Dunántúli Napló, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-01 / 206. szám

3 napló — 1967. SZEPTEMBER 1. Dr. Kariinger Gy. Tihamér professzor 1909-ben született Budapesten. 1926-ban iratko• zott be a pécsi orvostudomá- nyi karra, 1933-ban avatták doktorrá. 1939-ig a pécsi egye tem orvostudományi karán dolgozott, majd 1941-ig a bu- dapesti Rókus kórház sebé- szeti osztályán működött. — 1945. augusztusától ismét Pé- esett dolgozik. 1956-tól rövid ideig az orvosi kar dékán- helyettese. Kiváló orvos ki- tüntetésben részesült, az or- vastudományok kandidátusa. Szeptember elsejétől az egye- tem gyógyító-megelőző felada- tainak rektorhelyettese. Dr. Szabó Dezső Dr. Boros Béla professzor 1903-ban született Pécsett. Orvosi diplomát 1929-ben szerzett a Pécsi Tudomány- egyetem orvostudományi ka- rán. 1930 óta a pécsi szem- klinikán dolgozik, s 1949 óta e klinika igazgatója. 1945 óta tagja a pártnak. Tudományos munkája elsősorban az aller- giás szembetegségek terüle- téré tartozik. Boros profesz- szór tulajdonosa a Kiváló or- vos címnek, az orvostudomá- nyok kandidátusa. Szeptern- bér elsejétől a Pécsi Orvos- tudományi Egyetemnek im- már harmadszor rektora. Dr. Tigy; József Dr. Szabó Dezső docens 1917-ben született Budapes- ten. A Pécsi tudományegye- tem bölcsésztudományi ka- rára 1938-ban iratkozott be kémia szakos hallgatónak. A kar megszűnése után Buda- pesten folytatta tanulmányait, s ott 1944-ben szerzett ve- gyész doktorátust. 1945 óta dolgozik a Pécsi Tudomány- egyetem orvostudományi ka- rán. Az oktatásügy kiváló dolgozója. Az elmúlt há- rom évben oktatásügyi rek- torhelyettes volt Jelenleg az egyetem kémiai intézetének vezetője, a kémiai tudomá- nyok kandidátusa. Az új cik- lusban ugyancsak az egvetem oktatási rektorhelyettese. Dr. Tigyi József docens 1926-ban született Kaposvá- rótt. 1944-ben iratkozott be a Pécsi Tudományegyetem orvostudományi karára, 1950- ben avatták orvosdoktorrá. Kezdettől fogva az egyetem biofizikai intézetében dolgo- zik. Tudományos munkássá- gának témája: az izomműkö- dés biofizikája, a radioaktív sugárzás hatásának vizsgála- ta az izom- és idegrendszer- ben. Dr. Tigyi megkapta a Kiváló orvos címet. 1967-ben a Magyar Tudományos Aka- démia levelező tagjává vá- lasztották. 1948 óta tagja a pártnak, s jelenleg az orvos- egyetemi pártbizottságnak is. Most az egyetem tudományos rektorhelyettese lett. Az Orvostudományi Egyetem új vezetői Szerdán délután dr. Szabó Zoltán egészségügyi minlsztef beiktatta a Pécsi Orvostudományi Egyetem új vezetőit. A■ egyetem rektora és helyettesei ma kezdik meg működésüket. Dr. Kariinger Gy. Tihamér Dr. Boros Béla Pótfe’véte’ek I pészeti Technikum (Kazinc- barcika) mérés-szabályozás technika szakon, Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Techni- kum (Pécs, Alkotmány u. 77.) vegyipari gépész szakon. Fel- sőfokú Villamosenergiaipari Technikum (Budapest. XIII., Üteg u. 15.) villamosenergeti- kai szakon. Felvéte're jelentkezhetnek azok. akik középiskolai vég- zettsévgel vapv a k׳l'r'7és szak- irányának mevfe’elő szakmup- kás bizonyítvánnyal rendel- keznek. A jelentkezés határ- ideje 1967. szentember 6. Az írásbeli vizsgákra szeptember 12-én kerül sor. Néhány felsőfokú techni- kum nappali tagozatára a kő- vetkező szakokon pótfelvételi vizsgát hirdet: Felsőfokú Épí- tő- és Építőanyagipari Gépé- szeti Technikum (Bp., I., Sza- bő Ilonka u. 2—4.), épületgé- pészeti, szilikátipari és épület- villamosítási szakokon, Felső- fokú Gépipari Technikum (Bp., VIII., Népszínház utca 8.) gyártástechnológiai szako- kon, Felsőfokú Gépipari Tech- nikum (Kecskemét, Izsáki u. 10.) gépgyártástechnológiai szakon, Felsőfokú Kohóipari Technikum (Dunaújváros, Táncsics u. 1.) kohóipari sza- kon, Felsőfokú Vegyipar! Gé­Professzorrá nevezték ki dr. Kis Istvánt A Megyei Nőtanács a munkaerőhelyzetről Ötszázzal több fiatal tanulhat tovább jövőre Kétszáz rövidített munkaidős helyet készítenek elő Komlón Hatszáz munkást foglalkoztató cipőgyár épül bzentlőrincen A nők foglalkoztatottságé- nak kedvező formája a be- dolgozó, illetve az otthon dől- gozó rendszer. A Komlói He- lyiipari Vállalat ezt a mód- szert a jövőben tovább bővíti, a rövidített munkaidőben fog- lalkoztatottak számát emelte a Pécsi Háziipari Ktez. Jól szolgálná a nők, különösen a családos anyák érdekeit a rö- vidített munkaidős — 4—6 órás — helyek létesítése. Kom- lón 200 rövidített munkaidős helyet készítenek elő. De a kereskedelmi, élelmezési és vendéglátó vállalatok is sokat tehetnének a helyzet könnyí- téséért. A csúcsforgalmi idők- ben gyorsabban, zökkenőmén- tesebben tudnák a feladatokat megoldani, ha növelnék a rö- vidített munkaidőben alkal- mazottak számát. A következő években re- konstrukciókkal, új üzemek építésével lehetőség nyílik mind több nő alkalmazására. A szigetvári konzervgyár, va- lamint a cipőgyár rekonstruk- dójával lényegesen több nő foglalkoztatására lesz lehető- ség. Szentlőrincen 600 fővel dolgozó cipőgyár építését ké- szíti elő a Pécsi Kossuth Ktsz. vidéken lakó fiatalok foglal­koztatásának megoldásához el- sősorban a termelőszövetkeze- tek nyújthatnak segítséget, városban a rövidített idejű, a 4—6 órás munkahelyek szá- mának növelése szükséges. A szakmunkásképzőt vég- zett fiatalok elhelyezése álta- Iában rendben van. Probléma a gimnáziumból kikerült fia- falok elhelyezése. Lehetőség van, ugyanis a szakmunkás- tanuló férőhelyek jelentős ré- szét érettségizett fiatalok szá- mára tartják fenn. Sajnos, sok érettségizett fiatal nem akar szakmunkástanuló lenni. Az 508-as Szakmunkástanuló Intézetben a beiskolázás után 120 férőhelyre nem volt je- lentkező: asztalos, bádogos, cipész, vízvezetékszerelő, öntő szakmunkástanulókra lenne szükség. A Pécsváradi Mező- gazdasági Szakmunkásképző Intézetben még 28 fiatal szá- mára van hely, Komlón a vá- járképző iskolában 155 férő- hely betöltetlen. Űj üzemek Hogyan alakult a nők fog­lalkoztatottsága? Az elmúlt A fiatalok és a nők foglal- koztatottságáról tárgyalt a napokban a Megyei Nőtanács. A nyolc általános iskolát vég- zett fiatalok száma a követ- kező években lényegesen nő. Pécsett 1969-ben 2500 tanuló végzi el a nyolc általánost, a megyében pedig összesen 5100. Hol helyezkednek el ezek a fiatalok? י Üres férőhelyek A középiskolák férőhelyei­nek száma a következő évek- ben változatlan, a megyében 1450, Pécsett pedig 1355. Ez- zel szemben lényegesen nő a szakmunkásképző férőhelyei- nek száma. Az 1968/69-es okta tási évben a megyében az előző évinél 500-zal több fiatal szá- mára biztosítanak tanulási le- hetŐséget. Pécsett 420 fővel növelik az iparitanulók szá- mát. Mindez arra utal, hogy a fiatalok elsősorban mint szakmunkástanulók helyezked. hetnek el. A tovább nem ta- nulók száma az 1966. évi 850 főről 1969-re 1200-ra nő a megyében. Ez a szám Pécsett várhatóan 210 lesz évente. A Tanszékvezető egyetemi ta- cárrá nevezték ki dr. Kis Ist- várit, a Pécsi Orvostud. Egye- tem marxizmus—leninizmus tanszékének vezetőjét. Kis István hat évig a Pécsi Tu- dományegyetem Állam és Jogtudományi Karán a fi- lazófiai tanszéket vezette, az elmúlt hat éven át pedig ez orvosegyetem marxizmus —leninizmus tanszékét do- oensi rangban. Tudományos fokozata: a filozófiai tudó- mányok kandidátusa. Szlavóniai képzőművészek kiállítása A Baranya megyei és a szlavóniai képzőművészek hagyományos kapcsolatának egyik jelentős eseményére kerül sor Pécsett szeptember 2-án, szombaton fél hat óra- kör. A Kulturális Kapcso- latoik Intézete, Pécs város Tanácsa és a Képzőművészek Szövetsége Dél-dunántúli Szervezete rendezésében ke- rül sor a szlavóniai képző- művészek kiállítására a Technika Háza nagytermé- ben. Megnyitót mond Sarkad!- né Hárs Éva művészettör- ténész. Bedolgozók A tanácskozás résztvevői a témával kapcsolatos számos problémát megvitattak, el- hangzottak javaslatok is. Szól- tak többek között arról, hogy a bedolgozó nőknek (fehéme- művarrók) és az üzemekben dolgozóknak munkafeltétele nem azonos, de a norma igen. Míg például az üzemben vil- lannyal hajtott gépekkel dől- goznak, addig az otthoniak lábbal hajtott varrógépeken. Szigetváron például a kon- zervgyárban — érthető okok- ból — télen lényegesen keve- sebb a foglalkoztatottak szá- ma. Valamilyen lehetőséget kellene találni az asszonyok téli foglalkoztatására is. A nőmozgalom a jövőben is napirenden tartja a fiatalok és a nők elhelyezkedésének segítését, szorgalmazza a meg- oldást elősegítő intézkedése- két. években jelentősen nőtt a munkába állított nők száma. A megyében jelenleg több mint 70 ezer nőnek van mun- kaviszonya. A femérések alap- ján Pécsett körülbelül 3500— 4500, Mohácson és Komlón 500—500 főre tehető a munkát kereső, de elhelyezkedni nem tudó nők száma. Az elhelyez- kedés megkönnyítéséért a Megyei Tanács és a pécsi Vá- rosi Tanács munkaügyi ősz- tálya a Szakszervezetek Me- gyei Tanácsával karöltve vál- lalati szakemberekből és köz- gazdászokból, szakszervezeti aktivistákból operatív bízott- ságot alakított, amelynek fel- adata volt a jelenleg ־férfiak által betöltött, de a nők szá- mára is alkalmas munkahe- lyek feltárása A felmérés szerint a megyében 314 mun- kahelyen átcsoportosítással azonnal nők foglalkoztatha- tők. Pécsett mintegy 100 mun- kahelyen nő is alkalmazható. 1- A Nemzetközi Osszeha- sonlítő Irodalomtörténeti Tár- saság augusztus 30—szeptem- bér 5. között Belgrádban tart- ja ötödik kongresszusát. Pécs- ről dr. Angyal Endre, a Du- nántúli Tudományos Intézet kutatója utazott a kongresz- szusra, ahol előadást tart az I irodalmi barokk kérdéseiről. — Társadalmi munkában 400 folyóméter betonlapos jár- dát épített a lakosság Bakó- cán. — Százötven fős csoport utazik a görcsönyi tsz-ből Bu- dapestre, az Országos Mező- gazdasági Kiállításra és Vá- sárra. Megkezdték a Szigetvári Gépjavító Állomás bővítését. Kétmillió- háromszázezer forintot beruházási költséggel új, 1250 négyzetméter »UpterOletfl szerelőcsarnokot építenek. A csarnokot Jövőre adják át u építők. Eddig a téli-tavaszi szezonban a gépjavítóban nyolcvan kombájnt Javítottak meg, az új csarnok felépítése után 180—200 arató- eséplőgépet tudnak majd egy-egy szezonban kijavítani. A gépjavító állomáson SJ festő־, darabolómühelyt, kazánházat is építenek, ami Cnvábbi két és fél millió forintba kerül. dást kíván nyújtani. Ez akkor is tiszteletre méltó cél, ha figyelembe vesszük, hogy az emberi képességek nem egy- formák. Mindenesetre a 72 gyerek mégiscsak új iskolá- bán, diákotthoni körülmények között, többet tanul majd, mint a falubeli nagyobbak ed- dig tanulhattak. Uj világ lesz persze, új iskola, az eddigi- nél korábban kezdődő életis- kóla. Csórja Boldizsárnak, Tamási Áron annyi szeretettel meg- írt, városi kollégiumba induló Bódikájának mondta az apja: ״Osztán jól forgolódjál!” Ez az intelem most időszerű a 72 gyerek számára. De csak- úgy szól a négy szentlőrinci nevelőnek is, hiszen az új és régi tusakodásában mindig az újnak kell bizonyítania. Ennek a bizonyításnak a nehéz kő- telessége most a négy nevelő- re hárul. Igazolniuk kell, hogy a korszerű épület, az ellátás, a szakrendszerű iskolai okta- tás mellett úgy lehet nevelni egy diákotthonban, hogy egyet len gyerek se érezze magát szárnyaszegettnek, ha hétfőn reggelenként visszaindul Szent- lőrincre. Földessy Dénes — Szóval, miért nem sze- retné, ha a fia Szentlőrincre menne? — Nézze, tizenhárom éves, és ilyenkor még az első csa- ládi nevelés — mondja Bögri Pálné. — Persze segít is itt- hon, de nem ez a fontos, ha- nem, hogy én neveljem. — De a szaktárgyi oktatás... — Kérem szépen, a Med- gyesi János igazgató úr olyan kiváló ember itt a faluban, tőle már mérnökök is kikerül- tek és jó mérnökök, pedig ez osztatlan iskola. A fiam eddig tiszta ötös volt és itt nem el- nézőén osztályoznak. Miért menjen diákotthonba? És a faluban a többi szülő sem akarja ezt. Mi neveljük a gyerekeinket. A Volga visszafelé kanyaró- dik Pécsre, és a hetvenkét gyerekre gondolok. Túl korai elszakadni hazulról? — Vala- mi kis igazság van ebben, no, de régen is az első gimnázium ba, polgáriba, tízéves fejjel küldték a falusi gyerekeket. Igaz, nem mindegyiket, s most éppen az a becsülendő törekvés a szakrendszerű ok- tatásban hogy mindenki- nek egyenlően magasabb tu­Szóval nagy feladat. De vál­lalnunk kell. — Az időbeosztás? — Kettőtől négyig űgyneve- zett irányított szabadfoglalko- zás lesz, vagyis szakkör, sport, úttörőélet, négytől hétig köte- lező tanulás, hétkor vacsora, utána kilencig teljesen szabad foglalkozás. De ha valaki hét óra előtt elkészül a tanulás- sál, előbb megkezdheti a sza- badfoglalkozást. Vasárnap — kivéve a téli rossz időt — mindenki hazamehet. Végülis egyetlen baj van: a szülők nem minden faluban örülnek a diákotthonnak. Van, ahol helyeslik, s talán ez a többség. Egy papa nemrég azt mondta Kovács Nándor- nak, hogy most 4,2—4,3 tanul- mányi átlagú a fia, de ha va- lóban olyan lesz az otthon, amilyennek tervezik, nos, ak- kor biztosan tiszta jeles lesz. S aki ellenzi? Gyerünk egy faluba. Siklósbodony. Zajtalan, fa- lusi dombok között vasrácsos kiskapu. — Igen, itt laknak Bögriék. Ebédelnek éppen a konyhá­bán hatalmas propán-bután gáztűzhely képviseli a leg- maibb civilizációt. 20® forint között lesz, átlago- san valószínűleg 100 forint. Megállapításánál a tanulmá- nyi eredmény nem számit, csak a szülők anyagi helyzete és a testvérek száma. Egyéb- ként ennek az épületnek a felújítására, átalakítására, be- rendezésére összesen kétmillió forintot költöttünk. Ennek a nagy munkának a nyomai nemsokára eltűnnek a szentlőrinci diákotthon udva- ráról, a friss parketta felett glédába állított ágyak sora- koznak majd, s az ״édesanyám fiából” bizony igazi diák lesz, aki kénytelen elsősorban a tanulásnak élni. Épp itt a lé- nyeg, a kis falvak fiainak, lányainak nyújtandó nagyobb, alaposabb, a szakosított felső- tagozatú iskolákkal egyenlő színvonalú tudás. Jónak ígér- kezik ehhez a szentlőrinci ál- talános iskola, ahol teljes a szaktanári gárda, korszerű, új az iskola, s a diákotthon, ahol négy nevelő — az igazgatón kívül három fiatal tanárnő — mindenféle lényeges szakot képvisel, s így délután segít a gyerekeknek. — Három fiatal nő? — Hát igen, őket kaptuk. Persze, kollégiumi nevelőnek...

Next

/
Oldalképek
Tartalom