Dunántúli Napló, 1967. október (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-10-29 / 256. szám

Űj könyvek a jubileumra lóira Reed: TfZ NAP Az októberi napok neves amerikai szemtanúja világ­hírű könyvet írt nagyszerű pétervári élményeiről. A for­radalmi események az egyko­ri haditudósító életét is for­radalmasítják: az amerikai munkásmozgalom motorjává válik. (Kossuth K.) Gyorkó László: LENIN, OKTÓBER Vitázó kedvéről (és intel­lektuális igényű prózájáról) ismert publicistánk „megle­petése” e kiadvány. Emberi léptekkel, oknyomozó figye­lemmel közelít a hagyomá­nyos Lemin-képhez és vonja — együtt a forradalommal — mindnyájunk értő közel­ségébe. (Szépirodalmi K.) Bonts—Brujevics: EMLÉKEIM LENINRŐL Lenin közvetlen munkatár­sának memoárja izgalmas, szép szavakkal idézi fel az életveszély árnyékában is maradéktalanul alkotó for­radalmár életének néhány kevéssé ismert mozzanatát. (Európa K.) A MAGYAR INTERNACIONALISTÁK A két kötetesre tervezett dokumentumgyűjtemény tu­dományos intézetek és levél­tárak összefogásával készült. Mintegy háromszáz „írásos” és egy sereg fotodokumen- tummal emlékeztet honfitár­saink szereplésére a szovjet nép „világtörténelmében”. (Kossuth K.) Györbei Jenő: MAGYAROK AZ AMUR PÁRTJÁN Élő személyek és dokumen­tumok „megszólaltatásával” állít emléket a szerző a pro­letárhatalom megszerzéséért és megtartásáért vívott harc­ban közreműködő magyar internacionalistáknak. (Zrí­nyi K.) Thorndike: AZ OROSZ CSODA Képek, történetek, doku­mentumok a kommunizmus első országának keletkezésé­ről a szerzők hasonló című DEFA-filmje nyomán. (Koz­mosz könyvek.) ŰJ KOR NYITÁNYA A bibliofil kiállítású köte­tet Illés Lajos szerkesztette. Időt és teret nagyvonalúan átfogó szerkesztői koncepció­val rendezte ciklusokba a ha­talmas anyagot, amelyben Ady forradalomváró pátosza cseng össze napjaink szocia­lista irodalmának hétközna­pi hangjával. (Szépirodalmi K.) A SZOVJETUNIÓ MAGYAR SZEMMEL írók, tudósok, politikusok és művészek vallanak a Szovjetunióról. Mihályfi Er­nő szerkesztésében. A kötet­ben szerepelnek többek közt Dobi István és Fehér Klára, Komócsin Zoltán és Németh László, Erdey-Grúz Tibor és Kass János. (Kossuth K.) AZ ŰJ SZOVJET IRODALOM Szerkesztették: Elbert János és Kardos László. A kötet tanulmányírói nemcsak az élő jelen, az élő múlt nagy iro­dalmi egyéniségeinek mun­kásságát is összefoglalják — rendkívül szuggesztíven és tömören. (Gondolat K.) Közelebb egymáshoz! öles termet, araszos vén, hatalmas mellkas a szovjet költészet „új hullám"-á nak egyik legegyénibb hangú lí­rikusa, Róbert Rozsgyeszt- venszkij fizikuma egyáltalán nem „költői”, — Ez egy furcsa asszociáció — nevet. — A költőt nyápic, törékeny emberkének képze­lik. Költője válogatja. Maja­kovszkij robusztus, közel két­méteres fickó volt, Walt Whit- mann kimondottan óriás, Jev­tusenko fél fejjel magasabb nálam, s én se panaszkodhat tóm. Szibériában, szülőfölde­men ilyen „mackók" terem­nek. Igaz, hogy a mi líránk sem nyápic és törékeny. Erre mindjárt jó bizonyság a nemrég megjelent tizedik Rozsgyesztvenszkij-kötet. Erő­teljes ritmikájú, modern hang­vételű, ugyanakkor a népköl­tészet ízeit is felidéző versei­ben az éíet, a mozgó-változó világ képét igyekszik megra­gadni, a kis, finom lírai rez­dülésektől a dübörgő, nemes pátoszú, egész emberiséget ér­deklő témákig. — A mai szovjet irodalmi életet egy nagyarányú újabb fellendülés jellemzi, — mond­ja, s hatalmas termetéhez ké­pest törékeny kezével a be­szélgetés közben már második csomag cigarettát bontja fel. — Nem az úgynevezett alko­tói gyűléseken dől el, miről írjunk, hanem ki-ki ir, aho­gyan legbensőbb érzései ve­zérlik. Az 1960-as évek elején sokunkról „rossz véleménye” volt a hivatalos kritikának és egyes személyeknek. Ma, azok, akiket akkor elmarasz­taltak, termékenyebbek, mint valaha. Akszjonov új novel- láskötettel és regénnyel je­lentkezett, Jevtusenkónak 1963 óta három kötete jelent meg — s nekem is kettő, az egyik 180 ezer, a másik 100 ezer példányban. Főleg a köl­tészet és a prózairodalom di­csekedhet sok kitűnő művel, — megemlítem Anatolij Kuz- nyecovnak a tavasszal a Ju­Beszélgetés Robert Rozsgyesztvenszkij jel „A szovjet irodalmi életet újabb fellendülés jellemzi...*' nosztyban megjelent, óriási visszhangot kiváltott regényét, a Babij Jar-t, melyről most hallottam, hogy hamarosan megjelenik magyarul is. Nehéz rávenni, hogy magá­ról is meséljen, minduntalan a szovjet irodalomról, költő­társairól ejt szót, dörmögő basszusa átforrósodik, ha ró­luk beszél. S ugyanígy átme­legszik a hangja, amikor Rad­nótit hozza szóba. — Sokat fordítottam tőle. Érdekes módon éppen azokat a verseit szeretem a legjobban, amelyek szigorú formavilá­gukkal látszólag a legtávolabb vannak az én szertelenebb és kötetlenebb költészetemtől: az Eclogákat. A nagy erkölcsi tisztaság, a nyelveken és né­peken átsugárzó nemes humá­num olyan gyönyörű példái ezek, amelyektől egy műfordí­tó költő is csak gazdagabb lesz. A szovjet olvasók nagyon megszerették Radnótit, s büsz­ke vagyok, hogy ehhez az én fordításaim járultak hozzá. De van egy nagy adósságunk. A mai magyar költészetet még szakmai berkekben is csak kevesen ismerik eléggé behatóan. Pedig a fiatal ma­gyar költőkre nagyon oda kell figyelni. Európa talán legérdekesebb fiatal költőge­nerációja él itt ma. Közelebb kell kerülnünk egymáshoz ezzel a költő-generációval, mindkét fél csak nyerhet eb­ből a közeledésből. A magam részéről ehhez egy Garai Gá­bor verseiből válogatott kötet fordításával szeretnék hozzá­járulni — őt érzem magam­hoz legközelebb a mai ma­gyar lírikusok fiatal gárdájá­ból. Robert Rozsgyesztvenszkij: Hétköznapi história Hol-hoJ nem, élt egyszer a Földön egy jelentéktelen, kicsi emberkel Minden dolga is kicsi volt. Pénztárcája is kicsi volt, fizetsége is kicsi volt. És egyszer egy csodaszép reggelen bekopogtatott hozzá csöndesen egy kis százlábú­százkarú háború. Kis géppisztolyt nyomtak a kezébe, kiscsizmát húztak a lábára, kis sisakot a fejére, kis köpenyt löktek a hátára. És amikor esetlenül megtántorult és elterült, s utolsó parányi ordításba merevedett kitátott szája, nem akadt a földön fehér márvány annyi, amennyiből ember-nagy szobrát megpróbálhatnánk kifaragni. Róbert Rozsgyesztvenszkij a hazákban tartózkodó szovjet íródelegáció tagjaként talán a legzsúfoltabb programot bo­nyolítja le: az egyik interjút még be sem fejezte, már vár­ja a kocsi, hogy író—olvasó találkozóra siessen; rádióri­portra kérik, autogramért ost­romolják. A népszerűség néha fárasztó. — Nem csak magamról van szó — a szovjet költészetről és általában a költészetről — mondja mosolyogva. — Ügy Szántó Gábor fordítása veszem, hogy én a költészet szerény követeként vagyok most Önöknél, s örülök, ha ez a követség hasznos a köl­tészet számára, egyben pedig önöknek is kedvére van. Hosszú papíszeletet, „kutya­nyelvet” vesz elő, s leírja legújabb versét — még sehol sem jelent meg. — Fogad­ják névjegyként és üzenet­ként, kicsit költői hitvallás­ként is. Takács István A szovjet 2. Sosztakovics A Bolsevik Párt Központi Bizottsága 1932. április 23-án nagyfontosságú határozatot hozott. „Az irodalmi és művé­szeti szervezetek átszervezésé­ről.” Felszámolták a zenei egyesületeket és létrehozták a Szovjet Zeneszerzők Szövetsé­gét. Több zeneszerző ezután új útra lép. Ebben az időben írja Knyipper IV. szimfóniá­ját (Poéma a komszomol-har- cosról) amelyben először csen­dül fel, az azóta világszerte ismert Poljuska. Űj szakasza kezdődött a szovjet zenetörténetnek, amely a háború kitöréséig, 1939-ig terjedt. Ebben a szakaszban *öbb fontos dolog történt. Megszületett a szovjet him- nlkus dal ma már jól ismert műfaja. Zaharov, Novikov és Alekszandrov néhány felejt­hetetlen dallammal gazdagí­totta ezt az irodalmat. Olyan dalok, mint a „Drága föld” szinte jelképévé váltak a Szovjetuniónak. Megtörtént a hivatásos zene és a tömegzene egészséges összefonódása. Az „őszinte” dallamok lettek is­mét úrrá a műveken. A mo­dernebb zenei nyelven beszé­lők is szovjet témákhoz nyúl­tak. (pl. Sebalin szimfonikus költeményt írt ,,Lenin”-ről.) 1935-ben elkészül a szovjet opera első jelentős alkotása, Dzerzsinszkij Csendes Donja. De egymás után látnak nap­világot a testvérköztársaságok zeneszerzőinek (az azerbajd­zsán Gadzsibekov, az örmény Sztyepanjam, a belorusz Tyi- kockij, az ukrán Mejtusz stb.) sikeres operái is. Moszkva 1936-tól zenei központtá lesz. A szövetségi köztársaságok Moszkvában megtartott zenei hetei ösztönzőleg hatnak a szovjet zene egészére. Oj mű­vel jelentkezik Glier (Ferga- nai ünnep-balett), Dzerzsin­szkij (Üj barázdát szánt az eke — opera), Kabalevszkij (A klamszi mester — opera.). Űj hangot üt meg Mjasz- kovszkij, a szovjet repülősök­nek ajánlott XVI. szimfóniá­jában s a XXI. szimfóniájá­ban. Üj alkotásokkal bizo­nyítja egyre növekvő hírnevé­nek alapját az 1932-ben visz- szatért Prokofjev, a tehetséges Sosztakovics és Hacsaturján is. Mindhármukkal, mint a szovjet zene kiemelkedő alak­jaival részletesebben foglal­kozunk. Prokofjev, teljes nevén Szergej Szergejevics Prokof- jev 1891. április 23-án szüle­tett Jekaterinoszlában. Kivé­teles zenei tehetsége már gyer­mekkorában megmutatkozott. Akár csak a kis Mozart, a hangjegyeket előbb ismerte, mint a betűket. Első mestere Glier volt. A szentpétervári konzervatóriumban Rimszkij- Korzakov és Ljadov irányítá­sa mellett tanul zeneszerzést és zongorát. 18 éves korában oklevelet kap. Pétervárott lép először nyilvánosság elé, 1916-ban. Ez megelőző, kisebb koncertjeire így emlékezett vissza egyik római fellépése után: „A nem túlságosan né­pes közönség ellenem és mel­lettem egyformán állást fog­lalt, de nem került sor vere­kedésre, mint az első pavlov- szki koncertemen.” Két évvel később megírja Klasszikus szimfóniáját. Ezzel majdnem eayidőben jelentkezik, a köl­tői szépségekkel bővelkedő III. zongoraversenyével. Ze­nész barátai, Mjaszkovszkij és Aszafjev lelkesen buzdítják alkotásra. Mjaszkovszkij írja: „Prokofjev művei frisseségük- kel, erejükkel és nem minden­napi egészségükkel kissé fel­frissítik hangverseny életünk dekadens, sőt gyakran áporo- dott légkörét.” Prokofjev 1918-ban külföld­re távozott és 15 évig élt tá­vol hazájától. Először Japán­ban majd az Egyesült Álla­mokban tölt el néhány évet. A Chicagói Operában mutat­ják be a „Három narancs sze­relme” című operáját. 1922- ben Párizsban telepszik le. Két ízben (1927 és 1929) haza­látogat. Véglegesen 42 éves korában (1932-ben) tér haza. Ezt írja ekkor: „Szovjetunió­ban két dolog lepett meg: a szovjet zeneszerzők soha nem látott alkotói tevékenysége és a zene iránti általános érdek­lődés óriási növekedése, amely nagyon meglátszik a hangver­senytermeket mostanában megtöltő, teljesen új közönség hatalmas rétegein ..Pro- kofjevet örömmel fogadják hazaérkezésekor hazájában. Műveket várnak tőle, és az idő új műveket érlel. Az 1935—36-os évek termése, a Rómeó és Júlia című balett világsikert arat. Hasonló si­keres utal jár meg a Péter és a farkas című szimfonikus meséje. Egyik legjelentősebb Prokofjev alkotása, az Alekszander Nyevszkij című kantátája is ekkoriban készült el, amely a Nagy Honvédő Háború ide­jén nagy hatással volt az em­berekre. „Fel harcra orosz em­berek” — kezdetű kórusa, mint harci riadó járta be az országot. Prokofjev művészete, ha vi­ták közepette is, de eljutott a néphez és a szovjet kultúra szerves részévé vált. Prokofjev az orosz népzenéből, a klasz- szikus és a modern nyugat­európai zenéből teremtette meg sajátos kifejezési formá­it és ezeket korának érzelmi­hangulati élményanyagával töltötte meg. (Folytatjuk) Várnai Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom