Dunántúli Napló, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-11 / 109. szám

3 napló 1967. MAJTTS ML BARANYAIAK A SZANKl OLAJMEZŐKÖN Tavaly még 100 méteres lángok fáklyaként világí­tották be a pusz­tát ott, ahol ma a baranyaiak kot­rógépe ássa a gáz­vezeték helyét. Boksa — országos második SZÉDÍTŐ PÁLYAFUTÁS Az ötletek, a szervezés és a szorgalom gazdasága Yándorkofrósok őnekik ássuk az árkot, hogy az olajmezőkhöz a csöveket lefektethessék. Még a lakó­kocsinkat is ők vontatják utánunk, ha munka közben egy-két kilométerre magunk mögött hagytuk. Dehát ez csak egyetlen meg­oldás a rengeteg kényelmet­lenségben, ami a vándorkot- rósokat kíséri. Legtöbbet a közismerten rossz alföldi ivó­vízre panaszkodtak, s alig kevesebbet az élelmezési gon­dokra. Azaz, hogy inkább mondta, mint panaszolta Kö­teles Lajos, a négytagú bri­gád vezetője, aki Somogvi Bélával éppen bevásárló út­járól érkezett meg. Néhány kiló krumplit, tarkababot, lisztet vásároltak Majson. — Most már istenes a do­log, de láttak volna bennün­ket 3 héttel ezelőtt, amikor 2—3 naponként 20 kilomé­tert gyalogoltunk oda-vissza a kis élelemért! Most már elég hozzá másfél óra is... Azóta ugyanis közelebb ér­tek Majshoz. De mi lesz újabb három hét múlva, amikor megint ennyi lesz a távolság a bevásárló helytől? — Már előre kiokoskodtuk a dolgot — mondotta Köte­les Lajos, — ugyanis áttérünk majd a szalonnázás és a konzerv váltogatására. Kitalálták azt is, hogy iga­zában csak úgy tudnak ta­karékoskodni, ha a vasárna­pokat is a munkagépeken töltik. — Elvégre a köbméter ün­nepnapon is köbméter, s így ha hazautazunk, egy-két nap­pal többet maradhatunk a családdal — mondotta Köte­les Imre. aztán elnyújtott ki­áltással áthujjázott a gépen dolgozó Paulikéknak: kész az ebéd, jöhettek!... Szieberth Imre, a műveze­tőjük még megkért arra, hogy küldjék majd néhány példányt a róluk szóló ri­portból és ezzel el is búcsúz­tunk a kotróbrigádtól, a csa­ládra, és a munkára egyfor­mán gondoló kemény embe­rektől, akik otthonuktól tá­vol naponta vizsgáznak je­lesre a helytállás új és új leckéiből. Pálinkás György — így kényszerülünk arra — mondta —, hogy az év nagy részét más megyékben, más vállalatok szolgálatában töltsék a gépek és az embe­rek. Hogy aztán ebben a szol­gálatban mi a kényszerűség, és mi az, ami még jókedély­re is hangolja az embereket, arról már a helyszínen győ­ződtem meg Kiskúnmajsa és Dorozsma határában. A tavalyi gázkitöréséről híressé vált szanki táj egy­formaságából a gép messze- bólogató gémje volt az út­mutató a kotrósok munkahe­lyéhez. Gyatra útmutató, mert mindenütt beléveszett a rozstáblák rengetegébe, s ha nem jön elénk Szieberth Im­re, a művezetőjük, nagyobb, s kellemetlenebb akadályok is utunkat állhatták volna. — Ne arra, ott ingovány van! — kiáltott ránk jó mész sziről és amikor az 6 csa pásán a munkahely közelébe értünk, be is mutatta a ve­szélyt. Szétterpesztett lábak kai, óvatosan váltogatta az egyensúlyát, s legnagyobb megrökönyödésünkre, pilla­natok alatt bokán felül süly- lyedt bele a zöld „csapdába". És ezt a produkciót a mind­össze néhány méterrel odébb dolgozó gépóriás mellett mu­tatta be, amelynek fülkéjé­ben Pauli Nándor a soros ke­zelő megkapó lelkinyugalom­mal meregette a gép félköb­métereket markoló kanalát a csupa víz talajba. Az ő nyu­galma persze érthető volt, hiszen a 26 tonnás gép lánc­talpa alatt derékvastagságú íenyőrönkökből készült „matracfák” adtak teljes biz­tonságot a munkához. Igaz mindössze 8—10 méteres mozgási lehetőséget nyújta­nak, viszont csak percekig tartott, amíg a tutajformá.ú fakötegeket kampó és drót­kötél segítségével a gép ügyesen a talp>a elé rakta. — Hajnali négy óra óta 100 lépést haladtunk előre — tá­jékoztatott az éppen váltásra készülő Papp Sándor és mindjárt ki is számította, hogy ez a 100 lépés 600 köb­méter kitermelt földnek felel meg. Művezetőjük nagyszerűnek nyugtázta a teljesítményt, miközben Almacht Gábornak magyarázta a korahajnali kezdés okát. — Az éjszakai balesetve­szély miatt egyeztünk meg így — mondotta. — És ami­kor meggyőződtünk arról, hogy látástól vakulásig még fölös köbméterekre is futja az erőből, akkor gondoltuk ki, hogy miért kísértsük meg az ördögöt... Talán egy kilométerre tő­lük a Siófoki Kőolajvezeték Válalat árokásógépe dolgo­zik a nyomvonalukban. — Március óta ők a mi munkaadóink, — mutat át hozzájuk Szieberth Imre. — ök látnak el bennünket üzemanyaggal, mindennel. * Pécstől Kiskúnmajsáig még a Volgának is négy teljes óra kell, tehát bőséges időm volt arra, hogy kísérőm, Almacht Gábor építésvezető jóvoltá­ból minden lényegeset felje­gyezzek a vándorkotrósok- ról. Mindenekelőtt azt, hogy e részleget hivatalosan IV/4-es Földgép-építésvezetőség né­ven tartják nyilván a Bara­nya megyei Építőipari Vál­lalatnál. Hogy valaki e részlegnél munkát vállaljon, ahhoz ko­rántsem elég az orvosi bizo­nyítvány, s még az sem, hogy a munkába lépő elsajátította a szkréperek, dózerek és a lánctalpas kotrógép-monstru­mok kezelését Az igazi al­kalmasságnak más feltételei is vannak. Ezeket a feltéte­leket legtömörebben a riport címe foglalja magába. — Ami erénye, az egy ki­csit átka is a nehézgépek­nek — mondotta Almacht Gábor. — A mieink ugyanis néhány napos bevetéssel hosszú hónapokra munkahe­lyet biztosítanak az építők­nek, s utána szedhetjük a sátorfánkat... A kérdés az, hogy hová? Mert ami munkahelyet még biztosítani tud számukra a vállalat, azt néhány hét alatt letarolják, hiszen egy-egy kotrógép 150 kubikos mun­káját végzi el alig 24 óra alatt gonyából 127,9 mázsás ter­mésátlagokat takarított be az elmúlt évben. Pontosan 3175 liter tejet fejt minden tehén­től és 260 darabos tojáshoza­mot ért el kilencezer tojó át­lagában. Harminc szeméi y pép kocsi A baksad körzet lakóinak fele a felszabadulás előtt ura­dalomban dolgozott. A tsz ve­zetői nemrég megpróbálták felmérni, hogy is élhetnek ma a régi gazdasági cselédek és kisparasztok utódai. (Közép­paraszt ugyanis alig volt a községben.) A kép, amit nyer­tek, nagyon imponáló volt. A tsz-ben dolgozó 253 családnak ugyanis 30 személygépkocsi, 138 tv-készülék, 33 hűtőszek­rény, 143 mosógép volt a bir­tokában. Száznyolcvan család­nál találtak új szobabútort, 56 család bővítette „tataroz­ta” a házát az elmúlt néhány évben. Az Ezüstkalász tagja ma üzemi étkezdében ebédel, s ha kedve tartja, megfürdik a tsz fürdőjében. Harkányba is elmehet, mert a tsz-mek öt­szobás üdülője van. Az Ezüst­kalász tagja embermódra él végre, és tudva tudja, hogy ezt az életet a tsz-neík köszön­heti. Magyar Angol zenepedagógusok a Főiskolán A főiskolai vonós képzés­ről való tájékozódás végett a Pécsi Tanárképző Főisko­la ének-zene tanszékére lá­togatott el Sm. Oakes és M. Coward angol hegedű­tanár, akik előbb már Bu­dapesten tanulmányozták a különböző fokú zenei intéz­ményeket. Dr. Kolta Ferenc igazgatóhelyettes tájékozta­tása után a tanszéken hege­dű-, majd kamarazenei óiá­kat látogattak, illetőleg magnetofonszalagról lehall­gatták a főiskolai hangver­senyek zenekari számait. Nagy elismeréssel nyilatkoz­tak a főiskolai ének-zene oktatásról. jára bízott tehenektől és mi­lyen magas annak a tejnek a zsírszázaléka. A közbeeső folyamatok csak annyiban fontosak, hogy — egy esetleges hanyagságot, lel­kiismeretlenséget feltételezve — meg lehessen állapítani, ki a felelős a mulasztásért. Ezért például június 20-a körül öt­tagú ellenőrző bizottság járja be a határt, megszemléli a tsz-tagok számára megmun­kálásra kiosztott kukoricaföl deket és jegyzőkönyvet vesz fel arról, hogy mit tapasztalt: megkapálták-e a kukoricát stb. Egy hónap múlva ezt megismétlik. Ősszel, amikor behordják a kukoricát, meg­mérik, hogy melyik parcellán mennyi volt a termés. Ha egy tsz-tagnál azt tapasztalják, hogy a hozam messze elma­radt a tsz átlagától, s erre a nagy elmaradásra semmiféle objektív, elfogadható ok nincs, akkor előveszik a jegy­zőkönyvet. Ha kiderül, hogy a tsz-tag egyszer elmulasz­totta a kukoricakapálást, vagy valamilyen más — hozamokra kiható — mulasztás nyomja a lelkiismeretét, akkor meg­fizettetik vele a tsz termés­átlag és a „saját” parcella ho­zamának különbségét Megjegyezzük, ilyen bünte­tésre 1966-ban már nem volt szükség. Mindenki szorgalma­san és lelkiismeretesen végzi a munkáját És még azt sem lehetne mondani, hogy pazar­lóan bánnak a különböző anyagokkal, a tehenészek pél­dául a takarmányokkal, csak azért, hogy minél magasabb fejési átlagot érjenek el. A ve­zetők ugyanis — beleértve a brigádvezetőket is — csak akkor kapnak prémiumot, ha a példánkban szereplő takar­mányfelhasználás nem lépi túl az optimális határokat És hogy nem lépi túl, azt példák bizonyítják. Kiszámították példáiul, hogy hány deka ab­rakból állítanak élő egy to­jást 17,4 dekagramm volt az eredmény. A leegyszerűsített munka­szervezés megszabadította a tsz-t egy csomó nyilvántartás­tól, a felduzzasztott admi­nisztrációtól. Jellemző, hogy két ember intézi az egész bér- elszámolást az SZTK-val együtt. A termelésnek nincs szüksége arra, hogy minden munkafázisát feljegyezzék — megy ez anélkül is, ha jól irányítják. A baksai tsz búzá­ból 18,1, kukoricából 24. bur­A baksai Ezüstkalász Tsz pályája meredeken felfelé ívéi. 1961-ben még a járás leggyengébb termelőszövetke­zete. 1963-ban járási első. egy év múlva megyei első, 1965- ber. országos negyedik, tavaly pedig — a 3000—4500 holdas kategóriában — országos má­sodik helyezést ért el. Sosem volt híres A baksai sikereket nem le­het sem a természeti viszo­nyokkal, sem a közgazdasági tényezőkkel megmagyarázni. Az Ezüstkalász természeti vi­szonyai ugyanis (tíz aranyko­ronás földek, 6—7 százalékos lejtők) rosszabbak a megyei átlagnál. A tsz aránylag közel fekszik a városhoz, ezt a kö­zelséget azonban csak kevés­bé tudja kihasználni, nincse­nek ugyanis zöldségtermesz­tésre alkalmas nagy területed. Amit a városközelség révén nyerhetne, Így könnyen el­veszthetné a vámon, mert Baksán nagyon érvényesül az ipar elszívó hatása. A kör­nyéknek nincsenek említésre méltó termelési hagyományai sem. Baksa sosem volt híres szarvasmarháj áról, a burgo­nyájáról vagy éppen a borá­ról. Hát akkor mi az, ami Bak- sá* kimozdította az ismeret­lenségből, és az ország élére vezette? Két dolog: a kiváló vezetés és a tagság szorgalma. Baksán követelmény a régi aranyszabály: az ember feje arra való, hogy gondolkozzék vele. Ok emelték és valósítot­ták meg például a tojáster­melés tsz—háztáji kooperáció­ját, mely később az egész me­gyében, sőt országban is el­terjedt. A baksaiak állították fel Pécsett az első tsz-zöld sé­ges árudákat, a baksai ak ala­kították meg a megye első tsz-építőbrigádját Két bérelszámoló Régi dolog, hogy a kedve­zőtlen természeti és közgaz­dasági viszonyok ellenére is valóságos „csodákat” lehet művelni az üzemszervezéssel, A baksai vezetés nem bíbe­lődik a részletkérdésekkel, éket, a végtermék érdekli, hogy a növénytermesztő hány mázsa kukoricát termel a megmunkálásra kijelölt föld­jén, hogy a tehenész hány li­ter tejet fej havonta a gond­Kenyérgyár épül Siklóson Schmidt Károlyné beru­házási előadó régi statisz­tikákban fedezte fel, hogy az új létesítmény felépíté­sét már 1960-ban tervezték. — Ha minden jól megy, — mondja — 1969-re elké­szül. — Milyen lesz az auto­mata kemence? — FNA 36-os. Sajnos, ez egy prototípus, ml fogjuk kipróbálni. Azért sajnos, mert a próba rizikóval jár. Van bennünk egy kis ag­godalom, de jóval több a büszkeség. Hiszen nekünk lesz ilyen először az or­szágban. Minderről délután, a Dél-dunántúli Sütőipari Vállalat irodájában beszél­gettünk. Délelőtt Siklóson a művezető a tervrajzokon kívül a falra függesztett ütemezést is részletesen el­magyarázta. — 70, 106, 126, 150, 72. Ennyien fognak dolgozni itt az öt negyedévben. Gyönyörűen be van üte­mezve, de nem leszünk ennyien. — És akkor mi lesz? — Ne féljen, kevesebben is megcsináljuk. Komoly üzem lesz, akkor tessék jönni, ha kész. Hogy ml volt és mi lett. Maga látta. Aczél Gábor megy kézi erővel. A ke­mencék felől bemegy, itt meg kiszedik. A tároló mel­lett közvetlenül öt rakodó rampa van. — Úgy beszél, mintha már kész lenne. •— Rampa van a másik olda­lon is, a kazánház mellett. Ez az út érint minden ra­kodóhelyet, silót, a kész áruraktárt, a kazánházat. Sót, lisztet, kenyeret, sze­net, salakot, mindent aka­dálymentesen lehet szállí­tani. Teljes körforgalom lesz. — Az új kenyérgyár 60 községet, több mint 43 ezer lakost fog ellátni. 19 mil­liós beruházás. — Ezt Stréb János, a Dél-dunántúli Sü­tőipari Vállalat igazgatója mondja. — Az elavult, ré­gi, kétkemencés, szociális ellátottság nélküli üzemek nem tudták kielégíteni az igényeket. Tizennégy tonna kenyeret adtak, csúcsidőben tizennyolcat. A vókányit és a szalántait már leállítot­tuk, Villányban csak házi­kenyeret sütnek. Kereske­delmi kenyér Siklóson két üzemben, Nagyharsányban és Harkányban készül. A 4—5 napi liszt-pihentetés nem kielégítő, de a szűk raktárkapacitás nem enged többet Hasonló okból nem lehetséges a két műszakos üzemelés sem. — Hol tartanak? — Ma dobtuk ki az utol­só lapát földet, azaz befe­jeztük a földmunkát. Elké­szült a betonozás fele, te­hát a porta, a kerékpártá­roló, valamint a szén- és salaktároló alapozása. Tihanyi József élvezettel magyaráz, mintha a ma­gáét építené. A szakmáját vagy az épülő gyárat sze­reti? Nem tudom. De sze­retnie kell annak, aki így beszél. — Az egész terület kap egy 60—70 centis töltést, a most még mély terület ki fog emelkedni. Szép épület lesz és nagyon okosan, nem tették az országút mellé. így nincs kitéve a szennyeződésnek. — Terv­rajzokat szed elő. — Ez a silóépület. A kenyérgyár ugye sem hideg, sem túl meleg liszttel nem tud dol­gozni. A falak szigetelést kapnak erre alumínium hul­lámpalát teszünk, így ér­jük el a szükséges hőfokot. Tizenhárom napi tartalékot tud majd tárolni, a liszt majd egy csőrendszeren ke­resztül jut a dagasztógé­pekhez. Itt van. Itt vannak a kemencék. Automatikus kemencék ezek, nem is le­het elképzelni, hogy lapát­tal dolgozzanak a pékek. Napi 22 tonna! Az nem ASk száz méterre a sft£ lóé—villányi országútiéi, né­hány munkás dolgozik. Fe­léjük indulok a puha tala­jon, előlem serény bicegés­sel tyúkok iparkodnak biz­tonságba. Hamisítatlan fa­lusi környezet, Siklós kül­területe, az ördög sem hin­né, hogy kenyérgyár épül itt, s nem is akármilyen. A munkások a művezető irodájába irányítanak, meg­mutatják az utat. Lám, út is van, még nem az igazi, de út. Az egykocsi széles nagyharsányi kőtörmelék, tetejébe jó vastag salakré­teggel kanyargósán visz az irodaházig. Ez négy panel­elem, téglákkal rögzített kátránypapírral borítva. — Kevés munkást láttam. Hányán dolgoznak itt ösz- szesen? — Kérdésem indo­kolt, hiszen a falra függesz­tett terv szerint az első negyedévben is már 70 az építők létszáma. A művezető — Tihanyi Józsefnek hívják, — kész­séggel válaszol. — Pillanatnyilag 12-en vagyunk. Az építkezés ja­nuárban indult volna, de a gépi berendezések vissza­igazolásának késése miatt nem volt értelme a téli kezdésnek. Az első negyed­év júniusban kezdődik, amit most csinálunk, az tu­lajdonképpen előleg. Elő­munkálat, nem más. így foglalkoztatni tudja a vál­lalat a helybeli munkaerőt 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom