Dunántúli Napló, 1967. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-30 / 152. szám

3 napló 1967, JÚNIUS 30. A jövő hét a tv-ben előzetes tudósításként, kép je- lentést láthatunk a szegedi szabadtéri játékok előkésziile- teiről. I . Thália kabaré szombat, 20.40: zitette a Thália kabaré nagysikerű produkcióját és most 110 per- ces műsorban közvetíti szom- bat esti vidám programként. A teljes estét betöltő műsor- ról a szerkesztő, Buzáné Fábri Éva mondja: — A Thália Színház kabaré- műsorát nagyon jónak talál- tűk, ezért került sor arra, hogy filmre vegyük, és azért is, mert a kisszámú férőhe- lyek, meg a ritka színlapra kerülés miatt a kabarét eddig nagyon kevesen láthatták. A műsort Kellér Dezső konfe- rálja, aki egyik írója is volt a kabarénak. A modern hang- vételű. bátran kritizáló, köz- életi témákat tollhegyre tűző kabaré méltóan képviseli a ma már hagyománynak is ne- vezhető, szókimondó politikai kabaréstílust. Egy könny- csepp az arcon vasárnap, 20.20: Olasz film. A pár éve készült film magyar fel- irattal kerül a képernyőre, mivel a hangok szinkronizálása óhatatlanul azzal járt volna, hogy el-el- vész az ének egy-egy részlete. Már pedig ez ennél a filmnél ugyancsak nem utolsó szem- pont, mivel főszereplője Bob- by Solo, ez ideig már kétszer nyerge meg a San Hemó-i fesztivált, és két éve Nápoly- bán az ״európai dal királyá- nak” is kikiáltották. Az egy- ügyü, ám mégis néhol bájos humorú történetet csak a mo- dern, melodikus zenét szol- gálja és természetesen Bobby Solo számait. Bobby egy olasz származású, Amerikába sza- kadt fiatalembert alakít, aki az újhazában nagysikerű ״üvöltő” énekessé válik. A film a hazalátogatásról, és egy ott szövődő szerelemről szól. ami természetesen újabb és minden eddiginél jobb alka- lom az éneklésre. A címben jelzett sláger a film végén hangzik el, egyébként ez a szám szintén fesztiváldíjas volt. F. Schiller: Stuart Mária kedd, 19.20: A három- felvonásos dráma köz- vetítése a békéscsabai Jókai Színházból. A klasszi- kus darabról a közvetítés előtt rendezőjével, Miszlay István- nal beszélget a Televízió ri- portere. Schillernek ezt a da- rabját az utóbbi tíz évben szinte csak vidéki társulatok mutatták be — úgyszólván valamennyi vidéki színház. Schiller művét a XVIII. szá- zad végén írta.A skót király- nő, Mária és az Erzsébet ki- rálynő közötti vetélkedés tra- gikus története a darab, és Mária halála a vérpadon. Schiller, Máriának Erzsébet felett aratott erkölcsi diada- lát írta meg, noha a történe- lem ma már másként látja kettőjük viszályát, hiszen az áldozat, Mária előzőleg maga is zsarnok volt. Egy-egy schil- leri mű — a Haramiák, a Teli Vilmos, a Don Carlos, vagy a Stuart Mária — elő- adása mindig a legnagyobb színházi feladatok közé tartó- zik, a romantikus korban gyö- kerező, emelkedett hangvéte- lű, túlfűtött indulatokkal teli- tett drámák minden társulat- tói a legnagyobb erőfeszítést igénylik. Ezúttal a békéscsabai színészek vizsgáját is láthat- juk ezzel a közvetítéssel. Állandó músorszamok: Zenei figyelő csütörtök, 21.10: A Tv zenei újságja. El- sőnek a na- pókban szép magyar sikert hozott bécsi ün- népi hetekről számol be az adás. Két világhírű karmester nemrégiben befejeződött ma- gyarországi vendégszereplésé- ről is képet kapunk. Walter Süsskindet, akinek bár igen sok lemezét és rádiófelvételét ismerheti a magyar közönség, először láthattuk vendégül hazánkban. Az ő vezényleté- vei lezajlott hangverseny egy — Tarján Ferenc kürtművész szólójával előadott — részle- tét is közvetíti a zenei figyelő. A másik karnagy, akivel ez- úttal szintén megismerkedhe- tünk, pontosabban, akit vi- szontláthatunk, mivel ő már járt Magyarországon, a fran- cia Charles Münmünch. Bach H־moll miséjének egy részle- tét is közvetítik az Erkel Színházból. Végezetül pedig, július 9., vasárnap 8.58: Háttér az ég. Az Intervázió műsora Moszkvából. 11.00: Fúvószene. Az Intervízió műsora Prágából 11.45: Hétm érföl des kamera. Úttörő- híradó. 12.00: Csak gyerekek- nek. 1. Vigyázat, harapós kutya! (Lengyel rajzfilm). 2. Francis a nagy- vadak országában. 15.08: Nyári örömök. A Magyar Hirdető kis film je 15.25: A Magyar Hirdető műsora, 15.35: Nyári mező- gazdasági szakfilm- sorozat. 16.00: Princ, a katona. TV-filmsorozat. — Legénybúcsú. — Eger ostroma. 17.30: Bélyegsarok. 17 45: Egri Dózsa— U Dózsa bajnoki vízilabdamérkőzés közvetítése Egerből. 18.45: Belle és Sébas- tien. Magyarul beszélő francia filmsorozat. 8. Kara- csony este. 19.10: Fáklya vivők. Dalok, hősök, emlékek . . . 19 40: Esti mese. 19.50: Sporthírek. 20.00: TV-Híradó. 20.20: Egy könnycsepp az arcon. Olasz film. 21.50: TV-Híradó — 2. kiadás. (A Magyar Rádió és Televízió a műsorvál- toztatás jogát fenn״ tartja.) revű Csehszlovák I zenés film. I 17.58: Híreik. I 18.05: Nótaszó. 18.25: Telesport. 18.50: A világ térképe előtt. . . 19 05: Kapcsoljuk . . . Helyszíni közvetítés. 19.45: Esti mese. 20.00: TV-Híradó. 20.20: Angyal kaland- jai. Az óvatos terrorista. Magyarul beszélő angol film. 21.10: Zenei Figyelő. A TV zenei újságja 21.55: TV-Híradó — 2. kiadás. Július 7., péntek 9.30: Angyal kalandjai. Az óvatos terrorista. Magyarul beszélő angol film. 10.20: Supraphon album. Csehszlovák könnyűzenei film. II 05: Telesport. Július 8., szombat 16.23: Ujdonsá gok, érdekességek a mezőgazdaságb an. 16.40: A képzőművé- szét története. Záró- vizsga. 18.00: Hírek. 18.05: Mágnesség. 18.45: A nyár költé­19.05: A TV jelenti. 19.50: Cicavízió... 20.00: TV-Híradó. 20.20: Rajzos ritmu- sok. Francia film- összeállítás. 20 40: ״Thália kabaré״. A Thália Színház előadása felvételről 22.10: TV-Híradó — 2. kiadás. óczi-induló. — 4.30: Hírek. Idő• ítól reggelig Közben. 4.45: Falu• jelentés — 5.3; Reggeli kró­— 6.00 Hírek ictőjárúsjelentés — 6.59. Pontos időjelzés — 7.00 1.30; Uj könyvek — 7.58. Tech■ ■ e.lzés — 8.00. Hírek Időjo' nsje A ouda pesti mozik és a vidéki Pontos időjelzés — 10.00. Hírek tos időjelzés — 12.00. Déli ha- szemle idő járás)elemes — 16.57. Pontos időjelzés. Hírek időjá- jelzés — 19.00. Esti Krónika — rek. Idójárásjelentés — 21.59. ásjelentés. — 24.00: Hírek Idő­18.15: Harangok váró- sa. Magyar kis film Veszprémről. 18.30: Külkereskedelmi és világgazdasági híradó. 19.00: Esti mese. 19.10: Miszlay István- nal, a Békéscsabai Jókai Színház főrendezőjével beszélget Poór Klára. 19.20: Schiller: Stuart Mária. Dráma 3 felvonásban 20.20: TV-Híradó. 21.35: Uj könyvek. 22.25: TV-Híradó — 2. kiadás. Július 5.,- szerda 17.58: Hírek. 18.05: A Magyar Hirdető műsora 18.15: Barkácsoljunk! 18.45: Hazai tükör. 18.50: Víz és egészség. Egészségügyi kis- film. 19.20: Mai vendégünk: dr. Korom Mihály, igazságügyminiszter. 19.40: A pecsét. Román rajzfilm 19.50: Esti mese. 20.00: TV-Híradó. 20.20: Supraphon album. Csehszlovák könnyűzenei film. 21.05: A TV színházi krónikája. 21.25: ,,Tizenkét szék״. Művészeti vetélkedő H. rész. 22.00: TV-Híradó — 2. kiadás. Július 6., csütörtök 9.30: Fekete szombat. Magyarul beszélő csehszlovák film. 10.40: Montreuxi Fesztivál 1967. Autó­20.25: Clara Haskil zongorázik. 21.14: Az ,,egyéniség” kialakulása az állatvilágban. 21.29: Sennyei Vera sanzonfelvétel élből. 21.45: A Nemzeti Múzeumban. 22.00: Népi zene. 22.26: Uj felvételeink- bői. 1 [ m Július 9. KOSSUTH RADIO 8 10: Operarészletek. 8.55: Édes anyanyel- vünk. 9.00: Gyermekkórusok. 9.10: Mese Iván cárevicsről és az el- varázsolt Vaszilisz- száról. Orosz nép- mesem o tívumo kból írta: Sumonyi Zol- tán. 9.46: Szivárvány. 12.10: Népi zene. 12.50: Tiszta szívvel 13.00: Clara Haskil zongorázik. 13.21: Tudósaink fóruma. 13.41: Yves Montand énekel. 14.06: Szimfonikus zene. 15.08: Tánczene. 15.50: Pillantás a nagyvilágba 16.10: U! o-peraleme- zei nkből. 17.05: Operetthang- verseny. 17.49: Beszélgetés egy versről. Illyés Gyula: Vér az ér- ben. 18.04: Világhírű szovjet előadó- mű vészek: David Ojsztrah. 19.47: Nótacsokor. 20 25: Akik nem állnak rivaldafény- ben. 21.25: Júniusban hallották először. Tánczene. 22.25: Könnyűzene. 22.40: Kamarazene. 23.20: Operettrészletek. 0.10: Kórusok PETŐFI RÄDIÖ 7.30: A római katolikus egyház félórája. 8.00: Virágénekek. 8.15: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. 8.30: Miska bácsi lemezesládája. 9.00: Operakalauz. 10 00: Tánczene. 10.49: Filharmonikus zene. 12.22: A magyar köl­tészet századai. 12.37: Térzene. 13.07: Nagyapa nagyapja. Rádió- játék gyermekek- nek. Irta: Svetislav Ruskuc. 14.03: Táskarádió. 15.03: Egy év a vidéki színházakban. 15.18: Művészlemezek. 16.00: Ez is, az is 120 percben. 18.00• Népi zene. 18.45: Ki ez? 19.00: A Jereb együt- tes játszik. 19.15: Mit hallunk a jövő héten? 20.10: D’ Albert: Hegyek alján. Kétfelvonásos opera. 21.42: Pablo Picasso, Henry Moore és a közönség. 22.41: Népdalok. tjjimna Július 4-, kedd 17.58: Hírek. 18.05: A Magyar Hirdető műsora 14.55: Népi zene. 15.15: Munkaidő — próbaidő. 15.25: Henryk Szeryng hegedül 15.40: Ludmila Ljadova énekel. 15.56: Tóth Endre versei. 16.05: Strauss- keringők. 16.23: Kézirat a kéz- iratról. 16 29: Magyar operákból. 16.50: Magánvélemény — közügyekben, 17.00: ,ötórai tea. 18.05: Népi zene. 18.40: Láttuk, hallottuk 19.00: Clara Haskil zongorázik. 20.30: Németh Marika énekel. 21.05: Országjárás. 22.00: Forgács Éva énekel. 22.20: Le Bourget — 1967 Séta a párizsi repülőgép-kiállítá- són. 22.35: Könnyűzene. 16.05: Fúvószene. 16.18: Nyári történet. Szabó Pál elbeszélése. 16.33: Mai témák, mai dalok. 16.42: Grófé: Grand Canyon — szvit. 17.15; Katonadolgok ... 17.25: Délutáni frissítő 18.10: Népi zene. 18.35: Modern japán elbeszélők. 19.00: Ravel: Pásztor- óra. Egyfelvonásos opera. 20.30: Talpig úri- asszony. Vígjáték három felvonásban. Irta Somerset Maugham. 22.36: Tánczene. Július 8. KOSSUTH RADIO 8.22: Lányok, asszonyok 8.42: Könnyűzene innen-onnan. 9.00: Bogáncs. Fekete István regénye folytatásokban. XVII rész. 9.20: Orvosok a mik- rofon előtt. 9.25: Barokk muzsika. 10.10: Halló, itt Helsinki! Boros Anikó és Sebestyén János zenés város- műsora. 11.40: Cigánydalok. 12.15: Annelise Rothenberger énekel. 12.45: Miért szép? József Attila: Oda című verséről beszél; Somlyó György. 13 02: Operettekből. 13.37: Néhány perc tudomány. 13.42: Énekkarok. 13.57: Hirdetőoszlop. 14.12: Mi történt a héten a nagyvilág- bán? 17.27: Uj lemezeink- bői. 15.15: Komjáthy György tánczene műsora. 16.00: Hétvége 18.01: Arturo Toscanini vezényel. 19.25: Népi zene. 20.00: Kabaré múzeum. — I. 21.30: Benjamino Gigli hangversenyez. 22.20: Tánczene. PETŐFI-RADIÖ 10.00—12.30: Zenés műsor üdülőknek. 11.35: Útikalauz üdülőknek. 12.30: Népi zene. 13 00: Válaszolunk hallgatóinknak! 13.15: Kamarazene. 14.08: Küzdelem a szampóért, — A Kalevalából. Vikár Béla fordítá- sának felhasználása- val. 14.55: Józsa Ibolya magyar nótákat énekel. 15.10: Orvosok a mik- rofon előtt. 15.15: Beethoven: Heg edűverseny 16.05: Paisiello: Nina. Egyfelvonásos víg- opera.• 17.50: Tánodalok. 18.10: Az arany ember. Rádiójáték. II. rész. Jókai Mór regényét rádióra alkalmazta és rendezte Szász Károly. 19.12: Hangverseny a stúdióban Modern bútoroka*. kombinált­szekrények. rökamiék, garnitúrák és egyéb modern ülőbútorokat készpénzért vásárol a BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ V., Pécs, Bem u. 2. Július 7. KOSSUTH RADIO 8.22: Bogáncs. Fekete István regénye folytatások- bán. XVT rész. 8.42: XVlii. századi operamuzsika. 9.25: Népek zenéjé- bői. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Édes anya- nyelvünk. 10.35: Schubert: A-moll szonáta. 11 00: Az Ezüst-tó kincse. 11.10: Lót komédiája Hilan Uh de rádiójátéka. 12.15: Tánczenei koktél. 13.02: Variációk a vásárló kiszolgá־ lásában. I. Az ön- kiszolgáló bolt. 13.07: Zenekari muzsika. 14 30: Nyári illetlen- ségek. 15.15: Üzenetek. 15.55: Magyar muzsika. 16.30: Varsói ritmusok. Tánczene. 17.15: Zenaida Paliy énekel. 17.45: Szilágyi János riportja. 18 00: Uj Zened Újság. 18.40: Hozzon egy dalt Budapestre. 18.45: Bródy József magyar nótákat énekel. 20.10: Halló, itt Helsinki! Boros Anikó és Sebestyén János zenés város- műsora. 22.25: Az örökösök felelőssége. 23.30: Operettrészletek. PETŐFI• RÁDIÓ 10.00—12.30: Zenés műsor üdülőknek. 12.30: Operarészletek. 13.00: Petőfi zenevilá- ga. 13.16: Tánczene 14.08: Zenés játékok- bél. 14.30: Bélyeggyűjtők ötperce. 14.35: Zenekari muzsika. 1967. július 3-tól 9-ig 20.15: Húsz éves a ,,Tiszatáj”. Irodalmi est közvetítése Szegedről. 21.03: Mozart- zongoraverseny. 22.20: Maja Kriszta- linszkaja énekel. 23.15: Dvorzsák operáiból. 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIO 10.00—12.30: Zenés műsor üdülőknek. 12.30: Operarészletek. 13.02: Könnyűzenei híradó. 13.32: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. 15.25: Ezüstsirály. Operettrészletek. 15.45: Zenekari muzsika. 16.05: Könnyűzene. 16.29: Fiatalokról — fiataloknak! 16.34: Lemezek közt válogatva. 17.00: Hirdetőoszlop. 17.10: Uj fúvós felvételeinkből. 17.30: Délutáni frissítő 18.10: Az aranyember. Rádiójáték. I. rész. Jókai Mór regényé- nek rádióra alkal- mazása. 19.13: Sándor Judit énekel. 20.30: Táncdalokból. 20.41: A pedagógus- tanácskozás után. 20.56: Muzsikaszó. Dalok a rózsáról. 21.50: Mit és miért tanítanak a vállalat- vezetők iskoláján? 22.00: A jazz kedve- lőinek: Leroy Vinne- gar együttese ját­22.17: Bánki György: Cirkusz — fantasz- tikus álomjelenetek 5 képbén. CSÜTÖRTÖK Július 6. KOSSUTH RADIO 8.22: Bogáncs. Fekete István regénye folytatásokban. XV. rész. 8.42: Mezei csokor. 9.00: Időszerű nem- zetközi kérdések. 11.49: Schubert- kórusok. 12.15: Zenekari muzsika. 13.02: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. 13.17: Táncmelódiák. 13.50: Történetek dúr- bán és mollban. 14.10: Találkozás békaemberekkel. 14.40: Énekegyüttesek műsorából. Szóra- koztató zene. 15.15: Zengjen dalunk. A Magyar Rádió énekkari híradója. 15.45: Népi zene. 16.19: Régi híres énekesek műsorából. 16.39: A kékszemű Dávidkáné. Gárdo- nyi Géza regénye folytatásokban, m. rész. 17.15: Egy amerikai Párizsban. Részletek a filmzenéből. 17.25: Vitaműsor. 17.40: Szimfonikus zene. 19.30: Kedves lerne- zeim. A mikrofon előtt Psota Irén. 20.30: Rapallótól — Potsdamig. Randé Jenő dokumentum- műsora. 21.11: Nótaszóból — szállóige. Békés István összeállítása. 22.25: Arthur Grumiaux hegedül. 23.10: Tánczene. 0.10: Operaáriák. PETŐFI RÁDIÓ 10.00—12.30: Zenés műsor üdülőknek. 12.30: Hans Sanding: Séta az Állatkert- ben. Szvit gyerme- keknek. 13.05: Három rapszódia. 14.08: verbunkosok. 14.30: Falusi percek. 14.35: Dalok, hangszer- szólók. 14.52: Pályaválasztás. 15.00: Komjáthy György tánczene műsora. 15.45: Bogdán Paprocki énekel. 16.10: Könnyűzene. 16.39: A kékszemű Dávidkáné. 17.15: Földműves- szövetkezeti együtte- sek vetélkedője. Borsod megye. 17.45: Én így láttam. Riport. 18.00: Romantikus kórusmuzsika. 18.10: Könnyűzenei híradó. 18.40: Bemutatjuk új operafelvételeinket. 19.30: A Szabó család. 20.00: Uj lemezeinkből 20.36: Magyar nóták. 20.57: Uj operett- lemezeinkből. 21.30: Az ősvilág szörnyetege. — Meditációk. 22.35: Arthur Grumiaux hegedül. 23.34: Könnyűzene. Helyben a műszerész Rádió- tv-javltás helyszínen is. Bejelentés 20-as telefonon. Vasas n-1 szolgáJ tato házban. B. M VILLAMOS IPARI KTSZ a vasasiak szolgála iában. PETŐFI RADIO 10.00—12.30: Zenés műsor üdülőknek. 12.30: Csárdások. 12.40: Házunk tája. 13.00: Zenekari muzsika. 14.08: Operarészletek. 14.20: Népdalok. 14.34: Jussi Björling énekel. 14.50: Pisztrángok és nagyhalak. Rész let Berkesi András regényéből. 15.00: Tánczenei Irnlrtpl 15.45: Fiatalokról — fiataloknak! 15.50: Mai témák, mai dalok. 16.05: Petress Zsuzsa énekei. 16.20: Kis ballada a XX. századból. 16.25: Hangverseny a stúdióban. 16.50: Nagyvárosi képek. 17.00: Csúcsforgalom 18.10: Bartók-művek. 18.35: Száz év távlatából . . . 19.05: Tito Gobbl olasz dalokat énekel 20.30: Panaszórácska öt tételben. 21.30: Tánczene. 22.00: Operarészletek. 22.35: Népdalok. SZERDA Július 5. KOSSUTH RÄDIÖ 8.22: Bogáncs. Fekete István regénye folytatásokban — XIV. rész. 8.42: Szórakoztató zene. 9.29: Száz év távolából. 10.10: Operettdalok. 10.30: Orvosi tanácsok. 10.35: Kamarazene. 11.30: A Szabó család. 12.15: Tánczene. 13.02: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.17: Vivaldi: A nim- fa és a pásztor. 14.05: Nőkről — nők- nek. 14.35: Operettekből. 15.15: Kóruspódium. 15.25: Urbán Katalin énekel. 15.55: Magyarországon először. 16.39: Kékszemű Dávidkáné. Gárdo- nyi Géza regénye f olytat ás okban. n. rész. 17.15: Könnyűzene. 17.40: Operabarátok- nak. 18.35: Szovjet népek dalai. 19.30: Magnósok, figyelem! Július 3. KOSSUTH RAD»0 1.15: Bogáncs. Fekete István regénye folytatásokban — XII. rész. 8.36: Népi zene. 9.10: Csak tiszta forrásból. 9.25: A hét előadó- művésze: Clara Haskil. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Indulók, kórusok, operákból. 10.57: Forró mezők. Móricz Zsigmond regényének rádióra alkalmazása. 12.15: Tánczenei koktél. 13.02: Hirdetőoszlop. 13.17: Kamarazene. 14.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.20: Kóruspódium. 14.31: Komáromi farsang. 15.15: Zenekari muzsika. 16.27: Édes anya- nyelvünk. 16.32: Bemutatjuk a Növi Sad־i Rádió tamburazenekarát. 17.15: Erika Köth pnpVp ן 17.45; Van új a Nap alatt. 18.00: Húszas stúdió — .Rakéták. 19.30: Magyar nóták. 20.20: Béládi Miklós könyvszemléje. 21.00: Életem, emlékeim. 22.25: Elisabeth Schwarzkopf énekel. 22.45: A füredi színházi napok. 23.00: Kamarazene. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 10.00—12.30: Zenés műsor üdülőknek. 12.30: Zenekari - muzsika. 13.15: Gazdaszemmel , . hazánk mező- gazdaságáról. '13.30: Rátonyi Róbert énekel. 14.08: Fúvósindulók. 14.20: Falusi percek. 14.25: Könnyű orgonamuzsika. 14.48: Egy fa halála. Bernáth Lajos karcolata. 15.00: Liszt-művek. 15.15: Fiatalokról — fiataloknak! 15.20: Szórakoztató zene. 16.05: Verdi: Aida — A TV. felvonás fináléja. 16.15: Faikas Ferenc: Szüret. 16.28: Bedc Anna versei. 16.31: Népszerű zene- kari muzsika. *6.50: Miért bosszan- tanak? 17.00: ötórai tea. 18.10: Uj felvételeink- bői. 18.21: Idegenforgalmi Világév. 18.41: Könnyűzene. 16.51: Kilátó. A Rádió kulturális világ- híradója. *6.30: Közvetítés Prágából. 81.51: Verbunkosok, népdalok. KEDD JúJtus 4. KOSSUTH RADIO 8.22: Bogáncs. Fekete István regénye folytatásokban — XUL rész. 9.38: Gyermekkórusok. 8.42: Operettrészletek. 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Táncdalok. 10.10: Erkel: Bánk bán Három felvonásos opera. 12.56: Az örökség, Szentiványi Kálmán karcolata. 13.11: Népi zene. 13.55: Könnyű fúvószene. 14.06: Búzaszemecske — Mesejáték. 15.15: Zenekari muzsika. 16.05: Gazdasági újságíróké a szó! Jegyek válthatók a Színház pénztáránál és előadás előtt a helyszínen Szelvénybérletek érvényesek. — A be nem váltott kartonbérleteket a Színház érvényesíti. 1967. július 1-én szombaton este 8 órakor Rigolettó 1967. július 5-én szerdán este 8 órakor My Fair Lady 1967. július 9־én vasárnap este 8 órakor Balettest A Pécsi Nemzeti Színház előadása a Szabadtéri Színpadon KOSSUTH-RADIO. 4.26: Rák járásjelentés. — 4.32—7.58: Hajna rádió. — 5.00; Hírek Időjárás nika. — 5.59. Pontos időjelzés — 6.30. Hírek Idő járásjelentés Reggeli krónika ll kiadás. Kb nika! szünet. — 7.59. Pontos idő lentés. — 8.05. Műsorismertetés színházak programja. — 9.59. Időjárásjelentés — 11.59. Pon rangszó. Hírek, nemzetközi lap Halgatóink figyelmébe. — 16 59: rásjelentés. — 18.50. Pontos idő 19.20. Sporthiradó — 20.35 Hl Pontos időjelzés Hírek. Idő jár járásjelentés — 0.25 Himnusz HUTuri-tiAUiu. 4.26—8.05. Azonos a Kossutn-raaio műsora- ual. Közben; 8.20.' Torna. — 9.54. Idegen nyelvű 1Az jelzőszol• gálát — 13.47. Vízállásjelentés — 14.00. Hírek idő járás jelentés 16.00. Hírek. Időjárásjelentés — 18.00 Hírek Időjárásjelentés — 19.54 Jó éjszakát, gyerekek — 19.59. Pontos időjelzés — 20.00; Esti Krónika. — 20.20: Sporthíradó. — 23.00: Hírek. Idő- járásjelentés — 23.15: Műsorzá rás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom