Dunántúli Napló, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-10 / 108. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek I Dunámon napio Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja XXrv. ÉVFOLYAM, 108. SZÁM ÄRA: 50 FILLÉR 1967. MÄJUS 10., SZERDA Hála és tisztelet a hősöknek Készülnek az ejektoros közkutak A háború ellen mindenkinek, mindig harcolni kell! dörögnek és Görögországban börtönben szenvednek a demokratikus érzelmű emberek, különösen nagyjelentősége van a béke melletti demontsráci- óknak. Mintahogy az is elengedhetetlen, hogy a jelen viszonyai között, erős. harcra kész hadseregek védelmezzék a szocialista tábor népeit. Kerékgyártó Béla alezredes izédé után Agapov Valerij emelkedett szólásra. Felszólalásában azoknak a népeknek a fiairól szólt, melyek a szovjet emberekkel esvütt harcoltak a fasizmus ellen. „A győzelem nem volt véletlen, s nem is a Tél-generális érdeme. A győzelmet az igazság, a hazaszeretet, a családjukat féltő emberek hősiessége és összefogása vívta ki a pusztítás erői felett.” A nagygyűlés résztvevői ezt követően Fülöp Zsuzsa gimnáziumi tanuló javaslatára tiltakozó táviratot szövegez- tek. melyben felháborodottan tiltakoznak a görög katonai diktatúra kegyetlenkedései ellen. Ifjúsági nagygyűlés Pécsett a győzelem napja alkalmából Tiltakozó távirat a görög nagykövetségre Az erőviszonyok azóta gyökeresen megváltoztak. Ma még reménytelenebb az agresszor helyzete, a szörnyű pusztítás legfőbb tanulsága azonban továbbra is érvényben van, sőt a tömegpusztító fegyverek árnyékában egyre aktuálisabb: a háború ellen mindenkinek. mindig harcolni kell, mert csak a világ békeszerető népeinek sokszázmilliós tábora lehet nyugodt életünk garanciája. A népek jövőjéért érzett felelősség jegyében ülésezett a kommunista és munkáspártok közelmúltban lezajlott konferenciája is, s ez hatja át a tavaszi békehónap rendezőit és sokszázezer résztvevőjét. Napjainkban, amikor Vietnamban ismét fegyverek A hősök háza táján Ha példaképekről beszélünk, akkor egy fokon. a nemzeti öntudat, hazaszeretet kifejlesztésén túl, bizonyos jóravaló készség kifejlesztéséről van szó! A gyermek elsődleges példaképe nem a történelem valamelyik felködlő hősi alakja, hanem a kedves papa, mama, a rokonság, a tanár bácsi és a szomszéd. A gyermek azokhoz hasonul akaratlanul is, akiket naponta lát, akikkel együtt él. Ha a családban a fizetésnapi dinom-dánom és húszadikai kölcsönkérés, és az éveken át húzódó tartozás a kialakult életforma, a gyerekben is a máról-holnapra élés idcgződik be. Ahol a család a Tv és a rádió minden adását végignézi és hallgatja, a gyermek aligha tápul meg szelektálni, különbséget tenni a jő és a jobb, vagy a gyenge között. A hol viszont a gyermek úgy női fel, hogy hó- napról-hónapra látja az ügyek tervszerű elrendezését, a célok kitűzését és fokozatos megvalósítását, ahol látja, hogy a fizetésnek csak bizonyos részét élik fel, a többit valamilyen nagyobb vásárlásra félreteszik, a gyermekpalánta is rendrehajló, takarékos lesz. Mire felnő, természetesnek tartja, hogy mindig vannak közelebbi és távolabbi céljai, melyekért érdemes dolgozni és azt is tudja, hogy a megvalósulás csak a következetes munka útján érhető el. Abban a családban, ahol a szülők olvasnak, könyvtárba járnak, a gyermek kezébe is könyv kerül. Ahol isznak, minden valószínűség szerint pohár, így van ez mindennel, minden készséggel, ami az emberi élet folyamán kialakítható. Az ember bizonyos hajlamokkal születik, de nem születik piszkosnak és tisztá(Folytatás a 2. oldalon) /gyermekkori olvasóköny- veink mindig bővelkedtek hősökben... A mai olvasókönyvek, és más gyermekirodalmi termékek is felmatatnak egy-egy hőst, vagy hős-tipust, aki példaképe lehet a felnövekvő generációknak, ideálja lehet egy népes iskola minden tanulójának. Ez nagyon helyes, jó példaképekre nagy szüksége van a kiteljesedő, fogékony gy érmék hadnak. Csakhogy, a hősök tekintélyes többsége érthető módon már halott, Így az idő jótékony messzeségében ködük, elég megfoghatatlanul. Féüstenségek néznek ránk vissza a kiszínezett rajzokról, színes nyomatokról és már kis gyermekfejjel is tudjuk, hogy ezekre a hősökre mi aligha fogunk hasonlitani, lehetetlen dologra vállalkozunk. Az a jobbik eset, ha a közelmúlt hősei kerülnek szóba, mert azokkal még egy kis szerencsével találkozni is lehet, mint például Volgográd híres védőjével, Pavlov őrmesterrel ... Nagyon jó, ha a gyermek a hazaszeretet, az igazság következetes képviselésének gondolatát, a hősi magatartás eszméjét magába szívja. Mindez, ha megfogan a jellem egyik döntő tényezője lehet. De a civilizált élet hétköznapjain senkit sem segít át az a puszta tény, hogy Kinizsi Pál, és Pavlov őrmester valahol a fantázia színes szféráiban tá- borozgat... A gyerek ámul- va néz egy pillanatig Pavlov őrmesterre, aki egy maga 54 napon át védett egy házat... De otthon, a szoba, és a konyha között reggelente nem Kinizsi Pál és Pavlov őrmester ácsorog, hanem a kedves papa, aki ismét későn ébredt, és éppen beretválatla- nul, és féüg mosakodva igyekszik nekivágni a napi életnek. Huszonkét évvel ezelőtt, április 30-án, a győzelmesen előrenyomuló Szovjet Hadsereg katonái behatoltak a hitleri birodalom szimbólumát jelentő berlini Reichstag épületébe. Egy nappal később, május 1-én, már a hatalmas épület megtépett homlokzatán lobogott a proletariátus sarlókalapácsos vörös zászlaja, s nyolc nappal ezután, május 9-én, a szétzúzott fasiszta hadsereg képviselőd aláírták a feltétel nélküli kapitulációról szóló okmányokat. Azóta, szerte a világon, ünnepségeken emlékeznek meg a népek a győzelem napjáról. A háború befejezésének huszonkettedik évfordulója alkalmából tegnap Pécsett, a Fegyveres Erők Klubjának nagytermében munkás-, katona- és diákfiatalok részvételével került sor a hagyományos ünnepségre. A Kommunista Ifjúsági Szövetség Pécs városi bizottsága és a l^lyőrség fegyveres erőinek parancsnokságai által szervezett megemlékezésen megjelent Wieder Béla, a Városi Pártbizottság titkára, Agapov Valerij, a Szovjet Hadsereg egykori har cosa és Benkö Gyula megyed úttörő-titkár. Az ünnepség résztvevőit Csiga István, a városi KISZ-bizottság titkára üdvözölte, majd Kerékgyártó Béla alezredes tartott ünnepi beszédet. — A H. világháború iszonyú próba volt — mondotta a szónok beszéde elején. — Ezt a próbát megállta a fiatal szovjet állam: a világ szabadság szerető népeinek segítségével saját otthonában zúzta szét a fasiszta fenevadat, s ez tanulságul kell, hogy szolgáljon mindenkinek. Jól halad a Szabadság út feíúfítása csatornázásában vállalt fontos munkát. A magasra törő talajvízben ugyanis tekintélyes szulfáttartalmat mutattak ki, a sok szulfát pedig betonkorróziót okoz. Ezért csak a különleges cementből, illetve a speciális eljárással készült betoncsövek lehetnek itt tartósak, s e csövek elkészítését vállalta a Pécsi Betonárugyár. Lemondott Wilson magyar tanácsadója London. Dr. Balogh Tamás, Wilson angol miniszterelnök gazdasági tanácsadója lemondott erről a tisztségéről. Balogh professzor a közeljövőben tanári katedrát foglal el az Oxfordi Egyetem gazdaság-tudományi tanszékén. A Pécsi Állami Gazdaság Üszög-pusztai üzemegységében befejezték a 70 hold lucerna első kaszálását. Fejes István traktoros a szomszédos 30 holdas táblán vágja a fehérherét. Több mint két hónapja annak, hogy a város egyik legforgalmasabb közlekedési vonalát, a Szabadság utat, elzárták a forgalom elől. Tizenkét vállalat dolgozói szállták meg, illetve szállják meg az utat, azzal a céllal, hogy augusztus 20-ig újjávarázsolva adják át a forgalomnak. Az út átadása azért is sürgető, mert közelednek a Pécsi Egyetem jubileumi ünnepségei is, ■ nagy torlódást okozna a pályaudvar körzetében, ha a Szabadság atat nem lehetne használni. Az eddigiek alapján nincs ok aggodalomra a határidőket Illetően. Csupán az alacsony nyomású gázvezetékek felújításában van némi késés, a Pécsi Gázszolgáltató Vállalat azonban megígérte, hogy rövidesen behozzák a lemaradást A többi munka a kívánt ütem ben halad. Csaknem teljesen kicserélték már a föld alatti telefonkábeleket, a Bányászati Aknamélyítő Tröszt a napokban kezdi el a csapadékosa torna építését Május végére elkészülnek a vízvezeték, elektromos kábelek stb-k felújításával is, minden előjel arra mutat tehát, hogy a generál-kivitelező, az Aszfaltút- építő Vállalat e hó végén átveheti a munkát. Mint ismert, villanyrendőr lesz majd a József Attila és Szabadság út sarkán. A villanyrendőr elkészítéséhez most keresnek kivitelezőt. A Szabadság utat középen keskeny zöldsáv fogja kettéválasztani, s a zöldsáv közepén világító testeket helyeznek el. A világító testek elké- j szításét a Fővárosi Villamos- vasút vállalta. A Pécsi Betonárugyár a Szabadság út Az Országos Öntödei Vállalat mohácsi 07-es gyáregységének fő profilja az öntvénygyártás. A több, mint száz féle gyártmányból azonban nyersöntvény kevés kerül ki a gyárból, az évi 48 millió forint értékű termékek javarésze megmunkálva jót a megrendelőkhöz. Készítenek itt vízhálózati szerelvényeket, kutakat, tolózárakat, csapokat, vízelnyelő szekrényeket és a szárnyszivattyúkból itt készül az országos igény mintegy 80 százaléka. A bádogosiparnak lemezmegmunkáló kisgépeket Is készítenek: A képen: szerelik az úgynevezett ejektoros közkutakat, amikből aa Mén 1900-at szállítanak az különböző részeibe. Erb Különműszak Vietnamért A Mecseki Ércbányászati Vállalat föld alatti dolgozói az elmúlt vasárnapokon különmü- szakokat szerveztek, melyek bérét felajánlották a szabadságáért harcoló vietnami népnek. A termelő üzemek munkásainak kezdeményezésére eddig mintegy 100 ezer forint gyűlt, össze. A hétfőn kezdődött tavaszi békekampány keretében most a külszíni és kisegítő üzemi dolgozók is csatlakoztak a föld alattiak segélyakciójához és gyűjtőiveken teszik meg felajánlásaikat. A vállalat dolgozói így előreláthatólag mintegy negyed- millió forintot fizetnek be rövidesen a vietnami szabadságharc támogatására alapított szolidaritási számlára. Apró Antal Moszkvába utazott repülőtéren megjelent PártU Imre, az Országos Tervhivatal elnöke, Erdélyi Károly külügyminiszterhelyettes és F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese, kedden délután elutazott Moszkvába, a KGST Végrehajtó Bizottságának 29. ülésszakára. Búcsúztatására a ferihegyi