei között kiemelkedő helyet foglaltak el a Marcinek Bábszínház előadásai. A színházat 1945-ben alapították, s azóta a félmilliós város egyik művészeti centruma lett Neves írók, tervezők, zeneszerzők bevonásával dolgoznak a sikeres prodűkciók létrehozásában. A művek színvonalát a hazai és nemzetközi fesztiválokon szerzett díjak bizonyítják. 1960- ban és 1962-ben Varsóban, 1965-ben Bukarestben nyertek díjat Bukarestben egy Penderecki operát mutattak be, melynek szereplői felnagyított mákgubófejek voltak, varjak csapatával. A Marcinek Bábszínház repertoárjában a gyermeknézőknek előadott művek mellett, rendszeresen szerepelnek felnőtteknek szóló darabok is, így a most Pécsett bemutatott Gőzfürdő, Majakovszkij szatírája. Ez az elődás egy igazi reve- lációval ért fel. Vannak darabok, melyek a bábszínházból kerültek az élőszínpadra, mint például a Faust, s vannak, melyek bábban hatásosabbak mint élőszínpadi, szcenikai bravúr ellenére. Majakovszkij színpada sem igazi színház, inkább szószék, agitáció. Hatáseszközei nyersek, harsogok (mint a korabeli plakátoké) nem olyan intellektuálisak, mint például Shaw színpada. A meyerholdi színházkonstrukció, és színészi stílus még egvütt volt Majakovszkij tempójával, de hol vannak ma már azok az énekes, táncos akrobatikus színészek, akike ezek a darabok igényelnek! Ez a lengyel bábszínhá; utána eredt ennek az elvesztett játékstílusnak, s hallatlan stílusbiztonsággal elevenítette fel. A bolgár vendégrendezőnő másutt fellelheti Majakovszkij idézetekkel fűszerezte a darabot, pantomimekkel és songokkal egészítette ki. Kár, hogy a lengyé szövegből nagyon keveset értettünk, pedig a szatíra minden sora vág és szúr. A sz( helyett a képek beszéltek. A szatirizáló értelmezés csúcsé Diadalszkij fejnélküli figurája volt. Az ötlet továbbfejlesztése, mikor „programbe szódét” diktálja, feje helyér egy növekvő-csökkenő léggömb jelenik meg. A színpadkép is egyértelműen segít Diadalszkij jellemének megértésében- szobájában egy hatalmas Marx-szobor áll, a: eszmei megalapozottság illusztrálására. Ennek a szobornak azonban nincsen arca Ez az üres folt az első pillanattól kezdve exponens pontja a darabnak. Diadalszkij él is az alkalommal, beáll a fejbe, s az arc helyérő: „kinyilatkozik”, ' magát Marxszal igazolva, sőt magát téve Marx helyébe. Ezek azok £ szimbolikái többletek, melye) a műfaj sajátosságaival ötvözik a szatíra mondanivalóját A Kamaraszínház szűkös terét szétfeszítő színpadkép, e mértékkel alkalmazott forgószínpad, a bábok és a pánt»
