Dunántúli Napló, 1967. október (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-10-20 / 248. szám

1981. OKTOBER 20. 6 napló ;Wí újság n szövetségekben? A labdarúgó-bajnokságok a nagy hajrá előtt — Az ökölvívók nein tűrik a renitenskedő szurkolót — Zsúfolt program a tornászoknál A labdarúgó bajnokság lassan a hajrához közeledik. Érthető, hogy a Baranya megyei Labda­rúgó Szövetségben is ez most a fő beszédtéma. Ennek jegyében már most, jó előre, felhívták az NB in-as és a megyei I. o. csa­patok figyelmét, hogy az őszi for­duló utolsó három mérkőzését azonos időpontban, a legkésőbbi kezdési idővel kell minden csa­patnak lejátszani. Mindemellett megjegyezték, hogy a bajnoksá­gok simán folynak. Változatlanul kedvező a fegyelmi helyzet. Ezen éberen őrködnek is. Ha valaki ezt a sorozatot a hajrában meg akarja szakítani. arra kemény büntetés vár. „Tisztában vagyunk azzal — vetette közbe Gálosi Fe­renc főtitkár —, hogy a finisben nemcsak a játékosok, hanem a szurkolók is hamar elvesztik fe­jüket. Ezért tartjuk szükségesnek mindezeket kellő időben leszö­gezni.’^ Feljutás és kiesés A szövetség vezetői szerűit éles harcra van még kilátás a hátra­lévő találkozókon. Hiszen az NB m-ban négy bajnok- és hat (de lehet hét is) kieső jelölt van. A két csoportos megyei I. o. végső állását pedig az teszi érdekessé, hogy nemcsak a baj nők jelöltek­nek kell küzdeni a feljutásért, hanem sok csapatnak a jövő évi összevont megyei I o-ba való be­kerülésért is. A keleti részen Boly csoportelsősége nem látszik vitásnak. A nyugati részen az első helyezésért annál nagyobb küzdelem várható. Siklós, Sziget­vár. Mágocs és a Kesztyűgyár közül bármelyik megelőzheti vég­ső soron a többieket. Roppant érdekesen alakulhat az 1968. évi megyei I. o. mezőnye. Ugyanis az már bizonyosnak látszik, hogy két NB IH-as csapat is ide ke­rül vissza. Ennyi együttessel ter­mészetesen kevesebb maradhat meg az I. oyban, — a mostani megyei I. o. csapatokból. Mindez Lehetségessé teszi, hogy végső fo­kon nemcsak a pont-, hanem a gólarány is dönt. Az sem látszik kétségesnek, hogy egy-két jóne­vű régi együttes így is búcsút mond a megyei I. osztálynak. — És ha úgy alakul a helyzet, hogy páratlan számú együttes juthat fel az összevont bajnok­ságba, melyik csoportból kerül eggyel több a jövő évi L o-ba? ~~ tettük fel a kérdést. — Világosan szabályozták ezt is m versenykiírásban — kaptuk a választ. — Az, amelyik jobb pont- és gólaránnyal rendelkezik. Érdemes tehát a 7., 8. helyezet­teknek még erre is gondolni. Még érdekességként jegyeztük fel, hogy jövőre az ifjúsági bajnok­ságok átszervezése is várható. Hogy ne legyen 20:0-ás eredmény, mint legutóbb a PBTC—Sellye if­júsági bajnoki mérkőzésen, ami- koris a játékvezetőnek 20 perccel a mérkőzés befejezése előtt — komolytalan játék miatt — a mérkőzést le is kellett fújni. Aggodalom a pécsi ökölvívásért A „bunyósokénál is a bajnok­ság vitte a szót. Ottlétünkkor még mindig nagy izgalommal és ag­godalommal tárgyalták a játék­vezetői műhibákkal tarkított Ta­tabánya—PVSK mérkőzést. A szö­vetség vezetői szerint ezzel a ve­reséggel a népszerű vasutas ök­lözök veszélyes zónába kerültek. A kiesés ellen nagyon kell küz­deniük. A szövetség — mint mon­dották — azért kíséri különös fi­gyelemmel a fekete-fehérek sze­replését és azért bír számukra je­lentőséggel a bentmaradásuk, mert Pécs ökölvívó sportjának jövője szempontjából 'ez nagyon is nagy szerepet játszhat. Ha ugyanis a Pécsi Honvéd öklözők- kéi 1968-tól két NB I. B-s csa­pata lenne Pécsnek, az hosszú időre megszilárdítaná és nívóssá tenné e sportág helyzetét a vá­rosban. Nemcsak azért, mert ilyen még nem volt — két NB I. B-s egy vidéki városban —, ha­nem azért is, mert a pécsi szur­kolók már hozzáértővé váltak és igényessé lettek. A közönséget elsősorban a csapatbajnokság ér­dekli. „Titkos vágyunk — tájé­koztatott Sárkány Károly főtit­kár —, hogy ilyen helyzetben nemzetközi kapcsolatainkat is ki­építhetjük. A határokon túllépve — hasonló osztályú együttesek­kel — nemzetközileg is lemérhet­nénk erőviszonyainkat”. Szóba került a szövetségben az is, hogy fegyelmi kérdésünk nincs, de sajnos renitenskedő né­ző aka*i- Ilyen jelenség ütötte fel ismételten a fejét a Tatabánya— PVSK összecsapáson. „Nem tűr­jük az ilyenfajta bírósértegetése­ket — hangoztatták a szövetség illetékesei. — Ezeket a megnyi­latkozásokat a legnagyobb erély- lyel elfojtjuk.” Az ilyen szurkoló — mondották — csak az egyesü­let kárát okozza. Ha idegenbe Kézilabda NB i . 9*61 csapatok: Férfi csapatok: le Bp. Spart. 25 20 2 3 219:164 42 1. Bp. Honv. 25 19 2 3 469:353 41 2. FTC 25 18 1 6 185:112 37 2. Bp. Spart. 25 18 4 3 410:324 40 3. Vasas 25 15 5 5 244:170 35 3. Győri T. 25 15 8 2 372:290 33 4. Pécsi B. 25 14 4 7 231:178 32 4. Elektromos 25 11 5 9 397:381 27 5. TFSE 25 13 2 10 200:183 28 5. TFSE 25 12 1 12 430:395 25 6. Győri T. 25 11 3 11 162:165 25 6. Pécsi B. 25 11 3 11 445:423 25 7. Veszprém 25 11 1 13 188:194 23 7. Csepel 25 11 3 11 437:439 25 8. ózdi K. 25 9 4 12 206:224 22 8. Győri ETO 25 8 5 12 406:408 21 9. Csepel 25 9 3 13 187:206 21 9. U. Dózsa 25 10 — 15 430:456 20 10. Bp. Postás 25 8 4 13 151:170 20 10. özdi K. 25 9 2 14 426:494 20 11. BGSC 25 8 4 13 121:153 20 11. Tatabánya 25 9 1 15 410:479 19 12. Goldberger 25 8 2 15 174:219 18 12. Debrecen 25 8 2 15 459:492 18 13. Tatabánya 25 7 — 18 161:207 14 13. Bp. V. Met. 25 8 1 16 387:407 17 14. Híradót. 25 6 1 18 158:242 13 14. Martfű 25 6 2 17 404:541 14 megy a csapat, a nem felejtő já­tékvezetőtől — hiszen az is csak ember — kettősen kaphatja vissza a hazai sértegetéseket. Megyei viszonylatban a szövet­ség a fiatalokat, különösen pedig a mohácsiakat figyeli élénken. Utánpótlás szempontjából a Duna- partiak mindig élen jártak. őszi tornaversenyek Farkas György a Megyei Torna Szövetség elnöke ezzel fogadott: — Megindultak az őszi torna- versenyek. Mindkét nemben, min­den korban és az összes osztály­ban. Szombat, vasárnaponként egész decemberig egyfolytában verseny versenyt követ. A prog­ram zsúfolt. Megtudtuk a továbbiakban, hogy bár bő a versenyalkalom, sok sportkör nem él a lehetősé­gekkel. Például az országos női bajnokságokra — ismeretlen okok miatt — csupán három n. o. női és két I. o. leánycsapat nevezése történt. Mosonmagyaróváron a férfi bajnokságok élénkebb ér­deklődés mellett zajlottak. Ettől függetlenül, az ország különböző városaiban folynak a különböző osztályú bajnokságok, hogy végül novemberben és decemberben Budapesten az országos bajnoksá­gon eldőljön: kik a legjobbak? A pécsi színeket egyébként az egyes bajnokságokon az alábbi egyesületekből összeállított torná­szok képviselik: Felnőtt I. o. női: BTC. PVSK. Felnőtt H. o. női: Tanárképző Főiskola. Ifjúsági I. o. leány: BTC. Felnőtt ÉT. o. férfi: Tanárképző Főiskola. Ifjúsági n. o. fiú: PVSK. Serdülő I. és H. o. fiú és leány; PVSK, BTC, Sport­iskola. i Végül arról értesültünk, hogy a Sportiskola újjászervezi a tor­naszakosztályát. A szövetségben sokat várnak ettől. Ha a szerve­zés jól sikerül, a sportág serdülő tornászaival igen egészséges vér­keringést indíthat meg. Dr. Pazar Ferenc Az elődök nyomdohain egyre feljebb A Honvéd Steinmetz SE száznál több sportolója és szurkolója gyűlt össze a Fegyveres Erők Klubjában, hogy élve jogával döntsön az új vezetőség személyi összetételét és a jövő cél­kitűzéseit Illetően. A közel négy éve újjá­alakult Steinmetz SE ered­ményei nyitott könyvként fekszenek megyénk sport­kedvelői előtt. Négy év alatt, két szakosztály ver­senyein az ökölvívók és labdarúgók küzdötték fel magukat az NB H-be és az NB m-ba. ökölvívóik egy éves NB n-es szereplés után a legjobb úton ha­ladnak, hogy eggyel ma­gasabb osztályba, az NB I. B-be jussanak. Röplab- dásaik megnyerték a me­gyei bajnokságot, s az osz­tályozókon kísérelhetik meg az NB H-be jutást. A te- kézök is szép sikereket érnek el a megyei bajnok­ságban, legutóbb pedig a nyolc csapat részvételével megrendezett Steinmetz Kupa elnyerésével bizo­nyítottak. A közgyűlésen Lengyel János elnök elé­gedetten nyilatkozott az eredményekről, beszédében azonban új célokat, fel­adatokat is megszabott. Az elsődleges cél, biztosítani a tényleges katonai szolgá­latot teljesítő fiatalok spor­tolási lehetőségeit, a minő­ségi szakosztályok tovább­fejlesztését. Szükségesnek tartják a tömegsport további kiszé­lesítését, a sportegyesüle­ten belül a párt- és KISZ- csoportok létrehozását, az edző tanács megalakítását. A közgyűlés — melyen több polgári foglalkozású spor­toló és szurkoló is felszó­lalt — helyesléssel vette tudomásul a vezetők el­képzeléseit és biztosította az újjáválasztott vezetőket további támogatásukról. Az új megválasztott el­nökség döntése értelmében a jövőben Gróf Ferenc lát­ja el a sportegyesület el­nöki tisztét és teendőit. Eszéki asztaiiteniszezök Pécsett Eszéki asztaiiteniszezök versenyeznek Pécsett. A sportolók pénteken délelőtt 9 órakor az Ércbányász műszaki klub­jában az NB I-ben szereplő Ércbányász csapatával játszanak, szombaton délután fél 3 órakor pedig a Bőrgyár kultúrtermében a BTC lesz a vendégek ellenfele. A bét végén rendezik meg Salgótarjánban a vidéki asztaliteniszezők tizek bajnokságát. Az Ércbányász SC három versenyzője. Arató, dr. Horváth, Balázs mellett dr. Kőhalmi (PEAC) nyert meghívást a viadalra. Arató és dr. Horváth részt vesz az október 27-én kezdődő legnagyobb hazai asztalitenisz versenyen, a magyar nemzetközi bajnoksá­gon is. Innen—onnan A Pécsi Dózsa labdarúgói a Diósgyőri VTK ellen készülőd­nek. A csapat hétközi edzőmér­kőzését Baján vívta. A pécsi lila­fehérek ellenfele az NB m-ban szereplő Bajai Vasas MTE volt. l:0-ás félidő után a Dózsa 3:2 arányban győzött Rónai 2, és Tö­rök góljával. A bajaiak lelkesen játszottak, jó edzőpartnernek bi­zonyultak. * A Honvéd nyerte mindkét atlé­tikai bajnoki pontversenyt a Va­sas előtt. A férfiaknál a Baranya megyei szakosztályok közül a PVSK szerepelt a legjobban, mély a 18. helyen végzett. A nőknél a komlóiak szerepeltek a legjobban, a 14. helyet szerezték meg. A férfi pontversenyben 93, köztük 66 vi­déki, a nőiben 72, köztük 51 vi­déki egyesület szerzett pontot. A kosárlabda NB n-ben befe­jezéshez közelednek a bajnokság küzdelmei. A női csapatoknál a Szigetvári Vörös Meteor emberi számítás szerint már megnyerte bajnokságot. A második helye­zett Egyesült Gyógyszer előtt öt ponttal vezet a szigetvári csapat. A PVSK a negyedik, a Tanárkép­ző Főiskola a 11., a PEAC a 12. A két csapat közül a PEAC már biztosan kiesett, de a főiskolás lányok is aligha tudják elkerül­ni a kiesést. A férficsapatoknál Szigetvár sorsa látszik megpecsé- telődöttnek, de a főiskolás férfi­csapat is a kieső zónában tanyá­zik. Egy férfimérkőzés a legutób­bi fordulóból: Szegedi Postás- Szigetvár 84:77. Egy tehetséges fiatal Röplabda NB II. állása férfiak Nők L Zalaegerszeg 22 19 3 59:21 «1 1. Kap. fiend. 22 21 1 64:17 43 2. MTK 22 16 6 58:23 38 2. MTK 22 20 2 62:22 42 3. Győri ETO 22 15 7 51:30 37 3. Győri Dózsa 22 16 6 56:27 38 4. Pécsi Dózsa 22 13 9 46:38 35 4. Szomb. Haladás 21 13 8 44:33 34 5. BNA 22 12 10 45:41 34 5. Bp. Építők 22 12 10 46:38 34 6. Kap. Dózsa 23 11 12 45:47 34 6. Kap. Ruha 21 12 9 50:31 33 7. MMG 22 11 11 45:44 33 7. Postatáviró 22 9 13 35:45 31 8. Veszprém 22 11 11 41:47 33 8. Beloiannisz 22 9 13 36:47 31 9. Testvériség 21 11 10 44:42 32 9. OSC 22 9 13 38:49 31 10. Győri Dózsa 23 8 15 39:50 31 10. Pécsi EAC 21 9 12 32:42 30 11. Pénzügyőr 22 8 14 34:52 30 11. Szomb. Sp. 22 7 15 32:53 29 12. Bp. Postás 21 8 13 38:47 29 12. MOGAAC 21 7 14 32:45 28 13. Nagykan. D. 22 6 16 29:54 28 13. Pécsi Dózsa 22 6 16 30:52 28 14. Komlói Dózsa 22 5 17 25:63 27 14. János kórház 22 1 21 7:63 23 Ürmös János István, a Komlói Bányász atlétája nagyszerű ered­ményt ért el az országos serdülő atlétikai bajnokságon. A 2000 mé­teres síkfutásban 5:44.6 mp-cel a legjobb serdülő eredménnyel nyert bajnokságot. Edzője, Fogarassy Sándor féltő gonddal irányítja a fiatal sportoló edzéseit. Ürmös tehetséges, szor­galmas, jó szellemű versenyző, aki nemcsak a sportpályán, de a tanulásban is megállja a helyét. Jövőre tesz szakmünkás-vizsgát. ! De más célt is tűzött maga elé. | Az ifjúsági válogatottságot. Ké­pességei alapján ehhez minden | reménye meg lehet. ; A komlóiak Dudás István, a Bányász kitűnő válogatott közép- : távfutójának utódját látják benne. ' Az ő biztatására kezdett el atlé- tizální 1966 nyarán, és azóta is egyik legszorgalmasabb láto­gatója a kökönyösi pályának. FOTELAGY, epedarugös ágybetét, modern garnitú­ra (5 db 3 9 50 Ft-tól) RÉSZLETRE IS! VAJTA kárpitos. Pécs. Déryné utca 11 szám Telefon- 36-75 Különbé járatú szobába férfitársat keresek, lehet diák is. Engels u. 45. Eladnám Komló Újtelep, Nyár u. 4,'2. 6zámú la­kosomat szolgálati lakás­cserével. Érdeklődni le­hat, délutáni 3 órától. Háromszobás, konyhás, spöizos családi ház mel­léképületekkel, 800 négy­szögöl telekikel azonnal be költözhetően eladó. Csíkós- tötfcös, József A. u. 6. Eladnám Pécs, Surányi M. u. 48. sz. alatti tel­kemet. Érdeklődni Berecz Károly, Bp. VIII., József krt. 35. Kukoricát és egyéb sz»­raestermónyt vásárolunk. Kiszáilításárófl gemdotíko. dunk. Ár megegyezés sze­rint. Böhönyei Állami Gazdaság., Böhönye. (So­mágy megye) Tel.: Böhö. nye. 14,__________________ Eladó beköltözhetően 2 szcba, asszkomfortos, /sau- terinc*3, 105 nágysziögödöin Lévő családi ház. Rártfa utca 4.______________ Vaskapó horgán yzott le­mez, fürdőik ád, kihúzható uagyasztal eladó. Mártí­rok útja 23._______________ Egy szoba, konyháé, élés­kamrás, kertes, fél ház­rész. PIK lakáscserével eladó. „Nem hegyen’' jel­igére. a Hunyadi u. hir­detőbe. ___________________ Vi llamos Erőmű Tervező ás Szerelő Vállalat felvé­telre keres vidékre, vál­tozó munkahelyre, villany- szerelőket, címfestőket, .segéd műnk ásókat, lakato­sokat, festő és mázoló kát munkásszállással és napidíjjal, VERTESZ. — Rp. XI., Fehérvári út 10S—H2._®._____________ Rá dfalva községben két- szoba. konyha, kamra és gazdasági épületek, azon. nal beköltözhetően, sürgő­sen eladó. Az épület cse­repes. villany van. Ára 28 ezer. Kálmán Péter K sz. Baraaiya megye. fcpfttfa és Me M. — | Damjanich u. 1. szám. Kerítésanyag 20 ée 25-ös szögvas eladó. „20—25” jeligére a Sáliéi utcai hirdetőbe. _________________ Ga rázs kiadó Vadasa ut 6. (Zsola&y felett.) Skoda, vagy Trabant Combit nulla kilométer­rel vagy rövid időn belül leszállítandó utalványt átvennék. ,,601-es” jel­igére a Sállal utcád hir­detőbe._____________________ Kü lönbé járatú, távfűtése« szoba két fő részére ki­adó. Telefon: 18-00, 8— 16 óráig SZTK-ügyirJtézó. Radnóti M. 19. ZV/i. « után,_____________________ CF-es Trabant Combi 32 ezerért eladó. Kürt u. 4. sz. Garázs. Sötét, » állapotban hévé háló, Mefkalor olajkályha, rézüst eladó. Előd u. 6. Gyárvár ős._________________ 6 éve» telepítésű szőlő és barackos rácvárosi temp­lom felett. 1217 négyszögöl megosztva le eladó. Érdek lődmd; Mifalóg utca 3. az. Gyakorlott építésztechnikus elhelyezkedne nagyobb tsz-ben vagy állami gaz­daságban. ,,Lakás szüksé­ges 1404” jeligére a SaJU laj utcai hirdetőbe. Eperpalánta legkorábbi, nagy szemű, Esterházy óriásszeanü, későbbi 30 fillér. Egresbokor nagy- szemű fehér 4 forint. — Postán is küldök. Házhely kombináltbútor. ház azon­nal beköltözhetően!, olcsón eladó. Kovácstelop, Urögi fasor 64. Jó állapotban lévő fe&e­te Pannónia motorkerék­pár eladó. Borbála telep 50. szám. Köz ép termetre külföldi, új bőrkabát, bőrzakó el­adó. Szentlörinc, Táncsics u. 9. Újtelep. Művezető, műszaki veze­tő beosztásban dolgozott 7 éves gyakorlattal ren­delkező építésztechnikus állást változtatna Pécsett. .. Lakás szükséges’» Jeligé­re a Sallai ucal hirde­tőbe. A MAGTAR AUTÓKLUB helyi csoportja 1967. október 21-én, szom­baton este 8 órai kezdettel az OLIMPIA ÉTTEREM összes helyiségében tartja az autósok szüreti bálját Műsor Tánczene Cigányzene KRESZ-totó Szépségverseny A bál zártkörű. Jegyek igényelhetők a klub irodájában (Pécs, Széchenyi tér L). Gumikerekű (4-6 t) lovaskocsik, traktorvontatásra is alkal­masak, valamint lovak, ló­szerszámok és egyéb lovas­felszerelések tsz-ek és ál­lami gazdaságok részére ELADOK Fővárosi Szállítási Váll. Anyagosztálya Bp.. V., Marx tér 7. Telefon: 310-143. Skoda Octavta Super d­adtó. Szigeti út 158. Vennék betvároöhoz kö­zel gyümölcsöst, vagy szőlőt, lakható kisebb épülettel. „Emese” jeligé­re a Sallai utcai hirde­tőbe. ______________________ Eg ysaoba, összkomfortos, vagy garzonila-kást keresete magas költségtérítéssel. ,, összkomfort” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Pogányban kertes családi ház és egy Jawa Ideád motorkerékpár eladó. — Érdeklődni; Pécs, Újhegy. Szöcske út 2/a,__________ El adó 515 négyszögöl szőlő (Ürög) Alsóhegy 42. sz., építésre alkalmas. — Villany, víz van. Érdefc­lődni: ott, Tóthnál.___ Ir habujirfa Soözép^armefcrB eladó. Fefcőfaavl utca 7. Wéber. Nagy harsány ban komplett kováasszerszáni ekxdó. — Kissné. Fotelok, szőkék, aszta, lök, csillár, sötét szekrény, ke­veset használt, helyszűke miatt eladóik. Mecsekalja Állomás 22. veeúti so­rompó mellett,__________ Há rmasszckrény eladó. — Építők útja 17/B. főld­szlm/t 1. Pruoser._______­Eg y kis különibejáratú szoba kiadó. Gyennafctelerj házaspárnak is. Mihály u. 15/1. szám.____________ Sz övetkezeti 2 és félszo­bás I—H. emeleti lakást átvennék sürgősen. „Biz­tos megegyezünk” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Pellérden Dózsa György út 75. szám alatt 600 négyszögöl területen fekvő összkomfortos új ház el. adó.________________________ Eg y szoba., konyha, élés­kamráé házrész sürgősen eladó. PéossEabolcB, Sza­badságharc n, SS. Lá­zárék. Ír «eh, gyermek mély. ■kocsi és egy orkán myúl- présmes koasíbunda eladó. Gádor. Anna u. a8. Eternit pala új. 68 db. kisvaeúú sín 4 méter el­adó. Tóth László. K»- detoctol IS. Egy csehszlovák Tátrán motorkerékpár újszerű állapotban eladó. Bajcsy Zsilinszky u. 27. ____________ leinformál­ható bejárónőt keresete hetenként három dél­utánra., gépesített; ház­tartásba.______Autóbusz vég­állomásnál, JH. kér., Po llácte M. u. 5., n. em. 3. Telefon: 16-40/991. Elcserélném modem, jö­vedelmező házfelügyelői lakásomat, a város pe­remén. vagy Pécshez kö­zeli tele házért, ahol gaz- d&lfccxind lehet. „Gazdál­kodás” jeligére- & Sallai úti hirdetőbe;. Betegség miatt sürgőse® elcserélném Jövedelme­ző. modem házfelügyelői lakásomat, egy kis szo­ba, konyháért, vagy egy szobáért. „Kórház, tár, vasút környé&e előnyben” jeligére a Sallai úti hir. Két szoba, konyha, mel­lékhelyiséggel kertes ház­rész eladó. GyárvároB, Táltos u. 12. ____________ Ol csón eladó: egy sötét dióözímre fényezett két­ajtós szekrény, egy ágy, 2 ójJeliiSEiakréry, „.Sup- r&phom” lemezjátszó (3 váltós), 40 db niálkró éfc normái hanglemez, két teniszütő. egy fehér vaságy, egy rekamié. fa­rost keretes, két sezlon, egy gyermekrekamfié, „Csibl” fehér, zománco­zott kályha, egy fotel. Kertváros, Pannónia u. 9.. <*L IV órától Lritimarévd etedé két- [ szobás, kertes. családi ház. Rodostó a 18. (Szü­lészet mögött) _____________ Eg y különbé járatú szóba, konyha albérletbe kiadó. Székely Bertalan p. 6L Komló, Som ágcm Dóm­ján utcában 160 négy­szögöl elsőrendű házhely eladó építési engedéllyel. Érdeklődni: Komló. Koa- suth L. u. 60. számban. Gépénmérnöfc tanárt gyakorlattal Wtaéplsfco- lás tanulók korrepetálá­sát vállalná.. Érdeklődni; 13-57 telefonon.___________ 30 0 négyszögöl újtelepi- tésű szőlő fel« termő barackfákkal Aranyhe­gyien eladó. Érdeklődni: 39-75 telefonon.__________ El adó ház. egyszoba, be­költözhető, 337 négyszög­öl gyümölcsössel, részben szőlő, vagy házaspárnak albérletbe kiadó. Péoa, m. kerület, Nagvaakókó, 60. GOÖ” jeligére a Sallai úti hirdetőbe. Beköltözhetően eladó két- szoba, konyháé házrész. RókuaaJj* xl 16. Mm- tekirrfchető héífeüsnm» 16 —20, vasárnap 7—14 óráig._______________________ Azonnal beköltözhető két­szobás házrész eladó. Ko. v ácstelep, Százszorszép u. 10.______________________ Péqs, Donátua felett 800 négyszögöl jó karban' lé­vő szőlő. új. lakható épülettel, egész felszere­léssel, villany, víz bent van. eladó. Érdeklődni: helyszínen, vagy Miklós u. 18. Hegedűs nagymére­tű szoba Öeszkamíartoe lakásomat egyszobás PIK lakásért azóntröszfci dolgozóval. „Térítés nél­kül—1” jeligére a Sal­iai úti hirdetőbe._________ Há lóbútorok, konyha­bútorok. hever ők. réka- miék. csőgami túrák, fo­tel ágyak, vendégágyak. Egyéb príma bútorok Soóky bútorüzletében ol­csón vásárolható. Zsol­na? u. I. Nyugdíja« kereskedése- " gódet fél napra felve- ! szék, bejárati ajtómra j vasredőnyt vételre kére- , sek. Vegyeskereskedő, Siklósi u, 23.______________ Eladó léghűtéses motor. > darálóval. Egy körfűrész, j Külön egy • 16 kalapácsos daráló. csöves tengerire Is jó. gyári, újszerű | állapotban. IcL Stlpáno- ! vics, Kökény 0 Csontod csárda.____________________ 500 négyszögöl sft fek­vésű szőlő a pellérdi elágazónál 22 ezer fo­rintért eladó. Megyeri út 10.___________________ Sz ép modem, oacaó bú­torok vásárolhatók Kór­ház térnél. Alkotmány n. 7. Kisbútorűzlet. _________ 4® o négyszögöl szőlő ak­adó Herbert, Pellérdi elágazás.___________________ Ve szek fcálószobabú to­rokat, hármasszeteré­nyofcet, ágyakat, reka- miéfcat. konyhabútort, szekrényeket,. aezlono­k&t. ágybetéteket. hev©- rőket. csőeraroitúrút, asz­talokat. székeket, Koi- tay. Rákóczi út 48. Vessek mosógépeket, tűz­helyeket. kályhákat, pa­rázstűzhelyeket, varró­gépeket , tea tűzhelyeket, htjikorlcamorzsolót. Kot. tay. Rákóczi út 48. Kertes családi hát 337 négyszögöl telekkel el­adó. Kertváros Bogár U. 39. Kaíor-kályha. kanyhaberendeaás, háló- bútor, rekamié, kombi­nál tszekrény, fotelok eladók. Molnár, Felső­vámház u. 2.___________ Háromszoba összkom­fortos új ház, garázzsal, azonnal beköltözhetően eladó. Kossuth térnél. Tímár __u.__2.______________ An gol nyelvoktatás kez­dőknek 'hft.lfl.dfSflrma.v kü­lönórákban is. Diákok­nak kedvezményesen. Te. lefon- 26-04/87.__________ Sz obafestést, épÜletméL zolást vidéken ée sorau- kívül te vállal Sáfrán, Kossuth út 57. L «m. Csövestül konca kisebb, na­gyobb tételben eladó. Ka- linin u. 47/a. Szél. Belvárosban különbé járatú albérletet keres fiatalem­ber. ..Fürdőszobás” jel­igére a Hunyadi utcai hirdetőbe.________________ El cserélném egy szoba, kom fortos n. emeleti lakáso­mat k étszoba. összkom­fortosra. — Érdeklődni: Boltlvköe 4. Virágüzlet. N Az MSZMP Baranya mesyct Bizottsága és a Megyei Tanács la Dia. rOazerKesztOt Vaavtrl Perene Szerkesztőségi Pécs. Hunyadi át 11. teWpB! is-», IR-sj ai-«s. go-ii Belpolitikai rovatt n-w / Kiadja a Baranya megy** UipkladO Vállalat Felelős Madd* Bnoo K á itlf fOaddhJvatalt Pécs, Hunyadi <W fi Tel.: 15-32. 15-». 21-50 SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy M O. 16. P. v.s Melles Rezső Ten esz ti 1 a Magyar Poéta Előfizetheti a postám vatalofcnál és a kézbesítőknél Előfizetési dl) egy hónapra 13 ft Indexszám: 35 OM

Next

/
Oldalképek
Tartalom