Dunántúli Napló, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-27 / 202. szám
napló 1967. AUGUSZTUS 27. Budapesti jelentésűnk A munkálatok 95 százaléka már kész Szoros eredmény várható A Ferencvárost kivéve, egyet-» len csapata van az NB I-nék, amelyik május közepe óta veretlen: ez a Csepel SC labdarúgó csapata. Május 14-én kapott ki utoljára a gyári együttes Szegeden, s azóta bravúrt bravúrra halmozott. Igaz, néha a bravúrok mellett becsúszik egy-egy vereséggel felérő döntetlen is, de hát ez a futball. Ilyen döntetlent ért el legutóbb is a csapat, amikor saját otthonában nem tudott győzni az igen gyengén játszó Salgótarján ellen. — Gyorsan vezettünk i:0-ra, aztán egymás után három négy ordító helyzet adódott csatáraink előtt. Kihagyták őket, s ez nem nagyon használt a csapat biztonságának. Mégegyszer megszereztük a vezetést, ekkor azonban súlyos hiba folytán a tarján! A siker jutalma és ára 111. Óriások párbaja Apáink nem hittek az újságoknak, amikor 1931-ben az egyiptomi Nosseir 400 kilogrammos teljesítményéről hírt adtak. Aztán a német Ménger, s a csehszlovák Psenicka tett hozzá hét év leforgása alatt harmincöt kilót, 1947-ben jött az amerikai Davis, 45-tel, és meg sem áll 482,5 kilóig. öt az ugyancsak amerikai Schemansky követte 487.5-es világcsúcsával, amelyet 1954-ben ért el. Mindezt elhomályosította 1955—1960 között az amerikai Paul Anderson, aki a világon elsőnek túlszárnyalta az öt mázsát. Azóta már tizenhat versenyző tartozik az „ötszázasok”-hoz. AZ UKRÁN GÓLIÁT KÖZBESZÓL Sokáig úgy tűnt, Andersonnál nem lesz erősebb ember a világon. 1960-ban azonban a szovjet Jurij Vlaszov fátylat borított Paul sikereire. — Ezt az acélizmú szovjet mérnököt a közeljövőben még csak meg sem közelítheti senki — vélekedett Schemansky. — Nemcsak kivételes erejű, de nagyszerű a technikája és a küzdőszelleme is. Jurij Vlaszov szépen haladt előre: 537.5. 550. 557.5, ragyogó teljesítmények jelzik pályafutásának egy-egy kiemelkedő állomását. S ekkor közbeszólt — 1964. március 21-én — az ukrán góliát. Leonyid .Zsabotyinszkij, 560 kilogrammos világcsúccsal, három világrekord megdöntésével. Vlaszov nem hagyta ennyiben a dolgot és június utolsó napjaiban már ismét ő került a világranglista élére 562.5 kilogrammos világcsúccsal. MEGVÁLTOZTATOTT JÓSLAT hátvéd (!) Kmetty fejelt a hálóba. Hiába játszottunk szinte egy kapura, nem és nem ment a csatároknak. Koltai István, a csepeliek szakosztályvezetője mondta el a fentieket, s tőle hallottuk azokat a híreket is, amelyek a csapattal kapcsolatosak. Ezek közül a legfontosabbak a következők: 1. Eddigi négy őszi mérkőzésén ugyanabban az összeállításban szerepelt a Csepel. Most minden valószínűség szerint egy helyen, a jobbszélső posztján változás lesz. Kalló helyett Sebes játszik majd. 2. Majort kivéve, nincs betege a csapatnak. Major nagyon hiányzik a csatársorból de játékára még nem számíthatnak. A múlt héten manduláját vették ki, ezen a héten vakbelét. 3. Nagyon, nagyon nehéz mérkőzésnek tartják a pécsit. — Mindig kemény csatákat vívtunk a Pécsi Dózsával, csak kis gólarányú eredmények születtek, esetleg döntetlen volt az eredmény. Igen jó csapatnak tartjuk a baranyai együttest, ennek ellenére azt mondjuk, nincs a két csapat között olyan nagy különbség, hogy a biztos győztest előre meg lehetne jósolni. így beszélt a csepeli szakember, aki elmondta még, hogy Csepelen már a jövő csapatát építik. Nem, mintha nem lennének a maiakkal megelégedve, de hát a fejlődés azt kívánja, hogy már most nézzenek körül. Es Pesten újra rengeteg a tehetséges labdarúgó... Jó csapatot láthat majd az a szurkoló, aki kimegy vasárnap a pécsi pályára. Előreláthatólag ez a csapat játszik: Fatér — Vellai, Molnár. Pethő — Falud!, Kandi — Sebes, Rottenbiller, Kalmár, Losonczi, Gondár. Zsabotyinszkij színre lépése előtt egy évvel mondotta Vlaszov: Tokióban 580 kilogrammos eredménnyel szeretne bajnokságot nyerni Jóslatát azonban hamarosan megváltoztatta: . — Lonya sokkal gyorsabban tör előre, mint gondoltam. Nehéz lesz legyőzni. Vlaszov visszatéréseikor így Vlaszov lég j óbb j a összetett: 580 kg nyomás: 199 kg szakítás: 170 kg lökés: 215 kg Zsabotyinszkij Szófiában a jú-^ nius 18-án megrendezett szovjeté —bolgár—török nemzetek közötti s súlyemelő viadalon nyomban „át-> írta” az egész világesúcslistát. Az( összetettben 590 kilós fantisztikus) eredményt ért el. Nyomásban 201,) szakításban 174, lökésben 218.5 \ kilós súlyt emelt fel. A verseny-) szabályok értelmében az össze-J tett eredményben fogásnemként J csak a „kerek” — 2.5, 5. 7.5, 10) kilogrammos — teljesítményeket j számítják be. Ezért csupán 590) kilós az összetett világcsúcs • nem 593.5, amit Zsabotyinszkij valójában teljesített. A két óriás bizonyára megmérkőzik majd egymással a Szov-< jetunió Szpartakiádján. S akkor^ nem lehetetlen a 600 kilós világrekord sem! Igaza volt. Bár ha teljesíti az 580 kilót, Vlaszové lett volna az aranyérem. Zsbotyinszkij ugyanis 572.5, ő pedig 570 kilós eredménynyel végzett. (Vlaszov az időzítéssel kicsit elszámította magát. Az 580 kilós világrekordot nem az olimpián, hanem előtte szeptember 3-án érte el.) Az olimpia óta a két óriás még nem találkozott egymással a súlyemelő dobogón. Jurij Vlaszov ugyanis visszahúzódott, nem a sportolástól, csupán a nyilvános versenyzéstől. Ám, mindenki ismerte terveit, nyílt titok, hogy szép csendben készülődik a visz- szatérésre és bizonyára az eddigieknél is nagyobb teljesítményr nyel akar kirukkolni. Leonyid Zsabotyinszkij is ,,elbújt” a világ szeme elől. De kitudódott: az ukrán óriás — 29 éves, száznyolcvankilenc centi magas — a hatszáz kilós bűvös határ minél előbbi eléréséért különleges extra hízókúrára vonult vissza, pedig már tokiói győzelme idején is 157,5 kiló volt. A szakemberek véleménye szerint azonban ez a testsúly nem elegendő a hatszáz kilós rekordhoz. JURIJ VISSZATÉRÉSE ÉS LONYA VÁLASZA Ez év áprilisában aztán világgá röppent a hír: a három éve „hallgató” Jurij Vlaszov visszatért a küzdőtérre. S rangjához méltóan jelentkezett ismét, a nyomásban elért 199 kilós világrekordjával. A jelenleg harmincegy éves, 129 kilós testsúlyai versenyző, másfél mázsát szakított, két mázsát lökött és ez összesen 547.5 kilós eredményt ért el. Mindezzel azonban nem volt elégedett. — Hiába, elszoktam a versenyektől — mondta. — Amikor először a súlyhoz léptem, olyan lámpalázas voltam, mint egy kezdő gyerek. Sajnos, az utóbbi hetekben egy kis betegség közbe szólt és így nem lehettem a legjobb erőben. Mi lesz ezután? Versenyezni akarok továbbra is. Bízom abban, hogy még nagy eredményeket érhetek el. Most ismét kemény edzések következnek. festett a világcsúcslista: Világcsúcs 580 kg 199 kg 173.5 kg 218 kg Zsabotyinszkij Zsabotyinszkij 104 csapat versenye •» A Mecseki Szénbánya üzemeiben hagyományai vannak a tömegsportnak. Ennek bizonyítására elég megemlíteni a korábbi évek sikeres Bányász Kupa versenyeit. A hagyományokra építve a szervezés és lebonyolítás módszereit, formáit tökéletesítve indultak meg ez évben is az üzemi bajnokságok. Nyolc sportágban, az év első felében 104 csapat versenyzett eredményesen. Nem kevesebb. mint 2426 résztvevője volt a tömegversenyeknek. A legnépszerűbb a kispályás labdarúgás volt. Hatvankét csapat 694 játékosa mérkőzött egymással. Nep- szerűséghek , örvend a nagypályás labdarúgás is, ahol 27 csapat 326 játékosa találkozott. Megkedvelték a bányászok a természetjárást is. A különböző túrákon, kirándulásokon 587-en vettek részt. A természetjárás népszerűsége azért is figyelemreméltó a bányászok körében, hisz a nehéz fizikai munka után a természet tiszta levegője felüdülést, pihenést jelent, fokozza a szervezet ellenállóképességet. A többi sportágban 819 résztvevője volt a versenyeknek. Ezekben a számokban nem szerepelnek a szocialista brigádok esetenként alkalomszerűen szervezett sport- vetélkedői. Ha ezeken a versenyeken résztvevők számát is figyelembe vesszük, megközelítően több, mint három és félezren vettek részt a Mecseki Szénbányák üzemi tömegversenyein az év első felében. Befejezéshez közelednek az egyetemi tornacsarnok tatarozás! munkálatai. A Pécsi Cpitő- és Tatarozó Vállalat a határidő előtt néhány nappal fejezi be a munkát. Határidő előtt befejezik az egy etemi tornacsarnok felújítását Kivitelező hiányában csak késve, az 1966-os év végén kezdődtek meg hosszú évek huzavonája után, a felszabadulás előtt épült — és a sok igénybevételtől, valamint az idő vasfogától — erősen megrongálódott, egyetemi tornacsarnok felújítási munkálatai. A tornacsarnok kivitelezési mun kálatait a Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat vállalta. Az 1 millió 300 ezer forint értékű felújítási munkálatok befejezési határidejéül a kivitelező 1967. szeptember 30-át jelölte meg. Közel egy hónappal a határidő előtt felkerestük a vállalat fő munkavezetőjét, Várnai Rudolfot, hogy tájékoztatást kapjunk a munkálatok menetéről. Nos, a felújítást néhány nappal a határidő előtt befejezik és a magyar felsőoktatás 600 éves évfordulója alkalmával lebonyolításra kerülő reprezentatív pécsi Jugoszláv kézilabdázók Pécsett A Pécsi Bányász meghívd- • sára hétfőn Pécsre érkeznek j Lokomotív Vínkovce férfi , kézilabdázói. A jugoszláv kézilabdázók a Horvát Bajnok- j ság élcsoportjába tartoznak és < kitűnő játékerőt képviselnek. [ Itt-tartózkodásuk alatt két < mérkőzést játszanak, kedden [ délután öt órás kezdettel a Pécsi Bányász NB l-es csapa- • ta ellen Pécsújhegyen lépnek j pályára, a második mérkőzés | helyét és időpontját ideérke- < zésük után tisztázzák. sportműsor teremlgényes eseményeit már egy korszerűsített csarnokban rendezhetik meg. A tornacsarnok generál-felújítást kapott. Kicserélték a központi- iűtést, megkétszerezték a kazánház kapacitását, bevezették a távfűtést, korszerűsítették az öltözőket, fürdőket. Uj nyílászáró szerkezetek kerültek beépítésre. Kicserélték a meleg- és hidegpadló- zatú helyiségek padozatát, új világítási berendezést szereltek fel. Felújították a homlokzatot, új vakolással látták el az egész épületet, friss szigetelést kapott a tető. Járdát készítettek az épület köré és a bejárathoz, rendbehozták a külső kerítést Is. Ezek természetesen csak a nagyobb munkák, emellett egész sor kisebb jelentőségű feladatokat is elvégeztek. A munkák 95 százaléka már kész. Az általános építési feladatokat hiánytalanul elvégezték, a szakipari munkák nagyobb része Is elkészült, mindössze 60—70 ezer forint értékű, nagyobbára belső munka van hátra. Ezek a festés, parkettázás, néhány szerelvény felszerelése, stb. Hétfőtől — mintegy kéthetes Időtartamra a festők veszik birtokukba az épületet, kifestik a termeket, lemázolják a nyílászáró szerkezeteket. A festők elvonulása után az utolsó nagy munkára, a parkettázásra kerül sor. Mindkét nagyterem új parkettát kap, az előterek és öltözők 10x10 centiméteres színes mattlachi burkolata már korábban elkészült. Úgy számítják, hogy a parkettázás! munkákkal egy hét alatt készen lesznek, közben elvégzik a hiánypótlásokat is, így végeredményben az eredeti határidő előtt 5—6 nappal előbb adhatják át rendeltetésének a létesftmiényt. Várnai Rudolf főmunkavezető elmondotta: A vállalat műszaki gárdája, az építők és szakmunkások a munkálatok megkezdésétől a mai napig tervszerűen dolgozott és dolgozik. Menetközbe« valójában előfordult — nem a kivitelezés ütemének elégtelensége miatt, — hanem újabb részproblémák megoldásának szükségessége miatt, a költségvetésben nem szereplő fontos munkák soronkl- vüli elvégzése. Ezek a munkálatok mintegy 150 ezer forintot tettek ki. Ezek nagyságrendje más egymagában is arra utal, hogy az eredeti ütemtől esetenként el kellett témiök. Végsősoron azonban nemcsak tartják a határidőt, hanem azt le is rövidítik. A tornacsarnok tatarozásává* egyidőben a PEAC építkezésében külső öltözők Is épülnek. A munkálatok Itt Is a befejezéshez közelednek, szeptember közepére át szeretnék adni az új külső öltözőket is a sportolóknak. Étesítés! A BARANYA MEGYEI VILLAMOSIPARI KTSZ értesíti ügyfeleit, villanybojlerek és olajkálybák garanciális és fizető javításának bejeleníése jövőben: r>igCS ELSŐM ALOM U. 3. SZ. alatt (udvarban). Telefon: 20-07 A Csehszlovákiában gyártott Jawa motorkerékpárokat, robogókat ma már az egész világon ismerik és kitűnő minőségük miatt szívesen meg is vásárolják. A gyár vezetői nemrégiben úgy határoztak, hogy áttérnek a kétütemű verseny-motorkerékpárok gyártására is. Ilyen típusú motorokkal ugyanis a gyár -versenyzői az elmúlt évek során már jelentős sikereket értek el, s ezért elhatározták, hogy korszerűsített kivitelben olyan országúti gyorsasági gépeket is konstruálnak, melyeken természetesen továbbra is csak a gyár versenyzői állnak rajthoz. A fokozott igényeknek megfelelően eltekintettek a hagyományos résvezérléstől, az ismert és jól bevált forgótárcsás megoldást választották. Már a tervezésnél úgy döntöttek, hogy a hengereket nem helyezik egymás mellé, egyrészt, mert az oldalt kilógó porlasztókkal nagyon széles homlokfelületet adna. másrészt ezt az egységet — éppen szélessége miatt magasan kell a vázban elhelyezni — ami rontja a stabilitást. Ezért új utat kerestek. A két hengert V-alakban egymás fölé helyezték. Ezzel nemcsak kedvezőbb homlokfelületet. hanem alacsonyabb súlypontot is sikerült kialakítaniuk, ami pedig várható nagy sebességnél szinte előfeltétel. A két különleges forgattyús-mechanizmus a meghajtó oldalon tűgörgős csapágyon, a forgótárcsás oldalon pedig golyóscsapágyon fut. Ez utóbbi csapágyak biztosítják a tengelyirányú vezetést. A csapjaiknál összesajtolt főtengelyek két részesek. StMÓ-Mtítofte Ez az új Jawa versenymotor Az acélból kovácsolt hajtókarok szemei — alul és felül — betétben edzettek, amelyekben mind a főtengelycsapot, mind a dügattyúcsapsze- get kosárban vezetett tűgörgők övezik. Bal oldalon az erőátvitelt biztosító fogaskerék, illetve kerekek, a jobb oldalon a forgótárcsák kaptak helyet. Az egészet képező forgaty- tyúsházat két oldalról különlegesen képzett öntött fedelek zárják, az egyiknek osztásában van az átömlőcsatoma egy része. Ennek az oldalfalnak a leszerelése után megnyílik a nagyméretű furat, amely szabad utat ad a főtengely, illetve a hajtókar szereléséhez. Ez a megoldás lehetővé teszi a henger leszerelése után a forgattyús- mechanizmus szétbontását anélkül, hogy a motort ki kellene építeni a vázból. Ugyancsak ezen az oldalfalon helyeztékv el a forgótárcsát és kívül a porlasztókat. Mindkét főtengelyt egy nagyobb fogaskerék köti össze, amely kapcsolatban van a sebességváltó-meghajtással. Tűgörgős csapágyon fut a nagy fogaskerék, amely magával viszi a háromtárcsás szárazkuplung kosarát. A bal oldali fedél nyitott részében forog a kuplung, amelynek acéltárcsáit öt acélcsap vezeti. A forgattyúsház hátsó felében helyezték el a sebesség- váltót és a fedélben a kapcsolószerkezetet. A váltó ugyancsak négyfokozatú, de osztóval rendelkezik, ami gyakorlatilag nyolc, illetve hét fokozatnak felel meg. Ezzel a megoldással jelentős súlymegtakarítást sikerült elérni. A hosszirányú bordákkal ellátott könnyűfém-henger persely ezett. A fékpadi kísérletek — mint ahogyan arról a gyári jelentés beszámol — nagyon kedvezően végződték. Az egyenként 62,3 kcm-es hengerek 14,5 lóerőt »adnak, ez összesítve 29 lóerőt jelent, ami literre átszámítva több, mint 230 lóerőnek felel meg. Autósokat érdekli Az Egyesült Államokban tavaly tizenhárom milliárd dollárt vettek be adóként az autótulajdonosoktól. Tavaly Nyugat-Németországi bon 100 205 autóvezetési jogosítványt vontak, be azoktól a gépkocsivezetőktől, akik nem tartották be az előírásokat. Ez év első negyedében az USA után Japánban gyártották a legtöbb személygépkocsit és az autógyártásban a nyugatnémetek a harmadik helyre estek vissza. Lord Chesham, az angol köz* lekedési liga elnöke szerint Anglia nem képes lépést tartani a járművek növekedése és az új utak építése terén. Csak 2020-ra készülhetnek el azok az új utak, melyekre már most sürgős szükség volna. Az angol alsóháziban jóváhagyták azt az új törvényt, mely szerint 100 font pénzbüntetést szabnak ki azokra az autótulajdonosokra akik régi vagy rossz gépkocsijukat a közúton hagyják. Bécsben az öt évnél öregebb kocsik eladási ára ismét csökkent, az újabb típusú gépkocsik azonban tartják árukat. Az Egyesült Államokban a minap adták ki azt a statisztikai jelentést, mely szerint az elmúlt évben tízmilliárd dollár kárt okoztak az autóbalesetek. Olaszországban az év első hat hónapjában 11 százalékkal növekedett a forgalom. És hogy a tehergépkocsik száma 15, a személygépkocsik száma pedig ío százalékkal emelkedett. Mai sportműsor Labdarúgás: NB I. mérkőzési Pécsi Dózsa—Csepel, PVSK-pálya, 16.00, NB I. tartalékmérkőzés: Pécsi Dózsa—Csepel, PVSK-pálya, 14.15, NB n. mérkőzések: Pécsi Ércbányász—Szombathelyi Cipőgyár, Tüzér utca, 9.45, Zalaegerszegi Dózsa—PVSK, Zalaegerszeg. 16.00, Nagykanizsai Bányász— Máza-Szászvári Bányász. Nagykar nlzsa, 15.00, NB m. mérkőzések! Siófoki Bányász—Pécsi Kinizsi, Siófok, 16.00, Pécsi BTC—Faddi Tsz SE, BTC-pálya, 10.00, Szekszárdi Dózsa—Pécsi Volán SC, Szekszárd, 16.00, Mohácsi Tsz TE —Bábod! MEDOSZ, Mohács, 16.00, Dunaújvárosi Építők—Honvéd Steinmetz SE, Dunaújváros, 10.30, megyei mérkőzések: keleti csoport: Siklós—Baksa, Siklós, 16.00, Szigetvári ZMSE—Sellye. Szigetvár, 16.00, P. Postás—Mágocs, Postás-pálya, 9.00, P. Vasas—Pécssza- bolcs, ifjúsági stadion, 9.00, P. Kesztyűgyár—Vasas DL Bányász, BTC-pálya, 8.30, Vajszló—Magyarszék, Vajszló, 16.30, P. Bányász n.—PBTC n., Pécsbányatelep. 10.30, nyugati csoport: Villány— P. Dinamó, Villány, 16.00. Vasas X." Bányász—Beremend. vasas I. Bányatelep, 18.00, Üjmohács— Véménd, Üjmohács, 16.30, Szederkény—Pécsvárad, Szederkény. 16.30, Hidas—Bóly, Hidas, 16.00. Kézilabda: NB I. mérkőzések! Bp. Híradástechnika—Pécsi Bányász, nők, Budapest, 10.00, Győri ETO—Pécsi Bányász, férfiak, Győr, 10.00 NB n. mérkőzések: Pécsi Dózsa—KGM, férfiak, PVSK- pálya, 10.00, Pécsi Vörös Meteor —BHSC, nők, PVSK-pálya, 11.30, Komlói Bányász—Ferencváros, férfiak. Komló, 10.00, Győri Magasépítők—Pécsi Ércbányász, férfiak, Győr, 10.00. Asztalitenisz: Csepel SC országos versenye a Pécsi Ércbányász versenyzők részvételével. Csepel, 9.00. Kerékpár: A Budapesti Előre országúti versenye, a Pécsi Spartacus kerékpárosok részvételével, Budapest, 9.00. Kosárlabda: Területi MNK-döntök Szigetvár, Budapest, Szekszárd, a Szigetvári Vörös Meteor, nők, PVSK nők és PVSK férfiak részvételével, 9.00, 10.15. Röplabda: NB U. mérkőzések: Pécsi Dózsa—Postatávíró nők, Ifjúsági stadion, 11.00, Pécsi Dózsa —Bp. Testvériség, férfiak Ifjúsági stadion, 10.00, Bp. Pénzügyőr- Komlói Dózsa, férfiak, Budapest, 10.00. Sportlövészet: Megyei egyéni és csapatbajnokságok, puskaverseny. Hőerőmű lőtér, pisztolyverseny Külvárosi pályaudvari lőtér, 8.00. Teke: NB I. mérkőzések: Pécsi BTC—Győri Vasas ETO, férfiak, BTC-pálya, 8.00, Kecskeméti MÁV —Pécsi BTC, nők, Kecskemét, 8.00. Tenisz: serdülő, ifjúsági és junior tehetségkutató verseny, Ba- lokányi pályák. 8.00. Üszás: Országos Ifjúsági bajnokság, a Pécsi Ércbányász versenyzői részvételével, Budapest, 9.00; Hadnagy emlékverseny, a Pécsi Dózsa és Pécsi Ércbányász versenyzőinek részvételével, Zalaegerszeg, 10.00. Vízilabda: Területi bajnoki mér£ kőzés: Jászberény—Pécsi Ércbá- ( nyász, Jászberény, 10.00. > Evezés: Országos ifjúsági és ( serdülő bajnokság a mohácsi eve- ‘ zősök részvételével, Csepel 9.00 - és 16.30. i