Dunántúli Napló, 1967. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-06 / 131. szám

I vós&n védekeztek. Végeredmény- ben a Máza-Szászvár rászolgált a győzelemre. Az NB m-ban a Mohács—Sió- fok találkozó iránt nyilvánult meg a legnagyobb érdeklődés. A játékidő 90 percéből 70 percet a mohácsiak a siófokiak kapuja előtt tanyáztak, de egyetleh egy alkalommal sem sikerült beven- niük a listavezetők kapuját, végül is a két csapat gólnélküli mér- kőzésen megosztozott a bajnoki pontokon. A pécsi csapatok egy- más elleni találkozói közül a BTC—Helyiipar összecsapáson a bőrgyáriak a várakozásnak meg- felelően, biztosan nyertek. Gyen- ge játékot és döntetlen eredményt hozott a PEAC—Kinizsi mérkőzés. A Honvéd Steinmetz SE nem bírt Kaposváron a Vasassal, a Volán SC Pécsett, ha nagy küzdelemben is, de magának biztosította a két pontot a Dunaújvárosi Építők el- leni találkozón. A megyebajnok- Ságban a nyugati csoportban ve- zető Kesztyűgyár második pont- ját adta le, Siklós harcolt ki döntetlent a listavezetővel. Bóly, a keleti csoport éllovasa, az erő- mű-pályán fél tucat gólt lőtt a Dinamó hálójába. A labdarúgó NB L B-ben egy tiszta ponttal vezet a Pécsi Bá- nyász. A rivális csapatok közül a Ganz-MÁVAG győzött, de az Oroszlányi Bányász pontot adott le, így a Pécsi Bányász vasárnapi győzelme után, melyet Pécsújhe- gyen aratott, megerősítette vezető helyét az NB I B-ben. A talál- kozó már az első fél órában el- dőlt. A Bányász 2:0-ás vezetés után engedett az iramból és szó- hoz jutottak a vendégek is. Alacsony színvonalú, küzdelmes mérkőzést vívott a PVSK és a Dombóvár az NB n. pontjaiért. A vasutasok a második félidőben visszaestek. A dombóváriak az utolsó 30 percet kapujukban me- zőnyjátékossal játszották, mivel Dobost a játékvezető a 60. percben kiállította. Ennek ellenére nem •ok hiányzott a dombóváriak egyenlítéséből. Az Ércbányász SC megszerezte • két pontot a Nagykanizsai Bá- nyásztól. A játék csak helyenkint elégítette ki azonban a nézőket. Győzelmet aratott a Máza-Szász- vári Bányász is, Szászváron Fűz- #6 csapata ellen végig rohamoz- tak a hazaiak, de a vendégek szi­Területi lovasbajnokság Siklóson A legnagyobb bukkanó előtt • 250-esek kategóriája. Elől az ajkai Simon Ferenc Tenisz NB II: Egy győzelem és három vereség a nyitányon másik három mérkőzésen a ven- dég együttesek bizonyultak jobb- nak. Szombaton az első napon a csoport legerősebb együttesének tartott Bp. Vörös Meteor nagy- arányú győzelmet aratott a PEAC ellen, a Spartacus férfiak hatal- más küzdelmet vívtak a Bp. Elektromos ellen és az egyesben gyengébben játszó felnőtt ver- senyzőik miatt szenvedtek mini- mális vereséget. Vasárnap a PE- AC nők biztosan nyertek a Bp. Pedagógus ellen, mig a Spartacus férfiaknak ezúttal sem sikerült nyerniök. Bp. Vörös Meteor—PE- AC 8:1, NB n. női mérkőzés, Ba- lokány liget. A pécsiek egyetlen győzelmét Molnár szerezte. PEAC —Bp. Pedagógus 6:3, NB II. női mérkőzés, Balokány liget. Pécsi győztesek: Tamássy, Czibulkáné. Molnár, dr. Schmidtné, a Tamás- sy—Barics páros és Czibulkáné— Kiss páros. Bp. Elektromos—Pécsi Spartacus 5:4, NB II. férfimérkő- zés, Balokány liget. Pécsi győzte- sek: ifj. Káplán, Tarcsay, Baritz —dr. Wébel és Hirt—Orovicza pá- rosok. MAFC—Pécsi Spartacus 6:3, NB n. férfimérkőzés, Balokány liget. Pécsi győztesek: ifj. Káp- Ián és a Baritz—dr. Wébel páros. Csupán 25 százalékos pécsi si- kert hozott a tenisz NB n. nyi- tánya. A két pécsi csapat kettős hazai mérkőzései közül a PEAC nők szereztek egy győzelmet, a centiméteren: 1. Balogi András Lajta nevű lován (Mezőhegyes! MEDOSZ), díjugratás szabadon választott pályán 120—140 centi- méteren: 1. Balogi András Marci nevű lován (Mezőhegyes! ME- DOSZ), kezdő lovak díjugratása 120 centiméteren: 1. Balogi András Oktondi nevű lován (Mezőhegyesi MEDOSZ). ifjúsági lovasok díj- ugratása 120 centiméteren: Kri׳־ zsán János Zsena nevű lován (Határőr Dózsa), staféta ugratás 130 centiméteren: 1. Suti István Zordon nevű lován (Határőr Dó- zsa), Varjú József Ahmed nevű lován. Csapatversenyben: 140 cen- timéteren: 1. Határőr Dózsa A. csapata, egyéni díjugratás 140 centiméteren: 1. Balogi András Mara nevű lován (Mezőhegyesi MEDOSZ). Rajtra készen a 250 köbcentiméteres motorok futama. A Dél-Magyarországi Területi Lovasbajnokság második forduló- jának versenyét a szépen feldí- szített siklósi sportpályán, 2000 néző jelenlétében, igen jó rende- zésben tartották. Egymás után gördültek a versenyszámok, a rendező Tolna megyei Lovas Sző- vétség jó munkát végzett. A ver- seny részletes eredményei: kezdő lovak díjugratása 110 centiméte- résén: 1. Suti István, Zordon ne- vű lován (Határőr Dózsa). Ifjúsági lovasok díjugratása 110 centimé- térén: 1. Krizsán János Zsena nevű lován (Határőr Dózsa), 120 i A Zsolnay-dombon, 2000 métere« pályán rendezték a Mecsek Kupa motocross-versenyt. Három gép- osztály 47 versenyzője állt rajthoz a közel 5000 főnyi érdeklődő előtt. A nagyszerű rendezésben lebo- nyolított verseny jó hírverése volt a sportágnak, valamennyi géposztályban hatalmas küzdelem alakult ki és végig szoros ver- senyt vívtak a résztvevők. A csapatversenyt az ajkai verseny- I zők nyerték, a válogatott Simon Ferenc révén két géposztályban is elsőséget szereztek. A pécsi versenyzők közül az elsőéves versenyzői pályafutását töltő Szarka szerepelt a legjobban, bá- tor versenyzéssel géposztályában a teljes mezőnyt maga mögé uta- sította. Berger is dobogóra állt,- Simor a hatodik helyezést szerez- te meg. 125 kem gépek: 110 kör, 14 induló. 1. Szarka MHS Pécs, Danuvia, 2. Weisz Nagykanizsa, Danuvia, 3. Berger Pécsi Dózsa, Danuvia. 250 kem: 23 induló, 12 kör: 1. Simon, Ajka, Czetka, 2. Jakab, Központi MHS, Czetka, 3. Kátai, Czetka, Központi MHS, 6. Simor Pécsi Dózsa, Pannónia. 500 kem: 12 kör, 10 induló. 1. Simon, Ajka, Czetka, 2. Bányai Székes- fehérvár, Czetka, 3. Csicsics, Aj- ka, Czetka. A nap legjobb kör- idejét Simon futotta az 500 kem-es kategóriában 1.59:8 mp-es időt ért el. Csapatban: 1. Ajka, 2. Köz- ponti MHS I., 3. Központi MHS H., 4. MHS Pécs. TOTÓ 1. Debrecen—Ganz-MÁVAG 1:2 2 2. Autóbusz—Egyetértés 0:2 2 3. Kecskemét—Oroszlány 2:2 X 4. Miskolc—Budafok 2:1 1 5. Ózd—Székesfehérvár 0:0 X 6. Gyula—Szolnoki MTE 0:1 2 7. Martfű—Pénzügyőr 1:3 2 8. Budai Spart.—Jászberény 2:1 1 9. Saig. KSE—Nagybátony 2:1 1 10. Szív. MÁV—Esztergom 1:1 X 11. Padova—Modena 2:1 1 12. Savona—Sampdoria 2:1 1 13. Arezzo—Varese 0:0 X 14. Kap. Kinizsi—Győri Dózsa 1:0 1 Mérkőzésről mérkőzésre ». Boruyhád 10. Szeksz. D. 13 5 I 5 18:21 12 11. Fadd 12 4 S 5 12:18 11 12. P. Kinizsi 12 4 3 5 17:27 11 13. Mohács 12 3 4 5 11:14 10 14. P. Helyiipar 12 3 3 6 11:25 9 15. Honv. Steinm. 12 3 2 7 15:21 8 16. Szekszárdi V. 12 2 3 7 14:19 7 1. Bóly 9 8 1 — 24: 1 17 2. P. Poreelángy 8 6 2 — 16: 3 14 3. Vasas I. B. 9 5 4 — 25: 7 14 4. Véménd 10 5 2 3 17:13 12 5. Pécsvárad • 4 2 3 15:14 10 6. Hidas 9 3 1 5 16:21 7 7. Szederkény 9 3 1 5 7:11 7 8. P. Szikra 9 » 2 4 7:13 7 9. Villány 10 1 4 5 8:12 6 10. Beremend 10 1 4 5 11:21 6 11. P. Dinamó 9 2 2 5 9:24 6 12. Ujmohács 9 1 2 6 11:26 4 5. pvsk n. u 5 2 4 21:19 12 6. p. Eret!, n. 11 1 2 3 21:14 11 Keleti csoport: Bóly—p. Ertna- m<5 6:0 (2:0) Erőmű pálya, Vé- ménd—Beremend 4:1 (2:0), Bere­mend, Szederkény—Villány 2:0 (2:0) Szederkény, P Szikra—Vasas I. Bányász 1:1 (1:0), Kokszmű pá- lya, Pécsvárad—Ujmohács 5:2 (2 2)), Pécsvárad, P. Ércbányász H. —Hidas 7:0 (2:0), Kovács-telepi pálya, P. Porcelángyár—PVSK H. 2.-1 (1:1) PVSK pálya. A CSOPORT ALLASA Nyugati csoport: Baksa—Pécssza- bölcs 3:0 (1:0), Baksa, Mágocs— Sellye 5:0 (2:0), Sellye, P. Kész- tyűgyár—Siklós 3:3 (2:2), BTC pá lya, P. Bányász n. Szigetvári ZMSE 2:2 (2:2) Pécsújhegy, Va­sas H. Bányász—P. Postás 1:0 (1:0) Vasas H. Bányatelep, Ma- gyarszék—P. Vasas 1:0 (12)), Ma- gyarszék, PBTC n. Vajsaló 3:3 (2:2) BTc pálya. A CSOPORT ALLASA l. P. Kesztyűgy. 9 7 2 — 30: 7 16 2. Sz. ZMSE 9 7 — 2 23 : 4 14 3. Mágocs 9 6 1 2 29 : 8 13 4. Siklós 10 6 1 3 21:16 13 5. Pécsszabolcs 9 5 1 3 15:13 11 6 Vajszló 9 4 2 3 13:14 10 7. Magyarszék 9 4 — 5 16:16 8 8. Vasas n. B. 9 4 — 5 16:22 8 9. Sellye 10 3 2 5 11:22 8 16. P. Vasas 19 1 2 7 5:14 4 11. Baksa 9 2 — 7 12:36 4 U. P. Postás 10 1 1 8 11:30 3 4. P. Bányász n. 10 4 4 2 37:17 13 6. PBTC n. 11 ft S 4 24:34 11 Horváth Miklón. A M. percben Ballát a játékvezető kiállította. Góllövők: Borovácz, Kisutzky. Jók: Zengől, Bukovszky, Farkas, illet- ve Harcz, Major, Lukács. Mdza-Szászvdri Bányász—Fűzfői AK 2:0 (1:0). Szászvár, 1000 néző. V.: Nikolényi. Máza-Szászvár: Bodnár — Hücker, Róth, Bocz, Németh, Nagy n., Jónás, Szöllősl, Lahó, Gyorsok, Tóth, Edző: Pa- latlnus János. Fűzfő: Horváth — Magyar, László 1״ Király. Bal a- tonl. Somogyi, Marton, László H., Saller, Csontos, Nyeste. Edző: Boros József. Szöllősl 0:0-nál a 3. percben 11-est hagyott ki. Gól- lövők: Németh, Gyorsok. Jók: Hucüoer, Róth, Németh, Nagy H״ illetve Horváth, Balatoni, László H. Szombardhelyl Cipőgyár—Tán­esdes SE 32), Kaposvári Kinizsi —Győrt Dózsa 1 .0־, Zalaegerszegi Dózsa—Pápai Textiles 3.1), MÁV DAC—Soproni Textüea 3:0, Zala- egerszegi TE—Veszprémi Vegyész 6:0, PVSK—Dombóvár 1» AZ KB n ALLASA 1. Táncsics SE IS 8 4 22:13 16 2. Gyón Dózsa 12 f 2 3 12: 5 15 3. ZTE 12 7 1 4 25:17 15 4. Veszprém 12 5 5 2 16:18 15 5. MÁV DAC 12 1 3 4 21:18 13 6. Nagyk. B. 12 5 3 4 19:20 13 7. Szlg. Cipő 12 8 — f 21:15 12 8. Kap. Kinizsi 12 5 2 5 16:16 12 P. Erobány. 12 4 4 4 18:18 12 10. Dombóvár 12 5 1 6 17:17 11 11. Pápa 12 • 1 6 15:19 11 12. Z. Dózsa 12 4 3 5 12:16 11 13. PVSK 12 4 2 6 15:15 10 14. Fűzfő 12 4 2 6 14:19 10 15. M. Szászvár 12 4 1 7 13:17 9 16. Sopron 12 8 1 1 10:23 7 Kaposvárt Vasas MTK—Honvéd Steinmetz SE 3:2 (33), Kaposvár, v.: Sipos. PEAC—Pécsi Kinizsi 1:1 (la), Pécsújhegy, v.: Vecsera, — Fadd—Szekszárdi Vasas 1:0 (1:0) Fadd v.: Orbán, Pécsi Volán SC —Dunaújvárosi Építők 1:0 (0.D) Postás pálya, v.: Szöllősl. Bony- hádi Vasas—Lábodi MEDOSZ 2:1 ü :0) Lábod, v.: Kulcsár, Mohácsi TSZTE—Siófoki Bányász 0:0, Mo- hács, v.: Gabi, Szekszárdi Dózsa— Bajai Vasas 3:0 (2:0), Szekszárd v.: Polc, Pécsi BTC—Pécsi Helyi- ipari 42) (12)), BTC pálya, V.: dr. Kamarás. AZ NB m. ALLASA 1. Siófok n 7 4 1 1«: 8 18 2. Baja 12 8 — 4 29:18 16 3. Lábod 12 7 — 5 20:14 14 4. P. Volán SC 12 5 4 3 12: 9 14 5. PBTC 12 5 3 4 18:13 13 6. PEAC 12 3 7 2 15:13 13 7. Dunaújváros 12 5 2 5 23:16 12 8. Kaposvár 12 4 4 4 17:14 12 Opera efő! nagy Oggyel-baJJal mentenek a várpalotai védők. Hogy mik vannak! Kedves szurkolók, nézzenek jobban körül a pályán és ne szidják a játékvezetőt, mert előfordulhat, hogy nadrág he- lyett szoknyát visel! * Vidéki történetünknek két főszereplője van. A helyi is- kóla igazgatója és az iskola egyik diákja. Megyei ifjúsági labdarúgó-mérkőzést játszót- tak. Megjelent a pályán az iskola igazgatója is és ez lett a veszte a hazai csapat egyik játékosának. Az igazgató ugyanis lehívta a pályáról és nem engedte tovább játszani, mivel nem volt rendben az iskolai sportolási engedélye. Helyes, hogy iskoláinkban el- lenőrzik a diákok minden te- vékenységét, beleértve a spor- tolást is, de úgy gondoljuk, a fegyelmezés módszerét ez esetben nem a legjobban vá- lógatták meg. Úttörő labdarúgó-mérkőzésen történt. A nézők ״szórakozni” kezdtek a partjelzővel. Legye- zései után megjegyzéseket tét- tek, bekiabáltak neki, sőt vol- tak olyan nézők, akik taná- csőt adtak a partzászló helyett mit tartson a kezében. Meg- sokallta a dolgot egy csende- sen szemlélődő néző. Félidő- ben a játékvezetőhöz rohant: — Vegye tudomásul, — mon- dotta, — amíg nem lesz rend a pályán, a kislányom nem legyez maguknak, — aztán a megszeppent partjelzőhöz fór- dúlt: — Te pedig jössz velem haza, de most rögtön. — Ezzel kézenfogta kislányát és el- száguldott a pályáról. A sze- gény játékvezető mit tehetett mást, mint ahogy jelentésében is megírta, a második félidőt egyedül vezette le, mert a partjelző papája lányát nem engedte tovább legyezni. Labdarúgó NB I. B. A Pécsi Bányász—Várpalotai Bányász 2:0 (2:0), Pécsújhegy, 5000 néző. V. Somlai. P. Bányász: Lukács — Bárány, Halasi, Győr- kő II., Pápai, Köves, Selymes, Móréi, Opova, Koch, Bencsik. — Edző: Kontha Károly. — Várpa- lota: Palotai — Süke, Horváth, Csapó, Szabó, Fenyvesi. Bartha, Palkovios, Kisbej, Szekér, Mül- ler. — Edzó: Terbe Benjamin. — Góllővök: 11. p. Koch, 27. p. Sely mes. Jók: Halasi, Györkő n~, Pápai, illetve Hórváth, Müller. ózd—Székesfehérvár 0:0, Dorog —Nyíregyháza 3:1, Egyetértés— Autóbusz 2:0, Ganz MA VÁG— Debrecen 2:1. MiCkolc—Budafok 2:1, Kecskemét—Oroszlány 2:2, BVSC—Szállítók 1:0. NB L B. ALLASA: L P. Bányász 14 8 S 19 8 :20 נ 2. MA VÁG 14 7 4 3 22:10 18 1. Egyetértés 14 7 4 3 24:14 18 4. Oroszlány 14 7 4 3 26:17 16 5. BVSC 14 6 5 3 17: 7 17 6. MVSC 14 6 5 3 11.-10 17 7. Székesfv. 14 6 4 4 16:14 16 5. Kecskemét 14 5 5 4 16:15 15 9. Dorog 14 5 4 5 16:12 14 10. Szállítók 14 7 — 7 19:15 14 n. Nyiregyh. 14 5 2 6 13:16 13 12. Bp. Előre 14 4 5 5 11:14 13 13. Budafok 14 2 8 4 8:14 12 14. Ózd 14 2 7 5 13:25 11 15. Autóbusz 14 3 4 7 12:18 10 16. Bp. Spar«. 14 4 2 8 1320 10 17. Várpalota 14 3 4 7 1424 10 18. DVSC t4 2 S 9 9:27 7 Labdarúgó NB IL Pécsi Ércbányász—Nagykanizsai Bányász 2.-0 (1:0), Pécs, 1500 né- ző V.: Temesi, Pécs: Zengől — Strasz, Farkas, Bendes, Bukovsz- ky, Szabó, Borovácz, Kisutzky, Pécsi, Kakuszl. Kovács. Edző: Dara János. — Nagykanizsa: Haj- du — Beke!, Bolla, Vízhányó, Harcz. Hegedűs, Meszes, Táloel, Major, Lukács, Szigeti. Edző: Labdarúgó NB I: A tavaszi idény háíralevő mérkőzései A labdarúgó NB I-ben a hét végén nem volt bajnoki forduló. Vasárnap a Népstadionban a Vasas-Ferencváros vegyes a bra- zil Flamengóval mérkőzött és 4:1 (4:1) arányban győzött. A Pécsi Dózsa és a Komlói Bá- nyász labdarúgói egymásközt tartottak edzőmérkőzéseket. Az NB I־ben a legközelebbi forduló mérkőzéseit június 10-én és 11-én játsszák. A forduló mű- sora így alakult: június 10, szombat: Dunaújváros—MTK 17.30, Ferencváros—Bp. Honvéd, Népstadion 19.30, Csepel—Vasas 16.30, Vasárnap: Újpesti Dózsa— Diósgyőr 16.30, Tatabánya—Pécs 16.30, Győr—Salgótarján 16.30, Eger—Szombathely 16.30, Komló —Szeged 17.30. Júnms 17־én és 18־án újabb mérkőzéseket játszanak. Szom- bat: Vasas—Ferencváros, Nép­stadion 19.30, ־ MTK—Komló, Bu- dapest 16.30. Vasárnap: Bp. Honvéd—Dunaújváros, Szombat- hely—Győr, Diósgyőr—Csepel, Pécs—Újpesti Dózsa, Szeged— Eger. A Salgótarján—Tatabánya mérkőzésnek még nincs végle- ges időpontja. Az utolsó tavaszi fordulót június 25־én rendezik. Komló—Szombathely, Dunaújvá- ros—Eger, Ferencváros—Szeged, Budapest, Újpesti Dózsa—Bp. Honvéd, Megyeri út, Tatabánya —Vasas, Győr—Diósgyőr, Salgó- tarján—Pécs. Egy nappal előbb rendezik a Csepel—MTK talál- kozót. Megyei bajnokság Labdarúgó NB IIL napló »61. JÜNIUS C. Motocross-verseny a Ledinán Ajkára került a Mecsek Kupa A pécsi Szarka sikere Pontelőnnyel veset a Pécsi Bányász az NB I• B-ben Győzött az Ércbányász 1 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom