Dunántúli Napló, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-02 / 154. szám
Az irodalom és a képzőművészet helyzete A Megyei és a Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának együttes ülése B aranya megye és Pécs m. j. város Tanácsa Végrehajtó- bizottsága együttes ülésen tárgyalta meg a megye, a város irodalmának és képzőművészetének helyzetét. A két művelődésügyi osztály előterjesztése feletti vitában részt vett Palkó Sándor, Huszti Sándor, Ormos Tibor, Nemeskéri László, Szentirányi József, Szojka Pál, Ambrus Jenő, Zagyva Imre és Horváth Lajos. A művészetek szerepe A művészetnek minden korban jelentős szerepük van az emberek nevelésében, a tudat formálásában; a szocializmus építésének korában még fokozottabb érvényű ez a társadalmi funkció. Nemcsak azért, mert a művészetek fejlődésének ked vezőbb feltételei alakultak ki s a korábban, a kulturális értékek megismerésétől elzárt tömegek egyre fokozódó érdeklődéssel és mind nagyobb társadalmi igénnyel fordulnak a művészetek felé, hanem azért is, mert a művészetek hatása számottevő tényezője a kulturális forradalomnak. A gazdag művészi hagyományokkal rendelkező Baranya és Pécs kedvező feltételeket teremtett az alkotó munka számára. A párt- és állami szervek minden időben különös gonddal foglalkoztak a művészetek és a művészek helyzetével, segítették az alkotó munka feltételeinek kialakulását Az irodalom és a képzőművészet az elmúlt években tendenciájában helyesen fejlődött, formálóan hozzátartozik a megye és a város kulturális arculatához, de ez a fejlődés számos ellentmondástól, problémától terhes. Laza szervezeti élet A pécsi írócsoport a Magyar írók Szövetsége és az illetékes helyi szervek irányi tásával dolgozik. Jelenleg kilenc tagja van. A szövetségi tagok mellett több mint harminc író munkája segíti, főleg a Jelenkorhoz fűződő kapcsolataik révén. Irodalmi esteket szervez, előadásokat, tájékoztatókat, vitákat rendez. Lektori tevékenységgel támogatja a Jelenkor-Magvető kiadói munkáját, amelynek keretében az elmúlt három évben tíz prózai és verseskötet jelent meg, előkészület alatt van négy kötet. A megyében a Pécsett élő írók kilenc művét adták ki különböző országos kiadók. A vitában többen hangoztatták, hogy a szervezeti élet laza, formális, leszűkül néhány feladatra. Jobbára megjelenési fórum, ez is feladata, emellett azonban az érdembeni politikai, esztétikai vita, eszmecsere méltánytalanul háttérbe szorul s ha van is, nem elég őszinte, lényegre törő. A viták szűk körben mozognak és irodalmi közvélemény híjján nem is tud nyilvánossá válni. Új művek Az írócsoport kiadásában jelenik meg a Jelenkor című folyóirat. A sokoldalú és indokolt bírálatok hatására ma már a szocialista szellemű irodalom művelője, fórumává vált több jelentős társadalmi problémának, sokat javult közéletisége. Ennek ellenére a folyóirat elég gyakran teret ad olyan műveknek, amelyek nem szolgálják a tudat szocialista jellegű alakítását, témájuk periférikus. Különösen sok a gyenge vers, megfogalmazásuk zavaros, érthetetlen. Teljes joggal igényelték, hogy a szerkesztőség gondosabban és körültekintőbben válogassa meg a közlésre kerülő műveket. Aggasztónak ítélték meg, hogy a Jelenkor pél- dányszáma évről évre csökken, két év alatt több mint háromszázzal, az eladatlan példányok száma megközelíti a_ huszonöt százalékot. Sürgősén felül kell vizsgálni a helyzetet és intézkedéseket tenni az olvasottság növelésére. Elsősorban a megye területén kell keresni az új olvasói rétegeket, mert ugyan elismerésre méltó, hogy a folyóiratot az ország sok táján olvassák, mégis helyi lap s innét kell toborozni pártolóit. Az elkészült és készülő önálló kötetek az Írók termékenységét bizonyítják. Sok alkotás kötődik helyszínben és témában Pécshez, Baranyához. Az írók egyharmada országos fórumokon is gyakran publikál, tehát irodalmi életünk szerepet játszik az ország kulturális életében is. Hárman megkapták a József Attila-díjat. A megyei szervek öt év alatt hatvanhat írónak és képzőművésznek juttattak jelentős összegű ösztöndíjat. A pályadíjak a művészeket a szocialista építőmunka segítségét szolgáló művek alkotására ösztönözték. Sz ocialista szellemben, közérthetően A képzőművészek 1964 óta a Magyar Képzőművészek Dél-dunántúli Területi Szervezete keretében működnek. Az írócsoportra tett bíráló megjegyzések fokozottabban vonatkoznak a megyei és a városi szervezetre. Elsősorban kiállítások szervezését, az előkészítő munkák lebonyolítását tartják feladatuknak, vitát, eszmecserét jóformán nem rendeznek, mint a közösségi élet fóruma, tere egyáltalán nem tölti be hivatását. Ezt a szűkebb körű műtermi látogatások, bírálatok nem helyettesíthetik. A két végrehajtó bizottság megállapította, hogy az értékelések. kritikák figyelemre méltó fejlődésről és eredményről adnak számot. A két ezrelék felhasználásából mintegy tizenegy mű készült el, valamennyit középületekben helyezték el, néhány kiemelkedően jó alkotás született. A képzőművészeti alkotómunka azonban számos problémát vet fel és bizonyos feszültségekkel terhes. A szocialista-realista művek kevesebb vitára adnak okot, legfeljebb ezek egy részének színvonala mutat eltéréseket. Művészeink egy részére az útkeresés a jellemző, amely azonban magába rejti az öncélú moderneskedés, a marxizmus esztétikájától való eltávolodás veszélyét éppúgy, mint a viszonylag fejletlen esztétikai műveltségű közönség lebecsülését és elutasítását. Az olyan festmények, szobrok, amelyek nem ébresztenek gondolatokat, nem tükröznek szocialista eszmeiséget, azok nem teszik szebbé, hangulatosabbá, boldogabbá az emberek életét. A képzőművészet további fejlődése elképzelhetetlen a közönséggel való kölcsönös viszony, kapcsolat nélkül. A festő, a szobrász a nép művésze, amely a lehetőségekhez mérten egyúttal mecénás is, állama révén anyagilag és erkölcsileg is biztosítja az alkotómunka feltételeit. Ezért nem szabad csodálkozni, ha a közvélemény, sokszor türelmetlenül is, követeléssel lép fel és jó szocialista műveket kér számon. Jó dolog, hogy néhányan úgy is eleget tesznek e jogos kívánságnak, hogy üzemek, állami gazdaságok klubjaiban, közösségi művelődési otthonokban állítják ki műveiket és kíváncsian várják az emberek reagálását. Erősíteni a kapcsolatokat A kiállítások alkalmassak arra, hogy a közvélemény elé tárhassák műveiket és a művészek is megítélhessék egymás eredményeit. Ezt bizonyos értelemben nehezíti, hogy a Technika Háza nagytermén kívül szinte nincs megfelelő kiállító helyiség. Elhangzott az a javaslat, a Városi Tanács adjon segítséget a Képzőművészeti Bolt kibővítéséhez, ahol ma a megvásárolható képeket egy raktárban zsúfolják össze. Növelni lehetne a helyi önálló és gyűjteményes kiállítások számát is, de érdemes lenne országos hírű művészek tárlatát is megrendezni, hogy az embereknek módjuk legyen összehasonlításra és esztétikai ízlésük fejlesztésé- sére. A kiállításokra kerülő anyag zsűrizése gyakran igénytelen, szervezetlen. Feltétlenül erősíteni kell a zsűrik közéleti tevékenységét, hogy már az elbírálás időpontjában mérjék fel a tárlat várható hatását a tömegekre. Ezzel kapcsolatban említették meg a kritikai élet gyengeségét. A lapok, folyóiratok, még a kifejezetten képzőművészeti orgánumok is sokszor megkerülik a legfontosabb politikai, esztétikai problémákat. A művészek között is sok ellentét van egymás tevékenységének, stílusának megítélésében, gyakoriak a lebecsülő, kioktató vélemények, amelyek nem segítik az egységes nézőpont kialakítását. „Erősíteni kell a kapcsolatot minden szinten az alkotó művészekkel” — állapította meg a két végrehajtó bizottság, és ebben jelölte meg az eszmei irányító tevékenység fő feladatát. A pécsi és a baranyai írók, képzőművészek szervesen beleilleszkednek a társadalom életébe, tevékenységük jelentős hatással van és lehet a kulturális forradalom mai célkitűzéseinek megoldásában. Ezért különböző formákban rendszeresen értékelni kell munkájukat, szélesebb körben alkalmazni kell a pályázati rendszer keretében történő megbízatásokat. Kérni kell az országos szövetségek hatékonyabb segítségét mind szervezeti és anyagi, mind pedig eszmei, politikai vonatkozásban. B. J. A Széchenyi téren, a dzsámi előtt hat, a 48-as téren négy színes ernyőt állított lel a II. kerületi tanács megbízásából a Parképít« Vállalat. Az ernyők alatt székeket és asztalokat helyeztek el, ahol naptól védve leülhetnek, olvashatnak a sétálók. ÖTSZÁZ ÉVVEL ezelőtt nyomtatták ki először Velencében, most az Európa Kiadó nyújtja át olvasóinak CURTIUS RUFUS kétezer esztendős művét, a MAKEDÓN NAGY SÁNDOR TÖR- TÉNETÉ-t. A „gordiuszi csoS^ép: Emil la akác i Adamcsuck;! mó” csupán villanásnyi epizód tárgya az egyszerre mesés és hiteles cselekmény földrészeken áthömpölygő vonulatában. Másfajta „vezér” árnyékában, más kor ellentmondásai közt érlelődnek olyan súlyossá A „KÖPÖNYEGFORGA- TÖ” visszaemlékező szavai. „Az önirónia még a legtetszetősebb magatartás, ha az ember utálja a nagy szavakat” — írja Dávidé LAJOLO, a kommunista lapszerkesztő, képviselő és publicista, akit a kezdeti olasz fasizmus szóValamely ház, épületcsoport vagy akár egész város esztétikumát nem lehet önmagában nézni, csak környezetével együtt. Ugyanazok a falak mást mondanak a sivatagban és mást a hegyek között. Az esztétikum éppen az épület és a környezet viszonyában fejeződik ki. Régi, fehérfalú présházak mellé lapostetejű, emeletes házak kerülnek. Sátortetős, pallér stílusban emelt családi fészkeket háromemeletes bérházak fogják közre. Meredek, norvégtetős épületből a szemben levő ház kéményerdejére esik a pillantás. A városra nyíló kilátással eladott öröklakás ablaka, amikor a szomszéd ház is fölépül, kopár tűzfalra néz. Amikor barátom meghallotta, hogy a belvárosi társbérletből Magaslati úti öröklakásba költöztem (a társbérlet „börtönéből” a modern „adósok börtönébe”), azt mondta: — Te panaszkodsz? A város legszebb helyén és legmodernebb házában laksz! I^íásik ismerősöm viszont, aki már ■ ‘ korábban is a Mecsek oldalán lakott, fenyőkkel övezett, kertes, fürdőmedencés villában, ezzel fogadott az utcán: — Most már az egész város felköltözik a hegyre? Mindenki itt akar lakni? Az hiszem, egyiküknek sincs igaza. Valóban szép házak, szinte paloták, ezek az OTP házak. Beépített szekrény, loggia, tetőterasz, zuhanyozó, garázs... Amikor elkészültek, fotóriporterek vették körül. Amikor UNESCO építészküldöttség járt a városban, ezekbe a lakásokba vezették. Leírását a Magyar Építőművészet című folyóirat közölte. Itt olvasom, hogy a tervező még arra is gondolt, hogy a falak külső színe a Dóm tetejének zöld patinájával egyberímeljen. A felkent valkid azonban nem mutatkozott elég színtartónak. A nedvességet is átereszti. Két éven belül a házakat újra kell vakolni ... Aztán az egyik reggel, amikor kinézek az ablakon, látom, hogy a szomszéd ház kéményére valaki fekete bádog-szélkakast szerelt. Utoljára a századvégi Tabán és Óbuda hangulatát idéző Krúdy-regényekben olvastam ezekről a csikorgó szélkakasokról. A képzelet játszik velem? Egyszerűen nem szelei a szomszéd kályhája... Csínján bánjunk hát a „modern” jelzővel. Amíg a lapos tető szigetelése nem tökéletes, kár Le Corbusier-t idézni, aki a ház alapjával elvett földterületet és növényzetet a ház tetejére telepített és fürdőmedencével akarta pótolni. Először megbízható anyagokra van szükség: színtartó festékre, rozsdamentes csövekre, praktikus fűtőszerkezetekre. Természetesen annak sincs igaza, aki üres telkeket, a kivénhedt szőlőket, az árnyas lugasokat kívánja visz- sza erre a helyre. Egy folyton növekvő-hízó városnak akár a szakasztóban kelő kenyérnek, hely kel. Kelet-nyugati irányban már a kívánatosnál úgyis tovább nyúlt Pécs. Most a régi házak lebontásán és az üres telkek beépítésén van sor. Ha fáj is, ha sajnáljuk is, a fejsze fokát rá kell tenni a karcsú mandulafákra, a görcsös ujjakkal földbekapaszkodó szőlőtőkékre. Hajdan egyetlen szőlősgazda sem hanyagolhatta el tőkéit a szomszéd károsodása nélkül. A hajdani szőlők helyén épült ház sem lehet az építtető vagy a tervező magánügye. £sak a táj és az épület kölcsön- hatásában, a természet és az ember alkotta formák harmóniájában valósulhat meg az építészeti szép. Hogy ne kopott, festett szalag, hanem a várost ékesítő valódi dísz legyen a Magaslati út a Mecsek oldalán. Tüskés Tibor lámái, az „olasz nagyság” ábrándja alaposan megtévesztettek egykor. Művének címével — a maga pozitív köpönyegforgatásén túl — olyanok könnyen nekiszabaduló vádaskodásaira utal, „akik nem ismerik vagy nem akarják tudomásul venni az élet és a történelem fejlődését és olyan eszmék, szokások dogmatikus és hazug következetességébe menekülnek, melyek a pusztulás szélére sodortak” embereket, akiknek emberségében egy pillanatig sem kételkedhetünk. (Európa K.) A nemzetközi önismeret, a mindenoldalú objektív számvetés készségének bizonyos haladottab fokán válhatott filmsikerré nálunk a Hideg napok, melynek forgatókönyve CSERES Tibor írása alapján készült. A József Attila- díjas író most válogatott elbeszéléseit adja közre a Szép- irodalmi Kiadónál EMBER FIA ÉS FARKASA címmel. Egyenesen a filmvászonra kívánkozik BÁRDOS Pál új regényének 1944 ősz-telén játszódó, a halál árnyékában, sőt beteljesülésében is élettől duzzadó cselekménye. KÜLÖNÖS ISMERTETÖJELE A FÉLELEM — az éhség és bizonytalanság félelme — a kisregény találékony nyomdászhősének valahol Magyar- országon, egy munkaszolgálatos táborban. Vági Imre „vadászterülete” a táborral szomszédos falu. Békés eszközökkel „organizál” itt ételt és italt egy talpig-gyo- mor német társaságában. Németje fedezetében azután egy sereg deportáltat fuvaroz — a szó legszorosabb értelmében — a biztosból a kevésbé biztos halálba, a tábor életimitációjába. A kettős és megalkuvó játék — ő is jólakik többnyire — nem folytatható vég nékül: kényszerszövetségükön egyetlen golyóval adnak túl a németek az első szorongatott pillanatban. A mindvégig érdekfeszítő és meggondolkoztató olvasmánnyal a kezünkben méltán sajnáljuk, hogy Bárdos Pál nem mindig tudott szabadulni a sémáktól. Kivált a tábor cipészműhelyében pepecselő ál-cipész pénzeszsákokat ábrázolja vérte- lenül, akik megvesztegetés árán, a „különleges ipari szakértelemmel” rendelkező alakulatban próbálják átvészelni a borzalmakat. (Szép- irodalmi K.) AZ 1665-ÖS LONDONI PESTIS, illetve pestisjárvány borzalmait idézi Dániel DE- FOE kortárs-beszámolója az Európa Kiadó Zsebkönyvek sorozatában. Defoe-t hajlamosak vagyunk, a Robinson alapján természetesen, egy- könyves írónak elkönyvelni. Naplójának bizonyára sikeres kiadása nyomán a magyar olvasó szemeláttára emelkedik ki a háromszázéves „skatulyából”. — Csupán harminc-negyven éves felújítás a két SZÉP ERNÖ- regény egy kötetben a Szép- irodalmi Kiadó gondozásában. Az ÁDÁMCSUTKA erőtlenebb, a LILA AKÁC talán a legjobb prózai írása a Gyerekjáték költőjének, mert „jellegzetesen nagyvárosi atmoszférában a ferencjózsefi kor polgári s félvilági társasága libben elénk a lautreci képek légies könnyedségével s karikírozás felé közelítő fanyarságával felvázolva?.! A versbarátoknak „klasz- szikus” élményben lehet részük, bibliofil szép-érzéküket is gyakoroltatva közben, a Magyar Helikon új HOMÉROSZ kiadásával. DEVECSE- RI Gábor mammut-fordítása biztos marokra fogja valamennyi művet, mely a költő neve alatt egyáltalán fönnmaradt. — Elsősorban köteteimével (SPÁRTAI SUHANC) ébreszt antik remineszcen- ciákat SUMONYI ZOLTÁN, bár közvetlen hangú költészetében is nyomon követhető a klasszikus hagyomány — Radnóti közvetítéssel. Friss, diákos hangú mondanivalójával jogos figyelmet érdemel a huszonötéves, elsőkötetes költő. NAPLÓM VÉGÉRE olyan kiadvánnyal tennék pontot* mely maga is alig terjedelmesebb egy jókora pontnál. A KIS KÉPEK NAGY MÜVEKRŐL csupán (illetve elsősorban) 4x3 centiméteres mértékkel dicsekedhet. „Szabása” ennek, ellenére kitűnő, s ha különösebbet nem is nyújt, érdekesen informál a Nemzeti Galéria anyagáról. Ráadásul elfér a szivarzsebben. Boda Mikié* i t 1