Dunántúli Napló, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-21 / 275. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunámon napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja ________ X XIV. ÉVFOLYAM, 275. SZÁM ARA: 50 FILLÉR 1967. NOVEMBER 21., KEDD Emléktábla-avatás a Sopiana Gépgyárban Az MSZMP Pécsi városi Bizottsága, Pécs m. J. város Tanácsa VB Művelődésügyi Osztálya és a Pécsi Sopiana Gépgyár pártszervezete Szá­lát András, a munkásmozga­lom tevékeny alakjának em­lékére márványtáblát avat­tak tegnap délután a Sopiana Gépgyár Regős utcai hom­lokzatán. A leleplezésen részt vett Szalai András édesanyja, öz­vegye és leánya, valamint dr. Orbán László, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Rapai Gyula, az MSZMP KB tagja. Bara­nya megye Pártbizottságának első titkára, dr. Csendes La­jos. dr. Nagy József, Novics János, a Megyei Pártbizott­ság titkárai, Ambrus Jenő, az MSZMP Pécsi városi Bi­zottságának első titkára, Papp János, a pécsi Járási Pártbizottság első titkára, Lukács János, a KISZ Bara­nya megyei Bizottságának el­ső titkára. Németh Lajos, Pécs megyei jogú Város Ta­nácsa Végrehajtó Bizottságá­nak elnökhelyettese, a me­gyei, városi, járási pártbizott­ságok, a tanácsok osztályve­zetői. munkatársai, a tömeg­szervezetek, válladatok, isko­lák képviselői, a Sopiana Gépgyár és Pécs dolgozót Nagyszerű kezdeményezés Moszkvában A szovjet nép az októberi ünnepségek non stop soro­zata után újult erővel lá­tott munkához. A második félévszázad első napjaiban nagyszerű munkasikerekről érkeztek Jelentések. Ebben az ünnep titán la továbbélő versenylégkörben kezdeményezte három moszkvai élüzem, a Liha- csov Gépkocsigyár, a „Moszkábel”, valamint a „Dinamó'* gyár munkás- kollektivája, hogy a moszk­vai üzemek vállalják el: az ötéves tervet határidő előtt, 1970. november 7-re telje­sítik. 1970 egyben Lenin születésének 100. évfordu­lója. A szovjet főváros üzemi kollektívái egymásután je­lentették be: a moszkvai üzemek dolgozói maguké­nak vallják az új, népszerű kezdeményezést és határidő előtt teljesítik az ötéves tervet. A moszkvaiak kezdemé­nyezése országos visszhan­got keltett. Az amerikai légierő fekete napja Ramot A* amerikai légierő súlyos veszteséget szenvedett vasárnap, amikor több hul­láimban intézett támadást Hanoi, a VDK fővárosa ellen, Hanoi fölött 12 amerikai gé­pet lőttek le, az ország más részein a támadók két légi- csatában öt gépet vesztettek. A VDK fővárosa fölött két ellenséges gépet lőttek le a reggeli órákban, tizet pedig délután: ezzel gyakorlatilag szétverték az észak-vietnami főváros ellen intézett nagy­szabású légitámadást Három nap alatt az ame­rikaiak a legfrisebb és a ki­egészítő jelentések összesítése alapján 39 gépet vesztettek Észak-Vietnam fölött számos pilótájukat pedig foglyulejtet­ték. Az amerikai agresszorok eddig összesen 2576 gépet vesz tettek a VDK légiterében. B—52-es típusú nyolcmoto- ros amerikai nehézbombázók támadták vasárnap a közép­vietnami fennsíkon fekvő Dák To környékét, ahol dél-viet­nami szabadságharcosok 19 napja kemény csatát vívnak amerikai ejtőernyősökkel és dél-vietnami katonasággal. A kambodzsai határ közelé­ben fekvő magaslati pontért dúló harc vasárnap kiélező­dött Három amerikai ejtő­ernyős század, egymás után esett a partizánok csapdájába. Saigonban közölték, hogy a csatatéren negyven amerikai ejtőernyős holttestét találták meg a vasárnapi ütközet után. Ezzel a veszteséggel — ame­rikai kimutatás szerint — no­vember elseje óta 197 ameri­kai katona vesztette életét és 750 sebesült meg. Dél-vietnami hazafiak a hét­főre virradó éjjel felrobban­tották a 4-es számú stratégiai fontosságú országos főútvonal egyik szakaszát, Saigontól negyvenegy kilométernyire. Az MSZMP Baranya me­gyei Bizottsága, a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendelt­sége tegnap, hétfőn este a Hírlapolvasóban rendezte meg a politikai könyvhónap és könyvkiállítás megyei és vá­rosi megnyitó ünnepségét A Pécsbányatelepi Férfikó­rus műsora után Németh Já­nos, a kirendeltség vezetője köszöntötte a megjelenteket közöttük dr. Csendes Lajost, a Megyei Pártbizottság titká­rát Szentirányi Józsefet, a Megyei Pártbizottság osztály- vezetőjét Jármi Ernőt, a Kos­suth Könyvkiadó osztályveze­tőjét. Megnyitó beszédet mon­dott Rozs László, az egyéves pártiskola igazgatója. — Az idei esztendő a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom félévszázados évfordu­lója. Ez alkalommal e világ­történelmi jelentőségű ese­mény politikai, társadalmi és szellemi öröksége felett tartót tok szemlét világszerte. Ez az örökség egyszerre a forra­dalmi munkásosztályé és a marxizmus klasszikusai, Marx, Engels, Lenin öröksége is, akik a forradalmi emléletet megalkották, továbbiejlesztet­A kegyeletes ünnepségen Szentistványi Gyuláné. az MSZMP Pécs városi Bizottságának osztályvezetője emlékezett meg a pécsi és a magyar munkásmozgalom kiemelkedő alakjáról, majd leleplezte az emléktáblát, amelyet a Sopiana Gép­gyár párttitkára, Mókus Béla vett át. féle és a gyakorlatban meg­valósították. Hangsúlyozta, hogy a klasz- szikusok műveinek olvasása, tanulmányozása eszköz a párt kezében az egész nép közötti szellemi kapcsolat létesítésé­ben. Ezért a terjesztés a párt tömegmunkájának fontos ré­sze. A terjesztők a maguk eszközeivel a párt propagan­distái és agitátorai, műnk** jukkái a párt és a dolgozók közötti érintkezést erősítik és segítik. A megyei és városi terjesztők jelentősen hozzá­járultak ahhoz, hogy Baranya előkelő helyet foglal el az országos terjesztésben. A me­gyei kirendeltség az idei töbh< mint egymillió forintos tervét november 7-re teljesítette. — Az elmúlt több, mint két évtized — mondotta be­fejezésül — meggyőzően bi­zonyította szocialista irodal­munk fejlődőképességét. A müvek utáni érdeklődés iga­zolja, hogy vonzereje szem­látomást növekszik. A párt- szervezetek tevékenységén múlik, hogy élve a kedvező lehetőségekkel, ezután is sok­oldalúan terjesszük a marxis­ta irodalmat, juttassuk el mi­nél több olvasó kezébe. Ezután Rozs László tizenhat kiváló terjesztőnek adott át arany- és ezüstjelvényt — Aranyjelvényt kapott Köve­cses Istvánná, dr. Székely Gábor, Szilágyi Józsefné, Neubauer Józsefné, Gárdosi Aladárné, Pozsgai Pál, Csibi Pál, Nepel Ottóné és Horgas János. Ezüstjelvényt vett át Molnár Rajmund, Hegele Ja­nőné, Fischer Ferenc, Dorogi János, Molnár Jánosné, Hal­mai Éndréné és Szabó István. A megnyitó ünnepség befe­jezéseként a Pécsi Városi Mű­velődési Ház irodalmi szín­pada mutatta be műsorát HATVAN ÉV MÚLTÁN Konferencia a FEK-ben Tanácskozás a szabadtanüás országos kongresszusának jubileuma alkalmából Tegnap délelőtt népművelési oktatók, kutatók és honisme­reti szakreferensek három­napos konferenciája kezdő­dött meg Pécsett a Fegyveres Erők Klubjában. A történel­mi levegőjű konferenciát az tette érdekessé, hogy hatvan évvel ezelőtt éppen ebben a teremben gyűltek össze azok a jószándékú pedagógusok, reformátorok, akik megren­dezték a Szabadtanítás Or­szágos Kongresszusát 1907. októberében a szervezők a kongresszusi értesítőben így fogalmazták meg céljukat: „Az országos kongresszus ösz- szehívásának első és legfon­tosabb célja az, hogy a sza­bad tanítás nagy ügyét, az országos közvélemény nagy ügyévé tegyük.” A plenáris ülésen Szentirá­nyi József, az MSZMP Bara­nya megyei Bizottságának művelődésügyi és propaganda osztályának vezetője köszön­tötte a konferencia résztve­vőit, majd felolvasták dr. Haj­dú Gyula, tanszékvezető egye­temi tanár Az 1907-es pécsi kongresszusról, és a népmű­velés szerepéről a pécsi mun­kásmozgalomban című levél­ben küldött előadását. Ezután dr. Tar Károly egyetemi ad­junktus tartott előadást az 1907-es szabadoktatási kong­resszus előzményeiről, főbb problémáiról, eredményeiről és visszhangjáról, melyhez dr. Felkai László és dr. Novak József szólt hozzá korreferens ként. Délután dr. Kari Heinz Moeller, az NDK kultuszmi­nisztériumának főosztályveze­tő helyettese mondta el elő­adását. A honismereti moz­galom az NDK-bán címmel. Ma a konferencia pedagó­giai és pszichológiai szekció­jának ülését rendezik meg a MTESZ székházban, ahol a népművelői hivatáskép egyes kérdéseiről tart előadást Fo­dor József egyetemi adjunk­tus. A felkért korreíerens dr. Karsai Károly kandidátus, fő­osztályvezető lesz. A könyv­tárosi szekció ülésének kere­tében Szabó Ervin a Műve­lődés- és könyvtárpolitikus címmel hangzik el dr. Kovács Máté tanszékvezető prof esz­szar előadása. Dr. Havasi Zoltán, a Szegedi Egyetemi Könyvtár igazgatója is elő­adást tart Kányvtárpolitikai irányzatok és törekvések Ma­gyarországon a két világhá­ború között címmel. Majd s népműveléstörténeti, művelő­déstörténeti szekció és a hon­ismereti szakreferensek tarta­nak együttes ülést Siklóson. Itt dr. Székely György pro­fesszor mondja el előadását melynek' címe Az Országos Helytörténeti Bizottság és a honismereti mozgalom. Korre­ferensek lesznek: dr. Balassa Iván főigazgatóhelyettes, dr. Jánosi Ferenc csoportvezető és dr. Vargha Károly főisko­lai tanár. Valamennyi szek­cióülésen az előadást és a korreferátumokat vita követi. Megnyílt a politikai könyvhónap és -kiállítás Arany- és ezüst jelvénnyel tüntették ki a legjobb terjesztőket

Next

/
Oldalképek
Tartalom