Dunántúli Napló, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-29 / 230. szám

Ma este évadnyitó előadás a Pécsi Nemzeti Színházban Rózsák háborúja Bánffy György, Baracsi Fe- renc, Kézdy György, Ro- nyec Mária, Labancz Bor- bála láthatók majd. A da- rab fordítása Németh Lász- ló Kossuth-díjas írónk mű- ve. A képen: Galambos György (Beaufort bíboros) és Bálint András (VI. Henrik). Ma este 7 órakor les* a Pécsi Nemzeti Színház 1967—68-as évadának nyitó előadása, Shakespeare Ró- zsák háborúja című drámá- jának bemutatója. A két- részes tragédia Shakespeare VI. Henrikjének átdolgozott változata. Az átdolgozás és a rendezés Dobai Vilmos munkája. Az előadás főbb szerepeiben Bálint András, A ״Robbanó leves“ Pécsett tartózkodott — a külső he- lyiségben lévő elektromos órát kikapcsolta, majd a gyutacsot a fali konnektor- ba dugta, aztán az elektro- mos órát ismét bekapcsolta, ö pedig a konnektor mellé állt, aktatáskájában tartva a NIDIN-t. A gyutacs rab- banása előtti pillanatban Tóth néhány lépéssel el fa- volodott a konnektortól, így a gyutacs robbant, azonban ez a robbanás a távolság miatt szerencsére nem ér- hetett a NIDIN-ig, nem rob- bánthatta fel. Tóth Zoltánt a rendőrség letartóztatta, ügyének ala- pos kivizsgálása folyamat- bán van. A televízió nemrég ját- szotta a ״Robbanó leves” című filmet. Ami a robba- nóamyagot illeti, a filmhez hasonló történet játszódott le Pécsett. Tóth Zoltán robbantó vájár — állítólag családi okok miatt — el- határozta, hogy felrobbant- ja lakását, amelyben fele- ségével, anyósával és apó- sával élt. Elhatározása vég- rehajtásáért az üzemből fél kiló NIDIN nevű (Nitro- glicerin és dinamit összeté- telű) robbanóanyagot és há- rom elektromos gyutacsot lopott el. Műszakról haza- térve — a lakás belső szó- bájában anyósa és Vasárnaptól Járatsűrítés a 33-as vonalon .so, .10, .45. .15, .25, .10, .45, .25, .05, .55, ■45» .25, .05, .45, Tettyéről indul: x5.!0, x5, X6.10, X6.20, X6.30, X6.50, x7 X7.20, 7.30, X7.50, X8.10, 8 9.15, 9.45, 10.15, 10.45, 11 11.45, X12.10, 12.15־4־, X12 X12.40, +12.45, X12.55, Xl3 13.15־4־, X13.25, X13.35, 13 X13.55, X14.05, 14.15, Xl4 X14.35, 14.45, X14.55, Xl5. 15.15, X15.25, X15.35, 15.45, Xl5, X16.05, 16.15, X16.25, X16.35, 16, X16.55, X17.05, 17.15, xl7 X17.35, 17.45, X17.55, Xl8 18.15, X18.25, 18.45, 19.15, 19 20.15, 20.45, 21.45, 22.45, Jelmagyarázat: x munkanapokon, +■ munkaszüneti napokon. A 12. sz. AKÖV értesíti az utazóközönséget, hogy októ• bér l־től a 33־as viszonylatban újabb járatsűrítéseket eszközöl és járatait az alábbi menet- rend szerint közlekedteti. Kossuth térről indul: x5.05, X5.50, xS.00, XG.10, X6.30, X6.50, X7.00, 7.10, X7.30, X7.50, 8.25, 8.55, 9.25, 9.55, 10.25, 10.55, 11.25, Xll.50, 11.55־4־, X12.05, X12.20, +12.25, X12.35, X12.50, +12.55־, X13.05, X13.15, 13.25, X13.35, X13.45, 13.55, X14.05, X14.15, 14.25, X14.35, X14.45, 14.55, X15.05, X15.15, 15.25, X15.35, X15.45, 15.55, X16.05, X16.15, 16.25, X16.35, X16.45, 16.55, X17.05, X17.15, 17.25, X17.35, X17.45, 17.55, X18.05, 18.25, 18.55, 19.25, 19.55, 20.25, 21.25, 22.25. 14.23: A részrehajló végrehajtó. A Fiins־ tone-család. 14.50: A Magyar Hirdető műsora. 15.00: Olaszország. Kis film I—II. rész. 15.40: Csak ■gyerme- kekriek! Filmössze- állítás. 16.50: Körkép. Kul- túrpolitikai műsor. 17.50: Századunk . . . 18.30: Találkozás a stúdióban. A XI. kerületi tanács vezetőivel. 18.55: Delta Tudományos híradó, 19.30: Esti mese. 19.45: Nótaszó. 20.00: TV־Híradó. 20.20: Tánc a halott szerelmesekért. Magyarul beszélő angol film CIO éven felülieknek.) 21.50: Sporthírek. 22.00: TV-Híradó. — 2. kiadás. (A Magyar Rádió és Televízió a műsor־ változtatás jogát fenn- tartja.) 22.15: TV-Híradó. 2. kiadás. 22.35: Jó éjszakát, felnőttek! A részre- hajló végrehajtó. (A Flinstone»család.) Október 8., vasárnap 8.20: Iskola-tv. 9.25: Hétmérföldes kamera. 9.40: Az Állami Képzőművészeti Múzeum termeiben. Közvetítés Moszkvából. 10.10: Támadás a király ellen. S akktan f el ya m gyermekeknek. 10.35: Muzsikás láda. Az Országos Fii- harmónia ifjúsági hangversenye. — A szünetben: Keressük a nap öcs- kát. Szovjet bábfilm. 12.05: Ivanhoe. Magyarul beszélő angol filmsorozat. 13. Az esküvői torta. 14. Benedict barát. 15. A cirkusz. Október 7., szombát 14.23: NDK—Magyar­ország Ökölvívó mérkőzés Közvetítés az NDK-ból, fel- vételről. 15.05: A Magyar Hirdető műsora. 15.15: Hősök, emberek. Szovjet filmek a Nagy Honvédő Háborúról: Tiszta égbolt. 17.00: Tessék kérdezni, a nyelvész válaszol. 17.30: A Német De- mokratikus Köz- társaság nemzeti ünnepén. 17.50: Hírek. 17.55: Budapest— Bukarest labdarúgó- mérkőzés közvetítése a Népstadionból. — A szünetben: Kis- film. 19.50: Cicavízió. 20.00: TV-Híradó. 20.20: Az ördögök teste. Tv-film. 21.23: Opatiai dal* fesztivál. Az Inter- vízió műsora. napló 1967. SZEPTEMBER 29. ÁLLANDÓ MÜSORSZ.AMOK: KOS SUT ti-RADIO: 4.28: Rák óczi-tnduló — 4.30: Hírek Idő- S járásjelentés. — 4.32—7.58. Hajnaltól reggelig Közben. 4.45: Falu• ל rádió, — 5.00: Hírek. Időjárás jelentés — 5.31; Reggeli kró• < nika. —5.59 ־: Pontos időjelzés — 6.00: Hírek. Idő járás jelentés $ — 6.30: Hírek, idő járás jelentés. — 6.59: Pontos időjelzés. — 2 00■ ? Reggeli krónika 11. kiadás. Kb. 1.30: Uj könyvek. — 7.58. Tech- < nikai szünet. — 7.59: Pontos idő jelzés — 8.00. Hírek időjárásjeל ־ lentés. — 8.05: Műsorismertetés. A budapesti mozik és a vidéki j színházak programja. — 9.59: Pontos időjelzés — 10.00: Hírek S Időjárásjelentéa. — 11.59: Pontos időjelzés — 12.00: Déli ha- ) rangszó. Hírek, nemzetközi lapszemle. Idő járó sjelentes — 16.57: < Halgatóink figyelmébe. — 16 59; Pontos időjelzés. Hírek, időjá- j rásjelentés — 18.50; Pontos Idő jelzés —19.00 י: Esti Krónika. — { 19.20: Sporthíradó — 20.35. Hírek. Időjárásjelentés — 21.59: j Pontos időjelzés Hírek. Idő jár ás jelentés. — 24.00: Hírek idő- ל járásjelentés. — 0.25. Himnusz. ( PETÖFl-RADlO: 4.26—8.05; Azonos a Kossuth-rádió műsoraל ־ val. Közben: 6.20: Torna. — 9.54: Idegen nyelvű vizjelzőszol- ? gálát, — 13.47: Vízállásjelentés. — 14.00. Hírek Időjárásjelentés ) 16.00: Hírek. Idő járásjelentés. 18.00 —י: Hírek Időjárásjelentés — > 19.54; Jó éjszakát, gyerekek — 19.59 Pontos időjelzés — < 20.00: Esti Krónika. — 20.20: Sporthíradó. — 23.00: Hírek. Idő- S járásjelentés — 23.15: Műsorzárás. > 16.58: Virgina Zeani és cesara Valetti énekel. 17.35: Filmzene. 17.50: Budapesti Művészet! Hetek. 18.10: Mit hallunk a jövő héten? 18.40: Verbunkosok, népdalok. 19.35: Budapesti Zenei hetek 1967. 21.20: Találja ki, hol járunk? 21.40: Mézeskalács. Részletek. 22.00: Hanglemez- gyűjtők húszperce. 22.20: Tánczene. TELEVÍZIÓ Október 3. kedd 8.05: Iskola-tv. 17.58: Hírek. 18.05: Másodállása: háziasszony. A Magyar Hirdető kisfilmje. 18.10: 100 kérdés — 100 felelet. 19.00: Gyere pajtás, énekelni! Dal- tanítás. 19.10: Nem kényszer- megoldás. Ipari publicisztika. 19.20: Est! mese. 19.30: Tudományos kisfilmek: !. Bio áramok az orvos- biológiai kutatásban. 2. Sejttől az élő szervezetig. 20.00: TV-Híradó. 20.20: Római gyerekek. Vígjáték két részben. — A szünetben: 21.10: Uj könyvek. — Kb 21.45: ׳TV-Híradó. — 2. kiadás. Október 4., szerda 17.58: Hírek. 18.05: Sokszemközt. 18.35: Az örökéletű vadon. Kanadai kistül m. 19.05: Hazai tükör. 19.10: Tegnap és holnap. Dokumen- tumfilm falus! asszonyokról. 19.30: Esti mese. 19.40: Parabola. 20.00: TV-Híradó. 20.20: Statisztika. Dráma egy fél- vonásban. Az Irodalmi Színpad műsora, felvételről. 21.25: Ut a végtelenbe. Megemlékezés az első szputnyikról. 21.35: Vidám, dalos, fiúk. A ״Les compagnons de la shanson” együttes műsora. 22.20: TV-Híradó — 2. kiadás. Október 5., csütörtök 9.00: Iskola-tv. 10.15: Az örökéletű vadon. Kanadai kisül m. 10.40: Vidám, dalos üúk. 11.25: Tegnap és holnap. 14.30: Iskola-tv. 17.58: Hírek. 18.05: Tudósítás a 2״öld pokol’,-ból. 18.20: Telesport 18.45: A világ tér- képe előtt. 19.00: Kapcsoljuk .. 19.30: Esti mese. 19.40: Mai vendégünk: Ilku Pál művelő- dásügyi miniszter. 20.00: TV-Híradó 20.20: Halló üúk, halló lányok! 21.20: Sámánok gombája. Dokumen- tumfilm. 22.05: TV-Híradó — 2. kiadás. 22.25: Pedagógusok fóruma. Október 6., péntek 8.05: Iskóla-tv. 9.25: Ejh, ráérünk arra még. Magyar ktsfllm. 9.40: A látszat csal. Magyar kisülni. 9.55: Iskola-tv. 10 «™»ch A<mrxil. Szovjet kis ül m. 11.05: Iskola-tv. 11.25: Peng a gitár. Filmösszeállltás. 11.55: Telesport. 13.35: Iskola-tv. 12.00: A régi muzsika kedvelőinek. 12.49: Közgazdasági lapszemle. 12.59: A francia L’Arche együttes műsorából. 13 30: Nicola Rossi- Lemen! énekel. 14.08: Ullmann Ottó táncdalaiból. 14.18: Az Ifjúsági Rádió műsora Ady Endréről. 16.05: Epizódok. 16.55: Orvosi tanácsok. 17.00: Uj fel- vételeinkből. 17.22: Népi muzsika. 18.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.00: Könnyűzene. 19.30: Történelmi portrék: Madame de Stael. 20.30: Bach: Máté passió. Heti ajánl álunk: Terlyster szövet (pepita) 180 Ft Krepp ágynemű garnitúra 4 részes 300 Ft Pécsi Állami Aruház 18.00: Uj Zenei Újság. 18.40: Hozzon egy dalt Budapestre. 18.45: Magyar nóták. 19.35: A Német Demokratikus Köz- társaság nemzeti ünnepén. 22.20: Operarészletek. 23.10: Tánczene. PETŐFI RADIO 10.00: Kovács Dénes hegedül. 10.55: Népzenei magazin. 11.50: Gyöngyszemek. 12.01: Barokk muzsika. 13.01: Bélyeggyűjtők klubja. 13.16: Házy Erzsébet énekel. 14.08: Délutáni frissítő. 14.51: Aktuális belpol. műsor. 15.01: Orosz muzsika. 15.23: Szép magyar vers. 15.33: Magyar fúvós- zene. 15.46: Enexcu: I. ro- mán rapszódia. 16.05: Mexikó! népdalok. 16.27: Horgászok ötperoe. 16.32: Bellini: A kalóz. 16.50: Magánvélemény — közügyekben. 17.00: Ötórai tea. 18.05: Családi magazin. 19.00: Hangverseny a stúdióban. 19.30: Kemény Klió énekel. 20.35: Zenekari muzsika. 21.40: Láttuk, hallottuk. 22.00: Operettrészletek. 22.20: Ismeretterjesztő előadás. 22.35: Verbunkosak, katona dalok. Október 8. KOSSUTH-RADIÓ 8.10: Victoria de Los Angeles énekel. 9.00: Édes anya­nyelvünk. 9.05: A Gyermekrádió Nemzetközi Fesztiválja. 9.41: Vasárnap délelőtt. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta . .. 12.40: Jegyzet. 12.50: Művészlemezek. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: A Német Kultúra Hete. 14.25: Szekszárdi szüret. 16.15: Pillantás a nagyvilágba. 16.35: Székely Mihály magyar nóta felvételeiből. 17.05: Csendes Don. 17.55: Zenekari muzsika. 19.11: A magyar költészet századai. 19.26: Könnyűzene. 20.09: Alomhinta. Rádiódráma. 21.23: Szvjatoszlav Richter zongora- estje. 23.05: Offenbach operettjeiből. PETOFI-RADIÖ 7.30: A református egyház félórája. 8.00: Csajbók Terézia énekel. 8.15: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. 8.30: A Gyermek- rádió műsora. 9.Ö0: Operakalauz. 10.00: Tánczene. 11.02: Az Erzsébet királynő nemzet- közi hegedűverseny győzteseinek hang- versenye. 12.47: Táskarádió. 14.03: Fültörő. 15.00: Legkedvesebb verseim. 15.11: Magyar nóták. 15.27: A Német Kultúra Hete. 16:15: Nepisszents királyság. Mese- játék; Értesítjük Komló város lakosságát, hogy 57. SZ. CIPÖJAVÍTÖ és MÉRETES részlegünk a Pécsi u. 6. sz. alá költözőit. (Volt tröszti bolt helyiségébe.) Október 7. KOSSUTH-RADIÓ 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Mindenki kedvére. 10.10: A Budapesti Koncert Fúvós- zenekar játszik. 10.25: Orvosi tanácsok. 10.30: Bergeni Fesztivál 1967. 12.15: Operettrészletek. 13.03: Szép magyar novella. 13.18: Az MRT ének­kara énekel. 13.30: Cigánydalok, csárdások. 13.53: Néhány perc tudomány. 14.13: Hétvégi kül- politikai ügyelő. 14.28: Zongoramuzsika. 15.15: Csak fiataloknak! 16.00: Hétvége. 17.33: Megjegyzések német dolgokhoz. 17.50: Uj lemezeink- bői. 19.30: Az MRT népi zenekara játszik. 20.00: Júdás. Rádió­játék. 20.30: Női különít׳־ mény — zenés játék. 22.30: Táncoljunk. PETŐFI RADIO 10.00: A hét könnyű­és tánczenei műsoraiból. 11.50: Arcok munka közben. 1967. október 2-től 8־ig 18.26: Puccini művészi pályája. 19.26: Pécsi színház- barátok. 19.42: Pol-beat. 20.30: Kozsibrovszky üzletet köt. 21.00: Günther Ramin Bach-műveket orgonái. 21.26: Közép- és Kelet» Európa és az integráció. 21.36: A Német Kultúra Hete. 22.15: Népi muzsika. CSÜTÖRTÖK] Október 5. kossuth-radio 8.22: Népi zenekarok műsorából. 9.00: Iskolarádió. 9.40: Magyar kórusmuzsika. 10.10: Tánczene. 10.55: Liszt: h-moIL szonáta. 11.24: Hallasz engem, szívem? Rádiójáték. 12.15: Kedvelt régi melódiák. 13.13: Törvénykönyv. 13.28: A Német Kultúra Hete. 14.20: Színes népi muzsika. 15.15: Bohémélet. Négyfelvonásos opera. — Közbem: 15.54: Három rózsafa. Jókai Mór elbeszélése. 16.07: Az opera» közvetítés folytatása. 17.52: A Német Kultúra Hete. 19.30: Népi muzsika. 20.00: Hétköznapok krónikája — II. rész 21.05: Slágerről — slágerre. 21.45: Beethoven népdal­feldolgozásaiból. 22.20: Meditációk. 22.30: Üj lemezeinkből 23.30: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: A századforduló operáiból; 10.45: Áram a tűzsugárből. 11.00: Mezei csokor. 11.25: Zenekari muzsika. 12.10: Helena Boschi zongorázik. 13.02: Operettrészletek. 14.08: Soproni Tendl Pál cimbalmozik. 14.20: Grieg: Peer Gynt — 1. szvit. 14.35: Szovjet kis- együttesek műsorából. 14.50: Rossini: A sze- villái borbély. 15.00: Csak fiatalok- nak. 15.45: Falusi percek. 15.50: Fucik: Karcola- tok — keringő. 16.05: Vezényel: 9 C7pr7(*i 16.24: Világirodalmi mozaik. 16.39: Mai témák, mai dalok. 16.49: Telket vennék. 16.59: Fjodor Saljapin íbpIcpI 17.15: Miről ír a Tár- sadalmi Szemle legújabb száma? 17.25: Délutáni frissítő 18.10: Népi muzsika. 18.30: Puccini művészi pályája. 19.35: Budapesti Zenei Hetek — kb. 21.35: Miért szép? Ady Endre: Az el׳־ tévedt lovas c. verse 22.00: Lehár-est. PÉNTEK Október 6. KOSSUTH-RADIÓ 8.22: Operett részletek. 9.10: Emlékezés október 6־ára. 9.30: Madrigálok, torony zen ék. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Édes anya- nyelvünk. 10.35: Könnyűzene. 10.59; Lottó- eredmények. 11.00: Iskolarádió. 12.15: Tánczenei ,koktél. 13.03: Beszéljük meg. 13.08: Zenekari muzsika. 1 14.30: A Gyermek- rádió műsora napköziseknek. 15.15: Üzenetek. 15.55: Comchita Supervia énekel. 16.27: Népművészek a mikrofon előtt. 16.37: Puszták népe. rilyés Gyula műve folytatásokban. 17.20: Magyarországon először. 17.45: Komló tegnap és ma. 21.03: Fenyő István könyvszemlé j e. 23.03: Buborék úr. Courteline jelenete. 23.23: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 10.00: Suppé: Boccaccio. Operett. 12.43: A Falurádió műsora. 13.03: Sibelius: n. szimfónia. 14.08: Bordalok operettekből. 14.20: ifjúsági Krónika 14.32: Népszerű művek. Híres karmesterek. 14.55: Falusi percek. 15.00: Tánczenei koktél. 15.45: Üzenet élő hangokon. 15.50: Asztali muzsika. 16.05: Háry János. Részletek Kodály dal játékából. 16.20: Az öreg hajós — és a Duna. 16.30: Magyar nóták. 16.50: Budapesttől a Bajkál-tóig. 17.00: Csúcsforgalom. 18.10: Népi muzsika. 18.35: Kozmosz. 19.00: Hangverseny a stúdióban. 19.35: A hanglemez- bolt könnyűzenei újdonságai. 20.30: Német népdalok és népi táncok. 21.00: Jót nevettünk. 22.00: Tánczene. FIGYELEM! A siklósi Járási TÖ- VALL a megye te- rületén tsz-ek, álla- mi gazdaságok, vál- lalatok részére VASSZERKEZETŰ gépszínek építés ft, valamint gépfonást, adott és hozott anyagból, rövid határidőre vállaL Cím: Siklós, Felszabadulás a. 76. Tel.: Siklós 60. Október 4. KOSSUTH-RADIÓ 8.22: Beethoven: g-moll szonáta. 8.55: Orvosi tanácsok. 9.00: Magyar nóták. 9.34: Kozmosz. Talló- zás külföldi nép, szerű tudományos folyóiratokban. 10.10: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. 11.30: A Szabó család. 12.15: Tánczenei koktél 13.03: Erkel operáiból. 13.50: A Gyermekrádió műsora. 14.10: Iskolai kórusok énekelnek. 14.20: Pályaválasztás. 14.35: Könnyűzene Vincze Ottó műveiből. 16.20: Kórusművek. 16.37: Puszták népe. Folytatás. 17.20: Népi muzsika. 17.46: Szezon után . . . 18.01: Csendes Don. — IX. rész. 19.30: Esti pihenő — muzsikával. 20.25: Aktuális műsor. 20.40: Szeptemberben hallották először. Tánczene. 21.20: Gondolat. 22.20: Bécsi ünnep! hetek. PETÖFI-RADIÓ 10.00: Operettrészletek. 10.42:. Párizsi kitérő. Részlet Zoltán Péter regényéből 11.00: A Német Kultúra Hete. 11.33: Kórusok nép- dalokat énekelnek. 11.55: Zenekari muzsika. 12.47: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.02: Könnyűzenei híradó. 13.32: Iskolarádió. 14.08: Fúvósmuzsika. 15.10: Operarészletek. 15.30: Népi muzsika. 16.05: Táncok hegedűre. 16.25: Zelk Zoltán versei. 16.30: Opefettmuzsika. 16.50: Tíz perc bolyon׳־ gás a Fővárosi Művelődési Házban. 17.00: Balettzene. 17.20: Orvosi tanácsok. 17.25: Délutáni frissítő 18.10: A jazz kedvelőinek. HÉTFŐ Október 1. KOSSUTH RÁDIÓ 8.15: Operettrészletek. 9.10: A tanári szobá. bán. 9.25: A Német Kultúra Hete. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Verbunkosok, népdalok. 12.15: Tánczenei koktél. 13.18: Renata Scotto énekel. 13.58: Két Bach- kantáta. 14.40: Puszták népe. Folytatás. 15.15: Rádióegyetem. 16.05: A Gyermekrádió műsora. 16.45: Pol-beat. 17.20: Gabos Gábor zongorázik. 17.50: Tudományos híradó. 18.00: Népzenei Magazin. 19.35: Világslágerek magyar előadásban. 20.00: Szovjetunió — 1967. 21.05: Pataki Kálmán operettdalokat énekel. 21.19: Szimfonikus zene. 22.20: Joszif Kobzon énekel. 22.40: Korunk gondolkodói. 23.00: Operarészletek. PETŐFI RÄDIÖ 10.00: vonószenekarok parádéja. 10.44: A fecske,- Háromfelvonásos komédia. 12.55: Gazdaszemmel hazánk mező- gazdaságáról. 13.10: Ismerkedjünk a jazzmuzsikával. 14.08: Kedvelt régi melódiák. 14.45: Népi kalendá- rium — Október. 14.55: Brahms: 16 keringő. 15.40: Falusi percek. 15.45: Csajkovszkij: Anyegin — záró jelenet. 16.05: Édes anya- nyelvünk. 16.10: .,A kis karvaly.** Mexikói népdalok. 16.30: A kert. Rónay György versei. 16.35: Tito Gobbi énekel. 16.50: Publicisztika. 17.00: ötórai tea. 18.10: Kadosa Pál: József Attila-dalok. lő.30: Tücsökzene. 19.00: A szerelem három éjszakája. 19.35: Budapesti Zenei Hetek 1967. 21.20: Majláth Júlia táncdalaiból. 21.30: Nőkről — nőknek. 22.00: Nótacsokor 22.25: A hét előadó- művésze: Günther Ramin. Október 3. KOSSUTH-RADIÓ 8.22: Mignon. Operarészletek. 8.50: Hói történt? 9.60: A Gyermekrádió műsora. 8.40: Operettrészletek. 10.10: Az én könyv, táram. 16.48: II. magyar rapszódia. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Báthy Anna énekel. 12.15: Francia muzsika. 13.03: A Német -׳ Kultúra Hete. 13.18: Az Állami Népi Együttes műsorából. 13.54: Történetek dúrbán és mollban. 14.14: Gyermek- kórusok. 14.24: Változó térkép. Korea. 14.44: Muzsika gyermekeknek. 15.15: Operarészletek. 15.50: Könnyűzene. 16.19: Gazdasági újságíróké a szó. 16.24: Rádióiskola. 17.20: A Német Kultúra Hete. 18.08: őszi csúcs- forgalom. 18.29: Könnyűzenei Híradó. 19.30: A Szabó család. 20.00: Népi muzsika. 26.21: Turandot. Háromfelvonásos opera. f \ á

Next

/
Oldalképek
Tartalom