Dunántúli Napló, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-17 / 220. szám

r

A beat-zenéről felnőtt szemmel

részt már a múlt század vé- gén megindult az egzotikus népek egyes művelődési motívumainak beáramlása a művészetbe; gondoljunk csak Ravel zenéjére vagy Gauguin ' festészetére). A beat-zene mozgósító hatását egyébként megfigyelhetjük a pol-beat számokban.

Az ifjúság bizonyos ré- tegeinek beat-rajongása ká- ros formában is meg szó- kott nyilvánulni, főleg tö- megben; ezek a jelenségek időnként (elnézést a hason- latért) az ókori bacchaná- liákat vagy a középkori tánc-őrjöngések lángjait juttatják az ember eszébe. De ha ezektől a túlzások- tói eltekintünk (és lehetőleg nyesegetjük őket, főleg ne- velőssel, ízlés-fejlesztéssel), akkor megállapíthatjuk; a beat-zene nyilván nem va- lami egyedül ״győztes” ze- nei stílus ugyan, mégis olyan újfajta muzsika, amely a modern ember bo- nyolult arculatának egyik vonását őszintén, egyszerűen igyekszik kifejezni.

Bán Valér

Mint szülő és mint pedagógus kívánok hozzászólni a Dunántúli Naplóban e tárgyban megjelent véle- ményekhez. Magam is hall- gattam (néha órák hosszat, a másik szobából) az új- típusú muzsikát, és volt al- kalmam megismerkedni ta- nítványaim ízlésével is. Szá- munkra, negyven-egynéhány éves generáció számára bi- zony szokatlan volt ennek az irányzatnak a betörése. De minthogy lépten-nyomon tapasztalhatjuk rendkívüli hatását a fiatalokra, szá- molnunk kell vele.

A beat szó magyarul kö- rülbelül ezt jelenti: ütni, kovácsolni, legyőzni, ütés, ütem. Pszichológiai hatása észrevehetően az erő kifeje- zésben rejlik. A dallam szerepe némileg háttérbe szorul, ezzel szemben bizo- nyos elemi, primitív hajla- mókát szabadít fel azáltal, hogy beolvasztja őket a ze- nébe. (A primitív jelzőt nem kell feltétlenül rossz értelemben venni, hiszen nagy gondolkodók beszélnek a XX. század kultúrájának neo-primitivizmusáról, másLeonyid Brezsnyev és Ilja Ehren bürg a Lenin-díj átadása után

cselekménye. A kissé nép- színművi környezetben pár- jára váró varrónő (Zsuzsi, Zsuzsika) áldatlan magá- nyában Sherlock Holmes-i ötletek bevetésével igyek- szik visszahódítani vélt sze- relmesét. Az ifjú mérnök úgyszólván az orra előtt evez a korban hozzáillő há- zasság révébe. Végül manő- vereinek (lelki) áldozatává válik maga is (Szépirodalmi Kiadó).

SOÖS ZOLTÁN

versfüzérének, kezdetben ״pityeri” hőse példamutató- vá küzdi fel ״komisz’’ éle- tét. Ahogy a költő kifejezi magát: ״oltári módon kato- nás sztori lett ez a srác”. Soós Zoltán többszörösen és jóelőre legorombítja az01 ׳- vasót, mert netán aláérté- kelj mokány mondatfűzését, feledvén, hogy mégiscsak ol- vasó az illető A P1TYERI, egészében veve, vérbelien vaskosra sikerült, hangula- tos szószaporítás (Zrínyi Ki- adó). — Jóízű vaskosság, helyenként mélyfűtött eroti- ka burkában bűvöli az ol- vasót WEÖRES Sándor két meglepetésszerűen tálalt drámai műve. (HOLD ÉS SÁRKÁNY címmel, Szász Endre illusztrációival je- lentette meg nemrégiben a Magvető.) A ragyogó kül- sőségek ellenére is a Lé- nyeg kifejezésére ösztönöz a költő. Antik remineszcen- ciákkal fűszerezve a játé- kot. találósdit játszik ve- lünk — kissé, úgy érzem, önmagával is.

John Ree«

CHAPLIN KÖNYVE,

az ÉLETEM, egyszemélyi történelem. Kissé pozitivista színezettel helyenként. Ne- vek és arcok, arcok és ne- vek himbálóznak a hírnév mérlegén. A mérték, a ״súly” — Charlie maga.

Rendkívül hitelesnek érez- zük a meghurcoltatás ame- rikai éveinek leírását eltű- nődő-lázadó sorokban. Nyo- morúságos gyermekkorát már kissé páholyból szem- léli.

A lakó marad, csupán az albérlet változik TÖRÖK Sándor ugyancsak életrajzi fogantatásé művében. S hogy éppen tizenkétszer cserél szobát a harmincas évek nagybudapestjét ke- resztül-kasul lakó irodaimárjelölt, önmagában is jellemző a VALAKI KO- POG kesernyés, monoton humorára. Az egymás he- gyén-hátán torlódó bér-tanyák világába mintegy kulcs- lyukon pillantunk, olyan kulcslyukon, mely az író (és lakó) önhibáján kívül'tágult szemérmetlenné. Legjobb esetben ״valaki kopog” ... Ez a kopogás utáni, ajtó- nyitás előtt! feszültség nem oldódik a regény utolsó

lapjáig. Bizonyára ezért is vállalkozott harmadik ki- adására a Magvető. — Egyetlen ״szigeten”, egyet- len kisváros! lakásban is fölöttébb fordulatosán bo- nyolódik BÁRÁNY Tamás

SZIGET című regényének

״A LEGNAGYOBB ÉRDEKLŐDÉSSEL

és egy pillanatra sem lan- kadó figyelemmel olvastam John REED ״Tíz nap, amely megrengette a világot” cí- mű művét.” — A legilleté- kesebb lektort, Lenint, idé- zem, aki még 1919-ben biz- tos szemmel becsülte fel a neves amerikai forradal- már (és pétervári ״szem- tanú”) munkájának jelen- tőségét. Nyilatkozata hatá- rozott és történelnü aján- lásba torkollik: ״Fenntartás nélkül ajánlom e könyvet a világ munkásainak.” (Raj- ta is múlott, hogy a ״könyvsiker” túlnőtt az 01- vasókategóriákon.) — Reed könyvének középpontjában

— hiszen úgyszólván, a fór- radalom napjaiban íródott

— szükségszerűen az esemé- nyék állnak. Évtizedek múltán már az emberre is sort kerít a történetírás, avagy — számtalanszor — a baráti visszaemlékezés.

BONCS-BRUJEVICS-nek, Lenin belső munkatársának, szép könyve az utóbbiak közül való. önmagáról alig- alig szól, csupán sokak ál- tál elirigyelt szinkronban él, cselekszik a forradalom nágyjaival, Leninnel. Élőt- tünk jórészt ismeretlen sze- mélyiségekre, órákra, na- pokra emlékezik Boncs-Bru- jevics. Legelevenebb azok- bán a fejezetekben, ahol a maga forradalmi helytállá- sát találékonysággal tetéz- hette. Különösen emlékeze- tes számára ״Lenin sétája a Kemlben 1918-ban, megse- besülése után”. (Európa Ki- adó) — Könyvkiadásunk a ״régi világ” nagy esemény- sorozatáról is megemlékezik. A FRANCIA FORRADA- LOM DOKUMENTUMAI-t az Európai Antológia ke- rétében Vadász Sándor ál- lította össze. Azoknak aján- lom elsősorban, akik szíve- sen kalandozgatnak a ״kom- mentár nélküli” történelem- ben.

••

Ossz-szláv atlasz

״Egyesszám első személy- ben” képviseli az antikvi- tást VERGILIUS ÖSSZES MŰVEI-nek ״Helikon” ki- adása. Mit akarhat egy mű- fordító? — teszi fel magá- nak a kérdést az utószóban LAKATOS István, ö ״csu- pán” Vergiliust akarta, s cserébe 18 esztendőt adott az életéből. Ennyi időre volt szüksége, hogy — har- madszori nekifutásra — a világirodalom nagy költőjé- nek teljes magyar fordító- savai örvendeztesse meg az olvasót.

Boda Miklós

vettek a nagy gyűjtésben, hiszen mindezekben az or- szágokban valamely szláv nyelvet beszélő népcsoportok élnek. A tudósok által le- bonyolított egységes anké- tón 3450 különböző nyelvi problémára vonatkozó kér- dés szerepelt. Az atlasz az egyes szláv nyelvek között fennálló kapcsolatot és ro- konságot hivatott megmu- tatni.

A Lengyel Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében folynak az előkészületek az össz-szláv at- lasz kiadására. Az előmun- kálatok 1959 óta folynak, több ország tudományos akadémiájának nyelvtudo- mányi központjában. A bol- gár, csehszlovák, jugoszláv és szovjet tudósokon kívül az NDK, Románia, Magyar- ország, Ausztria és Olaszor- szág szakemberei is részt— Milyen lapokat olvas naponta? — kérdeztük a mestertől.

— A moszkvai Pravdát és a párizsi Le Monde-ot.

— Kit tart a nyugati írók közül a legjobbaknak?

— Stendhalt, Éluard-t, Joyce-t, Hemingwayt és Steinbecket.

— S hogyan értékeli Steinbecknek a vietnami há- borúval kapcsolatos állás- pontját?

— Őszintén szólva Stein- beck álláspontja nagyon el- keserített és meglepett. Na- gyón szeretem Steinbecket, az írót. de azt hiszem, amit tesz, kiáltó ellentétben van azzal, amit ír.

— Folytatja-e társadalmi munkáját, mint a Béke Vi- lágtanács tagja?

— Igen, s méghozzá nem- csak ebben a tanácsban, ha- nem számos más nemzetkö- zi szervezetben is. Fő tár- sadalmi munkám azonban az a küldetés, amelyet a szovjet parlament képvise- lőjeként teljesítek.

— Sok levelet kap? Mi- ről írnak önnek?

— Naponta vagy harmin- cat. Közülük tíz rendszerint műveimet értékeli és az ol- vasók benyomásairól szól. A másik tíz levél — fiatal írók kéziratai, »agy választóim különböző kérdései. S végül napi postám harmadik ré- sze a grafománok leveleiből áll. Ez utóbbiak kivételével minden levélre feltétlenül válaszolok.

— Nem zavarja-e önt népszerűsége?

— Természetesen zavar. Ezzel csak a fiatalok busz- kélkednek. Tetszik nekik, ha népszerűek. Az én korom- bán azonban a dicsőség már terhes. Először is azért, mert rengeteg időt rabol el. Gyakran az is megtörtént, hogy saját dicsőségemnek estem áldozatul.

Ilja Ehrenburg az egész világot beutazta.

— Mit hoz magával ren- geteg utazásáról? — tettük fel a következő kérdésün- két.

— Virágmagokat és oltó- vesszőket. Szenvedélyes kér- tész vagyok. Vidéki dácsám- bán nagy kert és melegház van, ahol déli növényeket nevelgetek. Egyebek közt igen sok Latin-Amerikából származó virágom׳ és fám van, még egy kis kávécser- jém is, amelyet egyszer Amadétól kaptam ajándék- ba.

— önről azt mondták, hogy bonyolult jellem. Mi a véleménye önmagáról?

— Mi az, hogy bonyolult? Ügy vélem, hogy egyszerűen szertelen. Ám ez nem gátolt meg abban, hogy életemben néhány rendes dolgot hajt- sak végre.

— Mi áll Önhöz legköze- lebb — a szépirodalom, a publicisztika vagy a köl- tészet? Melyik ág művelőjé- nek tartja magát?

— Egyszerűen ember va- gyök, s bocsássanak meg a banalitásért, semmi sem ide- gén tőlem, ami .emberi.

״Egyszerűen ember vagyok”

Hja Ehrenburg utolsó interjúja

Moszkvában, 77 éves korában meghalt Ilja Grigorjevics Ehrenburg, a kiváló szovjet író-publicista és társadalmi sze- mélyiség, akinek szava hosszú évtizedeken át eljutott a vi- lág minden részébe. Élete utolsó napjáig tevékeny, energikus volt, és nem tette le a tollat.

A Novosztyi Sajtóügynökség az olvasók figyelmébe ajánlja az író egyik utolsó interjúját. Inna Vaszílkova, az APN tudósítója a Siempre című mexikói folyóirat kérésére röviddel az író halála előtt beszélgetett Ilja Ehrenburggal.

— Hogy érzi magát?

— Ügy, ahogy 76 éves ko- rában érezheti magát az ember. Se jobban, se rósz- szabbul. Önök azonban ezt nehezen érthetik meg, mert még túlságosan messzire vannak az én éveimtől.

— Min dolgozik jelenleg?

— Az ״Emberek, évek, éle- tem” emlékirataim 7. köny- vét írom. Az 1954-től 1964- ig terjedő időszakot fogja át.

— Kiről szándékozik írni új könyvében?

— Kissé babonás vagyok és nem szívesen beszélek or- ről, amit még nem fejeztem be.

— S mikor ír — éjszaka, délelőtt vagy délután?

— Éjszaka legszívesebben alszom. Egész nap dolgozom.

— S mivel ír, — tollal, ceruzával vagy írógéppel?

— Írógéppel. Írásom any- nyira csúnya ugyanis, hogy később magam sem tudom kibogozni, hogy mit is ír- tam. Gépelek, s a mun- ka folyamán sokat javítok.

— Csinál-e jegyzeteket?

— A legutóbbi időkig esi- náltam. — Ehrenburg ezzel egy halom bőrkötésű köny- vecskére mutat. — Segítsé- gemre voltak az emlékira- tok megírásában. Az emlé- kezet azonban igen alatto- mos. Gyakran előfordul, hogy kihagy és magam sem tudom megfejteni jegyzetei- inét.

Ehrenburg munkabírása meglepő. Moszkvában meg- jelent műveinek kilenc kö- tetes gyűjteményes kiadósa, kétszázezer példányban. Ez azonban csak tizedrésze an- nak, amit alkotott. Csaknem száz könyvet írt, s hőseivel egy közepes nagyságú várost is benépesíthetnének. Csupán a tízes- és a húszas éveg- ben írt fiatalkori versei há- rom kötetet tennének ki, új- ságcikkeivel pedig kis híján tizenöt kötetet lehetne meg- tölteni. A második világ- háború éveiben háromezer újságcikk került ki tollából. A kritikusok szerint Ehren- bürg nem azért írt olyan sokat életében, mert gyor- san ír, hanem azért, mert — mindig ír.

— Hogyan vélekedik ön- magáról, mint íróról?

— Közepes írónak tartom magam.

Nem hiszem, hogy Ehren- bürg ezt álszerénységből mondta volna. Inkább az önmaga és művei iránt ta- núsított nagy igényességről van szó. Egyszer be is val- lotta, hogy most távolról sem írná alá valamennyi kiadott művét

Különösen ismertté vált Ehrenburg antifasiszta pub- licisztikája a második vi- lágháború éveiben. Alexán- der Werth, aki azokban az években a Sunday Times moszkvai tudósítója volt, ״Oroszország az 1941—1945 évi háborúban” című köny- vében a következőket írta: ״A szovjet emberek harci moráljának fokozásában igen nagy szerepet játszott Ilja Ehrenburg is; a hadsereg minden katonája olvasta Ehrenburgot; ismeretes, hogy az ellenség hátában lévő partizánok felesleges piszto- lyukat, vagy gépfegyverüket szívesen elcserélték Ehren- bürg kivágott újságcikkei- nek egy-egy csomójáért. Ehrenburg sok erőt és sok évet szentelt az újságírás- nak”.

Kollégámmal, egy brazil újságíróval nemrég meglá- fogattuk Ilja Ehrenburgot moszkvai lakásán és két óra hosszat beszélgettünk vele. Dolgozószobájában ült, egy alacsony karosszékben. Kö- rülötte, a földön és az asz- talon könyvek halmaza. Vastag gyapjúszövetből ké- szült öltönyt s világoskék inget viselt. Feltűnt ״nekem, hogy az utóbbi időben meny- nyire lefogyott, s fájdalma- san gondoltam arra, hogy az évek senkinek sem irgalmaz- nak. Az író feje ősz volt, járása lassú, öreges, s csak a tekintete eleven, átható, fiatal.

Ehrenburg a vendégszobá- ba tessékelt bennünket. Va- lóságos múzeum ez. Érdek- lődéssel nézegetjük az író ״kiállítási tárgyait”. Ehren- bürg, pillantásunkat mére- getve, magyarázni kezd. ״Ez itt Picasso. Harmincöt ere- deti műve van tulajdonom- bán. Nagyon szeretem őt. Ez itt Ortega, spanyol festő, ezek pedig a mieink: Cha- gall, Lentulov, Maskov, Tisler. Ez meg egy bizánci szó- bor, a szőnyeg pedig lengyel munka.”

Ugyanitt, a vendégszobá- bán nagy gyűjteményt Iá- tunk boros és konyakos üve- gekből, színes címkékkel, valamint a népi játékszerek egész tömegét. Ilja Ehren- bürg nagyon szereti a ke- rámiát, az orosz népi játék- szereket és a fametszeteket. Pipagyűjteménye Moszkva- szerte híres, párját ritkítja.

Egy kerek asztalhoz ülünk, amelyen hatalmas vá- zában orchideacsokor virít (ma kapta ajándékba a bo- tanikus kertből), mellette pe- dig a különböző gyógysze- rés dobozok nyilvánvalóan azt bizonyítják, hogy nein- rég járt itt az orvos.

Előveszem a már előre

összeállított kérdéseket, de Ehrenburg megelőz bennün- két. Miután megtudta, hogy kollégám Brazíliából jött, nyomban elárasztja őt kér- déseivel: ״Hogy van jó

öreg barátom, Jorge Ama- do? Mi újat írt? Mikor ké- szül Moszkvába?” Házigaz- dánk visszaemlékezik a bra- zil íróval történt találkozó- saira. Elmondja, hogy Ama- do oroszra fordított vala- mennyi művét olvasta, s hogy különösen a ״Gabri- ella” és az ״öreg tengeré- szék” tetszik neki. Megjegy- zi, hogy szerinte Amado az utóbbi időben kezd jobban, szabadabban, könnyebben írni. Tréfásan megemlíti, hogyan vendégelte meg őt Amado egyszer valami po- kolian erős pálinkával, ame- lyet ő a paprikával fűsze- rezett orosz vodkához ha- sonlítva, ״amadovkának” ke- resztéit el.

Ehrenburg elővett a szék- rényéből egy díszes fado- bozt. tele szivarral. Minden szivaron rajta volt a gyá- ri címke, ezzel a márkával: ״Ilja Ehrenburg”. Ez is Jor- ge Amado ajándéka.

Ehrenburg sokat dohány- zik. szinte szünet nélkül; legszívesebben szivarozik, vagy pipázik, s csak nagyon ritkán cigarettázik. A na- gyón erős feketét szereti. Erős fekete, erős szivarok, s mellette a szfveseppek — nos. ez jellemző Ehrenburg- ra . ..

Az első kérdésünk termé- szelesen az egészségére vo- «átkozik:

\

J

\