Dunántúli Napló, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-12 / 110. szám
1961. MÁJUS lí. napló 2 Szovjet köszönet Moszkva: A Szovjetunió Kommunista Pártjának Köz* ponti Bizottsága, a Szovjet« unió Legfelső Tanácsának El* nöksége és a Minisztertanács őszinte köszönetét és mélységes háláját fejezte ki mindazoknak a személyeknek és szervezeteknek, akik Illetve, amelyek részvétüket nyilvánították Vlagyimir Komarov űrhajós tragikus halála miatt. Köszönetének és hálájának adott kifejezést a Szovjetunió Honvédelmi Minisztériuma, valamint a szovjet hadsereg és a flotta politikai csoportja és Vlagyimir Komarov családja. H szovjet küldöttség Burgaszban aölték őket. A vendégek a város melletti petrokémiai kombináthoz hajtattak, ahol a Szovjetunióból behozott kőolajat doVozzák fel. A munkások meleg fogadtatásban részesítették, sóval és kenyérrel fogadták a vendégeket. Brezsnyev kezet szorított a munkásokkal, beszélgetett a kombinátnál dolgozó szovjet s zakember ekkel. Encso Mihov, a kombinát pártbizottságának titkára mondott üdvözlő beszédet, amelyre válaszolva Brezsnyev köszönetét mondott a vendégszeretetért. amelyben a küldöttség bolgár földön részesül. A kombinát megtekintése után a vendégek felkeresték az egyik tengerparti üdülőt. a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát, a Minisztertanács elnökét. A küldöttség tagjai nyitott gépkocsikon haladtak végig Burgasz feldíszített utcáin, ahol a dolgozók ezrei üdvöSzófia. Csütörtökön délelőtt Burgasz — Fekete-tenger parti város — lakosai nagyszámban gyűltek össze a repülőtéren, hogy fogadják a Leonyld Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttséget és Todor Zsivkovot, VILI HAM: Az amerikaiak módosítják a „pacifikálási“ programot kanadai tagjai katonai jellegű tájékoztatásokat nyújtanak az amerikai hatóságoknak. Poülechnikai kiállítás a Tecbaika Házában és szemléltetési eszközeit mutatja be. Zsúfolásig megtelt a Technika Házának nagyterme, amikor Márk Bertalan, a Pécsi Tanárképző Főiskola igazgatója, a műszaki tanszék vezetője, s az Országos Tematikai Bizottság tagja elmondta a kiállítást megnyitó beszédét. — Ismeretes, hogy 1967. októberében hazánkban rendezik meg a IV. Nemzetközi Politechnikai Szemináriumot — mondotta bevezetőben. — Ezen a nemzetközi fórumon vitatják meg korunk nevelési problémáinak egy nagy jelentőségű komplexumát, az iskola és az élet szorosabb kapcsolatának megteremtését. Itt adunk számot arról, hogy a felszabadulás óta eltelt idő alatt mit tettünk a társadalmi igényeknek megfelelő korszerű műveltség kialakítása érdekében. Néhány szóban ezután a korszerű műveltség fogalmát vázolta Márk Bertalan, majd így folytatta: — Személyes munkatapasztalatoknak is hozzá kell járulni ahhoz, hogy ifjúságunknak élménye legyen arról, miként lehet alaktalan és eredeti formájában használhatatlan anyagból a szükségletek i elégítésére alkalmas eszközöket készíteni. Ebben az alkotó tevékenységben eszére és kezére egyaránt szüksége van. Beszélt ezután Márk Bertalan a korábbi próbálkozásokról, az iskolák „politech- nizálásának” folyamatáról, és hangsúlyozta, hogy szó sincs a politechnika csődjéről, vagy arról, hogy lekerülne a napirendről. Az általános Iskolában elsősorban a gyakorlati foglalkozás elnevezésű tantárgy biztosít kellő keretet és formát a politechnikai nevelésnek. — E tárgy tanítása megkívánja az elméleti ismeretek munkában való alkalmazásit, technikai és technológiai ismeretek közlését, a technikai gondolkodás fejlesztését, a gépesítés és nagyüzemi termelés jelentőségének felismertetését. A gyakorlati foglalkozás ma már utat tört magának a korszerű szocialista iskolában, mint tantárgy, jelentős szerepet tölt be és eredményeket vntat fel — mondotta végezetül Márk Bertalan, majd megnyitotta a kiállítást. A nagyszámú látogató közönség ezután megtekintette az általános iskolák, szakközépiskolák és gimnáziumok anyagából válogatott kísérleti és szemléltető eszközöket. A kiállítás természetesen nem mutathatott be minden érdekes darabot, s még így is kissé zsúfoltra sikerült, bár áttekinthető és színvonalas. Elsősorban a gyakorlati foglalkozásokon készült darabokat mutatja be az anyag, különösen érdekesek az általános iskolák ortikal padjai, a mohácsi és egyházaskozári iskolák szemléltető táblái és a villányi mezőgazdasági gyakorlati foglalkozások termékei. De a látogatók nagy érdeklődéssel tanulmányozták a szakközépiskolás osztályok munkáit is. A kiállítás május 18-ig lesz nyitva, minden nap 8—19 óra között. Ezenkívül naponta 12 órától 14 óráig tárlatvezetést tartanak az érdeklödőknatt Részlet a Janus Gimnázium kollekciójából. Erb János felvétele nácsa. valamint a Pedagógus Szakszervezet Baranya megyei Bizottsága rendezett. A kiállítás az általános iskolák és gimnáziumok, valamint a szakközépiskolák kísérletezési Tegnap déli 12 órakor ünnepélyes keretek között megnyílt a politechnikai és újítási kiállítás a Tudomány és Technika Házában, amelyet Pécs és Baranya megye TaSaigon: Elsworth Bunker, az Egyesült Államok új Saigont nagykövete csütörtökön bejelentette az úgynevezett pacifikálásd program módosítását Az amerikaiak teljesen összevonják és összehangolják a dél-vietnami kormány támogatásával megbízott amerikai polgári és katonai szervek tevékenységét, s ezt Westmoreland tábornok kizárólagos ellenőrzése alá helyezik. A „forradalmi fejlesztést” célzó kérdésekben Robert Komer, Johnson elnök külön tanácsadó ja kerül Westmoreland mellé, mint polgári helyettes. Thieu államfőt és Ky miniszterelnököt tájékoztatták a tervezett reformokról és ezek .megadták hozzájárulásukat”. A módosításokra azért volt szükség, mert a „pacifikálásd program” kitűzött célját a sai- gond bábkormány tömegbefolyásának növelését nem sikerült elérni. Westmoreland tábornok az egybegyűlt újságírók kérdéseire válaszolva hangoztatta, hogy az amerikai csapatok a jövőben jóval nagyobb szerepet vállalnak a „pacifikálásban”. Ottawa. Szerdán a Montreal Starban cikk jelent meg, amelyben ázsiai útról visszatért két kanadai újságíró — az egyik a lap helyettes fő- szerkesztője — kijelenti: a Vietnami Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság NEMZETKÖZI LABDARÜGO-MERKÖZÉS PÉCSÜJIIEGYEN A hazánkban vendégszereplő Plauen Motor Wéma (NDK) labdarúgó-csapata csütörtökön délután Pécsújhegyen Játszott barátságos mérkőzést, a Pécsi Bányász volt az ellenfél. Az NB I. B-ben szereplő pécsi csapat a második félidőben tartalékcsapatát szerepeltette. A találkozót a vendégek nyerték 4:1 arányban. A félidőben 0:0 volt az eredmény. Száguldó halál... Ez azonban csak az egyik, közvetlen módja a közlekedési balesetek megelőzésének. — Sokat, rendkívül sokat tanulmányozzák a jelzőtáblákat! — figyelmeztet Kovács Jenő rendőrőrnagy, a közlekedési osztály vezetője. — Ismerjék és tiszteljék ezeket a táblákat, mert a legtöbb probléma ebből származik. Nagyobb figyelmet szenteljenek a lámpajelzéseknek. De legalább ennyire fontos volna még a közlekedési közszellem mielőbbi megszigorítása! A súlyos következményekkel járó közlekedési balesetek okozói megkapják jogilag méltó büntetésüket, azonban a kisebb — de nem jelentéktelen — közlekedési vétségek elkövetőivel szemben időnként érthetetlenül nagy a liberalizmus. Pedig éppen az apróbb, „bocsánatos” szabálytalanságokkal szembeni liberalizmus bátoríthatja fel a gépjárművezetőket, feledtetheti velük a közúti forgalomban alapvetően kötelező felelősségérzetet másokkal és önmagukkal szemben. A kisebb vétségekkel szembeni erélyesebb szigorúság, a súlyosabb pénzbüntetések, vagy a bírói gyakorlatban szinte elenyészve alkalmazott időleges jogosítvány-elvonások sokszor a jogilag erősebbnek látszó büntetéseknél is nagyobb hatást érhetnének el. Már-mór megdöbbentő annak a hosszú évekkel ezelőtt saját hibájából halálosan gázoló gépkocsivezetőnek dühös méltatlankodása, akinek, a súlyos börtönbüntetése egy részének letöltése után kiszabadulva, most két-három év után a hivatalos szervek vonakodnak ismét jogosítványt adni. Ami egyébként természetes. A Kotler Istvánok életét megvédeni társadalmi kötelesség is. akár a legerélyesebb eszközökkel, és nem csupán a tragikus balesetek tárgyalótermében, de sokkal korábban. A közúti ellenőrzés szigorú és szervezett. Mindenek előtt azonban a közúti forgalomban résztvevő gépjárművezetők, motorkerékpárosok személyes felelősségére, a közlekedésben való jártasságára van szükség. Ezzel kezdődik a közúti forgalom! Thiery Árpád (Folytatás az 1. oldalról) első negyedében 39 balesetet okozott a gyorshajtás. 1967 első negyedében 64 balesetet! Ezenkívül romlott a helyzet az elsőbbség meg nem adása terén, de különösen a szabálytalan baloldali hajtásból eredő balesetek elszaporodása aggasztó — a tavalyi 3 balesettel szemben az idén II — az ilyen okból bekövetkező balesetek a járművezető teljes nemtörődömségére utalnak. Csupán vigasz, hogy bizonyos mértékig csökkentek az ittas vezetésből, a szabálytalan előzésből, illetve a figyelmetlen vezetésből származó közúti balesetek. A jó idő beálltával különösen megteltek a közutak autókkal, motorkerékpárokkal, csak épp az egymás iránti felelősség érzete nem fokozódik kellő mértékben. Á száguldás, a gondatlanság mind több áldozatot követel, és ennél sokkal több ember életét veszélyezteti súlyosan. A közlekedési balesetek okozói nem gonosztevőle, a legritkább esetben áll fenn a szándékosság ténye, és a legtöbb esetben egész életre kiható lelkifurdalást, tragikus terhet okoz a baleset elkövetőjének. De felelősség- érzetük csökken le az országutakon, mintha valami különös bódulat lenne úrrá rajtuk, a sebesség, az utazás, a saját járművük okozta bódulat. Megállítani és figyelmeztetni őket! Azonnal, az újabb halálos és súlyos következményekkel járó balesetek előtt. Mielőtt özvegyek, árvák, tragikus nyomorékok és tetemes anyagi károk maradnak autóik, motorkerékpárjaik mögött Megállítani? Figyelmeztetni? De hogyan? A normális közlekedést szolgáló propaganda előadásoknak az idei év első negyedében több mint 140 ezer hallgatójuk 0?ryolt! A rendőrségi ellenőr- ... zések ugyancsak fontos részét képezik a balesetek megelőzésének. Az első negyedben 12 ezer 165 ellenőrzést tartottak a baranyai utakon, 767 esetben pedig a garázsokban. Több mint ezer gépjárművezető ellenőrzésénél alkalmaztak alkoholszondát, és 72 esetben találtak ittas vezetőt. Körülbelül 200 személy ellen indítottak szabálysértési eljárást, és több mint 1100 helyszíni bírságolás történt 38 ezer forint összértékben. szabadnapjainak kiadása körül akad, ezen még az sem segít, hogy igen ngy az önki- szolgáló üzletek száma... Az előrehaladás megmutatkozik a bérekben is, az élet- ízinvonal emelkedésében. Az iparban az 1955-ben volt havi 459 márkás átlagbér 1965-ben 655-re emelkedett. A német családok otthona gyarapodik: 1952-ben száz háztartás közül 12-ben volt hűtőszekrény, ma már 31-ben és ugyanez a száz család közül napjainkban 53 nézi a televíziót a saját készülékén, négy évvel ezelőtt még csak 30 családnak volt ... Az NDK statisztikusai kiszámították — igazi német alapossággal —. hogy a legnagyobb eredmény a lakás- építkezésben mutatkozik: minden öt percben elkészül valahol egy új lakás. Naponta kis híján ezer ember költözik az újj otthonába. A statisztikusok — merje mondani valaki, hogy fantázia nélkül valók — azt is elképzelték a szemléltetéshez, hogy ha egyetlen város egyetlen lakótelepére költöznének be az új lakástulajdonosok, a bútorszállító kocsik három kilométeres sora kígyózna a telep felé..: Bizonyos, hogy az NSZEP április közepén megtartott VII. pártkongresszusán büszkén tekinthettek vissza a megtett útra, az első német békeállam szocialista építésében elért eredményekre. Pálfy József Béri’ni képeslapok (ül.) A Kempinskinél és a Linden torséban zőgazdasága is fejlődik: — Hektáronként 185 mázsa körül jár a burgonyatermés, a 300 mázsát meghaladja a cukorrépatermés, majdnem öt millió a szarvasmarha-állomány és 9 millió 312 ezer r ... . , ír., ,, ». .j i . . sertést tartanak számon. Az Extra-Blatt es Spiegel — Két szabad szombat minden nőnapban évi átlagos tejhozam tehes-eiz - i - -j.i i - nenként 3088 kiló volt, az 655 markas átlagbér 1966-os esztendőben. A főváros ellátása is zökkenőmentes, legfeljebb friss gyümölcsben kisebb a választék. Az üzletekben egyébként szei.'.m 1 látható az árubőség. Érdekes, hogy nyugati portéka is sok: a francia konyaktól, a skót whiskyn át az amerikai cigarettáig minden bőven áll az üzletek polcain. Csak — sokkal drágábbak, mint a hazai termékek. Húsv.t táján különösen roskadoztak a kirakatok az áruktól. Az ünnep — ünnep. Ünnep különben is sűrűn adódik a naptárban, állami is. egyházi is. Pihenőnap ezenkívül is több van, mint nálunk: 1966 áprilisa óta majdnem hét és félmillió német dolgozó minden második héten csak öt napot dolgozik. (Ugyanak- . kor hárommillió dolgozónak 3 órával csökkentették a heti munkaidejét anélkül, hogy a bére kevesbedett volna.) A havi két szabad szombat rendszere bevált: az ipari termelés korántsem csökkent, de emelkedett! Bebizonyosodott, hogy a szabad szombatok utáni héten frissebben, eredményesebben dolgoznak az emberek. Gond csupán a kereskedelmi alkalmazottak nyugatnémet és az NDK-beli viszonyokról. Az egyébként NDK-ellenes magatartásáról ismert hetilap kénytelen volt elismerni, hogy „odaát” gyorsabb az ipari termelés, növekedése, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban sokkal magasabb színvonalú az oktatás, és így tovább, egészen addig, hogy az egy főre eső vaj-fogyasztás terén is elmarad már a Szövetségi Köztársaság ... Az NSZEP VII. kongresszusára készülőben német barátaink büszkén emlegették eredményeiket: négy esztendő alatt 18 százalékkal növekedett a nemzeti jövedelem, kerek 14 milliárd márkával. Az ipari termelés 1962 óta 31 milliárd márka értékkel több, ennél a számnál talán örven- detesebb, hogy a termelékenység az utolsó négy évben 24 százalékkal lett magasabb. Ha az NDK-ra gondol itthon az ember, elsősorban ipari államnak tekinti. Az is, a világ első tíz ipari hatalma között van. De arról kevesebbet hallunk, hogy megat-berliniéknek ugyancsak egy napra legalább három márkát): Idézzük tovább az Extra Blattot, amelynek meglátásait magunk is helytállóknak mondhatjuk: „A nyugat-berlini Kempinskinél egy bécsi szelet burgonyával és salátával 6 és fél nyugatnémet márkába kerül, ehhez pedig még legalább 10 százalék kiszolgálási díj járul. Az újonnan megnyitott Linden Cor- sóban, ahol pedig a pincérek ugyanúgy frakkot hordanak, ugyanazt a szeletet 4,85 márkáért adják és semmilyen pótdíjat sem számítanak fel. A Prenzlauer Berg vásárcsarnokában egy fél kilogramm sertéshús 5 márka, egy kiló kenyér 52 pfennig. (Egy 80 négyzetméter alapterületű lakás bére 75 márka). Nyugat-Berlinben, Friede- nauban egy font sertéshús 6 és fél nyugati márka alatt nem kapható, a kenyér 1,20-ba kerül. (A lakbérekről jobb hallgatni.)” Eszembe jut, hogy nemrég a hamburgi Spiegel érdekes összehasonlításokkal élt a „A nyugatnémet utas egy keleti márkáért az NDK-ban többet ehet és ihat, mintegy nyugatnémet márkáért az NSZK-ban”. A megállapítást egy Nyugat-Berlinben megjelenő lapból vettem, az Extra Blattból, amely egyik legutóbbi számában „eszte- lenségnek” minősítette, ha a Berlinbe látogató nyugatnémet polgár úgy hiszi: az egy az egyhez arányú pénzváltással „ajándékot adott”. (Sok a nyugatnémet Berlinben is, különösen vasárnap és ünnepnapokon. A nyugat-berlinieken kívül — akik más jogállásuk miatt csak úgynevezett „Passierschein” birtokában jöhetnek át, ezek kiadásáról pedig mostanában nem született megállapodás az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus között — a Szövetségi Köztársaság területén lakó nyugatnémet állampolgárok vízum nélkül is átlátogathatnak egy napra. A belépés napján éjfélig azonban ismét vissza kel! menniök. Egy napra legalább öt márkát kell beváltaniok, a nyué > i 1