Dunántúli Napló, 1967. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-17 / 141. szám

19e1. jüntos זי. napló 6 Befejeződött az úttirioümpia területi döntője Színvonalas verseny — a vártnál nagyobb baranyai siker Nagy közönségsikert arattak a labdarúgók. Képünkön csíkos m* Zala, sötét mezben Tolna megye Játékosai csatáznak. Sporthírek Rapp Imrét, a Dózsa kapusát * fegyelmi bizottság egy hivatalom mérkőzéstől eltiltotta, Rapp bűn- tetését már kitöltötte, Kaposváron az MNK mérkőzésen nem szere- pelt, vasárnap az Újpest ellen ismét ott lehet a kapuban. Jera- bek, a Komlói Bányász labdarú- gója egy, Dobos, a PVSK játékosa két mérkőzésen nem szerepelhet csapatában. A megye első bitumenes kézi­labda-pályáját vasárnap délelőtt fél 9 órakor avatják Ujmecsek- alján. Az első mérkőzést az Ere- bányász SC NB D-ben szereplő férficsapata fél 10-kor játssza Győr együttesével. Szabó Istváné. Egyébként a ver- senyt 2631 pontos jó eredmény- nyel nyerték az Egyetem utcaiak. Kézilabdában a baranyai fiúk jobban szerepeltek, ők elsők let- tek, a lányok csak harmadikak, de aztán úszásban nem is volt olyan szám, amit ne a pécsiek nyertek volna. A Pap testvérek, a Hunyadi testvérek, Mayer Már- ta, Dunai Zsuzsa és Molnár Sa- rolta, remélhetőleg, az országos bajnokságon is hallat magáról. A labdarúgást a somogyiak nyerték, a lány röplabdát ugyan- csak. a fiú röplabdát a tolnai pajtások. Tornában a lányoknál az első öt helyet a baranyai versenyzők szerezték meg az első korcsoportban, a másodikban az Pécsett rendezték meg az 1967־ es úttörő olimpia területi dön- tőit, melyen Baranya, Zala, Tol- na és Somogy legjobb általános I iskolás sportolói álltak rajthoz. ! A kétnapos versenyen sok szép ' eredmény született. Az országban 250 ezer pajtás készült az úttörő olimpia iskola, ; községi és városi, járási és nie- ! gyei versenyeire, hogy a terű- 1 Jeti döntőkön a legjobbak és leg- ügyesebbek vehessenek részt. ; Mint Szuh Csaba, a KISZ Köz- ponti Bizottságának munkatársa, i az Úttörő Olimpia Szervező Bi- . zottságának elnöke a péntek dél- ! ben megtartott ünnepélyes c|Üki- | osztáson zárszóként mondotta, a ן Pécsett megjelent ezer pajtás — ן néhány kivétellel — nagyon szé- pen kitett magáért. Ez a vé- lemény. megállapítás ráillik a baranyaiakra is, akiknek több- sége a vártnál jobban szerepelt. ! Atlétikában a baranyai fiúk közül kilencen álltak fel a do- bogóra. Közülük is meg kell em- líteni a II. korcsoportba tartozó Kovács Miklóst, a Gyakorló isko- la tanulóját, aki a 60 méteres futásban 8,2 másodperccel első lett, a távolugrásban 439 centi- méterrel a második. Súlylökésben több mint egy méterrel előzte meg a második helyezettet Vá- radi István, a gyárvárosi iskola tanulója, aki 13,52 métert lökött. Ebben a számban a második is baranyai pajtás lett, a homorudi Tóth József, 12,37 méterrel. A lányok közül nyolcán kerültek a dobogóra, legjobban talán Nedű- csín Mira, a Gyakorló iskola ta- nulója szerepelt. Nagyszerű, kettős siker született a négytusa versenyben, ugyanis mind a fiúknál, mind a lányok- nál az Egyetem utcai iskola csapata bizonyult a legjobbnak és egyéniben is a baranyai lányoké lett az összetett első két hely: Bajszi Erzsébeté és Till Zsuzsáé, illetve a fiúknál a második és harmadik hely Halász Imréé és Vasárnap az Újpest lesz a Dózsa vendége Ma délután MIK—Komló találkozó Budapesten Bányász—Szállítók mérkőzés Pécsújhegyen Bencsik és Stiex is készenlétben áll. Két fordulóval a tavaszi idény befejezése előtt a Bányász mellett még öt csapat harcol egyenlő eséllyel a tavaszi első- ségért, az Egyetértés, a BVSC, a Ganz-MÁVAG, Székesfehérvár és az Oroszlány. Amennyiben a Szállítóktól a pécsiek mind a két pontot megszerzik, már félig tavaszi elsőnek érezhetik magú-, kát. A labdarúgó NB H. vasárnapi fordulójában délelőtt Pécsett a vasutas sportpályán a PVSK a Zalaegerszegi Dózsát fogadja, az Ércbányász SC Szombathelyen a Cipőgyárral veszi fel a harcot, a Máza-Szászvári Bányász ottho- nában a Nagykanizsai Bányász- szál találkozik. Több érdekesnek ígérkező találkozót játszanak az NB III־ban is. A mérkőzések közül a Volán SC—Siófok össze- csapás emelkedik ki, melyet ma délután a Postás-pályán rendez- nek. Budapesti jelentésünk Nincs \6 formában, de így is sikert remél az MT1Í Jtlal sportműsor j legjobbjai részvételével* PVSK- pálya, 16.00. Kézilabda. NB I. mérkőzéseik: Bp. Goldberger—Pécsi Bányász, nők, Budapest, 17.30, Csepel— Pécsi Bányász, férfiak, Budapest, 17.00. Kosárlabda. Négy város serdü­lő tornája a Kecskeméti Dózsa, Szekszárdi Vasas. Budapesti Spartacus és a Szigetvári Vörös Meteor leány csapatainak rész- vételével. Szigetvár, 15.00. Modellezés: Körrepülő modellek EB válogató versenye a Pécsi Ércbányász modellezőinek részvé- telével, Budapest, 14.00. Teke. NB I. mérkőzés: Pécsi BTC—Özdl Kohász, férfiak, BTC- pálya, 14.00. NB n. mérkőzés: Bp. Beloiannisz—Pécsi Szikra, férfiak, Budapest, 14.30. Tenisz. NB II. csb mérkőzés: ,Pécsi Spartacus—Szombathely, férfiak, Balokányi pályák, 14.00. Labdarúgás. NB I. mérkőzés: MTK—Komlói Bányász, Budapest, 16.30. NB L tartalékmérkőzés: MTK—Komlói Bányász, Buda- pest, 14.45. NB I. B. mérkőzés: Pécsi Bányász—Bp. Szállítók, Pécsújhegy, 16.30. NB III. mér- kőzések: Pécsi Kinizsi—Honvéd Steinmetz SE, Kovácstelepi pá- lya, 17.00, PEAC—Dunaúj városi Építők, Pécsújhegy, !4.30, Pécsi Volán SC—Siófok, Postás-pálya, 17.30. Megyei mérkőzések: keleti csoport: P. Porcelángyár—Vasas I. Bányász, Porcelángyár! pálya, 17.00. Nyugati csoport: Pécsi Kesztyűgyár—Pécsi Postás, BTC- pálya. 17.30. Asztalitenisz. ©avarta Kupa egyéni verseny a legjobb pécsi asztaliteniszezők részvételével, Szombathely, 8.00. Atlétika. Országos vidéki ifjú- sági egyéni bajnokság, ,megyénk Nem árulta el. de Pesten már nem titok: Szuromi is, Korsós is az MTK-nál edz, ebben a pillanatban az a helyzet, mind- ketten a kék-fehérek játékosai lesznek. De ez a' jövő és ezút- tál még a Komló következik. Azt mondják a Hungária úton: ha most kikap a csapat, leeshet úgy, hogy onnan nagyon nehezen ka- paszkodhat vissza. És — az elő- jelek azt mutalják — ezzel a csapat is teljesen tisztában van. A vezetőség és a csapat egy- aránt ennek megfelelően készül és fogadja a Bányász-csapatot. Az MTK már csütörtökön dél- után rejtekhelyre vcnult a bu- dái hegyekbe és csak a mérkő- zés előtt jön onnan le. Az összeállítás minden való- színű ség szerint, sokak számára meglepetés lesz. Nem biztos, hogy játszik majd Török, a csa- pat standard jobbszélsője, Ke- szel a csapat standard jobbhát־ védje és a sérült Dunai játéka sem 100 százalékos ebben a pil- lanatban. Ha nem szerepelhet, úgy ismét visszakerül a tavaly sok sikert aratott Csetényi. Kü- lönben Hidegkúti Nándor ezt a tizenegyet tervezi: Lanczkor — Oborzil, Dunai (Csetényi), Je- nei — Nagy István, Lutz — Papp, Takács, Nagy Ervin, Nógrádi, Lakinger. Az MTK-ban úgy hl- szik, végre megtörik a ״J׳ég'\ % itthon marad a két pont. Koránt sincs olyan formában 1 az MTK, mint annak idején volt, amikor a Pécsi Dózsa ellen נ át- szott. Ezt a megállapítást még a legelifogultabb MTK-szu rkoló is vallja. De még ez sem szűk- séges hozzá, hiszen a számok — nem hazudnak! A 8. forduló után, május l-én, 9 pontja volt a csapatnak, most a !3. után — 10! A legutolsó öt mérkőzésen tehát mindössze egy pontot szer- zett a nagyhírű együttes, 7:13-as gólaránnyal! El lehet tehát kép- zelni: nem a legjobb a hangú- lat a Hungária körúton. Sok lett a gondja Hidegkúti Nándor edzőnek és Sándor Károly szak- osztály vezetőnek. Csütörtökön délután 14 játékos, a Komló eleni keret tagjai edztek a Hungária körúti pályán. Hi- degkuti különösen a két szélső- jelölttel, Pappal és Lakingerrel foglalkozott nagyon sokat. Du- nai, aki sérült, csak sétált a pá- lyán. A két szélső a beadásokat gyakorolta, Kevés sikerrel. Hideg- kuti fegyelmezetten mérsékelte magát, Sándor Csikar viszont így beszélt * — Most már mindegy, ebben az évben egy célunk van: bent maradni. Jövőre erősítünk, 6 re- mélhetőleg olyan MTK képviseli majd színeinket, amelyik méltó lesz a csapat nevéhez. Most már nem tudunk versenyben lenni az élcsoport csapataival, így egy a fontos: nem nagyon lemaradni és rutint ®®erezni. A labdarúgó NB I. hétvégi sor- solása ma délután Budapesten az MTK ellen szólítja pályára a Komlói Bányász labdarúgóit. A komlóiak a legutóbbi napokban ,,gyengélkedtek”. Nemcsak a bajnoki, de a kupamérkőzésen sem ment a játék a Bányász- együttesnek. Sós fegyelmezetlen- sége miatt nem játszik, Lázári- disz szereplése js kétes, a hátvéd betegséggel bajlódik. Az MTK ellen Szőcs János edző kényte- len tartalékos összeállításban pá- lyára küldeni a csapatot. A tér- vek szerint Kiss — Kelemen, Csordás (Vörös), Lázári disz (Vö- rös). Bánfalvi, Ruppert, Bércesi, Pataki, Garai, Takács, Bodai já- tékosok veszik fel a harcot az MTK-val. A papírforma a buda- pesti csapat győzelmét ígéri, a komlóiak döntetlen esetén már igen elégedettek lennének. A Pécsi Dózsa vasárnap Pé- esett az Újpesti Dózsát látja ven- dégül. A budapesti és a pécsi lila-fehérek találkozói a legutóbbi években mindig izgalmas, szín- vonalas mérkőzéseket hoztak, leg- utóbb Pécsett a hazaiak 2:0-ra nyertek, Budapesten 2:2 arányú döntetlennel végződött a két csa- pat harca. Vasárnap a pécsiek győzelemre mennek, persze, tud- ják, hogy az újpestiek nagyszerű gárdával rendelkeznek, de vidé- ken az újpesti csapat nem le- győzhetetlen. Ez bebizonyosodott nem egy alkalommal. Rónai, a Tatabánya elleni mérkőzésen megsérült, vasárnap nem játsz- hat, Gór lesz a helyettese. Daka és Konrád is sérüléssel bajlódik, de a vezetők remélik, vasárnap mind a két játékos vállalni tud- ja a játékot. Kaposváron a hét- közben lejátszott MNK méikő- zésen a pécsiek biztató játékot nyújtottak, amennyiben a pécsi védelem tartani tudja az igen veszélyes és gólképes újpesti támadókat, a pécsiek reményei a mérkőzés eredményét illetően valóraválhatnak. A labdarúgó NB I. B. Hstave­zetője, a Pécsi Bányász ma dél- után Pécsúj hegyen játszik, a Szállítók lesz az ellenfél. Koch és Opova nincs teljesen rendben, KOSÁRLABDA NB D. TAVASZI VÉGEREDMÉNYE: Női csapatok : 1. Szigetvár 11 10 1 «95:478 21 2. E. Gyógysz. 11 9 2 607:474 20 3. Bp. Pedag. 11 9 2 629:464 20 4. PVSK 11 8 3 609:499 19 5. MAFC H 7 4 475:445 18 6. SZEAC 11 6 5 547:523 17 7. Szeles zárd 11 5 6 521:517 16 8. G.-MAVAG 11 4 7 506:568 15 9. Pésnzjegyny. 11 3 8 452:534 14 10. K.־félegyh. H 3 8 499:579 14 !1. Pécsi TK H 2 9 438:621 13 12. PEAC 11 — 11 444:677 11 Eladó jó á£ap0tb*a lévő fehér zománccá cseh asz- taWtűzhely. 18-as, 1 db kiátlángas propán-bután Dana oidalkocsi. 10 I. Lehel hűtőszekrény el- adó. Pécs, I. kér.. Ak­nász u. 4. gáztűzhely újszerű álla- pótban, 1 db 100x180 cm-es kitűnő állapotú vasablak nyitható szárny- nyal. szuterinra, terasz- ra *Ikalmaa. Péas, Sri- geti u. 130. Albérleti szoba kiadó. Pálma u. 18. Kovácste- lep. Eladó 500-a® CF-tm Tm. bánt. Márton u 14/1. 264 négyszögöl szőlő, phw cével a pellérdi hegyen eladó és egy 600-as Tra- bánt. Felsővámház u. ét. Családi. Az abaligeti Petőfi Tsz elad, vagy UE- 28-as traktoréit elcserél 3 dl! nzemképes 396 négyszögöl moS* •t- adó. Ürögi Alsóhegy 20. Érdeklődöd szombat, va- sárnap egész nap. Hét- köznap délután 4 atáa. Juhászék. Életjáradékra vesznék oaa- ládi házat, ▼agy WtáflÉ. Kotsy Imre, Patám,Male­radoanb 10. 3011-es Zelort és 2 darab üzemképes K-28־as Zelort dn Aa KSZMP Baranya megyal Btzotlsága éa a Ueayei Tanáéi Pannónia motarkerék- pár, jó karban lévő eó­adó. Móric! Zs. tér 14״ I. em. 10. lap)•. HnefkeaMi Vaaváas Ferenc DKW kisautó 13 000-ért eladó. 39-« dandár a. 9. m 1״ IV. em. L BterkciitŐBéti Pécs. Hunyadi át ti. Telefon• ís-stu-M n-sa.w-u Belpolitika) rovati n-N Kiad]• a Baranya megye! fcapkladö VáDalal BÜTOR. OLCSÓ háló, konyhabútor, refcamJé, fotelok, wéSsék., sealo- nők, asztalok, sodr©־ nyok, matracok atedófc. KŐRHÁ-Z TÉRNÉL, Alkot, mány a. 7. Kisbútor Hz- let. Főiskolás diákleány med­lé szobatársat keresek szeptember 1-r*. Megyeri u. 16״ fa®. 2. déli kapa. Braunná. reieéáe kiadd• Braun Kártlf laadáhlrattf) Pécs. Hunyadi át a Kisebb családi házat, öröklakást, ▼agy öosz­komfortot veemék, főbér- letet cserélnék. 160״ ezer” Jeligére Sallai úti hirdetőbe t«il: 15-n. 15-n. n-n szikra mraiBDA pfea Munkács; M. a, M. r, r.c Melles ReasS Autó részére zárható ka­pualj kiadó. HE. Rác- város 25. Baricenó. Ter]re»M11 a Magyar Poata náBzetnatf a posta nivataloknil és a kézbesltábnél Előfizetési dl) egr’ hónapra U 11 Indexszám: M M A«, asztak», parkettá« munkást. tetőjavítást, éa építését vállalom. ״Asztalos” jeMgére Bal- tál úti hirdetőbe. Közművesített, déW fék- vésü saroktelek eladó, engedéllyel. Dankú Pista Ud,״“r F©rd Elf el gépkocsi mo- tcxr felújított állapotban eladó. Faragó, Ignác u. 4. Eladó 419 négyszögöl sző- lő. részben kert épület- bei, felszereléssel 75 ezerért. Patacs, Makra- domb 16. Eladó egy új lévő rillanyti Vasgerctoen u. 8. Eladó 2S3 négyszögöl te- lek. házhelynek la *lkai- más. Érdeklődni: gyarűrőgi út 35. Dinnyeberki 58. an. két- szoba, 2 konyha, mól­léképületek eladó. ________ E ladó Tarda u. 9. ». fél ház. Költözködés meg­egyezés SEarinit. Érdek- lódmi a helyszínein_______ P IANÍNÓ angolmecha- nikás bérbeadó. Ybl Mik. Jós u. 4.. fisz. 1. Príma állapotba«! lévő Fiat 767 cm3_es «Bsomédy- gépkocsi eladó. Pécs, Zó- Ja a. 17. Juhász. Meg- tekinthető: szombat da. és vasárnap délelőtt.___ K isíJeindol 55. számú szép ház esői övei, gyű­mölasössel eladó. Szépfekvésű belső belek, autóbuszmegállónál eladó. Bálles út. 26.___________ ó rás és ezüstmüve® üa- létünkét özvegyi Jogon tovább vezetem, Javító׳- sokat továbbra te jótál- lássál vállalok őev, Bá- lint Istváamé, Boltív köz 2. Szép, különálló, bútora- zott. vagy üres szobát adnék, fűtés, világítás és telje® ellátással díj- ta-Lamul agy személynek, véglegesein vagy család- tagnak fogadnám, aki rö- vid határidőre 40 000 Ft kölcsönt adna. .,Ne dob- ja ed szerencséjét’י Jel- igére Hunyadi úti hír- detőbe. Allamt vállalatok, tsz-efc, figyelem! A Baranya— Tolna megyei Húsipari Vállalat. Pécs, Bolgár Néphadsereg a. 37 sx. alatti telepétről. megvé­telre felajánl korlátlan mennyiségben«, faládát tetővel ellátva, 50x40x18 cm nagyságban. Zöldség, gyümölcs tárolására vagy tüzelésre kiválóan adtai- más. 25,— Ffc/q kg. 1,— Ft darabja. Megrendeld- seke<t érkezési sorrend- ben elégítjük ki. Bőveb- bet a Vállalat teiephe- lyén vagy 62-15-ös tele- fanon. _________ t ok. Bár*«, IH Mr 1. Móric■ »sdgmond meghatározott időre, ga- ragé kiadó. Telefon: IS- 81 /61a. mellék.___________ G RENÓ darálóhoz, 2 db követ megvételre fcere- sak 950-cs nagy daráló- kövek, 45-ös körfűrész, masszív állványon el- adók. Értesítést ״GRE- Nó” Jeligére a Sallai útt hirdetőibe kérek. ______ E ladó új állapotban ló- vő, Jugaszüáv kombinált- szekrény, kétszemélyes modem heverő, varia dohányzóasztal, I fotel. Megtekinthető: Uránvá­rce, dr. Dombai János u. 4.. m. UL, du. 5 után, hétfőtől. JLauberger--Groa, rövid zongora és egy cseh 6á- tor, sürgősen eladó. Kert- váró®. Pannónia u. 6. Eladó, új hármas, redő­nyös német ablak, mé- rétnél kisebb hullám- pala, zsaluzásra alkal- más öassüca, két reke- szes nyúlketrec és egy féltető® fából készült ga- rizs Kertváros, Pan- nóntla u. 6. __________ E gy magia/skerekü. mély gyerekkocsi, jó állapot- bán eladó. Ifjúság n. 25. Cukorborsó munkásokat felveszek; fizetés 1,— Ft kilója. Jelentkezés Nagy Ferenc, Cserkút, Vörösdomb dűlő. Beköltözhetően eladó, két tőszóba, konyha, kam- ra. nagy szu térin, ga- rázslehetőség, utcai örök- lakás. FeűsőbeJokány U. 21. ______________ P écsszaboleson, 500 négy- szögöl szőlő efl&dó. Érd.: Meszes. Frankel L. u 3.. I. 1._______________ Cl rendszámú, 8 00-as Trabant eladó. Mágocs, Szabadság u. 33. ________ 1 962-es Ope׳l Rekord In- xue igényesnek eladó. 000 105״ Jeligére Sallai-úti hirdetőbe._____________ S zőlő, gyümölcsös, has- závaló felszereléssel. 700 négyszögöl, beköltözhető lakással eiladó. Meg­osztva házhelynek. vált- keind tér Illetnek alkal­más, Mecsek egyik leg- szebb részéin. Tüdőszana- tóriumnál Kisszkéfaó ta­Figyelem! Modern bútor vétel, eladás Doktor Sándor a. 29., bútor­üzlet. Eladó Abaligeftea, ■trand- dal szemben. 65 négy- SEjögöi vükfceradfceleác. ״Be- tegség” Jeligére Sallai úti hirdetőbe. Mecsek, Szent László u. 10. alatti 2 szintes csa- ládi ház eladó. Érdek- lődnd: Kóré L.. Pécs. Szamuely T. a. í/a., B fsz. 3. Pannónia motoricerék­párt venaaék, havi 500 Ft törlesztéssel. ״Fele részlet, fele kp.” Jellgé- re Sallai úti hirdetőbe. konyha, élésteam- ra, 750 négyszögöl terű- let, gyümölcsössel eladó. Bogdán Kálmán, Bl■ csérd, ÚJ sor. Vennék, nagyméretű, kJ­íagástalan állapotban kom b ináltszeterén yt. Gadó Lászlóné, Márton n. 14/1. Értesítem a Tisztelt la׳- kasságot, hogy lakatos műhelyem Mecseskpölös- ke, Szabadság út 4 szám alatt telephellyel meg- nyitottam. Vaskerítés, erteélyfcorlát, lépcsőkor- lát. előtető, veranda ab- lak; mindenféle épület és géplakatos munkák el- végzését, garantált Jó mi- nősétgben vállalom. Skrionya Zoltán lakatos. Komló, Tompa Mihály út 9. Bontásból származó ge- rondák., lécek eladók. Vasas, Orosz Gyula u. 83. Kertes házrész, kétszoba, konyha, mellékhelyisé- gckkel, életjáradékra el- adó. Ugyanott egy búto- rozott szoba. azonsaira kiadó. Erzsébet telep, Székely u. 4/6. ___________ E ladó ház. Pécs. Jászai Mari u. 22., volt Brassó u. 22 , kétszoba, kony- hás, nyárikonyhás. für- dőszobás. speizas. Bár- mikor megtekinthető. Teljesen új, kétajtós natiir színű, polcos va- ri&szökróny eladó. Nagy- várad u. 10. Különbejáratú, üres SRO- ba, dolgozó, gyermek- télén házaspárnak kiadó, fürdőszoba használattal. Dagály a, IS. Bokor a­Kettőszoba, összkomfortos ház beköltözhetően eladó. Megosztva is, szoba, konyha, kamra é8 ,szoba, konyha. Nyíl a. 34. Nagycsaládos juh áss d- helyezkedne tez-be meg- egyezés szerint. ,,Elletek- fejek” jeligére tapolcai hirdetőbe. ______ E ladó 500 négyszögöl sző­lő. Fele szántó, kúthaez- nálattal, Szentlőriuo, UJ- hegy keresztnél. Mátyás- féle, északi rész. Érdek- lődnl Pécs, Antónia n. 9. Kertes ház beköltözhetően eladó Pécs, István u. 32. GAZ—67 típusú személy- kocsi, 4 kerékmeghajtás־ sál, újszerű állapotban eladó. Érdeklődni Bajcsy Zs. u. 28. Chimijavító műhelyben.______________ V ennék egyszoba-konyhás lakást, lakrészt, házrészt. ״Igényjogosult” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Halószobabútor ágybetét- tel, zeneszekrény eladó. Batsányi u. 14. Pusztay, 400 ágyas klinikánál. — Megtekinthető: 17 óéra után._______________________ K onyhabútorok, hálÓbúta- r ok, hever ők, Sezlonok, fö- tölyök, ágybetétek, kom- binált bútor, refc&mlék, csőgarnitúrák, príma szép bútorok Soóiky bútor üde- tébem állandóan vásárol- ható Zsolnay u. 1. 800 n-öl szőlő 2 részben is eladó. Érdeklődni Pa­csirta u. 10• _____________ N agytótfalui szőlőhegyen 1 kát. hold szántóföld, 50 cfb termő diófával 10 ezerért eladó. Érdeklődni: Solti József, Pécs, Kandó Kálmán u. 6. Dürr Adám, Nagytótfalu._______ R övid zongora olcsón el­adó. Hőgyes__E. u. 5.__ V ennék szép szőrmebélésű télikabátot ״Igényes 146” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.__________________ N B üres kaptárai., méh- viasz gyalult deszkák ol- csőn eladóik. ״Méhész” jeligére a Sallái utcai hlrctetőbe._________________ Tátraplán. felújított mo- torral, jó állapotban, sürgősen, olcsón eladó. Esetleg részletre. Érdek- lódul vasárnap komfortos raaládt ház eladó. Beköltözés későbbi időpontban. Kormaskősor 12,_________ E ladó egy kitűnő illa- pótban lévő , ,Singer” hímző 4® varrógép. Érdek lődnl 15-60/251. mellék Velorex, rokkantkocsi 250 köbcentis igényjogosultnak eladó. Nagy harsány, Nagy József. Egy Lte családi ház el­adó, Dericovics a. 4. az. a Kálvári utcából nyílik. 1000-es Wartburg eladó. Érdeklődni Pécs. Felsőmé- szes; Zsdamov u. 4. Háztartásunkba segítő nőt keresek balatoni nya- 1-alóntfcba, július és au- gusztus hónapra Sallai u. 48״ n. 1.________________ K ertes ház, beköltözhető, kétszobás, tágas lakással, külön nyárikcnyhA, kam- ra, gombatenyésztésre al- kaímas pince, több mel- léfchelylséggel eladó. Ki- oebb házért, házrészért edoserélném. Bejárat ol- dalt a nagykapun. Fel- szabadulás u. 10. Hor­váth. ______________________ C salid! ház 1200 négy- szögöl kerttel eladó. — Bisse. Petőfi út 18 — Horkányfürdőtől 5 Mo­méterre.___________________ 728 négyszögöl szőlő épü- lettel. villaDfnyal, felsze- relésset, 14 hl űrtartaAmú hordóval, Kőzépgyükós 29. szám alatt eladó. Érdek- lődnl: Tettye u. 18. 856 négyszögöl szőlő és gyümölcsös, sok barack- fával. szoba, veranda, pince, villanyvilágítással eladó. Kis Daindol 28״ Dorozsma Balaton fenyves alsón, ál­tornáéhoz, vízhez 200 méterre, müút mellett, kétezer 250 négyszögöl villa teliefc eladó. Maries, Kaposvár, Ady Endre u. 7. szám. _________________ B iztos hatású Dróhoka tyúkszemirtó 3,60. Vidá- kovites drogériában, — Doktor Sándor u. 56. A Komárom megyei Hús- ipari Vállalat, Tatabá- nya — könyv j óv áir ássál átad 1 db jókarban lévő 24 kalapácsos darálót villanymotorral együtt. — Tetei cm: 23-24.__________ H áromszobáe, adómentes családi ház, alászuteri- nozva, nagy kerttel igé- nyesnek eladó. Gebauer 7 Bilmam._______________ T iqrifaf firészel és? Tamás! Te!9־39״^« *24 * l György u. Olimpia üoajofar 1,8/180 Exacba éa Pmcttelx csat- lakoz ássad eladó. Telefon: 37-09._____________________ J avítóvfesg&r» gondosan előkészít, középiskolai ta- nnilókat arasz, német és magyar nylevbói tapasz- talt anafctan&r Pozsony u 2. I. emelet Jobbra. KambináltSK&rény, háló. berendezés, konyhabútor, reskamié, fotelok, garnl- túra. bútorfélék eladók. Molnár, Feftaővámház 2. Eladó Hunyadi János út 67. számú ház, kétszoba, fürdőszoba, azonnal bo- költözhető. Megtekinthető vasárnap 12 órától hétfő 14 óráig. ________________ H ajszárító bura eladó. — Cím: dr. Krauthné, n® fodrász, Kossuth L a. 91. szám._________________ S zoba-kocnyhás. előszefoás, szuterimos, m ollóképületes, kertes ki« családi ház, azonnal beköltözhetően, eladó Hegedűs M. u. 14. Érdeklődői־. Nagyhídi út 3._szám.___________________ H arkány nyaralőtelepen háromszobás, főzőmasdó- fülkés, teraszos nyaraló eladó. ״Harkány” Jelipé- re a Jókai utcai hirde­tőbe._______________________ M ecsekalja, Kovácstelepen kertes családi ház Mo- nostor u. 7 sz alatt el- adó. Lakáscseréivel be- költözhető. Érdeklődni: özv. Mályás Feremoné, — ürögi út. Tolnai autó­busz megálló. _____________ Pécshez közel kétszoba- kanyhás ház. pincével, gazdasági épületekkel, nagy kerttel, azonnal bo- kcf.tözhetőeín eladó. — 000 56״” jeligére a Jókai utcai hirdetőbe, ugyanott Tavasz tv eladó. ________ W artburg 1000-es, CG. rendszámú, fehér, gondo- zott állapotban, 32 000 km-rel eladó. Érdeklődtől vasárnap és hétfőn. Kos- sutb utca 83 . emeleten. Francia ״Musik” háló igényesnek, ágybetéttel, 4 politúrozott szék. terasz bútor, könyvállvány klccd, öntöző gumitömlő, sál- kötőgép sürgősen, fcöltöz- ködés miatt eladó. En- gels u. 93 Pécsbánya! busszal János kútlg. Eladó Skoda 445. kifogás- tálán, családi okók miatt, áron alul. Sásd. Tavasz Étterem, Deák.___________ C saládi ház beköltözhe- tőén eladó vagy lakható szőlő gyümölcsösért elcse- rélhető. Cím: Felsőhavi FOTELAGY, cpedarugó® ágybetét, modem garnitú- ra (5 db 3 9 5 0 Ft-tól) RÉSZLETBE £8! VAJTA kárpitos Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon: 36-75. NAPOS- ÉS ELŐ- NEVELT CSIRKÉK tífuszmentes, vérvizsgált, NEW HAMPSHIRE állományból állandó- an kaphatók vagy előjegyezhetők. Hegedűs Dénes. Bakóca. Előjegyzéseket levél- ben is elfogadok. Eladó világa®, M, francia háló, zománccá kályha, vaskerekű kézikocsi, kis jégszekrény, nagy szőnyeg Móré F. q. 10._________ E l?,dó egy 456 kg-os. 20 hónap06 és egy 7 hóna­pos üsző, 2 db vemhes tehén, sürgősen. Romaniya, Bátal János,____________ H ús* szál deszka, bon­tásbó! eladó. Rét u 15■ Morzsolt kukorica és bú­za eladó. Atléta u, 14. 334 négyszögöl szőlő-gyű- m öl esős lakható épülettel eladó. Dalndali vonaton, F-ereszt megálló. Pásztor szőlő._______________________ F a. kerti bútor eladó. — Kertváros • Honvéd tér. 13. szám.__________________ Balatonfenyv« központ já~ bán. partmenti szobák kiadók, júniusban. ked- vezményesen. Pécs, Rá­kóczi út 12/1.____________ H arkányi vikVend telepen háromágyas. folyóvizes nyaraló kiadó — Pécs, Kandó Kálmán u. 18. sz. Pustásn-é._________________ E ladó újszerű 600-as Tra- bánt, megtekinthető hét- közna״p délután 5-től. va- sármap egész nap. Kert­város, Gárdonyi u. 5L__ Pannónia, 63-as kiadású eladó. Megtekinthető szom bat—vasárnap. Magyar­ürögi út 42._____________ 2 db 801100-as szimpla geróbtoíkos ablak (új) el- adó Megyeri út 37 Ér- dekiődni egész nap. — Drabny. Kávéfőző, vasaló. rezsó, varrógép, írógép, szá- mológép javítás. Kovács, Jókai u. 5._______________ S zobafestés, mázolás. Ka­K rnaki Pécs. Munkácsy 1 m. 3». TeL: 40י .08־ ן első három helyeit ugyancsak baranyai versenyzők végeztek. Csapatbajnokságban a lányoknál a Jókai utcai és a Pécsbánya- telepi iskolások végeztek az első két helyen, a fiúknál a magyar- székiek és a szekszárdiak bízó- nyúltak a legjobbaknak. Kosárlab- dában a n. korcsoportban a szi- getváriak, az első korcsoportban a Tolna megyeiek voltak a leg- jobbak a fiúk közül, a lányoknál is e két megye csapata között dőlt el az elsőség: az I. kor- csoportban a tolnaiak, a második- bán a baranyaiak Javára. Dicséret illeti a zavartalan« nagyszerű lebonyolításért a ha- ranyai, illetve pécsi sportvezet•- két, valamint a Vasutas és a Postás Sportkör elnökségét és a pálya dolgozóit azért, hogy mind- két napra gondozott, ragyogóan rendbentartott pályán mérhették össze erejüket, tudásukat négy megye úttörő sportolói.

Next

/
Oldalképek
Tartalom