Dunántúli Napló, 1967. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-13 / 137. szám

1967. JO MUS 13. napló 2 Intézete dolgozóinak nem- csak főnöke, hanem tapasz- talt segítője és mestere volt Szorosan vett oktatói és kutatói munkáján kívül mint a Magyar Kémikusok Egye- sülete Pécsi Csoportjának volt elnöke a város és a me- gye vegyészeivel is állandó kapcsolatban állott. Az el- hunyt számos más társadal- mi egyesületnek is elnöke vagy elnökségi tagja volt. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen három évig rek- torhelyettes és további 4 éven keresztül az egyetem rektora volt Közéleti mun- kásságának elismeréseként 1965-ben a Munka Érdem- rend arany fokozatával tűn- tették ki. Az elhunytban az egyetem kiváló professzorát és tudó- sát vesztette el, a város és a megye pedig egy kiváló közéleti férfivel lett szegé- nyebb. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Dr. Cholnaky László te- metéséről később történik intézkedés. Kossuth-díjas egyetemi tanár, a Magyar Tudomá- nyos Akadémia levelező tagja, a Pécsi Orvostudomá- nyí Egyetem kémiai intéze- tének igazgatója 68 éves ko- rában, tragikus hirtelenség- gél tegnap, hétfőn reggel Pécsett elhunyt. A neves professzor 1899. május 29-én született a Tol- na megyei Ozorán. Közvet- lenül középiskolai tanulmá- nyainak befejezése után ke- rült ki az I. világháború harctereire, majd ezután kezdte meg egyetemi tanul- mányait Budapesten. 1924- ben állt a pécsi egyetem szolgálatába, ahol 1948 óta mint professzor dolgozott. Évtizedeken át foglalkozott a karotinoidok vizsgálatá- val. Tudományos munkás- »ágának elismeréseképpen 1952-ben a kémiai tudomá- nyok doktora lett, majd ezt követően Kossuth-díjjal tűn- tették ki. A karotinoidok vizsgálatai- bál részint a természetben előforduló karatinoid-festék- anyagok szerkezetét kutatta, ennek során több Ilyen fes- tékanyagot fel is fedezett Részletesem foglalkozott a pirospaprika festékeivel, ré- szint pedig a karotinoidok növényélettani szerepével. Erre vonatkozó munkássága világviszonylatban feltűnést keltett. Dr. Cholnoky László pro- fesszor nemcsak kiváló tudós, hanem nagyszerű oktató is volt Az or- vostanhallgatók generációi kerültek ki keze alól úgy, hogy későbbi orvosi műkő- désüket előnyösen mega la- pozó kémiai ismereteket nyertek tőle. Cholnoky pro- fesszor mindenkor kitűnően tudta érvényesíteni igényeit és szempontjait az orvos- tanhallgatók kémiai okta- tásában. Yenus 4. Moszkva: A Szovjet- unióban hétfőn, moszkvai idő szerint 5 óra 40 perckor a Venus irányába felbocsá- tották a Venus—4. elneve- zésfi automatikus bolygóközi űrállomást. A rakéta utolsó fokozata, szputnyik-pályáról rajtolt és biztosította az 1106 kilo- gramm súlyú Venus—4. ön- működő űrállomás útját. Az űrállomás útja több mint négy hónapig tart a Venusig. A Venus—4. a kiszámítotthoz közeli pá- lyán halad. A bolygóközi űrállomás egész berende- zése szabályszerűen műkő- dik. Az űrrepülés idején a Ve- nus—4-en elhelyezett bérén- dezés segítségével átfogó tu- dományos kutatómunkát vé- geznek a világűrben. A Venus—4. fedélzeti be- rendezése vegyi- és nap- energia forrásokkal műkő- dik. A Gazdasági Bizottság határozata a népgazdasági tervezés új rendjéről Tervhivatal, fokozni kell azon bán a tanácsok szerepét terű- létük fejlesztési céljainak ki- alakításában, és az ágazatok közötti kapcsolatok területi összehangolásában. A regioné- lis tervezés a területi terve- zéssel kölcsönhatásban áll, de szervezetileg elkülönül tőle. Az irányelvek megvalósítá- sa érdekében az Országos Tervhivatal gondoskodik a tervezés tudományos alapjai- nak és információs bázisának rendszeres továbbfejlesztésé- ről. Tökéletesíti a tervezés módszereit, terjeszti a tudó- mányos tervezési eljárásokat. A Tervhivatal az érintett szer vek részvételével kidolgozza és szabályozza a hosszútávú, az ötéves és az éves tervek kidolgozásának részletes me- netrendjét, munkamegosztását és metodikáját (MTI) Lengyelország megszakílolia a diplomáciai viszonyt Izraellel Súlyos faji összetűzések Floridában és Alabamában rendőrfőnök szívszélhűdést ka- pott a néger negyed ״meg- ostromlása során”. A helyi rendőrség kutyákkal védekez- ve vonult fel a zendülők el- len. Páncélkocsi, könnyfakasztó gáz és lángszóró támogatja a 80—100 főnyi rohamrendőrsé- get a zendülés elfojtásában. Meg nem erősített hírek sze- rint a négerek fehér túszokat tartanak fogva. A reggeli órákban a negyed számos ház- tömbje állt még lángokban. Szórványos lövöldözést je- lentenek a Montgomery köze- lében fekvő Prattville város- kából is. Ahol arra a hírre, hogy ״felforgató magatartás vádjával” letartóztatták Sto- kely Carmichael néger ifjúsági vezetőt, rendőrosztag vette körül a háztömböt, ahonnan a lövéseket leadták és megkez- dődött a nyomozás a ״tettesek kézrekerítésére”. Nigéria hadüzenete Lagos: Nigéria két héttel ezelőtt Biafra Köztársaság né- ven elszakadt keleti tartomá- nyának rádiója fegyveres har- cokat jelentett. Az enugui rádió Kamerun- bán lehallgatott adása szerint az északi tartomány csapatai támadást indítottak Biafra északi határánál. A rádió fel- hívja a népet: ״fogjatok fegy- vert és legyetek éberek, Ni- géria lényegében hadat üzent Biafrának!״. Az északi tartomány csapa- tai az enugui rádió szerint, súlyos veszteségeket szenved- tek és visszavonulásukkor nagy mennyiségű hadianyagot hagytak hátra. Tampa: A floridai Tampa négernegyedében nagyarányú zavargások robbantak ki hét- főre virradóra. Az incidenseket ezúttal is rendőri túlkapás Indította el. Egy rendőr megsebesített egy fiatal négert, akit lopási ki- sértettel gyanúsítottak, s aki nem adta meg magát a felszó- lításra. A felbőszült néger la- kosság megrohanta a negyed kereskedelmi központját, tü- zek gyulladtak ki a negyed minden pontján. A helyettes veletek megszüntetéséről szóló számos határozatát, kitartóan folytatta az agressziót azzal a céllal, hogy megdöntse az Egyesült Arab Köztársaság és Szíria haladó kormányait és neokolonialista uralomnak vesse alá az arab országokat Izrael hivatalos képviselői olyan nyilatkozatokat tesz- nek, amelyek hódító szándé- kokról tesznek tanúbizonysá- got. Az izraeli csapatok tömé- gesen telepítik ki az arab la- kosságot az Izrael által elfog- lalt területről, ami azt tanú- sítja, hogy ezek a nyilatko- zatok nem csupán puszta szavak. Izrael tovább foly- tatja a békére, az arab orszá- gok függetlenségére és terű- leti sérthetetlenségére nézve ellenséges politikáját, amely távlatokban veszélyezteti ma- gának az Izrael állam létének alapjait — Ezzel kapcsolatban a Lengyel Népköztársaság kor- mánya elhatározta, hogy meg- szakítja a diplomáciai viszo- nyát Izraellel és kijelenti, hogy csak akkor lesz hajlandó helyreállítani ezeket a kap- csőlátókat, ha Izrael kivonja csapatait az arab országok erőszakkal elfoglalt területei- ről és megszünteti az agresz- szió politikáját ezekkel az ál- lám okkal szemben. Varsó : Marion Naszkowski, a Lengyel Népköztársaság kül- ügyminiszterhelyettese jú- nius 12-én magához hívatta izrael varsói nagykövetét és a Lengyel Népköztársaság kormányának megbízásából kijelentette előtte a követke- nőket: — A lengyel kormány hi- vatalos nyilatkozatokban el- ítélte Izraelnek az Egyesült Arab Köztársaság és más arab országok elleni agresszióját és követelte, hogy haladék- talanul szűnjék meg az ag- fesszió és vonják vissza a csapatokat az 1967. június 4-i állásokba. Az izraeli kormány nemcsak hogy nem tette meg ezeket az intézkedéseket, hanem, fi- gyeimen kívül hagyva a biz- tonsági tanácsának a hadmű­E tervezéssel együtt kell kialakítani, illetve szükség szerint módositani a vállala- tok működési feltételeit, a pia cot szabályozó eszközök rend- szerének alapvető, több évig érvényes elveit. A rövidtávú, éves tervezés az ötéves tervben meghatá- rozott gazdaságpolitikai cél- bői, ezek megvalósulásának, a gazdasági helyzet alakulásé- nak folyamatos elemzéséből indul ki. Az éves tervezés feladata kidolgozni az ötéves terv megvalósítását és a nép- gazdasági egyensúlyt szolgáló javaslatokat. Ha előnyös vagy elkerülhetetlen, több évre előretekintő vizsgálat alapján az éves tervezésnél módosíta- ni lehet hoszabb távú intéz- kedések egyes elemeit is. A határozat ezután a népgazda- sági terv megvalósításának eszközeiről intézkedik. Az Országos Tervhivatal A népgazdasági tervek ki- dolgozását az Országos Terv- hivatal irányítja és szervezi, s a kormány elé terjeszti az egységes tervjavaslatot. A tér- vező munkában felhasználja a minisztériumok és az Or- szágos Műszaki Fejlesztési Bi- zottság műszaki-gazdasági kon cepcióit, valamint az egyes ágazatok fejlesztését és a sza- bályozó eszközök alkalmazá- sát érintő egyes kérdésekben a főhatóságok, bankok, sző- vetkezeti szövetségek, egyes vállalatok és intézmények, to- vábbá tanácsok javaslatait. A népgazdasági tervezéskor a szövetkezeteket érintő el- gondolások kialakításába be kell vonni a szövetkezeti sző- vétségeket. Főleg az ötéves tervezés egyes szakaszaiban az általános koncepciókat és egyes fejlesztési javaslatokat társadalmi szervekkel, például a Szakszervezetek Országos Tanácsával és tudományos egyesületekkel is meg kell vl- tatni. A területi tervezés a népgazdasági tervezésnek ugyancsak szerves része, s en- nek is központja az Országos Magyar pavilon Poznanban pedig a vásáron folynak tár­gtyalások. Nagy választékkal jelent meg Poznanban a MOM. Nagy érdeklődést keltenek a vásáron az Elektroimpex ál- tál kiállított, világszínvonalat képviselő geodéziai műszerek. A pártnak élnie kell Rózsa Ferenc halálának 25. évfordulójára Balkán vUlámháborús lerohanása után, a Szovjetunió ellen fordult. Idehaza a kommunistákra hárult a feladat, hogy rámutassanak az őrült pusztításra, hogy élesszék a nép lelkiismeretét. Rózsa Ferenc sok más kommunistával, harcostársával együtt illegalitásba kényszerült. A fasiszta propagandával szemben az ille- gális kommunista párt sajtó nélkül állt. Pe- dig az igaz szóra, a nyomdára nagy szükség volt. Szinte a lehetetlenre vállalkoztak, azok, akik dacolva a határtalan terrorral, 1942. feb- ruár 1-én kiadták az illegális Szabad Nép-et. A lap létrehozásában és megszervezésében Rózsa Ferenc szerkesztőnek jutott a legna- gyobb szerep. Hitével, helyzetismeretével, nagy elméleti felkészültségével az események lényegét ragadta meg. A háborús kalandor- politikával szemben a demokratikus erők mozgósítását tűzte célul. 1942. június 1-én, tíz éves illegális párt- munka után a rendőrkopók kezére került. Kegyetlenül megkínozták, de nem vallott. ״Ha elfognak, inkább válaszd a halált, mint, hogy árulóvá légy.. .״ Testét összetörték, de hite megingathatatlan maradt. Bízott a sza- bad Magyarország megszületésében. Halálának 25. évfordulóján arra az ember- re, arra a kommunistára emlékezünk, akinek eszméi lelkesítik a ״proletár utókort”; a szó- cializmus híveit és harcosait. ״Ra elfognak, Inkább ▼álaszd a halált, . mint hogy árulóvá légy. Ha gyötörnek is... . mindig arra gondolj, hogy a pártnak élnie . kell”. Nagyműveltségű mérnök, jótollú új- ságíró, kiválóan képzett kommunista, nagy- . szerű tanító hitvallása volt ez. Rózsa Fe- . rencé. Életútja azoknak a két világháború között ’ élt kommunista forradalmároknak a sorsa, akik polgári családból indulva jutottak el a munkásosztályhoz, a marxizmushoz. Gimná- ziumot végzett. Tizennyolc évesen művelt, nyelveket beszélő, irodalmat értő, zenét sze- rető fiatalember. 1924-ben indult Németor- szágba, hogy mérnöki diplomával térjen ha- ׳ za. Ekkor került kapcsolatba a német mun- ; kásosztállyal, a marxizmussal. És közben kiváló eredménnyel végezte el a műszaki egyetemet. Itthon egy nagy építkezés mérnöke lett. Kapcsolatot teremtett a munkásokkal, irá- f nyitotta mozgalmi munkájukat, harcra, helyt- állásra nevelte őket. 1 Később a Kommunista című lap szerkesztő­. bizottságában dolgozott, s 1940 végén tagja ; lett a KMP Központi Bizottságának, majd ! titkárságának. A kort, amelyben élt, nem nehéz felidézni, sokan emlékeznek rá. Európában és az egész . világon gyorsan követték egymást az esemé- : nyék. A hitleri Németország, Európa és a Hétfőn Poznanba érkezett Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes és Martin Ferenc nagykövet, valamint Boros Gyula tanácsos, a var- sói magyar külkereskedelmi kirendeltség vezetőjének tár- saságában megtekintette a ma- gyár pavilont és a vásárt. Magyarország idén 28. álka- lommal állít ki a poznani nemzetközi vásáron. A ma- gyár pavilon anyagában első- sorban a szerszám- és hír- adástechnikai gépek dominál- nak. A MOGŰRT legújabb ga­rázs-f elszerelési cikkekkel jelentkezett. A kiállításon látható az autóbuszokhoz és teherautókhoz készült tízton- nás hátsó híd, amely a ma- gyár—lengyel gépjárműgyár- tási megállapodás megválást- tásának egyik eddigi legfonto- sabb tételét jelenti. Ezek a hátsó hidak a Zubr típusú teherautók számára készül- nek több ezres sorozatban. A pavilon bejáratával szem- ben húsz darab Orion-gyárt- mányú televízió fogadja úgy- nevezett ״svéd falon” a látó- gatót. Az állandóan működő készülékek közül tíz monitor segítségével magyar rövid- filmeket, tíz pedig lengyel helyi műsort sugároz. A magyar televízió nagy érdeklődésnek örvend Len- gyelországban, ahol eddig a vevők teljes megelégedésére több mint százezer készülék működik. A belkereskedelmi választék-csere keretében a lengyelek a napokban vettek át újabb 3000 készüléket. 20 000 készülék átvételéről A Gazdasági Bizottság leg- utóbbi ülésén határozatot ho- zott a népgazdasági tervezés 1968. január 1-én életbelépő új rendjéről. A GB a terve- zés új rendjének meghatáro- zásakor a következő főbb el- vekből indult ki: — A reform egyik fő cél- ja, hogy biztosítsa a gazdaság- politika alapvető céljainak megvalósítását, a népgazda- ság tervszerűbb és hatéko- nyabb fejlesztését: — A gazdaságpolitika kőnk retizálásának fő eszköze, a gazdaság központi irányításá- nak alapja a népgazdasági terv; — a népgazdasági terv meg valósítását a tervfelbontás rendszere helyett döntően a gazdasági szabályozás rendsze- rére kell alapozni. A válla- latok a népgazdasági tervben foglalt célok és szabályozó eszközök figyelembevételével önállóan határozzák meg tér- veiket A fenti elvek megvalósítá- 8a érdekében a gazdasági bi- zottság határozata részletesen intézkedik a népgazdasági terv funkciójáról, tartalmá- ről, a tervezés rendjéről és módszereiről. Állami terv Mindenekelőtt kimondja, hogy a népgazdasági terv ál- lami terv, amely meghatáro- zott Időszakokra kifejezi kőnk retizálja a gazdaságpolitikát, meghatározza a kormány, a minisztériumok, az országos hatáskörű szervek és a bank- rendszer tevékenységének egy- séges és összehangolt kötele- ző Irányát, a gazdaságirányí- tás alapjául szolgáló célokat, eszközöket és az eszközök al- klímázásának módját. A nép- gazdasági terv megvalósítá- sáról a gazdaságirányítás ren- delkezésére álló eszközök ősz- szehangolt alkalmazásával kell gondoskodni. A népgazdasági tervnek ki kell fejeznie a gazdasági nö- vekedés haladó tendenciáit, a gazdaságfejlesztés céljait, tar- talmaznia kell a fejlődés üte- mét, a fő arányokat, és a fej- lesztés alapvető társadalmi, valamint műszaki-gazdasági feladatait A terv magában foglalja a célokkal összehan- golt fő szabályozó eszközöket, alkalmazásuk irányelveit és fő számszerű mértékeit, vala- mint a célok megvalósítását megalapozó döntéseket A tervek időtartama A határozat kimondja, hogy különböző időtartamú tervek egységes rendszerét kell meg- valósítani. Hosszútávú — álta- Iában 15 éves középtávú — általában ötéves —, és rövid- távú (általában egyéves) tér- vek kidolgozása szükséges. A különböző Időtartami tervek kidolgozásának és végrehajtá- sának egységes rendszert kell alkotnia. A hosszútávú és az ötéves terveket a megvalósí- tás időszakában a gazdasági folyamatok alakulása és az időközben szerzett újabb is- meretek alapján időszakon- ként felül kell vizsgálni, és szükség esetén korrigálni kell. A határozat ezután külön- böző távú tervek rendeltető- sét részletezi. A hosszútávú — általában 15 éves — terv fel- adata, hogy tudományos elem- zések alapján felvázolja a leg- fontosabb társadalmi-gazda- sági folyamatok és a műszaki fejlődés fő tendenciáit, hogy kitűzze a népgazdaság fejlesz- tésének, a nemzetközi kap- csőlátók bővítésének, a lakos- ság életkörülményei javitásá- nak hosszú távra érvényes alapvető céljait. A hosszútávú terv szabja meg a fejlesztés irányát, konkretizálandó fel- adatokat ad az ötéves terve- zés számár־:, alapul szolgál a hosszú távra ható döntések- hez. Az ötéves (középtávúi terv az ötéves időszakra meghatá- rozza a gazdaságpolitika cél- jait, egyensúly-követelménye- it, a népgazdaság fejlődési ütemét és fő arányait. a l 1 v 0r. ChoSesokv László

Next

/
Oldalképek
Tartalom