Dunántúli Napló, 1967. október (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-10-08 / 238. szám

Következik a harmadik ütem Épül az egyetemi város 140 millió forintos elméleti tömb — Következik a kémiai és biofizikai tanszék Beszélgetés a tervezővel A teljes tervdokumentáció egyetlen példánya 20 kötetet tesz ki. A Budapesti Általá­nos Épülettervező Vállalat Krisztina körúti székházától egy három és fél tonnás te­herautó szállította Pécsre a beruházó és kivitelező példá­nyait, s ha ehhez hozzászá­mítjuk az előzetes tárgyalá­sok és tervegyeztetések óriási anyagát, könnyű megérteni, hogy az intézetben külön POTE-könyvtárról beszélnek... Szépség és célszerűség Borosnyai Pál építészmér­nök, a Pécsi Orvostudomá­nyi Egyetem elméleti tömb­jének tervezője valóságos kis mikro-Pécset alakított ki ma­ga körül. Dolgozószobájának falán a 400 ágyas klinika és az Olympia Étterem nagymé­retű képe, a rajzasztalokat pedig elborítják a mind job­ban kibontakozó egyetemi vá­ros rajzai, A monumentális létesítmény műszaki adatai és technikai érdekességei több­nyire már ismertek a nagy- közönség előtt, ezért mostani beszélgetésünk elsősorban a tervezés „kulisszatitkai”-ra szorítkozik. Milyen speciális igények és feladatok jelent­keztek a tervdokumentáció el­készítése során? — A létesítmény kettős jel­lege — tudományos és okta­tó szerepe —, a funkcionális igényeket tette elsődlegessé. Tovább komplikálta a felada­tot az, hogy az épületen be­lül több, egymástól nagyon is elütő profilú, tanszék kap helyet. Mindegyik számára biztosítani kellett a tudomá­nyos munka által megkívánt speciális feltételeket, ugyan­akkor valamennyi részegység összhangját is meg kellett te­remteni. Az Általános Épülettervező Vállalaton belül a legkivá­lóbb szakemberekből külön komplex-műterem alakult, melynek keretében a terve­zés két esztendeje alatt épí­tészek, statikusok és gépé­szek dolgoztak együtt, szám- szerint mintegy ötvenen. A korábbi egyetemépitési példák a tanszékek külön épületben való elhelyezését tették volna kézenfekvővé, így azonban el­kerülhetetlenek az ismétlődé­sek, amit jelen esetben gaz­daságossági szempontokból nem engedhetett meg magá­nak a beruházó. Olcsóság, szépség és célszerűség — e három fő követelmény jegyé­ben születtek meg a végső tervek, s bár az építkezés még csak „félúton” áll — a külföld elismerő érdeklődése azt bizonyítja, hogy ez a szemlélet mindenben megfe­lel a kor igényeinek. Terve­zői szempontból három egy­ség — az izotóplaborok. az aula és az állatház —, je­lentett különleges feladatot. Érdemes sorjába venni őket. Teljes biztonság — A C-minősítésű izotóp­laborok főépületi elhelyezése nem ment minden vita nél­kül. Még KGST-szinten is erő­próbára került sor — a szab­ványok ugyanis a különépü- letben való elhelyezést írják elő. Mi ezzel szemben úgy érveltünk, hogy ez nemcsak drága, de ésszerűtlen is, hisz törést jelent a tudományos munkában. Építészetileg azért érdekes ez a feladat, mert emeletről lévén szó, arra kell törekedni, hogy a sugárvé­delmet biztosító falak és be- rendezések súlya ne legyen túl nagy, hisz a súlyhatárok túllépése milliós költségnöve­kedést eredményezett volna. A sugárzó anyagok gamma- és bétafülkékben kaptak he­lyet, s a velük való munkát a legkorszerűbb manipuláto­rok segítik, illetve teszik biz­tonságossá. A mérőszoba be­tonvédelemmel épült, s még a vakolat is a biztonság fo­kozását szolgálja. — Külön gond volt a szeny- nyezett vizek tárolása, veze­tése. A kémiai épület előtt süllyesztett tartályokat he­lyeztünk el, melyekben „le­csengésig” maradnak a szeny- nyezett vizek. Állandó mű­szeres ellenőrzés mellett fo­lyik a munka, s ez kizárja annak lehetőségét, hogy a vá­rosi csatornarendszerbe ve­szélyes anyagok kerüljenek. Az aula. Borosnyai Pál „kedvence”. — Már a méretek is le- nyűgözőek. Alapterülete 995 négyzetméter, s az eddigi szo­kásoktól eltérően nem egy arisztokratikusan zárt világ, hanem a mindennapi élet szerves része. Az aula galé­riájáról nyílnak az előadók — s ide özönlenek ki szüne­tekben a hallgatók. A kettős műanyagkupolán át történő felső világítás este is, ragyogó napfény érzetét kelti. Akusz­tikailag is nagyon igényes ez a helyiség, s így még hang­versenyek színhelyéül is szol­gálhat. Amilyen puritán és egyszerűen előkelő épület kí­vülről, olyan fényűző — ter­mészetesen ezt a kor ízlésé­nek megfelelően kell érteni —, a márvánnyal burkolt aula. Minden — a színek, a világítás, az anyagok — azt a célt szolgálja, hogy a belé­pőt lélektanilag is hatalmába kerítse a tudomány nagysze­rűsége ... Nemzetköz■ szinten A tervezés időszakában so­kakat meglepett az ötlet: ál- latház a legfelsőbb szinten? — Valóban, eddig az alag­sori elhelyezés volt a gyakor­lat. Ez a megoldás elsősor­ban egészségügyi célokat szolgál: könnyebben elkerül­hető a kellemetlen szag, s az állatok elhelyezése is jobban megközelíti a természetes ál­lapotokat. A sok napfény mellett berendezések tucatja őrködik a megfelelő klíma fe­lett. Az állatházban nem lesz tél és nyár... Ez szaporodási szempontból is óriási jelen­tőségű, nyilván meg fog gyor­sulni, a nemzedékek egymás­utánja, ami a tudományos ta­pasztalatok összegyűjtését is gyorsítja. Külön folyosókon történik a steril ételek, s kü­lön folyosón a szennyes anya­gok szállítása. A személyzet is külön folyosón jár. A vég­leges tervek elkészültét na­gyon sok tapasztalat össze­gyűjtése előzte meg. A cél az volt, hogy olyan állatházat hozzunk létre, mely megfelel a nemzetközi normáknak, s így az egyetem által produ­kált eredmények minden to­vábbi nékül nemzetközileg elismertté válhassanak. A. volt Dózsa épülettömbjén teljes erővel folyik a munka. Kirajzolódott az új főhomlok­zat végleges képe, s nagy­szerűen látszik már, hol lesz az aula. Borosnyai Pál aszta­lán pedig már ott fekszenek az elméleti tömböt követő, harmadik ütem tervei is. Két új tanszék — A harmadik ütemben a kémiai és biokémiai, illetve biofizikai tanszékek épülnek meg. Az egyik a Dózsa szom­szédságában lévő iskolaépület, a másik pedig az Ércbánya 3 Vállalat orvosi rendelőinek { átalakításával nyeri el végle­ges képét. Ez a két tanszék — a tudományágnak megfele­lően —, rendkívül nagy jövő előtt áll, a fejlődés szinte ug­rásszerű, s a külön épületben való elhelyezés is ezzel függ össze. Itt lesz továbbá a bio­fizikai tanszék B-szintű izo­tóplaboratóriuma — (az A- szint a legmagasabb és leg­veszélyesebb fokozat, egy van belőle az országban) —, s ezt ugyancsak úgy kellett elhe­lyeznünk, hogy legyen helye a növekedésre... — Tervezés alatt áll a IV. ütem is, melyben korszerű diákszálló épül majd, s elha­tározás formájában megvan az ötödik is: egy új, 400 ágyas klinika. Az új egyetemi vá­rosrész tehát előreláthatólag a következő egységekből áll majd: két négyszázágyas kli­nika (egy megvan), 3000 ada­gos konyhaüzem, központi energiatelep, gazdasági igaz­gatóság, műhelyépületek, hő­központ, 145 600 légköbméte­res elméleti tömb, két tan­széki épület és egy diákszálló. Csak mellékesen említem meg az óriási parkot, s a két uszo­dát ... Az egész komplexum 101 540 négyzetméteren terül el — s a hatszáz év előtti hagyományokhoz méltón Kö- zép-Európa legkorszerűbb tu­dományos és oktató intézete lesz. Békés Sándor A Zeneművészeti Főiskola Zene- és Énektanárképző Szak pécsi tagozata A pécsi állami zeneokta­tás 1968-ban lesz 180 éves. A folyamatos iskolarend­szer fokozatosan épült ki, és 1966 őszétől a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főis­kola Zene- és Énektanár­képző Szak pécsi tagozata, mint a város legfiatalabb főiskolája teszi teljessé a zeneoktatás hierarchiáját. Bár Pécsett 1942 óta mű­ködött városi konzervató­rium, valójában csak az 1952-es zeneoktatási reform alakította ki azt az oktatá­si formát, amelyben a kö­zépfokkal együtt már meg voltak a főiskolai képzés lehetőségének alapjai. Az egykor életrehívott Zene- művészeti Szakiskola szer­vezetten biztosította növen­dékeinek, hogy zenetanári oklevelet szerezhessenek, Ez úgy történt, hogy szak­iskolai tanulmányaik befe­jezése előtt, de az érettségi megszerzése után elvégez­hették az iskola keretén belül működő, úgynevezett „szaktanárképző” három évfolyamát. Ennek az in­tézkedésnek nagy jelentősé­ge ma méginkább világos, mint akkor volt. A szakta­nárképzésnek közvetlen és elsőrendű célja az volt, hogy ellássa korszerűen és jól képzett zenetanárokkal a zeneoktatási körzeteket. De ezen túl ennek az új iskolai szervezetnek nagy volt a jelentősége azért is, mert teljessé tette az iskola belső munkáját, és az itt felhalmozott szakmai, mű­vészi energiák jelentős ki­sugárzó erővé váltak a pé­csi zenei élet számára is. Tizennégy éven át zavar­talanul funkcionált ez az iskolatípus. Mégis egyre in­kább feszítették azok az el­lentmondások, amelyek ko­moly hátrányok formájában jelentkeztek mind a hallga­tók, mind a tanárok szem­pontjából. A szaktanárkép­zős hallgatók ugyanis érett­ségi után olyan tanárkép­zőbe jártak, amely szerve­zetileg középiskola volt. Hároméves munkájuk alatt így távolról sem kap­ták meg azokat az anyagi juttatásokat, amelyeket az állam, hasonló korú és ha­sonló tanulmányokat végző fiatalok részére biztosít. Tanári oklevelük mind­emellett az elhelyezkedés­nél főiskolai besorolást biztosított, a rendeletek ér­telmében. A tanárok szak­iskolai (tehát alig több mint középiskolai) tanári besorolásban és óraszám­ban tanítottak olyan hall­gatókat, akik végül is főis­kolai végzettséggel hagyták el az intézetet. Az illeté­kes szervek keresték az el­lentmondásokból a kiutat; Végül 1966-ban a legcél­szerűbbnek látszó szerveze­ti keretbe helyezték a szak- tanárképzést. Anélkül, hogy új főiskolát alapítottak vol­na, az ország hat szakisko­lájában működő szaktanár­képző a budapesti Liszt Fe­renc Zeneművészeti Szak­iskola hároméves tagozata­ként építették be a főiskola szervezetébe. A cél lénye­gében változatlan. Zeneta­nárokat képeznek, elsősor­ban a zeneiskolák, szolfézs- és énektanárokat a zeneis­kolák és az általános isko­lák számára. Így ölt testet a háromszakos képzés, amely azonban, a dolog ter­mészetének megfelelően; többször alakít ki rugal­mas formát. Van olyan le­hetőség például, hogy a legjobb zenekari hangsze­res hallgatók, mégjobb hangszeres kiképzésük ér­dekében, nincsenek kötelez­ve a szolfézs- és énektaná­ri szak elvégzésére. A főiskola tanári kara, • tagozatvezetővel együtt, ti­zenegy kinevezett tanárból áll, húsz óraadó tanár és tíz gyakorló iskolai megbí­zott nevelő segíti a 82 hall­gató oktatását. Ez a hallga­tói létszám kívülállók szá­mára talán kicsinynek tű­nik. Ismerve azonban az ilyen intézmények bonyo­lult belső munkáját, a há­rom főiskolai osztályt ma­gába fogadó pécsi tagoza­tot arányosnak és teljes­nek mondhatjuk. A főisko­la, mint intézmény egysé­gesen, de az ott működő tanárok egyénenként is, éppúgy szolgálják művé­szetükkel is a város kultu­rális életét, mint a ma már világhírű magyar zenepeda­gógiát Örsi Ferenc: Jus ultimae noctís történelmi látomás JÁTSZÓDIK: 1526. AUGUSZTUS 27-ÉN, HÉTFŐN ESTE NYOLCTÓL (Készlet a szerző darabjából, amely az első magyar egye­tem alapításának 600. évfor­dulója tiszteletére meghirde­tett pályázat első díját nyer­te el.) (A kapu felöl harsány énekszó hangzik. Fáklyák lo­bognak a menet élén. Elől jön a várnagy és kísérete. Mögötte, egymás mellett a két püspök, Perényi Ferenc és Móré Fülöp lovagol, könnyű, előkelő papi ruhá­ban. Lovaikat csatlósok ve­zetik. Két oldalukon kisszá­mú kíséret Perényi és Móré címeres, merevített zászlók­kal. Mögöttük vegyes öltö­zetű fegyveresek vonulnak be a várba. Jókedvű, IS—20 éves fiatalok. Perényi Ferenc felemeli a karját. A menet megáll. A két püspököt kísérőik lese­gítik a lóról. A várnagy felsiet a lép­csőn. A kútkáva és az emeli rész szegélye között áll Éliás, kissé hátrább Bika.) ÉLIÁS: (Két lépést a püs­pök elé lép, mélyen meg­hajlik és megfontoltan be­szélni kezd). Püspök urak, nekem jutott az a szeren­cse, hogy amíg nagyasszo­nyunk esti áitatosságát vég­it, köszöntsem magas ven­dégeinket. A váratlan láto­gatás, amely őszintén hi­szem, hogy különös örömére szolgál úrnőnknek, bizonyos feladatok elé állítja a tár­nokmestert. Püspök urak! Tudom, hogy úrnőm nevé­ben teszem fel a kérdést — addig is, amíg vele nem ta­lálkoztak — mivel szolgál­hatok kegyelmességteknek és a nemes kíséretnek, hogy várunk és nagyasszonyunk jóhíre mindannyiszor meg- fényesedjék, valahányszor erre az estére emlékeztek. PERÉNYI: (Könnyedén) Éliás uram! Köszönöm szavaidat. Tudtam, hogy jó gondolatot sugallt Bacchus, amikor a kellemes ajándékot megíz­leltem. A pécsi püspök úr­ral és szépszámú csapatával, amely a királyi szóra Mo­hácsra tart a várkapu előtt csomózta útjainkat Hermes. Nézd, mennyi erős, fiatal hadfi, a pécsi egyetem diák­jai csaknem valáhányan. (A diákok kiáltozni kezdik kórusban: Vivant episcopil Vivant episcopil Perényi mosolyogva néz körül a vi- vátozókon, majd könnyedén megemeli karját. Csend lesz az udvaron). Azt várjuk, Éliás uram, hogy sürgősem vacsorát adsz a fáradt had­nak, megmerítetted kupái­kat istendicsérő tenkesi bor­ral, gondoskodsz nyugvóhe­lyükről. Mi pedig, Fülöp ayámfiával megvárjuk úr­nőd áhítatosságának végét, hogy illendően elébe járul­va köszönthessük. ÉLIÁS: Máris intézkedem, uram! Várnagyunk addig rendelkezésedre áll. (Meg­hajol és az előre furakodó porkolábot magához inti.) PORKOLÁB: (Odasiet hoz­zá és megállnak a lépcsők nézőtérhez simuló nyúlvá­nyánál.) ÉLIÁS: (Kissé suttogva uta­sítja a porkolábot). Beveze­tem őket a déli nagyterem­be és adatok nékik mindent a püspök úr parancsa sze­rint. Te pedig szaladj körbe és zárd be az összes ajtókat, amelyek a kisasszonyok és a szolgálók traktusa felé ve­zetnek, mert az ilyen meg- buzdult diákok ezer kőfa­ragónál is vakmerőbbek! PERÉNYI: (Móré Fülöppel megállnak a kút és a légr- niagasabb rész szögletén. A kápolnából — most hogy csend lett az udvarban — kihallatszik egy kesergő, sirató dallam. Perényi tom­pa egykedvűséggel szólal meg.) És harmadnapra nem lesz feltámadásuk ... MÓRÉ: (Kérdően fordul hoz­zá, a Várnagy, Bika és az apródok kissé hátrább hú­zódnak, hogy a püspököket ne zavarják.) Olyannak ítéled helyzetün­ket? PERÉNYI: Végzetesnek. MÖRÉ: (A várnagyék cso­portjára pillant). Beszélj vi­lágosabban. Az erdélyi vajda serege megérkezett? PERÉNYI: Szegednél lehet, csak futárja hozta intő le­velét, hogy bontson tábort Mohácson a sereg és vo­nuljon sürgősen Buda felé. Ne vállaljon csatát, amíg 5 meg nem érkezik erdélyi ha­daival. MÓRÉ: Ez természetes... ez okos... PERÉNYI: Hiszed te és hit­tem volna én is, de letor­kolltak és arcomba vágták, hogy gyáva vagyok. Két napja szakadatlan tanács­koztunk, próbáljuk az érte­lem erejével rábírni a meg­vadultakat, hogy addig vo­nuljanak hátra, amíg négy napi járóföldre van a szul­tán serege. Két napot vesz­tettünk ... és ma döntöttek: a mohácsi mezőn csatát vál­lalunk. MÓRÉ: Mekkora a sereg? PERÉNYI: Tegnap számlál­ták: húszezer. MÓRÉ: Tömöri érsek, Pé­ter öcséd, a nádor, a herceg- prímás beleegyezett? PERÉNYI: A karassói tábor­ból, amely alig ötezer elő- hadat számlál, követek jöt­tek. Az országnagyokkal szóba sem álltak. Bevitték egy külön sátorba a királyt, hogy mit beszéltek vele, nem tudom, őfelsége hamu­szín arccal reszketett, ami­kor kijött! A karassói had követei csak ezután szóltak a gyűléshez. Harsogva in­tették az országnagyokat, hogy rá ne merjék venni a királyt a megütközés elha­lasztására, mert akkor hátat fordítanak a töröknek és megrohanják a Mohácsnál táborozó sereget. MÖRÉ: Ez felségárulás! PERÉNYI: A csata ezután elhatároztatott. Batthyány Ferencet várják és rád is számítanak, atyámfia. MÓRÉ: Száz lovast már elő- reküldtem és háromszáz gyalogossal — látod — me­gyek. PERÉNYI: Ennyivel is több vértanút lajstromoznak majd odafönt az angyalok. (Nevet fel keserűen). Mond­tam a kancellárnak: indul­jon Rómába, mert ennyi bo­lond szentet Néró császár arénáiban sem hajtottak a biztos halál elé. (Könnye­debb hangra vált). Szóljunk a várbeliekkel, még úgy vé­lik, hogy keserves titkaink vannak, holott: ilyenkor már felszabadul a Iflek. A bi­zonytalanság gyötrelmét el­fújta a biztos halál szele. (Felnevet és elindul a Vár­nagy csoportja felé.) VÁRNAGY: (Az apródoktól követve elébe lépked). Pa­rancsolj velem, uram! PERÉNYI: Sajnálom, hogy elkerültük egymást hadna­gyoddal. ö hozta a bort? (mutat Domjánra). DÓMJÁN: Énnekem jutott a szerencse, uram. PERÉNYI: (Egyik kísérőjé­hez, aki a lépcsők alján áll). öt aranyat neki! Hogy hív­nak, fiam? DÓMJÁN: Dómján a nevem. KÍSÉRŐ: (Pénzeszacskót nyújt át a hadnagynak.) DÓMJÁN: Uram... ezen há­rom lovat vehetek. PERÉNYI: Szükséged lesz rá, fiam! (Megpillantja Bi­kát). Apród! Fáklyát az úr­nak! Hadd látom, nem té­vedek-e? BIKA: (Előrelép és könnye­dén meghajol) Köszöntelek, szentatyám! (Hangzik kissé tréfásan.) PERÉNYI: Bika Imre! (öleli meg, majd Móréhoz fordul.) A híres Bak-nemzetség fia, akikben a nagy Botond ve­zér vére csörgedez! BIKA: (Móré felé is köny- nyedén meghajol.) MÓRÉ: Tudok róla, hogy egyházmegyémben van ősi birtokod, de eddig nem volt szerencsém hozzád. (Nyújtja a kezét). BIKA: Nemrég érkeztem Itá­liából. Itthon várt a kirá­lyi parancs ... összegyűj­töttem embereimet. Holnap reggel én is Mohácsra in­dulok. Majd a csata után illő tiszteletemet teszem. PERÉNYI: A csata után... (De elharapja a mondat vé­gét.)1 Hány embert viszel? BIKA: Tizenkét lovast. PERÉNYI: Szerencsétlen szám! Küldd haza, amelyi­ket legjobban szereted. (Ne­vetgél.) BIKA: (Perényire néz, az le­gyint és elfordul tőle.) VÁRNAGY: (Kissé feszélye­zett a csend, amelyet ismét kitölt a kápolnából szűrődő gregorián siralom). Jó hí­reket hozott a hadnagyom! Mondtam is az aggályosko- dőknak... szóval én húsz éve forgatom a kardot, ja­varészt itt a déli részeken... És ha mindaz igaz, amit hallottam tőle... (A kapu­alj felől egy 10—12 főnyi diákcsapat érkezik sietve, a lépcső alján megállnak és mélyen meghajolnak). MÓRÉ: (Kissé hűvösen.) Mit akartok ... diák urak? BARNABÁS: Nagy jó uraink! Társaink bennünket bíztak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom