Dunántúli Napló, 1967. április (24. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-23 / 95. szám
5 napló — 1967. ÁPRILIS 23. Nincs fagykár 0 Ui szálló Silcondán — Vízre készen a csónakok — A negyedik medence a talaj közvetlen közeié״ ben hűlt le nulla—mínusz egy fokig a hőmérséklet. A gyenge talajmenti fagy tehát csak a kertészetekben, pontosabban a korai paradicsompalántákban okozott kisebb károkat. E ká- rok azonban könnyen pótol- hatók, hiszen nincs még késó, újabb palántákat lehet ültetni az elfagyottak helyébe. A szólókét és gyümölcsíá- kát, melyek nincsenek olyan talaj közelben, semminemű ká- rosodás nem érte. A virágbe borult kajszifák az eddigiek alapján jó, a francia barack- fák pedig közepes termést ígérnek. Hasonló értelmű jelentés*►- két kaptunk a villányi Uj Al- kotmány Tsz-ból, Illetve 8 sásdl járás területéről is. Általános aggodalom kísérte az elmúlt napok hideg és zord időjárását. A szőlő- és gyű- mölcsterrr.elők a termést fél- tették, a fogyasztók pedig at- tói tartottak, hogy egy eset- leges fagykár következtében erősen megcsappan majd a piacra kerülő gyümölcsök mennyisége, következésképp felszökik majd a gyümölcsök ára. A megye egyik legnagyobb termelője a Pécsi Szőlő- és Gyümölcstermelő Szakszövet- kezet, melynek több mint 600 hold szőleje és gyümölcsöse van a Mecsek oldalában. Saj- kás Péter, a szakszövetkezet agronómusa elmondotta, hogy határszemlét tartottak az eset- leges fagykár megállapítása végett. Kiderült hogy csak Háromszor három A z épülő harkányi buszparko ló. Vendég váró Baranya Bár a napsütéses meleg áp- rilisba ugyancsak ״belerob- bánt” a hideghullám, ez azon- bán egy pillanatra sem vetett gátat annak a szorgos készü- lődésnek, amely Baranya ki- rándulóhelyein tapasztalható. A kőrútunkon meglátogatott helyeken fürdőmedencéket ja- vitának, berreg a fűkaszáló- gép, talicskázzák a gyöngy- kavicsot, takarítják a vendég- szobákat: Baranya felkészül a kirándulók rohamára. kát jól akarja hasznosítani. Megjavíttatta a medencét, pár- kosit körülötte, sőt, a meden- ce fölé tetőt is építettetett, — téliesített. A forrásból vett minta alapján most vizsgál- ják a víz összetételét. Lehet, hogy gyógyvízzé nyilvánítják? Eredmény még nincs, de akár igen, akár nem, strandolásra télen-nyáron kitűnően alkal- más. A jelenlegi meleg vizes strand ideiglenes jellegű. Tanulmánytervet készítenek és annak alapján kezdik majd az új meleg vizes fürdő és annak környékének kialakítá- sát. Egy már biztos: várláto- gatás után a vendégeik a 33 fokos vízben nagyszerűen strandolhatnak is. Az ellátás De nemcsak napfény, jó le- vegő és fürdőmedencék a kellemes pihenés, üdülés fel- tételei. Miként készültek fel a kirándulóhelyek az ótel, ital fronton? A műit évben kirándulóhelyeinken megfe- lelő volt az ellátás. A vendég- látó és kereskedelmi vállala- tok felkészültek erre a sze- zonra is. Harkányban ismét a strand- étterem áll meleg ételekkel a fürdőzők szolgálatára és szá- mos pavilon ״tárolja” majd a különböző italokat. ABC-áru- ház is épül a strand terüle- tén. Abaligeten a ״Camping- étterem” 300 személy részére főz meleg ételt. A fehér terí- tővel letakart asztalok már kitéve vendégcsalogatónak. Igaz, hogy a pincérek még egész nap tétlenül napoznak, csak, mi adunk nekik néhány percnyi elfoglaltságot. A ״Camping-éttermen” kívül ki- sebb pavilonok is kínálják majd a hűsítő és szeszes ita- lókat. Sikondán a már emlí- tett Vadásztanya várja a ven- dégeket, s kisebb árusítóhe- lyek is készen állnak. A Baja, Kaposvár, Pécs klubegy Hiteseinek bemutatója a tEK-ben srand mellett most épülget egy 300 adagos étterem, — ez azonban valószínű, csak jövőre készül el. A körúton a szezonra ké- szülődésről szerzett tapasztala- tok alapján elmondható: a ba- ranyai kirándulóhelyek felké- szültek a vendégek fogadásé- ra. A felkészülés biztató, a vizsga most következik. Garay Ferenc A Klub 11 táncegyüttes egység legjobb együttesed címekért Ma délután öt órakor a Fegyveres Erők Klubjában három város három-három műkedvelő klubegyüttese mutatja be műsorát. A ba- jai Fegyveres Erők Klubja az elmúlt évben Társastánc- együttese révén elnyerte a Honvédelmi Minisztérium nívódíját, most a jánevű táncegyüttesen kívül bemu- tatkozik az ifjúsági tánc- zenekara és az Irodalmi Színpada is. A kaposvári klubot modem táncegyütte־ se, támezenekara és jó erők- bői álló színjátszó csoportja képviseli. Idén ötödször dal el. hagy a három város fegyvere* erők klubjai közül melyik érdemes a legjobb együtt» címre. A nemes vetélkedő* művészi, kellemes szórakö- zást és egy kis szurkotósi lehetőséget is nyújt a fcö- zönségnek. Már korábban hírül ad- tűk, hogy a Néphadsereg alakulatai után a fegyveres erők klubjai is összemérik művészi felkészültségüket. A pécsi Fegyveres״ Erők Klubja műkedvelő együtte- sej és szólistái zsúfolt néző- tér előtt e hónap elején mu tatták be a város közön sé- gének ״Élni szép. élni jó” című műsorukat. A műso- ron közreműködő zsűri a bemutatott tizenegy műsor- számból hatat érdemesített arra, hogy a területi bemu- tatón képviselje a pécsi szí- neket. E döntés alapján vasárnap ismét dobogóra lép a ,,Klub 11” zenekar, a Jazz—balett-együttes és a FÉK Ifjúsági Színpada, va- lamint több táncdalénekes és szavaló. A tovább jutott pécsi együtteseknek a hely- őrségi bemutatók tapaszta- latai alapján komoly felké- szültségű együtteseikkel kell megmérkőzniük a magasabb Virágállványok a sikondai strandon. VÍZ, víz, víz lár Jánosné a ayártkonyha küszöbén ül. — Az éjjel potyogni ke»- dett a vakolat Kétíett vél- tunk benn a gyerekkel, tttr tán egyszerre csak dürj, ledőlt a sarok. Kiabáltam, hogy gyertek, összedől a ház. A két és fél éves Szajduk Jancsi kövekkel játszik. Nem is ijedt meg. Inkább érdekesnek tartotta a dől- got. — Ki volt ázva az egész alja — mondja Szajduk Já- nosné. — Ezt itt is látni a kertben, nem lehet használ- ni semmit. Feljön a víz, amióta az Erőmű ideépftet- te a zagytelepét De több lett a víz, amióta betemet- ték az árkot A háztetőn dolgozók utá- nam kiabálnak: — Reggel kellett volna jönnie, akkor innen hoc- gásztuk a kolbászokat Aezél Gábor gyök. Engedjen be! Van itt valhki az újságtól, talán se- gít rajtuhkBemegyünk. A pince víz alatt — Mindig éjjel feljebb jön — mondja Schopp néni — reggelenként vödörrel merek belőle annyit, hogy ne érje el a gerendát. — Múlt hét óta van így? — Igen. A kutat se lehet használni. De ugye nekem ebből nem lesz bajom? Nyugdíjas vagyok. — Ne féljen, nem lesz semmi baj, hacsak a ház nem dől össze. — Egy már össze is dőlt. — Hol? — Itt, a sarkon túL — Mikor? — Most, az éjjel. Basamalom út 23. Valóban összedőlt. Szekrény, ágy, asztal és különféle csórna- gok az udvaron. Egy halom- bán. A 77 éves özvegy Kolegy gödröt ide a ház mel- lé, azóta nem jön fel. A gödör közvetlenül a fel mellett van. Teli vízzel, — De jöjjön hozzánk — mondja Tamik József, irtién- ti kalauzom — a másik 01- dalra. Basamalom út 6. A pince víz alatt Tarnik Józsefné- vei megyek tovább. — Mióta van ez? — Múlt péntek óta, akkor temették be az árkot 13. számú ház. A falak vizesek. A pincében fürödni lehet — Voltak itt sok helyről, megnézték, aztán elmentek — mondja Tarró Lajosné. — Mióta van így? — Mindig szivárgott, amióta idevezették a Duna- vizet. Vagy három éve. De múlt hét óta mindennap több lesz. 15-ös számú ház. — Schopp néni, én va— Itt volt egy árok, ugye? — Igen, de a múlt héten betemették. — Köszönöm, akkor tárgytalan. — Micsoda? — Kaptunk egy levelet, hogy itt, 3 Basa malom úton még szeptemberben vnla- mi gázvezetéket fektettek le. Azóta az árok nyitva, az út zárva. Kocsival nem le- hét bejönni. Úgy látszik későn jöttem. — Az újságtól van az elv- társ? — Onnan. — Akkor nem jött későn. Amióta az árkot betemették, minden pincét elöntött a víz. Nézzen be itt valame- lyik lakásba. — Melyikbe? — Mindegy. Basamalom út 9. Pineela- kás. A padló nedves, a küszöb tocsogó hangot ad, amikor rálépek. — Mindig vizes volt a la- kás — mondja Császár Ist- vánné —, de a múlt héten egészen feljött. Vízben állt mindenünk. A férjem ásott mellett is szép parkot készí- tettek szökőkúttal, a gyerekek részére hintákat szereltek fel. Tavaly 100 000 srandolót lát- tak vendégül, az idén 130 000- re számítanak. Április 30-án nyitnak. A fürdő szomszéd- ságában a Komlóra vezető út mellet új turistaszállót építte- tett a megyei Idegenforgalmi Hivatal a kis fenyveserdő szélére. A fenyők ágai szinte ״beköszönnek” az ablakon. A 70 személyt befogadó szálló május 1-én nyit, de már csaknem minden szobája fog- Iáit Abaligeten Abaliget két tava már tel- jesen feltöltve várja a ven- dégeket. Mindkét tó k&rnyé- két parkosították Május 1-én nyitnak hivatalosan, de már most is készek a vendégek fogadására. A csónakok ugyan még felfordítva a parton, — Harkányban Harkányban tavaly 780 000 belföldi és mintegy 20 000 kül- földi látogatót jegyzett fel a Fürdő Vállalat statisztikája. Ebben az évben 900 000 ven- dégre számítanak. Eddig már 90 000 jegyet adtak el a pénz- tárnál. A — mondhatni non stop — fürdő alkalmazottjai a für- dő területének csinosításán, a berenedezések felújításán dolgoznak. Felszerelnek 30 napozóhidat, a gyerekek részé- re különböző játéklehetősége- két teremtenek. Közel félmii- ltó forintos költséggel hoz- ták rendbe a parkot és vásá- roltak berendezési tárgyakat. Most mintegy tízezer vendég részére van öltözőhelyiség, de további 150 kabint állíta- nak fel. Megkezdik a negye- dik medence építését is. Má- jus közepétől ismét rendsze- resítik az éjszakai fürdést es- te 7 órától 11-ig. A félig fedett, félig kész szigetvári strand. festik őket —, de napokon belül vízre készek. A kemping színes fa- és betanházai tisztán, újrafestve csalogatják a turistákat. Szigetváron Szigetvár mindjobban sze- retne nemcsak várlátogató, hanem fürdővendégeket is fo- gadni. A tavaly júniusban a strand közelében feltört 63 fokos meleg víz a ״fürdővá- ros” cím elnyerésének rémé- nyével táplálja a szigetvária- kát. A meleg vizet bevezették a strand medencéjébe, így most a meleg vizes fürdési le- hetőség Igazi újdonság a strandon. A városi tanács a természetnek ezt az ajándét De nemcsak a fürdő terűlétén készülődnek a vendég- fogadásra. A Baranya szálló ־ előtt vezető utat szélesítették, korszerűsítették, a fürdő be- járatához vezető utat most készítik. A buszmegállónál aszfaltozott parkírozóhelyet alakítottak ki. Felkészült az 500 fős kemping is. Sikondán Sikondán a volt csónakázó tavat már birtokba vették a horgászok. Időnként meglátó- gat ják a tó szélén levő Va- dásztanyát, amely májusban már meleg ételeket is talál. Maga a strand még ״száraz”, a medencék körül parkosí- tanaik. A második medence