Dunántúli Napló, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-02 / 52. szám
1967. MÁRCIUS t. napló Választási nagygyűlés Debrecenben más mellett élésének megv»> lósítására törekszünk. Aki a Hazafias Népfront je- löltjeire szavaz, az erre a kül- politikára, a békére, a társa- dalmi haladásra, a szociális- mus világméretű győzelmének perspektívájára adja szavaza- tát! A szocialista országok olyaa kor érik el legnagyobb sike- reiket, amikor kicserélik ta- pasztalataikat az új élet épí- tésében és közösen lépnek fel az imperialisták háború- é• népellenes politikája ellen: Mivel a szocialista világrend- szer a világ fejlődésének dön- tő tényezője — egysége, ereje, összehangolt politikai fellé- pése a béke legfőbb biztosi- 'téka. Ezt az egységet a kinal ve-; zetők szűk csoportja sajnál tos módon megbontotta. RáH galomhadjáratot folytatnak al Szovjetunió és más szocialista országok ellen, súlyos károkat okozva a nemzetközi munkás- mozgalomnak, a béke és az emberi haladás ügyének. A forradalmi hagyományok! bán gazdag nagy kínai nép- ben és kommunista pártjában vannak a marxizmus—leniniz- mushoz hű erők, amelyek nem azonosítják magukat a kispol- gári-nacionalista kalandorpo- litikával. Meg vagyunk győződve ró- la: ezek az erők biztosítani tudják, hogy a nagy kínai nép a többi szocialista or- szaggal együtt haladjon to- vább előre a szocializmus, a béke és a fejlődés útján, azon az úton, amelyet több évtizeden át a Szovjetunió segítségével folytatott dicső- séges harcával nyitott meg maga előtt. Hazánk a szocialista orszá- gokkal együtt határozottan ■ el- ítéli az amerikai imperializ- mus vietnami agresszióját. sadalom teljes felépítésének, a haladás ügyének lelkes harcosai, s erről tanúbizonyságot tesznek a március 19-i vá- lasztásokon is. Amikor politikai progra- munkát és céljainkat önök elé tárjuk, egyben azt is kérjük, hogy továbbra is támogassák a Magyar Népköztársaság kül- politikáját, melynek — társa- dalmi rendünkből eredően — alapvető és fő célkitűzése a béke megőrzése. Külpolitikánk szilárd alapja az eltéphetetlen magyar— szovjet barátság. Az állam- közi kapcsolatokban ez a barátság magától értetődően csak a felszabadulás óta nyilvánulhat meg, de né- pünk szívében ötven év óta kiolthatatlanui él. ötven év- vei ezelőtt a magyar sze- gényparasztok és munkások tízezrei harcoltak a Nagy Októberi Szocialista Fórra- dalom győzelméért. Elsőként követtük a világraszóló pél- dát — megteremtve a Ma- gyár Tanácsköztársaságot. A második világháborúban pe- dig a dicsőséges októberben született Szovjetunió fiai vérüket ontották a magyar nép felszabadításáért — büszkék vagyunk arra, hogy a magyar—szovjet ba- rátság egyidős a Nagy Ok- tóberi Szocialista Forrada- lommal. Egész népünk úgy készül annak 50. évforduló- jóra, mint saját nagy nem- zeti ünnepére! Külpolitikánk szerves része, leglényegesebb vonása testvéri szövetségünk és együttműkö- désünk a szocialista országok- kai. Szolidárisak vagyunk a gyarmati rabságból felszaba- dúlt országokkal, támogatjuk az imperializmus ellen harcoló népeket. A különböző társadalmi rendszerű államok békés egyRészt veszünk az európai kommunista és munkáspártok értekezletén Egyre szélesebb körűvé és sokoldalúbbá vált nemzetkö- zi tevékenységünket annak tudatában végezzük, hogy kormányunk külpolitikája tel- jes mértékben népünk béke- akaratát képviseli és juttatja kifejezésre. Ezt a külpoliti- kát folytatjuk a jövőben is, mert ez szolgálja legjobban népünk alkotó munkájának legfontosabb feltételét, a bé- két. A marxizmus azt tanítja: nemcsak magyarázni kell a világot, az a feladatunk, hogy megváltoztassuk. Olyanná te- gyük, amelyben szabadság, öröm, jólét és béke az ember osztályrésze. E programhoz kérjük választóink felhatalmazását Így, ilyen értelemben, ilyen irányban akarjuk mi — né- pünkkel együtt — tovább vál- toztatni, tovább gazdagítani életünket, ehhez kérjük a vá- lasztópolgár októl a felhatal- mazást a választáson. Meg- győződósünk, hogy március 19-én a hétmilhónyi magyar választópolgár egységesen jó- váhagyását adja politikánk megvalósításához. A mi demokráciánk lénye- ge: amire szavazunk, annak megvalósításáért felelősséget is vállalunk és az érte fo- lyő munkában részt ve- szünk! Építőmunkánk harmadik évtizedébe léptünk. A szocia- !izmus alapjai megteremtésé- nek nehéz, de szép időszaka után, most arra kérünk min- den hazafit: szavazza meg azt a programot, amelynek meg- valósításával jelentős lépést teszünk előre a szocializmus teljes felépítéséhez vezető úton és egységben, összefor- rottan, erőinket egyesítve dől- gozzunk e magasztos cél el- éréséért — fejezte be bőszé- dét Kállai Gyula elvtár«. Az erőviszonyok végérvé- nyesen a szocializmus, a hala- dás és a béke javára alakul- tak, ezért az imperializmus soha nem győzheti le a hős vietnami népet! Mivel a béke sorsát alap- vetően befolyásolja az euró- pai biztonság, kormányunk — más szocialista országokkal együtt — állhatatosan dolgo- zik ennék megszilárdításáért Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy a napokban ered- ményesen ülésezett az a bi- zottság, amelynek előkészí- tő munkája alapján április- bán Karlovy Vary bán ősz- szeül az európai kommunis- ta- és munkáspártok érte- kezlete, amelyen mi is te- vékenyen részt kívánunk venni. Az európai béke és bizton- ság megszilárdítását leginkább az akadályozza, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban még mindig nem veszik tudó- másul az Európában kiala- kult tényleges helyzetet. Ma is hirdetik azt az irreális ál- lás pontot, hogy a Német Sző- vetségi Köztársaság az egész német nép egyedüli képvise- lője, nem hajlandók elismer- ni a második világháború után kialakult történelmivé vált országhatárokat és azt, hogy 20 milliónyi német meg- teremtette a maga szuverén szocialista államát, a Német Demokratikus Köztársaságot. A Német Szövetségi Köztár- saság kormánya most azt je- lentette ki, hogy javítani akarja kapcsolatait az euró- pai szocialista országokkal. De hogyan vehetjük komo- lyan az ilyen kijelentést, ha az egyik szocialista ország- nak állami létét, a má- síknak területi integritá- sát tagadja és rcvansista tő- rekvései érdekében az atomfegyverek megszerző- séért harcol. A kapcsolatok javításáról szóló megnyilat- kozásaik mindaddig nem hangzanak meggyőzően, amig nem támasztják alá azokat az európai realitá- sok elismerése irányában tett határozott lépésekkel. ki céluL Kormányunk átfogóan vizsgálja, hogyan lehetne ennél több lakást építeni és el- osztásuk jelenlegi rendszerét is megjavítani. A helyzet meg- javításához feltétlenül szüksé- ges az is, hogy a lakást igény- lök maguk is jobban járulja- nak hozzá otthonuk megte- remfcéséhez. Ezt a kormány segíti azzal, hogy növeli az állami kivitelezésben épülő szövetkezeti lakások számát, jobb feltételeket teremt a magánerőből történő építke- zésekhez, azonkívül több le- hetőséget kívánunk adni az üzemeknek, hogy jobban tá- mogassák dolgozóik lakásépí- tését. Az erős és egészségesein fejlődő népgazdaságunkban rejlő nagy lehetőségeket a jövőben sokkal jobban kívánjuk hasz- nosítaná előrehaladásunk meg- gyorsítására. Ebben nagy sze- repe van a gazdasági mecha- nizmus jövő év elején beve- zetésre kerülő reformjának.. Az új gazdasági mechaniz- musban jelentősen megnő va- !amennyi gazdálkodó szerv önállósága és ezzel együtt a felelőssége is, anyagilag köz- vétlenül Is érdekelt lesz ab- bán, hogy mind a vállalat, mind a népgazdaság számára a legeredményesebb megoldá- sokat keresse és alkalmazza Következetesebben érvé- nyesítjük a szocialista bé- rezes és jövedelemelosztás elveit is. Keressen többet, ré- szesüljön nagyobb erkölcsi és anyagi elismerésben az, aki sokat, jól, hozzáértés- sei, eredményesen dolgozik a társadalom javára, viszont szűnjenek meg a társadalom kárára ügyeskedéssel szer- zett jövedelmek! Fejlesztjük az üzemi, a tér- mel őszövetkezeti és vállalati demokráciát is. Ennek az a célja, hogy a dolgozók még inkább saját- juknak érezzék a gyárat, a szövetkezetei, s ennek megfe- lelően dolgozzanak gyarapo- dásáért. A szocialista Magyarország teljes felépítése csakis a leg- szélesebb tömegek tudatos cselekvésének eredménye le- hét. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a szocialista de- mokrácia további szélesítésére. Ennek jegyében kívánjuk min den szinten erősíteni a nép által választott hatalmi szer- vek ellenőrző szerepét az ál- lám igazgatási tevékenysége, gazdasági és kulturális élete felett. Ezért igyekszünk nö- vélni az országgyűlés, a me- gyei, városi, járási és községi tanácsok szerepét és jogkörét. szervezetibe tömöríteni a gaz- dag- és szegényparasztokat. Valamennyi ilyen kísérlet eredménytelen maradt, mert arra épült, hogy leszerelje a szegény parasztság forradalmi mozgalmát és elszakítsa a sze- gényparasztságot természetes szövetségesétől, a munkásosz- tálytól. Most az erős és szilárd, szocialista tartalmú mun- kás-paraszt szövetség tala- ján létre jöhet az egységes osztállyá szerveződő pa- rasztság igazi szövetsége! Egész munkánk legfőbb cél- ja a lakosság élet- és mun.-ca- körülményeinek állandó javí- tása, életszínvonaliának eme- lése. A kongresszuson erre nézve is több elhatározás szí^- letett. A kormány rendeletet no- zott a gyermekgondozási se- gély bevezetésére. A segélyt igénybe vevő asszonyok két és fél évig otthon maradhat- nak kisgyermekük mellett. Ez azonban nem jelenti azt, mintha vissza akarnánk tér- ni az ״asszony maradjon a főzókanál mellett” ósdi szem- !életéhez. Változatlanul vall- juk, hogy a férfiakat és a nőket egyenlő jogok illetik meg a termelésben, közélet- ben és — természetesen — a család eltartásában, a gyér- mekek nevelésében Is, bár ez- zel még sok férfitársunk nem ért egyet, egyenlők a jogok és kötelezettségek a háztartás gondjaiban is. Kétmillió ember költözött áj lakásba Ma a családi tűzhely meg- teremtése jelenti sokak szá- mára a legnagyobb gondot. Régen, a kapitalista Magyar- országon a városokban sok ház kapuján függött a kiadó lakások hirdetése. De ez nem azt jelentette, hogy sok volt a lakás, hanem azt, hogy az általános életszínvonal olyan alacsony volt és a lakbérek olyan magasak, hogy a dől- gozók tömegeiben fél sem merülhetett az igény korszerű fürdőszobás, központi fűtéses, villannyal, gázzal ellátott la- kás iránt. Most az életszín- vonal emelkedése tükröződik abban is, hogy mindenki ossz- komfortos lakást igényel. Hazánkban a felszabadulás- tói 1956-ig 354 ezer, azutób- bi tíz év alatt viszont 574 ezer lakás épült és a csa- ládtagokat is számítva csak- nem kétmillió ember kői- tözött új lakásba. A harmadik ötéves terv 300 ezer lakás építését tűzte Közéletünket egészséges pezsgés jellemzi Mi világosan, egyértelműen megmondtuk: bevezetjük az egyéni választókerületet, szé- lesítjük a szocialista demokrá- ciát, lehet több jelöltet is ál- lítani. A választók milliói pe- dig erre azzal válaszoltak, hogy lehet több jelölt is, de az egyetlen politika, amelyet népünk elfogad és magáénak tart, az a párt, a Hazafias Népfront politikája! Más poli- tikai platformnak a Magyar Népköztársaságban helye, jö- vő je nincs! Minden választás egyben olyan időpontot is jelent, ami- kor egy-egy újabb ifjú nem- zedék vált felnőtté, megkapja a szavazati jogot. Most 600 ezer ifjú választó lép életében először az urnák elé. Gondol- juk csak el! 1949 óta ez az ötödik választás, s minden al- kálómmal hozzávetőleg ugyan- ennyi fiatal lett választópol- gárrá. Ez azt jelenti, hogy a mostani közel 7 millió vá- lasztó közül 3 millióan már dz épülő szocializmus viszo- nyai között nyerték el a vá- lasztójogot. Az ifjúság nem- csak a haza jövőjét jelenti, hiszen nálunk a fiatalok ak- tív alkotói jelenünknek is, megilleti őket mindaz a jog, ami az idősebbeket, s ezzel együtt vonatkoznak rájuk a kötelezettségek is. Meggyőződésünk, hogy a magyar fiatalok a szocialista haza védői, a szocialista tárA mostani választási elő- készületek már az új törvény alapján, a szocialista demok- rácia szélesítésének jegyében folytak. Bár az új törvény még nem bontakoztathatta ki a benne rejlő nagy lehetősé- geket, már eddig is sok jó tapasztalatot hozott. A választók sok új embert jelöltek képviselőnek és ta- nácstagnak, s ezzel a funk- ciók halmozása is csökken. Az új választójogi törvény máris egészséges pezsgést, al- kotó vitaszellemet hozott köz- életünkbe. Nyilvánvaló, hogy ez kedvezően érezteti majd hatását az új országgyűlés és a tanácsok munkájában. Mégis akadnak olyanok, akik az új választási rend- szerben is csalódtak. Kik ezek? Népünknek olyan — úgymond — jóakarói, akik titkon remélték, hogy ha többpártrendszer nem is lesz ugyan, de az új választási rend lehetővé teszi számuk- ra, hogy ellenzéki program- mai szerephez jussanak. Most pedig — látva a hely- zetet — keserű csalódással mondják: ״A több jelölt ál- lításával csak látszatmódosí- tások történtek, mert az el- lenjelöltek is ugyanazt a politikát képviselik”. Ez nem tetszik nekik! De ma- gukra vessenek, hiszen sa- ját magukat csapták be! amit a nép megtermel, az a népé! Helyes és szükséges vissza- tekinteni a múltra, az ered- menyekre, mert ez erőt ad, mégis nekünk elsősorban a jelen kérdéseivel és a jövő feladataival kell foglalkoz- nunk. Van programunk a követ- kező évek tennivalóira, fejlő- désünk meggyorsítására. En- nek alapja a népgazdaság harmadik ötéves terve, a gaz- dasági mechanizmus reformja és társadalmi-politikai viszo- nyaink további tökéletesítése. Ezt a programot [jártunk IX. kongresszusa jóváhagyta, majd a Hazafias Népfront Országos Tanácsa megtárgyalta és vá- lasztási felhívásában az egész népnek elfogadásra ajánlót- ta. Bizonyosak vagyunk ab- bán, hogy a választások nap- ján egész népünk szavazatával kifejezésre juttatja, hogy ezt a programot sajátjának te- kinti. (folytatás az 1. oldalról) A gazdasági és kulturális JÍtő munkában elért ered- kények nyomán tovább ja- ultäk népünk életkörülmé- J׳ei. Az emelkedő életszínvo- ad megmutatkozik abban is, ogy a takarékbetétek össze- s meghaladta a 23 milliárd *intőt, egy milliónál több őözetője van a televíziónak, tavaly csaknem egymillió tagyar járt külföldön. Csak- em egész népünk jogosult a trsadalombiztosítási szolgál- itásokra. A nyugellátást — mely régen csak kiváltságos Hegek sajátja volt — a "dől- 0®ó társadalom egészére ki- !ijesztettük. Egymillió-kétszázezer nyug- díjasunk van. Amikor nyu- gáti látogatók érdeklődésé- re közöljük ezt a szá- mot, csodálkozva kérdezik, hogy miből tudjuk ezt fe- dezni. A válasz egyszerű: nálunk szocializmus van. Döntő tényezői a minőségi követelmények teljesítése lyen — tréfásan vagy talán komolyan is — azt mondo- gatják, hogy tulajdonképpen ״parasztkongresszus” volt. A kongresszus természetesen népgazdaságunk bel- és kül- politikánk társadalmi életünk minden lényeges kérdését megvitatta és bár nem volt ״parasztkongresszus” helyes és szükséges volt, hogy sokat foglalkozott a mezőgazdaság kérdéseivel, a paraszti élettel. A mezőgazdasági termelés növelése nélkül elképzelhe- tetlen népgazdaságunk fő- ágazatainak arányos fejlő- dése. Minden termelőszővet- kezetnek virágzó, jól terme- lő, jól jövedelmező nagy- üzemmé kell fejlődnie! Kormányunk már eddig is sok tízezer gépet, több száz- ezer tonna műtrágyát, ezer és ezer új épületet, sok nagy- üzemi istállót biztosított eh- hez. De a termelőszövetkeze־ tek megerősítésében is a leg- fontosabb az ember, az, hogy minden szövetkezetnek a kö- zös gazdasághoz ragaszkodó, szakképzett, lelkes, munkabí- ró tagsága és vezetősége le- gyen! Ezt a célt szolgálta a kor- mánynak a kongresszus dön- tése nyomán bevezetett több intézkedése. A termelőszövetkezetekben végzett munka megfelelő dí- jazása mellett a társadalom- biztosítási juttatások kitér- jesztése és a családi pótlék emelése után bevezettük az új termelőszövetkezeti nyug- díj-rendszert. Ez messzeme- nőén gondoskodik a munká- ból kiöregedő termelőszövet- kezeti gazdákról. Egyes felvásárlási árakat a múlt év elején felemeltünk, nem régiben pedig töröltük a termelőszövetkezeteknek azokat a hiteleit, amelyek a szocialista átszervezés, a sző- vetkezetek megalakulása kap- csán keletkeztek. Mindez le- hetővé teszi, hogy a szövetke- zetek még jobban gazdálkod- janak. Az intézkedések hatása máris megmutatkozik a tér- melőszövetkezeti parasztság hangulatában, a szövetkezet- hez való ragaszkodásnak erő- södésében, Feladataink között az első elyen továbbra is a gazdasá- i kérdések állanak. Népgaz- aságunk fejlődésének alapja jövőben is az ipar. Koráb- en mi magunk is sokszor integettük, hogy iparfejlesz- ási céljainknak gátat szab az nergia-hiány. Nos, energia- riikségletünk kielégítését asszú távlatra biztosítottuk, tarmadik ötéves tervünk tolsó évében, a Szovjetunió sgítségével, megkezdjük tomerőművünk felépítését is. A következő években to- ábbi nagy előrehaladást aka- unk elérni azokban az jarágakban, amelyekben Ma- yarországnak jó tehetőségei annak. Hadd említsek né- ány példát Hazánknak számottevő tér- tnészeti kincse a bauxlt. A ' Szovjetunióval kötött egyez- ményünk értelmében a Ma- gyarorsz ágról odaszállított timföldből előállított alu- mfniumot teljes mennyiség- ben visszakapjuk, s ipa- runk, népgazdaságunk javá- ra igen előnyösen haszno- síthatjuk. Minden bizonnyal hallottak, 4vas tak már az úgynevezett wtőbuszprogramról. Mit je- ent ez? Sokoldalú nemzetkö- i kooperáció segítségével fo- :ozatos fejlődés után 1970-től :vente már 7 ezer autóbusz :észül hazánkban. Ehhez elég negjegyezni annyit, hogy a egnagyobb európai gyárak ermelése sem haladja meg az !vi 4 ezer darabot. Ugyanak- tor nagy ütemben korszerű- ütjük a vasúti közlekedést és iruszállitást is. Továbbra is átlagosnál gyorsabban fejlődik a vegy- pár. Szükség van erre, mert raocialista mezőgazdaságunk Még több műtrágyát és nö- íényvédőszért kíván. Világszerte elismert gyógy- szeriparunkat továbbra is erő- éljesen fejlesztjük. Fejlődik és korszerűsödik a hagyományos magyar élelmiszeripar. Az ipari termelés fejleszté- »ében nemcsak a mennyiség- növekedés, hanem elsősorban a minőségi követelmények tel- jesítése a döntő tényező. Pártunk legutóbbi korig- passzusáról szólva néhány heTavasszal tanácskozik a termelőszövetkezeti kongresszus A kongresszus megválasztja az Országos Termelőszövetke- zeti Tanácsot is. Ez a tanács, valamint a megyénként meg- választásra kerülő megyei tér- melőszövetkezeti tanácsok lát- ják majd el a termelőszövet- kezetek és tagságuk érdekvé- delmét és együttműködve az állami és társadalmi szervek- kel biztosítják a termelőszö- vetkezeti tagok tényleges be- leszólását a mezőgazdaság fel- adatainak kijelölésébe és a végrehajtás megszervezésébe. A múltban Nagyatádi Sza- bőtől Nagy Ferencig sokan és sokszor próbálták egységes A termelőszövetkezetek gaz- dálkodásának fejlődése, szer- vezetük megszilárdítása, tag- ságuk öntudatának növekedése megteremtette a lehetőségét annak is, hogy a demokratiz- mus magasabb fokára lépje- nek. Tavasszal összeül az orszá- gos termelőszövetkezeti kongresszus, hogy megtár- gyalja a termelőszövetkeze- tek további fejlődéséhez szükséges tennivalókat és javaslatokat dolgozzon ki az országgyűlés és a kormány számára.