Dunántúli Napló, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-24 / 120. szám
1967. MÁJUS 24. napló 6 Dózsa —PVSK eózőmérkőzés A labdarúgó NB I. hétvégi fordulójában a Pécsi Dózsa a Győri Vasas ETO-t látja vendégül Pécsett. A találkozó vasárnap fél 5 órakor kezdődik a PVSK-pályán. Játékvezető: Szegedi. Á Komlói Bányász Egerben szerepel, ez a találkozó la fél 5 órakor kezdődik. Játékvezető: Soós Gábor. A bajnoki mérkőzésekre készülő csapataink szerdán edzőmérkőzéseket vívnak. A vasutas sportpályán délután negyed 5 órakor a PVSK lesz a Dózsa ellenfele, Komlón fél 5 órakor a Bányászcsapat a Bonyhádi Vasassal játszik. Somogy megye ellen kezd Baranya ifjúsági válogatottja len 4:0-ra nyert, legutóbb pedig igen jól sikerült a BTC ifi-gárdája elleni edzőmérkőzés, melyen az ifi-válogatott 2:0-ra győzött. — A kiírás értelmében 1949- szeptember elseje után született játékosok szerepelhetnék csak a tornán — mondotta Papp József. — Játékosgárdánk jelentős része még fiatalabb. Igen sok az 50-ben, 51-ben született játékos. A fiúk tehetségesek, fejlődőképesek. Nagyon készülnek, szeretnének jól szerepelni. A megyei ifjúsági válogatott ellenfele Somogy megye ifjúsági gárdája lesz. A találkozó csütörtökön délután fél 6-kor a bőrgyári pályán kerül sorra. — Az elmúlt évben Pécsett l:i volt a két csapat összecsapásán az eredmény. Kaposváron viszont 2:0-ra kikaptunk. Reméljük, most az ifik visszavágnak. Papp József bizakodva várja a csütörtöki találkozót. De a szövetség vezetői is jó játékot várnak a fiataloktól, akik az előkészületi mérkőzések során biztató teljesítményt nyújtottak. Megkezdődnek a megyei ifjúsági válogatottak tornájának mérkőzései. Baranya ifjúsági válogatott labdarúgó csapata a hagyományokhoz híven ebben az évben is résztvesz a küzdelemsorozaton. — Nem egy alkalommal szerepeltek jól ifjúsági labdarúgóink — tájékoztatott bennünket Papp József, a megyei ifjúsági válogatott csapatkapitánya. — 1960ban Debrecenben a döntőben játszottunk, s több pontunk volt, mint a második helyezettnek, de a hibás kiírás értelmében csak harmadikak lettünk. A megyed ifjúsági válogatott még az ősszel megkezdte felkészülését a tornára. Papp József, szövetségi kapitány 25 tagú keretet válogatott ki. Az ifik több edzőmérkőzést játszottak, ősszel nem kis meglepetésre 7:3-ra nyertek a megyebajnokságban nagy fölénnyel vezető Előre ellen. A Pécsszabolcsi Bányász együttesénél 5:2 arányban bizonyultak jobbnak. Tavasszal folytatta a csapat felkészülését. A Postás elMérkőzésről mérkőzésre ny ász—Kesztyűgyár 15:6. Porcelángyár-Kinizsi 27:1, tartalék férfi: Dózsa n.—Ércbányász II. 22:22, Bányaipari n.—Beremend 23:15, tartalék női: Vörös Meteor ifj.-— Spartacus EL 23:1, Bányász ifj.— Kővágószöllős 11:3, ifjúsági fiú: Pécsszabolcs—Ércbányász 25:10, Kesztyűgyár—Dózsa 14:11, Bányaipari—Bányász 14:14, serdülő fiúi Palotabozsok—Nagyharsány 17:6, serdülő leány: Pécsszabolcs— Nagyharsány 18:2, Vörös Meteor- Bányász „B” 8:4. A TEKE NB I. ÄLLÄSA Női csapatok, 1. FTC 8 19 073 40 2. SZAK 7 16 977 40 3. Csepel 7 16 716 38 4. Bp. Előre 8 19 356 SS 5. Pécsi BTC 8 18 529 35 6. Kecskeméti MÁV 8 19 026 31 7. RF. Építők 8 18 883 31 8. Z. Danuvia 8 18 205 29 9. Győri Lenszövő 8 18 320 27 10. Békéscsabai Sp. 8 17 920 27 11. Köb. Sör 8 17 628 22 12. Ganz-MÁVAG 8 18 121 20 Teke megyebajnokság Férfi csapatok: Építők—Kesztyűgyár 6:2, Szikra EE.—Volán SC 5:3, Honvéd Steinmetz SE—BTC EL 6:2, Komló—Pécsi Bányász 5:3, Kinizsi—Ércbányász 7:1, városi bajnokság: Építők II.—Kesztyűgyár EL 7:1, Volán SC EL—1Tatarozó 5:3, Bányász n.—Komló n. 6:2, Kinizsi n.—Ércbányász n. 5:3. Röplabda megyebajnokság Férfi I. o.: Tanárképző—P. Dózsa n. 3:0, Tanárképző—PEAC 3:0, H. o.: 500 ITSK II.—P. Dózsa Hl. 3 Ü, P. Dófcsa Hl.—500. ITSK I. 3:1, női I. o.: Janus—Vörös Meteor 3:0, Vörös Meteor—Siklós 3:1, Komlói HSE—Siklós 3:0, PEAC II. —Leöwey 3:2. Kézilabda megyebajnokság Férfi I. o.: Mecseknádasd—Siklós 18:15, Tanárképző—PEAC 28:18, Bóly—Szigetvár 27:24, Nagyharsány —Sellye 24:13, Pécsszabolcs— Kesztyűgyár 18:17, Vasas II. Bányász—Porcelángyár 18:15, I. o. női: Spartacus—Szigetvári Kinizsi 20:5, Tanárképző—PEAC 16:8, Szigetvári ZMSE—Bóly 10:9, Nagy- harsány—Sellye 11:4, Komlói BárBaranya teniszválogatottja Eszéken Baranya megye teniszválogatottja Eszékre utazik. Az együttes szerdán reggel kel útr^a és ott az eszéki teniszezőkkel találkozik. A csapat vezetője Ernőházi Lajos, a megyei tenisz szövetség vezetője. Edzőként Káplán István kíséri el az együttest, melyben Tamássy Lia, Barics Mária női, Baritz István, dr. Wébel József, ifj. Káplán István és Tar- csay Béla férfi játékosok kapnak helyet. Teniszezőink a hét végén térnek haza. TENISZ: Megyei felnőttbajnokságok A Balokány-ligeti pályákon négy napon át- folytak a megyei felnőtt teniszbajnokságok küzdelmei. A sok induló és a pénteki rossz idő miatt a vegyespáros csak az elődöntőkig jutott el, női párosban sem tudták lejátszani a döntőt, ebben az utóbbi számban csak a két harmadik helyezett kérdése dőlt el. A befejező játszmákat szombaton bonyolítják le. Férfi egyéni: 1. Baritz. 2. Hirth, 3. ifj. Káplán és Sipaki, mind négyen Pécsi Spartacus, férfi páros: 1. Baritz—dr. Wébel, 2. ifj. Káplán—Sipaki, 3. Hirth—Orovicza és Bakó—dr. Borsiczky, valamennyien Pécsi Spartacus, női egyes: 1. Tamásy, 2. Barics, 3. Czibulkáné és Kiss, valamennyien PEAC. Női páros: döntőbe került a Barics—Tamásy és Kiss—Molnár PEAC párok, 3. Rajta! PEAC, Schutt Villány és Czibulkáné, dr. Schmidtné, PEAC. A magyar—dán mérkőzések történetéből Először: 6:0-ás magyar győzelem — 2:0-ás vereség a római olimpián labdarúgás első vonalába, erőnléti szempontból azonban felveszik velünk a versenyt. E mellett számolnunk kell azzal is, hogy keményen, célratörően küzdenek majd, s egyre nagyobb szerepet kap náluk a testi erő. Bízom benne, hogy Koppenhágában két góllal győzünk és a dánok elleni mérkőzés nem lesz tiagy akadály az Európa-bajnok- ság döntőjébe vezető úton . . . Csordás, Várhidi, fenyvesi és Farkas az eddigi találkozókról Jól sikerült a Pécsi Dózsa jubileumi öttusa versenye Országos öttusa Szövetség főtitkára és Benedek Ferenc Balczö edzője elismerően nyilatkozott a pécsi versenyről és Ígéretet tettek arra, hogy a Pécsi Dózsa részére minden évben lehetőséget biztosítsanak egy országos, — esetleg nemzetközi — verseny megrendezésére. Rámutattak a hibákra és hasznos tanácsokkal szolgáltak a jövőt illetően. Csethe István edzésen lovával bukott és sérülése miatt nem indulhatott a versenyen. Helyette Füzy indult, aki szokott teljesítményét nyújtotta. Végeredményben csapatban: 1. Magyar ifi válogatott keret 13 334, 2. Csepel 12 463, 3. Pécsi Dózsa I. 12178 pont. Egyéniben: 1. Barna ifi válogatott keret 4820, 2. Ma- letics 4731, 3. Gonda ifi válogatott keret 4677 ponttal. Szombattól keddig rendezték meg a Pécsi Dózsa jubileumi öttusa-versenyét, melyen a világ- bajnokságra készülő magyar ifi válogatott keret, a Csepel, a Győri Építők és a Pécsi Dózsa I. és II. csapata vett részt. A lovaglásban pécsi siker született. Maletics nyújtotta a legjobb teljesítményt, terepfutásban is ő futotta a legjobb időt. Végül az egyéni versenyben a 2. helyen* végzett az ifi válogatott Barna mögött. A Pécsi Dózsa fiataljai első ízben mutatkoztak be öttusaversenyen. Nagy József és Bank, a Pécsi Dózsa két serdülője csak néhány éve háromtusáznak, de nem kellett szégyenkezniük az öttusában sem. Nagy 15., Bank a 16. helyen végzett. Mizsér Jenő, az ifi öttusaválo- gatott edzője, Gál Ferenc, az dánokat. De .másként történt. . . 1:0iás vezetést \ szereztek a dánok, amikor elérkezett az elődöntő kritikus pillanata. A magyar csapat ll-eshez jutott. Várhidi Pál állt oda, hogy elvégezze a büntetőrúgást. Az Újpesti Dózsa egykori játékosa ma ezt mondja a tizenegyesről: — Nem játszottunk úgy, mint ahogy mi magunk is vártuk volna. Voltak pedig jó erők a csapatunkban, így például Albert és Göröcs is ott volt a csatársorunkban ... A tizenegyest a jobb sarokba rúgtam, de közben föl sem néztem és nem vettem észre, hogy a dán kapus —, még a játékvezető füttye előtt — el- j mozdult a helyéről. Elcsípte a labdát. A játékvezető azonban úgy tett, mintha nem vette vol- I na észre a kapus szabálytalanságát, és nem rúgatta újra a tizenegyest. A dánok ezután még 1 egy gólt rúgtak és végül is 2:0-ra I kikaptunk. 1963. május 19-én újra összemérte erejét a két csapat. Erről a találkozóról dr. Fenyvesi Mátéval, a Ferencváros sokszoros válogatott balszélsőjével beszélgettünk : — Mintha megbeszéltük volna, elosztottuk egymás között a góllövés sikerét. Mind a hatot más rúgta. Az elsőt Göröcs, a másodikat én, a harmadikat Monostori, a negyediket Albert, az ötödiket Rákosi és az utolsót Soly- mosi. így győztünk 6:0-ra. A dánok pedig előzőleg jobb eredményre számítottak, mert mi néhány nappal előbb Stockholmban 2:l-es vereséget szenvedtünk a svédektől. 1966. szeptember 21-én játszották az utolsó magyar—dán mérkőzést. A találkozó — mint a. most május 24-én következő —, Európa-bájnoki selejtező volt. A magyar csapat ebben az összeállításban j átszőtt: Szentmihályi — Káposzta, Mészöly, Ihász — Mathesz, Sipos — Molnár, Bene, Albert, Varga, Farkas. A 6:0-ás győzelemről Farkas Jánossal, a Vasas csatárával beszélgettünk: — Az Európa-bajnoki selejtezőkön az esetleges pontegyenlőségnél, a továbbjutás szempontjából a gólarány dönt, ezért igyekeztünk minél eredményesebben játszani. Emellett arra is vigyáztunk, nehogy gólt kapjunk . . . A második félidő végefelé egy kissé lefékeztünk. — És mi várható Koppenhágában? — A hollandok kiestek a továbbjutásért folytatott küzdelemből, de a nagyobb ellenfélnek, a Német Demokratikus Köztársaságnak még legalább annyi esélye van, mint nekünk. Ez azt jelenti, hogy Koppenhágában nem elegendő csak győznünk, a gólarány is fontos. A dánok jelenleg nem tartoznak az európai Mindössze tizenkét esztendős a magyar—dán labdarúgókapcsola- tok múltja. Először 1955. május 15-én, Koppenhágában találkozott egymással a két nemzet válogatottja. 41 ezer néző volt kíváncsi a mérkőzésre, különösen a magyar csatársor játékára. A támadósor így állt fel: Sándor, Kocsis, Palotás, Puskás, Hidegkúti. A mérkőzés alatt cseréltek és helyet kapott Csordás Lajos, a Vasas mostani edzője, aki Palotás helyett állt be, ő így emlékezik vissza a koppenhágai kilencven percre: — Könyedén játszottunk, győzelmünk egyáltalán nem volt vitás. Jellemző a fölényünkre, hogy valamelyik dán vezető a találkozó után így nyilatkozott: „12:0-ra is győzhettek volna a magyarok”. Hat gólt rúgtunk és sohasem felejtem el, hogy különösen Sándor aratott nagy közönségsikert. Jobbszélsőnk jó teljesítményét három gól jelzi. Sándoron kívül Kocsis lövése kétszer, Palotásé egyszer talált utat a dán kapuba. Ellenfelünk játékán érződött, hogy tanítómestereik angolok voltak. Náluk nagy a szerepe a testi erőnek, a játékosok atletikus termetűek. Hosszú, lőtt passzokkal próbálták megközelíteni a kapunkat és aránylag keveset cseleztek. A játékuk alapvető vonásai ma is azonosak. A dán és a holland labdarúgás között egyébként sok a hasonlóság, mert mindkettő az angol iskola hagyományait követi. A magyar labdarúgók második nevezetes találkozója a dánokkal, nem végződött olyan sikerrel, mint az első. 1960. szeptember 6-án, a római olimpián találkozott egymással a két csapat. A tét a döntőbejutás volt. A magyar játékosok arról beszélgettek : mi lenne kedvezőbb, ha a döntőben az olaszokkal vagy a jugoszlávokkal kellene megküz- deniök. Annyira biztosra vették, hogy az elődöntőben legyőzik a Figyelem! Állami vállalatok, földmő- vesszövetkezetek, AGRO- KER vállalatok, mezőgazdasági tsz-ek! A Dombóvári Vasipari Ktsz határidőre elvállal 1,6 mm- től 3,1 mm huzal vastagságig 10 mm-től 80 mm lyukbőségig drót h ál ó* b érfonást. Kérjen árajánlatot! Cím: Dombóvár, Szabadság a. Z. Tel: 13-26. Bútorozott szoba konyhahasználattal házaspárnak kiadó. 1 gyermek nem akadály. FedsÖhavi-dülő 5. Zsl gmond u. folytatása. Elcserélném uránvárosi 3 szoba összkomfortos, távfűtéses, szövetkezeti lakásomat k étszoba összkomfortos belvárosi lakásért. Az ajánlatokat „Belváros” jeligére, a Jókai u. hirdetőbe kérem. Balatoni enyvesen. vízparti szobák előnyösen kiadók. Június, Július, augusztus Két-, három-, 4 ágyasak Telefon 43-08. V en nék hang j elzős (esem*, gős) jó állapotban levő metronómot, zeneoktatáshoz. Értesítést Wei/nreich Pál Pécsszabolcs, Kinizsi u. 1. sz. kérek. A* MSZMP Baranya megyei Bizottsága éa a Megyei Tanács la Dia. Fős* TkesztÓs Vasvári Perese Szerkesztőségi Pécs Hunyadi út IL Telefont 15-32.15-33 21-50.60-13 BelpoUtikaj rovat: 31-55 Riadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadói Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11 Tel.: 15-82. 15-83.23-50 SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy M o» 10* F. v.: Melles Rezső Terjeszti! • Magyai Posta Előfizethető a oosta hivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Indexszám: 25 05« Cseh, fonott sportkocsit vennék. 600 forintig. Ady Endre u. 74. __________ T rabant Limousdne, CL rendszámú, 23 ezer km-re! szép állapotban eladó. Pécs váriad, Kossuth L. U. 22. Bem u. 3. sz. alatti finommechanikai MUNKAFELVEVŐ HELYÜNKET áthelyezzük június 1-ével a Jókai u. 35/c. sz. alá (Ofotért mellett) Pécsi Vegyesipari Vállalat ristel hiauspir különbé- járatú szoba, konyhát albérletbe vagy életj áradéíkra keres. Értesítést: m. kér.. Muskátli u. 15. számra kérem. 10 m3 siklósi terméskő olcsód eladó. Pécs, Székely Bertalan u. 15/1. alatt,__________________ Per zsaszőnyegek, egyszemélyes rekamié, két fotel, kis asztal, komyhaszelfcróny eladó. Semmelweis u- 24. Rubimd.____________________ G arázs kiadó. Mlkróbusz- nak is alkalmas. Mákal u. 1/a. (Zsolt u. vége). Külön bejáratú, kis üres komfort fiatal házaspárnak június 1-től albérletbe kiadó. Kertváros, Berzsenyi D. u. 11. — (Templomnál). Érdeklődni 17 óra után._______ K ülönbejáratú bútorozott szoba egy személynek kdadó. Hajnal n. 16.______ F érfikerékpárt' sürgősen venmék. Brutruner, Sállal u. 34. 4 óra után. Jugoszláv garnitúra (2 darab heverő), 3 fotel eladó. Jilly, Korvin Ottó u. 3.______________________ A város bármely részéin egy kis főbérleti szobát keresek, egyedülálló nyugdíjas. Sürgős. „Azonnal fizetek” jeligére a Sallai *. hirdetőin. Épületfa eladó. Érdeklődöd lehet: Pécs, Losonc u. 49.__________________ K ülönbejáratú, üres albérleti szobát keresek, „összeg nem számít” jeligére a SaMai u. hirdetőbe._____________ Po stavölgyben, 915 n-öl föld beköltözhető lakással eladó. Kállinger, Nagypostavölgy 78.______ Egy dolgozó nőnek, vagy gj ermektelm házaspárnak udvari bútorozott szoba június 1-ével albérletbe kiadó. Ugyainltt %-es kerékpár eladó, öregmeszes, Apaffy u. 41.___________ A zonnal beköltözhető családi ház, 852. n-öl szőlő, 500 n-ö) szántó, présház, pince, fcúttal eladó. — Pécs, Nagyárpád, Havasi u. 18.__________________ Y ennek 200—300 n-öl területet Daindol környékén. „Rózsa” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Vennék használt, kisméretű fürdőkádat, és víz- hengeres fürdőkályhát. — ,,Kisméret” jeligére 8 Sallai u. hirdetőbe. Jómegjelenésű fiút női fodrász tarm lótnák felveszünk. .Jó bizonyítvány” jeligére a Sallai u. hirdetőbe;__________________ É letjáradékra beköltözhető házat, házrészt vennék, vagy Idős személyt, házaspárt lakásért eltartanék. „40 000 kp. + életjáradék” jeligére a Sállal u. hirdetőbe._____ V ennék BMW Izettát. Ajánlatokat „BMW” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.____________________ Pé csi egyszoba, összkomfortos lakásom budapesti hasonlóért elcserélném (városi gáz). „Esetleg garzon” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.___________ Eg y német, összecsukható sport babakocsi, új állapotban eladó. ÉrdekJődnd: Tündér u. 24._______ O TP-n nyert 601-es Trabant eladó. Egyházasko- zár, érdeklődni az itaitboltban.____________________ I rhák, bőrkabátok, cipők festése garanciává!. Tüzér n. 4.______________ S árga papagáj elrepült, aki megtalálja, jutalmat kap érte. Nagyon fáj a szívem érte. Kirchner Üo- r.a. Peresei u. 14. Gépesített háztartásban heti egy-két alkalommal takarítás*, vállalóik. — „órabérben” jeligére * MM «. hirdetőbe. »Azonnal beköltözhetően, kétszoba, összkomfortos ház eladó, mellékhelyiségeikkel. Pécs, Felsőből okány u. 29.____________ H ázrészt, 2 szoba, összkomfortosat. beköltözhetően vennék. ,, Száztízezerig’ ’ jeligére a Sallai u. hirdetőbe,___________________ J ókarban levő Pannii-, vagy hasonló kismotort vennék, melyhez nem keli jogosítvány. Ugyanott 350-es DKW oldalkocsis motor eladó. Kismotort beszámítok. Andrási lacikonyháé, Pécs, BajcsyZsilinszky u. piac._____ N ehézgépkezelő jogosítvánnyal több éves gyakorlattal, SZ 80—100-as gépeken elhelyezkednék tsz- vagy állami gazdaságban. ahoi családomnak lakást kapnék. „Bárhol” jeligére a Sallai u. hirdetőbe;_____________________ Bútorozott albérleti szoba kiadó rendes dolgozó férfinak, június 1-re. Oit- rom u. 14. 2. ajtó. ^ 1102-es Skoda-gépkocsd eladó. Feteőfaavi u. 8. Kétszoba, összkomfortos, külön egyszobás öröklakás eladó. Egyszoba, összkomfortos lakáscseréivel. ., Azonnal beköltözhetően* * Jeligére a Sallai u. hirdetőbe; _____________________ A lkalmi munkára egy férfit felveszek. Lóhoz értő előnyben. Herbert, 26-os buszvégállomás.___________ E ladó szoba, konyhás lakóház, 360 négyszögöl területtea. Mag tekinthető bármikor. Közép-Daindol 99. szám._____________" V ermorel, permetezőkanna, príma állapotban eladó. Pécsszabolcs, Szabadság- harc u. 4. Kovács. Megvételre keresek egy 0 km-es Wartburg de Lux, 353-ast vagy 1968 kiutalásomat elcserélném 67-es kfiutfaláaért. „Wartburg” jeligére a Sallai u. hirdetőbb _____________________ C saládi ház beköltözhetően eladó. Mandula u. 12. szám.________________ M ásfél, vagy egyszoba, összkomfortos, beköltözhető szövetkezeti lakást átvennék. „Júniusi beköltözés” jeligére a Sallai ft. MrdoMta. Eladó m ház béköltözéhsel. Batthyányi u. 6. 256 négyszögöl házhely eladó. Pécs, I. kér.. Szabó István u. 42. (31-os busz. bánom! úti megálló) Tolbuhin főút mellett. ' 5000 kp._____________ „ Dítfniwvia” motwtrkeréto- pár eladó. Torda u. 6. Remington n. vtllamybo- rotva és egy 46-os préselt négerbarna női orkánkabát Erreth Lajoß u. 4. sz. alatt eladó._________ K étéves kislányom mellé megbízható, leinformálható, középkorú hölgyet keresek, aki a háztartásba is segítene. „Surányi Miklós üt” jeligére a Sal- lai n. hirdetőbe.__________ F onyódon j vízparti tár- sasnyaraloban. egyszoba, összkomfortos lakás, júniusra kiadó. Érd.: Pécs, Tel.; 44-74._______________ D éli fekvésű, 1300 n-öl gyümölcsös és szőlő (megosztva is) eladó, házhelynek is alkalmas. — Érd. 8—16-ig. Alkotmány u. 19. Nagy György, vagy 16-tói Szamuely Ti- bor u. 7„ házmesternél. 500-aa Trabantot megvételre keresek részletre. „Részlet” jeligére a Saljai u. hirdetőbe.________ Eladom szoba, konyháé, kertes házrészemet, vagy főbérlebi lakással cserélek. „Megegyezünk 125” jeligére a Sállal u. hirdetőbe; _____________________ B elvárosi, hárcanszobás, összkomfortos, központit ű- téses, I. emeleti PIK-lakásomat elcserélem íkét kisebb összkomfortért. — Címeket „Csere” jeligére a Sállal u. 1 hirdetőbe. Zippzárak. nylon orkánkabát javítás szakszerűen. özv. Tramposchné, Geisler Eta u. 7., volt Apáca u. __________________ E ladó Kiss Ernő u. 11. szám alatt, azonnal beköltözhető egy és fél szoba, konyhás, pince és ga- rázsos családi ház. Orvostanhallgató különbejáratú albérleti szobát keres a belvárosban, nyárra is fizetek. .Igényes férfi” jeligére a Salflaj u. hirdetőbe. E! cserélném főbérlett, rét gibérű, PÉK, 2 szoba, örzkomí'ortos lakásom hasonlóért. Délelőtti órákban a héten megtekinthető. Bajcsy-Zsilinszky u. 42. Mesterék. ____________ V ennék egyszoba. összkomfortos lakást. Készpénz és OTP-re. „Azonnal 562” jeligére a Sal- laj u. hirdetőbe._______ 150 —200 négyszögöl házhelyet vennék. „EE. vagy ül. kerületben 562” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. _________' Két és fél vagy háromszobás, új kertes családi házat vennék. „Készpénz 562” jeligére a Sallai u. hirdetőbe.__________________ E gyszoba. konyhás főbér- letet, kisméretűt átveszek. „Sürgős 56 265” jeligére a Sallai u. hirdetői».___________________E lcserélném kétszoba, összkomfortos lakásomat Pécsett kisebbért is. Kő- vágószőlős. Újtelep, 3. ép. n. em. Várhegyi. Fiaetek 40 000 forint költséget, kétszoba, mellékhelyiséges, beköltözhető lakásért. Udvaros, magán-, vagy PÉK. bérlakás legyen. „Tövises út” jeligére a Jókai u. hirdetőbe.______________________ U ránvárosi másfél szobás, összkomfortos lakásom. elcserélném belvárosa kettőszobásra. „Azonnal” jeligére a Jókai u. hirdetőbe;________________________ Olcsó háBó, olcsó konyha h ármasszebr ény, rekamié, sezlcm, ágyneműtartó, fotelok, asztaliak:, székek, sodronyok eladók. Alkotmány u. 7. Kórház térnél________________________ É lat járadékra vagy örökáron a görcsönyi szőlőhegyen, zártkertben, 1800 négyszögöl terület, fele gyümölcsös. fele szántó, pince, présház, kis szobával, teljes felszereléssel, vasútállomástól, autóbusz- megállótól 20 percre, öregség miatt minden elfogadható árért eladó. — Érdeklődni!; Csorondka-dülő 25. Halmosinál. Veszek: Tea-tűzhelyet, sezűont. hármasszekrényt. heverőt, csőgamitúrát, kombinált szekrényt. Mol- nár. Felsővámház u. 2. 4 darab ártány süldő, 7 hónapos eladó. Felsőhavi u. 20. Balatoni enyve» legszebb helyén. Csalogány-part 2. számú kétszobás, konyhás, hallos, konyhás, éléskamrás. közművesített, vízparti villa, kiépített part- védelemmel eladó. Előtte park, sétány. Állomás 4 perc. Cím: Pálvölgyi Gyula. Háos. Somogy megye._____________________ Keszthelyi egyszoba, konyháé, nagyméretű lakásomat elcserélném pécsire. „Balaton 7586” jeligére a pécsi hirdetőbe. ISMÉT BÉRELHETŐ CORNET VACÜ FILMFELVEVŐ 8 mm, ÍRÓGÉP, MAGNETOFON Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat. Bajcsy-Zs. n. 3.1 Tel.: 10-06. Gumicsizmát, esőkabátot, férfiöltönyt, zakót, nadrágot. egyéb lábbelit, vattakabátot, veszek. Heté- nyl, Rákóczi út 55., a Rulhofcölcsönzővei szemben. ____ SZ OBAFESTÉS, épületmázolás. Kapornak!, — Munkácsy u. 39. Tel.: 40-06.______________________ A ngol nyelvoktatás kezdőknek. haladóknak, különórákban. Diákok korrepetálása kedvezménye- sen. Tel.: 26-04/87. UJ, modern menyasszonyi ruhák kölcsönzése. Me- gyc u. 4. Tel.; 40-51. Konyhabútor, hálóberendezés, rekamié, fotelok, hármasszekrény, heverő, ágybetét, sodronyok eladók. Molnár, Felsővámház u. 2._________________ L akásába jégíűtőberende- zést készít, javít Fried- rich. Rákóczi út 37. Tel.: 23-87._____________________ Aranyhegyen Johan szőlőből 450 négyszögöl terület, ugyanott fél hold rét fűtermése eladó. Telefon: 12-07. GALVANIZALAST rövid határidővel vállal szövetkezetek és vállalatok részére a MECSEKL ÉRCBÁNYÁSZATI V. ÉRCDÚSÍTÓ ÜZEME. Telefon: 18-95/16 mell. NIKKELEZÉST 200x300x700 geometriai méretig, 15 dm3 max. térfogatra KEMÉNY KRÓMOZAST 350x350x1000 geometriai méretig, 20 dm2 felület határáig. FÉNYES KRÓMOZAST ÉS ELOXALAST 220x300x700 geometriai méretig, 15 dm3-es max. térfogatig vállalunk. figyelem: Közületek és lakosság részére FAREDÖNYÖK zsaluxAk Szekrénynélküli redőnyök készítését Reluxa és mindennemű elsötétítő javítását vállalom. Bögri József sepciális redőny- készítő Pécs, Hunyadi J. u. 78. HALÓBÜTOROK, KONYHABÚTOROK, sezlonck, rekamiék, ágybetétek, he- verök, asztalok. Egyéb príma bútorok Soóky bútorüzletében olcsón vásá- rolható. ZSOLNAY U, 1. Harkány fürdőn 488 n-öles házhely, szoba-konyhával, beköitözhetöen eladó. — Ady Endre u. 60. Szabó. Szinkronos Trabant Combit vennék. Leírást, árajánlatot Hunyadi út 20., házfelügyelőhöz.___________ E gy 3-as, nagyméretű és kettes új redőnytokos ablak. használt ajtó, ablakok eladók. Pécs, Man- dula u. 19.________________ U j erkélyajtó, összeépített ablakkal és egy teleajtó eladó. Rákóczi út 35., asztalosai ű hely.___________ T öbbféle, kézül aj szárító, szalvétaprés, rézaschild eladó. Városház u. íodrászüziletben.___________________ B eköltözhető 2—2\'z szobás szövetkezeti vagy öröklakást venmék. „Központi vagy távfűtésest” jeligére a Hunyadi u. hirdetőbe.__________________ K eresek olyan személyt, aki gyermekem felügyeletét elvállalná, 2 órára reggelenként Komló, Petőfi u. 4., magasföldszint 3, ajtó,____________________ E ladó leszeparált ház, emeleti része, 2 szobahall. összkomfort, erkély, kertes. garázslehetőség- j gél. Cserelakást beszámítok. Távfűtéses szövetkezeti is lehet. Hunyadi út 37. szám. _________________ E ladó, Komló, Dávidföld, fczékely Bertalan u. 78. 0ámú családi hás. \