Dunántúli Napló, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-05 / 209. szám

ruciplö 1967. SZEPTEMBER 5. Kádár 3ános fogadta a uüoszlá* nagyköve'et Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz- ponti Bizottság első titkára hétfőn fogadta Géza Tikvicki jugoszláv nagykövetet. A nagy követ tájékoztatást adott Jo- szip Broz Titonak. a Jugosz- láv Szocialista Szövetségi Köz- társaság elnökének egyes kö- zel-keleti országban tett látó- gatásáról. TANÉVNYITÓ A PARTISKOLAN Tegnap délután Snnepélyes tanév- nyitóval megkez- dődött a pártisko- lai oktatás. Az is- kóla dísztermében megjelent Rapai Gyula elvtárs, a Megyei Pártbi- zottság első titká- ra és Szentirányi József elvtárs, a pártbizottság ősz- tályvezetője. Az egyéves tagoza- tón kilencven, az öthónapos tanfo- lyamon hatvan hallgató kezdi meg tanulmá- nyait. Szovjet firlstacsoport Pécsett A Ívovi területről 35 tagú szovjet turistacsoport ér- kezeit szombaton Pccsre, — I. N. Poíajcsuk, a .,ovi te- rületi pártbizottság osztályvezető helyettesének vezetésével. A csoportban vannak pártmunkások, tanácsi apparátus- bán, a szövetkezeti kereskedelemben dolgozók, valamint csernovográdi bányászok. Vendégeink reszt vettek vasárnap Pccsszaböieson a bányásznapi ünnepségen. A csoportban lévő pártmunkásokat tegnap fogadta Eapai Gyula, a Me- gyei Pártbizottság első titkára. A fogadáson részt vett dr. Csendc3 Lajos, a Megyei Pártbizottság titkára, valamint Wieder Béla, a Városi Pártbizottság titkára. A cscrnovog- rádi bányászok a Mecseki Bányák üzemeiben tettek látó- gatást, a csopcrt kereskedelmi dolgozóit pedig a MÉSZÖV vezetői fogadták majd meglátogattak néhány szövetkezeti egységet. A turisták közül többen a tanácsi apparátusban dolgoznak, őket tegnap délután Sztcrgár János, a Haza- fias Népfront megyei titkára fogadta. A fogadáson részt vettek a Hazafias Népfront munkatársai, a pécsi városi és járási tanács vezetői, valamint Komló és Szigetvár vá- ros tanácsának vezetői. Szovjet vendégeink ma és holnap a megyével ismer- kednek, majd csütörtökön utaznak el Pécsről. Víűasstási komédia Dél-Vietnamban Mint ismeretes. Washington nem kötelezte el magát Thieu ígéretei mellett. A tábornok korábban azt mondotta: meg- választása esetén kérni fogja a bombázások ideiglenes szü- neteltetését. Thieu — szemmel láthatóan amerikai befolyásra — máris módosította eredeti kijelentéseit, s jelenleg csu- pán azt ígéri, hogy ameny- nyiben ״kedvező előjeleket lát”, javasolni fogja a bőm- bázási szünetet. N mm a bőrindss gyilkos ólán Párizs: A boncolástól és a laboratóriumi vizsgála- toktól vár a párizsi bűnügyi rendőrség valamilyen nyomra vezető adatot a francia fővá- ros lyoni pályaudvarán pén- teken felfedezett bőröndös gyilkosság eddig ismeretlen áldozatára vonatkozóan. Mid- tán a pénteken megtalált törzs és karok után szómba- tón egy másik, ugyancsak a pályaudvar csomagmegőrzőié- ben elhelyezett bőröndben a kb. 30—40 éves nő lábait is megtalálták, továbbra is lázasan keresik az áldozat fe- jét. Átvizsgálják a francia rendőrség ujjlenyomattárát is, mert a holttest jobbkezén épen maradt a bőr, és si- került ujjlenyomatot készí- teni róla.' Ha az áldozat nem szerepel a bűnügyi nyilván- tartásban, az ujjlenyomatokat összehasonlítják az utóbbi időben eltűnt nők ujjlenyo- mataival. Ez azonban csak akkor vezethet nyomra, ha az eltűnést bejelentették. A rendőrség eddig mindössze annyit tudott megállapítani, hogy a szerencsétlen nő kö- rülbelül 160 centiméter ma- gas lehetett. Washington. Amerikai részről hétfőn délig nem hangzott el hiva- talos állásfoglalás a dél-viet- nami választási komédia ״eredményeiről”, mivel hétfő munkaszüneti nap volt az Egyesült Államokban. Egyes politikusok azonban máris vé- leményt nyilvánítottak. John Mccormack, az amerikai kép- viselőház elnöke például ״a demokrácia győzelmének” mi- nősítette a választást. Wayne Morse oregoni szenátor, a vietnami háború közismert ellenfele viszont kijelentette: Thieu ״győzelme” ״totalitá- riánus eszközök igénybe vé- telének az eredménye”. Meg- figyelők nem tartják kizárt- nak, hogy a dél-vietnamj ״el- nők” rövidesen meghívást kap Washingtonba. Amerikai részről a válasz- tási komédiát arra akarják felhasználni, hogy mintegy törvényesítsék az amerikai intervenciót, esetleg szerződé- sekkel ״legalizálják” az ame- rikai csapatok beavatkozását a háborúba. Washingtonban nem! idegességgel várják, mi lesz az eddigi diktátor, Ky tábornok magatartása, s nem kerülhet-e sor esetleges ál- lamcsíny-kísérletre Thieu el- len. ' De Gaulle Varsóba utazik De Gaulle lengyelországi látogatásának hivatalos prog- ramját még nem tették közzé, de közölték, hogy a Francia Köztársaság elnöke szerdán 16 óra 30 perckor érkezik a varsói Okecie polgári repülő- térre. De Gaulle-t Edward Ochab, a Lengyel Allamta- nács elnöke fogadja. De Gaulle látogatásával kap csolatban a lengyel sajtó a lengyel—francia gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlő- dését méltatja. Magyar pártküldöttség Jugoszláviában B el g r á d : A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége vaj- dasági tartományi vezetőségé- nek meghívására hétfőn Ju- goszláviába érkezett az MSZ- MP Bács-Kiskun megyei Párt- bizottságának négytagú kül- döttsége, dr. Glied Károlynak, a pártbizottság titkárának ve- zetésével A vendégeket a ha- táron Szabó Ida, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Vaj- dasági Tartományi Elnöksé- gének tagja fogadta. A ma- gyár pártküldöttség egy hetet tölt Jugoszláviában. NONSTOP-SPORT. Nem a kritika, csupán az elégedettség hangján s csupán csak megemlítjük: ürömmel láttuk a képernyőn a Pécsi Bányász kézi- labdázóit és labdarúgóit, s talán nem is túlzás azt mondani: a televízió régi adósságát törlesztette a vasárnap délutáni pécsi non- stop-sportközvetítéssel. levetni magát a mélybe. A film gondolata nem csupán humánus, az amerikai rende- ző nem kevés haraggal és keserűséggel kísérte végig Pe- tér sorsát, valós rajzát adva az illúziókban lebegő ígéret földjéről. Nagy kár, hogy a feldolgozás módja meglepően naív volt. (T) Na״y pnlyán is jobbnak bizonyult az újságírók csapata A pécsi SZUR-ra készülő újság- író labdarúgó csapat tegnap dél- után a bőrgyári pályán lejátszott visszavágón 3:0־ra legyőzte a r•- vans vágyától fűtött II. kerületi Rendőr válogatottat. Mendelényi Vilmos, a színészek csapatának jeles játékosa az első félidő vége- felé egyszer csak megjelent a pályán, nyilván eljövendő ellen- felének taktikájáról kívánt be- számolni csapatának. A második félidőben — a Rendőr válogatott hozzájárulásával — ő is az újság- írók csapatát erősítette és egy remekbeszabott gólt rúgott« A másik két gól szerzője Szeúde Béla volt. Az Újságíró védelem erősen állt a lábán, időnként sza- ladt is, lelkesedésből jelesre vízi* gázott mindkét csapat. Huszonnyolc pedagógus búcsúzott tegnap az iskolától Virányi Endre átveszi az oklevelet Takács Gyula elvtárstól telendi tanító, Steier Erzsébet pogány! tanító, dr. Szabiár Istvánná mohácsi vezető óvó- nő, Szalay János péterfapusz- tai tanító, Takács Ferencné egyházaskozári tanító. Vadas József, sásdi tanító, Várnagy Ferencné vajszlói tanító. Vi- rányi Endre villányi tanár, továbbá Barics István, a pécsváradi mezőgazdasági szakmunkástanuló intézet ta- nára és Száraz Gyula, a mo- hácsi mezőgazdasági techni- kum igazgatója. szekcsői tanár, az Oktatás- ügy Kiváló Dolgozója, özvegy Kanyó Ferencné sátorhelyi tanító, Kiss Rezsöné szentlő- rinci tanító, Krafft Lajosné szigetvári tanító, az Oktatás- ügy Kiváló Dolgozója, Molnár Ilona szászvári tanító, Miksa Lajos kémesi igazgató, Nagy- berki József berkesdi igaz- gató, dr. Neogrády József né bükkösdi tanár, Reichardt Ldszlóné baksal tanító, a Munkaérdemrend tulajdonosa, Saághy Aranka magyarher­Tegnap délelőtt húszon- nyolc nyugdíjba vonuló pe- dagógust búcsúztatott Bernics Ferenc, a Baranya megyei Tanács VB művelődésügyi osztályának vezetője. Ez al- kálómmal Takács Gyula, a Megyei Tanács VB elnökhe- lyettese nyújtotta át a Szocia- lista Kultúráért kitüntetést Czeibert Jánosnénak, a Szi- getvári Járási Művelődési Ház gazdálkodási elóadójá- nak, valamint Gyenis János- nénak, a Szigetvári Járási Könyvtár könyvtárosának. Szombaton pedig Szegő Jó- zsefnének, a Megyei Tanács művelődésügyi osztálya főelő- adójának nyújtották át a Munkaérdemrend bronz foko- zatát. Szegő József né tulaj- donosa az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetésnek. E három pedagóguson kívül tegnap a következőket bú- csúztatták el: Bánosi Ádám ócsárdi tanító, Bélteki Albert- né szászvári tanító. Bognár Sándorné felsőszentmártoni tanító, Czompó Sándor, a sík- lósi járási tanács művelődés- ügyi csoportjának gazdálko- dási előadója, Dobat Ádám köblényi tanító, a Kiváló Ta- nító kitüntetés tulajdonosa, Franta Istvánná mohácsi ta- nító, Gubriczky József duna­ötletek váltották egymást, s az egyébként mindig kitűnő és magabiztos Vitray Tamás sem tudott a kérdések pusz- ta, lakonikus felolvasásán' kívül mit kezdeni, segíteni a műsor színvonalán. A vetél- kedő tipikusan tv-műfaj, sza- bályai és keretei vannak. Amilyen jó ötletnek látszott a ״tizenkét szék” szimbolikus megoldása, a gyakorlatban a jó ötlet úgy laposodott el lé- pésről-lépésre, az egyes kér- déscsoportok sablonosán kö- vették egymást, mígnem kidé- rült, hogy a vetélkedő jó esetben karácsonyig is elhú- zódhat, s a tv szerkesztői gyorsan berekesztették. A hátralevő versenyzőknek, s a nézőknek mindössze egy ta- nulság maradt hátra: hogyan lehet tizenkét szék között le- huppanni a földre? íme, így. ÜVEGFAL. A szép cím mögött egy jó- szándékú, de gyengécske film rejlett. A hontalan Peter, aki huszonöt éves korára tíz évet töltött a nácik koncentrá- ciós táboraiban — nyolc dől- lárral a zsebében s a hittel, hogy az ígéret földjére lép — Amerikába érkezik, de a bevándorlási hivatal bürök- ratikus hálójában azonnal fennakad. A hajó, melyen mint potyautas jött át a rossz emlékű Európából, reggel in- dúl vissza és Pétért vissza fogják a hajóval toloncolni. Hiába hivatkozik a klarinétos Tamra, aki barátja Petemek, s akit megmentett, végülis szöknie kell a hajóról, ha Amerikában akar maradni. Menekülésének, üldöztetésé- nek a története a film, egyet- len éjszakáé, melynek során rokonszenves hősünk (Vitto- rio Gassman játszotta fiata- labb korában), különböző vá- ratlan és primitív kalandokba keveredik, különböző embe- rekkel hozza össze a sors menekülés közben, mígnem súlyos szimbólumként — ke- serűségében (itt végződik a film) az Egyesült Nemzetek palotájának a tetejéről készül TANÉVNYITÓ AZ ISKOLATELEVlZIÓBAN. A múlt héten nyitotta meg ^,kapuit” az Iskolatelevízió, s ha a csütörtök esti iskolás filmösszeállítást is figyelembe vesszük: a televízió segéd- kezett a tanév kellemes han- gulatának kialakításában. Az Iskolatelevízió megnyitója ab- ból a szempontból is érdekes volt, hogy keresztmetszetet adott az évi programról, amely a jelek szerint néhány hasznos új műsorral bővítve az idén is kitűnő ״korrepe- titor” lesz. A program az új tanévben is mintegy másfél- millió általános iskolásnak fog a legtöbb segítséget nyúj- tani a tanulásban, de a kö- zépiskolások számára is lesz elég segédanyag. A kísérlet- ként bevezetett felsőfokú ma- tematika pedig arra enged következtetni, hogy a televí- zió aktív lépéseket tesz a jö- vő szempontjából oly rend- kívülien fontos matematika- oktatás megszervezése, kiszé- lesítése érdekében. A szülők se maradnak ki a program- ból, s így a heti 8—10 órás összműsor kitűnő, az előző évekhez hasonlóan hasznos képi kiegészítése lesz az is- kólái oktatásnak. Hasznossá- gát, népszerűségét kellően il- lusztrálták a megnyitó mű- sor elején, a bevezető Jds val- lomások, amelyekben maguk a gyerekek mondták el: mit jelentett nekik a tanulásban egész éven át az Iskolatele- vízió, amely más, pedagógiai jellegű műsorokkal, iskolai vetélkedőkkel kiegészítve nemzetközi szinten is elisme- résre méltó és igényes támo- gatást nyújt az iskolának és a tanulónak egyaránt. TIZENKÉT SZÉK. A szerdai, sorrendben a ti- zedik vetélkedő után megtud- hattuk, hogy a további hat versenyző (és velük a vetél- kedő nézőserege) számára be- fejezetlenül ért véget a soro- zat. Kiderült ugyanis, hogy a televízió szerkesztői — lévén 12 szék — a kvizsorozatot 12 heti időtartamra terveztek, csupán egy egészen egyszerű matematikai számítást felej- tettek ki, miszerint ha egy versenyzőnek maximálisan négy héten át van alkalma vetélkedni, a 12 hét (el- vileg előfordulhat) három versenyző számára lesz ele- gendő. Hogyan lehetett ilyen időfeltételek mellett 12 ver- senyző vetélkedőjét 12 ;hétre tervezni, egy rejtély. Vágy a rossz kalkulátor találgatásé- val arra számítottak, hogy a kérdések oly nehezek, hogy a résztvevők úgyis elbuknak az első menetben, mind egy szálig? A sorozat, mely egyéb- ként hivatva lett volna a műfaj keretein belül szóra- koztató eszközökkel megköze- lítően átfogó képet adni az orosz és a szovjet művészet- ről — hiányosan sikerült. A szinte elégtelennek tetsző 30 —40 percnyi műsoridőben kopár s helyenként kiagyalt

Next

/
Oldalképek
Tartalom