Dunántúli Napló, 1967. október (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-10-25 / 252. szám

1967. OKTÓBER 25. napló 5 A megnyitó díszelőadás filmje Csillagosok,katonák Az első magyar—szovjet koprodukció Jancsó Miklós új filmjét több okból is nagy várakozás előzte meg. Mindenek előtt talán a Szegénylegények fi­gyelemre méltóan nagy sikere miatt, hiszen a világkritika az utóbbi esztendők legjobb film­jei között tartja számon, de nyilván a felfokozott várako­zás okai közé sorolhatnánk azt a körülményt is, hogy a Csillagosok, katonák az' első magyar—szovjet koprodukciós film. Hétfőn este, a III. ma­gyar játékfilmszemle megnyi­tójának programjában mutat­ták be első Ízben a nyilvános­ság előtt. Nem nehéz megjó­solni, hogy a Csillagosok, ka­tonák újabb érdekes és a film konkrétságán messze túl­mutató vitákat fog előidézni, amit csupán jelez, hogy a pécsi szemle nyitófogadásán még a késő éjszakai órákban is beszédtéma volt. „EMLÉKFAL“ a Pannóniában A lieddi bemutatok A Csillagosok, katonák a polgárháborúnak olyan idő­szakában (és helyén) játszó­dik, amikor a fehérek átme­neti fölénybe kerültek a pro­letár erőkkel szemben, és a harcban, amely kegyetlen volt, óránként változott a győztes és a kiszolgáltatott pozíciója. Történelmi napok ezek, amelyeket az idő itt-ott kissé már beburkolt a forra­dalmi romantika érzelmessé- gébe. Jancsó Miklós ezeket a napokat idézi fel, a maga szo- kottan nyers, helyenként szin­te a kegyetlenség látszatát keltő őszinteségében. A filmnek atmoszférája van, és nem törénete, hacsak a személytelenség különös lég­körében mozgó szereplők és helyzetek laza, inkább csak szimbolikus összetartozását nem fogjuk fel történetnek. A hagyományos értelemben vett cselekmény-rendszer he­lyét egy félelmetes, szűnni nem akaró lendület foglalja el; a személytelen öldöklés te­hetetlen súlya, mely görgeti, gázolja maga előtt az embe­reket, a lovakat, a fák és a vizek szépségét — szinte fel­tartóztathatatlanul., Már-már úgy érzi az ember, hogy min­dent maga alá temet az öldök lés lavinája, de az ellenpólu­sokon meg-megjelenik az em­beri tisztaság, az érzelem ár­tatlansága — egyszer a női testek kiszolgáltatott mezte­lenségében, másszor az ember és a természet viszonyában, az ezredzenekar nyekergésére keringőző ápolónők szánalma­san riadt alakjában, vagy a gazdátlanul poroszkáló, üres nyergű lovak lehangoló lát­ványában. Jancsó Miklós nyers Érdekes megfigyelni, hogy hogyan építi fel Jancsó Mik­lós a filmet. ' Aki olvasta a korábban a Filmkultúrában napvilágot látott filmnovellát, az elcsodálkozik a változáso­kon, de magyarázatul érdemes visszaidézni a rendezőnek a forgatások előtt tett nyilat­kozatát: „Mi egy sajátos, a filmnovella és a forgatókönyv közötti átmeneti műfajt mű­velünk, mivel olyan a mun­kamódszerem, hogy nincs szükségem az elképzelt film túl aprólékos leírására, szá­momra a film elsősorban lát­vány, a képek egymásutánja, amit nagyon nehéz szavakban megfogalmazni...” Nem véletlen, hogy a Csilla­gosok, katonák szinte teljes másfél órájában a külszínen, a szabadban játszódik le, hi­szen ennek a vallomásnak a tükrében különös fényt kap­nak a nyírfaerdők, a kis fo­lyó az iszapos-agyagos part­jaival, a süppedős rétek, az ipatyevszkiji kolostor kupolá­jának lemezei, a szinte érin­tetlen, kemény fényeiben fel­táruló kosztromai táj. A ter­mészet és az ember viszo­nyáról van, itt szó; a táj és a film viszonya mély belső ér­telmet nyer. Jancsó Miklós céltudatos alkat. Nem érzékenyül el egy pillanatra sem, száraz, rideg képvilágában épp ezért képes megrendítő pillanatokra ma­ga az érzelem. Jancsó tuda­tosan nyúl a szenvedés ábrá­zolásához, hogy mélyen az ember és ember közötti küz­delem logikáját fekete-fehér tisztasággal vázolja föl. Film­jei rendíthetetlenül szigorúak és kemények; ellenpontjai an­nak a belső feszültségnek, ál­landó gondolati küzdelemnek, amelyben alkotásai megszü­letnek. Aki nem látta a Sze­génylegényeket, annak a Csil­lagosok, katonák nagy fölfe­Űi magyar film ősbemutatóin a Kossuth filmszínházban Az özvegy és a százados A magára maradt, segít­ségre és társaságra vágyó öz­vegy, a szocialista társada­lom megszületésének pillana­tában azt reméli, segítséget és társaságot talál. Részt vesz j mindenben, ott van minden eseményen, rengeteg ember­rel ismerkedik meg — de igazából nem tartozik seho­vá és ahhoz nem elég ügyes, hogy valóraválthassa az ígé­reteket. Ezért újonnan szer­zett ismerősei eltűnnek. Egy­re móniákusabban keresi őket, és egyre inkább nem találja. Elmegy tehát a rendőrségre és ismeretlen tettesek ellen feljelentést tesz. A rendőr­ségi nyomozás során kiderül, ismerősei és mindazok, aki­ket keres, nem lettek bűn­tény áldozatai, élnek, de nem akarnak tudni róla, nem akar nak találkozni vele. És ak­kor ... A néző nem Is veszi ész­re, hogy kiváló színészek ját­szotta filmről van szó. A szí­nészgárda legnagyobb dicsé­rete éppen az, hogy köznapi embereknek tartjuk őket Tolnai Klári, az özvegy, Sin- kovics Imre és Szirtes Ádám egy-egy rendőr, Darvas Iván egy könn3'elmű pincér, Bes­senyei Ferenc egy feledékeny gyárigazgató szerepében re­mekel. Úgy érezzük, azonban, hogy ebben a filmben a szí­nészi játék a fontos, nem is Palásthy György pontos, ala­pos író-szerzői munkája, ha­nem maga az ügy. Nézzük csak közelebbről az özvegy esetét! Kis ember, takarítónő egy nagy üzemben, ahol körötte ezer és ezer formában, vidám és tragikus epizódokkal zaj­lik az élet. Az özvegy ked­ves, jóindulatú, és nagyon magányos. Szeretne valaki­hez tartozni, szeretne vala­kikkel összejárni. Énnek ér­dekében komoly, körülményei hez képest nagyon is komoly áldozatokat hoz. Vacsorára hív embereket — felkészül a vendéglátásra. De az em­berek félnótásnak vagy meg­szállottnak tartják és ígére­teik ellenére sohasem kere­sik fel. Az özvegy, aki hisz az emberekben, magyaráza­tot keres. Baj történt velük?... Elütötte őket egy autó?... Gyilkosság?... Emberrablás?... Rendőrség... Nyomozás. Jogi szempont­ból nem létező, lezáratásra ítélt, de lezárhatatlan ügy. Mindenki belebonyolódik és bár végül mindenki segíteni akar, nagyon is bizonytalan megoldás születik... „Az özvegy és a százados” hosszú, elemző kritikát érde­melne, de bevallom, fp4fct, megtekintése után néhány órával nem tudom elemezni. Túl sok minden van benne, olyan igaz és lelkiismeret- furdaló dolog amelyben mi, mindannyian, a sok esetben közömbös világbűnösök va­gyunk. Amikor kijövünk a moziból szeretnénk valamit tenni. És mindannyian úgy érezzük, hogy mint a film­ben láttuk — eltűnt embe­rekből újra feltűnt emberek­ké válunk. Akik eltűntek — feltűnnek. Ez a fő és mindaz, ami vele jár, ami mögötte van, ez „Az özvegy és a száza­dos”. A figyelemre méltó művek, néha ilyen kis különbségekre épülnek... (fenyvesi) Vendégnek tizenkét országból Színészek, rendezők, filmesek és filmrajongók nende vendégei az Állami Áruházban gyei lap is tudósítókat küldött a szemlére. * öt nyugati, hét szocialista országból jöttek a pécsi szem­lére vendégek: újságírók, kri­tikusok, esztéták, rendezők, operatőrök, színészek. A kül­földi vendégek — pillanatnyi­lag harmincötén — túlnyomó- részt ott voltak a délelőtti vi­tán is. A Szovjetunióból ér­kezett delegációnak Lev Ku- lidzsánov rendező, a szovjet filmművészek szövetségének elnöke a vezetője. Vele érke­zett Marlen Hujicev és Igor Talankin és Vaszilij Orgyinsz- kij rendezők, Ludmilla Pa- gozseva, az Iszkusztvo Kinő főszerkesztője és Fanny A. Gecelovics, a filmművészszö­vetség munkatársa. Franciaor­szágot Plnlippe Haudiquet pá­rizsi kritikus és Szabó László kritikus képviselik, Roland, Desné professzor előrelátható­lag csütörtökön érkezik. A nyugatnémet Hans Höhn, a Variety című amerikai lap tu­dósítója, a svájci Róbert Schdr pedig a Dér Bund című lap tudósítója. Ausztriából Ottó Wladika kultúrtanácsos, újságíró, a Bécsi Fesztivál igazgatója, Spanyolországból pedig Antonío Morales újság­író, film-külkereskedelmi szak­ember érkezett. Itt van a po­zsonyi Új Szó kritikusa. Fo­nók Zoltán, a kolozsvári Ütünk szerkesztője, Mikó Ervin író, az újvidéki Magyar Szó kriti­kusa, Ládi István. Romániá­ból érkezett még Francisc Munteanu író, 'rendező, a ro­mán filmművészek szövetségé­nek alelnöke. Jugoszláviát előreláthatólag ketten képvi­selik, Csehszlovákiát pedig: Peter Hirsch filmesztéta, Jú­lius Jasso és Zdenek Sirovy rendező. A lengyel Passendor- fer, a neves rendező kíséreté­ben eljött a szemlére Jón Laskowsky és Jerzy Stawicki operatőrök, Konrad Eberhardt és Zbygniew Klaczinszky kri­tikusok —, de ne felejtsük ki Krystyna Mikolajewskát sem, aki máris meghódította a pé­csi nézők szívét. Bulgáriából itt van Vera Naidonova kri­tikus, Eduard Zahariev ren­dező és Hristo Viltchanov ope­ratőr, az NDK-ból pedig Já­nos Veiczi és Ralf Kirsten rendezők, valamint Rosemaríe Rehahn kritikus. A hivatalos programot, bár­milyen zsúfolt is, máris „ki­egészítik” azok a spontán programok, amelyek a film­rajongók kedvére vannak. Ne beszéljünk most az autogram­gyűjtők népes csapatáról, mert most még viszonylag csönd van. Legalábbis ezt mondják azok, akik tudják, milyen egy igazi „roham”. A filmrajongők között is feltűnt az a magyar kislány, aki útitáskával állított be a szervezőirodára, elmondván, hogy kint Párizsban tanul, de most épp itthon van Pesten, s hallotta, hogy van a szemle, hát leutazott. Ha lehetne va­lami érdekes - filmhez jegyet kapni! Mondták, hogy prog­ramváltozás van, Antonioni filmjét, a Nagyítást még ma nem vetítik. Nem baj, mond­ta a kislány, azt úgy is látta már kétszer Párizsban ... Apropó, a Nagyítás! A fil­met kicsit késve, hétfőn cso­magolták, és adták postára. Hétfőn Madridban, kedden Párizsban volt a film, szerdá­ra Budapestre ér, és csütörtö­kön már a program szerint vetítik Pécsett! A filmrajongók tegnap dél­előtt egyszerre találkozhattak néhány kedvencükkel: Psota Irén, Neményi Mária és Bá­lint Tamás, Tamási Eszterrel együtt az Állami Áruházba mentek körülnézni. Talán még vásároltak is volna valamit, de az autograrhkérők pillana­tok alatt körülvették őket. Megjelent az Állami Áruház mind a kilenc szocialista bri­gádja és a vendégek sorra be­írtak néhány kedves sort a brigádnaplóba. De jutott az aláírásokból az áruház vá­sárlóinak is. Az Állami Zeneiskola énektanszakának hangversenye A Pécsi Állami Liszt Fe­renc Zeneiskola énektansza­ka szombaton délután Va­sas Il-n, a Petőfi Sándor Művelődési Házban hang­versenyezett. A nagyobb­részt diákokból összetevő­dött közönség őszinte sze­retettel fogadta a 28 tagú együttest, amelynek nem egy tagja figyelemre méltó tel­jesítményével túl van már a szárnypróbálgatáson. Ug­rásszerűen fejlődik az ének tanszak, némelyik produk­ciója elbírja már a legtel­jesebb nyilvánosságot is s a tanszak látogatói váro­sunk mind komolyabban számbavehető zenészei kö­zé emelkednek. Nemcsak azért volt nagy sikerük, mivel a peremvidékek kul­turális ellátottsága kicsiny, hanem főleg azért, mert a hallgatóság megérezte, hogy rendkívül gondos felkészü­lés előzte meg fellépésüket s hogy a szereplők — szó­listák és kórustagok egy­aránt — megbecsülték a tudásúk bemutatására alkal mát adó intézményt sugal- latos, rajongó teljesítmé­nyükkel, amelyből kicsen­dül az az alapmotívum, hogy legnagyobb szenvedé­lyük az éneklés. A szólisták közül kivált Detrích. Pál, Lengyel Mar­git, Papp Márta Gyöngyi és Rihmer Károly. Igen kel­lemes meglepetést keltett a növendékekből alakult ka­marakórus, városunk leg­fiatalabb énekes testületé. A műsort zenetörténeti ismertetésbe ágyazta Huba János tanár, aki a rende­ző Vasasi Zenebarátok Kö­re vezetője. Megtudtuk tő­le például azt, hogy néhány éve minden kétséget kizá­róan megtalálták Bécs egyik felhagyott temetőjében Mo­zart holtte temet! A kart vezette és zongorán kísért, valamint a mecseki bányá­szok tiszteletére, Károlyi Amy versére írt „Bányá­szok dalá”-val és két nagy­szabású magyar népdalfel- ( dolgozásával feltűnt Veress ) Endre tanszakvezető tanár. képet fest a polgárháború bizonyos időszakairól, de nincs oka, hogy megfossza teljes realitásától az embernek em­ber elleni küzdelmét. S még­sem az öldöklésről csinálta filmjét, amely már-már sze­mélytelenné vált a harcokban, mert a harcok súlyosságában ott húzódik végig,, egy percig sem lankadva a vöröskatonók, az internacionalisták belső ki­mondatlan igazsága; saját életüket védve (vagy feláldoz­va) és a fehérgárdistákét ki­oltva küzdenek a proletárfor­radalomért rendíthetetlen el- ! szántsággal. Anélkül, hogy er- j ről egyetlen szót is szólnának : a filmben. dezéseket tartogat, aki pedig \ látta, az ugyan észrevesz né- j hány ismétlődést — a zene; szinte teljes hiányát, a kiszol- | gáltatott meztelenség látvá­nyát. a dialógusok zárt, csak! utalásokra szorítkozó rendsze- j rét — de gondos figyelem ; mellett bepillanthat egy ér- j delces tehetségű rendező vilá­gába, amelynek feltárásához j ezúttal olyan kitűnő művé-; szék álltak rendelkezésére, í mint Hernádi Gyula író, az operatőr Somló Tamás és a nemzetközi színészkollektíva, élén a lengyel Krystyna Mi- | kolajewskával. A Csillagosok, katonák a maga sodró problémáival ; egviitt jelentős film, mely | művészien és bonyolult való-! ságában idézi fel a polgárhá- i ború idejét, atmoszféráját. Thiery Árpád 1 A tegnapi program egyik érdekessége volt Losey Baleset című, cannes-i különdíjas filmjének bemutatása. Az idei szemle második ősbemutatója is megtörtént, Palásthy György Az özvegy és a százados című filmjét fél 7 órakor vetítették a Kossuth moziban. A Fejős Pál-sorozatban tegnap két fil­met mutattak be, az eredeti­leg is tervezett Utolsó előadást és a Nagy város mostoháit, amelyet időközben sikerült megszerezni. Tegnap már vi­déki bemutatókra is sor ke­rült, este 6 órakor Bolyban Az özvegy és a százados, Szi­getváron pedig a Csillagosok, katonák került műsorra. A szemle vendégeinek 23.30 órakor a pécsi Bóbita Báb­együttes adott műsort a Pannónia Szálló nagytermé­ben. A nagyterem egyben a vendégek „pihenő helye”. A teremben egy „emlékfalat” ál­lítottak föl. amelyre már teg­nap több művész felírta a nevét. A tegnapi gálaesten már szép számban megjelentek filmszínészek, rendezők, ope­ratőrök, kritikusok, köztük a már említett neves külföldi filmesztéták, kritikusok, új­ságírók is. Teljes „névsort” adni ezekben a napokban meg­lehetősen nehéz volna, hiszen Básít Lajos például hétfő este itt volt ugyan, de délelőtt visszament Pestre, Psota Irént pedig fellépés szólította Sze­gedre a déli órákban. A szí­nészek közül többek között Pécsett vannak Madaras Jó­zsef, Szilágyi Tibor, Koncz Gábor, Földi Teri, Neményi Mária, Bálint Tamás, Szendrő József és tegnap megérkezett Latinovits Zoltán is. Itt van Bernadette Lafonte francia színésznő, a televíziónak pe­dig két munkatársa, Tamási Eszter és Varga József. Szem­lefilmek, most bemutatott vagy premier előtt álló filmek ren­dezői, operatőrök és „nem ér­dekelt” rendezők közül csak pár nevet: Fábri Zoltán, Ko­vács András, Jancsó Miklós, Kása Ferenc, Szabó István, Bacsó Péter, Gertler Viktor, Hintsch György, Palásthy György, Banovich Tamás, Il­lés György, Forgács Ottó, Szé- csényi Ferenc. A társművésze­tek is elég szép számban kép­viseltették magukat: Hubay Miklós író, Hernádi Gyula író, Szervánszky Endre zene­szerző, Vili Tibor szobrász személyében többek között. Végül csaknem valamennyi hazai lap, köztük több me-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom