Dunántúli Napló, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-26 / 73. szám

1961. MÁRCIUS M. napló Dél-Vietnamban növekszik a hazafias erők katonai nyomása Az amerikaiak atomfegyvert akarnak bevetni? Pentagon elé terjesztett sorozat kisebb fajta atom»• fegyvert és néhány új ti- pust, amelyeket véleménye szerint Vietnamban be lehet- ne vetni abból a célból, hogy Dél-Vietnamban tönkre te- gyék a partizánok föld alatti alagútjait, Észak-Vietnamban pedig megsemmisítsék a hl- dakat. így tehát az Egyesült Államokban nemcsak azt a lehetőséget mérlegelik, hogy Dél-Vietnamban használnak atomfegyvert, hanem azt is, hogy a Vietnami Demokrat!- kus Köztársaság ellen vetnek be ilyen fegyvereket — Szemlátomást fokozódik a szélsőséges agresszív körök befolyása a washingtoni po litikára, és így komoly fi- gyeimet kell fordítani azok- ra a szándékokra, hogy Viet- n am bán atomfegyverhez akarnak folyamodni — írja befejezésül a tudósító. r Érdekeltség (Folytatás az 1. oldalról) bevonásával, különböző cí- meken kifizetett baksisok- kai ellensúlyozni vállal»- taink, de — nem sok si- kerrel! Nemhogy a külön- leges igényeket, hanem még a valós termelési költsége- két sem tükröző árak eleve alapvető akadályai voltak annak, hogy a kooperáció — kisebb vagy nagyobb mértékben — üzlet legyen. A vállalati önállóság hiá- nya még csak megtoldotta ezt, s betetőzte, hogy — a kijelöléscs rendszer miatt — az elégedetlen, az állandó- an reklamáló partner más- hoz nem mehetett, a gyár- tó vállalatnak pedig telje- sen közömbös volt, hogy pontosnak. megbízhatónak tartják-e, vagy sem. 4 1 új gazdasági mecha­־^*־ nizmus törvényes ke- reteket teremt arra, hogy a vállalatok kölcsönös érdé- keik alapján alakítsák ki egymáshoz fűződő kapcsol»- taikat, s az csak termésre- tes, hogy itt szerepet ját- szanak a személyes viszo- nyok is. Ez utóbbiak azon- bán nem a nexus, az össze- köttetés, vagy éppen a ״ke- nés” szintjén jelentkeznek, hanem — összhangban az általános elvekkel — egy- egy termelői kollektíva ér- dekeinek képviseletében. Az üzemi önállóság, a társadal- mi hasznosságot és szükség- leteket időben jelző rugal- más árrendszer, a vállal»- tok érdekeltsége a nyereség növelésében, a termelői ka- pacitások kihasználásának fontossága a termékek ml- nőségére, Illetve határidőre történő szállításukra vonat- kozó megbizhatóság előtér- be kerülése egyenklnt Is nyomós indokok ahhoz, hogy a kooperáció ״erővonalai” a mainál egyenesebbek, átte- kintbetőbbek, tehát hama- rabb a célhoz vezetők le- gyenek. A vállalatoknak meg kell tanulniok — kell, mert ér- dekeltségi kényszerük viszi rá őket —, hogy rövidebb és hosszabb távon egyaránt számoljanak, és ne áldozzák fel a közeljövő, 8 egyszeri haszonért, a lassúbb áram- lású, de tartós többet, de azt is, hogy az egy-egy tér- méknél jelentkező kis ha- szón Is jó pénz lehet. Ahogy a vállalatok belső életében — s ez a könnyebb — ki kell alakítani a termelés és gazdálkodás szoros egységét, úgy kell megteremteni ugyanezt a vállalatok közöt- ti kapcsolatokban. A válla- latok közötti, jól felfogott érdekeltségükön alapuló kapcsolatokban! sósságát — a hazafias erők — 140 mm-es szovjet rakétákkal lőtték Da Nangot, az ame- rikaiak dél-vietnami támasz- pontját A vietnami néphadsereg tü- zérsége 152 mm űrméretű ágyúkból mért ellencsapást a demilitarizált övezettől dél- re felállított amerikai mész- szehordó ágyúkra. « Prága: Jiri Hochmann, a Rudé Právó washingtoni tu­dósítója a lap szombati sza- mában azt írja, hogy az ame- rikaiak nagy vietnami vesz- teségei következtében meg- élénkült Washingtoniban a kulisszák mögötti vita arról, vajon használjanak-e takti- kai atomfegyvert az ameri- kai fegyveres erők. Ez a vita legmagasabb kormánykörök- ben már hosszabb idő óta folyik. Az amerikai atomenergia- bizottság hír szerint már a ENSZ-bizolfság Kairóban London: A dél-arábiai hely zet kivizsgálására kiküldött 3 tagú ENSZ-misszió négy- napos londoni tárgyalásait befejezve szombaton Kairó ba utazott. Az ENSZ-bizott ság reméli, hogy az EAK fő városában találkozhat a meg szállt dél-jemeni felszabadná si front (Flosy) vezetőivel, el sősorban Makkauival, Aden volt főminszterévej, akit brit gyarmati hatóságok móz dítottak el hivatalából, mi után a főminiszter nem volt hajlandó együttműködni Lón dón védenceivel, a reakciós dél-arábiai sejkek ״szövetsé gi kormányával.” Az ENSZ misszió Kairóból Szaud-Ará biába utazik, és április ele jén érkezik meg Adenbe. Saigon: A partizánok az utóbbi 24 órában változatta- nul heves ágyútűz alatt tart- ják az amerikai állásokat — jelenti a francia hírszolgálati iroda. A hazafiak a tengerész- gyalogságra, valamint a Junc- tton City hadműveletben résztvevő ejtőernyős alakula- tokra és páncélos egységekre irányítottak aknatüzet. A de- militarizólt övezettől délre elkeseredett harcok folynak. Az amerikaiak hivatalos köz- lése szerint ״az ellenséges kommunista erők” 24 óra ■e- forgása alatt hét alkalommal lendültek támadásba a tenge- részgyalogosok védelmi rend- szerei ellen. Többször közel- hacokat is jelentettek. 1 A saigoni főparancsnokság szóvivője 12 amerikai kato- na halálát és 91 megsebesülé- sét ismerte el. A partizánok veszteségeit 50 főre becsülte. Azt is elmondotta, hogy a gerillák felgyújtottak egy üzemanyaigraktárat és láng- ba borítottak több katonai szállító eszközt. Az amerikai hírszerző szer- vek kénytelenek elismerni, hogy a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front jelentős tüzérséggel rendelkezik. Az AFP francia hírügynökség ׳s- merteti a legújabb hivatalos adatokat, amelyek szerint a partizánok 105 miíi-es űrmé- retű amerikai, francia, olasz és svéd gyártmányú ágyúkra is szert tettek. Az amerikai intervenciós csapatok az el- múlt hetekben a saját bőrű- kön tapasztalhatták a szocia- lista tábor segítségének hatá­Összetűzés Sukarno hívei és ellenfelei között SolŐban nacionalista és jobb- oldali diákok csaptak össze és nagyszámú nacionalista fiatal megsebesült. x A hivatalos Antara hírügy- nökség állítása szerint Bán- dung közelében ״kommunis- ta fegyveres felkelés” fényé- getett és a hatóságok letar- tóztattak 16 személyt, akik állítólag a felkelést akarták előkészíteni. Djakarta: Mint a Reuter jelenti, Jáva középső részén újabb összetűzések voltak a hatalmafosztott Sukarno el- nők hívei és ellenfelei között. Ä hadsereg egyik lapja azt jelentette, hogy Djogjakartá- bán egy jobboldali diákot agyonlőttek. A Suluh Marhaen nemzeti- párti lap arról tudósít, hogy Klans nyilatkozata a Volksstimmének moszkvai útjáról Sosztria hivatalosai kikéri Slangit Béca A brazíliai nagykő- stség útján Ausztria im- >ár hivatalosan kikéri Jo- sf Stanglt — jelenti szóm- aton a bécsi Presse. A ebünkai és soblbori halál- ibor osztrák származású pa- incsnoka ügyében Bécs több sáz oldalon, az előirt hite- !sített portugál fordításban srjeszt elő bizonyítékokat Jo de Janeiróban. Az ok- lány emlékeztet rá, hogy a razil törvények szerinti 20 vés elévülési határidőn be- Hl Stangl ellen Linzben és técsben gyilkosság vádjával lüntetőjogi eljárás Indult, gy tettei nem évülhettek el. Bécs ״Az emberek és az ország, a szorgalom s a szemmellát- ható sikerek minden terüle- ten, a művelődés iránti ér- deklödés, a családi élet, az oktatási és nevelési módsze- rek rendkívül érdekeltek és nagy benyomást tettek rám. Meggyőződhettem e név éré- nyeiről s a haladásra való tö- rekvéséről” — jelentette ki Klaus kancellár a szombati Volksstimmének, az Osztrák Kommunista Párt lapjának Szovjetunióbeli útjáról adott nyilatkozatában. A kormány- fő méltatta az osztrák és a szovjet államférfiak között kialakult személyes kapcsola- tok nagy jelentőségét, a gaz- dasági együttműködés távla- tait, amelyek révén elmélyül- hét a két nép közötti megér- tés. A néppárti kormány feje egyébként első ízben szólalt meg az osztrák kommunista lapban. Különvonat az Adriára! A biztosítási és önsegélyző csoportok részére ez év beírj is több külföldi utazást szer vez az Állami Biztosító. Má jus 16—22 időszakra egy kü- lönvonattal mennek a csöpöri tagjai az adriai tengerpart egyik legszebb üdülő kombi nátjába, Parecbe. Azok, akik az elmúlt évben már részt vettek ebben a társas utazás- bán, elragadtatással beszélnek a felejthetetlen szépségű út- ról, a kitűnő ellátásiról és a nagyszerű kirándulásokról (Rovinjba, Pulába, a Limszki- fjordba) és magáról a gyö- nyörű fekvésű Pőrééről. A felmerült igények kiélő gítésére lehetővé tesszük, hog' a csoporttagok hozzátartozó és ismerősed is részt vehesse nek ezen az utazáson. Ezér korlátolt számú jelentkezés־ elfogadunk, legkésőbb április 5-éig. A részvétel díja 1900,— forint + 364 forint költőpénz = 112 dinár. A foglalkozás szabályainak három alkalommal történt megszegésével okozott gon- datlan veszélyeztetés miatt állt az esztergomi járásbíró- ság előtt dr. Szabó József, rédei orvos. Egy ízben a déli órákban Takács Géza helybeli lakos kereste fel az orvost, akinek elmondta, hogy gyermeke hirtelen megbetegedett, belá- zasodott. Szabó, anélkül, hogy kiment volna a beteg gyerek- hez. vagy behozatta volna vizs- gálatra — gyógyszert rendelt részére. A késő éjszakai órák­lepetésszerűen a megfigyelő- két. Folytatása volt ez annak az akciónak, amit még akkor kezdtek el, amidőn 1963-ban Adent a dél-arábiai szövet- séghez csatolták. A csatlako- zásnak olyan formát adtak, hogy Aden önkormányzatot kapott ugyan, de kisebbség- ben maradt a föderáció sző- vetségl kormányban. A kikö- tő- és támaszpont-várost (gy akarták feloldani az erőtlen és akcióra képtelen államszö- vétségben. A függetlenség időpontjára 1968-ról 1967. november 1-re való előrehozása London dél- arábiai pártfogoltjainak ellen- állásába ütközött. E különös nézeteltérésnek az a magya- rázata, hogy az arab nemzeti felszabadító mozgalom nyo- mása alatt egyre forróbbá válik a talaj a brit csapatok lába alatt és London szeret- né átruházni a felelősséget a bábkormányra. A föderáció vezetői azonban attól taria- nak, hogy a brit katonai erők kivonulásával az egész mes- terséges államalakulat össze- omlik. ADEN Sajtőforrások szerint a brit kormány már idén november- ben függetlenséget akar adni a dél-arábiai feudális sejksé- gekből összetákolt Dél-arab Szövetségitek, s ezen: belüt a stratégiailag fontos Adennek is. Ez a lépés különösnek, .tű- nik akkor, ha figyelembe vesszük, hogy Nagy-Britannia számára milyen jelentős a város szerepe az Arab-félszi- get déli részén. Ez idő szerint Aden birtoklása különösen fontos feltétele Nagy-Britan- nia — ״Szueztől keletre’’ po- lítikája érvényesítésének, a távol-keleti térségek ellenőr- zésének. A Szuezi-csatorna el- vesztése és a ciprusi lehető- ségek csökkenése után Nagy- Britannia ugyanis csak tá- maszpontok láncolatával tud- ja fenntartani a katonai kap- csolatot a brit szigetek és a Távol-Kelet között. Ennek egyik fontos pillére Aden. Ami a legutóbbi angol dön- tést illeti, az nem érte meg­Kizárták a pártból a Horvát írószövetség elnökét Labdarúgás MTK—Bp. Honvéd 2:2 (1:1) A hét végi NB I-es labdarúgó fordulóból egy mérkőzésre már szombaton sor került: az ldéa el- só Ízben találkozott egymással két fővárosi csapat. Kispesten a Bp. Honvéd az MTK-t fogadta. Kispest, 17 000 néző, vezette: Zsolt. Góllövők: Takács és Török, 11- letve Szendrel és Tlchy (11-esből). LABDARÚGÓ NB in. Volán SC—BTC 9:1 (•:1). BTC- pálya, 900 néző, vezette: Hámort.' vasolta, hogy az alapszerve- zetek indítsanak vitát a ״béig- rádi javaslat" aláíróinak esz- mei-politikai felelősségéről. Természetes — mutatott rá a pártbizottság — hogy azok az írók, akik csökönyösen ragasz- kodnak álláspontjukhoz, nem maradhatnak a JKSZ sorai között. A Borba című belgrádi lap hangsúlyozza: az egész ország- bán a dolgozók tömeggyűlé- seken ítélik el a nyilatkozat szélsőséges állásfoglalását és követelik a deklaráció szerzői- nek felelősségrevonását. A tömeggyűléseken hozott határozatok a többi között hangsúlyozzák: ״amikor Hor- vátország és egész Jugoszlá- via munkásosztálya a társa- dalmi és gazdasági reform minél következetesebb meg- valósításán dolgozik, nem en- gedhet meg hasonló politikai diverziókat”. ״A jugoszláv népek testvérisége és egysége ellen irányuló támadás bűn- cselekmény, és szerzőinek ezért a jugoszláv törvények értelmében felelniük kell...” A javaslat elfogadja a Hor- vát írószövetségnek a szerb- horvát irodalmi nyelv külön- választására vonatkozó köve- telését és hangoztatja: ״Tekin- tettel a nyilatkozatban feltün- tetett tényekre, a bécsi és az újvidéki egyezményt semmis- nek nyilvánítjuk”. Az 1954-es újvidéki egyez- mény kimondja: ״A szerbek, horvátok és montenegróiak egységes irodalmi nyelve a szerb-horvát, illetve horvát- szerb. Ennek két kiejtése és két írásmódja ismeretes — a latin és a cirill”. A belgrádi pártbizottság megállapította: a szerb írók említett csoportja antiszocia- lista és nacionalista álláspont- ból kiindulva válaszolt a ״zágrábi nyilatkozat” aláírói- nak antiszocialista és náció- halista fellépésére. A javaslat szerzői jogot formáltak ma- guknak arra, hogy a dolgo- zók, a tudományos és kultúr- munkások széles körét érintő kérdésekről önkényesen ítél- kezzenek. A belgárdi pártbizottság ja­Belgrad: A JKSZ zágrábi bizottsága' pénteken Pero Pir- kér elnökletével újabb ülésen vitatta meg a Horvát Irószö- vétségnek a ״Horvát irodalmi nyelv elnevezéséről és helyze- téről” nemrég kiadott nyilat- kozatát. Az ülésen hozott határozat az alapszervezetek feladatává teszi, hogy vizsgálják meg a nyilatkozatot aláíró kommu- nisták felelősségét. A zágrábi pártszervezet megállapította Vlatko Pavle- ticsnek. a Horvát Irószövet- ség elnökének felelősségét és ezért kizárta őt a városi párt- bizottságból, s a JKSZ-ből. Az ülésen támogatták azt a javaslatot, hogy hívják össze a Horvát Kommunisták Sző- vétségé Központi Bizottságá- nak ülését a nemzetiségi vi- szonyokkal kapcsolatos iaő- szerű kérdések megvitatására. Pénteken ülést tartott a JKSZ belgrádi bizottsága is. Az ülés napirendjén a Szerb írószövetség 48 tagjának a ״Zágrábi nyilatkozatra” adott ״válaszjavaslata” szerepelt. Útközben meghalt Nem vizsgálta meg a beteg csecsemőt, megtagadta az elsősegélynyújtást bán — amikor a csecsemő ál- lapota rosszabbodott, —, az apa ismét az orvoshoz fór- dúlt, aki azt válaszolta: ״hív- jan mentőt, én sem tudok mást csinálni.” A községi ta- nácselnök által kihívott mén- tők — látva a gyermek álla- potát — már nem tudták a kisvéri kórházba szállítani, azonnal orvoshoz vitték, de a csecsemő útközben meghalt. ן Az egészségügyi tudományos tanács igazságügyi bizottságá- nak álláspontja szerint a gyermeket akkor sem lehe- tett volna megmenteni, ha a vádlott az első hívásra ki- megy, dr. Szabónak azonban nem lett volna szabad vizs- gálát nélkül gyógyszert ren- delnie és gondoskodni kellett volna a beteg gyermek kór- házba szállításáról. Elmarasztalta a bíróság dr. Szabó Józsefet azért is, mert két alkalommal megtagadta az elsősegélynyújtást. A bíróság a hivatását meg- szegő orvost főbüntetésként 1 évi szabadságvesztésre ítél- te. Ennek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztet- te. Mellékbüntetésként ötezer forint pénzbüntetésre kötelez- te. A vádlott felmentésért, védője enyhítésért fellebbe- zett. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Baczoni Jenő külke- reskedelmi miniszterhelyettes nek, eredményes munkája el- ismeréséül, 60. születésnapja alkalmából a Munka Érdem- rend arany fokozata kitünte- tést adományozta. A kitüntetést Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke nyújtotta át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom